ChapterPDF Available

A specifikus fóbiák epidemiológiája és lehetséges kezelésük számítógép-és VR-alapú kognitív viselkedésterápiás módszerekkel

Authors:

Abstract

A specifikus fóbiák a leggyakoribb szorongásos zavarok közé tartoznak, ennek ellenére viszonylag kevés figyelmet kapnak a szakirodalomban és a mindennapi életben is aluldiagnosztizáltak. Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a specifikus fóbiákra, azok sokszínűségére, és rámutassunk a kezelési lehetőségekre is. A túlzott félelmek számos személyes, társadalmi és gazdasági probléma forrásai lehetnek, ha kezeletlenül maradnak. Bár számos hatékony és gyors terápiás módszer elérhető a fóbiák tüneteinek enyhítésére és kezelésükre, az érintettek csupán kevés hányada jut segítséghez, és sokszor csak hosszú évtizeded után. Jelen fejezetben célunk kettős; egyrészt bemutatjuk a specifikus fóbiák típusait, jellemzői, és evolúciós-kognitív szempontból vizsgáljuk hátterüket. Másik célunk, hogy egy összefoglalót adjunk a jelenleg kidolgozás alatt álló és már elérhető újszerű, kognitív viselkedésterápiás lehetőségekről, amelyek számítógépes-és virtuális valóság technológiát használnak a hatékonyság növelésére és a terápia szélesebb körű elérhetőségének biztosítására. Kitérünk a virtuális valóság szemüveg és szoba alkalmazási lehetőségeire, a virtuális valóság alapú expozícióra, a figyelem modifikációs tréningre; és áttekintjük, hogy ezek a módszerek milyen helyzetben, hogyan, és milyen hatékonysággal használhatók. A bemutatott módszerek, melyek hatékonyságát kísérletes pszichológiai eszközökkel tesztelik, a kezdeti lépések a végső cél felé, hogy a felgyorsult világban széles közönség számára egyszerű és hatékony segítséget nyújtson. A fejezet az egyik első magyarnyelvű összefoglaló a specifikus fóbiákról és azok egyik kezelési lehetőségéről.
A specifikus fóbiák epidemiológiája és lehetséges kezelésük
számítógép- és VR-alapú kognitív viselkedésterápiás módszerekkel
Zsidó N. András*
1
, Kiss Botond László1
Absztrakt
A specifikus fóbiák a leggyakoribb szorongásos zavarok közé tartoznak, ennek ellenére
viszonylag kevés figyelmet kapnak a szakirodalomban és a mindennapi életben is
aluldiagnosztizáltak. Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a specifikus fóbiákra, azok
sokszínűségére, és rámutassunk a kezelési lehetőségekre is. A túlzott félelmek számos
személyes, társadalmi és gazdasági probléma forrásai lehetnek, ha kezeletlenül maradnak. Bár
számos hatékony és gyors terápiás módszer elérhető a fóbiák tüneteinek enyhítésére és
kezelésükre, az érintettek csupán kevés hányada jut segítséghez, és sokszor csak hosszú
évtizeded után. Jelen fejezetben célunk kettős; egyrészt bemutatjuk a specifikus fóbiák típusait,
jellemzői, és evolúciós-kognitív szempontból vizsgáljuk hátterüket. Másik célunk, hogy egy
összefoglalót adjunk a jelenleg kidolgozás alatt álló és már elérhető újszerű, kognitív
viselkedésterápiás lehetőségekről, amelyek számítógépes- és virtuális valóság technológiát
használnak a hatékonyság növelésére és a terápia szélesebb körű elérhetőségének biztosítására.
Kitérünk a virtuális valóság szemüveg és szoba alkalmazási lehetőségeire, a virtuális valóság
alapú expozícióra, a figyelem modifikációs tréningre; és áttekintjük, hogy ezek a módszerek
milyen helyzetben, hogyan, és milyen hatékonysággal használhatók. A bemutatott módszerek,
melyek hatékonyságát kísérletes pszichológiai eszközökkel tesztelik, a kezdeti lépések a végső
cél felé, hogy a felgyorsult világban széles közönség számára egyszerű és hatékony segítséget
nyújtson. A fejezet az egyik első magyarnyelvű összefoglaló a specifikus fóbiákról és azok
egyik kezelési lehetőségéről.
Kulcsszavak: evolúciós megközelítés; deszenzitizálás; expozíció; figyelem modifikációs réning
* E-mail: zsido.andras@pte.hu
1
Pszichológia Intézet, Pécsi Tudományegyetem
1. Bevezetés
A jelen irodalmi áttekintés során szeretnénk közelebbről bemutatni a specifikus fóbiákat
és egy olyan terápiás területet, amely az elmúlt években rohamosan fejlődik technológiai
innovációk bevonása révén. A tanulmány során egyik célunk, hogy bemutassuk a specifikus
fóbiák kialakulásának és fenntartásának kognitív-evolúciós elméleteit és hátterét. Másik célunk
pedig ismertetni a modern technológiát (pl. virtuális valóság) alkalmazó kognitív
viselkedésterápiás lehetőségeket, amelyek talán gyorsabban és hatékonyan segíthetnek már a
fóbiás félelem megjelenésének korai szakaszában. A téma számos szempontból kiemelten
fontos. A fejezet első felében rámutatunk, hogy a specifikus félelmek és fóbiák egyre több
embert érintenek. Mivel a személy vagy környezete ezt sokszor nem ismeri fel vagy nem
fordulnak szakemberhez, a fóbiák jelentős személyes és gazdasági károkat okoznak. Mindez
annak ellenére történik, hogy jelenleg is számos kiváló és viszonylag gyors intervenciós
lehetőség áll rendelkezésre a tünetek csökkentésére és az életminőség javítására. Az elmúlt
évtizedben a kutatások arra irányulnak, hogy vajon a modern technológia, mint például az
Internet, számítógép, vagy éppen a virtuális valóság bevonásával több ember számára
elérhetővé és hatékonyabbá válhat-e a segítség. Ezen kutatások eredményeit tekintjük át a
fejezet második felében.
2. A specifikus fóbiák előfordulási valószínűsége és következményei
A specifikus fóbia egy olyan szorongásos zavar, amelyet tartós, túlzott és irreális félelem
jellemez a fóbia tárgyának jelenlétében (vagy akár arra gondolva is), és mindez meggátolja a
személy funkcionálását egy vagy több területen (pl. munka, szociális kapcsolatok). A specifikus
fóbia jellegzetessége az erős distressz érzése, amikor a személy anticipálja a tárggyal vagy a
helyzettel való találkozást. Jellemzően a fóbiás személy szorongást, félelmet vagy pánikot
tapasztal, amikor szembesül a rettegett tárggyal vagy helyzettel. Ezekből kifolyólag a személy
elkerüli azokat a helyzeteket és helyeket, amelyekről úgy véli, hogy a fóbia tárgyával
találkozhat (American Psychiatric Association, 2013). A túlzott félelem nem csupán jelentős
szorongást vagy interferenciát okoz a személy mindennapi életében, hanem ezekből kifolyólag
súlyos egészségügyi következményekkel is járhat. Korábbi kutatások (Aquin, El-Gabalawy,
Sala és Sareen, 2017; Witthauer és mtsai, 2016) összefüggésbe hozták a speciális fóbiákat
különböző szív- és érrendszeri betegségek, ízületi gyulladás, migrén és pajzsmirigy betegség
megnövekedett kialakulási kockázatával. Ezen túl, a rendszeresen és hosszan átélt szorongás és
stressz érzése következtében a kiválasztó és az emésztőrendszer is károsodhat, valamint
gyengítheti az immunrendszert, amely az általános egészségi állapot romlásához vezethet. A
specifikus fóbiák súlyos egészségügyi következményeiken felül (vagy éppen annak
következtében) óriási gazdasági terhet is jelentenek. A szorongásos rendellenességek teljes éves
költségei körülbelül 20 éve csak az Egyesült Államokban becslések szerint 42 és 47 milliárd
dollár közötti összeg kiesését jelentették, amely az akkori teljes GDP közel 0,5%-a (Kessler és
Greenberg, 2002). Ezt megerősíti egy recens világszintű tanulmány (Konnopka és König,
2020), amely szerint a szorongásos zavarok a teljes egészségügyi költségek 2,08%-át, míg a
teljes GDP 0,22%-át teszik ki; valamint a kapcsolódó járulékos veszteségek a GDP további
0,23%-át jelentik.
Ugyan a hatalmas egészségügyi költségekre vonatkozó adatok az összes szorongásos
zavart magukban foglalják, a specifikus fóbiák fordulnak elő leggyakrabban a szorongásos
zavarok közül. Pontos számadatokat tekintve az élettartam prevalenciát átlagosan 12,5%
körülire becsülik, amely országonként jelentősen eltérhet (Kessler és mtsai, 2005). A WHO
globális mentális egészségfelmérés keretein belül 2001 és 2011 között 22 országban majd
125 000 embert mértek fel a DSM-alapú WHO által készített OCIDI interjúkkal. A felmérés
eredményei szerint (Wardenaar és mtsai, 2017) nemzetközi átlagban az élettartam prevalencia
7,4%, míg a 12 hónapos prevalencia 5,5%. A súlyos egészségügyi problémák és kiemelkedő
országszintű gazdasági teher hátterét sejtetheti a felmérés három további eredménye. 1) A
specifikus fóbiák kezdete nagyon fiatal korra (~8 éves kor) nyúlik vissza. 2) Más zavarok
gyakran (60,2%) alakulnak ki a specifikus fóbia következtében. 3) A specifikus biában
szenvedők mindössze 23,1%-a (vagyis kevesebb mint negyede) számolt be bármilyen jellegű
kezelésről. Mindezekhez hozzávehetjük azt a tényt is, hogy a specifikus fóbiát gyakran nem
ismerik fel (vagy az abban szenvedők nem kérnek segítséget). Sőt, általában csak 15-20 évvel
a tünetek megjelenése után jutnak el terápiába azok a személyek, akik túlzott félelmekkel élnek
(Grant és mtsai, 2005).
1. ábra: A FEAROF.net 2019-es online felmérésének egyik eredménye (69108 válasz alapján), mely életkori
(balra) és nemi (jobbra) bontásban mutatja a specifikus fóbiában szenvedők arányait. Forrás:
https://www.fearof.net/
A specifikus fóbiák kialakulását számos genetikai, környezeti és személyiség faktor
befolyásolhatja. Korábbi kutatások alapján az is elmondható, hogy a specifikus fóbiák
pervazívak, jellemző más komorbid betegségek megjelenése, és öröklékenyek (43-63%)
(Czajkowski, Kendler, Tambs, Røysamb és Reichborn-Kjennerud, 2011). A genetikai
valószínűsítő faktorok közé sorolják általában a valamely családtagnál korábban megjelenő
depressziót vagy valamilyen személyiségzavart, a női nemet, a kaukázusi/fehér etnikai
hovatartozást. Környezeti valószínűsítő faktorok közé sorolható az alacsonyabb
szocioökonómiai státusz, gyermekkori bántalmazás, alacsonyabb iskolai végzettség, nagyobb
számú traumatikus tapasztalat és zavart családi környezet, és a szerhasználat. A személyiséghez
köthető valószínűsítő faktorok közé sorolják a depresszióra való magasabb hajlamot, az
alacsonyabb önértékelést, és egyéb szorongásos rendellenességeket (Coelho, Gonçalves-
Bradley és Zsido, 2020).
A védőfaktorokról már kevesebbet tudunk mondani, mivel ezeket többnyire nehezebb
vizsgálni és a kutatások hajlamosak a rizikó faktorok hiányát protektív tényezőként tekinteni.
A helyes megközelítés az lenne, hogy ha fennálnak például a környezeti valószínűsítő faktorok,
akkor aki ezek ellenére mégsem alakít ki valamilyen fóbiát, az miben különbözik attól, akinél
megjelenik a túlzott félelem. Számos traumatikus életesemények valószínűsítheti valamilyen
szorongásos zavar, túlzott aggódás vagy specifikus fóbia kialakulását (Coelho, Gonçalves-
Bradley és Zsido, 2020). Mégis vannak olyan személyek, akik képesek jobban ellenállni a
megpróbáltatásoknak és talpra állni a nehéz életesemények után, és nem szenvednek a
későbbiek során ilyen mentális problémáktól. Számos egyéni stratégia létezik, amely
elősegítheti, hogy az emberek képesek továbbra is működni és megfelelni az életük folyamatos
követelményeinek, miközben küzdenek az önszabályozó egyensúly fenntartásáért (Bonanno,
2005). Ez a képesség a reziliencia. A mai napig viszonylag kevés kutatás foglalkozik a
reziliencia szerepével a sepcifikus fóbiák kapcsán. Bizakodásra adnak okot olyan eredmények,
melyek rámutatnak, hogy pleiotróp androgénekkel, például dehidroxiepiandroszteron-szulfáttal
történő rövid előkezelés növelheti a stressz resilienciát egy expozíciós terápia során (Bracha et
al., 2007). Illetve létrejött a Félelem és Reziliencia ellenőrzőlista is (Bracha & Burkle, 2006),
amely lehetővé teszi azon személyek beazonosítását és szétválasztását, akik hypo- illetve hyper-
reziliensek. A felosztás segítségével jobban vizsgálható, hogy pontosan mely tényezők teszik
rezilienssé az embereket. Összességében elmondhatjuk, hogy aki egy adott negatív és
veszélyekkel teli szituációban vagy életesemény során képes összeszedetten és fókuszáltan
viselkedni, az kisebb valószínűséggel alakít ki a sőbbek során az eseményhez köthető
valamilyen hosszabbtávú mentális problémát (Zsido et al., 2020).
3. A félelmek evolúciós háttere
A félelem bizonyos szempontból teljesen természetes velejárója a mindennapjainknak.
Félhetünk attól, hogy a zebrán áthaladva egy autós nem vesz észre minket, félhetünk attól, hogy
a természetben kirándulva összeszedünk egy kullancsot stb. Persze ez a félelem nem akadályoz
meg bennünket abban, hogy átkeljünk egy zebrán vagy kiránduljunk, elmenjünk barátainkkal
egy parkba. A félelem (vagy inkább elővigyázatosság ebben az esetben) hatására megtanultunk
alaposan körülnézni mielőtt átmennénk az úton és megtanultuk magunkat befújni
kullancsriasztóval a parkba indulás előtt. Természetesen nem csupán ezekre a dolgokra terjed
ki a félelem, és legtöbbször ez inkább rutin, semmit valóságos félelem minden parkba indulás
előtt. A kialakulás oka, a szervezet integritásának védelme és a testi épség megőrzése, azonban
közös ezekben a félelmekben. A félelem hasznos, evolúciós szempontból adaptív válasz, amely
évmilliók alatt szelektálódott ki (Bereczkei, 2000). Azok az egyedek (nem csupán emberek,
hanem az állatok általában) éltek túl, hogy azt követően utódot nemzve génjeiket tovább
örökítsek, amelyek elég jól el tudták kerülni a környezeti veszélyeket, ragadozókat és egyéb
baleseteket.
LeDoux átfogó elmélete szerint a túléléshez szükséges szabályozási funkciókat
különböző agyi hálózatok látják el (LeDoux, 2012; LeDoux és Daw, 2018). Ilyenek például a
védekezés, az energia-, a - és a vízháztartás szabályozása, valamint a reprodukció, és ide
sorolandók a túlélési körök (survival circuits) is. Az elmélet szerint, valamilyen fenyegetéssel
kapcsolatos inger (pl. hirtelen mozdulat, egy árnyék, követve levés stb.) jelenlétének érzékelése
aktiválja a defenzív kört (defensive circuit). A defenzív kör olyan, korábban sikeresnek
bizonyult viselkedéses-fiziológiai mintázatokat aktivál, amelyek növelhetik a túlélés és a
sérülés elkerülésének valószínűségét. Ilyen előre kódolt mintázatok viselkedéses formája
például a küzdj vagy menekülj (flight or fight) vagy éppen a lefagyás (freeze); szubjektív
érzelmi reakció lehet például az agresszió vagy a félelem; fiziológiai reakció pedig a gyorsuló
szívműködés és légzés, emelkedő vérnyomás vagy éppen a pulzus lassulás
2
. A viselkedéses,
érzelmi és fiziológiai változások együttesen teszik lehetővé, hogy a személy oly módon
reagáljon a fenyegető helyzetre, hogy azzal maximalizálja túlélésének valószínűségét.
Többnyire ezek az általános mintázatok beválnak és segítenek is elkerülni a veszélyt vagy
csökkenteni a sérülés mértékét.
Azonban ez a figyelmeztető-védekező rendszer téves riasztásokkal járhat (Nesse,
2005). Ha például a személy azt hiszi, hogy egy kígyót lát, pedig csak egy lehullott gally van
az avarban, akkor is beindul a defenzív kör és a viselkedéses-érzelmi-fiziológiás reakció (hátra
hőköl, megijed, dobban egy nagyot a szíve). Bár viszonylag hamar rájön a személy, hogy nincs
mitől félnie és jót nevet a saját ijedtségén, a folyamat költségeit már „megfizette. Azonban a
téves riasztások költsége ellenére is jobban kifizetődő a rendszer, mintha a veszély
készületlenül érné az egyedeket. A félelmek és fóbiák közötti egyik átjáró éppen ezeknek a
védekező köröknek az érzékenysége lehet, amely személyről személyre és helyzetről helyzetre
változik. Mindenkire jellemző bizonyos mértékű alapvető félelem-fogékonyság (melyet a
genetika, további tapasztalatok stb. alakítanak). Minden helyzetben (szintén korábbi
tapasztalatok és elvárások mentén) tudjuk változtatni, hogy mennyire vagyunk érzékenyek
(kellemes délutáni ücsörgés a kertben vagy éjféli séta egy sötét erdőben) és milyen típusú
fenyegetésekre vagyunk érzékenyek (a belvárosi séta vagy az erdőben kirándulás során
számítunk inkább egy kígyóval való találkozásra). A túlságosan érzékeny defenzív kör rengeteg
téves riasztáshoz, eltúlzott reakciókhoz (pl. ájulás) és szinte állandó készenléthez vezethet.
Összefoglalva, bár a félelem evolúciós szempontból adaptív válasz a közvetlen fenyegetésre, a
fóbia a félelem extrém megnyilvánulási formája, amely potenciális veszély hiányában is
jelentkezik, vagy nem arányos a veszély mértékével (Coelho és Purkis, 2009).
2
Természetesen nem mind ezek közül egyszerre, hanem az adott helyzetben korábbi tapasztalatok (vagy ezek
hiányában és ezeken túl a személy alapvető habitusa, egyéb környezeti tényezők stb.) alapján a legjobbnak ítélt
kombináció. Egy jó példa erre a félelmi bradycardia, amikor az egyed lefagy, mozdulatlanná válik, a pulzusszáma
lelassul és intenzív félelmet él át.
4. A specifikus fóbiák típusai és azok jellemzői
Eddig a specifikus fóbiákról általában esett szó, most viszont röviden áttekintjük, hogy
milyen altípusokat tartanak számon belőlük. A DSM-V (American Psychiatric Association,
2013) öt típust különböztet meg, melyek az állat (pl. kígyó, pók, rovarok), természetes
környezet (pl. magasság, víz, vihar), vér-sérülés-injekció (pl. vér, injekció, orvosi ellátás,
sérülés), helyzeti (pl. repülés, lift, zárt helyek), és egyéb
3
(pl. szituációk, melyek fulladáshoz
vagy hányáshoz vezethetnek). Azon empirikus tanulmányok száma, amelyek megpróbálták
valamilyen vizsgálattal alátámasztani a félelmek ilyetén való kategorizálását meglehetősen
alacsony. Két olyan korábbi vizsgálat van, az egyik felnőtt (Fredrikson, Annas, Fischer és Wik,
1996), a másik 7-19 év közötti gyermek populáción (Muris, Schmidt és Merckelbach, 1999),
amelyek szisztematikusan igyekeztek a DSM kategóriák
4
létjogosultságát tesztelni. Mindkét
vizsgálat hasonló eredménnyel zárult, miszerint három kategória különül el jól: állat fóbia, vér-
sérülés-injekció fóbia és egyéb/szituatív fóbiák (a természeti és helyzeti típusok
összevonásából). Ha megnézzük, milyen félelmek is sorolódnak a természeti (pl. magasság) és
helyzeti (pl. repülő, lift) típusokba, annyira nem meglepő ezek összeolvadása. Az egyes
kategóriákba eső fóbiák kialakulása hátterében állhatnak különböző magyarázatok, míg
különböző kategóriába kerülő félelmek háttere lehet részben átfedő.
3
Gyerekeknél ide tartozik még a hangos zajoktól és jelmezes figuráktól/emberektől való túlzott félelem is.
4
Ezek a tanulmányok 1996-ban és 1999-ben jelentek meg, módszertanukban a DSM-IV-et vették alapul, ahol az
egyéb típus nem szerepelt, csupán az állat, természetes környezet, vér-sérülés-injekció és a helyzeti típusok.
2. ábra: A specifikus fóbiák főbb típusai a DSM-IV alapján: természetes környezet (balra fent), állat (jobbra
fent), vér-sérülés-injekció (balra lent), és szituációs-helyzeti (jobbra lent). Forrás:
https://www.verywellmind.com/
A klasszikus nézet szerint (Öhman, 1986; Rachman, 1977; Seligman, 1971), amelyet
részben már érintettünk az első fejezetben is, az állat fóbiák hátterében egy evolúciós nyomás
áll, az előkészített tanulás elmélet (bővebben ld. Zsido, 2017). Ezen elmélet szerint azért félünk
bizonyos állatoktól, mert azok veszélyeztethették őseink túlélését (pl. kígyó marása esetén a
méreg sokszor halálos). A félelem egyes állatokkal (pl. kígyó) gyorsabban és könnyebben
asszociálódik, mint másokra (pl. giliszta); akár egyszeri találkozásra vagy csupán társas
megfigyelés hatására (pl. gyermek egyik szülője sikít egy pók láttán) is kialakul. Ez (az
egyébként ragadozó-védelmi néven is emlegetett) modell azonban nem magyarázza az
állatfóbiák teljes spektrumát, és azt, hogy miért alakul ki olyan állatokra is félelem, melyeket
inkább undorítónak vagy visszataszítónak találnak az emberek (pl. csótány, férgek, patkány).
Az utóbbi félelmek hátterében a betegség-elkerülési modellt feltételezik (Matchett és Davey,
1991), amely szerint bizonyos állatok az idők során asszociálódtak a betegségek kialakulásával,
a szennyeződéssel vagy a szennyeződés terjedésével
5
. Egy recens tanulmányból (Polák és
5
Itt fontos megemlíteni, hogy a félelmek kialakulásának hátterében asszociatív vagy előkészített tanulást
feltételező modellek megengedik a vikariáló, vagy megfigyelésen, szociális úton terjedő félelmek kialakulásának
lehetőségét is. Például félhet valaki rettentő módon a békáktól, mert valamelyik nagyszülőnek volt egy nagyon
mtsai, 2020), melyben számos kígyófajról készült képeket kellett a vizsgálatban résztvevőknek
értékelnie, kiderül, hogy azok, akik nagyon rettegnek a kígyóktól, nem csak félelmetesnek, de
undorítónak is tartják azokat, attól függetlenül, hogy az adott faj mennyire veszélyes vagy
hogyan néz ki
6
. Egy másik tanulmányban (De Jong és Merckelbach, 1998) a pók fóbia
alapjaként az undorra való érzékenység szerepét emelik ki a félelem mellett. Ez jelentheti azt,
hogy végső soron a két modell megkülönböztetése a kimenet szempontjából irreleváns; a
félelem és az undor érzése erőteljesen összefonódik a fóbiák esetén, attól függetlenül, hogy
pontosan milyen állat is a tárgya. Fóbiások esetén az érzelmi kategóriák összemosódása
összefüggésben lehet a túlzottan szenzitív defenzív körökkel.
A vér-sérülés-injekció és általában vett orvosi beavatkozásoktól való fóbiás félelem
hasonló háttérmechanizmusokra épülhet. Egyértelmű, hogy evolúciós szempontból a sérülések
elkerülése és a test fizikai integritásának védelme kiemelten fontos volt, hiszen máskülönben
veszélybe került a túlélésünk. Sokszor az orvosi beavatkozások és injekciók esetén ez az
integritás sérül, ami természetesen félelmet vált ki belőlünk (még akkor is, ha tudjuk, hogy
ezáltal egy nagyobb problémát vagy fájdalmat kerülünk el). Ugyan ezt a specifikus fóbia típust
is hagyományosan félelemmel és szorongással társították, az utóbbi 20 évben megjelent
tanulmányok szerint az undorra való hajlam (vagy érzékenység) jelentős kockázatot és
fenntartó tényezőt jelent (Olatunji, Smits, Connolly, Willems és Lohr, 2007). Egy kutatás
kimutatta (Olatunji és mtsai, 2007), hogy a vér-sérülés-injekció fóbia esetén (hasonlóan az állat
fóbiákhoz) a félelem és az undor egyformán magas a releváns ingerekkel szemben; viszont ezek
együttesen csökkenthetők is egy terápia során. Továbbá kifejtik, hogy a vér-sérülés-injekció
fóbia releváns ingerekre (pl. fecskendő, érszorító, orvosi kesztyűk) az undor
megtapasztalásának hajlandósága nagyrészt a szennyeződéssel és fertőzéssel (pl. hepatitisre,
HIV-re) kapcsolatos aggályokra utalhat. Az állat fóbiákhoz hasonlóan tehát itt is megjelenik a
beszennyeződéstől és fertőzéstől való félelem, amely szintén jelentős fenyegetést rejt magában
(evolúciós szempontból is).
A természeti és szituatív fóbiák csoportja úgy tűnhet, hogy távolabb áll az állat és vér-
sérülés-injekció fóbiáktól, mint ez a kettő egymástól. Rájöhetünk azonban, hogy ez nincs
feltétlenül így, ha jobban szemügyre vesszük, hogy milyen félelmeket rejt ez a kategória:
negatív tapasztalata valamilyen békával, melyet gyakran meséltek neki és a félelmet megerősítette valamilyen
elkerülő viselkedés is (pl. soha nem mentek tópartra). Ennek analógiájára és természetesen az evolúciósan előírt
adaptív elkerülő mintázatokra épülve bizonyos állatoktól, mint a patkány, csótány vagy akár a pók is, lehet, hogy
azért félünk, mert jelentős szerepük volt a nagy járványok, mint a pestis, kitörésében és a betegség terjedésében.
6
Érdekesség, hogy azoknál, akik nem féltek fóbiás mértékben a kígyóktól, a vipera-szerű valóban veszélyes
fajokat fenyegetőnek, de nem undorítónak értékelték, míg a siklóhoz hasonló kígyókat undorítónak, de nem
fenyegetőnek.
villámlás, víz, hidak, zárt helyek, sötétség, alagutak, lift, magasságok, repülés stb. További
érdekesség, ahogy arra Fredrikson és munkatársainak 1996-os tanulmánya (ahol három
specifikus fóbia típust találtak) is rámutat, hogy nagyobb volt az átfedés az állat és szituációs
fóbiák között, mint az állat és vér-sérülés-injekció fóbiák között. Ez két okból is lehetséges: 1)
Bizonyos helyek és szituációk (pl. sötétség, zárt helyek) könnyen összekapcsolhatók a
ragadozók szokásaival és élőhelyével, így ezek elkerülése (vagy óvatosság ezen helyek körül)
segíthetett megelőzni az esetleges baleseteket. 2) Más szituációk és helyzetek pedig
önmagukban veszélyesnek bizonyulhattak (pl. magasság, vihar, víz), amelyek
veszélyeztethették a testi épséget és az életet. A szituatív fóbiákat azonban két fontos pont is
megkülönbözteti a másik két altípustól (Fredrikson és mtsai, 1996): 1) A prevalenciájuk
magasabb az életkor előrehaladtával
7
és bizonyos típusok könnyebben kiválthatók
felnőttkorban. 2) Jelentősen alacsonyabb a genetikai hatás, kevéssé öröklékenyek. Ezek
összefügghetnek olyan faktorokkal, mint az élménykeresés (vagy kalandvágy), a korai években
ugyan félelmetesek ezek a szituációk, de a megtapasztalásuk, a kiváltott érzelem pozitív lehet.
Talán azért is van ez így, mert bizonyos esetekben jobban kontrollálhatóak a szituációk, mint a
másik két kategóriába eső félelmek. Számos esetben az egyén tudja szabályozni, hogy mennyire
közelít meg egy adott szituációt. Más fóbiák esetében ez a fokozatosság nem feltétlenül
lehetséges, a kontroll érzése alacsonyabb, mert egy külső ágenstől (pl. az adott állat) is függ.
Most, hogy nagy vonalakban áttekintettük a fóbiák és félelmek háttérmechanizmusait,
előfordulási valószínűségét, következményeit és ismertettük az altípusokat, áttérünk arra, hogy
vajon mit lehet tenni akkor, ha a fóbia már kialakult. A pszichológia egyik fő feladata a segítés,
biztosítani az emberek számára, hogy minél teljesebb életet élhessenek. Láttuk, hogy a fóbia
milyen mértékben ellehetetlenítheti ezt és azt is, hogy a kezelés sokszor csak évtizedekkel a
fóbia kialakulása után kezdődik meg. A következőkben a kognitív viselkedésterápia (cognitive
behavioral therapy, CBT) alapú módszerekre fogunk fókuszálni, mivel a fóbiák kezelésében az
ilyen módszereket alkalmazzák a leggyakrabban, és kutatások szerint meglehetősen
hatékonysággal működnek.
5. A kognitív viselkedésterápia rövid történeti áttekintése
A kognitív viselkedésterápia a nevében is megjelenő két terápiás irányzat egyesüléséből
létrejött módszer, amelyet először a depresszió kezelésére alkalmaztak. A CBT gyökerei
egészen a 20. század elejéig nyúlnak vissza, ekkor jelentek meg az első behaviorista kutatások.
7
A másik két esetben egy viszonylag gyenge, de számos kutatás által alátámasztott negatív trend figyelhető meg;
az életkor előrehaladtával csökken az állat és vér-sérülés-injekció fóbia prevalenciája.
Az egyik ilyen első vizsgálat Watson és Rayner (Watson és Rayner, 1920) kis Alberttel végzett
híres kísérlete. Pavlovi kondicionálást alkalmazva félelmi reakciót váltottak ki a gyermekből
(egy azt megelőzően semleges) inger láttára. A semleges inger kis testű szőrös állat volt, míg a
félelmi reakciót hangos zavaró hanggal váltották ki. Későbbiekben ez a félelmi reakció
generalizálódott az ingerre hasonlító más tárgyakra is. Kis Albertéhez hasonló félelme volt egy
1924-es vizsgálatban résztvevő két éves gyermeknek (Jones, 1949). A kutatásban részt vevő 2
éves Peter lelme a kistermetű szőrös állatokra irányult (pl. nyúl vagy patkány), de egyéb
szőrös tárgyak is félelmet váltottak ki belőle. A félelem csökkentése érdekében direkt
kondicionálást alkalmaztak. A kezelés időpontjának olyan alkalmat választottak, amikor Peter
biztosan éhes lesz. Asztalhoz ültették és adtak neki ételt, miközben a terembe bevittek ketrecben
egy nyulat. Az állatot mindig olyan távolságra helyezték el, hogy éppen ne váltson ki belőle
félelmi reakciót. A kezelés végére Peter még hozzá is ért az állathoz. A félelem mértéke a
reciprok vagy másnéven kölcsönös gátlás miatt csökkent. Ha a szorongással nem kompatibilis
válasz (pl. evés) történhet az emberekben a szorongást kiváltó ingerek (pl. a nyúl) jelenlétében,
akkor ez gyengíteni fogja ezen ingerek és a szorongási válaszok közötti kapcsolatot (Wolpe,
1954). Az előbbiekben említett kutatások mellett Salter (Salter, 1949) reflexterápiája, illetve
Skinner (Lindsley és Skinner, 1954; Skinner, 1953) operáns kondicionálással végzett
munkássága szintén hozzájárultak a kognitív viselkedésterápiás módszerek kialakulásához.
Ezen kutatások és dszerek legnagyobb hiányossága, hogy az ember belső világára,
működéseire nem fordítottak figyelmet, a középpontban az emberi viselkedés állt (Trull és
Phares, 2004). Az 1900-as évek közepétől a viselkedéses jegyek mellett egyre nagyobb
figyelem fordult a személyben lejátszódó lélektani elemekre. Ekkor dolgozta ki Aaron T. Beck
(Beck, 1964) kognitív terápiás módszerét depressziós betegek megsegítésére, továbbá Albert
Ellis (Ellis, 1962) a racionális-emocionális terápiát (RET). Beck módszere a gondolkodási
minták, érzelmek és a viselkedés közötti kapcsolatra helyezi a fókuszt, és a felmerülő
diszfunkcionális gondolkodási minták megváltoztatásához egyaránt alkalmaz kognitív és
viselkedésterápiás módszereket. A racionális-emocionális terápia esetén a kliensnek szembe
kell néznie saját nem racionális gondolataival és meg kell próbálnia kijavítani azokat. Az évek
során több különböző változatát is kidolgozták a kognitív viselkedés terápiának ezen két
alapvető terápiás módszert alapul véve. Lazarus (Lazarus, 1975) alkotta meg a multimodálist
terápiát, Donald Meichenbaum (Meichenbaum, 1977) nevéhez fűződik a kognitív viselkedés
módosító terápia és Jeffrey E. Young (Young, 1999) szintén ezen alapokról indulva alkotta meg
séma terápiás módszerét.
5.1 A kognitív viselkedésterápia fogalma, leírás, háttere, jellemzése
A CBT, olyan aktív, strukturált, viszonylag rövid időtartamú terápia, ahol a kliens
időszerű problémáinak a megoldását, a diszfunkcionális gondolkodásának és viselkedésének
megváltoztatása jelenti. Elméleti hátterét az a kognitív modell írja le, miszerint a
viselkedésünket és az érzelmeinket jelentősen alakítja, hogy miként strukturáljuk saját magunk
számára a világot (Beck, 1964; Perczel-Forintos, 2010, 2011). Ez alapján az észlelés és az
élményfeldolgozás aktív folyamatként írható le (Beck, Rush, Shaw és Emery, 2001; Perczel-
Forintos, 2010; Salkovskis, 2000; Weishaar, 1993). Az egyén sajátos észlelései és
gondolkodása alapján tudjuk értelmezni az érzelmeit és viselkedését. Ugyanez fordítva is igaz,
az érzelmeket és a viselkedést befolyásolja az egyén esemény értelmezése. Nem egy adott
esemény vagy történés határozza meg azt, hogy az egyén miként reagál arra, hanem az, hogy
az egyén miként észleli és értelmezi az adott eseményhez köthető történéseket (Perczel-
Forintos, 2010). Egy adott esemény más-más jelentéssel bírhat számunkra és mások számára.
Ezek a személyes jelentések kognitív struktúrát alkotnak, melyek hierarchikusan épülnek fel és
négy rétegét különböztethetjük meg (Perczel-Forintos, 2010): 1) Az akaratlagos gondolatok
teljes mértékben hozzáférhetőek, míg az 2) automatikus gondolataink már nem tudatosak, de
gyakorlással elérhetővé válnak. 3) Tudatosan már alig megközelíthető szint a másodlagos
attitűdök, hiedelmek és szabályok. 4) Legmélyebben elhelyezkedő szinten találhatóak az
alapsémák, amelyek tudattalanok és csak hosszas terápiás munkával tárhatók fel. Amennyiben
a struktúrában megjelennek az információfeldolgozásban résztvevő jellegzetes szűrők, amelyek
intenzív emocionális állapotban akaratlanul érvényesülnek, akkor az információ feldolgozása
torzulni fog (ezt nevezzük kognitív torzításnak). Ilyenkor a személy a vele történő eseményeket,
történéseket sokkal negatívabbnak érzékeli, mint amilyenek valójában és így negatív érzelmi
állapotba kerülhet (Mórotz és Perczel-Forintos, 2006; Perczel-Forintos, 2010).
5.2 Kliens és terapeuta kapcsolata
A CBT-ben, mint a pszichoterápiákban általában, kiemelt fontosságú a terapeuta és
kliens kapcsolata (Trull és Phares, 2004). A legtöbb kognitív terápia viszonylag rövid a többi
pszichoterápiához képest, akár már 5 üléssel is szignifikáns javulást lehet elérni (Perczel-
Forintos, 2010). Így az eredményes munka érdekében kifejezetten fontos, hogy hamar
megnyíljon a kliens a terapeuta irányába és minél részletesebben le tudja írni a fennálló
problémát. A terapeuta részéről fontos az együttérzés, hogy nyitott legyen a kliens problémái
felé, és el kell fogadni, hogy az egyén szakértő a saját problémájában (Trull és Phares, 2004).
A terápia edukatív jellegű, ami azt jelenti, hogy a terápia elején a terapeuta elmagyarázza a
kezeléshez kapcsolódó fogalmakat (pl. negatív automatikus gondolat, alapséma stb.). Ez segít
abban, hogy a személy jobban megértse a terápia során előforduló zifeladatokat és hogy
minél inkább bevonódhasson a terápia folyamatába. A kliens és a terapeuta együtt dolgoznak a
probléma megértésében és a kezelési stratégia kialakításában. Ilyen stratégiák segítségével az
egyén a terápia befejeztével tovább fejlesztheti magát, és segítik megakadályozni, hogy negatív
gondolatok újból elhatalmasodjanak felette (American Psychological Association, 2017).
6. A kognitív viselkedésterápia alkalmazhatóság és hatékonysága
A különféle CBT-k alkalmazásának hatékonyságát már több különféle tanulmány is
bebizonyította. Smith (Smith, Glass és Thomas, 1980) vizsgálatai alapján azok a személyek,
akik RET kognitív terápiában, nem-RET kognitív terápiában vagy más kognitív viselkedéses
módszerben részesültek, jobban boldogultak, mint a nem kezelt személyek 75%-a.
Széleskörűen alkalmaznak sikeresen ilyen módszereket szorongásos zavarok (Butler, Fennell,
Robson és Gelder, 1991), pánikzavarok (Beck, Sokol, Clark, Berchick és Wright, 1992),
szociális fóbia (Gelernter és mtsai, 1991), poszttraumás stressz (Foa és Rothbaum, 2002) és
specifikus fóbiák (Davis, Kurtz, Gardner és Carman, 2007; Pachana, Woodward és Byrne,
2007) esetén is. Ezen felül, az egyéni terápia mellett, csoportos kezelésre alkalmas változatát is
kifejlesztették (Beutler és mtsai, 1987).
A fóbiák kezelésére több kognitív viselkedésterápiás módszer (melyek hatékonyága
empirikusan bizonyított) létezik, például a háttérben zódó figyelmi torzításokat célzó
figyelmi tréning (attention training, AT), a kognitív átstrukturálás, az expozíciós terápia, a
szisztematikus deszenzitizálás és a mindfulness tréning (Bögels, Sijbers és Voncken, 2006;
Trull és Phares, 2004). A továbbiakban azzal foglalkozunk, hogy a modern technológia és a
számítógép-alapú módszertan hogyan és milyen mértékben segítheti a személyes terápiás
módszereket
8
. Először az expozíció alapú virtuális valóságot (VR) használó módszereket járjuk
körül. Ezt követően egy rövid, és kísérletes módszeren alapuló intervenciós technikát, a
figyelem modifikációs tréninget (attention modification training, AMT) mutatjuk be, amelyet
gyakran használnak az expozíciós terápiák előkészítésére is.
6.1 Virtuális valóság
8
Nyilvánvaló, hogy a VR-alapú, számítógépes, online stb. módszerek még sikerességük ellenére sem válthatják
ki a személyes terápiát és a kliens-terapeuta kapcsolatot. Ezeket a módszereket a terápiás folyamatba lehet
integrálni és a terapeuta szupervíziója szükséges.
Az expozíciós terápia során a kliens olyan ingereknek vagy helyzeteknek van kitéve,
melyek félelmet vagy szorongást keltenek benne és ezért jellemzően el is kerüli az ehhez
hasonló ingereket. A bemutatás megtörténhet a valós életben (in vivo) és fantáziában is (in
imagino). Sok feltételnek meg kell felelnie az expozíciónak ahhoz, hogy sikeres legyen, például
megfelelően hosszú ideig kell tartania, szorongást kell kiváltania, a kliensnek kapcsolatba kell
lépni a szorongást keltő ingerrel, fokozatosan kell növelni az intenzitást és addig kell ismételni,
amíg tejesen el nem múlik a szorongás (Trull és Phares, 2004).
A mai modern technikának köszönhetően az expozíció már virtuális valóságban is
létrejöhet. Ilyenkor a terápia során VR technológia segítségével szimulált környezetben jelenik
meg a szorongást keltő inger. A megjelenítéshez használhatnak VR szemüveget, de akár egy
egész szobára is kivetülhet a virtuális tér (ld. 3. ábra).
3. ábra: Blue Room, virtuális valóság szoba (Maskey és mtsai, 2014)
Sikeresen alkalmaztak VR-alapú terápiát szociális fóbia (Klinger és mtsai, 2005; Safir,
Wallach és Bar-Zvi, 2012), állati eredetű fóbia (Lindner és mtsai, 2020; Miloff és mtsai, 2019),
acrofóbia (Donker és mtsai, 2019) repüléstől való félelem (Rothbaum, Hodges, Smith, Lee és
Price, 2000), injekciótól való félelem (Meindl, Saba, Gray, Stuebing és Jarvis, 2019) és számos
más fóbia esetén is (Maskey, Lowry, Rodgers, McConachie és Parr, 2014; Maskey és mtsai,
2019). A kezelések során a VR használata előtt fontos a pszicho-edukáció (pl. érzelmek
azonosítása, fóbiák és lehetséges következményeinek tisztázása) és különféle CBT technikák
(pl. relaxáció, átkeretezés) elsajátítása (Donker és mtsai, 2019; Maskey és mtsai, 2014). Ezt
követően a kliens gyakorló fázisokon keresztül megismerkedik a VR-t nyújtó eszközzel.
Legtöbb esetben ez pszichológus, pszichiáter vagy pszichológus asszisztens társaságában
történik (Maskey és mtsai, 2014, 2019; Miloff és mtsai, 2019). Szakember veszi fel a szükséges
kérdőíveket, mutatja be az eszköz használatát, illetve jelen van a VR expozíció közben is.
Minden VR expozíciós kezelés során természetesen lehetőséget kell biztosítani a folyamat
azonnali megszakítására.
4. ábra: Egy expozíció alapú kognitív viselkedésterápiás VR applikáció kezelőfelülete (Donker, Van Esveld,
Fischer és Van Straten, 2018)
A technológia fejlődésének köszönhetően ma már van lehetőség ön-irányított (self-
guided) kognitív viselkedésterápiára
9
is, ahol telefonos applikációkon, weboldalon vagy e-
mailen keresztül kapja a kliens az utasításokat és a feladatokat, a terapeutával való aktív
konzultáció nélkül (Donker és mtsai, 2018, 2019; Titov, Andrews, Choi, Schwencke és
Mahoney 2008; Titov és mtsai, 2015). A VR expozíció során a kliens olyan virtuálisan
megjelenített helyzetekbe kerül, amely számára félelmet vagy szorongást okoz. A virtuális
környezetben a helyzetből fakadó félelem vagy szorongás intenzitása az első pár alkalommal
alacsony mértékű. Az alkalmak előre haladtával egyre nagyobb félelmet kiváltó helyzetet
jelenít meg a virtuális valóság. A virtuális térben a személy valamilyen feladatot hajt végre,
vagy egyszerűen csak szemlélődnie kell. Klinger és munkatársai (2005) szociális fóbiával
rendelkezők esetén alkalmaztak VR CBT kezelést. Négy helyzetet terveztek, melyekhez
tartozott egy-egy történet, mindegyik megfelelt a szociális szorongás egy meghatározott
esetének: asszertív szorongás (pl. saját vélemény megvédése), teljesítményszorongás (pl.
nyilvános beszéd), intimitás szorongás (pl. társas kapcsolatok kialakítása) és megfigyeléses
szorongás (pl. megfigyelik, miközben dolgozik). Teljesítményszorongásos helyzetben az
9
A VR-al összekapcsolt ön-irányított CBT nehezebben megvalósítható otthonról mint az online, VR-nélküli
verziója, mivel a szükséges felszerelés költséges lehet. Ugyanakkor Internetről beszerezhető kartonszemüveg és
okostelefon segítségével házilag is lehet viszonylag olcsón VR szemüveget készíteni.
alanyoknak egy tárgyaló terembe (lásd 5. ábra) kell belépni, ahol már tartózkodnak mások is.
Miután elérte a helyét, be kell mutatkoznia és előadást tartania valamilyen témában.
5. ábra: Teljesítményszorongásos VR környezet szociális szorongás kezelését célzó CBT-ben (Klinger és mtsai,
2005)
Az egyes szituációk lehetnek általánosak vagy teljes mértékben egyénre szabottak is.
Donker és munkatársai (2018, 2019) például tériszonyos személyeket vizsgáltak kutatásaikban.
Minden alany ugyanazokat a VR modulokat használva teljesítette a kezelést. Két különböző
modulban gyakorolhattak, alacsony intenzitástól haladva növekvő intenzitás felé. Az egyik
modulban egy színházban előadás előkészítése közben kellett eltérő magasságokból célzottan
lefelé nézni bizonyos tárgyakra (lásd 6. ábra). Míg a másik modulban magas helyekről (pl.
szakadék széle, magas épület teteje) nézhettek meg 360o-os videót. Maskey és munkatársai
(2019) ellenben személyre szabott helyzeteket jelenítettek meg a virtuális valóság segítségével.
Autizmussal élő gyermekekkel végzett vizsgálatuk során először egy konzultáció során
felmérték az adott gyermek félelmét és egy ahhoz igazított helyzetet hoztak létre. A
vizsgálatban résztvevő egyik alany pl. galamb fóbiás volt, nem ment olyan ablak közelébe, ahol
korábban elszállt egy galamb, illetve szorongás tünetei mutatkoztak rajta, ha olyan helyre
mentek, ahol tudta, hogy lesznek galambok. Ezért a számára kialakított virtuális környezet egy
játszótér volt, ahol fokozatosan egyre több galamb jelent meg. A terápia alkalmazási ideje fóbia
típusonként eltérő lehet. Pók fóbia esetén sikeresen alkalmaztak egyalkalmas, három óráig tartó
expozíciós kezelést (Miloff és mtsai, 2019). Maskey és munkatársai (2014, 2019)
vizsgálataikban két alkalommal, mindkétszer kb. 20-30 perces VR expozíciót alkalmaztak.
6. ábra: Tériszony CBT alapú kezelése során használt színházi VR modul (Donker és mtsai, 2018)
6.2 Más számítógép-alapú módszerek
Fóbiák, illetve szorongásos zavarok esetén a fenyegető ingerek irányába fellépő
figyelmi torzítás figyelhető meg. Ez fontos szerepet játszik a szorongás kialakulásában (Beck
és Clark, 1997; Neubauer és mtsai, 2013; Reese, McNally, Najmi és Amir, 2010). Az utóbbi
években új kutatások irányultak arra, miként hat fóbiával vagy szorongásos zavarral rendelkező
egyénekre, ha módosítják ezeket a figyelmi torzításokat. Figyelem modifikációs tréning
(attention modification training, AMT) segítségével a figyelmi torzítás módosítható azáltal,
hogy a vizsgálatban részt vevő személyeket megtanítjuk arra, hogy ne a fenyegető ingert,
hanem egy semleges ingert figyeljenek. Így a fenyegető inger megjelenésekor is csökkenhet a
szorongás mértéke.
Neubauer és munkatársai egy módosított dot-probe paradigma segítésével (ld. 7. ábra)
szociális fóbiás személyek esetén vizsgálták az AMT hatását (Neubauer és mtsai, 2013). A
vizsgálatban résztvevőknek egyazon személy semleges és negatív érzelmet (undort) bemutató
arcképe után kellett egy célingerre reagálva a megfelelő gombot lenyomniuk, attól függően,
hogy a célinger melyik kép helyén jelent meg. Klasszikus esetben a figyelmi torzítás okán azt
várnánk, hogy a negatív kép mögött megjelenő célingerre gyorsabb választ adnak a szociálisan
szorongók (még a nemszorongó kontroll személyekhez képest is). A reakcióidők kiindulási
értékének (baseline) felmérése és a semleges arc és a célinger kontingencia-arányának
csökkentése érdekében a 160 próbából 32 esetben mindkét bemutatott arc semleges érzelmet
jelenített meg. A vizsgálat során két csoportra bontották a jelentkezőket véletlenszerűen. A
figyelemi torzítás modifikációs (attention bias modification, ABM) csoport esetén minden
próba során a semleges kép helyén jelent meg az inger. Míg a kontroll csoportnál egyenlő
arányban jelent meg semleges és undort kifejező arc helyén. A vizsgálat előtti, vizsgálat utáni
és a 4 hónappal későbbi vizsgálat eredményei alapján mindkét csoport esetében kismértékben,
de szignifikánsan csökkent a szorongás mértéke.
7. ábra: Az AMT paradigma egy trial-ja. Az ábrán a szociális szorongás csökkentését célzó figyelem
modifikációs tréning alapjául szolgáló módosított dot-probe látható (Amir és mtsai, 2009).
Depressziósokon végzett kutatás során szomorú és semleges szópárok bemutatása után
valamelyik szópár helyén megjelent a két célinger egyike és az alanyoknak a megfelelő gomb
nyomásával kellett reagálni (Yang, Ding, Dai, Peng és Zhang, 2015). Az ABM csoport esetén
90%-ban a semleges, 10%-ban a szomorú kifejezés helyén jelent meg a célinger, míg a kontroll
csoport esetén 50-50% volt az eloszlás. Két hét alatt nyolc alkalommal kellett elvégezni a
próbát. A vizsgálatok után kettő, négy és nyolc héttel, illetve három és hét hónappal később
újra felmérték az alanyok depressziójának mértékét. Az ABM csoport esetén három hónapig
szignifikánsan csökkentek a depressziós tünetek. Reese és munkatársai pók fóbia esetén
végeztek AMT vizsgálatot (Reese és mtsai, 2010). Eredményeik alapján mind az ABM, mind
pedig a kontroll csoportban csökkent a pókoktól való félelem mértéke. A két csoport között
nem volt szignifikáns különbség. Feltételezésük szerint a fenyegetés figyelembevételének
csökkenése nem volt elég nagy mértékű ahhoz, hogy csökkentse az élőben vagy képen
bemutatott pók látványa okozta félelmi tüneteket. További kutatásokban is ezekhez hasonlóan
azt találták, hogy csökkent a félelem illetve szorongás mértéke, de a kontroll és az ABM csoport
között nem találtak szignifikáns különbséget (Carlbring és mtsai, 2012; Waters és mtsai, 2014).
Ez lehet azért, mert ellenben azzal a vizsgálattal, ahol sikeres volt a manipuláció, Carlbring és
munkatársai (2012) vizsgálatban (1) nem generalizált fóbiások voltak, hanem csak szorongók,
és (2) online történt az adatfelvétel, nem személyesen. Waters és munkatársai (2014) szerint
pedig a trial szám túl alacsony volt (az egyszeri 160 trial kevés). Az eredmények alapján
feltételezhetően szerepet játszik a figyelmi elfogultság a szorongás és a félelem kialakulásában,
de a hatás mértéke kérdőjeles. További kutatások szükségesek a folyamat pontosabb megértése
érdekében.
6.3 A számítógép és VR alapú módszerek hatékonysága
A modern, számítógép-alapú módszertannal segített terápiák sikerességét mutatják az
utánkövetéses eredmények az előzőekben említett vizsgálatokban. Miloff és munkatársai
(2019) pók fóbia esetén végzett vizsgálatuk során a felméréshez viselkedéses megközelítési
tesztet (behavioral approach test, BAT), és önkitöltős kérdőíveket alkalmaztak a pókok iránti
félelem, szorongás, depresszió, és életminőség felmérésére. A vizsgálati személyeket random
sorolták két csoportba, melyek közül az egyik tagjai klasszikus in vivo egyalkalmas CBT-ben
(kontroll), míg a másik tagjai egyalkalmas VR alapú CBT-ben részesültek (vizsgálati). Az
adatokat felvették a kezelés előtt, majd utána közvetlenül, három, és 12 hónappal később.
Eredményeik alapján mindhárom utánkövetéses pontban hatásos volt a kezelés, a félelem
mértéke csökkent. Viszont 12 hónap után már mérhető volt szignifikáns hatékonyságcsökkenés
(vagyis a félelem mértéke növekedett, de nem érte el a kezelés előtti szintet). Ugyanakkor nem
találtak különbséget a vizsgálati (VR-es) és a kontroll (VR nélküli) csoport között. Más
kutatásokban (Donker és mtsai, 2018; Maskey és mtsai, 2014; Safir és mtsai, 2012) is hasonló
eredményeket találtak. Nem csak utánkövetéssel, hanem kontroll csoportok alkalmazásával is
vizsgálták ez előbb említett kutatásokban a kezelések hatékonyságát. Donker és munkatársai
(2019) kutatásában acrophobiás mintán a kontroll csoport nem kapott semmilyen kezelést,
csupán várólistára került a vizsgált időszakban. Eredményeik alapján az általuk összerakott
önirányított VR alapú CBT kezelésben részesültek szorongása szignifikánsan csökkent a
kontroll csoporthoz képest.
Más betegségek kezelésében is sikeresen alkalmaztak VR alapú CBT terápiát, mint
például PTSD (Kumar, Sattar, Bseiso, Khan és Rutkofsky, 2017) vagy generalizált szociális
szorongásos zavar (Geraets és mtsai, 2019). A módszer hátránya lehet a drága berendezések és
ezáltal a korlátozott hozzáférhetőség. Az elmúlt évek során ezen problémák kiküszöbölésére
irányult az olyan önirányított módszerek kidolgozása, amelyhez a kliensnek csupán egy
okostelefonra van szüksége. Az utasítások és a feladatok is elérhetőek egy applikáción
keresztül, míg VR szemüveg a telefonból és otthon is elérhető anyagokból (pl. karton) is
előállítható (Donker és mtsai, 2019). Hátránynak tekinthető továbbá az is, hogy az előbbiekben
említett utánkövetéses vizsgálatok eredményei alapján mindössze rövidtávon eredményesek
ezek a kezelések, szemben a klasszikus személyes CBT kezelésekkel, melyek hatása akár 4-10
évvel később is kimutatható (Kodal és mtsai, 2018; Veddegjaerde, 2017).
7. Konklúzió
Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a specifikus fóbiák (és tágabb értelemben a
fóbiák és más szorongásos zavarok) prevalenciája igen magas, a hétköznapi mértéket
meghaladó, túlzott félelmek megjelenése az átlagpopulációban is meglehetősen gyakori
probléma. Egy evolúciós gyökereken nyugvó magyarázat szerint adaptív volt az idegrendszeri
védekezési körök kialakulása és a félelem egy bizonyos szintig, hiszen az megvédhet minket
kockázatos szituációktól és olyan helyzetektől, ahol valamilyen baj (pl. sérülés, fertőzés) érhet
minket. A megnövekedett és a mindennapok szempontjából nem reális félelem hátterében állhat
ezen védekező körök túlzott érzékenysége. Hosszútávon mindez számos egészségügyi
problémához vezethet, és (szben ebből kifolyólag) óriási gazdasági terhet jelent évente
globálisan. A lehetséges védőfaktorok, mint például a reziliencia hatásmechanizmusának
feltérképezése szükséges a jövőbeni kutatások során. A fóbiák kezelésére a legelterjedtebb
módszer a kognitív viselkedésterápia, melynek klasszikus változatait sikeresen alkalmazzák
számos altípus esetén. Ezek többnyire rövid, néhány üléses intervenciót jelentenek, ahol a
személy megtanulja a módszer alapjait és a terapeutával együtt gondolkodva jut el a
megoldásig, szorongását fokozatosan csökkentve. A terápiás hatékonyságnövelés és a
felgyorsult élet következtében felmerült egy igény a modern, számítógép-alapú módszerek
integrálására is a kognitív viselkedésterápiákba. Az elmúlt két évtized során számos kutatási
eredmény mutat abba az irányba, hogy a terápiába bevonhatók ezek az eszközök; a kliens-
terapeuta kapcsolatot ugyan felváltani nem tudják, de a terápiát segíthetik. A sikeres terápia
után akár a továbbiakban is használhatók a visszaesés elkerülése végett. Az is világos, hogy a
módszerek még nem teljesen kiforrottak és további kísérletes eredmények szükségesek ahhoz,
hogy eldöntsük a terápiás folyamatban pontosan hol és milyen szerepet kaphatnak a legjobb
eredmény elérése érdekében. A jövőben fontos vizsgálni azt is, hogy milyen egyéb tényezők
növelhetik a terápia hatékonyságát és csökkenthetik a visszaesés kockázatát. Lehetséges, hogy
kiegészítő vagy felkészítő ülések kapcsán a reziliencia növelése egy ilyen bufferként szolgálhat.
Irodalomjegyzék
American Psychiatric Association. (2013). Diagnostic and statistical manual of mental
disorders, 5th ed. Author, Washington, DC.
American Psychological Association. (2017). What Is Cognitive Behavioral Therapy?
Amir, N., Beard, C., Taylor, C. T., Klumpp, H., Elias, J., Burns, M., & Chen, X. (2009).
Attention Training in Individuals With Generalized Social Phobia: A Randomized
Controlled Trial. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 77(5), 961973.
https://doi.org/10.1037/a0016685
Aquin, J. P., El-Gabalawy, R., Sala, T., & Sareen, J. (2017). Anxiety Disorders and General
Medical Conditions: Current Research and Future Directions. FOCUS, 15(2), 173181.
https://doi.org/10.1176/appi.focus.20160044
Beck, A. T. (1964). Thinking and Depression: II. Theory and Therapy. Archives of General
Psychiatry, 10(6), 561571. https://doi.org/10.1001/archpsyc.1964.01720240015003
Beck, A. T., & Clark, D. A. (1997). An information processing model of anxiety: Automatic
and strategic processes. Behaviour Research and Therapy, 35(1), 4958.
https://doi.org/10.1016/S0005-7967(96)00069-1
Beck, A. T., Rush, A. J., Shaw, B. F., & Emery, G. (2001). A depresszió kognitív terápiája.
Animula kiadó.
Beck, A. T., Sokol, L., Clark, D. A., Berchick, R., & Wright, F. (1992). A crossover study of
focused cognitive therapy for panic disorder. American Journal of Psychiatry, 149(6),
778783. https://doi.org/10.1176/ajp.149.6.778
Bereczkei, T. (2000). Evolutionary psychology: A new perspective in the behavioral sciences.
European Psychologist, 5(3), 175190. https://doi.org/10.1027//1016-9040.5.3.175
Beutler, L. E., Scogin, F., Kirkish, P., Schretlen, D., Corbishley, A., Hamblin, D., Meredith, K.,
Potter, R., Bamford, C. R., & Levenson, A. I. (1987). Group Cognitive Therapy and
Alprazolam in the Treatment of Depression in Older Adults. Journal of Consulting and
Clinical Psychology, 55(4), 550556. https://doi.org/10.1037/0022-006X.55.4.550
Bögels, S. M., Sijbers, G. F. V. M., & Voncken, M. (2006). Mindfulness and task concentration
training for social phobia: A pilot study. Journal of Cognitive Psychotherapy, 20(1), 33
44. https://doi.org/10.1891/jcop.20.1.33
Bonanno, G. A. (2005). Resilience in the face of potential trauma. In Current Directions in
Psychological Science (Vol. 14, Issue 3, pp. 135138). SAGE PublicationsSage CA: Los
Angeles, CA. https://doi.org/10.1111/j.0963-7214.2005.00347.x
Bracha, H. S., Bienvenu, O. J., & Eaton, W. W. (2007). Testing the Paleolithic-human-warfare
hypothesis of blood-injection phobia in the Baltimore ECA Follow-up Study-Towards a
more etiologically-based conceptualization for DSM-V. Journal of Affective Disorders,
97(13), 14. https://doi.org/10.1016/j.jad.2006.06.014
Bracha, H. S., & Burkle, F. M. (2006). Utility of fear severity and individual resilience scoring
as a surge capacity, triage management tool during large-scale, bio-event disasters.
Prehospital and Disaster Medicine, 21(5), 290296.
https://doi.org/10.1017/S1049023X00003897
Butler, G., Fennell, M., Robson, P., & Gelder, M. (1991). Comparison of behavior therapy and
cognitive behavior therapy in the treatment of generalized anxiety disorder. Journal of
Consulting and Clinical Psychology, 59(1), 167175. https://doi.org/10.1037//0022-
006x.59.1.167
Carlbring, P., Apelstrand, M., Sehlin, H., Amir, N., Rousseau, A., Hofmann, S., & Andersson,
G. (2012). Internet-delivered attention bias modification training in individuals with
social. BMC Psychiatry, 12(66), 19.
Coelho, C. M., Gonçalves-Bradley, D., & Zsido, A. N. (2020). Who worries about specific
phobias? A population-based study of risk factors. Journal of Psychiatric Research, 126,
6772. https://doi.org/10.1016/j.jpsychires.2020.05.001
Coelho, C. M., & Purkis, H. (2009). The origins of specific phobias: Influential theories and
current perspectives. Review of General Psychology, 13(4), 335348.
https://doi.org/10.1037/a0017759
Czajkowski, N., Kendler, K. S., Tambs, K., Røysamb, E., & Reichborn-Kjennerud, T. (2011).
The structure of genetic and environmental risk factors for phobias in women.
Psychological Medicine, 41(9), 19871995. https://doi.org/10.1017/S0033291710002436
Davis, T. E., Kurtz, P. F., Gardner, A. W., & Carman, N. B. (2007). Cognitive-behavioral
treatment for specific phobias with a child demonstrating severe problem behavior and
developmental delays. Research in Developmental Disabilities, 28(6), 546558.
https://doi.org/10.1016/j.ridd.2006.07.003
De Jong, P. J., & Merckelbach, H. (1998). Blood-injection-injury phobia and fear of spiders:
Domain specific individual differences in disgust sensitivity. Personality and Individual
Differences, 24(2), 153158. https://doi.org/10.1016/S0191-8869(97)00178-5
Donker, T., Cornelisz, I., Van Klaveren, C., Van Straten, A., Carlbring, P., Cuijpers, P., & Van
Gelder, J. L. (2019). Effectiveness of Self-guided App-Based Virtual Reality Cognitive
Behavior Therapy for Acrophobia: A Randomized Clinical Trial. JAMA Psychiatry, 76(7),
682690. https://doi.org/10.1001/jamapsychiatry.2019.0219
Donker, T., Van Esveld, S., Fischer, N., & Van Straten, A. (2018). 0Phobia - towards a virtual
cure for acrophobia: Study protocol for a randomized controlled trial. Trials, 19(1), 111.
https://doi.org/10.1186/s13063-018-2704-6
Ellis, A. (1962). Reason and emotion in psychotherapy. Lyle Stuart.
Foa, E. B., & Rothbaum, B. O. (2002). Treating the Trauma of Rape: Cognitive-Behavioral
Therapy for PTSD (1st ed.). Guilford Press.
Fredrikson, M., Annas, P., Fischer, H., & Wik, G. (1996). Gender and age differences in the
prevalence of specific fears and phobias. Behaviour Research and Therapy, 34(1), 3339.
https://doi.org/10.1016/0005-7967(95)00048-3
Gelernter, C. S., Uhde, T. W., Cimbolic, P., Arnkoff, D. B., Vittone, B. J., Tancer, M. E., &
Bartko, J. J. (1991). Cognitive-Behavioral and Pharmacological Treatments of Social
Phobia: A Controlled Study. Archives of General Psychiatry, 48(10), 938945.
https://doi.org/10.1001/archpsyc.1991.01810340070009
Geraets, C. N. W., Veling, W., Witlox, M., Staring, A. B. P., Matthijssen, S. J. M. A., & Cath,
D. (2019). Virtual reality-based cognitive behavioural therapy for patients with
generalized social anxiety disorder: A pilot study. Behavioural and Cognitive
Psychotherapy, 47(6), 745750. https://doi.org/10.1017/S1352465819000225
Grant, B. F., Hasin, D. S., Blanco, C., Stinson, F. S., Chou, S. P., Goldstein, R. B., Dawson, D.
A., Smith, S., Saha, T. D., & Huang, B. (2005). The epidemiology of social anxiety
disorder in the United States: Results from the National Epidemiologic Survey on Alcohol
and Related Conditions. Journal of Clinical Psychiatry, 66(11), 13511361.
https://doi.org/10.4088/JCP.v66n1102
Jones, M. C. (1949). The Elimination of Children’s Fears. In Readings in general psychology.
(pp. 120129). Prentice-Hall, Inc. https://doi.org/10.1037/11352-021
Kessler, R. C., Berglund, P., Demler, O., Jin, R., Merikangas, K. R., & Walters, E. E. (2005).
Lifetime Prevalence and Age-of-Onset Distributions of DSM-IV Disorders in the National
Comorbidity Survey Replication. Archives of General Psychiatry, 62(6), 593.
https://doi.org/10.1001/archpsyc.62.6.593
Kessler, R. C., & Greenberg, P. (2002). The economic burden of anxiety and stress disorders.
In K. L. Davis, D. Charney, J. T. Nemeroff, & C. Coyle (Eds.),
Neuropsychopharmacology: The Fifth Generation of Progress (pp. 981992). Williams
and Wilkins, Philadelphia US.
Klinger, E., Bouchard, S., Légeron, P., Roy, S., Lauer, F., Chemin, I., & Nugues, P. (2005).
Virtual reality therapy versus cognitive behavior therapy for social phobia: A preliminary
controlled study. Cyberpsychology and Behavior, 8(1), 7688.
https://doi.org/10.1089/cpb.2005.8.76
Kodal, A., Fjermestad, K., Bjelland, I., Gjestad, R., Öst, L. G., Bjaastad, J. F., Haugland, B. S.
M., Havik, O. E., Heiervang, E., & Wergeland, G. J. (2018). Long-term effectiveness of
cognitive behavioral therapy for youth with anxiety disorders. Journal of Anxiety
Disorders, 53, 5867. https://doi.org/10.1016/j.janxdis.2017.11.003
Konnopka, A., & König, H. (2020). Economic Burden of Anxiety Disorders: A Systematic
Review and Meta-Analysis. In PharmacoEconomics (Vol. 38, Issue 1, pp. 2537). Adis.
https://doi.org/10.1007/s40273-019-00849-7
Kumar, V., Sattar, Y., Bseiso, A., Khan, S., & Rutkofsky, I. H. (2017). The Effectiveness of
Internet-Based Cognitive Behavioral Therapy in Treatment of Psychiatric Disorders.
Cureus, 9(8). https://doi.org/10.7759/cureus.1626
Lazarus, A. A. (1975). Multimodal Behavior Therapy. In G. M. Gazda (Ed.), Basic approaches
to group psychotherapy and group counseling (2nd ed.). Charles C Thomas.
LeDoux, J. E. (2012). Rethinking the Emotional Brain. Neuron, 73(4), 653676.
https://doi.org/10.1016/j.neuron.2012.02.004
LeDoux, J. E., & Daw, N. D. (2018). Surviving threats: Neural circuit and computational
implications of a new taxonomy of defensive behaviour. Nature Reviews Neuroscience,
19(5), 269282. https://doi.org/10.1038/nrn.2018.22
Lindner, P., Rozental, A., Jurell, A., Reuterskiöld, L., Andersson, G., Hamilton, W., Miloff, A.,
& Carlbring, P. (2020). Experiences of gamified and automated virtual reality exposure
therapy for spider phobia: Qualitative study. JMIR Serious Games, 8(2).
https://doi.org/10.2196/17807
Lindsley, O. R., & Skinner, B. F. (1954). A method for the experimental analysis of the behavior
of psychotic patients. American Psychologist, 9, 419420.
Maskey, M., Lowry, J., Rodgers, J., McConachie, H., & Parr, J. R. (2014). Reducing Specific
Phobia/Fear in Young People with Autism Spectrum Disorders (ASDs) through a Virtual
Reality Environment Intervention. PLoS ONE, 9(7), e100374.
https://doi.org/10.1371/journal.pone.0100374
Maskey, M., Rodgers, J., Ingham, B., Freeston, M., Evans, G., Labus, M., & Parr, J. R. (2019).
Using Virtual Reality Environments to Augment Cognitive Behavioral Therapy for Fears
and Phobias in Autistic Adults. Autism in Adulthood, 1(2), 134145.
https://doi.org/10.1089/aut.2018.0019
Matchett, G., & Davey, G. C. L. (1991). A test of a disease-avoidance model of animal phobias.
Behaviour Research and Therapy, 29(1), 9194. https://doi.org/10.1016/S0005-
7967(09)80011-9
Meichenbaum, D. (1977). Cognitive-Behavior Modification. In Cognitive-Behavior
Modification. Springer US. https://doi.org/10.1007/978-1-4757-9739-8
Meindl, J. N., Saba, S., Gray, M., Stuebing, L., & Jarvis, A. (2019). Reducing blood draw
phobia in an adult with autism spectrum disorder using low‐cost virtual reality exposure
therapy. Journal of Applied Research in Intellectual Disabilities, 32(6), 14461452.
https://doi.org/10.1111/jar.12637
Miloff, A., Lindner, P., Dafgård, P., Deak, S., Garke, M., Hamilton, W., Heinsoo, J.,
Kristoffersson, G., Rafi, J., Sindemark, K., Sjölund, J., Zenger, M., Reuterskiöld, L.,
Andersson, G., & Carlbring, P. (2019). Automated virtual reality exposure therapy for
spider phobia vs. in-vivo one-session treatment: A randomized non-inferiority trial.
Behaviour Research and Therapy, 118, 130140.
https://doi.org/10.1016/j.brat.2019.04.004
Mórotz, K., & Perczel Forintos, D. (2006). Kognitív viselkedésterápia. Medicina Könyvkiadó.
Muris, P., Schmidt, H., & Merckelbach, H. (1999). The structure of specific phobia symptoms
among children and adolescents. Behaviour Research and Therapy, 37(9), 863868.
https://doi.org/10.1016/S0005-7967(98)00201-0
Nesse, R. M. (2005). Natural selection and the regulation of defenses. A signal detection
analysis of the smoke detector principle. Evolution and Human Behavior, 26(1), 88105.
https://doi.org/10.1016/j.evolhumbehav.2004.08.002
Neubauer, K., von Auer, M., Murray, E., Petermann, F., Helbig-Lang, S., & Gerlach, A. L.
(2013). Internet-delivered attention modification training as a treatment for social phobia:
A randomized controlled trial. Behaviour Research and Therapy, 51(2), 8797.
https://doi.org/10.1016/j.brat.2012.10.006
Öhman, A. (1986). Face the beast and fear the face: Animal and social fears as prototypes for
evolutionary analyses of emotion. Psychophysiology, 23(2), 123145.
https://doi.org/10.1111/j.1469-8986.1986.tb00608.x
Olatunji, B. O., Smits, J. A. J., Connolly, K., Willems, J., & Lohr, J. M. (2007). Examination
of the decline in fear and disgust during exposure to threat-relevant stimuli in blood-
injection-injury phobia. Journal of Anxiety Disorders, 21(3), 445455.
https://doi.org/10.1016/j.janxdis.2006.05.001
Pachana, N. A., Woodward, R. M., & Byrne, G. J. A. (2007). Treatment of specific phobia in
older adults. Clinical Interventions in Aging, 2(3), 469476.
Perczel Forintos, D. (2010). Orvosképzés | Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió Kft.
Orvosképzés, 85(4), 358365.
Perczel Forintos, D. (2011). A kognitív terápia fénykora: A második és harmadik hullám.
Magyar Pszichologiai Szemle, 66(1), 1129. https://doi.org/10.1556/MPSzle.66.2011.1.2
Polák, J., Rádlová, S., Janovcová, M., Flegr, J., Landová, E., & Frynta, D. (2020). Scary and
nasty beasts: Self-reported fear and disgust of common phobic animals. British Journal of
Psychology, 111(2), 297321. https://doi.org/10.1111/bjop.12409
Rachman, S. (1977). The conditioning theory of fearacquisition: A critical examination.
Behaviour Research and Therapy, 15(5), 375387. https://doi.org/10.1016/0005-
7967(77)90041-9
Reese, H. E., McNally, R. J., Najmi, S., & Amir, N. (2010). Attention training for reducing
spider fear in spider-fearful individuals. Journal of Anxiety Disorders, 24(7), 657662.
https://doi.org/10.1016/j.janxdis.2010.04.006
Rothbaum, B. O., Hodges, L., Smith, S., Lee, J. H., & Price, L. (2000). A controlled study of
virtual reality exposure therapy for the fear of flying. Journal of Consulting and Clinical
Psychology, 68(6), 10201026. https://doi.org/10.1037/0022-006X.68.6.1020
Safir, M. P., Wallach, H. S., & Bar-Zvi, M. (2012). Virtual reality cognitive-behavior therapy
for public speaking anxiety: One-year follow-up. Behavior Modification, 36(2), 235246.
https://doi.org/10.1177/0145445511429999
Salkovskis, P. M. (2000). A kognitív terápia térhóditása. Animula kiadó.
Salter, A. (1949). Conditioned reflex therapy. Creative Age Press.
Seligman, M. E. P. (1971). Phobias and preparedness. Behavior Therapy, 2(3), 307320.
https://doi.org/10.1016/S0005-7894(71)80064-3
Skinner, B. F. (1953). Science and human behavior. Macmillan.
Smith, M. L., Glass, G. V., & Thomas, I. M. (1980). The Benefits of Psychotherapy. The Johns
Hopkins University Press.
Titov, N., Andrews, G., Choi, I., Schwencke, G., & Mahoney, A. (2008). Shyness 3:
Randomized controlled trial of guided versus unguided Internet-based CBT for social
phobia. Australian and New Zealand Journal of Psychiatry, 42(12), 10301040.
https://doi.org/10.1080/00048670802512107
Titov, N., Dear, B. F., Staples, L. G., Terides, M. D., Karin, E., Sheehan, J., Johnston, L.,
Gandy, M., Fogliati, V. J., Wootton, B. M., & McEvoy, P. M. (2015). Disorder-specific
versus transdiagnostic and clinician-guided versus self-guided treatment for major
depressive disorder and comorbid anxiety disorders: A randomized controlled trial.
Journal of Anxiety Disorders, 35, 88102. https://doi.org/10.1016/j.janxdis.2015.08.002
Trull, T. J., & Phares, E. J. (2004). Klinikai pszichológia. Elmélet, módszertan és hivatás (D.
Perczel Forintos (ed.)). Osiris Kiadó.
Veddegjaerde, K. E. (2017). Long Term Effect of Cognitive Behavioral Therapy in Patients
with Health Anxiety. European Psychiatry, 41(S1), S111S112.
https://doi.org/10.1016/j.eurpsy.2017.01.1887
Wardenaar, K. J., Lim, C. C. W., Al-Hamzawi, A. O., Alonso, J., Andrade, L. H., Benjet, C.,
Bunting, B., de Girolamo, G., Demyttenaere, K., Florescu, S. E., Gureje, O., Hisateru, T.,
Hu, C., Huang, Y., Karam, E., Kiejna, A., Lepine, J. P., Navarro-Mateu, F., Oakley
Browne, M., … de Jonge, P. (2017). The cross-national epidemiology of specific phobia
in the World Mental Health Surveys. Psychological Medicine, 47(10), 17441760.
https://doi.org/10.1017/S0033291717000174
Waters, A. M., Farrell, L. J., Zimmer-Gembeck, M. J., Milliner, E., Tiralongo, E., Donovan, C.
L., McConnell, H., Bradley, B. P., Mogg, K., & Ollendick, T. H. (2014). Augmenting one-
session treatment of children’s specific phobias with attention training to positive stimuli.
Behaviour Research and Therapy, 62, 107119.
https://doi.org/10.1016/j.brat.2014.07.020
Watson, J. B., & Rayner, R. (1920). Conditioned emotional reactions. Journal of Experimental
Psychology, 3(1), 114. https://doi.org/10.1037/h0069608
Weishaar, M. (1993). Aaron T Beck (1st ed.). SAGE Publications Ltd.
Witthauer, C., Ajdacic-Gross, V., Meyer, A. H., Vollenweider, P., Waeber, G., Preisig, M., &
Lieb, R. (2016). Associations of specific phobia and its subtypes with physical diseases:
an adult community study. BMC Psychiatry, 16(1), 155. https://doi.org/10.1186/s12888-
016-0863-0
Wolpe, J. (1954). Reciprocal inhibition as the main basis of psychotherapeutic effects. Archives
of Neurology And Psychiatry, 72(2), 205226.
https://doi.org/10.1001/archneurpsyc.1954.02330020073007
Yang, W., Ding, Z., Dai, T., Peng, F., & Zhang, J. X. (2015). Attention Bias Modification
training in individuals with depressive symptoms: A randomized controlled trial. Journal
of Behavior Therapy and Experimental Psychiatry, 49, 101111.
https://doi.org/10.1016/j.jbtep.2014.08.005
Young, J. E. (1999). Cognitive therapy for personality disorders : a schema-focused approach
(3rd ed.). Professional Resource Press.
Zsido, A. N. (2017). Meglátni és megijedni - Az állatfóbia fejlődéslélektani gyökerei kognitív-
evolúciós szemmel. In A. Bóna, K. Lénárd, & M. Pohárnok (Eds.), Bontakozó jelentés -
Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére. Oriold és Társai Kiadó.
Zsido, A. N., Csokasi, K., Vincze, O., & Coelho, C. M. (2020). The emergency reaction
questionnaire First steps towards a new method. International Journal of Disaster Risk
Reduction, 49, 101684. https://doi.org/10.1016/j.ijdrr.2020.101684
ResearchGate has not been able to resolve any citations for this publication.
Article
Full-text available
During emergencies, people are more or less capable of performing adequately. Knowledge about human behavior while facing emergencies has become more significant nowadays. This knowledge can help improving our already present defensive responses and natural coping mechanisms when facing imminent dangers, natural disasters, and catastrophes. A new method is here offered to explore the core points of this topic. The Emergency Reaction Questionnaire (ERQ), is proposed for predicting one's reaction and behaviour in an emergency. First, a large item pool was created based on interviews with people facing emergencies on a weekly basis and related literature. The factor structure, reliability and validity were assessed on a large sample of lay people (N = 1115, 440 males) and specific groups of firefighters and people doing extreme sports (N = 85, all males). Participants were Caucasian with an age range of 18–70. We also used measures of anxiety, depression, and sensation seeking, behavioral inhibition and activation and coping in stressful situations. The ERQ was proved to be reliable and consistent in time and having sound psychometric properties both on the community and special samples. Results show that psychometric properties are satisfying; the test has excellent validity ratings. Consequently, the ERQ can be used in future research effectively and facilitate a better understanding of how people react in a highly dangerous situation. Future directions in the utilization of the new method are discussed.
Article
Full-text available
Although specific phobia is one of the most prevalent lifetime anxiety disorders, little is known about the particular risk factors related to its development. The underlying goal of this study was to analyse the risk factors associated with worrying about specific phobias (SP) in a representative sample of community dwelling adults. The sample was composed of 8461 participants (mean age 47.68 years, range 18-85, 54.60% female), from the Australian National Mental Health Survey. A total of 188 participants (2.22%) reported worrying about SPs. Multivariate logistic regression analysis indicated that female sex (odds ratio (OR) = 1.98, p < 0.0001) and a comorbid diagnosis of lifetime major depression disorder (OR = 2.80, p < 0.0001) were the factors most strongly associated with worrying about SPs. Having experienced traumatic experiences involving significant others (OR = 1.18, p = 0.02), the number of chronic diseases (OR = 1.21, p < 0.01), and a comorbid diagnosis of substance use (OR = 2.80, p = 0.02) were also associated. Our results are in line with previous studies focusing on other anxiety disorders. We provide further evidence that substance dependence appears to serve as a unique risk factor for the subsequent onset of SP. Further empirical and clinical implications are discussed.
Preprint
Full-text available
Background: Virtual reality exposure therapy is an efficacious treatment of anxiety disorders, and recent research suggests that such treatments can be automated, relying on gamification elements instead of a real-life therapist directing treatment. Such automated, gamified treatments could be disseminated without restrictions, helping to close the treatment gap for anxiety disorders. Despite initial findings suggesting high efficacy, very is little is known about how users experience this type of intervention. Objective: The aim of this study was to examine user experiences of automated, gamified virtual reality exposure therapy using in-depth qualitative methods. Methods: Seven participants were recruited from a parallel clinical trial comparing automated, gamified virtual reality exposure therapy for spider phobia against an in vivo exposure equivalent. Participants received the same virtual reality treatment as in the trial and completed a semistructured interview afterward. The transcribed material was analyzed using thematic analysis. Results: Many of the uncovered themes pertained directly or indirectly to a sense of presence in the virtual environment, both positive and negative. The automated format was perceived as natural and the gamification elements appear to have been successful in framing the experience not as psychotherapy devoid of a therapist but rather as a serious game with a psychotherapeutic goal. Conclusions: Automated, gamified virtual reality exposure therapy appears to be an appealing treatment modality and to work by the intended mechanisms. Findings from the current study may guide the next generation of interventions and inform dissemination efforts and future qualitative research into user experiences.
Article
Full-text available
Fears and phobias are common in people on the autism spectrum and can impact on their ability to undertake usual daily activities. Graded exposure to the anxiety-provoking stimulus is a recognized method of treatment for fears/phobias in the nonautistic population but may pose specific difficulties for autistic people. For example, real-life exposure can be too anxiety-provoking to allow treatment to take place, and imaginal exposure can be problematic. To address this, we developed an intervention that combines cognitive behavioral therapy (CBT) with immersive virtual reality (VR) exposure to reduce anxiety. Following successful trials of this intervention with young people on the autism spectrum, we report a pilot study using the same intervention with autistic adults. Eight adults (aged 18–57 years) received one psychoeducation session and then four 20-minute sessions of graded exposure with a therapist in an immersive VR room (known as the Blue Room). Each participant completed all sessions showing that the intervention is feasible and acceptable. Outcomes were monitored at 6 weeks and 6 months postintervention. Five of the eight participants were classified as intervention responders and at 6 months after the end of intervention were experiencing real-life functional improvements. These preliminary findings show that VR-graded exposure alongside CBT may be an effective treatment for autistic people with phobias. Lay Summary Why was this study done? Anxiety is common in autistic adults. For some people, fears and phobias regarding everyday objects and situations occur frequently affecting everyday life. The main method to treat fears and phobias for people without autism is gradual exposure to the situation that causes anxiety. However, this method may be challenging for people on the autism spectrum. We wanted to test a new method of treatment that uses cognitive behavioral therapy (CBT) delivered with gradual exposure in a fully immersive virtual reality (VR) environment. What was the purpose of this study? We have already delivered this treatment successfully with autistic children. We wanted to test if this treatment would work for autistic adults. Changing traditional psychological treatments, such as CBT, to make it more suitable for autistic people is recommended by the National Institute for Health and Care Excellence. What did the researchers do? We recruited eight autistic adults (aged 18–57 years) with a fear/phobia and their supporter (parent/friend/support worker). Each adult had one session with a therapist to learn anxiety management techniques. They then had four 20-minute sessions of graded exposure with a therapist in an immersive VR room (known as the Blue Room). Each participant had a computer-generated scene designed for their specific anxiety-provoking situation. After four sessions, the participant tried real-life exposure with their supporter. We measured progress at 6 weeks and 6 months after the last VR session. What were the results of this study? Each participant completed all four sessions. This shows that the intervention was possible to deliver and acceptable to autistic people and therapists. Participants completed assessments at 6 weeks and 6 months after the VR sessions. Five of the eight participants were “responders” to the intervention. This means that 6 months after the last VR session, they still had real-life day-to-day improvements in relation to their phobia. What do these findings add to what was already known? We had not delivered this intervention to autistic adults previously. The findings show that this VR intervention has the potential to be an effective treatment for anxiety in autistic adults. What are the potential weaknesses in the study? This is a small study and future work will be a larger trial of this treatment—comparing results from people who get the intervention with people who do not. We would also want to have an outcome assessor who did not know whether people had received the intervention or not. How will these findings help autistic adults now or in the future? This new intervention has the potential to help autistic adults manage their anxiety in stressful situations and therefore may improve their quality of life.
Article
Background Anxiety disorders (AD) are common mental disorders, for which several cost-of-illness (COI) studies have been conducted in the past. Objective The aim of this review was to provide a systematic overview of these studies and an aggregation of their results. Methods A systematic literature search limited to studies published after 1999 was conducted in PubMed/MEDLINE in November 2018. We included top-down COI studies reporting costs for AD, and bottom-up COI studies reporting costs for AD and a non-diseased control group, and extracted data manually. Results of the top-down COI studies were aggregated by calculating the mean percentage of costs on gross domestic product (GDP) and health expenditure, while the results of the bottom-up studies were analyzed meta-analytically using the ‘ratio of means’ method and inverse-variance pooling. In this review, the logarithm of the relative difference in a continuous outcome between two groups is calculated and aggregated over the studies. The results can be interpreted as the relative change in costs imposed by a specific disease compared with baseline costs. Results We identified 13 top-down and 11 bottom-up COI studies. All top-down COI studies and four bottom-up COI studies reported costs for AD as a diagnostic group, four for generalized anxiety disorder (GAD), four for social anxiety disorder (SAD), and one for panic disorder. In top-down COI studies, direct costs of AD, on average, corresponded to 2.08% of health care costs and 0.22% of GDP, whereas indirect costs, on average, corresponded to 0.23% of GDP. In bottom-up COI studies, direct costs of patients with AD were increased by factor 2.17 (1.29–3.67; p = 0.004) and indirect costs were increased by factor 1.92 (1.05–3.53; p = 0.04), whereas total costs increased by factor 2.52 (1.73–3.68; p < 0.001). Subgroup analysis revealed an increase in direct costs by 1.60 (1.16–2.22; p = 0.005) for SAD and 2.60 (2.01–3.36; p < 0.001) for GAD. Measures of heterogeneity indicated high heterogeneity when pooling studies for direct costs, indirect costs, and total costs, but low to moderate heterogeneity when pooling studies for SAD or GAD. Conclusions Using methods that focused on relative rather than absolute costs, we were able to aggregate costs reported in different COI studies for ADs. We found that ADs were associated with a low proportion of health care costs on a population level, but significantly increased health care costs on an individual level compared with healthy controls. Our disorder-specific subgroup analysis showed that study findings are most homogeneous within specific ADs. Therefore, to get a more detailed picture of the costs of ADs, more studies for currently under researched ADs, such as panic disorder, are needed.
Article
Background Needle phobias are common in children and adults worldwide. One effective intervention for this phobia is exposure therapy where a participant is gradually exposed to increasing levels of the fear‐evoking stimulus while differential reinforcement is applied. This intervention, however, may be difficult to implement with some medical procedures as it may be difficult to obtain unfettered access to medical facilities and equipment for the purposes of exposure. Virtual reality may overcome these obstacles. Methods In this investigation, the present authors developed a low‐cost virtual reality‐based exposure therapy which was used with an adult male with autism spectrum disorder and a history of extreme needle phobia. The effectiveness of this intervention was evaluated using a changing criterions design with generalization probes. Results The intervention quickly increased the participant's compliance in the analogue training setting and the effects were generalized across settings and behaviours, and maintained over time. Conclusions The findings indicate combining virtual reality with exposure therapy may produce an effective intervention for medical phobias. The intervention package may remove barriers associate with traditional exposure therapy and was low‐cost which may increase access to the intervention.
Article
Animal phobias are one of the most prevalent mental disorders. We analysed how fear and disgust, two emotions involved in their onset and maintenance, are elicited by common phobic animals. In an online survey, the subjects rated 25 animal images according to elicited fear and disgust. Additionally, they completed four psychometrics, the Fear Survey Schedule II (FSS), Disgust Scale – Revised (DS‐R), Snake Questionnaire (SNAQ), and Spider Questionnaire (SPQ). Based on a redundancy analysis, fear and disgust image ratings could be described by two axes, one reflecting a general negative perception of animals associated with higher FSS and DS‐R scores and the second one describing a specific aversion to snakes and spiders associated with higher SNAQ and SPQ scores. The animals can be separated into five distinct clusters: (1) non‐slimy invertebrates; (2) snakes; (3) mice, rats, and bats; (4) human endo‐ and exoparasites (intestinal helminths and louse); and (5) farm/pet animals. However, only snakes, spiders, and parasites evoke intense fear and disgust in the non‐clinical population. In conclusion, rating animal images according to fear and disgust can be an alternative and reliable method to standard scales. Moreover, tendencies to overgeneralize irrational fears onto other harmless species from the same category can be used for quick animal phobia detection.
Article
Objective: This study compared the efficacy of a technician-assisted single-session virtual reality exposure therapy (VRET) for the treatment of spider phobia featuring low-cost consumer-available hardware and novel automated software to gold-standard in-vivo one-session treatment (OST), using a parallel group randomized non-inferiority design. Method Participants (N = 100) were randomized to VRET and OST arms. Assessors blinded to treatment allocation evaluated participants at pre- and post-treatment as well follow-up (3 and 12 months) using a behavioral approach test (BAT) and self-rated fear of spider, anxiety, depression and quality-of-life scales. A maximum post-treatment difference of 2-points on the BAT qualified as non-inferiority margin. Results Linear mixed models noted large, significant reductions in behavioral avoidance and self-reported fear in both groups at post-treatment, with VRET approaching the strong treatment benefits of OST over time. Non-inferiority was identified at 3- and 12- months follow-up but was significantly worse until 12-months. There was no significant difference on a questionnaire measuring negative effects. Conclusions Automated VRET efficaciously reduced spider phobia symptoms in the short-term and was non-inferior to in-vivo exposure therapy in the long-term. VRET effectiveness trials are warranted to evaluate real-world benefits and non-specific therapeutic factors accruing from the presence of a technician during treatment. ClinicalTrials.gov (NCT02533310).
Article
Importance Globally, access to evidence-based psychological treatment is limited. Innovative self-help methods using smartphone applications and low-cost virtual reality have the potential to significantly improve the accessibility and scalability of psychological treatments. Objective To examine the effectiveness of ZeroPhobia, a fully self-guided app-based virtual reality cognitive behavior therapy (VR CBT) using low-cost (cardboard) virtual reality goggles compared with a wait-list control group and to determine its user friendliness. Design, Setting, and Participants In a single-blind randomized clinical trial, participants were enrolled between March 24 and September 28, 2017, and randomly assigned (1:1) by an independent researcher to either VR CBT app or a wait-list control group. A total of 193 individuals aged 18 to 65 years from the Dutch general population with acrophobia symptoms and access to an Android smartphone participated. The 6 animated modules of the VR-CBT app and gamified virtual reality environments were delivered over a 3-week period in participants’ natural environment. Assessments were completed at baseline, immediately after treatment, and at 3-month follow-up. Analysis began April 6, 2018, and was intention to treat. Intervention Self-guided app-based VR CBT. Main Outcomes and Measures The primary outcome measure was the Acrophobia Questionnaire. The hypothesis was formulated prior to data collection. Results In total, 193 participants (129 women [66.84%]; mean [SD] age, 41.33 [13.64] years) were randomly assigned to intervention (n = 96) or a wait-list control group (n = 97). An intent-to-treat analysis showed a significant reduction of acrophobia symptoms at posttest at 3 months for the VR-CBT app compared with the controls (b = –26.73 [95% CI, −32.12 to −21.34]; P < .001; d = 1.14 [95% CI, 0.84 to 1.44]). The number needed to treat was 1.7. Sensitivity and robustness analysis confirmed these findings. Pretreatment attrition was 22 of 96 (23%) because of smartphone incompatibility. Of the 74 participants who started using the VR-CBT app, 57 (77%) completed the intervention fully. Conclusions and Relevance A low-cost fully self-guided app-based virtual reality cognitive behavioral therapy with rudimentary virtual reality goggles can produce large acrophobia symptom reductions. To our knowledge, this study is the first to show that virtual reality acrophobia treatment can be done at home without the intervention of a therapist.