A pandémia teljesen átalakította életvitelünket, munkánkat, amely során az al-kalmazkodási képesség vált az egyik legfontosabb kompetenciánkká. A változás okozta helyzetben, a szükséges kompetenciák készlete megváltozott, ami szektoronként is más és más képet mutathat. Jelen tanulmányban a hazai szál-lodaipar került a kutatási fókuszba. Bemutatott kutatási eredményeink alap-ján, megállapítható, hogy ebben a szektorban, a pandémia következtében né-hány kompetencia felértékelődött, mint például az IT ismeretek, a vezetői képességek és az érzelmi intelligencia; ugyanakkor a személyes kapcsolatokon alapuló kommunikáció fontossága jelentősen csökkent. A szállodák a létszám-leépítést elkerülendő a korábbi munkaköröket átalakították, illetve a koráb-ban kihelyezett feladatköröket visszavették ezzel biztosítva, hogy munkát tud-janak adni a saját munkavállalóik számára. Tanulmányunkban 6 egy kvalitatív és egy kvantitatív kutatásunk eredményeit mutatjuk be. A kvalitatív kutatás so-rán interjúkat készítettünk, míg a kvantitatív kutatás során azt vizsgáltuk meg, hogy a válság hatására mely kompetenciák jelentősége értékelődött fel és me-lyeké csökkent. A kutatási eredményeink értelmezése során figyelembe vesz-szük, hogy az eredmények értelmezési tartománya a mintára vonatkozik.