Content uploaded by Laszlo Lang
Author content
All content in this area was uploaded by Laszlo Lang on Sep 06, 2022
Content may be subject to copyright.
39
Külgazdaság, LXVI. évf., 2022. július–augusztus (39–73. o.)
* Láng László, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola rektora.
E-mail: LLANG@ibs-b.hu
Hálás vagyok a folyóirat által felkért anonim lektorok érdemi észrevételeiért. Remélem, sikerült
ezeket a maguk súlyán és helyén az írásba beépítenem. Külön köszönöm Losoncz Miklósnak, a folyó-
irat tudós főszerkesztőjének erkölcsi és szakmai támogatását.
A kézirat 2022. március 11-én érkezett a Külgazdaság szerkesztőségébe.
https://doi.org/10.47630/KULG.2022.66.7-8.39
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon.
Kína partnerkapcsolati stratégiái
LÁNG LÁSZLÓ*
Kína gigantikus méretű „egy övezet, egy út” kezdeményezése (Belt and Road
Initiative – BRI) – noman szólva is – mozgó kutatási célpont. Ennek ódiumát vál-
lalva teszi fel a cikk a kérdést, hogy azonosíthatók-e az „új selyemutakon” olyan
országcsoportok, amelyekkel szemben Kína hasonló stratégiai magatartást tanúsít.
Az egyszerű (4 országváltozó z értékei alapján történt) csoportképzéssel is megerősí-
tett válasz az, hogy a partnerországok geopolitikai és makrogazdasági potenciálját,
illetve és elsősorban a BRI mögöttes indítékainak való megfelelést ötvöző ismérvek
alapján viszonylag jól elkülöníthető, „ideáltipikus” országcsoportok rajzolódnak ki,
miközben rendkívül tanulságosak az önálló csoportba kívánkozó egyedi, „deviáns”
esetek is. Kína a kisebb geoökonómiai és -politikai potenciállal bíró országok ese-
tében a már hagyományos (neo)merkantilizmusával lép fel, ami persze kiegészülhet
(energia)szállítási és katonai logisztikai prioritásokkal. Egy másik partnercsoport
esetében egyfajta puha hegemón magatartás nyomai, míg egy továbbinál a hege-
mónia és a (neo)institucionalizmus között ingadozó stratégia jelei fedezhetők fel.
Egy kis létszámú, de nagy erőforrás-, illetve geopolitikai potenciállal rendelkező
országcsoport kapcsán a hagyományos, bilaterális diplomácia eszközei kiegészül-
nek a nemzetközi gazdasági szervezetekben való szoros együttműködéssel. A nem-
zetközi, illetve regionális keretfeltételek változása könnyen elmossa e stratégiai
magatartásformák határait: a konfrontatív merkantilizmus átbillenhet költségesebb
40
Láng László
hegemóniába, a puha hegemónia keményedhet, vagy éppen neoimperializmusba
fordulhat. Az írás multidiszciplináris és holisztikus megközelítést alkalmaz, és meg-
kísérel egészséges egyensúlyt elérni a transzparens adatok hiánya (és valójában a
vizsgálat tárgyának komplexitása) által nehezített statisztikai modellezés és a kizá-
rólag elméleti modellekre építő „szómágia” között.
Journal of Economic Literature (JEL) kódok: F10, F14, F21, F34, F50, F54.
Kulcsszavak: Kína, BRI, merkantilizmus, hegemónia, hierarchia, neoimperializmus.
Abstract
Anarchy and hierarchy on the new silk roads. China’s partner-specic
strategies
LÁSZLÓ LÁNG
China’s gigantic Belt and Road Initiative (BRI) is beyond doubt a moving target for research.
Having said so, the article strives to nd out whether one can identify groups of countries on the
new silk roads of the BRI toward which China displays a similar strategic attitude. The answer,
conrmed by a simple clustering (based on the z scores of four countr y-specic variables), is that
relatively distinct, ‘ideal-typical’ groups of countries emerge on the basis of criteria combining
the geopolitical and macroeconomic potential of the partner countries and, above all, their
compliance with the underlying motives of the BRI, while individual ‘deviant’ cases that deserve
to be treated separately are also of particular import. In the case of countries with a smaller
geo-economic and political potential, China is acting with its traditional (neo-)mercantilism,
which can of course be complemented by (energy) transport and military logistical priorities.
For another group of partners, there are traces of a kind of soft hegemonic behaviour, while for
another group of partners there are signs of a strategy wavering between hegemony and (neo)
institutionalism. In the case of a small group of countries with great resources and geopolitical
potential, traditional bilateral diplomacy is complemented by close cooperation in international
economic organisations. However, changes in the international or regional context can easily blur
the boundaries of these strategic patterns: confrontational mercantilism can turn into more costly
hegemony, soft hegemony can harden or even turn into neo-imperialism. The paper adopts a
multidisciplinary and holistic approach, attempting to strike a healthy balance between statistical
modelling, hampered by the lack of transparent data (and indeed, the complexity of the subject
under study), and ‘word magic’ based solely on theoretical models.
Journal of Economic Literature (JEL) CODES: F10, F14, F21, F34, F50, F54.
Keywords: China, BRI, mercantilism, hegemony, hierarchy, neo-imperialism.
41
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
Bevezetés
Utat vágni az „egy övezet, egy út” kezdeményezés szakirodalmi tengerében
nem kis kihívás. Ugyan sok az elemzés (mind küzd a valós adatok hiányával), de
még több a prekoncepció és a propaganda. Ráadásul az időben történő rálátás is
korlátozott: Kína 2014-ben indult, a fél (vagy inkább a kétharmad) világot érintő
projektje valójában csupán 6 teljes évet tudhatott maga mögött, amikor megérkezett
a pandémia, jelentős töréseket, késedelmeket okozva az éppen elindult beruházási-
fejlesztési lendületben. Megpróbáltuk, mindezen korlátokkal, ötvözni elemzésünk-
ben a leíró jellegű publikációk, az elérhető adatok, a diskurzív nemzetközi politika-
tudományi elméletek legfontosabbjait annak érdekében, hogy megkíséreljük az „egy
övezeten és egy úton” belül maradva egy ideáltipikus rendszerbe osztályozni Kína
partnerkapcsolatait, stratégiai magatartásformáit.
Vizsgálatunk célja végső soron annak megértése, hogy Kína e globális gigapro-
jektje inkább agresszív törekvés a meggyengült amerikai szuperhatalom leváltására,
vagy inkább defenzív erőfeszítés Kína mint a világcivilizáció „Középső Királysága”
(Frank, 1997) belső uralmi viszonyainak megőrzésére. Megelőlegezzük a következ-
tetést: nyilván mindkettő, de a hangsúlyok, az arányok közel sem lényegtelenek.
Különösen napjainkban, amikor a pandémia (és az arra adott globális válaszok)
és Oroszország ukrajnai agressziója (és az arra adott globális válaszok) együttes
hatására felborult a világ jó harminc, de inkább 60 éve ismert „rendje”.
Az írás röviden bemutatja a BRI gigaprojektjét, elemezve annak mögöttes, a kínai
„fejlődés, béke és kölcsönös előnyök” narratíván túlmutató indítékait. Ezt követően,
e korlátozott terjedelmű írást nem túlterhelően, vázoljuk a nemzetközi kapcsolatok
diszciplínájában fellelhető, értelmezésünk szerint releváns elméleti kereteket, hogy
aztán ezek gyelembe vételével alkossunk egy nem statisztikai, de kvantitatív ele-
meket is felmutató modellt Kína stratégiai partnerkapcsolatainak tipizálására. Ez
utóbbi hozamait is gyelembe vesszük záró következtetéseink megvonásakor.
Az „új selyemutakról” röviden
Kinyilvánított szándéka szerint a BRI Európát (majd Afrikát és Latin-Ameri-
kát) kívánja Ázsiával a jelenleginél gyorsabban, hatékonyabban és intenzívebben
összekötni, mind szárazföldi, mind pedig tengeri útvonalakon. A BRI induló kon-
cepciójában hat szállítási folyosóról volt szó: (1) az Új Eurázsiai Szárazföldi Híd;
42
Láng László
(2) a Kína–Közép-Ázsia–Nyugat-Ázsia-folyosó; (3) a Kína–Pakisztán-folyosó; (4) a
Banglades–Kína–Mianmar-folyosó; (5) a Kína–Mongólia–Oroszország-folyosó;
és (6) a Kína–Indokínai-félsziget-folyosó (Gill et al. 2019). A földrajzi kiterjedés,
a részvételi forma és a beruházási célok alapján a BRI mozgó (kutatási) célpont
(Schulhof et al., 2021).
Először is, a BRI ma már nemcsak az eurázsiai kontinenst célozza áthidalni, de
érintett valamennyi kontinens, Észak-Amerikát leszámítva.
Másodszor, a „hivatalos”, azaz szándéknyilatkozat szintű részvétel a világ orszá-
gainak kétharmadára kiterjed: „csak” 50-55 ország marad ki a projektből. Ugyan-
akkor a 140 körüli részt vevő országnak legfeljebb a fele, 60-70 tekinthető ténylege-
sen aktív együttműködő partnernek. Megnéztük (amit transzparens adatok kevéssé
elérhető volta miatt megnézhettünk), hogy a BRI első öt évében mely országokba
folyt egyenként és összesen 50 millió dollárt meghaladó kínai működő tőke. Jól jel-
zi a program prioritásait, hogy az első 45 „top-BRI” ország között található majd
mindegyik szomszéd ország (szárazföldi és tengeri), 9 partner az Arab-félszigetről
és Észak-Afrikából (plusz Irán), 7 ország az EU keleti perifériájáról (köztük 5 uniós
tagország), valamint 5 ország Közép-Ázsiából és a Kaukázus vidékéről. 2021-ig a
nagy projektországokhoz csatlakozott a még hiányzó szomszéd Banglades, Közép-
Ázsiából Azerbajdzsán, Afrikából Angola, Dzsibuti, Csád, Kenya, Nigéria, Szu-
dán, Uganda és Zimbabwe, a Nyugat-Balkánról pedig Görögország és Montenegró
(https://www.beltroad-initiative.com/projects/).
1. táblázat
A 9 legfontosabb BRI-ország
(összesített projektérték, milliárd USD, 2020 1. félév)
Oroszország 258
Malajzia 128
Törökország 114
Thaiföld 102
Pakisztán 91
Szaúd-Arábia 89,5
Indonézia 85,6
Egyesült Arab Emirátusok 52
Nigéria 54,7
Forrás: Renitiv, 2021:8, 12.
43
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
Harmadszor, a BRI indulásakor az interkontinentális infrastruktúra-fejlesztés
állt a középpontban, és valóban, a nagy infrastrukturális projektek (a Srí Lanka-i,
pakisztáni, kenyai kikötőfejlesztések, a pakisztáni, a kazah és az oroszországbeli
út- és vasútépítések) a BRI leglátványosabb elemei. Ugyanakkor már pusztán az
a tény, hogy Szaúd-Arábia, az Emirátusok és Nigéria is a BRI legfontosabb part-
nerországai közé tartoznak (1. tábla), jelzi, hogy Kína energiaellátásának bizton-
sága a BRI kiemelt prioritásai közé emelkedett. Figyelemre méltóan magas az
ingatlanberuházások aránya is, amelyekre főként Szingapúrban, Dél-Koreában és
Malajziában kerül sor, nem feltétlenül szoros összhangban a BRI vélt vagy valós
fejlesztési céljaival. Ráadásul az elmúlt 3-4 évben hangsúlyosan jelentek meg olyan
új irányok, mint a „digitális selyemút” (Kurlantzick, 2020), az „egészség selyemútja”
(Mardell, 2020) vagy éppen az északi-sarkköri selyemút (Havnes, 2020).
Egyes várakozások szerint a BRI teljes nanszírozási volumene 2027-re másfél
trillió dollár lesz (www.gisreportsonline.com), 2049-ig pedig elérheti a 3-4 trillió
dollárt (Emerging Markets Forum, 2019:20-21). A World Economic Forum (2017)
becslése szerint Kína akár 8(!) trillió dollárt is költeni kényszerülhet. A projektek
nanszírozását, a működő tőkén túl 8-10 kínai állami, illetve félállami pénzügyi
intézet végzi, elsősorban a China Development Bank, az Industrial and Commercial
Bank of China, a Bank of China és a China Eximbank, valamint két kínai részvételű
multilaterális bank, az Asian Infrastructure Investment Bank (AIIB) és a BRICS-
országok vezette New Development Bank (NDB). Tekintve a BRI-nanszírozás
megvalósuló és főként várt méreteit, a pénzügyi kockázatok nehezen beláthatóak,
akár a célországok, akár Kína vonatkozásában. A The Economist Corporate Net-
work (2019: 15) egy tanulmánya szerint a kiemelt BRI-célpontokban zajló beruhá-
zások mintegy kétharmadára olyan országokban került sor, amelyek részben ugyan
jó lehetőségekkel kecsegtetnek, de az átlagnál lényegesen magasabb kockázatúak.
Kínai hivatalnokok hallgatólagosan elismerik, hogy számos BRI-projekt komoly
veszteségekkel fenyeget: akár 80 százalékos mértékig Pakisztánban, 50 százalék-
kal Mianmarban és 30 százalékkal Közép-Ázsiában (Dunford & Liu, 2019; Kynge,
2016). A kiemelt BRI-országok közül az „ígéretes lehetőség – mérsékelt kockázat”
mezőben csak Malajzia és Szingapúr található.
44
Láng László
A BRI versengő narratívái
A BRI megítélésében a végletek uralkodnak. Az egyik véglet a hivatalos kínai
értelmezés: röviden kölcsönös előnyök (win-win) és „közös fejlődés” (Zeng, 2019).
Mindez természetesen összhangban a kínai külpolitika közel negyvenéves 5 alap-
elvével: (1) egymás területi épségének és szuverenitásának kölcsönös tiszteletben
tartása; (2) meg nem támadás; (3) be nem avatkozás egymás belügyeibe (zene a kez-
dő és gyakorló autokraták füleinek); (4) egyenlőség és kölcsönös előnyök; (5) békés
egymás mellett élés.
Még mindig a skála e szélén van, csak más intellektuális minőségben jelenik
meg, mint a pártállami demagógia, a nagyszerű brit történész, Peter Frankopan ér-
telmezése. Korszakos alapművében Frankopan (2015) lenyűgöző forrásanyaggal bi-
zonyítja, hogy a világtörténelem évezredeken át a selyemutakon haladt. És arra jut,
hogy „miközben mi [itt az atlanti térségben] azzal vívódunk, honnan jön a következő
fenyegetés, meg hogy mi lenne a legjobb fellépés a vallási extremizmussal szemben,
miként járjunk el olyan államok kapcsán, amelyek gyelmen kívül hagyják a nem-
zetközi jogot, és miként fejlesszük kapcsolatainkat olyan népekkel, kultúrákkal és
térségekkel, amelyek megismerésére időt alig fordítottunk, addig (Eur)Ázsia törzse
mentén csöndesen új hálózatok és kapcsolatok épülnek; pontosabban, épülnek újra.
A selyemutak feljövőben vannak” (Frankopan, 2015:521).
A másik végen a BRI-t az amerikaiak vezette világrendet felforgatni kívánó,
revizionista Kína csodafegyverének tekintik, amelynek – mintegy új, csak a név-
adónál sokkal ambiciózusabb Marshall-tervnek – a segítségével épülne ki egy új
sinocentrikus nemzetközi rend (Callahan, 2016; Miller, 2019; Shen & Chan, 2018).
A korábbi amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo egyértelműen, noha főnőké-
hez hasonlóan, leegyszerűsítve fogalmazott 2019-ben: „a Kínai Kommunista Párt
egy marxista-leninista párt, amely harcra és nemzetközi uralomra van hangolva”
(Zakaria, 2020:54). Ennél árnyaltabban fogalmaz a Council on Foreign Relations
BRI-jelentése, mondván: „Kína aggodalomra okot adó módon használja ezt a kezde-
ményezést a globális makrogazdasági stabilitás aláásására” (Lew et al., 2021:3), azaz
az Egyesült Államok vezette liberális világrend megbontására.
A fenti meggyőződés nyomán alakult ki az a kétpárti washingtoni konszenzus,
amely szerint (1) a Kína „bevonására” irányuló politika csődöt mondott: sem a belső
fejlődését, sem a külgazdasági és -politikai törekvéseit nem sikerült befolyásolni;
(2) Kína külpolitikája jelenti az Egyesült Államok által vezetett, szabályozott világ-
rendre a legfőbb fenyegetést; és (3) egy erőteljes, konfrontatív Kína-ellenes fellé-
45
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
pés az adott körülmények között többet hozhat, mint a félresikerült „bekapcsolási”
(engagement) politika. Az e konszenzust elegánsan megkérdőjelező írásában Fared
Zakaria rámutat, hogy Hszi Csin-ping valóban szakított elődeinek a nemzetközi
színtéren tanúsított visszafogottságával, nem utolsósorban a BRI útnak indításával.
Ugyanakkor Kína a liberálisnak mondott világrend egyik fő haszonélvezője és az
e rend alapját képező nemzetközi multilateralizmus bástyája. Magatartása „gyak-
ran intervencionista, merkantilista és egyoldalú – de sokkal ritkábban, mint más
nagyhatalmaké” (Zakaria, 2020:64). Ahogy egy magas rangú kínai tisztségviselő
állítólag megfogalmazta: „Kína és Oroszország másként viselkednek. Az oroszok
fel akarják borítani a létező nemzetközi rendet. Oroszország e nemzetközi rend ál-
dozatának hiszi magát, mert sem a gazdasága, sem a társadalma nem fejlődik. De
Kína haszonélvezője a mai nemzetközi rendszernek. Jobbítani és módosítani akar-
juk, nem lecserélni” (Stent, 2020:8). Ez különösen gyelemreméltó észrevétel ma,
amikor orosz agresszió pusztít Ukrajnában.
Az igazság, mint többnyire, valahol a két véglet között lakozik. Nem kétséges:
a kínai politika célja a Kínai Kommunista Párt uralmának és általa vezetett pártál-
lamnak a fenntartása (Beeson, 2018; Qin, 2014). A hivatalos kínai interpretációban
persze nem a pártállam fenntarthatósága deniálódik kritikus feltételként, hanem a
töretlen gazdasági fejlődés mint a nemzeti megújulás alapja. Hszi Csin-ping pártel-
nök megfogalmazásában: „irányítson minket az a stratégiai gondolat, amely szerint
minden a fejlődésen múlik, és hogy a gazdasági fejlődés előmozdítása a nem változó
alapfeladat” (Yunling, 2016:845). Ebben a keretrendszerben a BRI nem valamiféle
revizionista geopolitikai kezdeményezés, hanem egy emancipációs törekvés, amely
szembemegy a kizsákmányoló neoliberális és a „föltartóztató”, korlátozó nagyha-
talmi geopolitikával, az amerikaiak vezette globalizmussal (de nem a globalizáció-
val) (Richardson, 2021; Dunford & Liu, 2019). Nem felborítani kívánja az uralkodó
nemzetközi rendet, hanem fokozatosan multipolárissá tenni, hogy az „mind nagyobb
teret és stratégiai mélységet engedjen Kína külpolitikai törekvéseinek” (Xiao &
Junjiu, 2018:43).
Vállalja, de nem keresi a közvetlen ütközést az Egyesült Államokkal: Kína visz-
szafogottsága geopolitikai és katonai értelemben gyelemre méltó. Háborút 1979-
ben indított utoljára, de halált okozó külföldi katonai akcióban sem vett részt 1988
óta, sőt, a kora 1980-as évektől fegyveres felkelőket sem támogatott a világ egyetlen
pontján sem (Zakaria, 2020). Kérdés persze, hogy a dél-kínai-tengeri mozgásai, a
Tajvannal kapcsolatos magatartásának szigorodása vagy Hong Kong maradék auto-
nómiájának fölszámolása valamiféle trendforduló-e.
46
Láng László
A BRI indítékai és céljai
Túl a gyakran rejtélyes, rosszul fordítható hivatalos megnyilatkozásokon, jól
azonosíthatóak a BRI bel- és külgazdasági (azaz, ha úgy tetszik, geoökonómiai),
valamint geopolitikai indítékai. Ezek a motivációk a 2008. évi pénzügyi válság után
egy megváltozott nemzetközi környezetben fogalmazódtak meg. Egyfelől a globális
válságkezelés kudarcos volta, a világgazdaság tartósan beszűkültnek vélt növekedési
potenciálja megnövelte a kínai vezetés önbizalmát, arra ösztönözve őket, hogy Kína
„nemzetközi befolyását a világ második legnagyobb gazdaságának státuszával hoz-
zák összhangba” (Heath, 2016:175–176). Másfelől úgy érzékelték, hogy az Egyesült
Államok a gazdasági erején esett csorbát kelet- és délkelet-ázsiai zavarkeltéssel
próbálja kiköszörülni, feltüzelve és támogatva a szomszédok ellenérzéseit Kína dél-
tengeri nyomulásával szemben (Friedberg, 2018:27).
E percepciók közegében alakult ki a BRI kezdeti változata, de nem mint a
legfelső politikai szintről kiinduló, átfogó mesterterv (grand strategy). Kínát értő
elemzők szerint a külügyminisztériumból, annak is az európai és közép-ázsiai ügyek
osztályáról érkeztek az első kezdeményezések, hogy célszerű lenne a Shanghai
Cooperation Organization keretében (a 2000-es évek elején 5 tagország: Kína,
Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, majd később:
India, Pakisztán, Irán) a regionális fejlesztések szorosabb összhangját megvalósítani
(Li, 2020:173–174). Ezt a kezdeményezést karolta fel a központi vezetés, hogy aztán
2008 után mindinkább a belgazdasági feszültségek levezetése és a déltengeri problé-
mák enyhítése irányába helyezze át a hangsúlyt.
(1) Első megközelítésben az „új selyemút” kezdeményezés külpiaci eszközökkel
tervezett kezelni belgazdasági problémákat, mint például a felduzzadt ipari ka-
pacitások (különösen az acél- és cementiparban, az alumínium- és üvegipar-
ban, a hajógyártásban és a napelemek előállításában [Sum, 2019]), valamint a
növekvő munkanélküliség és a biztonságos energia- és nyersanyagellátás kihí-
vásait. Mindezt úgy, hogy közben gyorsabbá és olcsóbbá váljanak a tőke, az
áruk és szolgáltatások, illetve a munkaerő eurázsiai és kontinensközi áramlásai
(Richardson, 2021; Forough, 2019; Li, 2020; Hilmann & Sachs, 2021). Mind-
ez elsősorban infrastruktúra-fejlesztést kíván, azzal a pótlólagos előnnyel,
hogy Kína „termőre” fordíthatja óriási pénzügyi megtakarításait, az állami és
félállami vállalatok összehangolt mozgatásával. A zikai infrastruktúra mellett
Kína olyan kutatásérzékeny termékeket és szolgáltatásokat is teríteni képes és
47
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
hajlandó a BRI-országokban, mint az ötödik generációs (5G) technológiák, a
nagy sebességű vasútvonalak, a nap- és szélenergia-termelés, az elektronikus
zetési platformok, a nagyfeszültségű elektromos hálózatok stb. (Hillman &
Sacks, 2021)
A Kína–Pakisztán Gazdasági Folyosó (CPEC) jó példa a fentiekre. Kína ere-
detileg 87 milliárd dollárt (a pakisztáni GDP egynegyedét) irányozta elő egy
tucat csúcsprojektre és több tucat kisebb beruházásra. Látván a megvalósítás
nehézségeit, ezt az összeget később 67 milliárd dollárra csökkentették. A koro-
naékszer Gwadar kikötője, amelynek modernizálása, a kapcsolódó út- és vasút-
hálózat kiépítése és a szabadkereskedelmi övezet fejlesztése közvetlen utat nyit-
na Kína számára a Hormuzi-szoroson át az Arab-öbölbe (Forough, 2019). Az
eddig elköltött 20 milliárdból (Hillman & McCalpin, 2020) viszont több jutott
széntüzelésű erőművekre, amelyek a Pakisztánt gyakran megbénító áramkima-
radások enyhítésére hivatottak. További fontos beruházások a Pesavart Karacsi-
val összekötő vasútvonal, két vízerőmű a vitatott Kasmír tartományban, a Kínát
Pakisztánnal összekötő száloptikai kábelek vagy Lahor metróalagútjai (Hillman
& Sachs, 2021). A kezdeti sikerek után azonban számos nagyberuházást elha-
lasztottak (mint például a Pakisztán–Irán-földgázvezeték, a Muzaargarh szén-
erőmű vagy a balisztáni vízerőmű), és nem volt jelentős előrelépés (legalábbis
a CPEC első 5 évében) az ipari fejlődés „berobbantásában” sem: a 11 tervezett
ipari és szabadkereskedelmi övezetből mindössze egy, a gwadari nyílt meg (az
is kínai üzemeltetésben), a többi lekerült a napirendről, vagy csúszik. Ugyan-
akkor a CPEC rögvest hozzájárult a pakisztáni folyó zetési mérleg hiányának
növekedéséhez, olyannyira, hogy 2019-ben az ország az IMF-hez fordult egy
6,3 milliárd dolláros, 3 éves mentőcsomagért, és 10 évre felfüggeszteni javasolta
Kína felé fennálló adósságának törlesztését (Hillman & Sacks, 2021; Hillman &
McCalpin, 2020).
(2) A nemzetgazdasági kapacitástöbbletek „lecsapolásának” szándékával legalább
egyenértékű prioritása a BRI-nek az energiabiztonság, illetve általában a nyers-
anyagellátás kiszámíthatóságának és közvetlen ellenőrzésének a megteremté-
se. Kína nettó importfüggése 45 százalék a kőolaj, 70 százalék a földgáz, akár
97 százalék pedig egyes fontos fémek esetében, mint például a kobalt, de kriti-
kus a világpiaci függés a platina és palládium, a cirkónium és az acélgyártásban
fontos neodímium esetében is (Yan et al., 2021).
48
Láng László
Lind & Press (2018) egyenesen energia-merkantilizmusnak nevezik azt a politi-
kát, amelynek keretében Kína csökkenteni igyekszik az energiaellátási zavarok-
nak való kitettségét, különös tekintettel egy esetleges kőolajimport-embargóra
vagy blokádra. (A vonatkozó kínai aggodalmak jogossága nehezen megkér-
dőjelezhető a jelenlegi atlanti–orosz fejlemények tükrében.) E törekvés kere-
tében Kína (i) közös vállalatokat hoz létre külföldi olajvállalatokkal Kínában
(mint például a PetroChina és a szaúdi Aramco hatalmas olajnomítója), hogy
megdrágítsa egyes kiemelt szereplők részvételét egy embargóban; (ii) számos,
Amerikával nem feltétlenül szövetséges országban marginális hozamú olaj- és
gázmezők feltárásába és fejlesztésébe is beruház, hogy megnehezítse egy Kína-
ellenes egységfront létrejöttét. Ezek az országok (Angola, Irán, Kazahsztán, Ni-
géria, Oroszország, Szudán és Venezuela) kivétel nélkül kiemelt BRI-országok;
(iii) a tengeri szállítási útvonalak biztosítása: Lind & Press (2018:195) idéznek
egy kínai szakértőt, aki szerint „Peking haditengerészeti modernizációját nem
kis részben az a tény vezérli, „hogy Kína energiaimportja zömmel tengeri, az
Egyesült Államok által elvágható útvonalakon valósul meg”.
Kiemelt BRI-ország a Kongói Demokratikus Köztársaság (az egykori Za-
ire) is, amely számos egyéb, Kína számára fontos fém és ásvány mellett a
világ kobaltkészletének 45 százalékát birtokolja. A közép-afrikai ország
messze legfontosabb külkereskedelmi partnere Kína (az exportban Kína ré-
szesedése 46 százalék, a második legfontosabb partneré, Zambiáé 16 százalék.
A működőtőke-beruházásokat tekintve Kína ugyancsak nagyságrenddel előzi
Franciaországot és az Egyesült Államokat, de fontosabb ennél, hogy Kína szé-
les sávon vásárolt fel kongói bányavállalatokat, és némi huzavona után intenzív
együttműködést épített ki az állami bányavállalattal, a Gécamines-nel. Kínai
állami vállalatok például ez utóbbival konzorciumban (Sicomines) építenek egy
240 MW-os vízerőművet a kongói vállalat legjelentősebb réz- és kobaltbányá-
jának (Busanga) közelében azzal a céllal, hogy ez utóbbi kitermelését mintegy
2,5-szeresére növeljék (Renwick et al., 2018). A kínai infrastrukturális fejleszté-
sek is zömmel a bányaiparra vannak hangolva, még ha iskola- és kórházépítések
is szép számmal szerepelnek a projektek sorában. Ugyanakkor a partnerkapcso-
latok a rendkívül intenzív együttműködés ellenére sem zavarmentesek: a fő ok
az, hogy a „demokratikus” Kongó államapparátusa korrupt és diszfunkcionális,
de Kínának nem érdeke, hogy ezen változtasson. Éppen ellenkezőleg. Másfelől,
a például 6,2 milliárd dolláros Sicomines projektben sem transzparens, hogy
a várt többlettermelés milyen áron kerül (zömmel Kína felé) értékesítésre, il-
49
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
letve a vízerőművön túlmenően milyen további infrastrukturális fejlesztésekre
kerül sor és milyen áron. Ráadásul a beruházásban a kongói partner passzív fél,
minden döntés a kínai vállalatoké (Kabemba, 2016:80–81). Közben a Sicomines
projekt összköltsége már a kongói államadósság 40 százalékára rúg.1
(3) A kínai belgazdaság problémáinak részleges levezetésén és az energiabiztonság erő-
sítésén túl a BRI további belső, politikai és társadalompolitikai kihívások kezelésé-
re is hivatott. Az egyik ezek közül a jövedelmi egyenlőtlenségek gyors növekedése,
nemcsak vertikálisan, a társadalom különböző rétegeiben, hanem horizontálisan,
földrajzi értelemben is. Az elmaradott nyugat felzárkóztatása és a fejlett keleti, főként
délkeleti régióval való összekapcsolása társadalmi és infrastrukturális értelemben is
kiemelt prioritás. Gazdasági, de biztonságpolitikai szempontokból is, ugyanis a kí-
nai vezetésnek szent meggyőződése, hogy például a nyughatatlan Hszincsiang-Ujgur
Autonóm Terület azáltal pacikálható, ha a transzkaukázusi folyosón keresztül Kína
(nem utolsósorban Délkelet-Kína) Közép-Ázsia és a Közel-Kelet, illetve Európa kö-
zötti logisztikai központtá válhat. De általában véve egyes társadalmi-etnikai csopor-
tok radikalizálódását és szeparatizmusát is a hosszú távú fejlődésen keresztül vélik
orvosolhatónak (Forough, 2019). (Ami, jegyezzük meg, nyilván a szükséges, de nem
elégséges feltétel, annál is kevésbé, ha rövid és középtávon a nyers erőszak és ember-
telen elnyomás a „megoldás”.)
A 2010-es évek elejétől, részben a később az amerikai belpolitika hamvába hullt
Trans-Pacic Partnership kezdeményezésére adott válaszként, a szomszédság-
politika a kínai külpolitika főáramába emelkedett. E politika olyan regionális
kezdeményezéseket és intézményesedést preferálna, amelyben – a hagyományos
kínai megnevezéssel, zhoubian – a periféria egységes, organikus egészként mű-
ködik. Az intézményi szintre helyeződést valójában a BRI jelenti, a maga fej-
lesztési, infrastrukturális, pénzügyi, kereskedelmi, beruházási és humán össze-
köttetéseket előirányzó hangsúlyával. A szomszédságpolitika kezdeti hangsúlya
– belpolitikai tényezők miatt is – nyugati irányú volt, már csak azért is, mert a
„keletet”, Japánt és Dél-Koreát nem tudták, Észak-Koreát pedig nem akarták en-
nek az „organikus egésznek” a részévé tenni (Summers, 2016; Huasheng, 2016;
Yunling, 2016).
1 https://www.asianancial.com/dr-congo-to-renegotiate-cobalt-mine-contracts-with-china-and-
others
50
Láng László
(4) Nehéz lenne nem észre venni a BRI rejtett, de akár (majdnem) nyílt biztonság-
politikai mozgatórugóit, legyen szó akár a tengeri kijáratok biztonságossá és
nagyobb kapacitásúvá tételéről vagy a nyugati irányú szárazföldi logisztikai
képesség bővítéséről (katonai erőkivetítés), a békétlen nyugat-kínai térségek pa-
cikálásáról, fontos iszlám államok (Pakisztán, Irán, Indonézia, sőt Afganisz-
tán) befolyás alá vonásáról, a déltengeri nyomulás külgazdasági eszközökkel
történő „legitimációjáról”, stb. Aligha van az „új selyemutakon” olyan törek-
vés, amelynek ne lenne biztonságpolitikai előzménye, illetve tervezett hozadéka
(Ratner, 2018).
(a) Energiabiztonság: az energiaimport szállítási útvonalainak diverzikálása
a BRI fundamentális hozadéka Kína szemszögéből. A létesítendő /bővíten-
dő utak, kikötők és csővezetékek többek között az ún. Malacca-dilemma
meghaladását célozzák, nevezetesen, hogy ne kelljen a keleti partok mentén
felhajózni a szükséges nyersolajmennyiség zömét ott, ahol az USA és más,
vele szövetséges hatalmak adott esetben sikerrel blokkolhatják a tengeri út-
vonalakat. Új közép-ázsiai és orosz vezetékek, illetve dél- és délkelet- ázsiai
mélytengeri kikötők jelentős mértékben csökkenthetik ezt a kitettséget
(Lind & Press, 2018).
(b) Antiterrorizmus: a nyugat-kínai területek fejlesztése, alapvetően a nemzet-
közi vérkeringésbe való bekapcsolás révén, mérsékelheti, legalábbis a kínai
vezetés számítása szerint, a térségi szeparatizmust, a militáns iszlamizmust
és e törekvések külföldi támogatását.
(c) Tengerentúli katonai jelenlét: a BRI keretében megvalósuló kínai beruházá-
sok és infrastrukturális létesítmények biztonsága, különösen olyan instabil
és kormányzati szempontból diszfunkcionális országokban, mint Kongói
Demokratikus Köztársaság, Zimbabwe, Mianmar, de akár Pakisztán vagy
Banglades, nyilván aggodalomra ad okot (Hillman & Sacks, 2021). Kína
katonai vezetése ezért, miközben láthatólag nem törekszik tengerentúli
katonai bázisok olyan hálózatának létrehozására, mint az Egyesült Államok
(kivétel Dzsibuti és Kambodzsa), elősegítené, hogy a kínai katonai erőknek
szabad hozzáférésük legyen tengerentúli kereskedelmi kikötői kapacitások-
hoz. Kínai vállalatok jelenleg közel 100 kikötőt tulajdonolnak vagy működ-
tetnek világszerte (Lind & Press, 2018). Márpedig aligha kétséges, hogy
Kína az érintett állami vagy félállami, de akár magánvállalatain keresztül
is, akkor használja ezeket a kikötőket katonai célokra, amikor csak akarja.
51
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
Vizsgálati célok és elméleti keretek
Mindezek után mit is vizsgálnánk? Azt, hogy Kína milyen stratégiai magatartás-
formákat követ az új selyemutakon. Egyszerűbben: Kína – nyilvánvalóan érdekalapú
– geopolitikai és geoökonómiai törekvései a BRI-ben és az ezek elérése érdekében
alkalmazott eszközei illeszthetőek-e valamiféle (nyilván ideáltipikus) keretrendszer-
be? S ha igen, besorolhatók-e egy ilyen keretrendszerbe a BRI országai?
Vizsgálataink vállaltan eklektikus elméleti kereteit David Lake (1996, 2010,
2009, 2017) munkássága, illetve Wigell (2016) és Destradi (2008, 2010) dolgozatai
adják.
A nemzetközi kapcsolatok elméletébe David Lake vezette be a nemzetközi hie-
rarchia fogalmát, úgy is, mint a politikatudomány realista és liberális irányzatainak
alapszótárában szereplő anarchia ellentétpárját (Lake, 1996; 2009). Az ő nyomán
számos kutatás lépett tovább e fogalmi keret használatában (például Barder, 2015;
Mattern & Zarakol, 2016 és Voelsen & Schettler, 2019). Az anarchia rutinosan hasz-
nált kategóriája egyszerűen azt jelenti, hogy a nemzetközi rendszerben vagy vala-
mely alrendszerében nincs jelen egy irányító, domináns szereplő. S ha nincs ilyen,
akkor „ereszd el a hajam” van: azaz koniktus és verseny. Ennek ellentettje a hie-
rarchia, amikor névlegesen szuverén államok és nem állami szereplők kapcsolatai is
lehetnek alá- és fölérendeltek, aszimmetrikusak és egyenlőtlenek, egyszerűen azért,
mert kiemelkedik egy vagy több játékos, aki súlya, tudása, tekintélye okán alakíthat-
ja, esetenként diktálhatja az együttműködés szabályait, akár úgy is, hogy az „aláren-
delt” fél is ezt önnön érdekében állónak fogadja el.
Lake (2017) érvelése szerint az államok az anarchia és a hierarchia viszonyai
között is élhetnek és élnek is hatalmukkal. A domináns fél befolyását az anarchia
viszonyai között is növelheti erőszakkal vagy a partnereket manipulálva, mintegy
elhitetve velük, hogy érdekükben áll az „együttműködés”. Hierarchikus rendszerben
a túlsúlyos fél (a vezető hatalom) olyan autoritással bír, amelynek révén tekintélye
és befolyásgyakorlása mintegy természetes és legitim. Tovább bonyolítja a dolgot,
hogy az anarchia és hierarchia mint viszonyrendszer nem csak partnerről partner-
re, hanem kérdéskörről kérdéskörre is változhat: egy túlsúlyos ország autoritása
lehet megkérdőjelezhetetlen biztonságpolitikai kérdésekben, miközben marad
domináns, azaz csak erővel boldoguló szereplő gazdasági érdekei érvényesítésében,
és megfordítva.
A Lake-féle modellben sincs jó világ/rossz világ: az erősebb fél mindegyikben
érvényesíti önérdekét. Legfeljebb az egyikben (anarchia) több a megőrzött szuvere-
52
Láng László
nitás, de az esetlegesség meg az erőszak is, míg a másikban (hierarchia) kevesebb
a szuverenitás és több a kölcsönös előny, a quid pro quo. Jó kérdés, hogy vajon mi
a különbség a Lake-féle hierarchikus kapcsolati rendszer és a jól ismert hegemó-
nia (csak néhány klasszikust felidézve: Gilpin, 2011; Waltz, 1979; Keohane & Nye,
1979) között. Hiszen egyenlőtlen felek kapcsolatában mindkettő abban tűnik kü-
lönbözni a nyersebb erőérvényesítéstől (anarchia), hogy bizonyos fokú, kölcsönösen
elismert legitimációval bír (Norrlof, 2017). Valószínűleg nincs is különbség, hacsak
az nem, hogy Lake kétoldalú kapcsolatokat vizsgál, míg a hegemón rendszerek el-
méletei sokoldalúakat és többnyire intézményekkel alátámasztottakat.
1. ábra
Regionális/globális hatalmak geoökonómiai stratégiái
Gazdasági erő
Stratégiai
kompetitív kooperatív
cél új merkantilizmus új institucionalizmus
eszköz új imperializmus hegemón befolyás
Forrás: Wigell, 2016:141.
Itt kapcsolható a gondolatmenetre Wigell (2016) modellje, amely egy globális
vagy regionális hatalom esetében két változó mentén deniál ideáltipikus külgaz-
dasági, geoökonómiai magatartásformákat. Az egyik változó a partnerekhez való
kooperatív vagy konfrontatív (versenyző) hozzáállás: az előbbinél a domináns ha-
talom anyagi ösztönzőkkel vagy vitathatatlan túlsúlyával és tekintélyével (vesd ösz-
sze: hierarchia a Lake-féle modellben) éri el a partnerek együttműködését, míg az
utóbbiban a domináns szereplő egyoldalú előnyök érvényesítésére törekszik, és a
gyengébb partner ellenállása esetén „erőszakos külgazdasági politikákat is alkal-
maz, mint például a piacához való hozzáférés korlátozása vagy a fejlesztési segélyek
visszafogása” (Wigell, 2016:140), de akár gazdaságon kívüli erőszak alkalmazására
is hajlandó (vesd össze: anarchia a Lake-féle interpretációban). Wigell (2016) másik
változója a gazdasági erő alkalmazásának célját tekintő különbségtétel: lehet önma-
53
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
gáért való, amikor a cél a domináns fél jóllétének és gazdasági biztonságának nö-
velése, vagy lehet eszköz, amikor gazdasági eszközökkel tör geopolitikai előnyszer-
zésre, dominanciára. E változók mentén az ideáltipikus stratégiák (1. ábra) lehetnek
neomerkantilisták vagy imperialista/neokolonialisták, illetve neoinstitucionalisták
vagy hegemóniára törők.
Destradi (2008, 2010) ideáltipikus nagyhatalmi stratégiaként az imperialistát, a
hegemóniát és a vezető szerepet különbözteti meg (1. táblázat).
1. táblázat
Regionális/globális hatalmak ideáltipikus stratégiái
neoimperializmus/
neokolonializmus
Hegemónia Vezető szerep
kemény középkemény puha vezető kez-
deményez
követő
kezdemé-
nyez
Deníció Erőszakos fellépés
tényére vagy
fenyegetésére épülő
dominancia
Erőszakos
fellépés
lehetősége,
katonai
intervenció
kizárásával
Önérdek-érvé-
nyesítés anyagi
ösztönzőkkel
Önérdek-ér-
vényesítés
érték-
alapú és
kulturális
vonzerővel
Közös célok
megvaló-
sítása, a
vezető hata-
lommal való
kulturális,
politikai
„azonosu-
lás” mellett
A vezető
szerep
önkéntes
átadása a
domináns
hatalom-
nak közös
célok meg-
valósítása
érdekében
Stratégiai
hozzáállás
konfrontatív konfron-
tatív
konfrontatív/
kooperatív
kooperatív kooperatív kooperatív
Gazdasági
túlsúly
eszköz eszköz eszköz/cél cél cél cél
Legitimá-
ció
nincs nincs részleges legitim legitim legitim
Alárendelt
állam ma-
gatartása
ellenállás/behódolás Elfogadás
a nem
elfogadás
ktsg-einek
gyelembe-
vételével
Elfogadás
ktsg-haszon
elemzéssel
Elfogadás
a saját
normák
és értékek
újradeniá-
lásával
Önként vál-
lalt követő
szerep
A vezető
szerep
proaktív
átengedése
a haté-
konyabb
koor-
dináció
érdekében
Forrás: A szerző összeállítása Destradi (2008:23) és (2010:926) alapján.
54
Láng László
Inkább kivétel, mintsem gyakorlat, hogy egy domináns állam „tisztán” imperia-
lista, hegemón, merkantilista stb. stratégiát kövessen. Ezek a stratégiák inkább egy
kontinuum pontjaiként jeleníthetők meg, amely tengely a nemzetközi kapcsolatok
hierarchikus viszonyaitól az anarchiáig (Lake, 2017), a konfrontatív viszonyulás-
tól a kooperatívig (Destradi, 2008), a gazdasági erő célként vagy eszközként való
alkalmazásáig (Wigell, 2016) húzódik. Mivel a stratégiai magatartás dinamikusan
változik és válaszol a vonatkozó költség-haszon kalkulációkra, a belpolitikai-gaz-
dasági prioritások változásaira, a partnerek és más nagyhatalmak reakcióira, ezért
a neomerkantilizmus könnyen átcsúszhat a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi
intézményrendszer lelkes támogatásába, az imperialista/neokolonialista hatalom
pedig a „jóindulatú” hegemón szerepkörébe. Túlmutat e tanulmány keretein, de
messzemenően indokolt lehetne annak bizonyítása, hogy a globális/regionális
hatalmak „természetes” geoökonómiai választása a merkantilizmus és a hegemónia,
és csak kényszerűen, külső hatások vagy a költség-haszon kalkuláció drasztikus
változása nyomán mozdulnak el akár a liberális/globalista neoinstitucionalizmus
vagy a másik szélen a neokolonializmus irányába.
A választást a kétoldalú kapcsolatokban nyilvánvalóan befolyásolja a felek kö-
zötti gazdasági, illetve geopolitikai potenciálkülönbség. Ez következik egyébként
Lake (2017) modelljéből is: a lényegesen kisebb potenciált képviselő partner hajla-
mosabb a túlsúlyos fél autoritásának elfogadására (hierarchia, hegemónia, vezető
szerep), míg kisebb potenciálkülönbség esetén több a konfrontáció, a szuverenitás-
hoz való ragaszkodás, a dominancia érvényesítéséért az erősebb partnernek is meg
kell küzdenie (anarchia, merkantilizmus, institucionalizmus).
Kísérlet egyfajta kvantikálásra
A sok elmélet után arra vagyunk kíváncsiak, hogy a BRI-országok esetében fel-
fedezhetők-e a modellek által leírt stratégiák, azaz kitapintható-e, hogy Kína milyen
geoökonómiai stratégiát, pontosabban stratégiákat követ az „új selyemutakon”.
Módszerünk egyszerű: néhány partnerspecikus változót azonosítunk, amelyek
alapvetően a domináns szereplő, azaz Kína szemszögéből „osztályozzák” a hivatalos
BRI-országokat, hogy aztán az így kialakuló „fontossági” csoportok esetén vizsgál-
hassuk az ideáltipikus kínai magatartásmódok jelenlétét vagy hiányát.
Úttörő munkát végzett Kína külgazdasági és külpolitikai partnerkapcsolatai
kvantitatív megközelítése és értékelése terén Strüver (2017). Függő változója a
55
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
partnereknek a kínai fél általi szerződéses besorolása volt három kategóriába:
partner, stratégiai partner és átfogó stratégiai partner kategóriákba, ahol a partner
a legkevésbé, az átfogó stratégiai partner pedig a kiemelten fontos kapcsolat. Példa-
ként: a 2010-es évek közepén Banglades „egyszerű” partner, Pakisztán „stratégiai
partner”, Kazahsztán pedig „átfogó stratégiai partner” volt a kínai külügyek szem-
szögéből (Strüver, 2017:63).
Strüver (2017) feltételezte, hogy ezek a besorolások Kína kétoldalú gazdasági
és stratégiai érdekeinek kifejeződései, és ezek az érdekek bizonyos kvantitatív part-
nerjellemzőkkel megfeleltethetők. Ez utóbbiakat két csoportra bontja: (i) a partner
gazdasági-katonai erőjellemzői, úgymint piaci potenciál (GDP osztva a Pekingtől
való távolsággal), erőforrás-potenciál (a kőolaj, a földgáz és négy stratégiai fém
világtermelésében való részesedés), katonai potenciál (védelmi kiadások a partner
földrajzi régiójának százalékában) és külkereskedelmi potenciál (a kínai export-im-
portban való részesdés, illetve a kínai export-import részesedése a partner külke-
reskedelmében), illetve (ii) ideológiai vonzások és vonzódások, úgymint a partner
„demokráciaszintje”, kötődése a korábbi szocialista-kommunista blokkhoz és külö-
nösen a Kínával való együttszavazási hajlandósága az ENSZ-közgyűlésben (Strüver,
2017:46–48).
Strüver többfajta logisztikus regresszióval próbálta megbecsülni a fenti változók
hatását a bilaterális kapcsolatok építésére és fejlődésére. Végül is arra jutott, hogy
Peking partnerértékelésében „adott partnerország gazdasági potenciálja és főként,
a saját szubrégiójában játszott szerepe, amelyet a védelmi képességeinek relatív sú-
lya közelít, játszanak kitüntetett szerepet” (2017:50). Továbbá „a partnerkapcsolatok
intenzitását jelentősen befolyásolják Kína nemzetgazdasági fejlődésének olyan kri-
tikus elemei, mint a természeti erőforrásokhoz való hozzáférés” (2017:50). Ezekhez
képest a többi változó magyarázó ereje, talán még az adott partner Kínától való ke-
reskedelmi függésének mértékét leszámítva, létező, de messze nem robusztus vagy
akár szignikáns.
Okulva Strüver tapasztalataiból, a BRI-országok sokaságára csupán négy változót
vizsgáltunk (távolságfüggő gazdasági potenciál, regionális katonai képesség, termé-
szetierőforrás-potenciál és a Kínától való kereskedelmi függés mértéke). Ennek le-
írását és forrásait tartalmazza a Függelék.
Vettük e változók z értékeit, feltételezve (egyébként Strüver közelítéséhez
hasonlóan), hogy az adatok normális eloszlásúak. Ismeretesen, a z értékek átlaga
0, szórása 1. A számított z értékeket aztán egyetlen országjellemző z értékké
konvertáltuk, önkényesen súlyozva a gyelembe vett változókat (gazdasági poten-
56
Láng László
ciál: 33 százalék, relatív védelmi képesség: 33 százalék, erőforrás-potenciál: 25 szá-
zalék, kereskedelmi függés: 9 százalék.) Egyszerű csoportképzésre a 0 átlagtól való
plusz/mínusz eltéréseket használtuk, értelemszerűen abból kiindulva, hogy minél
nagyobb a z érték, annál fontosabb (pozitív értékek esetén) vagy annál kevésbé fon-
tos (negatív értékek esetén) az adott partnerkapcsolat Kína nézőpontjából. Az átlag-
tól való eltérés mértéke a „legkevésbé fontos”, BBmínusz csoportnál legkevesebb
mínusz 20, legfeljebb mínusz 40 százalék, a BB csoportnál 0–mínusz 20 százalék,
az AA partnerhalmazban 0–20 százalék pozitív irányban, az AAplusz csoportban
legalább 20 százalék, legfeljebb 40 százalék. Az AAA partnercsoport esetében az
eltérés plusz 40 százalék fölötti, de tipikusan a 100 százalékot is meghaladja.
A Strüver-változók átalakítása egy mutatóvá önmagában is, de főleg a bevallottan
önkényes súlyozás miatt vethet fel kérdéseket. Ugyanakkor a csoportok összetételét
empirikusan vizsgálva úgy tűnt, hogy csupán négy ország esetében vetődik fel, hogy
összevont mutatójuk valóban értelmezhető-e a kínai geopolitikai és külgazdasági
fontosságuk közelítéseként: ezek Lengyelország és Marokkó (AA+), illetve Algéria
és a Kongói Demokratikus Köztársaság (AAA). Tételesen vizsgálva, az első három
esetben a viszonylagos (regionális) katonai potenciál dobta meg – aránytalanul – a
mutatót, Kongó esetében pedig a kétségkívül kiemelkedően fontos, de az „igazán
fontos” nagy partnerekkel való egyenrangúságot nem indokló erőforráspotenciál-
mutató. E négy ország „kézi” visszasorolása tehát a BB, illetve AA csoportokba
indokoltnak tűnt.
A mi vizsgálati szempontunkból további súlyos elégtelensége az összevont
Strüver-változóknak, hogy nem foglalkoznak a BRI polgári/katonai logisztikai
prioritásaival. Nevezetesen azzal, hogy egy partner attól (is) válhat Kína számára
fontossá, hogy akár az eurázsiai kontinentális, akár a tengeri útvonalon kitüntetett
a lokációja az út- és vasútfejlesztéseket és/vagy a kikötői kapacitások bővítését il-
letően. Megnéztük az ezen a területen folyó beruházásokat (2. táblázat), és ismét
bevallottan önkényesen feljebb toltuk néhány BRI-partnerország besorolását az ere-
deti verzióhoz képest. Többségük (10 ország) egyet ugrott előre, de szállítási hálózat-
fejlesztési szempontból két kiemelkedő ország (Srí Lanka és Mianmar) besorolását
kettővel toltuk felfelé.
57
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
2. táblázat
Távolsági vasúti, közúti és kikötőfejlesztési projektek száma (2021)
Szállítás ebből kikötő Csoportmódosítás
Angola 1 0 0
Banglades 2 0 1
Belarusz 1 0 1
Csád 1 0 1
Dzsibuti 2 1 1
EAE 1 1 0
Etiópia 2 0 1
Görögország 1 1 1
India 3 0 0
Indonézia 4 1 0
Irán 1 0 0
Kazahsztán 3 1 0
Laosz 2 0 1
Lengyelország 1 0 0
Magyarország 1 0 0
Malajzia 2 0 0
Mianmar 3 1 2
Montenegró 1 0 0
Nigéria 4 0 0
Omán 1 1 1
Oroszország n.a. 0 0
Pakisztán 14 1 1
Srí Lanka 2 2 2
Szerbia 2 0 0
Szudán 2 0 1
Tádzsikisztán 1 0 0
Thaiföld 3 0 0
Törökország 1 0 0
Üzbegisztán 2 0 0
Forrás: https://www.beltroad-initiative.com/projects/
58
Láng László
Az így módosított, 2.0-s „fontossági” csoportjainkat bontottuk földrajzi régi-
ók szerint, még plasztikusabban megjelenítendő a kereskedelmi-katonai logisztikai
viszonyokat és az ezekből esetlegesen fakadó kínai hatalmi magatartásformákat
(3. táblázat).
3. táblázat
BRI-partnercsoportok – 2.0 változat
Par tner-
csoport
Afrika Közép-
Ázsia
D- DK-Á zsia Közép és
Dél-Ame-
rika
Európa Közép-
Közel-
Kelet
Egyéb
BB─ (62)
Bissau-Gui-
nea
Afganisz-
tán
Bhután Bolívia Albánia Bahrein Fidzsi-szk.
Botswana Azerbaj-
dzsán
Kambodzsa Costa Rica Bosznia Libanon
Burkina
Faso
Georgia Kelet-Timor
(-)
Salvador Bulgária Tunézia
Csád Örmény-
ország
Nepál Guatemala Ciprus
Egyenlítői-Guinea Guyana É-Macedónia
Elefántcsontpart Jamaica Észtország
Eswatini
(Szvázif öld)
Nicaragua Horvátország
Gambia Panama Lettország
Ghána Paraguay Litvánia
Guinea Trin id ad Luxemburg
Kamerun Uruguay Málta
Közép-afri-
kai K.
Moldova
Lesotho Montenegró
Libéria Portugália
Malawi Szlovénia
Mali
Namíbia
Niger
Ruanda
Szenegál
Szomália
Tanzánia
59
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
Par tner-
csoport
Afrika Közép-
Ázsia
D- DK-Á zsia Közép és
Dél-Ame-
rika
Európa Közép-
Közel-
Kelet
Egyéb
Togo
Uganda
Zöld-foki K.
BB (35)
Angola Kirgizisz-
tán
Maldív-sz. Dominikai
K.
Belarusz Algéria Pápua Új-
Guinea
Comore-sz. Mongólia Ecuador Cseh K. Egyiptom Új-Zéland
Gabon Tád zsi-
kisztán
Kuba Görögország Jemen
Kenya Peru Magyaror-
szág
Líbia
Kongói K. Suriname Románia Marokkó
Madagasz-
kár
Venezuela Szerbia
Mauritánia Szlovákia
Szudán Ukrajna
Zambia
Zimbabwe
AA (12)
Dél-Afrika Banglades Törökország Katar
Dél-Szudán Laosz Kuvait
Mozambik Srí Lanka Omán
Nigéria
AA+ (17)
Kongó D. K Türkme-
nisztán
Fülöp-szk. Lengyelor-
szág
EAE
Kazahsz-
tán
Indonézia Olaszország Dzsibuti
Irán Malajzia Irak
Mianmar
Pakisztán
Szingapúr
Thaiföld
Vietnám
AAA (6)
Oroszor-
szág
India Brazília Szaúd-
Arábia
Dél-Korea
Chile
Forrás: A szerző összeállítása a cikkben részletezett módszertannal.
60
Láng László
Jogos kérdés lehet, hogy az egyszerű, z értékek alapján történő, némi
önkényességgel terhelt csoportosítás helyett miért nem a statisztikailag kinomul-
tabb klaszterelemzést választottuk. A válasz: megpróbáltuk, de nem vezet empiriku-
san jobb eredményekre, sőt… Egy ennyire komplex felvetésnél, nevezetesen, hogy
egyes partnerek „fontossága” – amelyet a Strüver-vizsgálat (2017) alapján vélhetnénk
klaszterképző ismérvekkel megközelíteni – miként indukál absztrakt hasonlóságo-
kat az adott partnerrel kapcsolatos kínai hatalmi magatartásformákban, nem statisz-
tikai módszertani kérdés. Inkább a választott, interdiszciplináris elméleti modellek
relevanciaelemzése vezethet eredményre, részlegesen megerősítve egy egyszerű,
statisztikailag talán nem elegáns, de empirikusan értelmezhető csoportképzéssel.
A kérdés ezek után az, hogy az egyes, viszonylag homogén „fontosságú”
országcsoportok vonatkozásában azonosíthatók-e jellemzőnek mondható, valamely
elméleti ideáltípusra emlékeztető kínai hatalmi stratégiák.
Kezdjük a végén, a „legfontosabbakkal”, az AAA csoporttal: ezek súlyozott
z értékei messze kilengenek a pozitív irányban. Első pillantásra furcsának tűnhet
olyan nagyon is különböző partnerek, mint Brazília és Szaúd-Arábia vagy Chile és
Oroszország egy csoportba sorolódása, de nem az: a piaci, a nyersanyag- és a geopo-
litikai potenciál szempontjából kiemelt államokról van szó, amelyeket Kína – eset-
leges erőfölénye ellenére is – csak többé-kevésbé egyenrangú partnerként kezelhet.
Közülük is kiemelkedik India, és nem csak a mérete okán. Kína és India kap-
csolatrendszere sokdimenziós, a bizonyos területeken látványos együttműködéstől
(például a nemzetközi szervezetekben) a nyílt vagy rejtett ellentétekig, esetenként
konfrontációig terjedő skálán mozog, húzva magával olyan hatalmakat is, mint az
Egyesült Államok vagy Oroszország (Denisov et al., 2020; Miller, 2020; Ogden,
2021; Kumar, 2019).
Kiemelkedik továbbá Dél-Korea, egy fejlett, gazdag állam, amely a BRI-től füg-
getlenül, annak létrejötte előtt is Kína kiemelt kereskedelmi és beruházási célországa
lenne (és volt is). Dél-Korea preferált kedvezményezettje a kínai, főleg BRI-atipikus
ingatlanberuházásoknak, ráadásul geopolitikai szempontokkal (egyértelmű USA-
függés, szemben Kína Észak-Korea melletti kelletlen elkötelezettségével és a Japán-
nal kapcsolatos történelmi ellenérzéssel) súlyosbítva. Valójában Dél-Korea tipiku-
san a Wigell-féle kapcsolati mátrix neoinstitucionalista szögletébe kívánkozik, ahol
a partnerkapcsolatok a kölcsönös előnyök (win-win) alapján, nemzetközi intézményi
normák és szabályok mentén fejlődnek.
Oroszország és Kína kapcsolata történetileg is az erősödő stratégiai enyhülés,
ha úgy tetszik, entente és a szorosabb katonai-politikai szövetségtől való egyide-
61
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
jű tartózkodás ambivalenciájában ragadható meg (Korolev & Portyakov, 2019). A
bilaterális hatalmi egyensúlyozást a legkritikusabb régióban, Közép-Ázsiában még
multilateralizálni is megpróbálták (a Shanghai Cooperation Organisation keretében),
de tény, hogy a kínai–orosz kapcsolat a térségben és azon túl is forgandó, apróságo-
kon és esetlegességeken múlik, kiszolgáltatva a nemzetközi erőviszonyok változá-
sainak (Freeman, 2018). Ugyanakkor Oroszország mintha elismerné a kínai hierar-
chiát, feltéve, hogy Peking elfogadja Putyin személyét és egyeduralmát, márpedig
ennek folyamatos tanúbizonyságát adja (Stent, 2020), nem utolsósorban az ukrajnai
agresszió kapcsán.
A szaúdi–kínai viszonyrendszer egyértelműbb: itt történelmi örökségek és geo-
politikai megfontolások nem játszanak szerepet; Kína egyszerűen nem engedheti
meg magának, hogy egy olyan méretű és akkora tartalékokkal rendelkező olajter-
melővel, mint Szaúd-Arábia, ne stabilan kiegyensúlyozott üzleti és diplomáciai kap-
csolatokat ápoljon.
Brazília némileg kakukktojásnak tűnik e kis csoportban, jóllehet mérete és
nyersanyag-potenciálja önmagában is különleges gyelemre predesztinálja. Noha a
kínai–brazil kapcsolatok jó ideig csak a kétoldalú kereskedelmi és beruházási együtt-
működésre fókuszáltak, a multilaterális keretekben való interakciók (az ENSZ-től a
Világbankon át a G20-ig és a BRICS-ig) Brazília, de sajátos módon Kína számára
is mind nagyobb jelentőséggel bírnak (Abdenur, 2019). Más eset Chile, amely túl a
rézexporton, Kína szemszögéből egyfajta stratégiai csomópontként (hub) emelke-
dik ki Latin-Amerikában, egyelőre a kölcsönös előnyök alapján (Liebefrau, 2021) és
ideoló giamentesen (Johnston, 2019).
A partnerbontás másik szélén található, BBmínuszra keresztelt csoport a leg-
nagyobb és egyben és viszonylagosan a legkevésbé fontos: legalább 20, legfeljebb
40 százalékkal térnek el a súlyozott z értékek az átlagtól, negatív irányban. Többsé-
gükben Kínától földrajzilag távol eső (Afrika, Közép- és Dél-Amerika, illetve Eu-
rópa), a kontinentális és tengeri szállítási-logisztikai fejlesztésekben kiemelt szere-
pet nem játszó, szerény gazdasági, erőforrás- és geopolitikai potenciált képviselő, a
BRI-ben nem feltétlenül aktív partnerekről van szó. Jóllehet túlzott leegyszerűsítés
62 bilaterális partnerkapcsolatot egy ideáltipikus (kínai) magatartásformába sorol-
nunk, de megkockáztatjuk: ezek az országok a domináns hatalom neomerkantilista
erőtengelyébe tartoznak. Elsősorban mint piacok és mint az ipari túlkapacitások le-
csapolásának célországai érdekesek Kína számára, de nem fontosak annyira, hogy a
domináns hatalom több költséget és kockázatot is vállaljon a két- és többoldalú kap-
62
Láng László
csolatokban, mint – adott esetben – a szubregionális békefenntartásban való pénz-
ügyi részvétel (Alden & Yiang, 2019).
Részben igaz ez a BB partnercsoportra is, jóllehet ezek a BBmínusz partnerek-
nél egy kategóriával fajsúlyosabbak, részben az erőforrás-potenciál miatt (mint pél-
dául Angola, a Kongói Köztársaság, Zambia, Venezuela, Algéria, Líbia), részben lo-
gisztikai szempontból (mint például Szudán, Mongólia, a Maldív-szigetek, Belarusz,
Szerbia, Görögország, Egyiptom).
Kína, állítja Lake (2017:373), még nem döntötte el, hogy alapvetően gazdasá-
gi-stratégiai erejére építve, a partnereket együttműködésre ösztönözve-kényszerítve
vagy az erőfölénnyel élő (és csak végső szükségben visszaélő) autoritásként, ön-
kéntes követőket teremtő legitim vezetőként lép-e fel nemzetközi kapcsolataiban.
Afrika, a távolság okán pedig különösen Kelet- és Dél-Afrika adja magát ez utóbbi
magatartásforma kiteljesítésére. Kezdetben gazdasági értelemben, majd ahogy
bővül Kína nyersanyag-, energetikai és infrastrukturális beruházásállománya a
partnerországokban, úgy stratégiai értelemben is (hiszen ezek nem mozdítható,
röghöz kötött eszközök, amelyek adott esetben helyszíni védelemre szorulnak). Kína
szempontjából kedvező, hogy ezekben az afrikai országokban csekély a versenyző
nagyhatalmi érdekeltség. A beruházásokra kiéhezett afrikai országok többségében
autoriter rezsimjei jó néven veszik Kína belügyekbe való be nem avatkozási princí-
piumát és széles korrupciós tűréshatárát. S mivel előbb-utóbb Kínának jelentősen
invesztálnia kell egy fenntartható, politikai és stratégiai rendbe (például Közép-)
Afrikában, ez utóbbi iskolapéldája lehet egy Kína vezette regionális hegemóniának.
Közép-Ázsia helyzete, amelynek országai zömmel a BBmínusz és a BB cso-
portokba sorolódtak, Kazahsztán geopolitikai szempontból érthető, Türkmenisztán
alig magyarázható kivételével, hasonló: fogadókésznek mutatkozik a kínai autoritás
elismerésére, jóllehet országai szuverenitásukból kevesebbet áldoznának fel ezért,
mint afrikai társaik. Lehetséges egy Kína vezette közép-ázsiai rend, de ehhez nyil-
ván az eddig meglepően visszafogott Oroszországnak és az Egyesült Államoknak is
lesz hozzáfűznivalója. Ugyanakkor „Kína kulcsszerepet tulajdonít Közép-Ázsiának
az ország volatilis nyugati régióinak stabilizálásában és fejlesztésében” (Thornton,
2020:2). Mindkét tényező azt eredményezi, hogy e térségben Kínának több ösztön-
zővel és kevesebb fenyegetéssel kell élnie, miközben éppen a térség geopolitikai
fontossága miatt hajlamosabb lehet (mint például Afrikában) erővel fellépni. De nem
teszi (mint a közelmúlt kazahsztáni fejleményeiből is látszik) három okból: (1) egy-
előre nem kíván beavatkozni Oroszország legszűkebb érdekövezetében, mert Orosz-
ország a nemzetközi rendszer revíziójában inkább szövetséges, semmint ellenfél,
63
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
(2) Kína láthatóan és általában véve is vonakodik a hegemón szerep költségeinek
vállalásától, és (3) nem adott hitelt annak a híresztelésnek, hogy a rendszerellenes
fellépést részben külföldi, iszlám radikálisok szították, illetve irányították, mert
ilyesmit az ujgur kisebbséggel határos szélein nem tűrhetne el.
A BRI kapcsolatfejlesztési rugalmasságát, egyben a nemzetközi keretrendszer
változékonyságának való kitettségét mutatja a Kaukázus felértékelődése Oroszor-
szág ukrajnai agressziója, illetve ennek nyugati szankciói nyomán (Standish, 2022).
A korábban messzemenően preferált vasúti szállítási folyosó (Mongólia, Oroszor-
szág, Belarusz, Lengyelország stb.) helyébe kényszerűen a kaukázusi folyosó lép,
annak ellenére, hogy nincsenek (még) mélytengeri kikötők a Kaszpi-tengeren, hogy
a konténerek Közép-Ázsiából Azerbajdzsánba (majd Törökországba) jussanak, sem
Grúziában, a fekete-tengeri „akadály” áthidalására. Egy idézett szakértő, Emil
Avdailani, a grúz Európai Egyetem professzora szerint „hajlamosak vagyunk sta-
tikus kezdeményezésként tekinti a BRI-re, de mint minden kereskedelmi útvonal a
történelemben, a BRI is rugalmas, és alkalmazkodik az új kihívásokhoz és lehető-
ségekhez. A bezáródó határok új útvonalakat tesznek szükségessé, és most éppen ez
történik” (Standish, 2022).
Az AApluszos csoportba kerülnek Délkelet-Ázsia legfontosabb országai (Indo-
nézia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld, Vietnám és Mianmar), to-
vábbá néhány nagyon fontos Öböl-menti állam, illetve Irak és Irán, Olaszország és
regionális súlya, illetve az éppen most változó logisztikai szerepe okán Lengyelor-
szág. Itt van még Pakisztán, a BRI egyik legfontosabb logisztikai tengelyországa és
Kazahsztán, mind a maga energetikai, logisztikai, mind pedig, és elsősorban, geo-
politikai súlyával, és végül a már említett egykori Zaire, a megtévesztő nevű Kon-
gói Demokratikus Köztársaság. Ez utóbbi országban Kína főszereplő, elsősorban a
számára kritikusan fontos nyersanyagtartalékok (kobalt, réz és a többi) kiaknázásá-
ra, továbbá a bányák elérhetőségére és energiaellátására irányult infrastrukturális
beruházások okán. Kína Kongó messze legfontosabb külkereskedelmi és beruházási
partnere (Malm, 2020). Valójában Kongó egy kínai protektorátus is lehetne, ha Kína
az országot önmagában és nem az amúgy is fajsúlyos kelet-közép-afrikai jelenléte
egyik elemeként kezelné.
Tanulságos és egyben módszertanilag megerősítő, hogy az AAplusz csoportban
egymás mellé sorolódnak a legfontosabb délkelet-ázsiai országok. „Nem világos,
hogy Kína egyfajta nemzetközi vagy regionális rendként mit is kínálhatna… Délke-
let-Ázsia államainak, ami jobb, mint amiben jelenleg léteznek” (Lake, 2017:376). Ez
viszont – már csak a Lake-féle hierarchia-anarchia elmélet alapvetése szerint is – azt
64
Láng László
jelenti, és különösen 2008, a déltengeri területi nyomulás fokozódása óta, hogy Kína
e térségben hajlamosabb lesz túlsúlyával élni, akár erőszakos eszközökkel is fel-
lépni, különösen biztonságpolitikai téren. Ugyanakkor ezek az államok különösen
készek arra, hogy stratégiai autonómiájukat a két nagyhatalom, Kína és az Egyesült
Államok egymásnak feszülésében maximálják. Kína is küzd azzal, hogy regioná-
lis törekvéseit az érintett délkelet-ázsiai államok ne egyfajta neoimperializmusként
érzékeljék, amiben a dél-kínai-tengeri mozgásai és Hong Kong átvétele persze nem
segítenek (Gill et al., 2016). Nehéz egyensúlyozásról van tehát szó, amelyben az ame-
rikai elkötelezettség bizonytalanságai is szerepet játszanak.
Következtetések
Napjaink valóságának egyik legnagyobb horderejű jelenségét vizsgáljuk: Kína
előretörését a világgazdaságban és -politikában, most éppen a BRI kereteiben és
„folyosóin”, modellek és klaszterek ide vagy oda, zömmel intuitíven, mert jóllehet
az „új selyemutakkal” kapcsolatos szakirodalom óriási (noha maga a BRI csak nyolc
éve indult), adatok viszont alig-alig vannak, de legalábbis szórványosak és anekdo-
tikusak.
A kép tehát homályos, mint többé-kevésbé minden, ami Kína globális törekvé-
seinek leírásával kapcsolatos. Ezért próbálkoztunk azzal, hogy a feltételezett kínai
érdekek alapján azonosítsunk olyan országcsoportokat az „új selyemutakon”, ame-
lyek Kína stratégiai magatartása szempontjából ténylegesen közös vonásokat mu-
tatnak fel. Két fenntartással azonban haladéktalanul élnünk kell: (1) az alkalmazott
országváltozók tökéletlenek, de még inkább elégtelenek lehetnek, azonban e tekin-
tetben nem végeztünk saját elemzéseket, hanem Strüver (2017) regressziós eredmé-
nyeire hagyatkoztunk, illetve azokat alkalmaztuk más nézőpontból, más módszer-
rel; (2) a mindezen tökéletlenségekkel elkülönített országcsoportok besorolása Kína
valamely stratégiai célcsoportjába erősen szubjektív.
Ráadásul mozgó célpontokról beszélünk. Kína stratégiai magatartása éppúgy
változhat, akár rövid távon is, kooperatívról konfrontatívra, mint geoökonómiai cél-
függvénye célról eszközre. Ez történhet belgazdasági érdekek okán, de a partneror-
szágok „magatartása” is kiváltója lehet hirtelen mozgásoknak: a BRI-hez 2017-ben
csatlakozott Litvánia a tajvani képviseleti iroda 2021. évi engedélyezésével nemcsak
kizárta magát a BRI-ből, de ezen túlmenően is heves kínai ellenlépéseket generált
65
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
(Reuters, 2022); a középső, kaukázusi logisztikai folyosó váratlan felértékelődését
pedig már említettük (Standish, 2022).
Megjegyzendő, hogy e változékonyság egyfajta nem szándékolt gazdaságpoli-
tikai tanulsághoz is vezet. Rendkívül kockázatos lehet nagy volumenű, kínai nan-
szírozású, sőt gyakran kivitelezésű infrastrukturális beruházásokat kizárólag olyan
megtérülési számításokra alapozni, amelyek a kínai partner hosszú távú, akár 20-40
éves használati érdekeltségére alapoznak. Lehetséges, hogy miközben a kínai nan-
szírozás törlesztendő, az adott létesítmény, szállítási vonal kínaiak általi „zetős”
kihasználása – a külső vagy belső körülmények változása miatt – a törlesztést sem, a
fenntartást pedig végképp nem fedezi. Srí Lanka államcsődje napjaink iskolapéldája.
Vizsgálatunkban nyilván nem problémamentes, hogy az országváltozók z értékei
alapján keletkeztetett országcsoportokat valamilyen kínai geostratégiai szándékkal/
magatartással hozzuk összefüggésbe. Ugyanakkor a vázolt elméleti és gyakorlati
szakirodalmi elemzések megerősíteni látszanak a mi elemzésünkből előtűnő felte-
véseket. Nevezetesen:
(1) Kína az új selyemutakon (is) egyfajta neomerkantilista politikát követ, amely
nemcsak devizatartalékok, de energiahordozók, nyersanyagok és élelmiszerek,
és nem utolsósorban innovációk felhalmozására, betárazására irányul (Belesky
& Lawrence, 2019; Atkinson, 2021; Lind & Press, 2018; Garlick, 2019; Liao,
2020; Chen, 2021). Ez a bilaterális kapcsolatok legnagyobb halmaza: ide tarto-
zik a BBmínusz csoportba tartozó 62 ország döntő többsége, a 35 BB partnerek
jelentős hányada, főként Afrikából, Közép-Ázsiából, Dél- és Délkelet-Ázsiából,
Közép- és Kelet-Európából és a Balkánról, sőt Közép- és Dél-Amerikából.
Ebben a nagy partnerhalmazban, a Lake-féle (2017) terminológiával magas
szintű hierarchiában, a partnerek messzemenően respektálják Kína túlsúlyát,
és legitimnek tekintik az erre építő érdekérvényesítését. Ugyanakkor ebben a
kapcsolati hálóban Kína nem geopolitikai célok elérésére tör (bár néhány or-
szág esetében ez is szerepet játszik), hanem meghatározóan gazdasági érde-
keit érvényesíti. Huntington az 1990-es évek elején Japán neomerkantilizmusát
5 ismérvvel vélte leírhatónak: (i) a termelői érdek elsődlegessége (szemben a
fogyasztói érdekkel); (ii) tudatos, exportorientált iparpolitika; (iii) a piacrésze-
sedés növelése felülírja a protérdeket; (iv) erőteljes import- és tőkeszabályozás;
és (v) devizatöbbletek felhalmozása exporttöbbletek és valutapiaci interven-
ciók révén (Huntington, 1993). Ha a Huntington-féle ismérvekhez hozzátesszük
(vi) a belső és külső kontrollra, dominanciára és az e kettőn keresztül elérhető-
66
Láng László
nek vélt biztonságra való törekvést, akkor jó közelítését kaphatjuk a mai Kína
neomerkantilizmusának. „Gazdagságot fölhalmozva, az állam nemzete relatív
pozícióját kívánja javítani a nemzetközi hierarchiában annak érdekében, hogy
ezáltal önnön autonómiáját és alkuerejét erősítse a regionális és nemzetközi
színtéren” (Wigell, 2016:143). A pártállam pedig önnön biztonságát és fenntart-
hatóságát odahaza…
Ugyanakkor vitatkozunk azzal a feltevéssel, hogy a neomerkantilista szereplő
a piacok, erőforrások és technológia kontrollja érdekében egyfajta zéró összegű
játszmát folytatna partnereivel (Wigell, 2016:143). Hozam keletkezik bősége-
sen a partnerek oldalán is, részben, mert a jelenleg alapvetően kínai szállítási
és egyéb célokat szolgáló infrastruktúra „röghöz kötött”, részben pedig, mert
legfeljebb nem a nemzetgazdaság, hanem egyes kistérségek, etnikai/törzsi vagy
társadalmi (elit)csoportok, állami intézmények szintjein jelentkezik. Önmagá-
ban az a tény, hogy Kína, ellentétben a proaktív Amerikával, nemcsak békés
eltűrője (a „belügyekbe való be nem avatkozás” nemes princípiuma!), de aktív
résztvevője is a partnerországok elitje többnyire mértéktelen korrupciójának
(Cooley, 2021), jelentős kapcsolati „hozamként” értékelődik az érintett, uralko-
dó elitek szemében.
(2) Kína a BB-csoport, azaz a geopolitikailag gyenge, tőle erősen függő afrikai
(Szudán, Angola, Zimbabwe stb.), dél-amerikai (Venezuela!) és közép- és dél-
kelet-ázsiai országok (szomszédok vagy az eurázsiai szárazföldi folyosó állo-
másai) vonatkozásában a „meghívásos” vezető szereptől a kőkemény hegemó-
niáig terjedő széles skálán játszik (Destradi, 2008). Egyelőre azonban nem úgy
tűnik, hogy ezen viszonylag kiszolgáltatott országok esetében hajlandó lenne
sokat engedni merkantilista egoizmusából, vagy éppen vállalni a hegemón sze-
reppel járó addicionális költségeket: azaz inkább egyfajta puha hegemónként
viselkedik, diplomáciai eszközöket, kulturális, oktatási csatornákat használva a
partnerek kívánatos „szocializációja” érdekében. Nincs ösztönzése (kivéve rit-
ka szükséghelyzeteket) sem arra, hogy „hódítson”, azaz neoimperialista irányba
mozduljon, de arra sem, hogy valamiféle többoldalú intézményi keretbe terelje a
kapcsolattartást.
(3) Nem így a geopolitikai és geoökonómiai, illetve logisztikai fontosság szempont-
jából kiemelt, külkereskedelmi szempontból messze nem egyoldalúan függő
délkelet-ázsiai országok (AAplusz csoport), illetve néhány AA-partner, mint
például Nigéria vagy Kazahsztán esetében. Ezek a partnerek fajsúlyos alku-
67
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
pozíciókkal rendelkeznek: egy kemény hegemón fellépés (elsősorban Délkelet-
Ázsia érintett országai esetében), még ha igény lenne is rá, inkább végszükség,
semmint mérlegelhető stratégiai alternatíva. Az intézményi keretekbe terelt
globalizmus itt a vezető szerep elismertetésének és a kompetitív szuperhata-
lom (USA) ellensúlyozásának és féken tartásának kívánatos módja lehet. Még
inkább igaz ez olyan nyersanyagellátási vagy logisztikai szempontból kiemelten
fontos, jelentős geopolitikai erővel bíró országok esetében, mint Törökország, az
Emirátusok vagy Kuvait.
Következik mindebből: a BRI-vel kapcsolatos vizsgálataink nem arra utalnak,
hogy Kína az „új selyemutakon” törne világuralomra. Egyelőre, és a logisztikai fej-
lesztések katonai aspektusait gyelmen kívül hagyva. Tévedés lenne ugyanakkor
ebből azt a következtetést levonni, hogy Kína tartósan csak a jelenlegi világrend
keretei között, enyhén erőszakos merkantilizmussal és egyfajta puha hegemóniával
törekszik önnön (és pártállama) gazdasági, politikai és katonai biztonságának erősí-
tésére. „Ahogy erősödik a BRI révén Kína globális gazdasági jelenléte…, úgy soka-
sodhatnak katonai elkötelezettségei a földkerekség különféle pontjain. Ezek a Kína
által kisajátított gazdasági lehetőségek visszavonhatatlan következményei lesznek”
(Flint & Xiaotong, 2019:331). Azaz a konkrét világ- és geopolitikai kontextusok
függvényében a kínai stratégiai magatartás könnyen elmozdulhat a kooperatívtól
a konfrontatív irányba, gazdasági erőfölényét pedig hajlamosabb lehet eszközként,
semmint célként alkalmazni. Átválthat a kétoldalú kapcsolatok többségében jelenleg
megjelenő neomerkantilistából egyszerű (neo)imperialistává és egy legitim domi-
nanciával bíró, „jóindulatú” partnerből kőkemény hegemónná.
Mindezzel persze azt feltételezzük, hogy Kína külkapcsolati stratégiái reaktívak:
a geopolitikai kontextus változásaihoz alkalmazkodnak. Ebben azonban akár nagyot
is tévedhetünk. Nem tudjuk, hogy az új selyemutakon megjelenő kínai stratégiák a
maguk tapasztalati valóságában vagy egy tudatos mesterterv (grand strategy) építő-
kockáiként értelmezendők. Michael Pillsbury, a 2015-ben megjelent, beszédes című
könyv (The Hundred-year Marathon: China’s Secret Strategy to Replace America
as the Global Superpower) szerzője szerint a mások megtévesztése a tényleges szán-
dékokat illetően minden kínai stratégia mélyen gyökerező alapelve (Pillsbury, 2015).
A mostani vizsgálatunkhoz hasonló, az „objektív” kvantitatív és a „szubjektív”
kvalitatív elemeket ötvöző elemzések talán azért is fontosak, hogy a tendenciákból,
minden szándékolt megtévesztés ellenére, következtethessünk arra, hogy vajon Kína
elérkezettnek látja-e az időt a globális vezető szerep átvételére, a globális hatalom
68
Láng László
korábbi birtokosának legyőzésére. Ne szépítsük a dolgot: ez a hatalomátvétel a há-
ború szinonimája Kína és az Egyesült Államok között (Flint & Xiaotong, 2019).
A felkészült várakozás jobb, mint a meglepődés s az azt követő rögtönzés, amint ezt
napjaink elborzasztó kelet-európai példája mutatja.
Vagy ahogy a méltán világhírű történész, Niall Ferguson fogalmaz (utalva Cixin
Liu A háromtest-probléma c. sci- trilógiájára): „Nem rajtunk múlik, hogy folyta-
tunk-e hidegháborút Kína ellen, ha Kína már elindította háborúját ellenünk. Nem
elég, hogy már átléptük egy új hidegháború küszöbét, előttünk egy áthatolhatatlan,
sötét erdő magasodik, amelyet csak Kína ismer. A kérdés tehát adott…: vajon sike-
rül-e kikerülnünk a valódi háborút ebben a sötét erdőben?” (Ferguson, 2021:442).
Elemzésünk, mint általában, több kérdést hagyott válaszolatlanul, mint ameny-
nyit megválaszolt. Így aztán széles köre nyílik a kapcsolódó kutatásoknak. Csak
néhány irányt említve:
• Hozzáértés híján, teljesen lefedetlenül hagytuk a selyemúti (logisztikai) cso-
mópontok hadászati megfeleltetését. A szárazföldi és tengeri utakon kiépítendő
infrastruktúra, illetve annak mely elemei fontosabbak az áruk, nyersanyagok
biztonságos mozgatása és/vagy a katonai erőkivetítés (force projection) szem-
pontjából?
• Nem kérdés, hogy a BRI gigantikus beruházási/nanszírozási projekttengeré-
ben voltak és lesznek pusztító hullámok. Kulcsprojektek dőlhetnek be és kulcs-
partnerek dőlhetnek ki. Vajon mik lesznek Kína stratégiai válaszai: rugalmas el-
szakadás más partnerek irányába vagy valamilyen súlyos stratégiai árat hordozó
kimentés? Mikor, melyik?
• Ösztönzője lehet-e a BRI egy posztcovid reglobalizációnak, a globális ellátási
láncok újjáépítésének, bővítésének? Vagy maga is az újregionalizmus potens
hajtóerejévé válik?
Hivatkozások
Abdenur, A. E. (2019). Navigating the Ripple Eects: Brazil-China Relations in Light of the Belt and
Road Initiative (BRI). Vestnik of St Petersburg University. International Relations, 12(2), 153–
168. https://doi.org/10.21638/11701/spbu06.2019.203
Alden, C., & Jiang, L. (2019). Brave new world: debt, industrialization and security in China–Africa
relations. International Aairs, 95(3), 641–657. https://doi.org/10.1093/ia/iiz083
69
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
Anderson, J. E. (1979). A theoretical foundation for the gravity equation. The American economic
review, 69(1), 106–116. https://doi.org/10.1257/000282803321455214
Atkinson, R. D. (2021). Industry by Industry: More Chinese Mercantilism, Less Global Innovation.
Information Technology and Innovation Foundation. https://itif.org/publications/2021/05/10/
industry-industry-more-chinese-mercantilism-less-global-innovation/
Barder, A. D. (2015). Empire Within: International Hierarchy and its Imperial Laboratories of
Governance. Routledge. https://doi.org/10.4324/9781315743752
Beeson, M. (2018). Geoeconomics with Chinese characteristics: the BRI and China’s evolving grand
st r ate gy. Economic and Political Studies, 6(3), 240–256. https://doi.org/10.1080/20954816.2018.1
498988
Belesky, P., & Lawrence, G. (2019). Chinese state capitalism and neomercantilism in the contemporary
food regime: contradictions, continuity and change. The Journal of Peasant Studies, 46(6 ), 1119 –
1141. https://doi.org/10.1080/0306 6150.2018.1450242
Bussière, M., & Schnatz, B. (2009). Evaluating China’s integration in world trade with a gravity model
based benchmark. Open Economies Review, 20(1), 85–111. https://doi.org/10.1007/s11079-007-
9061-5
Callahan, W. A. (2016). China’s belt and road initiative and the new Eurasian order. Norwegian
Institute for International Aairs (NUPI). https://www.jstor.org/stable/resrep07951#metadata_
info_tab_contents
Chen, M. (2021). China–Japan development nance competition and the revival of mercantilism.
Development Policy Review, 39(5), 811–828. https://doi.org/10.1111/dpr.12526
Cooley, A. A. (2021). Beyond Governance: Understanding Corruption Opportunities and Networks in
China’s BRI Projects in Central Asia. https://doi.org/10.7916/d8-78j1-9330
Denisov, I., Safranchuk, I., & Bochkov, D. (2020). China–India relations in Eurasia: Historical
legacy and the changing global context. Human Aairs, 30(2), 224–238. https://doi.org/10.1515/
huma-2020-0021
Destradi, S. (2008). Empire, hegemony, and leadership: Developing a research framework for the
study of regional powers. GIGA Working Paper No. 79. https://doi.org/10.2139/ssrn.1143902
Destradi, S. (2010). Regional powers and their strategies: empire, hegemony, and leadership. Review of
international studies, 36(4), 903–930. ht tps://doi.org/10.1017/s0260210510001361
Dumor, K., & Yao, L. (2019). Estimating China’s trade with its partner countries within the Belt and
Road Initiative using neural network analysis. Sustainability, 11(5), 1449. https://doi.org/10.3390/
su110514 49
Dunford, M., & Liu, W. (2019). Chinese perspectives on the Belt and Road Initiative. Cambridge
Journal of Regions, Economy and Society, 12(1), 145–167. https://doi.org/10.1093/cjres/rsy032
Elgebeily, S. A. (2017). How China’s foreign policy of non-intervention is all about selective action,
South China Morning Post, April 30, https://www.scmp.com/comment/insight-opinion/
article/2091502/how-chinas-foreign-policy-non-intervention-all-about
Emerging Markets Forum (2019) at http://www.emergingmarketsforum.org/wp-content/
uploads/2019/02/BRI-Global-Overview-Compiled-2019-01-07-FOR-WEB.pdf, pp. 20–21.
Ferguson, N. (2021). Végzet. A katasztrófa politikája. Scolar Kiadó.
Flint, C., & Xiaotong, Z. (2019). Historical–geopolitical contexts and the transformation of Chinese
foreign policy. The Chinese Journal of International Politics, 12(3), 295–331. https://doi.
org/10.1093/cjip/poz011
Forough, M. (2019). Intervention with Chinese characteristics: the Belt and Road Initiative reconguring
(Afro-) Eurasian geo-economics. Conict, Security & Development, 19(3), 275–281. https://doi.or
g/10.108 0/14678802.2019.1608023
Frank, A. G. (1997). Asia Comes Full Circle With China As The” Middle Kingdom”. Humboldt Journal
of Social Relations, 23 (1/2), 7–19.
70
Láng László
Frankopan, P. (2015). The silk roads: A new history of the world. Bloomsbury Publishing. https://doi.
org/10.1007/s10624-022-09653-w
Freeman, C. P. (2018). New strategies for an old rivalry? China–Russia relations in Central Asia after
the energy boom. The Pacic Review, 31(5), 635 – 654. https://doi.org/10.1080/09512748.2017.139
8775
Friedberg, A. L. (2018). Competing with China. Survival, 60(3), 7–64. https://doi.org/10.1080/003963
38.2018.1470755
Garlick, J. (2019). China’s economic diplomacy in Central and Eastern Europe: a case of oensive
mercantilism? Europe-Asia Studies, 71(8), 1390–1414. https://doi.org/10.1080/09668136.2019.164
8764
Gill, B., Goh, E., & Huang, C. H. (2016). The Dynamics of US –China– Southeast Asia Relations.
United States Studies Centre at the University of Sydney. https://www.ussc.edu.au/analysis/the-
dynamics-of-us-china-southeast-asia-relations
Gill, I., Lall, S. V., & Lebrand, M. (2019). Winners and Losers along China’s Belt and Road. Brookings
Institution, June 21. https://doi.org/10.1596/1813-9450-8806
Gilpin, R. (2011). Global political economy. Princeton University Press. https://doi.org/10.2307/j.
ctvcm4j53
Guan, Z., & Sheong, J. K. F. I. P. (2020). Determinants of bilateral trade between China and Africa: a
gravity model approach. Journal of Economic Studies, 47(5), 1015–1038 ht t ps://doi.org /10.1108/
jes-12-2018- 0 461
Havnes, H. (2020). The Polar Silk Road and China’s role in Arctic governance. Journal of Infr astructur e,
Policy and Development, 4(1), 121–138. https://doi.org/10.24294/jipd.v4i1.1166
Heath, T. R. (2016). China’s evolving approach to Economic Diplomacy. Asia Policy, (22), 157–192.
https://doi.org/10.1353/asp.2016.0 020
Hillman, J., & Sachs, D. (2021). China’s Belt and Road: Implications for the U.S. Independent Task
Force Report No. 79, Council on Foreign Relations, Washington D.C. https://www.cfr.org/
report/chinas-belt-and-road-implications-for-the-united-states/download/pdf/2021-04/TFR%20
%2379_China%27s%20Belt%20and%20Road_Implications%20for%20the%20United%20
States_FINAL.pdf
Hillman, J. E., & McCalpin, M. (2020). The China-Pakistan economic corridor at ve. http://resp.llas.
ac.cn/C666/handle/2XK7JSWQ/250138
Huasheng, Z. (2016). Afghanistan and China’s new neighbourhood diplomacy. International Aairs,
92(4), 891–908. https://doi.org/10.1111/1468-2346.12654
Huntington, S. P. (1993). Why international primacy matters. International security, 17(4), 68–83.
https://doi.org/10.2307/2539022
Johnson, C. K. (2016). President Xi Jinping’s ‘Belt and Road’Initiative. Center for Strategic and
International Studies, 28, 1–24. https://doi.org/10.1007/978-3-319-75435-2_15
Johnston, A. I. (2019). China in a world of orders: Rethinking compliance and challenge in Beijing’s
international relations. International Security, 44(2), 9–60. https://doi.org/10.1162/isec_a_00360
Kabemba, C. (2016). China-Democratic Republic of Congo Relations: From a Benecial to a
Developmental Cooperation. African Studies Quarterly, 16(3–4), 73–87.
Keohane, R. O., & Nye, J. S. (1979). Power and Interdependence. Boston, MA: Little, Brown.
Kohli, H. S., & Zucker, L. (2019). An economic perspective on the BRI: ve years after its launch.
Background paper, Emerging Markets Forum, January 27-29. http://www.emergingmarketsforum.
org/wp-content/uploads/2019/02/BRI-Global-Overview-Compiled-2019-01-07-FOR-WEB.pdf
Korolev, A., & Portyakov, V. (2019). Reluctant allies: System-unit dynamics and China-Russia relations.
International Relations, 33(1), 40–66. https://doi.org/10.1177/0047117818812561
Kumar, S. S. (2019). China’s Belt and Road Initiative (BRI): India’s Concerns, Responses and
Strategies. International Journal of China Studies, 10(1), 27–45. https://icsum.org.my/wp-content/
uploads/2020/02/IJCS-101-2Surendra-for-website-1.pdf
71
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
Kunz, D. B. (1997). Butter and guns: America’s Cold War economic diplomacy. Free Press. https://doi.
org/10.1163/2468-1733_shafr_sim140130009
Kurlantzick, J. (2020). China’s Digital Silk Road Initiative: A Boon for Developing Countries or a
Danger to Freedom. The Diplomat. https://thediplomat.com/2020/12/chinas-digital-silk-road-
initiative-a-boon-for-developing-countries-or-a-danger-to-freedom/
Kynge, J. (2016). How the silk road plans will be nanced. The Financial Times, May 9, https://www.
ft.com/content/e83ced94-0bd8-11e6-9456-444ab5211a2f
Lake, D. A. (1996). Anarchy, hierarchy, and the variety of international relations. International
organization, 50(1), 1–33. https://doi.org/10.1017/s002081830000165x
Lake, D. A. (2009). Hobbesian hierarchy: the political economy of political organization. Annual Rev iew
of Political Science, 12, 263–283. http://dx.doi.org/10.1146/annurev.polisci.12.041707.193640
Lake, D. A. (2010). Rightful rules: Authority, order, and the foundations of global governance.
International Studies Quarterly, 54(3), 587–613. https://doi.org/10.1111/j.1468-2478.2010.00601.x
Lake, D. A. (2017). Domination, authority, and the forms of Chinese power. The Chinese Journal of
International Politics, 10 (4), 357–382. https://doi.org/10.1093/cjip/pox012
Lá ng, L. (2021). Glob aliz áció, re gio nali záció és a föld rajz: a távols ág még mindi g szá mít? Külgazdaság,
65(7–8), 63–90. https://doi.org/10.47630/kulg.2021.65.7-8.63
Leamer, E. E., & Levinsohn, J. (1995). International trade theory: the evidence. Handbook of
international economics, 3, 1339–1394. https://doi.org/10.1016/s1573-4404(05)80006-1
Lew, J. J. et al. (2021). China’s belt and Road. Implications for the U.S. Independent Task force Report
No. 79, https://www.jstor.org/stable/resrep29893.1
Li, M. (2020). The Belt and Road Initiative: geo-economics and Indo-Pacic security competition.
International Aairs, 96(1), 169–187. https://doi.org/10.1093/ia/iiz240
Liao, J. C. (2020). China’s Green Mercantilism and Environmental Governance: A New Belt and Road
to the Global South? https://www.wilsoncenter.org/microsite/2/node/93800
Liebetreu, D. (2021). Dependency with Chinese Characteristics? A case study of Chinese engagement in
Chile. CUPEA Cuadernos de Política Exterior Argentina, (133), 81–102. https://doi.org /10.35305/
cc .v i133.111
Lind, J., & Press, D. G. (2018). Markets or mercantilism? How China secures its energy supplies.
International Security, 42(4), 170–204. https://doi.org/10.1162/isec_a_00310
Liu, H., Fan, X., & Lim, G. (2021). Singapore engages the Belt and Road Initiative: Perceptions,
policies, and i nstitutions. The Singapore Economic Review, 66(1), 219–241. https://doi.org/10.1142/
s0217590820410015
Malm, J. (2020). ‘China-powered’ African Agency and its Limits: The Case of the DRC 2007-2019.
Policy Insights 96. https://www.jstor.org/stable/resrep27025
Mardell, J. (2020). China’s footprint in Central Asia. Bertelsmann Policy Brief, August 2020. http://aei.
pitt.edu/103197/1/ST-DA_Asia_Policy_Brief_Chinas_Footprint_in_Central_Asia.pdf
Mattern, J. B., & Zarakol, A. (2016). Hierarchies in world politics. International Organization, 70 (3),
623 – 654. https://doi.org/10.1017/s 002081831600 0126
Miller, C. (2020). Routledge Handbook of China–India Relations. htt ps://doi.org /10.4324/9781351001564
Miller, T. (2019). China’s Asian dream: Empire building along the new silk road. Zed Books Ltd..
https://doi.org/10.5040/9781350219120
Norrlof, C. (2017). Hegemony, hierarchy, and unipolarity: Theoretical and empirical foundations of
hegemonic order studies. In Oxford Research Encyclopaedia of Politics. ht t ps://doi.org /10.1093/
acrefore/9780190228637.013.552
Ogden, C. (2021). The China-India Rivalry in the Globalization Era. Edited By TV Paul. Pacic Aairs,
94(2), 416–418. https://doi.org/10.2307/j.ctv75db2z.5
Pillsbury, M. (2015). The hundred-year marathon: China’s secret strategy to replace America as the
global superpower. Henry Holt and Company.
72
Láng László
Qin, Y. (2014). Continuity through change: Background knowledge and China’s international strategy.
The Chinese Journal of International Politics, 7(3), 285–314. https://doi.org/10.1093/cjip/pou034
Ratner, E. (2018). Geostrategic and military drivers and implications of the Belt and Road initiative.
Council on Foreign Relations. https://doi.org/10.1142/9789811200786_0008
Reeves, J. (2018). Imperialism and the Middle Kingdom: The Xi Jinping administration’s peripheral
diplomacy with developing states. Third World Quarterly, 39(5), 976–998. https://doi.org/10.108
0/01436597.2018.1447376
Renitiv (2021). BRI Connect: An Initiative in Numbers. (5. kiadás)
Renwick, N., Gu, J., & Hong, S. (2018). China and African Governance in the Extractive Industries.
International Development Policy | Revue internationale de politique de développement, (10.1).
https://doi.org/10.4000/poldev.2547
Reuters (2022) www.reuters.com/world/asia-pacic/lithuania-considers-modifying-taiwan-
representation-name-defuse-row-with-china-2022-01-25/
Richardson, P. B. (2021). Geopolitical encounters and entanglements along the belt and road initiative.
Geography Compass, 15(8), e12583. https://doi.org/10.1111/gec3.12583
Schulhof, V., van Vuuren, D., & Kirchherr, J. (2022). The Belt and Road Initiative (BRI): What Will it
Look Like in the Future? Technological Forecasting and Social Change, 175, 121306. https://doi.
org/10.1016/j.t echfore.2021.121306
Shahriar, S., Kea, S., & Qian, L. (2019). Determinants of China’s outward foreign direct investment
in the Belt & Road economies: A gravity model approach. International Journal of Emerging
Markets. https://doi.org/10.1108/ijoem-03-2019-0230
Shen, S., & Chan, W. (2018). A comparative study of the Belt and Road Initiative and the Marshall plan.
Palgrave Communications, 4(1), 1–11. https://doi.org/10.1057/s41599-018-0077-9
Standish, J. (2022). China’s Belt And Road Focuses On New Eurasian Trade Routes Due To Ukraine
War. Radio Free Europe, Radio Liberty. https://www.rferl.org/a/china-ukraine-war-eurasian-
trade-routes-russia-standish/31948987.html
Stent, A. (2020). Russia and China: Axis of revisionists? Brookings Institute, 1–2. https://doi.
org/10.1515/sirius-2020-2020
Strüver, G. (2017). China’s Partnership Diplomacy: International Alignment Based on Interests or
Ideolog y. The Chinese Journal of International Politics, 10(1), 31–65. htt ps://doi.org/10.1093/cjip/
pow015
Sum, N. L. (2019). The intertwined geopolitics and geoeconomics of hopes/fears: China’s triple
economic bubbles and the ‘One Belt One Road’ imaginary. Territory, Politics, Governance, 7(4),
528–552. https://doi.org/10.1080/21622671.2018.1523746
Summers, T. (2016). Thinking inside the box: China and global/regional governance. Rising Powers
Quarterly, 1(1), 23–31. https://risingpowersproject.com/thinking-inside-the-box-china-and-
globalregional-governance/
The Economist. Corporate Network. (2019). BRI beyond 2020. Embracing new routes and opportunities
along the Belt and Road. Baker McKenzie. https://www.bakermckenzie.com/-/media/les/insight/
publications/2019/china/bribeyond2020-v2.pdf?la=en
Thornton, S. A. (2020). China in Central Asia: Is China Winning the ‘New Great Game’? Global
China, 10. https://doi.org/10.1515/9780804797641
Tinbergen, J., (1962). Shaping the World Economy: Suggestions for an International Economic Policy.
Twentieth Century Fund, New York.
Voelsen, D., & Schettler, L. V. (2019). International political authority: on the meaning and scope of
justied hierarchy in international relations. International Relations, 33(4), 540–562. https://doi.
or g /10.1177/0 0 4711781985639 6
Waltz, K. N. (1979). Theory of International Politics. Reading, MA: Addison-Wesley.
73
Anarchia és hierarchia az új selyemutakon. Kína partnerkapcsolati stratégiái
Wigell, M. (2016). Conceptualizing regional powers’ geoeconomic strategies: neo-imperialism, neo-
mercantilism, hegemony, and liberal institutionalism. Asia Europe Journal, 14(2), 135–151.
https://doi.org/10.10 07/s10308-015- 0442-x
World Economic Forum (2017). China’s $900 billion New Silk Road. What you need to know, June 26,
https://www.weforum.org/agenda/2017/06/china-new-silk-road-explainer/.
Xiao, L., & Junjiu, L. (2018). Restructuring China’s Geopolitical and Geoeconomic Strategy under
the Belt and Road Initiative. China Economic Transition, 1(1), 36– 49. http://dx.doi.org/10.1142/
S2591729318500153
Yan, W., Wang, Z., Cao, H., Zhang, Y., & Sun, Z. (2021). Criticality assessment of metal resources in
China. Iscience, 24(6 ), 102524. htt ps://doi.or g/10.1016/j.isci.2021.102524
Yunling, Z. (2016). China and its neighbourhood: transformation, challenges and grand strategy.
International Aairs, 92(4), 835–848. https://doi.org/10.1111/1468-2346.12653
Zakaria, F. (2020). The new China scare: Why America shouldn’t panic about its latest challenger.
Foreign Aairs, 99(1), 51–69. https://jclibrary.librarymarket.com/sites/default/les/2020-04/
Zakaria-NewChinaScare.pdf
Zeng, J. (2019). Narrating China’s belt and road initiative. Global Policy, 10 (2), 207–216. https://doi.
org/10.1111/1758-5899.12662
Függelék
A partnerjellemző-változók és forrásaik
(1) A partnerország piaci (vonz)ereje (market potential), amelyet a nominális GDP
(USD, 2019) és a Kínától való távolság hányadosaként deniálunk. Az előbbi
forrása a Word Development Indicators, az utóbbié pedig a CEPII.
(2) Nem kevésbé gondoljuk fontosnak a partnerország geopolitikai potenciálját,
amelyet a katonai kiadások (SIPRI, Military Expenditure Database 2021) és a
Pekingtől való távolság hányadosaként számítunk.
(3) Kiemelkedően fontos a partnerország kínai szempontból vett természeti erőfor-
rás-potenciálja, amelyet az adott kitermelő országnak a kőolaj- és földgáz, illetve
5 kiemelt fém világtermelésben való részesedésének és a kínai felhasználásban
való százalékos hányadának szorzatával véltünk megközelíthetőnek. (Források:
https://welldatabase.com/ ;
https://www.usgs.gov/centers/national-minerals-information-center/lithium-
statistics-and-information; https://pubs.usgs.gov/periodicals/mcs2020/mcs2020-
cobalt.pdf ; https://investingnews.com/daily/resource-investing/;
https://www.cell.com/iscience/pdf/S2589-0042(21)00492-2.pdf; )
(4) A bilaterális kereskedelemben érdeminek gondoltuk, hogy az adott partner kül-
kereskedelme mennyire függ Kínától (kínai export+import/partner összes ex-
port + import). (Forrás: UN Comtrade Statistics)
