A Coleophora frischella fajcsoport újabb képviselői Magyarországon. New species of Coleophora in the frischella group from Hungary (Lepidoptera: Coleophoridae).

Abstract

The Coleophora frischella-species group, which includes eight Hungarian species, is revised the authors. Many records of several Hungarian species are based misidentification, erroneous, or unreliable locality data. Recent research has not confirmed of some species its presence but presumably many specimens are wrongly labelled. Those keys based on external characters are given for all species. He analyzed the habitats and the Hungarian distribution of the species. Three species new to the fauna of Hungary: Coleophora paramayrella Nel, 1993; Coleophora aleramica Baldizzone & Stübner, 2007; Coleo-phora variicornis Toll, 1952. Text in Hungarian with 29 figures.

Full text

A
Coleophora frischella
fajcsoport újabb képviselői
Magyarországon
New species of
Coleophora
in the
frischella
group from Hungary
(Lepidoptera: Coleophoridae)
Buschmann Ferenc, Ignác Richter & Pastorális Gábor
Abstract: The Coleophora frischella-species group, which includes eight Hungarian species,
is revised the authors. Many records of several Hungarian species are based mis-
identification, erroneous, or unreliable locality data. Recent research has not confirmed of
some species its presence but presumably many specimens are wrongly labelled. Those
keys based on external characters are given for all species. He analyzed the habitats and
the Hungarian distribution of the species. Three species new to the fauna of Hungary:
Coleophora paramayrella Nel, 1993; Coleophora aleramica Baldizzone & Stübner, 2007; Coleo-
phora variicornis Toll, 1952. Text in Hungarian with 29 figures.
Key words: Lepidoptera, Coleophoridae, taxonomy, new records, Hungary.
Author’s addresses: – BUSCHMANN Ferenc, H-5100 Jászberény, Táncsics M. u. 5.
E-mail: busman.ferenc@gmail.com; – Ignác RICHTER, 97101 Malá Čausa 289, Slovakia.
E-mail: ignac.richter@gmail.com; – PASTORÁLIS Gábor, Košická 22/39, 94501 Komárno,
Slovakia. E-mail: pastoralisg@gmail.com
Bevezetés – Introduction
A Coleophoridae család (Zsákhordómoly–félék) egyik igen nehezen azono-
sítható fajcsoportja a frischella-fajcsoport. Az egymáshoz rendkívül hasonló
zöld elülső szárnyú, fémesen csillogó s a szárnyaik csúcsán rezes, gyakran
ibolyásan vöröses fényű fajok egzakt meghatározását a faunafüzetben talál-
ható rövid jellemzések (Gozmány 1956) gyakran bizonytalanná, a frischella-
alcyonipennella fajpár esetében egyáltalán nem teszik lehetővé. A bizonytalan-
ságot fokozta a szerző korrekciós munkája (Gozmány 1985), amelyben a
nevezéktani változások mellett az addigi kettő helyett három faj nevét tette
közzé, de a kiegészítő leírásokat és az ivarszervi különbségeket sem abban,
sem később nem ismertette. A problémát csak növelte a faunafüzetben
(Gozmány 1956) tapasztalható, e fajokra vonatkozó több téves információ.
Ebből következően – különös tekintettel arra, hogy az említett nevezéktani
változásokat közreadó munkát nem követte a magyar nevek értelemszerű
helyreigazítása sem, – minden hazai publikációban megjelent, de ivarszervi
Microlepidoptera.hu 7: 9–26. (2014) 9
Microlepidoptera.hu 7: 9–26. (10.03.2014) HU ISSN 2062–6738

vizsgálattal nem megerősített frischella vagy alcyonipennella fajra vonatkozó
közlés csak igen óvatos fenntartással vehető figyelembe.
Stübner (2007) tisztázta a szóban forgó fajok nevezéktani problémáit,
egyben az ivarszervek ábráinak közreadásával (lásd ott) lehetőséget kínált
azok biztos meghatározásához. Sajnos ez a munka nem terjedt ki a magyar-
országi példányokra, és az eltelt években sem követte semmilyen taxonó-
miai felülvizsgálat. Így ezekről a fajokról lényegében ma sem rendelkezünk
hazai elterjedési kérdésekben több bizonyossággal, mint amennyi a korabeli
faunafüzetből (Gozmány 1956) és a későbbi publikációkból megtudható.
A frischella-fajcsoport jelentős részét alkotják azok a fajok, amelyek csáp-
ját rövidebb-hosszabb szakaszon feltűnő, fémes fényű kékes-, zöldes- vagy
vöröses színű pikkelyborítás fedi. Ez utóbbiak körében három új faj került
elő a közelmúltban Magyarország területén.
Helyesbítések a
Coleophora frischella
-fajcsoport magyarországi
fajképviselőinek körében
Corrections in the
Coleophora frischella
group in Hungary
Magyarországon eddig hat, e csoportba tartozó fajt tartottunk nyilván:
Coleophora trifolii (Curtis, 1832) – a régi faunafüzetben (Gozmány 1956) fri-
schella néven találjuk; C. alcyonipennella (Kollar, 1832); C. frischella (Linnaeus,
1758) – lásd Gozmány 1985; C. deauratella, Lienig & Zeller, 1846; C. may-
rella (Hübner, 1813) – Gozmánynál (1956) még spissicornis-ként, és C.
hieronella Zeller, 1849. Ezek a fajok a csápjaik alapján két csoportba sorol-
hatók:
– a csápostoron a tőíz kivételével nincs fémes fényű pikkelyborítás, a csáp
vége mindig fehér;
– a csápostort egyharmadáig vagy feléig erősen megvastagítják a ráboruló
fémes színű pikkelyek.
A „sima” csápú fajok közé a trifolii, az alcyonipennella és a frischella tarto-
zik. Közülük a somkórón (Melilotus albus, M. officinalis) kifejlődő trifolii na-
gyobb mérete révén (fesztávolsága 16–20 mm) és a kissé világosabb, sárgá-
sabban aranyló színével meglehetős biztonsággal elhatárolható (a kisebb
termetű vagy kétes példányok esetében segítséget jelent a megfelelő szög-
ben tartott példány szemének hátsó része körüli pillák színe – lásd a hatá-
rozókulcsos fejezetben).
A gyűjtések „alcyonipennella” és „frischella” példányai viszont annyira ha-
sonlítanak egymásra, hogy csak ivarszervi vizsgálat alapján választhatók
szét (lásd Stübner 2007). Utóbbiaknál még a nevelés sem biztos táppont a
faji hovatartozás kérdésében, mert az alcyonipennella – ellentétben Gozmány
10 Buschmann, Richter & Pastorális: Coleophora frischella-fajcsoport

(1956) bionómiai ismertetésével – ugyanúgy Trifolium-fajokon fejlődik ki
(pratense-, hybridum-, repens- és esetenként fragiferum), mint a frischella, bár
utóbbi elsősorban a réti lóherén (Trifolium pratense) él (Stübner 2007).
A fentiek következtében (Gozmány 1956, 1985) mindhárom faj magyar
nevei körül zavarok keletkeztek. Kiderült, hogy a Szabóky et al. (2002), ille-
tőleg az ezt követő minden későbbi fajlistában (Pastorális 2007, 2008,
2010, 2011, 2012) felcserélve szerepelnek a magyar nevek. Mivel a trifolii faj
somkórón él (Melilotus albus- vagy M. officinalis – lásd Gozmány 1956 továb-
bá a fajcsoport fajait is tárgyaló weboldalakon), és e fajnak volt eredeti ma-
gyar neve a somkóró-zsákosmoly (Gozmány 1968), nem lehet „lóhere-
zsákosmoly” annál is inkább, mivel a Trifolium-félék a valódi frischella és az
alcyonipennella fajok tápnövényei. Időközben arra is fény derült (Stübner
2007), hogy az alcyonipennella sem bogáncs (Carduus spp.) és egyéb rokon
fészkes-virágzatúakon fejlődik ki, miként azt a faunafüzetben (Gozmány
1956) olvashatjuk, hanem szintén Trifolium-féléken. Következésképp az
alcyonipennella nem viselheti a félrevezető „bogáncsrágó zsákosmoly” ma-
gyar nevet („bogáncsféléken” az e fajokhoz igen hasonló paripennella Zeller,
1839 faj él), ezért az aranyzöld zsákosmoly nevet kapja. A magyar nevek
helyesen tehát a következők:
– Coleophora trifolii (Curtis, 1832) – somkóró-zsákosmoly (=lóhere-
zsákosmoly)
– Coleophora frischella (Linnaeus, 1758) – lóhere-zsákosmoly (=somkóró-
zsákosmoly)
– Coleophora alcyonipennella (Kollar, 1832) – aranyzöld zsákosmoly
(=bogáncsrágó zsákosmoly)
A
Coleophora frischella
-fajcsoport pikkelyes csápú fajainak
magyarországi képviselői
Known species in the
Coleophora frischella
group from Hungary
A másik „alcsoportba” azok a fajok tartoznak, amelyeknek csápjai rövi-
debb-hosszabb szakaszon általában acélszínű pikkelyekkel borítva, erősen
megvastagodtak. Magyarországon eddig három fajukat tartottuk nyilván:
Coleophora deauratella Lienig & Zeller, 1846; C. mayrella (Hübner, 1813) és C.
hieronella (Zeller, 1849).
Ez utóbbi ismert hazai példányai viszont az ivarszervi vizsgálat során a
C. variicornis Toll, 1952 fajnak bizonyultak. Fontos megjegyezni azonban,
hogy a szóban forgó példányok „hieronella”-ként határozása idején a varii-
cornis-t még a hieronella szinonimájaként tartották számon, és csak a közel-
múltban tisztázódott faji önállósága (Nuss & Stübner 2003). [A Coleophora
Microlepidoptera.hu 7 (2014) 11

potentillae Elisha, 1885 és C. pulmonariella Ragonot, 1874 fajok a tágabban
értelmezett frischella-fajcsoport úgynevezett vacciniella-ágához, míg a
paripennella a caespititiella-csoporthoz tartozik, ezekre itt most nem térünk
ki.] A deauratella – mayrella – hieronella fajok meghatározása általában nem
okozott különösebb problémát, mivel a csápjaik alapján biztonsággal elvá-
laszthatók voltak egymástól (lásd alább).
Már közvetlenül Stübner (2007) munkája megjelenése után felvetődött
annak gyanúja (Pastorális 2007), hogy Magyarországon a fentebb említett
három „pikkelyes-csápú” zöld Coleophora faj példányai között előfordulhat-
nak Coleophora paramayrella Nel, 1993, C. aleramica Baldizzone & Stübner,
2007, és C. variicornis Toll, 1952 példányok is. Ez a feltevés az újabb gyűjté-
sek és a Magyar Természettudományi Múzeum (Budapest; továbbiakban
csak MTM) gyűjteményének módszeres felülvizsgálata során be is igazoló-
dott.
Új fajok Magyarországon – New species in Hungary
Coleophora paramayrella
Nel, 1993
bronzfényű zsákosmoly (1–4. ábra – Figs 1– 4)
Új adat – New data: Hungary, Farmos, Rekettyés-ér, 2013.VII.4., 1 ♂,
leg. & coll. Buschmann, det. Ig. Richter, GP 20717 IgR.
Diagnózis – Diagnosis: Szárnyfesztávolsága 12–14 mm. Elülső szár-
nyának alapszíne metál- vagy fémfényű sötétzöld, a szárny csúcsi része réz-
színű, ibolyás, vagy lila színben csillogó. Hátulsó szárnya szürkésbarna, a
csúcsánál ibolyás behintéssel. Testének többi része – beleértve az ajaktapo-
gatót és a szem hátsó része körüli pillákat is, olyanok, mint az elülső szárny
alapszíne, fényesek, csillogók. Csápjain a jobbára az ízekre simuló acélszínű
pikkelyborítás hosszabb, mint a csáp fele (kb. 55–60%), ezt meglehetősen
éles fekete-fehér gyűrűzet követi, a csáp utolsó három-öt íze szürkésfehér
vagy fehér; ezek a bélyegek meglehetős biztonsággal elkülönítik a fentebb
említett, s az alábbiakban tárgyalásra kerülő aleramica és variicornis fajoktól.
12 Buschmann, Richter & Pastorális: Coleophora frischella-fajcsoport
1–8. ábra. Coleophora paramayrella: 1) csáp, 2) imágó, 3) ♂ genitália, Farmos, 4)♀
genitália, Szlovákia; C. aleramica: 5) csáp, 6) imágó, 7) ♂ genitália, Csákberény, 8)
♀ genitália, paratípus, Szlovákia, Trnovec nad Váhom. Fotó: Richter Ig.
Figs 1–8. Coleophora paramayrella: 1) antenna, 2) adult, 3) ♂ genitalia, H-Farmos, 4)
♀ genitalia, Slovakia; C. aleramica: 5) antenna, 6) adult, 7) ♂ genitalia, H-
Csákberény, 8) ♀ genitalia, paratype, SK-Trnovec nad Váhom. Photo: Richter Ig.

Microlepidoptera.hu 7 (2014) 13

Biológia – Biology: Egyetlen nemzedéke V–VI. hónapban rajzik, de a
magyarországi adatból úgy tűnik, még július első felében is előfordul. Táp-
növénye az irodalom szerint (Stübner 2007) a vajszínű lóhere (Trifolium
ochroleucum); zsákjának méretére és alakjára nincs utalás.
Élőhely – Habitat: A paramayrella magyarországi példánya a Praemat-
ricum–Crisicum határsávjában, a Farmos és Portelek közötti Rekettyési-
lápréten került elő. A terület talaja elsősorban homok. Jellemzően kékper-
jés szikesedő ártéri (láp)rét, sásfajokkal (Carex acutiformis agg.), szittyókkal
(Juncus ssp.), a rétet átszelő csatornában náddal (Phragmites australis) és sárga
nőszirmokkal (Iris pseudacorus), partszegélyén rekettyefűzekkel (Salix cinerea)
és nyárfákkal (Populus agg.). A rét leggyakoribb növényei a réti margaréta
(Chrysanthemum leucanthemum), a budai imola (Centaurea sadleriana), a festő
zsoltína (Serratula tinctoria), a jakabnapi aggófű (Senecio jacobaea) és az őszi
vérfű (Sanguisorba officinalis). Évenként változó mennyiségben, de többezres
példánya él itt a mocsári kosbornak (Orchis laxiflora ssp. palustris), a buglyos
szegfűk (Dianthus superbus) és a kornistárnicsok (Gentiana pneumonanthe) el-
lenben ritkulóban vannak. Gyakoriak az egyes herefélék (Medicago &
Trifolium ssp.), valamint a sziki lepkeszeg (Trigonella procumbens).
Általános elterjedése – Distribution: Dél-európai faj, ismert Francia-
ország, Olaszország, Szlovénia, Macedónia, és Görögország területéről
(Baldizzone et al. 2006; Baldizzone & Wolf 2013). Nemrég előkerült Szlo-
vákiában is (Pastorális et al. 2011).
Coleophora aleramica
Baldizzone & Stübner, 2007
lóhererágó zsákosmoly (5–8. ábra – Figs 5–8)
Új adat – New data: Hungary, Csákberény, 2011.V.26., 1 ♂, leg. &
det. in coll. Ig. Richter, GP 17166 IgR.; Simontornya, Szentpéter-hegy,
2013.VII.3., 1 ♂, leg. & coll. Cs. Szabóky, det Ig. Richter, GP 20029 IgR.
Diagnózis – Diagnosis: Szárnyfesztávolsága 11–13 mm. Elülső szár-
nyának alapszíne arany- vagy fémesen rézfényű mély sötétzöld, a sejt fölött
a szárny közepétől és a szárny csúcsi része már erősen rezes, ibolya- vagy
lila színben csillogó. Rojtja kissé világosabb. Hátulsó szárnya szürkésbarna,
a csúcsánál némi ibolyás fényű behintéssel. Testének többi része – beleért-
ve az ajaktapogatót és a szem hátsó része körüli pillákat is – olyan, mint az
elülső szárny alapszíne, fényesek, csillogók.
Csápjain az acélszínű pikkelyborítás kissé elálló, bozontos, a hímeknél
rövidebb, mint a csáp fele (kb. 35–40%), a nőstényeké olykor eléri a csáp
felét. A pikkelyes részt éles fekete-fehér gyűrűzet követi egészen a csáp
hegyéig, az utolsó ízek sohasem fehérek.
Biológia – Biology: Egyetlen nemzedéke V–VII. első harmadáig repül.
14 Buschmann, Richter & Pastorális: Coleophora frischella-fajcsoport

Tápnövénye valószínűleg a vajszínű lóhere (Trifolium ochroleucum); az iroda-
lom (Stübner 2007) csak annyit említ, hogy az imágók alkonyatkor a „sárga
-virágos Trifolium-on figyelhetők meg”. Zsákjára nincs utalás.
Élőhely – Habitat: A leírás alapjául szolgáló példányok adataiból úgy
tűnik, hogy a magasabb térszínű és szárazabb élőhelyeket kedveli (Stübner
2007), s erre utalnak a hazai lelőhelyek, a Csákberény melletti jellegzetesen
sziklagyepes Bucka-hegy, és a simontornyai Szentpéter-hegy is.
Általános elterjedése – Distribution: Közép- és DK-Európa, Kis-
Ázsia, valamint a Közel-Kelet (Montenegró, Macedónia, Olaszország, Gö-
rögország, Jordánia, Törökország). Hozzánk legközelebb Szlovákiában és
Ausztriában gyűjtötték (Baldizzone et al. 2006; Baldizzone & Wolf 2013),
így várható volt a magyarországi előkerülése.
Coleophora variicornis
Toll, 1952
cickafarklakó zsákosmoly (9–12. ábra – Figs 9–12)
Új adat – New data: Hungary, Kaposvár, 1949.VII.15. 1 ♂, leg.
Pazsiczky, coll. MTM, GP 20867 IgR.; Mecsek, Pécs, 1953.VII.1-2., 1 ♂,
leg. dr. Issekutz, coll. MTM, GP 21039 IgR., 21040 IgR, al det. Ig. Richter.
Diagnózis – Diagnosis: Szárnyfesztávolsága 10–12 mm. Elülső szár-
nyának alapszínét teljesen elfedi az erős, ibolyás színben csillogó rézfényű
behintés, a sötétzöld alapszín csak a szárnytőnél látható tisztán. Rojtja kissé
világosabb. Hátulsó szárnya szürkésbarna, a csúcsánál némi ibolyás fényű
behintéssel. Testének többi része olyan, mint az elülső szárny alapszíne;
fényes, csillogó. Csápjain az acélkék pikkelyborítás kissé elálló vagy az ízek-
re simuló, mindkét ivarnál a csáp hosszának egyharmadáig ér, a nőstényeké
valamivel hosszabb. Ezt éles fekete-fehér gyűrűzet követi egészen a csú-
csig; a csáp utolsó ízei sohasem fehérek.
Biológia – Biology: Egyetlen nemzedéke V–VI. hónapokban repül.
Tápnövénye és zsákja ismeretlen (Stübner 2007); szlovák megfigyelések
szerint feltehető, ez a faj nem Trifolium-on él.
Élőhely – Habitat: A magyarországi bizonyító példányok élőhelye
(Kaposvár, Pécs) ismeretlen [Fazekas Imre közlése szerint a pécsi példá-
nyok lelőhelye valószínűleg a város feletti sziklagyepek és karsztbokor-
erdők területe lehetett, mivel régebben a gyűjtők főleg oda jártak]. Szlovák
gyűjtési tapasztalatok alapján a cickafarkkal (Achillea ssp.) sűrűbben benőtt
helyeken fordul elő, rajzáskor e növény körül vagy felett voltak nagyobb
számban megfigyelhetők.
Általános elterjedése – Distribution: Közép-és délkelet-európai, vala-
mint kis-ázsiai faj. Előfordul Németország, Franciaország, Olaszország,
Lengyelország, Szlovákia, Horvátország, Albánia, Macedónia, Bulgária és
Microlepidoptera.hu 7 (2014) 15

16 Buschmann, Richter & Pastorális: Coleophora frischella-fajcsoport

Görögország területén, de ismeretes Törökországból és Türkmenisztánból
is (Baldizzone et al. 2006; Baldizzone & Wolf 2013). Újabban Ausztriában
is megtalálták (Huemer 2013).
A
Coleophora frischella
-fajcsoport helyesbített és kiegészített
határozója
Corrected and complemented adverbial of the
Coleophora frischella
group
from Hungary
Általános jellemzésük – General characteristics
Elülső szárnyaik alapszíne élénken, gyakran ragyogóan fémes csillogású
világosabb vagy sötétebb zöld (egyes fajoké egészen sötét, barnás- vagy
feketés-zöld), a szárny csúcsi részén rezes vagy ibolyás borítás látható. A
csúcstéri rezes beporzás olykor igen erős, a fénylő szárnyfelület miatt az
alapszín már szinte ki sem vehető, a rojt mindig a szárnyak színével egyező.
Hátulsó szárnyaik – árnyalatnyi eltérésekkel – egyöntetű szürkésbarnák,
rojtjaik szintén. A fajok pillangósvirágú növényeken, elsősorban lóhere-
féléken (Trifolium ssp.) élnek. A mesterséges fény vonzza őket.
1 (8) A csápostort – a tőíz kivételével – nem vastagítják meg fémes fényű
pikkelyek.
2 (5) Nagyobb fajok, szárnyainak fesztávolsága 15–19 mm; a szemek
hátsó, tor felőli részén világosbarna vagy sárga színű serteszerű pil-
lasor van.
3 (4) A csápostor végig egyszínű sötétbarna, a szárny tövénél nagy vö-
rösbarna folt foglal helyet. Elülső szárnya bronzfényű sötétzöld,
csúcsa rézfényű, csillogó. A szárnytő matt, vörösbarna színű foltját
a ráncban a külső szögletig futó s az alapszínnél sötétebb, árnyék-
szerű csík vagy vonal választja ketté: ez a sajátos bélyeg minden
más Coleophora fajtól azonnal elhatárolja. Testének többi része
9–18. ábra. Coleophora variicornis: 9) csáp, 10) imágó, 11) ♂ genitália, Ka-
posvár, 12)♀ genitália, Szlovákia, Chotin; C. basimaculella: 13) csáp,
14) imágó; C. trifolii: 15) csáp, 16) imágó; C. frischella: 17) csáp, 18) imágó.
Fotó: Richter Ig.
◄
Figs 9–18. Coleophora variicornis: 9) antenna, 10) adult, 11) ♂ genitalia,
H-Kaposvár, 12)♀ genitalia, Slovakia, Chotin; C. basimaculella: 13) antenna,
14) adult; C. trifolii: 15) antenna, 16) adult; C. frischella: 17) antenna, 18)
adult. Photo: Richter Ig.
Microlepidoptera.hu 7 (2014) 17

olyan, mint az elülső szárny alapszíne; fényesek, csillogók. Szemé-
nek hátsó, tor felőli részét elálló, serteszerű világosbarna szőrpillák
kísérik. Csápja egyszínű feketés sötétbarna, tőízét és az első három
ízt acélkék pikkelyek gyengén megvastagítják. Szárnyfesztávolsága
15–18 mm.
Délkelet-európai és kis-ázsiai faj, Törökország ázsiai részéről,
Görögországból (beleértve a szigetvilágát is) és Macedóniából is-
mert. Magyarországon még nem gyűjtötték. Repülési ideje IV–V.
Tápnövénye és zsákja ismeretlen.
[
basimaculella
Mann, 1864] 13–14. ábra
(vörösfoltos zsákosmoly)
4 (3) Csápostora nem egyszínű, az elülső szárny tövén nincs vörösbarna
folt. Alapszíne fémes fénnyel ragyogó sárgászöld, a csúcsa rézszín-
ben csillog. Testrészei olyan színűek, mint az elülső szárny alapszí-
ne. A szemeit kísérő pillasor sárga, homloka és arca fénylően fehé-
res-sárga; ajaktapogatójának második íze sárga, csúcsíze szürkés.
Csápostora feketésbarna, tőíze és az első néhány íz gyengén meg-
vastagodott, csúcsa (kb. a csáp egynegyede) szürkésfehér, hegye
tiszta fehér. Szárnyfesztávolsága 17–19(20) mm.
Európai és kis-ázsiai faj, de megtalálható Észak-Afrikában és
Észak-Amerikában is. Hazánk egész területén előfordul, de a hegy-
vidékeken általában ritka. Repülési ideje V–VI. Tápnövényei som-
kóró-félék (Melilotus albus, M. officinalis, M. altissimus). Csőzsákja van.
(=frischella auct., nec Linnaeus, 1758; melilotella Scott, 1860).
trifolii
(Curtis, 1832) 15–16. ábra
somkóró-zsákosmoly
5 (2) Kisebb fajok, az elülső szárnyak fesztávolsága nem haladja meg a
15 mm-t; a szemek körüli pillasor azonos színű a fej és a tor színé-
vel, sohasem világosabbak.
6 (7) A következő két faj külső alaktani bélyegek alapján nem választható
el egymástól. Elülső szárnya fémes fényű zöld, de nem annyira ra-
gyogó, mint a trifolii fajé, csúcsa felé rézszínű, a nőstények szárnya
valamivel sötétebb, csúcsa élénk ibolyás árnyalatú. Csápostora feke-
tésbarna, csúcsi része szürkésfehér, hegye tiszta fehér; tőízén alul
rövid szőrpamacsot visel, az első két-három íz kissé megvastago-
dott. Ajaktapogatói olyan sötét színűek, mint az alapszín, a máso-
dik ízen előre álló hegyes kis szőrpamacs van (a trifolii fajnak nin-
csen szőrpamacsa!). Szárnyfesztávolsága 12–14 mm.
18 Buschmann, Richter & Pastorális: Coleophora frischella-fajcsoport

Palearktikus faj, Európa szinte egész területén és a Közel-
Keleten is megtalálható. Hazánkban feltehetőleg mindenütt előfor-
dul, de az ivarszervi vizsgálattal nem igazolt közlései megbízhatatla-
nok. Repülési ideje két generációban V–VI. és VIII. hónapokban
van, de olykor még szeptember elején is előfordul. Tápnövényei
különböző Trifolium fajok, elsősorban a réti lóhere (Trifolium
pratense).
frischella
(Linnaeus, 1758) 17–18. ábra
lóhere-zsákosmoly
7 (6) Méretében és külső alaktani jellemzőiben mindenben egyezik a
frischella fajjal, de attól kissé világosabb és sárgásabb fényű; a két faj
megbízhatóan csak ivarszervi vizsgálattal választható el (lásd pl.
Stübner 2007).
A palearktikus régióban Pakisztánig széles körben elterjedt, Eu-
rópában őshonos faj. Előfordul a Közel-Keleten és Észak-
Afrikában; Ausztráliába, Tasmaniába és Új-Zélandra, behurcolás
útján került. Magyarországon feltehetőleg mindenütt előfordul, de
az ivarszervi vizsgálattal nem igazolt közlései nem megbízhatók. Az
eddig megvizsgált példányok alapján úgy tűnik, jóval gyakoribb faj,
mint a frischella. Repülési ideje két nemzedékben V–VI. és VII–
VIII. Tápnövényei lóhere-fajok (Trifolium pratense-, hybridum-, repens-
és fragiferum), de egyes források lucerna-féléket (Medicago ssp.) is em-
lítenek.
Megjegyzés: az alcyonipennella tápnövényeiként felsorolt
fészkesvirágzatú növényfajok (Gozmány 1956) a C. paripennella faj
tápnövényei, továbbá az eddig alcyonipennella-szinonimaként nyil-
vántartott cuprariella (Zeller, 1847) önálló, valid faj – lásd Stübner
2007; törlendő, helyette a cuprifulgella Toll, 1962 név írandó.
alcyonipennella
(Kollar, 1832) 19–20. ábra
aranyzöld zsákosmoly
8 (1) A csápostort egyharmadáig vagy feléig – egy esetben azon túl is –
erősen megvastagítják a ráboruló fémes színű pikkelyek.
9 (10) A csápostor a megvastagodott rész után egészen a hegyéig teljesen
egyszínű. A tőíz rezes ibolyaszínű, az első ostorízeket acélkék pik-
kelyek vastagítják meg, a hímekét erősebben. Alapszíne mély sötét-
zöld, ragyogó ércfénnyel, a csúcsban fénylően rezes árnyalatú. Sze-
mei és alsó szempillái feltűnően narancssárgák; ez a bélyeg minden
más zöld Coleophora fajtól azonnal elhatárolja. A hímek szárnyfesz-
Microlepidoptera.hu 7 (2014) 19

távolsága 15–18 mm, a nőstényeké 14–17 mm.
Dél-európai, kis-ázsiai és észak-afrikai faj. Előfordul Portugália,
Spanyolország, Franciaország, Macedónia, Görögország, Törökor-
szág, Irak, Szíria, Marokkó, Líbia és Izrael területén. Angliában
1973-ban találták meg a nedvesebb, mocsaras élőhelyeken, s
fuscicornis-ként publikálták. Magyarországon még nem került elő, de
megjelenése várható. Repülési ideje III–V. végéig tart. Az imágók
leginkább a késő délutáni napfényben aktívak, de a mesterséges
fényt is felkeresik. Tápnövénye a négymagvú bükköny (Vicia
tetrasperma), amelynek zöld magvaival élnek [nevelésben állítólag
elfogadja a réti ledneket (Lathyrus pratensis) is]. Csőzsákja van, hosz-
sza 9–11 mm. (=metallica Toll, 1961)
Megjegyzés: Stübner (2007) megállapítása szerint az amethystinella
(=metallica) nem szinonimja a fuscicornis Lienig & Zeller, 1846 fajnak,
hanem önálló, valid faj. Stübner vizsgálatai lényeges és stabil kü-
lönbségeket mutattak ki az amethystinella és fuscicornis fajok ivarszer-
vei között, és a két faj morfológiailag is eléggé biztonságosan elkü-
löníthető: az amethystinella kisebb (14–18 mm fesztávú), szemei a
szempillákkal együtt feltűnően narancsos színűek, a fuscicornis 18–21
mm, a szemei és szempillái sárgák, olykor egészen halványsárgák.
Elterjedési területük sem azonos: a fuscicornis eddig csak Törökor-
szágból, Szíriából és Izraelből, az amethystinella viszont Portugáliától
Irakig, szinte az egész mediterrán régióból ismert. Figyelemre mél-
tó, hogy nemrég megtalálták Csehországban is Brno mellett, bár
először tévesen fuscicornis néven publikálták (Laštůvka & Liška
2011), így magyarországi megjelenése is várható.
[
amethystinella
Ragonot, 1855] 21–23. ábra
(narancsszemű zsákosmoly)
10 (9) A csápostor a megvastagodott rész után nem egyszínű.
11 (12) A csápostor a megvastagodott rész után sötétbarna vagy fekete,
vége fehér. Elülső szárnya ragyogó fémes sötétzöld, csúcsa rézszí-
nű. Csápjának tőízét és a csápostor első harmadát fémesen csillogó
acélkék pikkelyek borítják, a középső harmad a csáp négyötödéig
egyszínű sötét, sohasem gyűrűzött, a vége fehér. Szárnyfesztávolsá-
ga 11–13 mm.
Palearktikus faj, Európában, Kis-Ázsiában és a Közel-Keleten
széles körben elterjedt. Ismeretes Tasmaniából és Észak-Ame-
rikából is, ahová behurcolás útján került. Magyarországon „az Al-
földön gyűjtötték több helyen” (Gozmány 1956), azóta megkerült a
20 Buschmann, Richter & Pastorális: Coleophora frischella-fajcsoport

Bükk hegységből (Ács & Szabóky 1993), a Balaton-felvidékről
(Pécsely; Szabóky 2009) és a Tápió-vidékről (Buschmann 2012).
Repülési ideje VI–VII. Tápnövénye réti lóhere (Trifolium pratense),
de feltehetően más Trifolium fajokon is megél. Csőzsákja van.
Megjegyzés: Gozmány (1956) a deauratella tápnövényeként a vas-
tövű imolát (Centaurea scabiosa) említi, téves; ez a növényfaj a polifág
C. paripennella Zeller, 1839 faj tápnövényi körébe tartozik.
deauratella
Lienig & Zeller, 1846, 24–25. ábra
aranyló zsákosmoly
12 (15) A csápostor a megvastagodás után élesen fekete és fehér gyűrűs, a
csáp vége fehér.
13 (14) Elülső szárnya fémes fényű sötétzöld, a rezes árnyalat már a szárny
közepétől észlelhető, a csúcsi rész bronzos vagy ibolyás fénnyel
csillogó rézszínű. A csáp tőízét és az ostor mintegy 35–40%-át a
ráboruló ibolyás fényű acélkék pikkelyek erősen megvastagítják. A
megvastagodott rész után éles fekete-fehér gyűrűzet következik, az
utolsó három-négy íz fehér. Szárnyfesztávolsága 10–13 mm.
Európai és kis-ázsiai faj; Észak-Amerikába behurcolták. Ha-
zánkban Budapesten és Ócsán gyűjtötték (Gozmány 1956), azóta
több helyről is előkerült; a Bakonyból Szabóky (1982) és Fazekas
(2003a), a Bükk-hegységből Ács & Szabóky (1993), az Aggteleki
NP területéről Szabóky (1999), a Tápió-vidékről Buschmann
(2012) említi. Repülési ideje két nemzedékben V–VI., és VII–VIII.
Tápnövényei a tarlóhere és a fehér here (Trifolium arvense, Tr. repens).
Csőzsákja van. (=fabriciella Villers, 1789; spissicornis Haworth, 1828;
moldaviella Nemes, 2004)
mayrella
(Hübner, 1813) 26–27. ábra
tarlóhere-zsákosmoly
14 (13) Elülső szárnyának alapszíne metál- vagy fémfényű sötétzöld, a
szárny csúcsi része rézszínű, ibolyás vagy lila színben csillogó.
Csápjain a jobbára az ízekre simuló acélszínű pikkelyborítás ennél a
fajnál a leghosszabb, jóval meghaladja a csáp felét (kb. 55-60%).
Ezt meglehetősen éles fekete-fehér gyűrűzet követi, a csáp utolsó
három-öt íze viszont szürkésfehér vagy fehér; ezek a bélyegek biz-
tonsággal elkülönítik a rokon C. mayrella Hbn. fajtól. Szárnyfesztá-
volsága 12–14 mm.
Dél-európai faj, Franciaország, Olaszország, Szlovénia, Macedó-
nia, és Görögország területéről ismertük. Nemrég előkerült Szlová-
Microlepidoptera.hu 7 (2014) 21

kiában is. Magyarországi előfordulása csak 2013-ban vált bizonyí-
tottá (Farmos, Rekettyési-láprét). Repülési ideje V–VI., de olykor
még július első felében is előfordul. Tápnövénye az irodalom sze-
rint (Stübner 2007) a vajszínű lóhere (Trifolium ochroleucum), zsákjá-
nak méretére és alakjára nincs utalás.
paramayrella
Nel, 1993, 1–4. ábra
bronzfényű zsákosmoly
15 (12) A csápostor a megvastagodás után élesen fekete és fehér gyűrűs
egészen a csáp hegyéig; a csáp vége sohasem fehér.
16 (19) Nagyobb fajok, szárnyaik fesztávolsága rendszerint 12 mm fölött
van.
17 (18) Elülső szárnyának alapszíne fémfényű sötétzöld, különösen a csú-
csi részén erős rézszínű vagy vöröses csillogással. A hímek csápjai-
nak egyharmadát, a nőstényeknek kétötödét borítják az acélszínű
pikkelyek, de csak fölülről, az ízek tetejét. Arca fénylő sárgásfehér,
szemei feltűnően nagyok, fekete pikkelyekkel keretezett. Ajaktapo-
gatója igen vékony és hosszú, egyenes, az arca előtt ferdén fölfelé
mutat, második íze világossárga, a végén kissé sötétebb, csúcsíze
meredeken felálló, világossárga, hegye fekete; ezek a bélyegek
egyetlen más, a frischella-fajcsoportba tartozó fajon nem láthatók.
Szárnyfesztávolsága 12–13 mm.
Dél-európai és észak-afrikai elterjedésű faj, magyarországi elő-
fordulását eddig egyedül Baldizzone (1986) adta közre. Újabb ada-
tai az óta nem láttak napvilágot. Az MTM gyűjteményében
„hieronella”-nak határozott két példány (C. hieronella det. Baldizzone;
Pécs, 1953.VII.1–2. leg. Issekutz) utólagos ivarszervi vizsgálata so-
rán azonban mindkét példány a variicornis Toll, 1952 fajnak bizo-
nyult, amelyet sokáig hieronella-szinonimaként tartottak nyilván, és
csak a közelmúlt vizsgálatai bizonyították be faji önállóságát (Nuss
22 Buschmann, Richter & Pastorális: Coleophora frischella-fajcsoport
19–29. ábra. Coleophora alcyonnipennella: 19) csáp, 20) imágó; C. amethysti-
nella: 21) csáp, 22) fej; 23) imágó; C. deuratella: 24) csáp, 25) imágó; C.
mayrella: 26) csáp, 27) imágó; C. hieronella: 28) csáp, 29) imágó. Fotó: Richter
Ig.
►
Figs 19–29. Coleophora alcyonnipennella: 19) antenna, 20) adult; C. amethysti-
nella: 21) antenna, 22) head; 23) adult; C. deuratella: 24) antenna, 25) adult;
C. mayrella: 26) antenna, 27) adult; C. hieronella: 28) antenna, 29) adult.
Photo: Richter Ig.

Microlepidoptera.hu 7 (2014) 23

& Stübner 2003). Ezért a hieronella-t törölni kell a magyar fauna
nyilvántartásából, illetőleg szögletes zárójelbe helyezendő. Repülési
ideje V–VI. Tápnövénye az irodalom szerint (Stübner 2007) a
Trifolium angustifolium; ez a növényfaj Magyarország területén nem
honos, azonban valószínűleg más lóhere-félét is elfogyaszt.
[
hieronella
Zeller, 1849] 28–29. ábra
(szürkés zsákosmoly)
18 (17) Elülső szárnyának alapszíne rézfényű sötétzöld, a sejt fölött a
szárny közepétől, és a szárny csúcsi része erősen rezes, ibolya- vagy
lila színben csillogó. Csápjain az acélszínű pikkelyborítás kissé elál-
ló, bozontos, a hímeknél rövidebb a csáp felénél (kb. 35-40%), a
nőstényeké olykor eléri a csáp felét. A pikkelyes részt éles fekete-
fehér gyűrűzet követi egészen a csáp hegyéig, az utolsó ízek soha-
sem fehérek. Szárnyfesztávolsága 11–13 mm.
Közép-és Délkelet-európai, valamint kis-ázsiai faj, de előfordul a
Közel-Keleten is. Hozzánk legközelebb Szlovákiában és Ausztriá-
ban gyűjtötték. Hazánkban eddig csak Csákberény határában a
Bucka-hegyen, valamint Simontornyán, a Szentpéter-hegyen gyűj-
tötték. Egyetlen nemzedéke V–VII. közepéig repül, a magasabb
térszínű, szárazabb élőhelyek lakója. Tápnövénye valószínűleg vala-
melyik sárga- vagy fehér virágú Trifolium faj lehet [az irodalom
(Stübner 2007) csak annyit említ, hogy az imágók alkonyatkor a
sárga-virágos Trifolium-on figyelhetők meg; ez alatt feltehetően a
vajszínű lóhere (Trifolium ochroleucum) értendő]. Zsákja ismeretlen.
aleramica
Baldizzone & Stübner, 2007, 5–8. ábra
lóhererágó zsákosmoly
19 (16) Kisseb faj, mint az előzőek, fesztávolsága nem haladja meg a 12
mm-t. Elülső szárnyának alapszínét teljesen elfedi az erős, ibolyás
színben csillogó rézfényű behintés, a sötétzöld alapszín csak a
szárnytőnél észlelhető. Rojtja kissé világosabb. Csápjain az acélkék
pikkelyborítás elálló vagy az ízekre simuló, mindkét ivarnál a csáp
hosszának egyharmadáig ér, a nőstényeké valamivel hosszabb. Ezt
éles fekete-fehér gyűrűzet követi egészen a csúcsig; a csáp utolsó
ízei sohasem fehérek. Szárnyfesztávolsága 10–12 mm.
Közép-és délkelet-európai, valamint kis-ázsiai faj. Magyarországi
előfordulására csak az MTM folyamatban lévő gyűjteményi revízió-
ja során derült fény; egy kaposvári, és kettő, régebben hieronella-ként
határozott (det. Baldizzone), Pécsett gyűjtött példány révén. Egyet-
24 Buschmann, Richter & Pastorális: Coleophora frischella-fajcsoport

len nemzedéke V–VI. hónapokban repül. Tápnövénye és zsákja
ismeretlen (Stübner 2007). Feltehetően cickafarkon él, mert szlová-
kiai gyűjtési tapasztalatok alapján a cickafarkkal sűrűbben benőtt
területeken fordul elő.
variicornis
Toll, 1952, 9–10. ábra
cickafarklakó zsákosmoly
Megjegyzés: a szerzők ez úton hívják fel az érdeklődők figyelmét, hogy néhány az itt meg-
jelenített Richter Ignác által készített fénykép és további ivarszervi struktúrák képe megte-
kinthető nagyításban is a www.coleophoridae.bluefile.cz weboldalon.
Köszönetnyilvánítás – Acknowledgements: A szerzők köszönetet mondanak Szabóky
Csabának (Budapest) a Coleophora aleramica fajra vonatkozó gyűjtési adatának közlésre át-
engedéséért, továbbá Fazekas Imrének (H-Komló; Regiograf Intézet) a szakmai kiegészítő
és javítási javaslataiért valamint szerkesztői munkájáért.
Irodalom – References
Ács E. & Szabóky Cs. 1993: The Lepidoptera fauna of the Bükk National Park. – [in:]
Mahunka, S. (ed): The fauna of the Bükk National Park I. – Hungarian Natural His-
tory Museum, Budapest, pp. 186–220.
Baldizzone G. 1986: Contributions à la connaissance des Coleophoridae. XLII. Sur
quelques Coleophoridae d’Espagne (Seconde partie: Espèces nouvelles pour la Faune
espagnole, ou peu connues). – Nota lepidopterologica 9 (1–2): 2–34.
Baldizzone et al. 2006: Coleophoridae, Coleophorinae (Lepidoptera). – In: World Cata-
logue of Insects 5. Apollo Books, Stenstrup, 215 p.
Baldizzone G. & Wolf H. van der 2013: Fauna Europaea: Coleophoridae. In: Karsholt O.
& Nieukerken E. J. van (eds): Fauna Europaea: Lepidoptera, Moths. Version 2.6.2,
http://www.faunaeur.org, (received, 24.1.2014).
Buschmann F. 2012: A Tápió-vidék lepkefaunája (Lepidoptera) – Természetvédelem és
kutatás a Tápió-vidéken. – Rosalia 7: 385–500.
Fazekas I. 2003: A Coleophora colutella (Fabricius, 1794) előfordulása a Bakony hegység-
ben (Microlepidoptera: Coleophoridae). – Folia Musei Historico-Naturalis Bakonyi-
ensis 20: 125–130.
Gozmány L. 1956: Molylepkék II. Microlepidoptera II. – Fauna Hungariae XVI., 3: 136 p.
Gozmány L. 1968: Hazai molylepkéink magyar nevei. – Folia Entomologica Hungarica
21: 225–296.
Gozmány L. 1985: Nevezéktani és taxonómiai változások a Magyarország Állatvilága
XVI. kötetének 2–7. füzetében (Molylepkék – Microlepidoptera). – Folia Entomo-
logica Hungarica 46: 41–55.
Huemer P. 2013: Die Schmetterlinge Österreichs (Lepidoptera). Systematische und
faunistische Checkliste. – Tiroler Landesmuseen, Studiohefte 12: 304 p.
Laštůvka Z. & Liška J. 2011: Komentovaný seznam motýlů České republiky. Annotated
checklist of moths and butterflies of the Czech Republik. (Insecta: Lepidoptera). –
Biocont Laboratory, Brno, 148 p.
Microlepidoptera.hu 7 (2014) 25

Nuss M. & Stübner A. 2003: Coleophora variicornis Toll, 1952 stat. rev. is a distinct spe-
cies occurring in Central Europe (Coleophoridae). – Nota lepidopterologica 26 (1/2):
27–34.
Pastorális G., Kosorín F., Laštůvka A., Liška J., Richter Ig. & Tokár Z. 2011: Nálezy
nových druhov drobných motýľov (Microlepidoptera) pre faunu Slovenska. Records
of Microlepidoptera new to the fauna of Slovakia. – Folia faunistica Slovaca 16 (3):
143–150.
Pastorális G. 2007: Magyarország területén előforduló molylepkefajok jegyzéke (Lepidop-
tera: Microlepidoptera). Checklist of the microlepidopteran fauna in Hungary. –
Natura Somogyiensis 10: 219–301.
Pastorális G. 2012: A Magyarországon előforduló molylepkefajok jegyzéke, 2012. A
checklist of the Microlepidoptera occurring in Hungary, 2012. (Lepidoptera: Micro-
lepidoptera). – Microlepidoptera.hu 5: 51–146.
Stübner A. 2007: Taxonomische Revision der Coleophora frischella-Artengruppe (Coleo-
phoridae). – Nota lepidopterologica 30 (1): 121–172
Szabóky Cs. 1982a: A Bakony molylepkéi. – A Bakony természettudományi kutatásának
eredményei, BTM Zirc, XV: 1–43.
Szabóky Cs. 1999: Microlepidoptera of the Aggtelek National Park. pp. 395–442. – In:
Mahunka, S. (ed.): The Fauna of the Aggtelek National Park. Hungarian Natural
History Museum, Budapest.
Szabóky Cs. 2009: Pécsely lepkéi (Lepidoptera). – Folia Musei Historico-Naturalis Bako-
nyiensis 26: 111–140.
Szabóky Cs., Kun A. & Buschmann F. 2002: Checklist of the Fauna of Hungary, Volume
2, Microlepidoptera. – Hungarian Natural History Museum Budapest, 184 p.
26 Buschmann, Richter & Pastorális: Coleophora frischella-fajcsoport
Microlepidoptera.hu 7: 9–26. (10.03.2014) HU ISSN 2062–6738