ArticlePDF Available

Metafora hátán lovagol a sátán - The Devil is in the Metaphor

October 2021
Argumentum 17(1):581-603

DOI:10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

Authors:

Bálint Forgács

Eötvös Loránd University

Csaba Pléh

Central European University

The metaphors of climate change, just like many other scientific metaphors, are often inaccurate. The word 'greenhouse', for example, literally refers to a structure specifically designed to trap heat. (Global) 'warming' is generally a positive word in contrast to 'overheating', for example. We first review the cognitive neuroscience of metaphor processing and then take a close look at why metaphors do not fulfill their intended role in climate communication. Part of the problem is that it is often the literal meaning of figures of speech that hinders the transmission of the intended content; another concern is the rather hostile communication environment, rife with misinformation generated and spread by the fossil-fuel industry; finally, it appears that formulating unified and clear public messages poses a challenge for climate scientists, as a community. In closing we provide an overview of the cognitive limitations of everyday reasoning and communication, based on which climate researchers and journalists could move forwards in creating metaphors and using language to convey powerfully the dramatic message of climate destruction.

Content uploaded by Bálint Forgács

Content may be subject to copyright.

Content uploaded by Csaba Pléh

Content may be subject to copyright.

581

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

Forgács Bálint & Pléh Csaba

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi

fenyegetését?

Abstract

The metaphors of climate change, just like many other scientific metaphors, are often inaccurate. The word

‘greenhouse’, for example, literally refers to a structure specifically designed to trap heat. (Global) ‘warming’ is

generally a positive word in contrast to ‘overheating’, for example. We first review the cognitive neuroscience of

metaphor processing and then take a close look at why metaphors do not fulfill their intended role in climate

communication. Part of the problem is that it is often the literal meaning of figures of speech that hinders the

transmission of the intended content; another concern is the rather hostile communication environment, rife with

misinformation generated and spread by the fossil-fuel industry; finally, it appears that formulating unified and

clear public messages poses a challenge for climate scientists, as a community. In closing we provide an overview

of the cognitive limitations of everyday reasoning and communication, based on which climate researchers and

journalists could move forwards in creating metaphors and using language to convey powerfully the dramatic

message of climate destruction.

Keywords: climate change, metaphor, communication, figurative language, global warming, greenhouse

Bevezetés

A klasszikus görög retorikai felfogással szemben, mely a szóképeket és metaforákat főképp a

költészetben és a kidolgozott retorikában kereste, a XIX. század végén már felmerült, hogy a

metafora mélyen átitatja hétköznapi nyelvhasználatunkat (Bréal 1897). A szólásmondássá és

idiómává váló kifejezések áthatják a köznyelvet, a tudományos nyelvet s a nyelvészeti elméle-

teket is. Az egyik központivá vált elmélet, a testesültség (embodiment) szerint gondolkodásunk,

megismerésünk és nyelvhasználatunk alapvetően egy átfogó világképi metaforát követ, amely

antropomorf és a testi tapasztalatban lehorgonyzott (Kövecses 2005; Lakoff & Johnson 1980).

 Köszönjük Jordán Ferenc értő olvasását és hozzászólásait a dolgozat egy korábbi változatához. Forgács Bálint

munkáját az NKFIH fiatal kutatói (FK-17) támogatása (125714) segítette. A szerzők ezzel a fejezettel szeretnék

kifejezni nagyrabecsülésüket Kövecses Zoltán nemzetközi hírű munkássága előtt. Noha a metaforák agyi fel-

dolgozásáról szerzett legfrissebb adatok nem támasztják alá az elképzelést, amely szerint gondolkodásunk

metaforikus lenne, a képletes nyelv kommunikációra, közbeszédre és közgondolkodásra gyakorolt kétségtele-

nül nagy hatásának példájaként mutatjuk be a klímametaforák veszélyes működését.

582

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

Lakoff & Johnson (1980, 1999) testesült megismerés programjukban azt hirdetik, hogy a

nyelvi jelentés alapvetően az észlelő-mozgató (szenzomotoros) rendszerek révén töltődik fel

tartalommal. A testi, tapasztalati élményekre utaló szavak még képes beszéd esetén is (Nem

látod, mekkora átverés ez?) a szó szerinti jelentésnek megfelelő érző-mozgató agyi rendszere-

ket aktiválnák (Gallese & Lakoff 2005). Elméletükben a metaforák központi helyet foglalnak

el, mert lényegében ezek teszik lehetővé az absztrakt gondolkodást: a konkrét élményeket me-

taforikus leképezések vetítik elvont fogalmakra, így kölcsönözve tartalmat számukra. Például

a kártyavárként omlott össze az érvelés vagy a megalapozatlan volt a feltételezés hétköznapi

metaforikus nyelvi kifejezések nagyobb egységekké, fogalmi metaforákká állnak össze, jelen

esetben AZ ELMÉLETEK ÉPÜLETEK metaforává (Kövecses 2005), és így adnak az épületek

értelmet és struktúrát az elméleteknek. Lakoff & Johnson (1980, 1999) radikális testesültség

elmélete szakítás egyúttal a nyugati filozófia test–lélek megkülönböztetésével, a nyelv alap-

vetően absztrakt jellegével, a szintaxis kiemelt szerepével és közvetetten azzal az elképzeléssel

is, hogy a nyelvfeldolgozás arra specializált agyterületeken menne végbe.

A kognitív nyelvészet metafora-alapú testesültség elmélete a Chomskyánus generatív nyelv-

tan logika-központúságán is túl kíván lépni. Ez a gondolkodást a metafora köré szervező fel-

fogás a nyelvet nem mint reprezentációkat létrehozó rendszert, hanem mint tevékenységet

elemzi. Képviselői szakítanak az analitikus filozófiai hagyománnyal, és mindenütt az egészle-

gességet állítják előtérbe. A nyelv bizonytalanságait, körvonalazatlanságait nem mint megol-

dandó rejtvényeket kezelik, hanem egy Wittgensteiniánus, játékközpontú metateóriát hangsú-

lyoznak. Mindez szemantikai központú elméleti elköteleződést is jelent, ahol a (generativista)

forma helyett a tartalmon van a hangsúly, a nyelvet pedig a megismerés egészébe igyekszenek

beilleszteni: „a nyelv vizsgálata, konkrétan a nyelvi jelentés vizsgálata csupán egy (kis) része

annak a komplex jelentésalkotási folyamatnak, amelynek mindannyian részesei vagyunk, […].

Létrejöhet a jelentésalkotásnak egy olyan ’egységes tudománya’, amely ugyanazon kognitív

eszközök segítségével képes majd számot adni a szemantikai anomáliákról és a papírkosárlab-

dáról is” (Kövecses & Benczes 2010: 221). A kognitív nyelvészek képi és sematikus szeman-

tikájában, ahogy érvelésében is, a logikát ugyanakkor gyakran a retorika váltja fel. Az egyik

oldalon univerzális metaforákra mint köznapi intuíciókra hivatkoznak, amelyek például az ÉLET

vagy a SZERELEM mint UTAZÁS és kibontakozás viszonyait taglalják. A másik oldalon az elmélet

cáfolhatósági feltételeivel vagy perdöntő kísérleti bizonyítékok gyűjtésével sokszor szelektíven

foglalkoznak (Casasanto & Gijssels, 2015; Evans és mtsai., 2007; McGlone, 2007).

A metaforáknak központi szerepet szán az emberi megismerésben Steven Mithen (1996) és

Steven Pinker (2010) is, két olyan szerző, akik jellemzően a velünk született szerveződéseket

emelik ki, szemben a tapasztalatot hangsúlyozó testesültséggel. Mithen (1996) szerint a meta-

fora az emberi gondolkodás kialakulásának egyik legnagyobb vívmánya, amely külön böző tu-

dásterületek közti átkapcsolásokat tesz lehetővé. Pinker (2010) szintén a metaforikus absztrak-

ciót jelöli meg a csak az emberre jellemző, elvont problémamegoldáshoz szükséges különleges

képességként.

A metaforák kétségkívül központi szerepet játszanak a viták keretezésében és az új gondo-

latok terjedésében, úgy a tudományos, mint a köznapi nyelvben. Miközben fontos analógiákra

és hasonlóságokra mutathatnak rá (Bowdle & Gentner 2005), zsákutcába is vezethetik a tudo-

mányos gondolkodást, sőt, könnyen kihasználhatók a kellemetlen igazságok elfedésére vagy

arra, hogy vakvágányra tereljék a nyilvános vitákat. Az alábbiakban először bemutatjuk, mit

mutat a kísérleti pszicholingvisztika a képes beszéd megértéséről, majd áttérünk arra, hogy

583

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

milyen csapdákat rejtenek a klímáról folyó beszédben a metaforák, végül pedig a józan ész

korlátjainak áttekintését követően megfogalmazunk néhány ajánlást a klímával kapcsolatos

kommunikációra vonatkozóan.

Hogyan dolgozza fel agyunk a metaforákat?

A tudósok a kezdetektől fogva különböző metaforák révén próbálták megérteni magukat a me-

taforákat is. Ezeket a meghatározásokat sokszor szó szerinti értelemben javasolták, azonban

annyiban képletesek, hogy bizonytalan maradhat, hogy egy efféle metafora hasonlóságról vagy

tényleges azonosságról szól-e. Arisztotelésztől származik az az értelmezés, hogy A METAFORA

JELENTÉSÁTVITEL, egyik szóról a másikra. Ilyen például, amikor azt mondjuk, hogy Ott pihen

a hajóm, miközben a hajó a valóságban lehorgonyozva úszik. Grice (1997) felfogásában A

METAFORA HASONLAT: amikor egy metaforikus kifejezéssel találkozunk – például Odüsszeusz

egy oroszlán –, felismerjük, hogy ez szó szerint nem lehet igaz – kivéve, ha az állatkertben egy

Odüsszeusz nevű oroszlánról van szó –, és egy pillanat alatt hasonlattá alakítjuk: Odüsszeusz

olyan, mint egy oroszlán. Így a kifejezés szó szerint igazzá és értelmezhetővé válik. Ez a fel-

fogás a metafora feldolgozásának szeriális elmélete: először a szó szerinti jelentéssel próbálko-

zunk, és amikor ez nem megy, átalakítjuk egy szó szerint értelmezhető hasonlattá. A kísérletek

azonban nem támasztották alá ezt a felfogást, a metaforikus mondatok feldolgozása nem tart

hosszabb ideig, mint a szó szerintieké (pl. Blasko & Connine 1993; Ortony és mtsai. 1978).

Egy másik gondolatmenet azt vetette fel, hogy miként a főnévi metaforák nyelvtani alakja is

sugallja, A METAFORA KATEGORIZÁCIÓ (Glucksberg 2003). Egy olyan mondatban, mint Az

ügyvédem egy cápa, a cápa szó a RAGADOZÓ LÉNYEK kategóriáját jelöli, ami alá az ÜGYVÉDET

az állítás sorolja. A metaforákat e javaslat szerint közvetlenül dolgozzuk fel, mivel a szavak

több dolgot jelölhetnek: lehet egyszerre metaforikus és szó szerinti értelmük. A metafora kar-

rierjének elmélete (Bowdle & Gentner 2005) a hasonlító és a kategorizáló felfogás összeillesz-

tésére tett kísérletet, amikor fény derült arra, hogy az újszerű, szokatlan metaforák feldolgozása

hosszabb ideig tart, mint az idiomatikus (és a szó szerinti) kifejezéseké. Ha egy metaforikus

kifejezés ismeretlen (pl. Az ügyvédem egy hiéna), először lassan, hasonlatként dolgoznánk fel

(Az ügyvédem olyan, mint egy hiéna), miközben egy analógiás szerkezeti leképezést is kidol-

goznánk (HIÉNA : PRÉDÁJA = ÜGYVÉDEM : JOGI ÜGYEK). Ha többször találkozunk a kifejezéssel,

egy idő után hozzáférhetővé válik egy megfelelő fölérendelt kategória (KIHASZNÁLJA A

KISZOLGÁLTATOTTSÁGOT – amit a hiéna szó fémjelez), ami lehetővé teszi a gyors, közvetlen,

kategorizációs feldolgozást. Azonban a precízen illesztett szokatlan, de szó szerinti kifejezé-

seket (trükkös gondolat) ugyanannyi idő alatt dolgozzuk fel, mint az újszerű metaforikus kife-

jezéseket (tekergő gondolat) (Forgács és mtsai. 2014), ami az újszerű kifejezések esetében is

rácáfol a szeriális feldolgozásra – és ezzel a metafora karrier elméletére is.

Jobb féltekei nyelv?

Az 1970-es évek végétől, 1980-as évek elejétől kezdve a metaforák az idegtudományban is

egyre nagyobb érdeklődésre tettek szert, mert megkérdőjelezték a nyelv bal agyféltekei latera-

lizációjáról alkotott képet. Ekkor tűnt fel, hogy jobb agyféltekei sérülést követően az érintettek,

noha a klasszikus nyelvi készségeket mérő teszteken jól teljesítenek (szemben a bal féltekei

sérültekkel), valamilyen nehezen körvonalazható kommunikációs zavarban szenvednek. Pél-

584

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

dául a látszólag ép nyelvi működés dacára az idiomatikus kifejezések (például nehéz a szíve)

szó szerinti ábrázolását részesítették előnyben, és inkább választották egy hatalmas szív súlya

alatt roskadozó ember rajzát, mint egy síró alakot ábrázolóét (Winner & Gardner 1977). Pléh

(2000) bemutatja ennek az értelmezésnek a kezdeteit a szovjet-orosz neuropszichológiában

Lurijánál (1975). A metaforamegértés zavarai jobb féltekei sérülésnél gyakran jártak együtt

koherenciazavarokkal és konfabulációval is. Annak idején azért voltak kifejezetten figyelemre

méltók ezek az agysérültek megfigyeléséből származó adatok, mert a bevett felfogás szerint

minden nyelvi működésért a bal féltekét tartották felelősnek. Azóta az agyi képalkotás kimu-

tatta, hogy a nyelvi ingerek mindkét féltekét aktiválják, bár a balt valamivel jobban, a jobb

félteke pedig inkább lágyabb, pragmatikai nyelvi működésekben játszat kiemelt szerepet (Pléh

2000; Van Lancker Sidtis 2006).

Egészséges személyeknél, a korai eredmények dacára, a metaforaértelmezés jobbféltekei el-

mélete nem nyert alátámasztást. Metaelemzések egyértelműen kimutatták, hogy a konvencio-

nális metaforák a bal féltekét mozgósítják (pl. Bohrn és mtsai. 2012; Rapp és mtsai. 2012; Yang

2014); jól ellenőrzött kísérleti paradigmákban ráadásul még az új metaforák sem aktiválják a

jobb féltekét (pl. Forgács és mtsai. 2012, 2014). A korábbi jobb féltekei eredmények forrása

ellenőrizetlen változókban (érzelmi tényezők, képszerűség, kontextushatások), illetve a kísér-

leti helyzet és ingeranyag pragmatikai kívánalmaiban rejtőzhet. Különösen fontos szempontok

ezek agysérülteknél, akik nehezen tudnak megküzdeni az összetett, társas kontextusokkal.

Összefoglalva, a metaforafeldolgozásért nem csak, hogy nem egy arra specializált, jobb féltekei

rendszer felel, de nem magyarázható a bal félteke nyelvi kompetenciáin túlmutató, valamiféle

általánosabb művelettel sem (Forgács 2013).

Szenzomotoros nyelv?

A metafora másik átfogó neurális elmélete Lakoff & Johnson (1999) megtestesült megismerési

felfogásából ered. A testesültség szerint a megismerés testi élményeken alapszik, a nyelvfel-

dolgozás pedig szenzomotoros agyterületek függvénye (Gallese & Lakoff 2005). A metaforák

azért játszanának központi szerepet a megismerésben, mert azáltal teszik lehetővé az elvont

gondolkodást, hogy leképezéseket teremtenek a konkrét és élményszerű, illetve a nem észlelé-

sen alapuló, absztrakt képzetek között – ezáltal adva tartalmat és struktúrát az elvont fogalmak-

nak. Újabb viselkedéses (Forgács & Pléh 2019) és EEG-kísérletek azonban nem támasztották

alá ezt a gondolatmenetet. A metaforikus kifejezések (sugárzó pincér vagy csöpögős ballada)

nem váltották ki az ún. elektrofiziológiai konkrétsági hatást, amely az olyan konkrét, az érzé-

kekkel könnyebben megtapasztalható kifejezéseket követi, mint a habzsoló pincér vagy

harsogó ballada, szemben az elvontabb, az érzékszervekkel nehezebben megtapasztalható

kifejezésekkel, mint kegyes pincér vagy vicces ballada (Forgács 2020; Forgács és mtsai. 2015).

Sőt, éppenhogy annál nagyobb volt a kiváltott neurális aktivitás, minél elvontabb volt egy

metaforikus kifejezés, ami arra utal, hogy a konkrét, fizikai, testi élmények szimulálása nem

szükséges a képes beszédhez. Említésre méltó, hogy a szó szerinti nyelv valóban működésbe

hozza a szenzomotoros területeket (Pulvermüller 2005), és számos képalkotó vizsgálat a meta-

foráknál is kimutatott ilyen aktivitást (pl. Citron & Goldberg 2014; Desai és mtsai. 2011; Lacey

és mtsai. 2012; Pomp és mtsai. 2018). Az utóbbi eredmények egy része azonban módszertanilag

kérdéses (Casasanto & Gijssels, 2015), illetve erős korlátjuk, hogy az fMRI-módszer nem

alkalmas a mentális folyamatok idői sorrendjének megfigyelésére. Következésképp a fenti

585

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

kutatások a mentális lexikonból történő előhívás korai mechanizmusait is tetten érhették,

amikor például a kétértelmű szavak minden lehetséges jelentése aktiválódik, majd az irreleváns

gyorsan elnyomódik (pl. Gergely & Pléh 1994). Noha a konkrét, szó szerinti jelentéshez

kapcsolódó szenzomotoros aktivációk korai jellegét perdöntő szerepük melletti érvként is fel

szokták hozni (Pulvermüller 2005), valószínűbb, hogy átmeneti, automatikus tovaterjedő

aktivációkról lehet szó (Mahon & Caramazza 2008). A fenti eredmények (Forgács 2020;

Forgács és mtsai. 2015), amelyek szerint a szenzomotoros jegyek nem játszanak szerepet, mire

a metaforikus jelentés már megvan, hiszen a konkrétsági hatás e kései szakaszban kéne megje-

lenjen, erősen megkérdőjelezi a megtestesültség mint a kogníció általános modelljének érvé-

nyességét. Ha a metaforák nem viszik át a testi tapasztalatokat az elvont fogalmakra, nem vilá-

gos, hogyan lehetséges az absztrakció és hogyan épül fel a fogalmi rendszer.

A konkrétsági helyett megjelenő absztraktsági hatásra magyarázattal szolgálhat a metafora-

értés új megközelítése, az absztrakt fogalmi behelyettesítés elmélete (Forgács 2020, közlésre

elfogadva). Eszerint a metaforák tekinthetők a poliszémia sajátos esetének, ahol a szenzomoto-

ros jegyek nyomódnak el mint irreleváns jelentések, és az elvont tulajdonságok emelődnek ki.

Az ügyvédem egy cápa mondat megértése során a cápa kifejezés minden konkrét vonatkozása

kiiktatódik, majd elvont tulajdonságai (AGRESSZÍV, GONOSZ, RÁMENŐS) közül a kontextusnak

leginkább megfelelő helyettesítődik be (Az ügyvédem lehet agresszív, gonosz vagy csak simán

rámenős is). A képletes jelentés elvont, de nem szükségszerűen utal egy teljes fölérendelt kate-

góriára, például a RAGADOZÓK-ra, ahogy Glucksberg (2003) javasolja. Nem igényel továbbá

sem kimerítő analógiás szerkezeti megfeleltetéseket, sem szó szerinti összehasonlítást (Bowdle

& Gentner 2005). A metaforák nem a szó szerinti jelentéshez képest vagy azon keresztül mű-

ködnek, hanem éppenhogy a konkrét, perceptuális, érzéki jelentéstől rugaszkodnak el, és ehhez

képest elvontak tartalmukban – ha formájukban képszerűek is.

A metaforák kommunikatív használata

Milyen szerepe van a képes beszédnek a kommunikációban? Miért beszélünk metaforikusan

egyáltalán, ha mindent el lehetne mondani szó szerint is? Az egyik lehetséges válasz, hogy

vannak olyan tudásterületek, ahol a szó szerinti jelentésréteget észrevétlenül is metaforák

uralják. Mint Fónagy Iván (1963) rámutatott, a tudományos fonetika tele van olyan kifejezé-

sekkel, hogy magas, alacsony, kemény, lágy, erős, gyenge stb., amelyekről észre sem vesszük,

hogy képletesek. Fónagy ezt a beszélt nyelv érzelmi, ikonikus beágyazottságának következmé-

nyeként értelmezi (Pléh, 2018). Hasonló módon, amikor az emberi személyiségről beszélünk,

tengernyi metaforát használunk, melyek az érzelmi jelentés alapvető nyelvi struktúráin nyug-

szanak. Amikor azt mondjuk valakiről, hogy meleg, keserű, hideg vagy ízetlen, akkor valójában

a szavak jelentésének érzelmi dimenzióit működtetjük, mint érték, erő és aktivitás, melyek kul-

túrákon és régiókon átívelő érvényességét Osgood (1962) mutatta ki.

Egy másik lehetséges forrása a képletes beszédnek, hogy a szó szerinti átfogalmazás nem

ugyanazt az üzenetet eredményezi, miáltal megváltozik a kommunikatív-kognitív hatás is. A

mai kommunikációelmélet egyik mérvadó megközelítése szerint (Grice 1997) a nyelvi meg -

értés nem pusztán üzenetek dekódolása, hanem kikövetkeztetése annak, hogy mit is akar velünk

elhitetni a beszélő. Sperber és Wilson (1986) Relevancia Elmélete szerint minél nagyobb a kö-

vetkeztetéshez szükséges erőfeszítés, annál nagyobb az elért hatás. Az explikátum, amit kimon-

dunk, nagyon is eltérhet az átvinni szándékolt jelentéstől, az implikatúrától. Gondoljunk egy-

586

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

szerűen a közvetett felszólításokra, mint például: Ki tudnád nyitni az ablakot? Ezt rendesen

felszólításként értelmezzük, nem tudakolódzásnak. Furcsa is az a válasz, hogy Én ne tudnám!

Amikor egy finom, rejtett jelentés közlésére képletes nyelvet használunk, a hallgatóságra hárul

a feladat, hogy találja ki, mit is akart kifejezni a beszélő – és hogy vajon miért épp azt a formát

választotta ehhez.

Sperber & Wilson (2013) szerint ugyanakkor a metaforikus nyelvhasználat sem fogalmi,

sem nyelvi értelemben nem különleges. Egyszerűen a nyelvhasználat olyan laza formája, ahol

a relevanciakövetkeztetések nincsenek kifejezetten megkötve. A szótári jelentés szűkítésével

és tágításával igazítjuk a kontextushoz a szavakat, lazán vagy szorosan. Ez azért lehetséges,

mert a szójelentés javarészt meghatározatlan: ugyanaz a szó különböző kontextusokban tenger-

nyi dologra vonatkozhat (Reboul & Moeschler 2005; Sperber & Wilson 1998). A szavak szűk

értelmű használatánál a jelentés megfelel a szótári jelentésnek illetve az enciklopédikus tudás-

nak, például a tóparti ház tipikus jelentése „víz melletti nyaraló”. Amikor azonban a szavak

jelentését tágítjuk és laza értelemben használjuk őket, akkor a hallgatóra bízzuk annak kikövet-

keztetését, hogy pontosan mit is értettünk alattuk – ami a szándékos alulinformálás stratégiája.

A tóparti ház utalhat így egy pocsolya melletti raktárra vagy egy sziklaszirten található luxus-

kastélyra is. A laza nyelvhasználat, vagyis a kiterjesztés révén konstruált jelentés világába min-

denféle nyelvi eszköz beletartozik, mint például a metonímia (A zöldek szabályozást akarnak),

a hiperbola (Olvadozik a város), a saccolás (Fagyos az idő) és a metafora is (forró téma). A

metaforának van azonban egy különös vonása, ami bizonyos mértékig mégis egyedivé teszi:

egyszerre szükséges a jelentés szélesítése (képletes irányba) és szűkítése (kizárva a szó sze-

rintit) (Carston 2010). Azonban a két ellentétes folyamat hatókörét ugyanúgy kevéssé sikerült

pontosítani, mint Glucksberg (2003) kategorizációs elméleténél, mert valahogy rendre a bajo-

san meghatározható szó szerinti jelentés az alapja (lexikális tudás / alapszintű kategória). Az

absztrakt fogalmi behelyettesítés elmélet megoldási javaslata, hogy a szűkítés a konkrét tulaj-

donságokra vonatkozik, a bővítés pedig az absztrakt jegyekre (Forgács, közlésre elfogadva).

A laza nyelvhasználat döntő mozzanata, hogy stratégiai kommunikációs kétértelműségek

hozhatók létre vele. Ennek egyik esete az indirekt nyelvhasználat (Pinker & mtsai. 2008), ami-

kor a szociálisan kockázatos véleményeket, vágyakat vagy javaslatokat homályos módon fejez-

zük ki, hogy menekülőutat biztosítsunk magunknak a társas alkudozás során. Például amikor

egy rendőrt akarunk megkenni (Nem lehet ezt megoldani okosban?) a beszélő a hallgatóra bízza,

mit hall ki belőle. Ha a hallgató nincs megelégedve, és azt válaszolja, hogy Meg akar veszte-

getni? a beszélő könnyen letagadhatja az implikált jelentést: Én ilyet nem mondtam! A vissza-

kozás lehetősége a szerepviszony-kalibrálások finom tárgyalási terét nyitja meg. A metaforikus

nyelvhasználat mint laza beszédmód – az indirekt beszéd mintájára, rejtett jelentésrétegeinek

köszönhetően – a kommunikációs-társas alkudozások rafinált eszköze lehet (Forgács, közlésre

elfogadva).

Amellett, hogy mögéjük lehet rejtőzni, a metaforákat arra is fel lehet használni, hogy olyas-

valamire utaljunk velük, amire nincsen szavunk. A tudományos és a hétköznapi nyelvben is

gyakran előfordul, hogy finom, egyedi megfigyeléseinkre és élményeinkre nincs külön kifeje-

zés (Sperber & Wilson 1998), így át kell hidaljuk a mentális és nyilvános szótár közötti szaka-

dékot. Ebben az esetben a szó szerinti jelentés azonban kifejezetten félrevezető lehet. Amikor

például kvarkízekről beszélünk, nem arról van szó, hogy a kvarkoknak bármilyen valódi íze

lenne, hanem hogy a közöttük lévő minőségi különbségeket elképzelhetjük úgy, mint ízbeli

különbségeket. Vagyis a szavak jelentését olyan területekre terjeszthetjük ki metaforikusan,

587

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

ahol még nincsenek kifejezéseink – és ezért olyan fontosak a metaforák a tudományban is

(Forgács, közlésre elfogadva).

A tudományos metaforák

A metaforikus jelentés következtetéses és konstruktív természete olykor bizonytalanságot szül

a tudományos nyelvben. A lehetséges értelmezések hatóköre, a képszerűség mértéke, az egy -

séges jelentés kialkudása mind szerves részét képezi a tudomány belső működésének. A meta-

forák ugyanakkor finoman és észrevétlenül hosszú ideig meghatározhatják a kutatás irányát. A

tudományos metaforák tekinthetők szabályos modelleknek, amennyiben a leképezések tesz-

telhető predikciókká alakíthatók (Gigerenzer & Murray 1987). Ám szellemi akadállyá is vál-

hatnak, hiszen leszűkíthetik a jelenségek értelmezését, illetve megnehezíthetik a bevett elkép-

zelések megkérdőjelezését, néha pedig egyenesen félreértéseket szülhetnek.

A kvantummechanika kezdetén például AZ ATOM NAPRENDSZER felfogása nagyon nagy

hatású volt (azóta is elektronpályákról beszélünk). Idővel mégis elvetették, mert nem jól ragadja

meg az atom szerkezetét (valójában nincsenek pályák). Máskor a szó szerinti és metafizikai

terminológia oda-vissza hat a diszciplínák között. Shannon információelmélete (Shannon &

Weaver 1986/1949) a nyelvi kommunikáció szó szerinti terminusait vezette be a technikai üze-

netküldő rendszerek matematikai leírásába (például forrás, zaj stb.). Később azután a nyelvé-

szek, mint például Jakobson (1969), majd a kognitív tudósok is, ezt a technikai terminológiát

kezdték el metaforikusan használni az emberi megismerésre, amikor mint információfeldolgo-

zást jellemezték. A komputerek is hol metaforái, hol modelljei az emberi elmének.

A mai pszichológiatörténet-írásban és a kognitív elméletalkotásban egyaránt előtérbe került

a metafora problémája. A pszichológiatörténetben az egyik mérföldkő a David Leary (1994)

által szerkesztett kötet, amely jól demonstrálja, hogy ma már nem puszta intellektuális kurió-

zumként kezeljük azokat a hasonlatokat és metaforákat, amelyek a tudomány bizonyos korsza-

kait jellemzik, hanem úgy véljük, hogy ezek alapvetően határozzák meg azt a módot, ahogyan

létbelileg (ontológiailag) gondolkodunk a mentális jelenségekről. A kérdés nem a metaforák

valamiféle neopozitivista gőggel társuló kiiktatása, meghaladása immár, hanem annak keresése,

hogy mikor, mely metaforák bizonyultak termékenynek. Az utóbbi három évtized emlékezet-

pszichológiai kutatásai úgy is értelmezhetők, mint amelyek a tár metaforát igyekeznek megha-

ladni, azt a koncepciót, hogy emlékezetünk valamiféle polcszerű berendezés, ahol emlékeinket

mint befőttesüvegeket kell megtalálnunk (Pléh 1996). Draaisma (2005) könyve szellemesen

mutatja be, hogyan befolyásolták a technológiai újítások (a nyomtatás, a fényképészet, a szá-

mítógép vagy a hálózatok) az emlékezet hétköznapi metaforáit. A klinikai pszichológiában gya-

koriak a strukturális metaforák, például, hogy a gondolatokat a tudattalanból a tudatba emeljük,

a vágyainkat elfojtjuk vagy a személyiség fellazul. Ugyanakkor érdemes elgondolkozni azon,

hogy amikor a szóképek érvényességéről beszélünk, azt reméljük-e, hogy egyszer túl lehet lépni

rajtuk, vagy elfogadjuk, ahogy Draaisma is javasolja, hogy a metaforák velünk élnek?

A metafora újító és konzervatív funkciója időnként keveredik. Az olyan metaforák, melyek

eredetileg megvilágító erejűek voltak, később a tudományos vagy társadalmi status quo meg-

őrzésének eszközeivé válhatnak, politikai, karrier vagy anyagi célokat szolgálva. Mégis mitől

válnak félrevezetővé bizonyos metaforák? A legnagyobb gondot a metaforikus kifejezések szó

szerinti értelmezése jelenti. Az újraértelmezés folyamatában könnyen aktiválódhatnak a meta-

fora korábban kiszűrt, perceptuális mozzanatai vagy elvont, de irreleváns vonatkozásai. Mindez

588

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

akkor kifejezett probléma, amikor a félrevezető analógia nem omlik össze a kiterjesztése során,

és tovább irányítja a képzeletet (az ATOM lehetne NAPRENDSZER). Továbbá máshogy gon-

dolkodunk, ha a BŰNÖZÉST BETEGSÉGNEK tartjuk, mint ha SZÖRNYNEK (Thibodeau &

Boroditsky 2015): az utóbbi esetben reform helyett a büntetésre helyeződik a hangsúly, az

előbbiben viszont éppen fordított a helyzet. Bár mindkét metafora jól ragadja meg a valóság

egy szeletét, vannak szörnyű bűnök, és a bűnözés terjedhet ragályként, a vaskezű igazságszol-

gáltatás jobbára csak a tüneteket kezeli, míg a gyógyító beavatkozás a társadalmi problémák

gyökerét célozza. Bizonyos értelemben a társadalompolitikai döntések nem a bűnözés termé-

szetével függnek össze, hanem a vita keretezésére és a világ leírására felkínált metaforák szó

szerinti értelmezésére adott reakciók.

A klímakutatás metaforái

A klímakutatás közkézen forgó metaforáinak jó része nem teljesíti legfőbb feladatát: az egzisz-

tenciális fenyegetés világos bemutatását és az azonnali cselekvésre buzdítást. Miért annyira

lágy ez a nyelvezet, miért nem elég hatásosak a metaforák ahhoz, hogy a politikai döntéshozó-

kat és a nyilvánosságot meggyőzzék arról, hogy sürgős cselekvésre van szükség? Két figyelem-

re méltó oka lehet ennek: (1) A fosszilis tüzelőanyagokból hasznot húzó országok és vállalatok

a történelem egyik legnagyobb dezinformációs propagandakampányát működtetik. (2) A klí-

makutatók, saját reputációjuk érdekében, józan szakértőként igyekeznek feltüntetni magukat,

ám eközben szisztematikusan alulbecsülik bolygónk állapotát (Brysse és mtsai. 2013). A neo-

liberális politikai infrastruktúra a közös érdekek helyett a rövid távú profitmaximalizálást

helyezi előtérbe, melynek révén a politikai és társadalmi döntéshozatalban egyaránt vállalati

nyomásgyakorlás érvényesül. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan korlátozza az ilyen módon

kialakult klíma-nyelvezet a valósággal történő szembenézést és a cselekvést.

A hamis látszatot keltő klímakifejezések világa

A klímaváltozás témájában számos jól ismert kifejezés forog közkézen, melyeknek jó része

metaforikus, többségük azonban számos tekintetben hamis látszatot kelt. Az utóbbi időben

haladó újságírók igyekeznek változtatni ezen, például klímaváltozás helyett klímakatasztrófáról

vagy klímaösszeomlásról kezdtek beszélni. Azonban ezek a kifejezések is passzív szerkezetek.

Konnotációjuk az, hogy valamiféle vak természeti erővel állunk szemben, miáltal nem csak az

emberi felelősséget kenik el, de a tehetetlenség látszatát is keltik. Bizonyos klímametaforák

jobban működnek, mint mások, akár oktatási kontextusokban is (pl. Armstrong és mtsai. 2018;

Deignan és mtsai. 2019), ugyanakkor mostanra nem az a kérdés, hogy a következő nem zedék

megérti-e, hanem az, hogy a mai nemzedék miért nem érti meg a fenyegetés végzetes mértékét?

A klímanyelvezet átfogó áttekintése helyett néhány meghatározó példán keresztül mutatjuk be

a legégetőbb problémákat.

589

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

Klímaváltozás szemben a globális felmelegedéssel

Noha mindkét kifejezést az 1970-es évektől fogva egyaránt használják, amint az 1. ábra mutatja,

a klímaváltozás az ezredforduló táján biztos befutóvá vált a globális felmelegedéssel szemben.

1. ábra. A climate change (klímaváltozás) és a global warming (globális felmelegedés) kifejezések

gyakorisága 1970–2019 között az angol nyelvű könyvekben, a Google Ngram adatai alapján

Ugyan a klímaváltozásba beletartozik a felmelegedés is, és valóban többet is jelent annál, nem

véletlen, hogy a klímaváltozás-tagadók számára is az előbbi fordulat van ínyére. Az Egyesült

Államokban azért a klímaváltozás vált a kormányzatilag támogatott kifejezéssé, mert kevésbé

specifikus és nem olyan rémisztő, mint a felmelegedés (Burkeman 2003). Egyik fordulat sem

igazán alkalmas azonban a fenyegetés egzisztenciális jellegének közvetítésére, hiszen egyiknek

sincs különösen negatív érzelmi töltete. A változás sokszor kifejezetten pozitív üzenetet hordoz,

a klímaváltozás pedig sokféle átalakulást jelenthet (akár lehűlést is), ami lehetővé tette, hogy

politikai ágensek, ha el is fogadnák a változás tényét, akkor is azt hirdethessék, hogy természe-

tes jelenség, amely ellen nem kell, nem szabad vagy amúgy sem lehet mit tenni. Bármennyire

is tudományos a klímaváltozás mint kifejezés, elnagyolt, passzív és pozitív hangneme miatt

meglehetősen kétes értékű.

A globális felmelegedés, az állítólag ijesztőbb terminus, ugyancsak elég jóindulatú. A meleg

érzelmileg pozitív kifejezés (Osgood 1962), és a hétköznapokban a felmelegedés ritkán sugall

bármiféle bajt. Az időjárással kapcsolatban a meleg többnyire kellemes időt jelent. A gondot

tovább növeli, hogy a globális felmelegedést a 1,5–4 oC sávban tárgyalják, ami a hozzá nem

értők számára abszurdnak tűnhet, hiszen az időjárás-jelentésekben rendre sokkal nagyobb vál-

tozásokról esik szó, s otthon a termosztátot is sokszor állítjuk át ennyivel. A közvélemény és a

döntéshozók számára, legyenek tanultak és tájékozottak, éppolyan nehéz felmérni a veszély

mértékét, amikor fél fokok képezik nemzetközi vita tárgyát. A valóságban minden tized foknak

katasztrofális következményei lesznek, nemcsak gazdaságilag és politikailag, de az elveszített

emberéletek számában is. Bár a változás és a felmelegedés kifejezések szó szerint értendők, az

előbbi bizonytalan iránya, az utóbbi látszólag elhanyagolható mértéke miatt képletesnek tűnhet;

alapjelentésük nemhogy nem fenyegető, de alapvetően kellemes, ellentétben például a pusztí-

tással, illetve a túlhevüléssel.

590

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

Üvegházhatás és CO2-takaró

A klímakutatás legtöbbet használt metaforája az üvegházhatás (A LÉGKÖR EGY ÜVEGHÁZ),

amely arra utal, hogy a Föld légköre a belepumpált szén-dioxid miatt üvegházként ejti csapdába

a hőt. A metafora azonban számos okból problematikus. Egyrészt azt az illúziót táplálja, hogy

a felmelegedést bármikor ugyanolyan gyorsan meg lehet szűntetni, mint amilyen gyorsan le

lehet szerelni egy üvegház ablaktábláit, ami a klímapusztítással kapcsolatos „várjuk ki a végét”

hozzáállást fűti (Chen 2012). Másrészt a valódi üvegházak elegáns, törékeny szerkezetek, így

ez a kép egyáltalán nem ragadja meg a folyamat fenyegető jellegét; ráadásul kifejezetten arra

szolgálnak, hogy csapdába ejtsék a meleget, és a hideg ellen védjenek. Mindez keltheti azt a

téves benyomást, hogy az üvegházhatás nem valamiféle katasztrófa, hanem temperálás. Az

atmoszférának ráadásul valóban van egy fontos moderáló üvegházhatása, ez azonban nem a

globális felmelegedés problémaköréhez tartozik.

Az üvegház metaforát sokszor egy takaró metaforával egészítik ki (A LÉGKÖR EGY TAKARÓ):

a Föld légkörében a szén-dioxid olyan puha takaróként funkcionál, amely megtartja a hőt. Ám

ez a kép is félrevezető. Ha szén-dioxid takaró, akkor nem olyan, amit le lehetne rúgni, hanem

olyan, amely folyamatosan vastagszik, és a kibocsátás megszüntetése után még további 30 évig

vastagodni is fog. Bebújni egy puha, meleg takaró alá általában jóleső, szemben mondjuk egy

kemencével. Olykor szó esik egy fürdőkád metaforáról is (Armstrong és mtsai. 2018), amelyet

szintén kétessé tesz a fürdés kellemessége, valamint a benne foglalt képzet, hogy egy dugó

kihúzásával minden megoldható. A fenti metaforák mind olyan rejtett implikációkkal bírnak,

amik könnyen félreérthetővé teszik őket: a forrástartományok szó szerint vonatkozásainak

olyan sok elemét kell felfüggeszteni, hogy érdemes lenne teljesen új szóképeket kidolgozni,

ahogy lejjebb javasoljuk.

Az antropogén klímapusztítás igazi arculata

Mi is a klímaváltozás kifejezés finomkodástól mentes, valódi jelentése? Nyilvánvaló, hogy

alapvetően a klímakutatók adhatnak erre pontos választ. Azonban a bolygónk klímájáról folyó

őszinte diskurzus helyett egy olyan kommunikációs háború zajlik, amiben kulcsfontosságú

információk sikkadnak el. Egyrészről az olaj- és az egyéb, fosszilis tüzelőkre támaszkodó nagy-

vállalatok és országok igazsággal és tudománnyal vívott harca (adathamisítástól kezdve, álhír-

terjesztésen át, rágalomhadjáratokig) nem csak a közbeszédet zavarta össze, de elbizonytalaní-

totta a politikai döntéshozókat is (már akiket egyenesen meg nem vásároltak). Másrészről ezzel

a klímatudósokat is rendkívül kényes helyzetbe hozták, akik minderre olyan távolságtartó repu-

tációmenedzseléssel reagáltak (tudóshoz méltó önmérséklet, szkepticizmus, stb.), amitől tudo-

mányos munkájuk is túlzottan optimista predikciókhoz (Brysse és mtsai, 2013), és kozmetiká-

zott modellekhez vezetett. Így a közvélemény túlnyomó többségének fogalma sincs arról, való-

jában mennyire egzisztenciális természetű és akut a fenyegetés.

A klímaváltozást övező tétlenség, és a távoli jövőbe nyúló ígéretek egyik fő forrása maga a

klímamodellezés körüli tudományos bűvésztrükkök. Először is az újabb modellek sokszor kel-

tették és keltik a véglegesség és pontosság illúzióját. Például a 1990-es évek végére úgy tűnt, a

felmelegedés magától megállt, mígnem a 2000-es évek elejére sikerült kimutatni, hogy a

korábbi modellekbe nem számolták bele az óceánok hőelnyelő képességét (Nuccitelli és mtsai,

2012). Másodszorra, az elmúlt 30 évben állandóan olyan, a jelenben még nem létező, de ígére-

591

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

tesnek mondott technológiával számoltak, amelyekből valójában semmi nem lett, csak a ve-

szély tűnt kezelhetőbbnek, a cselekvés halogathatóbbnak, a modellek pedig alaposabbnak

(Dyke és mtsai., 2021). A szénsüllyesztők (“carbon sinks”), a kiváltás (“offsetting”) széncsap-

dákkal (“carbon capture”), a nettó zéró (“net zero”) biomassza égetéssel, illetve az energiaha-

tékonyság növelése „bio”-dízellel, vagy egyszerűen csak „természetes” gázzal mind nagyon jól

mutattak papíron, azonban nem hogy nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, de jobbára

csak igazolást biztosítottak a fosszilis üzemanyagok további gátlástalan használatára. Ezeknek

a technológiáknak némelyike egy napon fontos eszközzé válhat, de a jelen pillanatban nincs

sem idő sem szükség jövőbeli csodatechnológiákra várni – amelyek egyre disztópikusabbak,

mint amilyen a klímavédelem metadonja, a geo- illetve a nap-mérnökösködés.

A klímamodellezés harmadik, egyben legmegtévesztőbb mozzanata, hogy a legtöbb klíma-

modell lineáris folyamatokkal, és így lassú, fokozatos változással számol. Adott mennyiségű

CO2-kibocsátás arányos tengerszint-emelkedést kellene eredményezzen. Hosszú távon a termé-

szeti rendszerek azonban nem így működnek. A káoszelmélet, amely nemlineáris egyenleteken

nyugszik, részben az éghajlatkutatásból származik, és a természeti jelenségek tág körének adja

elegáns leírását (Gleick 1999). Az olyan komplex rendszerek, mint egy ökoszisztéma vagy a

Föld klímája, több stabil egyensúlyi helyzetben tartózkodhatnak (a rendszert leíró egyenletek

megoldásai matematikai attraktorok körül keringenek, ld. 2. ábra). A Föld klímájának két nagy

egyensúlyi állapota van, a jégkorszak és a forró melegház. A rendszerek a sok száz változó

egyikében vagy másikában meglehetősen nagy kilengéseket képesek eltűrni, mielőtt egy piciny

változás hatására, a determinisztikus káosz előre meg nem jósolható, de határozott pillanatában

átbillennek. Ezért van például, hogy a rendszerökológusok olyan típusú természetvédelmet ja-

vasolnak, amely az ökoszisztémákat mint egészeket követi és óvja, ahelyett hogy fajokat szám-

lálgatna (Ortiz & Jordán 2021). Rendszerként kell megmenteni, amit még egyáltalán meg lehet,

mivel a fajkipusztulás folyamatosan gyorsul, a kihalás kihalást szül (Ceballos és mtsai. 2020),

de táplálékláncok nélkül mit sem érnek a génbankok.

A természeti rendszerek átalakulásai gyakran exponenciálisak és nemlineárisak (hirtelenek,

drasztikusak). Egyetlen változó módosítása is önjáró pozitív visszacsatolást eredményezhet a

klíma esetében is, amilyen például a légköri CO2 emelkedése: a kialakuló felmelegedés hatására

a sarkköri jég gyorsabban olvad, de mivel a kevesebb jég kevesebb napenergiát ver vissza,

tovább növekszik a hő. Fontos, hogy a visszacsatolás független a CO2 növekedésétől, az csak

az induló lökést adja meg. A hőmérséklet növekedése aztán további öngerjesztő folyamatokat

indíthat el. Például metánt szabadíthat fel, ami sokkal erősebb üvegházhatású gáz, mint a CO2,

és magasabb hőmérséklet mellett egyre nagyobb mértékben kerül a légkörbe (Yvon-Durocher

és mtsai. 2014). A bioszférához hasonló komplex rendszerekben a dominóhatások és a vissza-

csatolási körök rendkívül bonyolult, többszintű strukturális függéseket eredményeznek (Rocha

és mtsai. 2018). A jégtakaró elolvadása, a fagyott föld felolvadása, az esőerdők vagy a tajga

lángba borulása vagy az óceáni áramlatok lassulása egymást kiváltó mechanizmusokká válhat-

nak, olyan láncreakciót indítva el, amely a Föld klímáját hirtelen lökheti forró melegházi egyen-

súlyi állapotába (Steffen és mtsai. 2018). Tehát az alrendszerek megváltozása a rendszer egé-

szének ugrásszerű és megfordíthatatlan átalakulásához vezethet, amit akár egyetlenegy sors-

döntő esemény is belobbanthat.

https://www.theguardian.com/commentisfree/2021/apr/22/climate-crisis-emergency-earth-day

592

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

2. ábra. Egy Lorenz-attraktor. Egy nemlineáris egyenlet megoldásainak matematikaattraktorok körül

keringő vizualizációja. A Föld klímája, mint a komplex rendszerek, egyik viszonylag stabil attraktor-

állapotból, a jégkorszakból, hirtelen válthat át másik stabil állapotába, a melegházba, annak ellenére,

hogy viszonylag sokáig stabilnak s ellenállónak tűnik (vizualizáció Paul Bourke jóvoltából)

A CO2 folyamatos légkörbe juttatásával az emberiség a Földet előbb vagy utóbb át fogja billen-

teni melegházfázisába. A modellek ezt csak valószínűsíteni tudják (ezért is lehet lesöpörni őket),

a szó szoros, tudományos értelmében bizonyíték csak maga a katasztrófa lehet. Ha a Föld klímája

átvált melegházba, akkor a folyamatok megfordítása nem feltétlen billenti vissza, és ugyanolyan

kitartóan állhat ellen a változásnak, ahogy jelenlegi egyensúlyát őrzi egyelőre, például azzal,

ahogy a tengerek elnyelték a CO2- és hőtöbbletet. Nemcsak az emberiség, hanem az egész homo

vonal a jelenlegi jégkorszak alatt bontakozott ki, amely kb. 2,5 millió évvel ezelőtt kezdődött

(Mithen 1996). Evolúciós örökségünkön kívül esik a melegház-Föld és annak viszonyai, és

egyáltalán nem biztos, hogy képesek lennénk alkalmazkodni hozzá, technológia ide vagy oda.

Amikor a rendszer egésze átugrik másik globális egyensúlyába, minden egyszerre alakul át:

a tengerszint, a szelek és az óceáni áramlatok, a csapadék és a hőmérséklet eloszlása. Különösen

aggasztó vonatkozása egy ilyen drámai átalakulásnak, hogy nem tudhatjuk, mennyi idő (hány

ezer év), míg a rendszer újra stabilizálódik. Korábban is előfordultak „hirtelen” felmelegedések,

például 56 millió évvel ezelőtt, ez azonban 150–200 ezer (Murphy és mtsai. 2010), nem 150–

200 év alatt ment végbe. 150–200 ezer év is „szempillantás” a Föld történetében, de számtalan

növény- és állatfajnak tehette lehetővé, hogy alkalmazkodjon, így nem az ökoszisztémák teljes

dezintegrációja történt, még ha a trópusokon is tömeges kihalással járt (Frieling és mtsai. 2017).

Ma azonban az emberi kizsákmányolás és környezetszennyezés a bioszféra egészét a hirtelen

és teljes összeomlás irányába viszi. A tengerszint-emelkedés aggasztó a part menti területeken

élő emberek milliárdjai számára, azonban a gyors és mesterséges átbillenés a melegházfázisba

593

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

nemcsak az általunk ismert bioszféra széteséséhez és elképesztő fajkihaláshoz vezethet, de ki-

számíthatatlan időjárás-mintázataival és új klímájával a földművelést és állattenyésztést is elle-

hetetlenítheti. Arról nem is beszélve, hogy egy efféle, pár évtized alatt kibontakozó kataklizma

az emberi tudás és technológia rendkívül szövevényes kapcsolatrendszereit is szétszakíthatja,

amitől a technológiai civilizáció láncreakciószerűen és rekonstruálhatatlanul omolhat össze.

Lehet a fenti forgatókönyvet riogatásnak nevezni, de mi a tudományosan, társadalmilag, po-

litikailag, gazdaságilag vagy egzisztenciálisan elfogadható kockázat, amikor az emberiség ki-

halása a tét? Az aktuális előrejelzés szerint a pontot, ahonnan nincs visszatérés 2030-ban érjük

el (United Nations 2019). Azonban nincs garancia arra, hogy a rendszer ne fordulhatna át előbb.

Az első fordulópont egyben az utolsó is lehet, még mielőtt a 2015-ös párizsi klímaegyezmény-

ben rögzített 1,5 Celsius-fokos alsó határértéket elérnénk. A fenti lehetőség azonban nem azt

jelenti, hogy késő lenne cselekedni, hanem éppenhogy még ambiciózusabb klímacélokra kéne

törekedni. Ha a Föld a melegház fázisába lép, nem lesz sok értelme a tudósokat hibáztatni, hogy

nem tájékoztatták a közvéleményt, az emberiséget mégis nagy meglepetésként érheti. A klíma-

kutatók kevés szót ejtenek a legvészjóslóbb forgatókönyvekről, talán mert sokuk túl való szí-

nűtlennek vagy bonyolultnak tartja őket. Szerepük azonban inkább az orvosé kéne legyen, sem-

mint a kíváncsi kutatóé: műtét előtt nem az egészségi állapotunk tudományos részletei az igazán

érdekesek számunkra, hanem túlélési esélyeink. Ha a nyilvános kommunikációban a klíma-

pusztítás halálos következményei kerülnének előtérbe, mégha valószínűtlennek tűnnek is jelen

pillanatban, valódi társadalmi vita alakulhatna ki. Még az eltúlzott óvatosság sem lenne észsze-

rűtlen a kipusztulás fenyegető árnyékában. Illúzió azt hinni, hogy a tudomány révén majdcsak

kiverekedjük magunkat a túlforrósodásból. A jelenleg rendelkezésre álló technológiák azonban

bőven megfelelőek ahhoz, hogy megmentsük magunkat az összeomlástól (Mann 2021).

A klímarombolás pontos metaforái és nyelvezete

Hogyan lehet úgy beszélni a klímáról, hogy a közvélemény, sőt, a politikai és gazdasági dön-

téshozók is megértsék helyzetünk súlyosságát? Nem a helyes vagy helytelen nyelvhasználatot

kívánjuk előírni a klimatikus apokalipszis kapcsán, de élnénk néhány javaslattal. A tudományos

közösségnek közös erővel kellene kitalálni és tesztelni az új kommunikációs eljárásokat, mivel

a jelenlegi beszédmód alkalmatlannak bizonyult a cselekvés kiváltására. Az aktuális termino-

lógia jól szolgál nemzetközi diplomáciai összejöveteleken és üzleti vezetők rövid tájékoztatóin,

többnyire azonban nem fejezi ki a valós helyzetet, és szőnyeg alá söpri a felelősség kérdését. A

„biológiai sokszínűség elvesztése” például nem passzív elvesztés, hanem kipusztítás. A „kar-

bonsemlegesség” nem semleges, amikor a folyamatos kibocsájtást tartja fenn és igazolja.

Első lépésként azt javasoljuk, hogy üvegház, takaró, vagy kád helyett beszéljünk inkább

kemencéről. A globális felmelegedés helyett a globális megsülés jobban megfelelne a valóság-

nak. A passzív és önfelmentő klímaváltozás, klímaösszeomlás és klímakatasztrófa kifejezések-

kel szemben a klímadestrukció vagy klímapusztítás aktív és pontos terminus. Amikor új termi-

nust vezetünk be, fontos szempont, hogy jelentését nem tudják-e könnyen felvizezni az olajtár-

saságok, ahogyan például az ökológiai lábnyom kifejezéssel tették, saját maguk helyett a fo-

gyasztók egyéni mérőszámává keretezve át.

Másodszor, amikor a tudósok új metaforákat találnak ki, figyelembe kell venniük a lehetsé-

ges szó szerinti értelmezéseket, és különösen azt, hogy implikációk eltorzíthatóak-e oly módon,

hogy ellentmondjanak fő üzenetüknek. Az érzelmi érték itt kritikus mozzanat. A kemény üze-

594

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

neteket nem lehet pozitív vagy semleges kulcsszavakkal közvetíteni. A tudományos metaforák

sokszor szorulnak magyarázatra, azonban ki lehet dolgozni olyanokat, amelyek bő kontextus

nélkül is képesek átadni mondanivalójukat. A képes beszéd esetében is a forma és nem a tarta-

lom terjed: forma és tartalom viszonya nem szigorúan rögzített, ahogy Dawkins (1986) meme-

tikai modellje javasolja, hanem lazább és állandóan újraértelmezett, ahogy Sperber (2001) epi-

demiológiai elmélete gondolja. A klímametaforák értelmezése úgy torzul el lépésről lépésre,

hogy ugyanazt a formát változó tartalom tölti fel. Azok a képletes jelszavak, amelyeket szó

szerinti értelmezésük nem semlegesít, azért tudják jobban átvinni az elvont üzenetet, vagyis a

klímafenyegetést, mert így a forma is hordoz elég tartalmat.

A hatékonyabb kommunikáció harmadik kulcsmozzanata, hogy motiválónak kell lennie:

nem áraszthat kilátástalanságot, és nem szükséges valamilyen aszkéta, puritán életmódot köve-

telnie. Minden szükséges technológia rendelkezésünkre áll, hogy megakadályozzuk a bioszféra

összeomlását, a cselekvés szándék kérdése (Mann 2021). A gondot például nem általában a

műanyagok jelentik, hanem az alig újrahasznosítható olajszármazék műanyagok (miközben

rendelkezésre állnak környezetbarát változatok is). Hasonló módon, a probléma nem az autók-

kal, a repülőkkel és az energiatermeléssel van, hanem a motoroknál és az erőműveknél alkal-

mazott jelen technológiákkal. A technológiai fejlődés olyan szűk keresztmetszetében vagyunk,

ahol korábbi találmányaink sodorták bolygónk létfenntartó rendszereit az összeomlás szélére,

de időközben kitermelődtek azok a megújuló energiaforrások és zöld technológiák is, amelyek

fenntartható, egyúttal magas életszínvonalat biztosíthatnak. A világ leggazdagabbjai, valamint

az állattenyésztés, az építő- és nehézipar felelnek a kibocsátás és környezetszennyezés oroszlán-

részéért, ezért a globális életmódváltás önmagában nem is oldhatja meg a problémát: 2020 ta-

vaszán a legszigorúbb Covid-lezárások is nagyjából csak 15–20%-kal csökkentették a CO2-

kibocsátást. A tudósoknak és szakértőknek elsősorban a politikai-gazdasági vezetőket kellene

meggyőzniük, mivel sem a tömegtájékoztatás, sem a tiltakozások, sem az életmódváltás-prog-

ramok nem vezettek eredményre az elmúlt három évtizedben. Az ózonlyukat létrehozó CFC-

gázokat nem úgy sikerült megfékezni, hogy a lakosság önként lemondott a hűtőkről, hanem

törvényileg szabályozták, majd átalakították a technológiát. A tudományos közösség, azzal,

hogy évtizedek óta kongatja a vészharangot, de közben türelmesen tárgyal a politikai és gazda-

sági döntnökökkel anélkül, hogy tettekkel is alátámasztaná álláspontja súlyát, akaratlanul is a

hozzájárul a helyzet zavarosságához. Mire föl a nagy felhajtás és pánikhangulat, ha végül sosem

történik semmi – látszólag sem a klímával, sem a politikai, sem a gazdasági, sem a tudományos

világban? A kommunikátor, a beszélő szándéka szerinti mondandóját sokszor viselkedéséből

következtetjük ki, nem pedig kifinomult érvei alapján: szakterületükön kívül még a tudósok is

inkább hallgatnak „józan eszükre”, mint érvekre vagy adatokra.

Tudomány, kogníció és ráció

Fontos lépés volt a kognitív tudományban, amikor az 1980-as években a hétköznapi emberek a

világra vonatkozó, nem tudományos, naiv vagy népi (folk) elméletei felé fordult a figyelem.

Ezek annyiban naiv elméletek, hogy nem kimerítőek, és nem tudományos, hanem tapasztalati

alapokon nyugszanak. Azonban ez nem feltétlenül jelenti, hogy tévesek lennének: egyfajta

józan észen alapuló világismeretet alkotnak. A naiv fizika arról szól, hogy a hétköznapi embe-

rek hogyan gondolkoznak a fizikai világról, függetlenül a modern fizika eredményeitől (Hayes

1979). Hasonlóan, a naiv biológia (Hatano & Inagaki 1994; Medin & Atran 2004), a naiv föld-

595

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

rajz (Egenhofer & Mark 1995) vagy a naiv pszichológia (Clark 1987) sokat elárul arról, hogyan

értelmezzük környezetünket, de arról is, hogy milyen kognitív mechanizmusok révén tesszük

ezt. Hosszú története van azonban azoknak a népi bölcsességeknek, amelyek szisztematikus

megfigyelésekből kiindulva igyekezték megjósolni az időjárást. A nagy nyilvánosságnak szánt

hatékony üzenetek kidolgozásához kiemelten fontos tekintetbe venni a naiv tudományok és a

velünk született kognitív értelmezési és érvelési rendszerek jellegzetességeit.

A közvélemény legnagyobb részét, mind az alacsonyan, mind a magasan iskolázott rétege-

ket, gyakran irritálják a tudományos hírek ellentmondásai: „tavaly felfedezték, hogy a tojás

káros az egészségre, idén bejelentették, mégsem, most meg mégis”. A média szenzációhajhá-

szása és a tudósok hírnév utáni sóvárgása nem ritkán vezetnek bombasztikus tudományos beje-

lentésekhez, amelyeket aztán hasonlóan teátrális körülmények között cáfolnak. A tudomány

felgyorsulása, átláthatóbbá és hozzáférhetőbbé válása sokkal nagyobb betekintést nyújt a ko-

rábban sokszor a színfalak mögött zajló vitákba, ami gyakran kételyt és frusztrációt ébreszt a

közvéleményben. Az alábbiakban néhány olyan szempontot gyűjtünk össze a kutatók, tudomá-

nyos kommunikátorok, újságírók és pedagógusok számára, amelyek segítségével hatéko-

nyabban tolmácsolhatnák a tudományos eredményeket a szélesebb tömegek és a politikai és

gazdasági döntéshozók felé.

Az okok és szándékok tulajdonításának korlátai

Kognitív korlátaink egyik jellegzetes példája az okság értelmezése. Noha a csecsemők már

akkor értik az fizikai oksági viszonyokat, amikor még nyúlni sem tudnak (Liu & mtsai. 2019),

a mentális okozás megértése, vagyis az, hogy a mások viselkedését szándékokra, gondolatokra

és vágyakra vezetjük vissza – ezt szoktuk mentalizációnak nevezni – hosszú folyamat. Gondo-

latokat és szándékot tulajdonítani már azelőtt képesek vagyunk, hogy beszélni tudnánk (pl.

Kovács és mtsai. 2010; Forgács és mtsai. 2020), de valóban helyesen magyarázni mások visel-

kedését rendkívül hosszú tanulási folyamat. Mindeközben mentális okokat háziállatainknak,

komputereinknek vagy éppen geometriai alakzatoknak is spontán tulajdonítunk, amint azt

Heider és Simmel már 1944-ben kimutatta, hiába tudjuk, hogy semmiféle valódi szándékról szó

sem lehet. Talán ebből fakadnak a természeti erőkkel kapcsolatos animisztikus értelmezéseink,

amikor az időjárási jelenségeket szándékokkal ruházzuk fel (nem akar elállni az eső), vagy

éppen megszemélyesítjük (jön a hideg). A klímapusztítással való szembenézés egyik döntő lé-

pése, hogy felelősséget vállalunk érte, és nem láthatatlan ágensekkel párnázzuk ki a világot.

Egyúttal sokkal közérthetőbb lenne a problémáról folyó kommunikáció, ha valódi szereplők

valódi szándékairól szólna.

A naiv statisztika korlátai

A tudományos tények kommunikációjának egy további akadálya, hogy a predikciók, valószí-

nűségek és kockázatok megértése gyakran túlmutat legtöbbünk kognitív kapacitásain. Nagyon

nehéz értelmeznünk a nemlineáris folyamatokat, az exponenciális növekedést és a statisztikai

valószínűségeket (Gigerenzer 1991). Sok ember számára nem világos például, hogy 85%-os

védettség a vírustól 15%-os bizonyosságot jelent a megfertőződésre, tehát 100-ból 15 ember

biztosan el fogja kapni. A valószínűség nem megúszható véletlen, hanem ritkán bekövetkező

bizonyosság. Azt is nehéz elképzelni, hogy fokozatos mennyiségi változások megfordíthatatlan

596

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

minőségi ugráshoz vezethetnek. Jó példa erre a szegecs-elmélet: ha egy repülő minden utasa

kicsavar egy szegecset, a gép viszonylag hosszú ideig repül még, hogy azután hirtelen essen

darabjaira.

Nagy nehézség továbbá ritka eseményeket, például rendkívüli viharokat, nagyobb folyama-

tok részeként tekintenünk, vagy valódi valószínűségüket megbecsülnünk. Amikor autót veze-

tünk, tisztában vagyunk a különböző kockázatokkal, de miután ezek jó része nem életveszélyes,

figyelmen kívül hagyjuk őket. Más az attitűdünk a repülésnél, ahol nagyon is számolunk a sok-

kal kevésbé valószínű, de jóval halálosabb veszélyekkel. Kahneman és Tversky (1979) részle-

tesen feltárták, hogy az emberek szisztematikusan túlértékelik az alacsony valószínűségeket, és

alulértékelik a nagy valószínűségeket. A klímapusztítás fenyegetései érthetetlenek lehetnek a

tömegek számára, hacsaknem a jelen feltételes kockázatai helyett jövőbeni katasztrofális bizo-

nyosságokról van szó.

A „józan ész” korlátai

A pszichológusokat eleinte meglepte, hogy az emberek nagyon egyszerű logikai feladatokban

sem tudnak racionális döntést hozni (Wason 1966). Évtizedes kutatások során mutatták ki, hogy

az emberi gondolkodás jó része nem logikán és józan észen, hanem heurisztikákon és preferen-

ciákon, szisztematikus torzításokon nyugszik (Khaneman, 2013; Tversky & Kahneman 1974).

Korlátozott racionalitásunk miatt sok gondolkodási hibát vétünk. Bizonyos hibák a hozzáfér-

hetőségi heurisztikákból származnak: jobban odafigyelünk azokra a dolgokra, eseményekre,

amelyek megfelelnek elvárásainknak. Ha például az extrovertáltakról feltételezzük, hogy in-

kább buliznak, akkor azonnal szemet szúr, ha egyikük otthon kuksol, mert nem szemantikai

vagy kulturális elvárásainknak megfelelően viselkedik. A döntéskutatás az értelmezési hibákat

a racionalitás szigorúbb kritériumaival állítja szembe, ugyanakkor nem tagadja a népi pszicho-

lógia létét sem, túláltalánosításait mint nyelvi tényezőkön és hanyag megfigyeléseken alapuló

tévedéseket értelmezi.

A fenti torzítások megismerése vezetett el a kifinomultabb kompenzációs mechanizmusok

feltárásához is, amelyek összegzéseként dolgozta ki Kahneman (2013) kettős folyamatelméle-

tét. E felfogás szerint alapvetően gyors, rugalmatlan, intuitív heurisztikákon alapuló döntéseket

hozunk, amelyeket csak nagy erőfeszítéssel tudunk kompenzálni, egy lassú, de precízebb kö-

vetkeztetési rendszer segítségével. A kettő rendszer kifinomult egyensúlya evolúciós sikerünk

záloga, ugyanakkor számos gondunk épp küzdelmükből fakad. A lassabb, mérlegelőbb rend-

szer nem nyújt megfellebbezhetetlen megoldásokat, de az „ösztönös” intuitív rendszer sem

„buta” – meglehetősen elvont, „okos” tényezőkre is érzékeny, mint a perceptuális okozás, vagy

a nyelvi asszociációs, gyakorisági és ismétlési hatások. Az evolúciósan ősibb intuitív rendszer

általánosságban olyan algoritmusokat alkalmaz, amelyek nagyon sokszor beváltak, az újabb,

mérlegelő rendszer viszont rugalmas műveleteket tesz lehetővé.

A két rendszer összehangolatlansága miatt sokszor hamis szakértői tudatban élünk, és máso-

dik rendszerünknek valójában még jobban le kellene lassulnia – bármennyire is intuíciónk ellen

való, hogy logikára és belátásra támaszkodjunk. Nem helyes például, ha az egyetemi felvéte-

liknél az oktatók egyéni benyomásokra hagyatkoznak (például a szóbelin), az objektív, valóban

bejósló értékű adatok (például az írásbeli) helyett; ugyanígy az orvosi beavatkozások kimene-

telében is sokkal fontosabb a tényszerű statisztikai megalapozottság, mint az intuitív önbizalom

és optimizmus. Nincs ez másként a klíma esetében sem. Kahneman (2013) abban hisz, hogy a

597

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

„felvilágosult abszolutista” jutalmazó rendszereket machinálva igenis emlékeztethetők az

emberek arra, hogy racionális döntéseik rossz irányba, például szenvedélybetegséghez, kudarc-

hoz, elszegényedéshez vezethetnek. Miközben alapvetően szabadelvű hozzáállást hirdet, ezt

egy okosító kontrollal javasolja kiegészíteni.

Bizonyos felfogások szerint azonban nem létezik intuíción alapuló kognitív rendszer, egy-

szerűen csak időnként nem tudjuk, hogyan jutottunk egy adott következtetésre. Ettől még ez

nem egységes mechanizmust takar, sőt, éppenséggel épp olyan szerteágazó, mint a lassú

rendszer – a megkülönböztetés pedig ilyen formában értelmetlen. A gondolkodás vitán alapuló

elméletében Sperber & Mercier (2015) azt hirdeti, hogy a logikus gondolkodás valójában úgy

jött létre és arra való, hogy viselkedésünket megindokoló érveket gyártsunk magunkról. Az

effajta önigazolásban nincs semmiféle torzítás, épp csak nem valódi logikán alapul. Nincs két-

féle döntési rendszer sem, egyszerűen van, hogy tudjuk milyen lépésekben jutunk valamilyen

következtetésre, máskor viszont fogalmunk sincs, miért jutott eszünkbe egy jó kifogás. A gon-

dolkodás célja tehát nem érvek és konklúziók kidolgozása, hanem a viselkedés igazolása, ami

minden döntéshozatalban érvényesül, nem csak a társas világban. Vagyis arról van szó, hogy a

köznapi gondolkodásnak nem sok köze van a logikához és a filozófusok vagy a közgazdászok

által kidolgozott finom mentális műveletrendszerekhez.

Talán ebből fakad az is, hogy az oktatás nem sokat javít a mindennapi gondolkodáson, a

„józan észen”, de a társadalmi-politikai döntéseken sem, hiszen ezek is többnyire a társas hova-

tartozás kifejezésére szolgálnak, nem pedig észérveken nyugszanak. A túlpolitizált közéletben

a klímapusztítás elleni harc sokak számára hangozhat inkább egyfajta törzsi fegyverbehívásnak,

mint az ész és a ráció kijózanító hangjának. Amíg a klímafenyegetés nem világos az elsöprő

többség számára, addig az érzelmi üzenetek jobban szolgálhatják túlélésünket, mint a statiszti-

kán alapuló észérvek, noha mindkettőre szükség van. Tényszerűen igaz ugyanis, hogy minden

következő nemzedék többet fog szenvedni, mint mi.

Egy meggyőzőbb tudományos-kommunikációs kultúra felé

Hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a tudományos kommunikációt? Sperber és Wilson (1986)

relevanciaelmélete szerint annál nagyobb kognitív hatást tudunk kinyerni adott információ-

mennyiségből, minél kisebb erőfeszítésre van szükség annak feldolgozásához: az üzenetek

tehát legyenek egyszerűek. Az elmélet ugyanakkor azt is sugallja, hogy optimális relevancia-

szintet kell megcéloznunk: ha nagyobb hatást a hallgatóság nagyobb erőfeszítésével érhetünk

el. Ennek egyik különleges esete a guruhatás (Sperber 2010): vannak olyan véleményvezérek,

akikért, mivel kiemelkedő szakértőnek tűnnek, hatalmas szellemi erőfeszítésre hajlandó a

közönség, hogy megértse, értelmezze, mit is mondanak. A nagy erőfeszítés következtében

azonban, akkor is azt gondolhatjuk, hogy valami nagyon összetett és fontos dologról lehet szó,

ha mi magunk nem is értjük, vagy akár, ha nem is teljesen értelmes az üzenet – hiszen a guru

mondta. Ebből az is következik, hogy ha a véleményvezérek valamelyest becsomagolják az

akár egyszerű üzeneteket, az extra erőfeszítés miatt meggyőzőbbnek tűnhetnek a nagyközönség

számára. Kényes egyensúlyt kell eltalálni, mert nem szabad, hogy túl komplikált legyen az

üzenet, nehogy a hallgatók elveszítsék érdeklődésüket, de valójában túl egyszerű sem lehet,

nehogy a közönség azt higgye, nincs miért odafigyelnie. Komoly tudósok sokszor nem dolgoz-

nak eleget azon, hogy hallgatóságuk figyelmének fenntartása érdekében megfelelően leegysze-

rűsítsék mondanivalójukat. A tudományos újságírók viszont nehezen állnak ellen annak a csá-

598

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

bításnak, hogy rendkívül egyszerűvé és bombasztikussá tegyék üzeneteiket. Ilyenkor nemcsak

a tényszerűség sérülhet, hanem a figyelem is csak rövid ideig ragad meg, aminek következtében

a hallgatói erőfeszítés is olyan minimális, hogy a tartós emlékezeti-kognitív hatások elmarad-

nak. A tudományos kommunikátorok felelőssége, hogy kidolgozzák az optimális hatás -erőfe-

szítés egyensúlyt, amikor például egy fél Celsius-fokos felmelegedés következményeit kíván-

ják bemutatni.

A relevanciaelmélet szerint a hatást és jelentést nemcsak abból kombináljuk ki, amit hallunk,

hanem abból is, hogy milyen kognitív környezetben jelenik meg: milyenek a közös háttérisme-

reteink, kultúránk, történetünk, és milyen kommunikációs keretek között vagyunk. Ugyanaz a

mondat egészen másképp hat, amikor egy davosi szálló légkondicionált termében hangzik el

egy tanácsadó szájából, mint amikor egy harmadik hete tartó klímatüntetés végén mondja el

egy klímatudós. A tudományos közösség élhet szakértelmének erejével.

Nem lehet megjósolni előre, hogy a tudományos elméletek metaforáik élénk képeivel vagy

a meghökkentő új tudás tényszerű megalapozottságával ragadják-e meg jobban az emberek fan-

táziáját. Einstein relativitáselmélete mindkét szempontnak megfelelt: látnoki analógiák, meta-

forák és gondolatkísérletek kapcsolódtak össze alapos számításokkal. Az efféle átütő metaforák

kidolgozása komoly erőfeszítést igényel, azonban a klímakatasztrófa végzetességéről meggyő-

ződött klímakutatóknak nemcsak a szakértelme, de a tudományos hitele miatt is fontos, hogy

szépítés nélkül figyelmeztessék a Föld lakóit a közelgő kipusztulásról. Az ökoszisztémákat nem

lehet génbankokból rekonstruálni: biológiai kontextus, működő rendszerek nélkül az egyéni

fajok sem menthetők meg. A klíma és a bioszféra destrukciója kéz a kézben halad, de egyik

összeomlása esetében sem marad meg az emberiség. Empirikus kérdés, hogy vajon célravezető-

e háborús metaforákat használni a klímaváltozás kommunikációjában. Annyi bizonyos, hogy

az évtizedes halogatás után csak a háborús időkhöz mérhető erőfeszítéssel menthetjük meg

bolygónkat és magunkat. A jó hír az, hogy, bár napjaink meg vannak számlálva, még időben

vagyunk ahhoz, hogy a világot, az emberiséget, vagyis magunkat egy átfogó, közös, mindent

latba vető erőfeszítéssel ki tudjuk menteni a csávából.

Irodalom

Armstrong, A. K., Krasny, M. E. & Schuldt, J. P. (2018): Using metaphor and analogy in

climate change communication. In: Armstrong, A. K., Krasny, M. E. & Schuldt, J. P. (eds.):

Communicating Climate Change: A Guide for Educators. New York: Cornell University

Press, 70–74. https://doi.org/10.7591/9781501730801-013

Blasko, D. G. & Connine, C. M. (1993): Effects of familiarity and aptness on metaphor

processing. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition 19.2,

295–308. https://doi.org/10.1037//0278-7393.19.2.295

Bohrn, I. C., Altmann, U. & Jacobs, A. M. (2012): Looking at the brains behind figurative

language: A quantitative meta-analysis of neuroimaging studies on metaphor, idiom, and

irony processing. Neuropsychologia 50.11, 2669–2683.

https://doi.org/10.1016/j.neuropsychologia.2012.07.021

Bowdle, B. F. & Gentner, D. (2005): The career of metaphor. Psychological Review 112.1,

193–216. https://doi.org/10.1037/0033-295X.112.1.193

Bréal, M. (1897): Essai de sémantique: science dés significations. Paris: Hachette.

599 
 
Forgács Bálint & Pléh Csaba:  
Metafora hátán lovagol a sátán – 
avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését? 
Argumentum 17 (2021), 581-603 
Debreceni Egyetemi Kiadó 
DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30 
Brysse, K., Oreskes, N., O’Reilly, J. & Oppenheimer, M. (2013): Climate change prediction: 
Erring  on  the  side  of  least  drama?  Global  Environmental  Change  23.1,  327–337. 
https://doi.org/10.1016/j.gloenvcha.2012.10.008  
Burkeman,  O.  (2003):  Memo  exposes  Bush’s  new  green  strategy.  The  Guardian. 
https://www.theguardian.com/environment/2003/mar/04/usnews.climatechange  
Carston, R. (2010): Lexical pragmatics, ad hoc concepts and metaphor: A Relevance Theory 
perspective. Italian Journal of Linguistics 22.1, 153–180. 
Casasanto,  D.,  &  Gijssels,  T.  (2015):  What  makes  a  metaphor  an  embodied  metaphor? 
Linguistics Vanguard 1.1, 327-337. https://doi.org/10.1515/lingvan-2014-1015 
Ceballos, G., Ehrlich, P. R. & Raven, P. H. (2020): Vertebrates on the brink as indicators of 
biological annihilation and the sixth mass extinction. Proceedings of the National Academy 
of  Sciences  of  the  United  States  of  America  (PNAS)  117.24,  13 596–13 602. 
https://doi.org/10.1073/pnas.1922686117  
Chen, X. (2012): The greenhouse metaphor and the greenhouse effect: A case study of a flawed 
analogous  model.  In:  Magnani,  L.  &  Li,  P.  (eds.):  Philosophy  and  Cognitive  Science: 
Western & Eastern Studies. Berlin, Heidelberg: Springer, 105–114.  
https://doi.org/10.1007/978-3-642-29928-5_5 
Citron, F. M.  M. & Goldberg, A. E. (2014): Metaphorical sentences are more emotionally 
engaging than their literal counterparts. Journal of Cognitive Neuroscience 26.11, 2585–
2595. https://doi.org/10.1162/jocn_a_00654  
Clark, A. (1987): From folk psychology to naive psychology. Cognitive Science 11.2, 139–154. 
https://doi.org/10.1016/S0364-0213(87)80002-2  
Dawkins, R. (1986): Az önző gén. Gondolat. 
Deignan, A., Semino, E. & Paul, S.-A. (2019): Metaphors of climate science in three genres: 
Research articles, educational texts, and secondary school student talk. Applied Linguistics 
40.2, 379–403. https://doi.org/10.1093/applin/amx035  
Desai, R. H., Binder, J. R., Conant, L. L., Mano, Q. R. & Seidenberg, M. S. (2011): The neural 
career of sensory-motor metaphors. Journal of Cognitive Neuroscience 23.9, 2376–2386. 
https://doi.org/10.1162/jocn.2010.21596  
Draaisma, D. (2005): Metaforamasina. Budapest: Typotex. 
Dyke, J., Watson, R., & Knorr, W. (2021): Climate scientists: concept of net zero is a dangerous 
trap. The Conversation. https://theconversation.com/climate-scientists-concept-of-net-zero-
is-a-dangerous-trap-157368 
Egenhofer, M. J. & Mark, D. M. (1995): Naive geography. In: Frank, A. U. & Kuhn, W. (eds.): 
Spatial Information Theory: A Theoretical Basis for GIS. COSIT 1995. Lecture Notes in 
Computer Science Series Vol. 988. Berlin, Heidelberg: Springer, 1–15.  
https://doi.org/10.1007/3-540-60392-1_1  
Evans,  V.,  Bergen,  B.  K.  &  Zinken,  J.  (2007):  The  cognitive  linguistics  enterprise:  An 
overview. In: Evans, V., Bergen, B. K. & Zinken, J. (eds.): The Cognitive Linguistics Reader. 
London: Equinox, 2–36. 
Fónagy,  I. (1963):  A  metafora  a  fonetikai műnyelvben: Adatok  a  tudományos gondolkodás 
fejlődésének történetéhez. Nyelvtudományi Értekezések 37. Budapest: Akadémiai Kiadó. 
Forgács, B. (2013): Agy és megismerés a figuratív nyelv megértésében. In: Pléh Cs. (szerk.): 
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXV. Budapest: Akadémiai Kiadó, 383–410. 
https://drive.google.com/file/d/1SMbi-s65cDp5ibuStjGYIwitHwDy0DJ4 

600 
 
Forgács Bálint & Pléh Csaba:  
Metafora hátán lovagol a sátán – 
avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését? 
Argumentum 17 (2021), 581-603 
Debreceni Egyetemi Kiadó 
DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30 
Forgács, B. (2020): An electrophysiological abstractness effect for metaphorical meaning making. 
eNeuro 7.5, ENEURO.0052-20.2020. https://doi.org/10.1523/ENEURO.0052-20.2020  
Forgács, B. (közlésre elfogadva): The pragmatic functions of metaphorical language. In: Csibra, 
G., Gervain, J. & Kovács, K. (eds.): The Diversity of the Mind: Cognitive Science in and 
Around Central Europe. Berlin, Heidelberg: Springer. 
Forgács, B., Bardolph, M. D., Amsel, B. D., DeLong, K. A. & Kutas, M. (2015): Metaphors 
are physical and abstract: ERPs to metaphorically modified nouns resemble ERPs to abstract 
language. Frontiers in Human Neuroscience 9, 28. 
   https://doi.org/10.3389/fnhum.2015.00028  
Forgács, B., Bohrn, I., Baudewig, J., Hofmann, M. J., Pléh, C. & Jacobs, A. M. (2012): Neural 
correlates  of  combinatorial  semantic  processing  of  literal  and  figurative  noun  noun 
compound words. NeuroImage 63.3, 1432–1442.  
https://doi.org/10.1016/j.neuroimage.2012.07.029  
Forgács,  B., Gervain, J.,  Parise,  E.,  Csibra,  G.,  Gergely, G.,  Baross, J. & Király, I. (2020): 
Electrophysiological  investigation  of  infants’  understanding  of  understanding.  Develop-
mental Cognitive Neuroscience 43, 100783. https://doi.org/10.1016/j.dcn.2020.100783  
Forgács,  B.,  Lukács,  Á.  &  Pléh,  C.  (2014):  Lateralized  processing  of  novel  metaphors: 
Disentangling figurativeness and novelty. Neuropsychologia 56, 101–109. 
   https://doi.org/10.1016/j.neuropsychologia.2014.01.003  
Forgács,  B.  &  Pléh,  C.  (2019):  What  are  you  thinking  about  where?  Syntactic  ambiguity 
between abstract arguments and concrete adjuncts in Hungarian, modulated by concreteness. 
Psychology in Russia: State of the Art 12.1, 67–78. https://doi.org/10.11621/pir.2019.0105  
Frieling,  J.,  Gebhardt,  H.,  Huber,  M.,  Adekeye,  O.  A.,  Akande,  S.  O.,  Reichart,  G.-J., 
Middelburg,  J. J., Schouten,  S. &  Sluijs, A.  (2017):  Extreme  warmth  and  heat-stressed 
plankton in the tropics during the Paleocene-Eocene Thermal Maximum. Science Advances 
3.3. https://doi.org/10.1126/sciadv.1600891  
Gallese, V. & Lakoff, G. (2005): The brain’s concepts: The role of the sensory-motor system 
in conceptual knowledge. Cognitive Neuropsychology 22.3–4, 455–479. 
   https://doi.org/10.1080/02643290442000310  
Gergely,  G.  &  Pléh,  C.  (1994):  Lexical  processing  in  an  agglutinative  language  and  the 
organization of the lexicon. Folia Linguistica 28.1–2, 175–204.  
https://doi.org/10.1515/flin.1994.28.1-2.175  
Gigerenzer, G. (1991): How  to make  cognitive illusions disappear: Beyond  “heuristics and 
biases.” In: Stroebe, W.  & Hewstone, M. (eds.): European Review of Social Psychology 2.1, 
83–115. https://doi.org/10.1080/14792779143000033  
Gigerenzer,  G.  &  Murray,  D.  J.  (2015/1987):  Cognition  as  Intuitive  Statistics.  London: 
Psychology Press. 
Gleick, J. (1999): Káosz: Egy új tudomány születése. Budapest: Göncöl Kiadó. 
Glucksberg, S. (2003): The psycholinguistics of metaphor. Trends in Cognitive Sciences 7.2, 
92–96. https://doi.org/10.1016/S1364-6613(02)00040-2  
Grice, H. P. (1997): A társalgás logikája. In: Pléh, C., Síklaki, I. & Terestyéni, T. (eds.): Nyelv 
– kommunikáció – cselekvés. Budapest: Osiris, 213–227. 
Hatano, G. & Inagaki, K. (1994): Young children’s naive theory of biology. Cognition 50.1–3, 
171–188. https://doi.org/10.1016/0010-0277(94)90027-2  
   

601 
 
Forgács Bálint & Pléh Csaba:  
Metafora hátán lovagol a sátán – 
avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését? 
Argumentum 17 (2021), 581-603 
Debreceni Egyetemi Kiadó 
DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30 
Hayes, P. J. (1979): The naive physics manifesto. In: Michie, D. (ed.): Expert Systems in the 
Electronic Age. Edinburgh: Edinburgh University Press, 242–270. 
Heider, F. & Simmel, M. (1944): An experimental study of apparent behavior. The American 
Journal of Psychology 57.2, 243–259. https://doi.org/10.2307/1416950  
Jakobson, R. (1969): Hang – jel – vers. Budapest: Gondolat. 
Kahneman, D. (2013): Gyors és lassú gondolkodás. Budapest: HVG Könyvek Kiadó. 
Kahneman,  D. & Tversky, A. (1979): Prospect theory: An  analysis of  decision under  risk. 
Econometrica 47.2, 263–291. https://doi.org/10.2307/1914185  
Kovács, Á. M., Téglás, E. & Endress, A. D. (2010): The social sense: Susceptibility to others’  
beliefs in human infants and adults. Science 330.6012, 1830–1834.  
https://doi.org/10.1126/science.1190792  
Kövecses, Z. (2005): A metafora: Gyakorlati bevezetés a  kognitív metaforaelméletbe. Buda-
pest: Typotex. 
Kövecses,  Z.  &  Benczes,  R.  (2010):  Kognitív  nyelvészet.  Budapest:  Akadémiai  Kiadó. 
https://doi.org/10.1556/9789630597340  
Lacey, S., Stilla, R. & Sathian, K. (2012): Metaphorically feeling: Comprehending textural 
metaphors  activates  somatosensory  cortex.  Brain  and  Language  120.3,  416–421. 
https://doi.org/10.1016/j.bandl.2011.12.016  
Lakoff, G. & Johnson, M. (1980): Metaphors We Live By. Chicago, IL: University of Chicago 
Press. 
Lakoff,  G. &  Johnson,  M. (1999):  Philosophy  in  the Flesh:  The  Embodied Mind  and its 
Challenge to Western Thought. New York, NY: Basic Books. 
Leary, D. E. (ed.) (1994): Metaphors in the History of Psychology. Cambridge, NY: Cambridge 
University Press. 
Liu, S., Brooks, N. B. & Spelke, E. S. (2019): Origins of the concepts cause, cost, and goal in 
prereaching infants. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States 
of America (PNAS) 116.36, 17 747–17 752. https://doi.org/10.1073/pnas.1904410116  
Luria, A. R. (1975): Válogatott tanulmányok. Budapest: Gondolat. 
Mahon, B. Z. & Caramazza, A. (2008): A critical look at the embodied cognition hypothesis 
and a new proposal for grounding conceptual content. Journal of Physiology Paris 102.1–3, 
59–70. https://doi.org/10.1016/j.jphysparis.2008.03.004  
Mann, M. E. (2021): The New Climate War: The Fight to Take Back Our Planet. New York, 
NY: PublicAffairs. 
McGlone, M. S. (2007): What is the explanatory value of a conceptual metaphor? Language & 
Communication 27.2, 109–126. 
Medin, D. L. & Atran, S. (2004): The native mind: Biological categorization and reasoning in 
development  and  across  cultures.  Psychological  Review  111.4,  960–983. 
https://doi.org/10.1037/0033-295X.111.4.960  
Mithen, S. (1996): The Prehistory of The Mind: A Search for the Origins of Art, Religion and 
Science. London: Thames and Hudson. 
Murphy, B. H., Farley, K. A. & Zachos, J. C. (2010): An extraterrestrial 3He-based timescale 
for the Paleocene–Eocene thermal maximum (PETM) from Walvis Ridge, IODP Site 1266. 
Geochimica et Cosmochimica Acta 74.17, 5098–5108. 
   https://doi.org/10.1016/j.gca.2010.03.039  
   

602 
 
Forgács Bálint & Pléh Csaba:  
Metafora hátán lovagol a sátán – 
avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését? 
Argumentum 17 (2021), 581-603 
Debreceni Egyetemi Kiadó 
DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30 
Nuccitelli, D., Way, R., Painting, R., Church, J., Cook, J. (2012): Comment on “Ocean heat 
content and Earth’s radiation  imbalance. II. Relation to climate shifts”. Psysics Letters A 
376.45, 3466-3468. http://dx.doi.org/10.1016/j.physleta.2012.10.010 
Ortiz, M. & Jordán, F. (2021): Modelling and Conservation of Coastal Marine Ecosystems in 
Latin America. In: Ortiz, M. & Jordán, F. (eds.): Marine Coastal Ecosystems Modelling and 
Conservation. Cham, Switzerland: Springer, 203–207. https://doi.org/10.1007/978-3-030-
58211-1_10  
Ortony, A., Schallert, D. L., Reynolds, R. E. & Antos, S. J. (1978): Interpreting metaphors and 
idioms: Some effects of context on comprehension. Journal of Verbal Learning and Verbal 
Behavior 17.4, 465–477. https://doi.org/http://dx.doi.org/10.1016/S0022-5371(78)90283-9  
Osgood,  C.  E. (1962):  Studies  on  the  generality  of affective  meaning  systems.  American 
Psychologist 17.1, 10–28. https://doi.org/10.1037/h0045146  
Pinker, S. (2010): The cognitive niche: Coevolution of intelligence, sociality, and language. 
Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America (PNAS) 
107, Supplement 2, 8993–8999. https://doi.org/10.1073/pnas.0914630107  
Pinker, S., Nowak, M. A. & Lee, J. J. (2008): The logic of indirect speech. Proceedings of the 
National  Academy of Sciences of  the United States of America (PNAS)  105.3, 833–838. 
https://doi.org/10.1073/pnas.0707192105  
Pléh, Cs. (1996): Emlékek gyűjtögetése vagy a visszaidézés készsége. Világosság 29, 432–438. 
Pléh,  Cs.  (2000):  Modularity  and  pragmatics:  Some  simple  and  some  complicated  ways. 
Pragmatics 10.4, 415–438. https://doi.org/10.1075/prag.10.4.04ple  
Pléh,  Cs.  (2018): A  kettős  kódolás és a  nem tudatos  mozzanatok  a  nyelvben:  Fónagy  Iván 
koncepciója. Imágó 7.3, 19–29. 
Pomp, J., Bestgen, A.-K., Schulze, P., Müller, C. J., Citron, F. M. M., Suchan, B. & Kuchinke, 
L. (2018): Lexical olfaction recruits olfactory orbitofrontal cortex in metaphorical and literal 
contexts. Brain and Language 179, 11–21. https://doi.org/10.1016/j.bandl.2018.02.001  
Pulvermüller,  F.  (2005):  Brain  mechanisms  linking  language  and  action.  Nature  Reviews 
Neuroscience 6.7, 576–582. https://doi.org/10.1038/nrn1706  
Rapp, A. M., Mutschler, D. E. & Erb, M. (2012): Where in the brain is nonliteral language? A 
coordinate-based  meta-analysis  of  functional  magnetic  resonance  imaging  studies. 
NeuroImage 63.1, 600–610. https://doi.org/10.1016/j.neuroimage.2012.06.022  
Reboul, A. & Moeschler, J. (2005): A társalgás cselei: Bevezetés a pragmatikába. Budapest: 
Osiris Kiadó. 
Rocha, J. C., Peterson, G., Bodin, Ö. & Levin, S. (2018): Cascading regime shifts within and 
across scales. Science 362.6421, 1379–1383. https://doi.org/10.1126/science.aat7850  
Shannon, C. E. & Weaver, W. (1986): A kommunikáció matematikai elmélete: Az információel-
mélet születése és távlatai. Budapest: Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár. 
Eredeti, angol nyelvű kiadás éve 1949. 
Sperber, D. (2001): A kultúra magyarázata: Naturalista megközelítés. Budapest: Osiris. 
Sperber, D. (2010): The guru effect. Review of philosophy and psychology 1.4, 583–592. 
Sperber,  D. &  Mercier,  H.  (2015): A  következtetés  mint társas készség.  Magyar  Tudomány 
176.2, 219–234. 
Sperber, D. & Wilson, D. (1986): Relevance: Communication and Cognition. Oxford, UK: 
Blackwell Publishers. 
   

603

Forgács Bálint & Pléh Csaba:

Metafora hátán lovagol a sátán –

avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését?

Argumentum 17 (2021), 581-603

Debreceni Egyetemi Kiadó

DOI: 10.34103/ARGUMENTUM/2021/30

Sperber, D. & Wilson, D. (1998): The mapping between the mental and the public lexicon. In:

Carruthers, P. & Boucher, J. (eds.): Thought and Language. Cambridge, UK: Cambridge

University Press, 184–200.

Sperber, D. & Wilson, D. (2013): A metafora leleplezése. Általános Nyelvészeti Tanulmányok

25, 313–338.

Steffen, W., Rockström, J., Richardson, K., Lenton, T. M., Folke, C., Liverman, D.,

Summerhayes, C. P., Barnosky, A. D., Cornell, S. E., Crucifix, M., Donges, J. F., Fetzer, I.,

Lade, S. J., Scheffer, M., Winkelmann, R. & Schellnhuber, H. J. (2018): Trajectories of the

Earth System in the Anthropocene. Proceedings of the National Academy of Sciences of the

United States of America (PNAS) 115.33, 8252–8259.

https://doi.org/10.1073/pnas.1810141115

Thibodeau, P. & Boroditsky, L. (2015): Measuring effects of metaphor in a dynamic opinion

landscape. PLoS ONE 10.7, 1–22.

Tversky, A. & Kahneman, D. (1974): Judgment under uncertainty: Heuristics and biases.

Science 185.4157, 1124–1131.

United Nations (2019): Only 11 years left to prevent irreversible damage from climate change,

speakers warn during General Assembly High-Level Meeting. United Nations General

Assembly. https://www.un.org/press/en/2019/ga12131.doc.htm

Van Lancker Sidtis, D. (2006): Does functional neuroimaging solve the questions of

neurolinguistics? Brain and Language 98.3, 276–290.

https://doi.org/10.1016/j.bandl.2006.05.006

Wason, P. C. (1966): Reasoning. In: Foss, B. M. (ed.): New Horizons in Psychology.

Harmondsworth, UK: Penguin.

Winner, E. & Gardner, H. (1977): The comprehension of metaphor in brain-damaged patients.

Brain 100.4, 717–729. https://doi.org/10.1093/brain/100.4.717

Yang, J. (2014): The role of the right hemisphere in metaphor comprehension: A meta-analysis

of functional magnetic resonance imaging studies. Human Brain Mapping 35.1, 107–122.

https://doi.org/10.1002/hbm.22160

Yvon-Durocher, G., Allen, A. P., Bastviken, D., Conrad, R., Gudasz, C., St-Pierre, A., Thanh-

Duc, N. & Del Giorgio, P. A. (2014): Methane fluxes show consistent temperature

dependence across microbial to ecosystem scales. Nature 507.7493, 488–491.

https://doi.org/10.1038/nature13164

Forgács Bálint

Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)

Kognitív Pszichológiai Tanszék

1064 Budapest, Izabella utca 46.

forgacs.balint@ppk.elte.hu

Pléh Csaba

Közép-európai Egyetem (CEU)

Fejlődéslélektani Kutatóközpont (CDC)

1051 Budapest, Október 6. utca 7.

vispleh@ceu.edu

ResearchGate has not been able to resolve any citations for this publication.

The Pragmatic Functions of Metaphorical Language

Chapter

Full-text available

Jan 2022

Bálint Forgács

Figures of speech have been suggested to play important pragmatic roles in language. Yet the nature of these pragmatic functions has not been specified in detail, and it is not clear what particular social-communicative purposes metaphors fulfill. I propose that metaphors are utilized in two distinct ways in communication. First, similarly to indirect speech, they enable social bargains: by expressing intentions, beliefs and desires in a veiled manner, they put the burden of interpretation on the hearer, which makes them revocable and thus a great tool for negotiations. Secondly, metaphors can be used to transform the meaning of words so that they describe phenomena and refer to concepts that do not have a lexical entry, by transferring an abstract sense figuratively to a new domain. The latter use is not only a tool of verbal creativity but a means of linguistic change as it adds novel senses to words. Metaphor does not seem to be a mere example of loose language use but a sophisticated communicational tool, either to deliberately create ambiguity in a deniable manner or to extend word meaning beyond the public lexicon, which puts the fundamental mechanisms of abstract thought to figurative use.

An Electrophysiological Abstractness Effect for Metaphorical Meaning Making

Article

Full-text available

Aug 2020

Bálint Forgács

Neuroimaging studies show that metaphors activate sensorimotor areas. These findings were interpreted as metaphors contributing to conceptual thought by mapping concrete, somatosensory information onto abstract ideas. But is sensorimotor information a necessary constituent of figurative meaning? The present study employed event-related potentials (ERPs) in a divided visual field (DVF) paradigm with healthy adult humans to explore the role of sensorimotor feature processing in the comprehension of novel metaphors via the electrophysiological concreteness effect. Participants read French, novel adjective-noun expressions that were either metaphorical (“fat sentence”) or literal (“fat hip”). While literal expressions evoked a typical concreteness effect, an enhanced frontal negativity during right hemisphere (RH) as opposed to left hemisphere (LH) presentation, metaphors showed no such sign of sensorimotor feature processing. Relative to literals, they evoked a sustained frontal negativity during LH presentation and similar amplitudes during RH presentation, but both of these effects were the greater the more abstract the metaphors were. It is the first time such an electrophysiological abstractness effect is reported, just the opposite of a concreteness effect. It is particularly noteworthy that ERPs evoked by metaphors were not contingent on figurativeness, novelty, meaningfulness, imageability, emotional valence, or arousal, only on abstractness. When compared with similarly novel literal expressions, metaphors did not evoke a typical N400 and did not activate the RH either. The findings shed new light on the neurocognitive machinery of figurative meaning construction, pervasive in everyday communication. Contrary to embodied cognition, the conceptual system might be organized around abstract representations and not sensorimotor information, even for lush, metaphorical language.

Vertebrates on the brink as indicators of biological annihilation and the sixth mass extinction

Article

Full-text available

Jun 2020

Significance The ongoing sixth mass extinction may be the most serious environmental threat to the persistence of civilization, because it is irreversible. Thousands of populations of critically endangered vertebrate animal species have been lost in a century, indicating that the sixth mass extinction is human caused and accelerating. The acceleration of the extinction crisis is certain because of the still fast growth in human numbers and consumption rates. In addition, species are links in ecosystems, and, as they fall out, the species they interact with are likely to go also. In the regions where disappearing species are concentrated, regional biodiversity collapses are likely occurring. Our results reemphasize the extreme urgency of taking massive global actions to save humanity’s crucial life-support systems.

Electrophysiological investigation of infants’ understanding of understanding

Article

Full-text available

Apr 2020

Social cognition might play a critical role in language acquisition and comprehension, as mindreading may be necessary to infer the intended meaning of linguistic expressions uttered by communicative partners. In three electrophysiological experiments, we explored the interplay between belief attribution and language comprehension of 14-month-old infants. First, we replicated our earlier finding: infants produced an N400 effect to correctly labelled objects when the labels did not match a communicative partner’s beliefs about the referents. Second, we observed no N400 when we replaced the object with another category member. Third, when we named the objects incorrectly for infants, but congruently with the partner’s false belief, we observed large N400 responses, suggesting that infants retained their own perspective in addition to that of the partner. We thus interpret the observed social N400 effect as a communicational expectancy indicator because it was contingent not on the attribution of false beliefs but on semantic expectations by both the self and the communicative partner. Additional exploratory analyses revealed an early, frontal, positive-going electrophysiological response in all three experiments, which was contingent on infants’ computing the comprehension of the social partner based on attributed beliefs.

What Are You Tinking About Where? Syntactic Ambiguity between Abstract Arguments and Concrete Adjuncts in Hungarian, Modulated by Concreteness

Article

Full-text available

Mar 2019

Background. The critical importance of lexical concreteness and embodied sensorimotor processes for language comprehension is often assumed to be beyond doubt. Hungarian grammar is unique in that it expresses certain verb arguments using spatial suffixes, which sometimes create ambiguity between literal spatial adjuncts and abstract verb arguments. Objective. In the present study, our goal was to investigate the role and perhaps primacy of concrete spatial meaning when generating the abstract sense of arguments of mental verbs. Design. Towards that end, we embedded ambiguous verb-noun constructs with both a possible locative adjunct reading (i.e. spatial, literal) and a verb argument reading (i.e. abstract, fgurative), with a continuously varying preference for one or the other, in disambiguating sentence contexts. Using a self-paced reading paradigm, we measured reading times of verbs and sentence final nouns of the ambiguous constructs. Results. We found no diference in the reaction times to verbs, which suggests that their argument frames were obligatorily activated regardless of sentential context. Nouns were read more slowly in the argument contexts, yet the slower pace was driven by constructs that had a preferred locative reading. Conclusion. This pattern of results contradicts strong embodiment explanations, and can be better accounted for by dual coding theory. Our findings demonstrate the importance of studying the role of concreteness and metaphoricity in linguistic meaning construction in the context of syntax and sentence processing.

A kettős kódolás és a nem tudatos mozzanatok a nyelvben: Fónagy Iván koncepciója

Article

Full-text available

Nov 2018

Csaba Pléh

A kettős kódolás és a nem tudatos mozzanatok a nyelvben: Fónagy Iván koncepciója A pszichoanalízis a kezdetektől a huszadik század kései fejleményeiig mindig központi szerepet tulajdonított a nyelvi folyamatoknak. Freud az elszólások bravúros elemzéseivel az elakadási jelenségek révén a nyelvi folyamatokat mint a tudattalan erők mindannyiunk viselkedését irányító jellegének bizonyítékát mutatta be (Freud, 1958-azért erre a kiadásra hivatkozom, mert Fónagy is ezt használta). Azóta a habozási és hibázási folyamatok elemzése egyszerre áll a kognitív és a pszichoanalitikus értelmezések fókuszában, egymásra vonatkoztatva a száz éve elindított fonetikai és pszichoanalitikus hagyományt (Fromkin, 1980; Dell, 1995). A huszadik század közepén pedig Lacan (1966) a Freudhoz visszatérést a strukturális nyelvészeti és antropológiai eszmerendszer és a pszichoanalízis összekapcsolásával hirdette meg, a nem tudatos jelölési viszonyok és a szerkezeti oppozíciók előtérbe állításával. Fónagy életműve ezek között a pólusok között is elhelyezhető. Ő egyszerre akarja tetten érni a nyelv egyéni használatában a nem tudatos folyamatokat, s ugyanakkor megmutatni a nyelvi rendszer tudattalan beágyazottságát is. Dolgozatom nem Fónagy Iván igen sokrétű munkásságnak átfogó elemzése kíván lenni. (Ehhez jó kiindulás nyelvészeti tekintetben egykori munkatársa, Szende Tamás áttekintése (Szende, 2008), a pszichoanalízis felől pedig Erős Ferenc és Szilas Judit életinterjúja (1997).) Csupán azt mutatom be, milyen érvekkel és milyen okból jutott el a nyelvész és pszichoanalitikus Fónagy a nyelvi viselkedés és a nyelvi rendszer pszichoanalitikus "lehorgonyzásához", a tudattalan nyelv koncepciójához. Az a gondolat, hogy van egy ősibb nyelv, melynek révén a nyelv egyszerre működik érzelmi és ezzel szexuális tartalmakat is kódoló és gondolati rendszerként, nem idegen egy másik pszichoanalitikus felfogástól sem. Mint korábbi cikkemben rámutattam, Thienemann Tivadar (Tass-Thienemann, 1967, 1973) egy statikus, nyelvileg főleg etimológiákra támaszkodó tudattalan szimbolizációs nyelvelméletet fejtett ki. Fónagy (1996/97, 64.) egyébként kései munkáiban-pl. 1996/97-ezekre hivatkozott is, mint a pszichoanalitikus célú "nyelvi ásatásokra". Kettejük felfogása azonban eltér dinamicitásában. "Thienemann felfogásában az Id elfelejtett nyelve mintegy feltolakszik a közlésekben. Van egy gyermeki Id-alapú nyelvünk, amely nem az egyéni élet során alakul ki, hanem ősi, elfeledett-s ez lenne valódi Id-nyelv. Fónagy felfogásában viszont minden nyelvi folyamatban egy kettős kódolás lelhető fel. A

Modelling and Conservation of Coastal Marine Ecosystems in Latin America

Chapter

Jan 2021

Coastal ecosystems, being on the interface between various habitats and also heavily influenced by human impact, face most challenges influencing natural and social systems. This book presents a collection of frontline research on Latin-American coastal marine ecosystem models, written mostly by Latin-American authors. Linking parts to the whole, ecosystem models show large-scale, holistic approaches for better understanding human impact on these complex ecological systems, ranging from the North-East Pacific to the South-East Pacific and Mexican Caribbean coastal areas. In this chapter, we present an overview and synthesis regarding the information presented in each previous chapter, highlighting the relevant aspects and their implications for the conservation, management, and monitoring of coastal marine ecosystems. We also include a general analysis regarding the advances in marine ecological modelling in Latin America within a global context. Finally, we outline and discuss the perspectives of the systems-based view on conservation biology and marine fisheries management.

Origins of the concepts cause, cost, and goal in prereaching infants

Article

Aug 2019

We investigated the origins and interrelations of causal knowledge and knowledge of agency in 3-month-old infants, who cannot yet effect changes in the world by reaching for, grasping, and picking up objects. Across 5 experiments, n = 152 prereaching infants viewed object-directed reaches that varied in efficiency (following the shortest physically possible path vs. a longer path), goal (lifting an object vs. causing a change in its state), and causal structure (action on contact vs. action at a distance and after a delay). Prereaching infants showed no strong looking preference between a person’s efficient and inefficient reaches when the person grasped and displaced an object. When the person reached for and caused a change in the state of the object on contact, however, infants looked longer when this action was inefficient than when it was efficient. Three-month-old infants also showed a key signature of adults’ and older infants’ causal inferences: This looking preference was abolished if a short spatial and temporal gap separated the action from its effect. The basic intuition that people are causal agents, who navigate around physical constraints to change the state of the world, may be one important foundation for infants’ ability to plan their own actions and learn from the acts of others.

Kognitív nyelvészet

Book

Jan 2016

Cascading regime shifts within and across scales

Article

Dec 2018
SCIENCE

Cascading effects of regime shifts The potential for regime shifts and critical transitions in ecological and Earth systems, particularly in a changing climate, has received considerable attention. However, the possibility of interactions between such shifts is poorly understood. Rocha et al. used network analysis to explore whether critical transitions in ecosystems can be coupled with each other, even when far apart (see the Perspective by Scheffer and van Nes). They report different types of potential cascading effects, including domino effects and hidden feedbacks, that can be prevalent in different systems. Such cascading effects can couple the dynamics of regime shifts in distant places, which suggests that the interactions between transitions should be borne in mind in future forecasts. Science , this issue p. 1379 ; see also p. 1357

Metafora hátán lovagol a sátán - The Devil is in the Metaphor

Abstract

Recommended publications

The Fluffy Metaphors of Climate Science

Fluffy metaphors of an overheated debate: Why climate change is neither communicated nor understood...

The Pragmatic Functions of Metaphorical Language

The Metaphors of Cognitive Science and the Brain (in Hungarian)