ArticlePDF Available

Interkulturális kompetenciák az egészségügyi ellátásban

Authors:

Abstract

Absztrakt A 2013-as évet követő, fokozódó nemzetközi migrációs nyomás váratlan kihívások elé állította az európai uniós tranzit- és célországok egészségügyi ellátórendszereit és szakembereit. Európa-szerte is egyre inkább előtérbe került az olyan, ún. ’kulturálisan kompetens’ egészségügyi ellátórendszerek kialakításának fontossága, amelyek képesek alkalmazkodni és megfelelő választ adni a változó összetételű populációk szükségleteire, valamint figyelembe veszik a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűséget. Ma már köztudott, hogy az egészségi állapotban mutatkozó egyenlőtlenségek hátterében főként társadalmi-gazdasági tényezők állnak, és hogy ezek az egyenlőtlenségek egyes etnikai és kulturális kisebbségek körében különösen nyilvánvalóak. Esetükben ehhez hozzáadódik, hogy gyakran még az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés is komoly akadályokba ütközik, beleértve a nyelvi és kulturális különbségekből eredő akadályokat, amelyek elsődlegesen az ellátórendszer és a beteg közötti kommunikáció és egyéb interakciók során manifesztálódnak. A kommunikációs nehézségek és félreértések az ellátók körében frusztrációhoz és előítéletekhez, a betegek részéről pedig az orvossal való együttműködés hiányához is vezethetnek, így hosszú távon hozzájárulhatnak a betegek rosszabb egészségi mutatóihoz. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a lehető legjobb minőségű egészségügyi ellátás biztosítása érdekében a többségi társadalomtól eltérő nyelvű, kultúrájú, vallású migráns, etnikai vagy más kisebbségi populációk ellátása során egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a különbözőségekből fakadó nehézségek leküzdésére, és ennek egyik fontos lépése az interkulturális kompetenciák fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben. Közleményünkben az interkulturális kompetencia fogalmát, tartalmát és fejlesztési lehetőségeit járjuk körül klinikai és egészségügyi környezetben. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1322–1330.
2020 161. évfolyam, 32. szám 1322–1330.
1322
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY
DOI: 10.1556/650.2020.31836 © Szerző(k)
Interkulturális kompetenciák
az egészségügyi ellátásban
Marek Erika dr.1 Németh Tímea dr.2
1Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Műveleti Medicina Tanszék, Pécs
2Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Pécs
A 2013-as évet követő, fokozódó nemzetközi migrációs nyomás váratlan kihívások elé állította az európai uniós tran-
zit- és célországok egészségügyi ellátórendszereit és szakembereit. Európa-szerte is egyre inkább előtérbe került az
olyan, ún. ’kulturálisan kompetens’ egészségügyi ellátórendszerek kialakításának fontossága, amelyek képesek alkal-
mazkodni és megfelelő választ adni a változó összetételű populációk szükségleteire, valamint figyelembe veszik a
kulturális, vallási és nyelvi sokszínűséget. Ma már köztudott, hogy az egészségi állapotban mutatkozó egyenlőtlensé-
gek hátterében főként társadalmi-gazdasági tényezők állnak, és hogy ezek az egyenlőtlenségek egyes etnikai és kultu-
rális kisebbségek körében különösen nyilvánvalóak. Esetükben ehhez hozzáadódik, hogy gyakran még az egészség-
ügyi ellátáshoz való hozzáférés is komoly akadályokba ütközik, beleértve a nyelvi és kulturális különbségekből eredő
akadályokat, amelyek elsődlegesen az ellátórendszer és a beteg közötti kommunikáció és egyéb interakciók során
manifesztálódnak. A kommunikációs nehézségek és félreértések az ellátók körében frusztrációhoz és előítéletekhez,
a betegek részéről pedig az orvossal való együttműködés hiányához is vezethetnek, így hosszú távon hozzájárulhat-
nak a betegek rosszabb egészségi mutatóihoz. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a lehető legjobb minőségű egész-
ségügyi ellátás biztosítása érdekében a többségi társadalomtól eltérő nyelvű, kultúrájú, vallású migráns, etnikai vagy
más kisebbségi populációk ellátása során egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a különbözőségekből fakadó nehézsé-
gek leküzdésére, és ennek egyik fontos lépése az interkulturális kompetenciák fejlesztése az egészségügyi ellátórend-
szerben. Közleményünkben az interkulturális kompetencia fogalmát, tartalmát és fejlesztési lehetőségeit járjuk körül
klinikai és egészségügyi környezetben.
Orv Hetil. 2020; 161(32): 1322–1330.
Kulcsszavak: egészségegyenlőtlenség, interkulturális kompetencia, orvosképzés, ellátás minősége, migráció, migránsok
Intercultural competence in healthcare
International migration is a current and growing phenomenon, which has become an increasingly critical issue in
Europe since 2013 and this has posed new challenges to the healthcare systems of the European Union (EU). The
need for ’culturally competent’ healthcare systems that can adapt and respond to the needs of a changing population
while taking into account cultural, religious, linguistic and gender diversity, has become more and more an agenda
across Europe. Nowadays, it is widely accepted that inequalities in health conditions are mainly due to socio-econo-
mic factors, and disparities are particularly evident among certain ethnic and cultural minority groups. Additionally,
minorities often face difficulties during their attempts in accessing healthcare, including linguistic and cultural barri-
ers. These barriers are primarily manifested in communication and other interactions between the patient and the
healthcare provider. Communication difficulties and misunderstandings may lead to frustration and prejudice among
caregivers and also to a lack of cooperation from patients, and consequently, may contribute to poorer health out-
comes. Therefore, in order to ensure the highest quality of care for migrants, ethnic or other minority populations in
our increasingly diverse societies, it is of crucial importance to overcome the difficulties arising from linguistic, cul-
tural and religious differences. To achieve these goals, an important step is the development of intercultural compe-
tences within the healthcare system. Our paper discusses the concept, content and opportunities for the development
of intercultural competence in clinical and healthcare settings.
Keywords: health inequalities, intercultural competence, medical education, quality of care, migrants, migration
Marek E, Németh T. [Intercultural competence in healthcare]. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1322–1330.
(Beérkezett: 2020. április 7.; elfogadva: 2020. április 22.)
Unauthenticated | Downloaded 08/01/20 05:07 PM UTC
1323
ORVOSI HETILAP 2020 ■ 161. évfolyam, 32. szám
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY
Rövidítések
ÁOK = Általános Orvostudományi Kar; EU = (European Un-
ion) Európai Unió; PTE = Pécsi Tudományegyetem; SDH =
(social determinants of health) az egészség társadalmi megha-
tározói; UNESCO = (United Nations Educational, Scientific
and Cultural Organization) az Egyesült Nemzetek Nevelés-
ügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete; WHO = (World
Health Organization) Egészségügyi Világszervezet
2013 első félévétől kezdődően korábban soha nem lá-
tott mértékű menekültáradat érte el Európát, amely vá-
ratlan kihívások elé állította az európai uniós tranzit- és
célországok egészségügyi ellátórendszereit és szakem-
bereit. Az új kihívások kezelésére 2015 őszén az Egész-
ségügyi Világszervezet (World Health Organization,
WHO) „Menekültek és migránsok egészsége” címmel
csúcstalálkozót szervezett (High-level Meeting on Re-
fugee and Migrant Health), melynek záródokumentu-
ma felhívja a tagországok figyelmét az ún. „migránsér-
zékeny” egészségügyi ellátórendszerek kialakításának
fontosságára, amelyek képesek alkalmazkodni és megfe-
lelő választ adni a folytonosan változó összetételű be-
vándorló- és más migránspopulációk1 szükségleteire,
valamint figyelembe veszi a kulturális, vallási és nyelvi
sokszínűséget [1]. Az utóbbi évek nemzetközi tudomá-
nyos szakirodalmában is egyre több közlemény hívja fel
a figyelmet az ún. ’interkulturális kompetenciák’ szere-
pére a többségi társadalomtól eltérő kulturális háttérrel
rendelkező populációk egészségügyi ellátásában, bele-
értve az egyes hazai etnikai, vallási vagy más kisebbsé-
gek ellátását is, valamint hangsúlyozza az egészségügy-
ben dolgozók ilyen irányú képzésének szükségességét
[2–5]. Az interkulturális kompetenciákra az egészség-
ügyben azonban nemcsak a menekültek és más mig-
ránscsoportok vagy kisebbségek ellátásakor van szük-
ség, hanem a hazai felsőoktatásban tanuló külföldi
orvostanhallgatók oktatása, illetve nemzetközi orvos-
és kutatócsoportokban való hatékony együttműködé-
sek során egyaránt.
Pontosan mit is jelent az ’interkulturális kompetencia’
fogalma klinikai, egészségügyi környezetben, van-e je-
lentősége a betegellátásban, hatással lehet-e, és ha igen,
milyen hatással lehet az ellátás minőségére, valamint az
egyének és közösségek egészségi állapotára? Többek kö-
zött ezekre a kérdésekre kívánunk közleményünkben
reflektálni.
1 A cikkben migráns gyűjtőfogalom alatt értjük a hazánkban jogszerűtlenül tar-
tózkodó irreguláris migránsokat, továbbá a menedékkérőket és elismert státusz-
szal rendelkezőket (menedékes, oltalmazott, menekült vagy befogadott), vala-
mint a hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon élő, tartózkodási és/vagy
letelepedési engedéllyel rendelkező bevándorlókat és más külföldi állampolgáro-
kat (diplomaták, külföldi vendéghallgatók és munkavállalók stb.). További infor-
máció: www.iom.int/key-migration-terms
Az ’interkulturális kompetencia’
definíciójának fejlődése
A kultúra és az egészség kapcsolata
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és
Kulturális Szervezete (UNESCO) 2001-ben fogadta el
egyetemes nyilatkozatát a kulturális sokszínűségről,
melyben a kultúra fogalmát az alábbiak szerint definiálja:
„egy társadalom vagy társadalmi csoport sajátos lelki, tár-
gyi, szellemi és érzelmi jegyeinek együttese, mely magában
foglalja a művészeteken és az irodalmon kívül az életstí-
lust, az együttélés módjait, az értékrendszert, a hagyomá-
nyokat és a hiedelmeket” [6]. Mivel az egyes társadalmak
felépítése rendkívül komplex, a populáció számos külön-
böző kultúrából és szubkultúrából épül fel, amelyek egy-
más között elemeikben átmenetet képezhetnek, ráadásul
az összetétele folyamatosan változik, ezért soha nem te-
kinthető homogén halmaznak, így a kultúra fogalmát is
érdemes komplex, folyamatosan változó és alkalmazko-
dó fogalomként kezelni. Számos modell ismert, melyek
a kultúra különböző rétegeit, megnyilvánulási szintjeit
különítik el, például Hofstede hagymamodellje vagy a
közismert ún. jéghegymodell [7, 8]. Ezek mindegyike
megkülönbözteti a kultúrának a külső szemlélő számára
is látható elemeit (például nyelv, öltözködés, szokások) a
szemmel nem látható, sokkal mélyebben gyökerező nor-
máktól, hit- és értékrendszertől.
Köztudott, hogy a kulturális háttér az élet számos te-
rületére hatással van, beleértve a nyelvet, a vallást, a vi-
láglátást, a tér és idő értelmezését, a családszerkezetet, a
hiedelmeket, a rituálékat, a diétát, a viselkedést, a beteg-
séghez és a fájdalomhoz való hozzáállást stb. Mindezek
pedig közvetve és akár közvetlenül is hatással lehetnek az
egyén és a közösségek egészségére, illetve az egészség-
ügyi ellátórendszerrel való kapcsolatukra. A kultúrkör,
amelybe születtünk és amelyben élünk, nem tisztán, ön-
magában határozza meg az egészséggel kapcsolatos hie-
delmeinket és egészségmagatartásunkat, hanem számos
más tényezővel együttesen. Ilyen tényezők lehetnek
egyes egyéni, személyes tényezők (például nem, kor, sze-
mélyes tapasztalatok, fizikai és érzelmi állapot), az iskolá-
zottság (beleértve egy adott vallási szubkultúrába való
’beiskolázottságot’ is), illetve egyes társadalmi-gazdasági
tényezők, melyeknek része a szociális támogató környe-
zet vagy annak hiánya és az esetleges diszkrimináció is
[9]. Viselkedésünket egy-egy szituációban különböző
mértékben befolyásolja kultúránk és a többi tényező:
vannak helyzetek, melyekben reakcióinkat elsődlegesen a
sokkal mélyebben gyökerező kultúránk határozza meg,
semmint az iskolázottságunk, a pillanatnyi érzelmi álla-
potunk vagy egyéb külső vagy ’szerzett’ tényező [9].
Hofstede holland szociálpszichológus az 1970-es évek
végén publikálta modelljét a kultúra egyes dimenzióiról,
és munkája nagymértékben hozzájárult a kultúrák kö-
zötti különbségek megértéséhez [10]. Néhány példa
szemléltetésképpen egészségügyi megközelítésből: pél-
Unauthenticated | Downloaded 08/01/20 05:07 PM UTC
2020 ■ 161. évfolyam, 32. szám ORVOSI HETILAP
1324
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY
dául az olyan kultúrákban, ahol jellemzően nagy a ’hatal-
mi távolság’ (’power distance’), nagyobb az orvos (mint
hatalom) tekintélye és az orvossal szembeni elvárások is
(például Irán, Törökország), mint az olyan kultúrákban,
ahol a hatalmi távolság kisebb, és az orvos inkább mint
egyenrangú fél, vagy ’barát’ megbeszéli a beteggel a le-
hetséges kezelési opciókat, és szinte közösen hoznak
döntéseket (például Norvégia). Egy ’kollektivista’ kultú-
rában egészen más a család szerepe a beteg ápolásában és
támogatásában (például a nagy rokonság egyszerre láto-
gatja meg a beteget, mint a roma etnikai kisebbség vagy
egyes muszlim vallású csoportok esetében), mint az ún.
’individualista’ társadalmakban (például Hollandia).
Az ’interkulturális kompetencia’ definíciója
A fokozódó társadalmi mobilitással és a társadalmak etni-
kai és kulturális szempontból egyre sokszínűbbé válásá-
val mindinkább felmerült az igény az orvos-beteg kom-
munikáció hatékonyabbá tételére és ezáltal az ellátás
minőségének javítására. A ’kulturális kompetencia’ kon-
cepciója megjelent és gyorsan népszerűvé vált, elsőként
– nem meglepő módon – az amerikai egészségpolitikai
tervezésben és egészségügyi ellátórendszerben. Maga a
’kompetencia’ kifejezés latin eredetű szó (competentia),
etimológiai gyökere a ’competo’, azaz ’egybeesik valami-
vel, illő, elegendő valamihez’, és a szó számos értelmezé-
séből a ’képes valamire’ jelentés áll a legközelebb a mai
nyelvhasználathoz [11]. A kompetencia fogalmát
Chomsky amerikai nyelvész alkotta meg és vezette be a
köztudatba az 1950-es évek végén, majd a nyelvészetből
honosodott meg fokozatosan a humán és társadalomtu-
dományokban, és megszületett a ’kommunikatív kom-
petencia’ fogalmi kerete, amely a beszélők közötti dis-
kurzusokra fókuszált [11]. A szociális, majd az
egészségügyi területeken a hetvenes–nyolcvanas években
kezdett érlelődni a ’kulturális kompetencia’ fogalma,
párhuzamosan az emberjogi mozgalmak kibontakozásá-
val, valamint olyan orvosi, antropológiai kutatásokkal,
melyek sajátos, kultúraspecifikus szindrómákat és ún.
„népbetegségeket” tártak fel, amelyek kizárólag egy-egy
helyi kultúra határain belül találhatók, és amelyekről a
nyugati orvostudománynak azt megelőzően nem sok fo-
galma volt [11, 12].
A ’kulturális kompetencia’ és ’interkulturális kompe-
tencia’ fogalmakat mind a hazai, mind a nemzetközi
szakirodalom szinte egyenértékű, egymással felcserélhe-
tő fogalmakként használja, teoretikusan azonban az ’in-
terkulturális’, vagy magyarosabban ’kultúrközi’ kifejezés
kifejezőbben utal a kompetenciáknak az egymástól elté-
rő kultúrák közötti mibenlétére. Elterjedt, de viszonylag
ritkábban használt, rokon értelmű kifejezés még a ’mul-
tikulturális’ kompetencia, illetve a ’transznacionális’
kompetencia is, sőt szórványosan még az amerikai iroda-
lomból átvett ’krosszkulturális’ kifejezés is megjelenik
[13]. Ugyanakkor a következő kifejezések használata
mögött már koncepcióbeli különbségek is állnak: például
’kulturális sokszínűség’ (cultural diversity), ’kulturális ér-
zékenység’ (cultural sensitivity), valamint ’sokszínűség-
érzékenység’ (diversity sensitivity). Ez utóbbi kifejezések
elsődlegesen a társadalmi, kulturális sokszínűség (diver-
zitás) szemszögéből közelítik az egészségügyi egyenlőt-
lenségeket és speciális szükségleteket, és a fő hangsúlyt
elsősorban a sokszínűségre helyezik, például nemi, kul-
turális, vallási), és kevésbé a migránsokat, illetve etnikai
kisebbségeket érintő, kultúrák közötti kontextusra [14].
Egységes, univerzális ’interkulturális kompetencia’ de-
finíció nincs az irodalomban, használata erősen tudo-
mányterület- és kontextusfüggő (például egészen más
jelentéssel bír az üzleti vagy műszaki tudományos élet-
ben, és mással például klinikai környezetben). Talán az
egyik leggyakrabban hivatkozott definíció Cross és mtsai
általános meghatározása 1989-ből, miszerint „...a kultu-
rális kompetencia olyan egymással összhangban álló attitű-
dök, magatartásformák és irányelvek összessége, amelyek
egy rendszerben, szakmai közegben vagy szakemberek kö-
zött egymással összekapcsolódnak, és hatékony együttműkö-
dést tesznek lehetővé számukra kultúrközi helyzetekben”
[15]. Betancourt és mtsai 2002-es meghatározása szerint
a ’kulturális kompetencia’ egészségügyi környezetben
„...az ellátórendszer azon képessége, miszerint olyan ellá-
tást tud olyan formában biztosítani a különféle (kulturá-
lis) értékekkel, meggyőződésekkel és magatartással rendel-
kező betegek számára, amely megfelel a betegek szociális,
kulturális és nyelvi szükségleteinek” [16].
Végül fontos megemlíteni, hogy bár az ’interkulturális
kompetencia’ fogalma történetileg nyelvészeti és kom-
munikációs eredetű, és funkcionalitásában szorosan ösz-
szefügg az ’interkulturális kommunikációval’, a tartal-
muk nem ekvivalens, ezért a két fogalom egymással nem
keverendő: az interkulturális kommunikációs képesség –
a szerzők értelmezése szerint – az interkulturális kompe-
tenciáknak egy fontos részét képezi, míg az ’interkultu-
rális kompetencia’ attól sokkal tágabb, több dimenziót
magában foglaló koncepció. A kommunikációtudomány
egyes értelmezései szerint viszont éppen fordított a hely-
zet: az ’interkulturális kompetenciák’ és a ’kommunika-
tív kompetenciák’ képezik részét a tágabb, ún. ’interkul-
turális kommunikatív kompetencia’ halmaznak [17, 18].
Az interkulturális kompetencia összetevői
Ahogy nincs univerzális ’interkulturális kompetencia’
definíció, hasonlóképpen számos különböző ’interkultu-
rális kompetencia’ modellt találhatunk az irodalomban,
eltérő számú és jelentésű komponenssel. Az orvos-, illet-
ve egészségtudományban használt legegyszerűbb mo-
dellek a következő három fő komponenst veszik alapul:
ismeretek (’knowledge’), készségek (’skills’) és attitűdök
(’attitudes’) [19, 20]. Egyes modellek külön kategóriába
sorolják az ún. ’kulturális tudatosságot’ (’awareness’)
(például a saját kulturális identitás ismerete, a saját elő-
ítéletek, illetve sztereotípiák felismerése) [21], míg má-
sok ezen szempontokat az ’attitűdök’ kategóriáján belül
Unauthenticated | Downloaded 08/01/20 05:07 PM UTC
1325
ORVOSI HETILAP 2020 ■ 161. évfolyam, 32. szám
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY
értelmezik [19, 22]. Papadopoulos és mtsai 2006-os mo-
dellje szerint a kulturális kompetencia mint cél elérésé-
hez a kulturális tudatosságon és ismereteken kívül elen-
gedhetlen az ún. ’kulturális érzékenység’ (’cultural
sensitivity’), beleértve a kulturális empátiát, tiszteletet,
elfogadást és bizalmat is [21].
A jelen tanulmány szerzői 2016 és 2018 között mér-
ték fel az interkulturális kompetenciát a Pécsi Tudo-
mányegyetem Általános Orvostudományi Karának medi-
kus hallgatóinak körében. A kutatáshoz az amerikai Like
által szerkesztett, ún. ’klinikai kulturális kompetencia
kérdőív’ hazai viszonyokra adaptált változatát használták
[22]. Ez a kérdőív a demográfiai adatokra és az interkul-
turális képzéseken való részvételre vonatkozó szekciókon
túl az interkulturális kompetenciák négy fő dimenzióját
vizsgálta: a ’szokásos’ ismeretek, készségek és attitűdök
hármasán kívül külön szekcióban értékelte az ún. ’szo-
ciokulturális felkészültséget igénylő helyzetekben való
komfortszintre’ vonatkozó kérdéskört.
Az, hogy milyen témák tartozhatnak az interkulturális
kompetencia egyes komponensei közé az egészségtudo-
mányok területén, szintén nagy változatosságot mutat a
nemzetközi szakirodalomban. Ebbe a legjobban az inter-
kulturális kompetencia felmérésére irányuló kutatások esz-
közeinek (például kérdőívek, interjúvázlatok) vizsgálatával
nyerhetünk bepillantást. Mivel a Like által eredetileg orvo-
sokra kifejlesztett és számos más nemzetközi kutatócso-
portban alkalmazott és publikált kérdőív állt a leginkább
összhangban saját kutatási céljainkkal, és mi is ennek a
medikusokra adaptált és kiegészített változatát alkalmaz-
tuk felméréseinkhez, az alábbiakban azt ismertetnénk,
hogy ennek a kérdőívnek az egyes szekciói milyen kérdés-
köröket érintettek [22–25]. Ezek nagyrészt lefedhetik az
interkulturális kompetencia egy-egy komponensének tar-
talmát is klinikai, egészségtudományi területen. A kérdé-
sek többségét a válaszadóknak 5 fokozatú Likert-skálán
kellett megválaszolniuk, és egyelőre a hazai felmérések
első részeredményeiből született közlemény [23].
A kutatás ’ismeretekre’ irányuló kérdéscsoportja az
alábbi témákra fókuszált (1. táblázat):
A táblázat utolsó öt kérdése nem volt része az eredeti,
Like által kifejlesztett kérdőívnek, ezeket saját kutatási
céljaink miatt tettük hozzá. Koehn és Swick kanadai kuta-
tók 2006-os tanulmányukban ráirányítják a figyelmet az
egészségi állapotban és ellátásban mutatkozó egyenlőt-
lenségek politikai szintű (szabályozási), szociális, vala-
mint egyéni meghatározottságára is (migrációs okok,
háttér, egyéni életesemények, traumák, például kínzás,
üldöztetés, diszkrimináció stb.), valamint hangsúlyozzák
ezen tartalmak orvosképzésbe integrálását [13]. Ezzel
egyetértésben, és tekintettel a 2013-as évet követő foko-
zott migrációs nyomásra, az orvos- és egészségtudomány
területén mi is fontosnak tartjuk az interkulturális isme-
retek közé integrálni az esetleges migráció-egészségügyi
vonatkozásokat, beleértve a migrációs történetet, hátte-
ret (ún. ’push faktorok’), életeseményeket. Gondoljunk
csak a természeti katasztrófáknak, háborúknak vagy kín-
zásoknak, üldöztetéseknek, az emberkereskedelemnek és
embercsempészetnek a fizikai és mentális egészségre
gyakorolt hatásaira, melyeket nem lehet figyelmen kívül
hagyni az ellátás során. Továbbá egészségtudományi te-
rületen szorosan idetartoznak a leggyakoribb eredetor-
szágoknak, földrajzi régióknak az epidemiológiai helyze-
tével kapcsolatos ismeretek is: például egyes, a fogadó
országokban már ritka vagy eradikáltnak tekinthető be-
tegségek gyakoribb előfordulása a küldő országokban, a
védőoltásokkal való lefedettség, a közegészségügyi ellá-
tórendszer állapota, vallási előírások, kulturális szokások,
egészségkép, hiedelmek. Ez megegyezik egy német és
holland kutatócsoport álláspontjával, amely szintén fon-
tosnak tartja az orvostanhallgatók interkulturális képzé-
sébe beépíteni az epidemiológiai szempontokat is. Köz-
leményükben az alábbi 4 fő témát javasolják a képzésbe
integrálni: „epidemiológia: a betegségek epidemiológiá-
jának és terápiákra adott reakcióinak etnikai variációi”;
„kultúra, etnicitás és identitás”; „szociális, gazdasági és
1. táblázat Az interkulturális kompetencia ’ismeretek’ komponensének
egyes témakörei
Ismeretek önértékelése az alábbi témakörökben
A különböző nemzetiségek, etnikai csoportok demográfiája
A különböző nemzetiségek, etnikai csoportok szociokulturális
sajátosságai (például vallás, családszerkezet stb.)
A különböző nemzetiségek, etnikai csoportok által tapasztalt
egészségügyi kockázatok
A különböző nemzetiségek, etnikai csoportok által tapasztalt
egészségügyi egyenlőtlenségek
Szociokulturális ismeretek az alábbi témakörökben:
a) egészségfejlesztés/betegségmegelőzés
b) reproduktív egészség/várandósság
c) gyerekek egészsége
d) serdülőkorúak egészsége
e) felnőttek egészsége
f) geriátria
g) női egészség
Etnofarmakológia (például a különböző etnikumok eltérő válaszai
aterápiára)
Különböző tradicionális gyógyító eljárások (például ayurvédikus
medicina, hagyományos kínai orvoslás stb.)
A rasszizmus, diszkrimináció és előítéletek egészségre, egészségügy-
re gyakorolt hatásai egyes népcsoportoknál a történelem során vagy
napjainkban
Országos vagy regionális szakmai irányelvek, ajánlások a kulturális
sokszínűség kezelésére az egészségügyi ellátásban
A migránsok egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésével kapcsolatos
ismeretek (jogosultságok stb.)
A migrációval összefüggő egészségügyi kockázatok
A migrációval kapcsolatos foglalkozás-egészségügyi aspektusok
A roma populáció egészségügyi ellátásával kapcsolatos ismeretek
(egészségkép, kulturális különbözőség stb.)
Interkulturális kommunikációval kapcsolatos ismeretek (például
alacsony vs. magas kontextusú kommunikáció)
Forrás: saját szerkesztés R. C. Like klinikai kulturális kompetencia kér-
dőíve alapján adaptálva [22]
Unauthenticated | Downloaded 08/01/20 05:07 PM UTC
2020 ■ 161. évfolyam, 32. szám ORVOSI HETILAP
1326
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY
jogi aspektusok”; valamint „kommunikáció” [26]. Vé-
gül, de nem utolsósorban, az interkulturális ismeretek
tárgykörének fontos részét kell, hogy képezzék a többsé-
gi társadalomtól eltérő kulturális háttérrel rendelkező
etnikai kisebbségek egészségével és egészségügyi ellátá-
sával kapcsolatos speciális ismeretek, különös tekintettel
arra a tényre, hogy hazánkban a roma etnikai kisebbség
születéskor várható átlagos élettartama 10–15 évvel el-
marad a nem roma emberekétől, és ennek hátterében
főként szociokulturális és életmódbeli tényezők állnak
[27, 28]. Ezen háttérismeretek nélkül nehéz interkultu-
rálisan kompetens ellátásról beszélni, ezért fontos ezen
ismereteket lehetőség szerint az orvosképzésbe és más
egészségügyi dolgozók képzésébe beépíteni.
Az interkulturális kompetencia ’attitűd’ komponensé-
nek felmérésére az idézett pécsi kutatás az alábbi részterü-
letekre vonatkozóan tett fel kérdéseket. Elsőként egyes,
egészségegyenlőtlenségekhez vezető tényezők szerepét
értékelték a résztvevők 5 fokozatú Likert-skálán (például
életmód, környezet, szegénység, iskolázottság, rassziz-
mus). Három kérdés vizsgálta a válaszadók önismeretét,
tudatosságát (’awareness’) a saját etnikai, kulturális iden-
titásukra, esetleges sztereotípiáikra és előítéleteikre vonat-
kozóan, és összesen hat kérdés vonatkozott a munkavég-
zés során a szociokulturális tényezők szerepének, vala-
mint a kulturáliskompetencia-képzés fontosságának érté-
kelésére. Hasonlóképpen, számos más szerző is az
interkulturális kompetencia ’attitűd’ komponensének fo-
galomkörében értelmezi az egészségegyenlőtlenségekhez
vezető tényezők (így például a szociokulturális háttér)
kritikai értékelését, a saját kulturális háttérre való önrefle-
xió képességét, kiegészítve a más kultúrák iránti érzékeny-
séggel, nyitottsággal és a kulturális különbségek iránti
tisztelettel [20]. Seeleman és mtsai szintén az ’attitűdök’
komponens alatt értékeli annak felismerését és elfogadá-
sát, hogy a kultúra milyen hatással van az egyének viselke-
désére és gondolkodására [19]. Az idézett hazai kutatás
és annak előzményei az interkulturális kompetencia ’kész-
ség’ komponensének tartalmát illetően a 2.táblázatban
felsorolt készségeket tartják fontosnak klinikai környezet-
ben, így az orvosképzés során ezen készségek fejlesztésére
is érdemes törekedni és a hallgatók számára lehetőséget
biztosítani ezek gyakorlására [4,22, 23–25].
Like egészségügyi dolgozók klinikai kulturális kompe-
tenciájának felmérésére irányuló kérdőívében egy külön
szekció vizsgálja a válaszadók ’komfortérzetét szociokul-
turális felkészültséget igénylő helyzetekben’ (3. táblá-
zat) [22]. Más kutatások viszont a táblázatban részle-
tezett helyzetekre való felkészültséget általában a
’készségek’ (’skills’) komponenshez sorolják [19, 21].
Akét megközelítés között alapvetően nincs ellentmon-
dás, inkább csak a kérdések fókuszában van az eltérés:
Like kérdőíve a válaszadó által értékelt komfortérzetre
fókuszál a munkavégzése során, melynek alacsony szintje
adódhat például egyéni készségek vagy célzott képzésen
való részvétel, felkészítés hiányából, és éppen ebben van
a kulcs, hogy a komfortérzet a készségek fejlesztésével
javítható. A készségek közül kiemelendő az interkulturá-
lis kommunikációs készség (beleértve a nem verbális
kommunikációs jelek felismerésének és értelmezésének
készségét és a tolmácsokkal való együttműködés készsé-
gét stb.); továbbá a multikulturális környezetben és
munkatársakkal való munkavégzés képessége és a dero-
gáló, diszkriminatív megjegyzésekkel való megküzdési
készségek is.
Az interkulturálisan kompetens
egészségügyi ellátás szintjei
Rendszer- és szervezeti szintű interkulturális
kompetenciák
Az interkulturális kompetencia fentiekben részletezett
összetevői alapvetően az egyéni ismeretekre, tudatosság-
ra, attitűdökre és készségekre vonatkoztak. Ha valódi,
átfogó, interkulturálisan kompetens egészségügyi ellá-
tásról beszélünk, az túl kell, hogy mutasson az egyéni
kompetenciákon, és ki kell, hogy terjedjen szakmai, szer-
vezeti és rendszerszintű kompetenciákra is: szándékra és
célokra és az azok megvalósulását elősegítő tevékenysé-
gekre (például rendeletek, útmutatók, az egyes célokhoz
rendelt források, képzések, monitorozás).
2. táblázat Az interkulturális kompetencia ’készségek’ komponensének
egyes témakörei
Készségek önértékelése az alábbi témakörökben
Betegek fogadása, üdvözlése kulturálisan megfelelő módon (például
kézfogás mely kultúrákban elfogadott, stb.)
Kideríteni a páciens nézőpontját az egészség/betegség vonatkozásá-
ban (például etiológia, kezelés, lefolyás, prognózis stb.)
Feltárni a páciens által alkalmazott népi vagy más alternatív
gyógymódokat
Feltárni, hogy a páciens bevont-e a gyógyításába népi vagy más
alternatív gyógyító személyeket
Kulturálisan megfelelő (szenzitív) fizikális vizsgálat
Kulturálisan megfelelő (szenzitív) kezelési terv előírása, megbeszé lése
Kulturálisan megfelelő (szenzitív) betegtájékoztatás és tanácsadás
végzése
Kulturálisan megfelelő (szenzitív) prevenciós szolgáltatások nyújtása
(oltás, szűrés stb.)
Kulturálisan megfelelő (szenzitív) életvégi ellátás nyújtása
A páciens aktív egészségismeretének, egészségértésének (health
literacy) felmérése (például mennyire érti meg a kezelési tervet)
Együttműködés orvosi, egészségügyi tolmácsokkal
A diagnózissal, kezeléssel kapcsolatos kultúrközi konfliktusokkal való
megküzdés
Megküzdés a kultúraközi problémákkal a beteg együttműködésének
(compliance) és az utasítások pontos betartásának területén
Megküzdés a kultúraközi etikai konfliktusokkal, ellentétekkel
Elnézést kérni a kultúrák különbözőségéből adódó félreértések,
hibák miatt
Forrás: saját szerkesztés R. C. Like klinikai kulturális kompetencia kér-
dőíve alapján adaptálva [22]
Unauthenticated | Downloaded 08/01/20 05:07 PM UTC
1327
ORVOSI HETILAP 2020 ■ 161. évfolyam, 32. szám
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY
Törvényi vagy rendeleti szinten Magyarországon
nincs erre vonatkozó szabályozás, viszont a négy legna-
gyobb hazai egyetem orvostudományi karai által közö-
sen jóváhagyott, az orvosi diplomához köthető általános
kompetenciáknak fontos részét képezi a beteggel és a
hozzátartozókkal való hatékony kommunikáció, beleért-
ve többek között a tolmács segítségével történő kommu-
nikációt is, amely egyben interkulturális kommunikációs
készségeket is feltételez [29]. Bár a kompetencialistán
nincs szó szerint megfogalmazva, hogy az orvos képes
legyen ’interkulturálisan kompetens’ ellátásokat nyújta-
ni, az alkalmazott ’hatékony’ kifejezés ezt magában fog-
lalhatja (például rossz hírközlés, életvégi ellátás, kezelési
terv megbeszélése esetén). Szervezeti szinten az inter-
kulturálisan kompetens ellátás többnyire a vezetői szán-
dék, motiváció és elkötelezettség, valamint a rendelke-
zésre álló források (pénzügyi és humánerőforrások stb.)
függvénye.
Kórházak, egészségügyi szolgáltatók szintjén egy eu-
rópai kezdeményezést, ’jó gyakorlatot’ említenénk az
interkulturális kompetencia szervezeti szintű megvalósu-
lásának példájaként: 2003 és 2005 között zajlott egy, az
Európai Unió által finanszírozott program, az ún. „mig-
ránsérzékeny kórház” projekt (migrant-friendly hospi-
tals) [30]. A program nyolc európai klinikát foglalt ma-
gában, melyekben kísérleti jelleggel átfogó szervezeti
fejlesztéseket és más beavatkozásokat hajtottak végre
(’whole health system approach’).
Fejlesztések és beavatkozások történtek például a kö-
vetkező területeken:
a kórházi vezetés és menedzsment megnyerése és el-
köteleződése a cél érdekében;
együttműködések erősítése a helyi hatóságokkal, a
szociális ellátórendszerrel és önkéntesekkel;
tolmács és interkulturális mediátor szolgáltatások
szervezése és elérhetővé tétele az egészségügyi ellátó-
rendszer számára;
’interkulturális kompetencia’ képzések szervezése a
klinika dolgozói számára;
migránsok számára adaptált információs és edukációs
anyagok és szolgáltatások fejlesztése;
végül, de nem utolsósorban, fontos eleme volt a fej-
lesztéseknek a migránsközösségek bevonása a tervezés
és a megvalósítás teljes folyamatába.
A projekt záródokumentuma, az ún. ’amszterdami
nyilatkozat’ (’Amsterdam Declaration’) a két éven át tar-
tó, intenzív fejlesztéseket magában foglaló program ta-
pasztalatai alapján első európai ajánláscsomagként fogal-
maz meg javaslatokat az EU tagállamai számára a
bevándorlók, illetve a többségi társadalomtól eltérő
etnokultúrájú populációk sajátos igényeinek kielégítése
és a fogadó országok egészségügyi ellátórendszereinek
fejlesztése érdekében [30, 31].
Felsőoktatási ’szervezeti’ szinten az egyetemi vagy
például (orvos)kari vezetés szándéka lehet a kar dolgozói
és hallgatói interkulturális kompetenciáinak fejlesztése
mind közvetlen, mind közvetett módokon. Ennek egy,
az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kapott köz-
vetett formája az ún. nemzetköziesítési törekvések veze-
tői támogatása, például hallgatói, oktatói mobilitások
(például Erasmus) és kutatói együttműködések ösztön-
zése, vendégoktatók fogadása, a külföldi hallgatói lét-
szám növelése, nemzetközi rendezvények (például
’international evening’) és más kezdeményezések támo-
gatása [32]. A közelmúltból egy ilyen népszerű kezde-
ményezésnek tekinthető a Pécsi Tudományegyetemről
(PTE) az ’50 étel a nagyvilágból’ című különleges sza-
kácskönyv kiadása, melyben az egyetem különböző kara-
in tanuló magyar és külföldi hallgatók mutatják be egy-
egy népszerű hazai receptjüket [33]. Egy közvetlenebb,
de szintén ’szervezeti szintű’ módja lehet a dolgozók
interkulturáliskompetencia-fejlesztésének az ún. oktatói
készségfejlesztő workshopok szervezése. 2018 őszén ke-
rült sor például a PTE Általános Orvostudományi Karán
(ÁOK) egy ilyen rendezvényre „Kulturális sokféleség a
PTE ÁOK oktatásában – az interkulturális kompetencia
fejlesztésének lehetőségei” címmel, és a rendezvény rendkí-
vül kedvező fogadtatásban és pozitív visszhangban része-
3. táblázat Komfortérzet egyes, szociokulturális felkészültséget kívánó
helyzetekben
Komfortérzet önértékelése az alábbi kultúrközi helyzetekben
Kulturálisan eltérő hátterű betegek ellátása
Magyarul nem vagy nem jól beszélő betegek ellátása
Ha olyan betegeket kell ellátnia, akik ragaszkodnak a népi vagy
alternatív gyógyítók bevonásához a kezelésbe
Ha olyan hiedelmeket vesz észre, amelyek a beteg által nem
kimondottak, de akadályozhatják a kezelési terv sikerességét
Ha olyan nem verbális kommunikációs jeleket vesz észre, amelyek-
nek eltérő jelentésük lehet a különböző kultúrákban
A fájdalom, aggódás, szenvedés kultúránként eltérő megnyilvánulá-
sainak észlelése, értelmezése
Ha olyan tanácsot kell adni a betegnek az egészségromboló
magatartásának megváltoztatására, amely az ő kulturális hiedelmei-
vel van összefüggésben
Ha indirekt módon kell a beteggel beszélnie a betegségéről, mivel
esetében ez a kulturálisan megfelelő
Ha először a beteg családjával kell közölnie a „rossz híreket”,
ésnem a beteggel, mivel esetében ez a kulturálisan megfelelő
Kulturálisan eltérő hátterű egészségügyi dolgozókkal való munka,
együttműködés
Olyan kollégával együtt dolgozni, aki derogáló megjegyzést tesz
eltérő kulturális háttterű páciensekre
Olyan pácienst kezelni, aki derogáló megjegyzést tesz az Ön eltérő
kulturális háttterére
Olyan páciensekkel foglalkozni, akik derogáló megjegyzést tesznek
más páciensek eltérő kulturális hátterére
A beteget kísérő vagy látogató nagyszámú családtaggal való
foglalkozás
Olyan páciensekkel foglalkozni, akiknek kulturális okokból eltérő
táplálkozási szokásaik vannak (például böjt, ramadán stb.)
Páciensek vallási szükségleteinek támogatása
Forrás: saját szerkesztés R. C. Like klinikai kulturális kompetencia kér-
dőíve alapján adaptálva [22]
Unauthenticated | Downloaded 08/01/20 05:07 PM UTC
2020 ■ 161. évfolyam, 32. szám ORVOSI HETILAP
1328
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY
sült a kari dolgozók részéről. A workshop során az ún.
’World Café’ módszerrel, meghívott bikulturális vendé-
gek bevonásával zajlott forgószínpad-szerűen az egyes
kultúrkörökből származó hallgatói csoportokkal kapcso-
latos kötetlen beszélgetés. A workshop eredményekép-
pen a részt vevő oktatók és adminisztratív dolgozók job-
ban megérthették az egy-egy kultúrkörhöz tartozó
hallgatók magatartásának kulturális hátterét, valamint
ötleteket kaphattak a hatékonyabb kommunikációhoz, a
sikeresebb együttműködéshez, és a rendezvény tapaszta-
latairól egy kari kiadvány is megjelent [34].
Szakmai és egyéni szintű kompetenciák:
interkulturáliskompetencia-képzések
Bár szervezeti szintű támogatottságot igényel (akkreditá-
ció, curriculumba építési szándék), mégis szakmai szintű
kompetenciafejlesztési tevékenységnek tekinthetjük a
PTE ÁOK képzési palettáján egyre szélesebb körben
megjelenő, hallgatói interkulturális kompetenciák fejlesz-
tését célzó választható kurzusok indítását, melyek magas
látogatottsággal nagy népszerűségnek örvendenek a ka-
ron mind a magyar, mind a külföldi hallgatók körében.
Alapvetően két fő megközelítés ismert az interkulturá-
liskompetencia-képzési programokban. Az ún. kultúrá-
kon átívelő (cross-cultural) megközelítés elsődlegesen a
kommunikáció folyamatára és olyan közös kulturális és
szociális tényezőkre fókuszál, amelyek több kultúrában is
jelen vannak (például kirekesztettség, nemi szerepek,
rasszizmus) [2]. Ilyen kurzusok például a hallgatók ki-
sebbségek iránti érzékenyítését és toleranciaerősítését
célzó „Interkulturális kommunikáció az orvostudomány-
ban” című kurzus magyar és német nyelven a PTE ÁOK
Magatartástudományi Intézetének gondozásában; to-
vábbá az Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Inté-
zet által meghirdetett, az interkulturális kommunikációs
készségeket és attitűdök fejlesztését célzó „Intercultural
competence in doctor-patient communication” angol nyel-
vű kurzus, valamint 2019 óta a „Gyakorlati orvosi kom-
munikáció” című elektív kurzus „A társadalmi és kultu-
rális sokféleség kezelése az orvosi kommunikációban”
modulja, magyar nyelven. A másik, hagyományosabb,
ún. „kategorikus” megközelítés során az egyes kulturális
csoportokkal kapcsolatos ismereteket, hiedelmeket és
magatartásformákat tanítanak a résztvevőknek, és ennél
a módszernél különösen fontos, hogy az egyes kultúrkö-
rök, etnikai csoportok tárgyalása során kerüljük a sztere-
otipizálást. Ilyen jellegű kurzusok a 2019 óta elérhető
„Aroma, a hajléktalan, a menekült és a szexmunkás: a
legsérülékenyebb társadalmi csoportok egészségproblémái és
egészségügyi ellátásuk kihívásai” elnevezésű választható
kurzus magyar és angol nyelven, és 2020 tavaszán, szin-
tén két nyelven indult a „Migránsok és etnikai kisebbségek
ellátása az EU-ban: egészségföldrajzi és interkulturális as-
pektusok” kurzus, mindkettő a PTE ÁOK Műveleti Me-
dicina Tanszékének gondozásában. Ez utóbbi két kurzus
kifejezetten a többségi társadalomtól eltérő szociokultu-
rális hátterű populációk kulturálisan érzékeny ellátásával
kapcsolatos ismeretekkel, készségekkel hivatott a hallga-
tókat, a jövő orvosait felvértezni, valamint fejleszteni az
egyéni szintű interkulturális kompetenciáikat. Ezen kur-
zusok kifejlesztését előzte meg mintegy ’szükségletfel-
mérésként’ a korábban említett, klinikai interkulturális-
kompetencia-felmérés több mint 1200 medikushallgató
bevonásával. A felmérés első részeredményeit 2019-ben
publikáltuk, és a kurzusok fejlesztése és szervezése során
igyekeztünk a hallgatói ötleteket, javaslatokat lehetőség
szerint minél jobban figyelembe venni (például hiteles
vendégoktatók felkérése, limitált csoportlétszám, vál-
tozatos, interaktív és gyakorlati, szituatív pedagógiai
módszerek alkalmazása, lehetőség biztosítása kötetlen
vitákra, véleményütköztetésre, felkészülni az esetleges
konfliktusok moderálására és mérsékelt, változatos szá-
monkérési formák alkalmazása) [23]. A kutatás során
számos specifikus, fejlesztendő területet is azonosítot-
tunk, mint például a kulturálisan szenzitív életvégi ellá-
tást, valamint a munkatársak, páciensek derogáló meg-
jegyzéseivel szembeni megküzdést; ez utóbbi témában a
PTE ÁOK Magatartástudományi Intézetének munkatár-
sai kínálnak választható kurzusokat, illetve szükség ese-
tén mentálhigiénés szolgáltatásokat.
Betancourt és mtsai az interkulturáliskompetencia-kép-
zés „legjobb megközelítéseként” a kultúrközi ismeretek
és kommunikációs készségek egyensúlyban való oktatását
ajánlják, továbbá hangsúlyozzák a betegek szociokulturá-
lis hátterének jelentőségét és hatását az orvos-kliens inter-
akciókra, döntéshozatalra és ezeken keresztül a kliens
egészségi mutatóira [2]. A Pécsi Tudományegyetem kí-
nálatában a fentiekben említett választható kurzusok egy-
mással szinergiában és összhangban Betancourt ’legjobb
megközelítésével’ lehetőséget nyújtanak a hallgatók szá-
mára, hogy mind a hagyományos, ’kategorikus’, mind
pedig a ’kultúrákon átívelő’ megközelítésből fejleszthes-
sék egyéni interkulturális kompetenciáikat. Annak ellené-
re, hogy nehézséget jelenthet egy-egy új kurzus alapkép-
zésbe illesztése a hallgatók túlterheltsége és időhiánya
miatt, biztató, hogy a felmérés résztvevői fontosnak tart-
ják az interkulturális kompetencia fejlesztésére irányuló
képzési modulok (például választható kurzusok, PhD- és
orvostovábbképző kurzusok) indítását a bevándorlás ak-
tualitása miatt, valamint a saját interkulturális ismereteik,
készségeik fejlődésének érdekében [23].
Az interkulturálisan kompetens
egészségügyi ellátás jelentősége, előnyei
A releváns tudományos szakirodalom jelentős része
hangsúlyozza a klinikai interkulturáliskompetencia-tar-
talmak orvosképzésbe integrálásának fontosságát, és szá-
mos közlemény a kulturáliskompetencia-képzési progra-
mok pozitív hatásairól számol be a kutatásban részt vevő
medikusok, orvosok és egészségügyi dolgozók klinikai
interkulturális ismeretei és készségei tekintetében [23–
Unauthenticated | Downloaded 08/01/20 05:07 PM UTC
1329
ORVOSI HETILAP 2020 ■ 161. évfolyam, 32. szám
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY
25, 30, 35, 36], illetve a betegelégedettség vonatkozásá-
ban [5, 35, 36].
Bár egyelőre tudományosan nem igazolták, számos el-
ismert szerző és kutatócsoport valószínűsíti, hogy az
egészségügyi dolgozók fejlődő klinikai interkulturális
kompetenciái közvetve pozitív hatással bírnak a betegek
egészségi mutatóira is [35, 36]. Ma már köztudott, hogy
az egészségegyenlőtlenségekhez vezető okok multifak-
toriálisak, és a legnagyobb mértékben olyan tényezők
járulnak hozzá, amelyek az egészség társadalmi megha-
tározóival (’social determinants of health’, SDH) kap-
csolatosak [37, 38]. Ilyen tényezők például az alacsony
iskolai végzettség és foglalkoztatás, a biztosítás hiánya és
az egészségügyi szolgáltatásokhoz való rosszabb hozzá-
férés is; tanulmányok igazolják, hogy a nyugati társadal-
makban ezek az egyenlőtlenségek különösen nyilvánva-
lóak bizonyos etnikai és kulturális kisebbségek körében,
legyen az hazai kisebbség vagy bevándorló populáció. Ez
utóbbi csoportban különösképpen veszélyeztettnek te-
kinthetők a háborúk, illetve politikai, faji, vallási üldözte-
tés elől menekülő menedékkérők és a nemzetközi véde-
lemben részesülők [9, 24, 39, 40]. Az ellátás minőségére
a társadalmi meghatározókon túl számos más tényező is
hatással lehet, például az ellátórendszer és a beteg közöt-
ti kommunikáció, beleértve a döntéshozatali folyamatot
is. Ugyanis az orvos-beteg kommunikáció során megje-
lennek vagy megjelenhetnek a betegek változatos elkép-
zelései vagy hiedelmei a betegségük eredetével, okaival
és lefolyásával kapcsolatosan, illetve a kezeléssel és a gyó-
gyulással kapcsolatos elvárásaik és preferenciáik. Ezeket a
tényezőket pedig erősen befolyásolja a kulturális háttér,
ahogy a betegek orvoshoz fordulási szokásait is. Mind-
ehhez még hozzájárul a betegek egészségműveltsége és
egészségértése, a kezelési terv és az orvosi utasítások
megértésének és betartásának képessége (’health litera-
cy’) is, amelyeknek szintén lehet szociokulturális megha-
tározottságuk [38]. A klinikai interkulturáliskompeten-
cia-képzési programok célja mindezzel összhangban,
hogy specifikus ismeretekkel, készségekkel és eszközök-
kel vértezze fel az egészségügyi dolgozókat ahhoz, hogy
jobban megértsék és kezelni tudják az egészséggel kap-
csolatos hiedelmeket, értékeket és változatos magatartás-
formákat a kulturálisan, illetve etnikailag sokszínű popu-
lációk ellátása során. A képzések révén fejlődhet a
résztvevők kulturális tudatossága, felismerhetik és meg-
tanulhatják kezelni esetleges meglévő előítéleteiket és
sztereotípiáikat, hogy hatékonyan meg tudják előzni az
ellátás során esetleg előforduló diszkriminatív megnyil-
vánulásokat, amelyek szintén egészségegyenlőtlenségek-
hez vezethetnek [27]. Kutatások igazolják, hogy az or-
vos és a beteg közötti kommunikáció közvetlenül
kapcsolódik a beteg elégedettségéhez, ami pedig hatással
lehet az orvossal való együttműködésre (compliance), a
megelőzést célzó intézkedések és az orvos utasításainak
betartására (például szűrésen való részvétel, gyógyszer-
szedés), és ezáltal, közvetve, hozzájárulhat az ellátás mi-
nőségéhez, illetve a betegek egészségéhez [2, 41].
Következtetés
A klinikai interkulturáliskompetencia-képzések igazoltan
javítják az egészségügyi dolgozók ismereteit, attitűdjeit
és készségeit a multikulturális környezetben való beteg-
ellátással kapcsolatosan, és hozzájárulnak a hatékonyabb
orvos-beteg kommunikáció megvalósulásához, ezáltal
fokozzák az ellátásban részesülők elégedettségét és
együttműködését. Bár jelen ismereteink szerint ezen
képzések pozitív hatása a betegek egészségére közvetle-
nül még nem bizonyítható, a fentiek alapján erősen való-
színűsíthető, ezért az orvosok és egészségügyi dolgozók
képzésébe integrálása javasolt [5, 23, 35, 36, 41, 42].
Anyagi támogatás: A kutatás a Magyar Tudományos
Akadémia ’Bolyai János Kutatói Ösztöndíj’ támogatásá-
val valósult meg. Az ösztöndíjas időszak: 2017/09/01–
2020/08/31. Az Innovációs és Technológiai Miniszté-
rium ÚNKP-19-4 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság
Programjának szakmai támogatásával készült. Támogat-
ta a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi
Kar Kutatási Alap (PTE ÁOK-KA, nr. 2017-16).
Szerzői munkamegosztás: A tanulmány első változatát
M.E. készítette, a közlemény végső formájának elkészí-
tésében, szakmai és formai véleményezésében N. T.
nyújtott nélkülözhetetlen segítséget. A cikk végleges vál-
tozatát mindkét szerző elolvasta és jóváhagyta.
Érdekeltségek: A szerzőknek nincsenek érdekeltségeik.
Irodalom
[1] World Health Organization, Regional Office for Europe. Step-
ping up action on refugee and migrant health. Towards a WHO
European framework for collaborative action. Outcome docu-
ment of the High-level Meeting on Refugee and Migrant Health,
23–24 November 2015, Rome, Italy. Available from: http://
www.euro.who.int/__data/assets/pdf_file/0008/298196/
Stepping-up-action-on-refugee-migrant-health.pdf [accessed:
April 5, 2020].
[2] Betancourt JR, Green AR, Garrillo JE, et al. Defining cultural
competence: a practical framework for addressing racial/ethnic
disparities in health and health care. Public Health Rep. 2003;
118: 293–302.
[3] Rechel B, Mladovsky P, Ingleby D, et al. Migration and health in
an increasingly diverse Europe. Lancet 2013; 381: 1235–1245.
[4] Like RC. Educating clinicians about cultural competence and
disparities in health and health care. J Contin Educ Health Prof.
2011; 31: 196–206.
[5] Kagawa-Singer M, Kassim-Lakha S. A strategy to reduce cross-
cultural miscommunication and increase the likelihood of im-
proving health outcomes. Acad Med. 2003; 78: 577–587.
[6] UNESCO Universal Declaration on Cultural Diversity.
[UNESCO Egyetemes Nyilatkozat a Kulturális Sokszínűségről.]
Available from: http://www.unesco.org/new/fileadmin/
MULTIMEDIA/ HQ/CLT/diversity/pdf/declaration_cultur-
al_diversity_hu.pdf [accessed: April 5, 2020]. [Hungarian]
[7] Hofstede G. Cultures and organizations: software of the mind.
2nd edition. McGraw-Hill, New York, NY, 2005.
[8] Weaver GR. Understanding and coping with cross-cultural ad-
justment stress. In: Weaver GR. (ed.) Culture, communication
Unauthenticated | Downloaded 08/01/20 05:07 PM UTC
2020 ■ 161. évfolyam, 32. szám ORVOSI HETILAP
1330
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY
and conflict: readings in intercultural relations. 2nd edition.
Mass, Simon and Schuster Publishing, Needham Heights, MA,
1998; pp. 187–204.
[9] Helman CG. Culture, health and illness. Fifth edition. CRC
Press, London, 2007.
[10] Hofstede G. Dimensionalizing cultures: the Hofstede model in
context. Online Readings Psychol Cult. 2011; 2: 8.
[11] Baráth Á. Cultural competence and social work. [Kulturális kom-
petencia és szociális munka.] Esély 2019; 30(2): 110–128.
[Hungarian]
[12] Landy D. (ed.) Culture, disease, and healing: studies in medical
anthropology. Macmillan, New York, NY, 1977.
[13] Koehn PH, Swick HM. Medical education for a changing world:
moving beyond cultural competence into transnational compe-
tence. Acad Med. 2006; 81: 548–556.
[14] Renschler I, Cattacin S. Comprehensive ‘Difference Sensitivity’
in health systems. In: Björngren-Cuadra C, Cattacin S. (eds.)
Migration and health: difference sensitivity from an organisation-
al perspective. IMER, Malmö, 2007; pp. 37–41.
[15] Cross T, Bazron B, Dennis K, et al. Towards a culturally compe-
tent system of care. Georgetown University Child Development
Center, CASSP Technical Assistance Center, Washington, DC,
1989.
[16] Betancourt J, Green A, Carrillo J. Cultural competence in health
care: emerging frameworks and practical approaches. Field re-
port. The Commonwealth Fund, New York, NY, 2002.
[17] Byram M. Intercultural competence in foreign languages – the
intercultural speaker and the pedagogy of foreign language edu-
cation. In: Deardorff DK. (ed.) The SAGE Handbook of Inter-
cultural Competence. Thousand Oaks, San Francisco, CA, 2009;
pp: 321–332.
[18] Walinski J. Enhancing intercultural communicative competence
in an online collaborative assessment environment: CEFcult pro-
ject (2012). In: Pezik P (ed.) Corpus data across languages and
disciplines. Peter Lang Publishing, Frankfurt am Main, 2012;
pp. 55–65.
[19] Seeleman C, Suurmond J, Stronks K. Cultural competence: a
conceptual framework for teaching and learning. Med Educ.
2009; 43: 229–237.
[20] Watt K, Abbott P, Reath J. Developing cultural competence in
general practitioners: an integrative review of the literature.
BMC Fam Pract. 2016; 17: 158.
[21] Papadopoulos I. The Papadopoulos, Tilki and Taylor model of
developing cultural competence. In: Papadopoulos I. (ed.)
Transcultural health and social care: Development of culturally
competent practitioners. Churchill Livingstone Elsevier, Edin-
burgh, 2006; pp. 7–24.
[22] Like RC. Clinical cultural competency questionnaire (pre-train-
ing version). Center for Healthy Families and Cultural Diversity,
Department of Family Medicine, UMDNJ – Robert Wood John-
son Medical School, 2001. Available from: http://rwjms.umd-
nj.edu/departments_institutes/family_medicine/chfcd/grants_
projects/documents/Pretraining.pdf [accessed: April 5, 2020].
[23] Marek E, Schmél D, Katz, Z, et al. Interculturality and health-
care provision. [Gyógyítás és interkulturalitás.] Egészségfejlesz-
tés 2019; 60(4): 30–45. [Hungarian]
[24] Ladson GM, Lin JM, Flores A, et al. An assessment of cultural
competence of first-and second-year medical students at a his-
torically diverse medical school. Am J Obstet Gynecol. 2006;
195: 1457–1462.
[25] Okoro ON, Odedina FT, Reams RR, et al. Clinical cultural com-
petency and knowledge of health disparities among pharmacy
students. Am J Pharm Educ. 2012; 76: 40.
[26] Knipper M, Seeleman IC, Essink ML. How should ethnic diver-
sity be represented in medical curricula? A plea for systematic
training in cultural competence. Tijdschrift voor Medisch
Onderwijs 2010; 29: 54–60.
[27] European Comission 2014: Roma health report. Health status of
the Roma population. Data collection in the member states of
the European Union. Available from: https://ec.europa.eu/
health/sites/health/files/social_determinants/docs/2014_
roma_health_report_en.pdf [accessed: April 5, 2020].
[28] Szirtesi Z. Health status of the Roma. [A cigányság egészségügyi
helyzete.] Agroinform Kiadó, Budapest, 1998. [Hungarian]
[29] Competencies attached to a medical diploma. [Orvosi diplo-
mához köthető kompetenciák.] 2012. Available from: https://
aok.pte.hu/docs/th/file/2012/Kompetencialista2012.pdf
[accessed: April 5, 2020]. [Hungarian]
[30] Krajic K, Stramayr C, Karl-Trummer U, et al. Improving ethno-
cultural competence of hospital staff by training: experiences
from the European “migrant-friendly hospitals” project. Divers
Health Social Care 2005; 2: 279–290.
[31] The Amsterdam Declaration. Towards migrant-friendly hospitals
in an ethno-culturally diverse Europe. In: “Hospitals in a cultur-
ally diverse Europe”. International conference on quality-assured
health care and health promotion for migrants and ethnic mi-
norities. European Commission, Amsterdam, 2004. Available
from: http://ec.europa.eu/health/ph_projects/2002/promo-
tion/fp_promotion_2002_annex7_14_en.pdf [accessed: April 5,
2020].
[32] Németh T. The intercultural impact of the Erasmus programme
on Hungarian students, with special regard to students of medi-
cine and health care (PhD thesis). Faculty of Sciences, University
of Pécs, 2015.
[33] P. Horváth T, Berta A. (eds.) 50 delicacies on Earth. [50 étel a
nagyvilágból.] Pécsi Tudományegyetem, Kapcsolati és Nemzet-
köziesítési Igazgatóság, Pécs, 2019. [Hungarian]
[34] Faubl N, Füzesi Zs., Németh T. (eds.) Cultural diversity in the
training program of the PTE AOK. Opportunities for the devel-
opment of intercultural competence. Lessons from a workshop.
[Kulturális sokféleség a PTE ÁOK oktatásában. Az interkulturális
kompetencia fejlesztésének lehetőségei. Egy workshop tanulsá-
gai.] Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar,
Magatartástudományi Intézet, Orvosi Oktatásfejlesztési és Kom-
munikációs Tanszék, Pécs, 2018. Available from: https://aok.
pte.hu/docs/magtud/file/Kulturalis_sokfeleseg_a_PTE_AOK_
oktatasaban.pdf. [Hungarian]
[35] Beach MC, Price EG, Gary TL, et al. Cultural competency: a
systematic review of health care provider educational interven-
tions. Med Care 2005; 43: 356–373.
[36] Betancourt JR, Green AR. Commentary: linking cultural compe-
tence training to improved health outcomes: perspectives from
the field. Acad Med. 2010; 85: 583–585.
[37] Wilkinson RG, Marmot M. (eds.) Social determinants of health:
the solid facts. WHO Regional Office for Europe, Copenhagen,
1998.
[38] Marmot M, Allen J, Goldblatt P, et al. Fair Society, Healthy Lives
– The Marmot Review: Strategic review of health inequalities in
England post-2010. Available from: https://www.parliament.
uk/documents/fair-society-healthy-lives-full-report.pdf [acces-
sed: April 5, 2020].
[39] Davies AA, Basten A, Frattini C. Migration: a social determinant
of migrants’ health. Eurohealth 2010; 16: 10–12.
[40] Ingleby D. Ethnicity, Migration and the ‘Social Determinants of
Health’ Agenda. Psychosoc Interv. 2012; 21: 331–341.
[41] Kleinman A, Eisenberg L, Good B. Culture, illness, and care:
clinical lessons from anthropologic and cross-cultural research.
Ann Intern Med. 1978; 88: 251–258.
Focus 2006; 88: 251–258.
[42] Seeleman C, Hermans J, Lamkaddem M, et al. A students’ sur-
vey of cultural competence as a basis for identifying gaps in the
medical curriculum. BMC Med Educ. 2014; 14: 216.
(Marek Erika dr.,
Pécs, Szigeti út 12., 7627
e-mail: erika.marek@aok.pte.hu)
A cikk a Creative Commons Attribution 4.0 International License (https://creativecommons.org/licenses/by/4.0/) feltételei szerint publikált Open Access közlemény. (SID_1)
Unauthenticated | Downloaded 08/01/20 05:07 PM UTC
... The discussion of ways to effectively counter migrants' health inequality is still ongoing. Cultural competence is seen as one strategy to rebalance inequalities in nursing and medical care and to promote immigrants' chances of participation in healthcare [4][5][6][7][8]. Two aspects shown to have a positive impact in this context are a solution-oriented working approach, and empathy and tolerance when dealing with cultural diversity. ...
Article
Full-text available
Background Cultural competence is considered a core qualification for dealing with socio-cultural diversity and balancing disparities in health care. Objectives To explore features supporting and inhibiting cultural competence in the hospital at both organisational and staff levels. Design Cross-sectional online survey in the form of a full census from May to November 2018. Setting Two organisations that run a total of 22 hospitals in Germany. Participants Eight hundred nursing and medical professionals [nurses: n = 557; doctors: n = 243]. Methods Using the Short Form Cultural Intelligence SCALE (SFCQ), cultural competence was measured and its relation to potential influencing factors at staff level and organisational level examined, using bivariate (t-Test, one-way ANOVA, Pearson and Spearman correlations) and multivariate (multiple linear regression) approaches. Model 1 examined features at organisational level, Model 2 at individual level and Model 3 included organisational and individual features. Results The mean cultural competence measured was 3.49 [min.: 1.3; max.: 5.0]. In the bivariate and isolated multivariate models [Models 1 and 2], factors on both organisational and individual levels were significantly related to the hospital staff’s cultural competence. The multivariate overview [Model 3], however, revealed that individual features at staff level were the statistically relevant predictors. Positive influencing features included staff’s assessment of the importance of cultural competence in their professional context [B: 0.368, 95% confidence interval 0.307; 0.429], participation in competence training [B: 0.193; 95% confidence interval 0.112; 0.276] and having a migration background [B: 0.175; 95% confidence interval 0.074; 0.278], while negative features included length of medical service [B: -0.004; 95% confidence interval -0.007; -0.001]. Conclusions The development and practice of cultural competence appear to be determined less by organisational features and more on the level of individual actors. In addition to staff development, adequate organisational structures and an economic incentive system are required to promote sociocultural diversity in hospitals.
... A külföldi hallgatók létszámának növekedése a magyar egyetemeken is megfigyelhető. A négy orvosi egyetem különösen népszerű választás a más országokból érkező diákok körében (Pozsgai et al., 2012;Németh -Pozsgai, 2018;Marek -Németh, 2020). Ahogy az a Pécsi Tudományegyetem honlapján is látható (UP, 2020), 2020 júniusában közel 4500 külföldi diáknak volt aktív hallgatói státusza az egyetem valamelyik karán. ...
Article
A Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Kara nagy népszerűségnek örvend mind a magyar, mind pedig a külföldi hallgatók körében, utóbbiak a világ számos országából érkeznek az intézménybe. A hallgatók nemzetiségtől függetlenül komoly elvárásokkal kezdik meg tanulmányaikat, támaszkodva a tanulásról és tanításról alkotott, korábbi tapasztalataikon alapuló elképzeléseikre. Ezek a tapasztalatok igen változatosak lehetnek, tekintve, hogy a külföldi hallgatói csoportokban számos különböző náció és kultúra találkozik. A szaknyelvoktatóknak így sokszor nem egyszerű a feladata, hogy a lehető leghatékonyabb módszereket válasszák ki és alkalmazzák akár a külföldi, akár a magyar hallgatói csoportokban. Ennek a tanulmánynak a célja két online kérdőív eredményeinek bemutatása és összehasonlítása, melyeknek a célja a külföldi és magyar orvostanhallgatók által leghatékonyabbnak ítélt módszerek összegyűjtése és értékelése volt. A két hallgatói csoport választásai között nem mutatkoztak éles különbségek, ellenben számos kérdésben hasonló, szinte megegyező válaszok érkeztek. Kiemelkedően magas volt a gamifikáció pozitív megítélése és támogatása a hallgatók körében, ezért elmondható, hogy a szaknyelvórák játékosítása pozitív hatással lehet a tanulási folyamatra.
Article
Full-text available
Napjainkban szembesül a szociális munka a rasszizmus, a kollektív erő-szak, az emberkereskedelem, a rabszolgaság és a nemzetközi migráció újabb hullámaival. Ebben a multikulturális környezetben kihívást jelent a szociális szakma számára a kulturális kompetencia fogalmának újragondolása és az e területen dolgozók képessé tétele a hatékony kommunikációra. A dolgozat kísérletet tesz arra, hogy betekintést nyújtson az interkulturális kompeten-cia fogalmi rendszerébe, mérésének és fejlesztésének lehetőségeibe a szociális munka világában, középpontba helyezve a szakma felsőoktatását. Bevezetés Habár évtizedek múltak el az emberjogi mozgalmak kezdete (a 60-as évek) óta, mégis növekszik a rasszizmus, a fegyveres erőszak, illetve a nemzetközi migráció újabb hullámai érik el a gazdaságilag fejletteb országokat. Gombamód szapo-rodnak a szervezett gyűlöletcsoportok, a gyűlöletbeszéd pedig szerves része lett a politikai retorikának. Kérdés: mennyire van a szociális munka felkészülve arra, hogy felvegye a harcot mindezen kulturális pusztítások sokaságával (Lavalette & Penketh, 2013; Škorić, 2017; Trainin Blank, 2006). Mielőtt azonban választ keresnénk a kérdésre, idézzük fel röviden a társadalmi válsághelyzetek főbb okait. A társadalmi feszültségek és konfliktusok újabb áradatának egyik kiváltó oka kétségtelenül a nemzetközi tömegmigráció globális felerősödése, amely egy-re távolabbi kultúrákat sodor egymás mellé és ütköztet egymással (Mészáros, 2010). A másik tényező a politikai populizmusok terjedése, amelyeknek mantrája az idegenellenesség és az ellenségkeresés (Boros és Kodlát, 2016). Végezetül, a harmadik tényező a multikulturális kompetencia kérdése, illetve annak hiánya a politikai kultúrákban, a segítő szakmákban és a közéletben. A hiány olyannyi-ra és annyiban aggasztó, hogy a humán ellátórendszerekben dolgozók többsége vallja magáról, hogy felkészületlen a hatékony kommunikációra a más kultúrák-ból származó személyekkel, családokkal és csoportokkal (Horewitz et al., 2013; Jensen, 2017). Dolgozatunkban ez utóbbi témára fókuszáltunk. Egyrészt azért, mert a szo-ciális munka hazai szakirodalmában a multikulturális kompetencia meglepően ritkán emlegetett és vizsgált téma, annak ellenére, hogy maga a "szakmai alkal-Szociális munka
Article
Full-text available
Background: Cultural competence is a broad concept with multiple theoretical underpinnings and conflicting opinions on how it should be materialized. While it is recognized that cultural competence should be an integral part of General Practice, literature in the context of General Practice is limited. The aim of this article is to provide a comprehensive summary of the current literature with respect to the following: the elements of cultural competency that need to be fostered and developed in GPs and GP registrars; how is cultural competence being developed in General Practice currently; and who facilitates the development of cultural competence in General Practice. Methods: We conducted an integrative review comprising a systematic literature search followed by a synthesis of the results using a narrative synthesis technique. Results: Fifty articles were included in the final analysis. Cultural competence was conceptualized as requiring elements of knowledge, awareness/attitudes and skills/behaviours by most articles. The ways in which elements of cultural competence were developed in General Practice appeared to be highly varied and rigorous evaluation was generally lacking, particularly with respect to improvement in patient outcomes. Formal cultural competence training in General Practice appeared to be underdeveloped despite GP registrars generally desiring more training. The development of most aspects of cultural competence relied on informal learning and in-practice exposure but this required proper guidance and facilitation by supervisors and educators. Levels of critical and cultural self-reflection amongst General Practitioners and GP registrars varied and were potentially underdeveloped. Most standalone training workshops were led by trained medical educators however the value of cultural mentors was recognised by patients, educators and GP registrars across many studies. Conclusions: Cultural competency development of GP registrars should receive more focus, particularly training in non-conscious bias, anti-racism training and critical self-reflectiveness. There is a need for further exploration of how cultural competence training is delivered within the GP training model, including clarifying the supervisor's role. It is hoped this discussion will inform future research and training practices in order to achieve quality and respectful care to patients across cultures, and to remove health inequities that exist between cultural groups.
Chapter
Full-text available
The CEFcult Project provides an online environment that enables self-, peer-and expert evaluation of spoken language proficiency and intercultural communicative competence in professional communication. By combining the CEFR scales for language proficiency with the INCA rating scales for intercultural competence the project has translated the concepts of linguistic competence and intercultural competence into a single assessment framework (based on Byram's model of Intercultural Communicative Competence) that is applicable in practice through the use of operationalized scales. The project has developed a flexible collaborative assessment platform to measure and raise intercultural communicative competence through implementation of real-life scenarios based on spoken interaction typical of the modern international enterprise. Educators and professionals in intercultural communication and collaboration can contribute to the CEFcult environment with new custom scenarios and further expansion of the assessment framework.
Article
Full-text available
Background Assessing the cultural competence of medical students that have completed the curriculum provides indications on the effectiveness of cultural competence training in that curriculum. However, existing measures for cultural competence mostly rely on self-perceived cultural competence. This paper describes the outcomes of an assessment of knowledge, reflection ability and self-reported culturally competent consultation behaviour, the relation between these assessments and self-perceived cultural competence, and the applicability of the results in the light of developing a cultural competence educational programme. Methods 392 medical students, Youth Health Care (YHC) Physician Residents and their Physician Supervisors were invited to complete a web-based questionnaire that assessed three domains of cultural competence: 1) general knowledge of ethnic minority care provision and interpretation services; 2) reflection ability; and 3) culturally competent consultation behaviour. Additionally, respondents graded their overall self-perceived cultural competence on a 1–10 scale. Results 86 medical students, 56 YHC Residents and 35 YHC Supervisors completed the questionnaire (overall response rate 41%; n= 177). On average, respondents scored low on general knowledge (mean 46% of maximum score) and knowledge of interpretation services (mean 55%) and much higher on reflection ability (80%). The respondents’ reports of their consultation behaviour reflected moderately adequate behaviour in exploring patients’ perspectives (mean 64%) and in interaction with low health literate patients (mean 60%) while the score on exploring patients’ social contexts was on average low (46%). YHC respondents scored higher than medical students on knowledge of interpretation services, exploring patients’ perspectives and exploring social contexts. The associations between self-perceived cultural competence and assessed knowledge, reflection ability and consultation behaviour were weak. Conclusion Assessing the cultural competence of medical students and physicians identified gaps in knowledge and culturally competent behaviour. Such data can be used to guide improvement efforts to the diversity content of educational curricula. Based on this study, improvements should focus on increasing knowledge and improving diversity-sensitive consultation behaviour and less on reflection skills. The weak association between overall self-perceived cultural competence and assessed knowledge, reflection ability and consultation behaviour supports the hypothesis that measures of sell-perceived competence are insufficient to assess actual cultural competence.
Article
Full-text available
One of the most promising recent developments in health policy has been the emergence of a global ‘health equity’ movement concerned with the social determinants of health. In European research and policy-making, however, there is an strong tendency to reduce ‘social determinants’ to ‘socioeconomic determinants’ and to ignore the role of ethnicity, migration and other factors in the creation of inequities. This threatens to hold up the development of work on ethnicity and migration and thus to perpetuate inequities linked to these factors. The present article sets out to illustrate this tendency and to investigate the reasons which may underlie it. The justifications often put forward for neglecting ethnicity and migration are shown to be erroneous. An integrated approach, simultaneously taking account of socioeconomic status, migration and ethnicity as well as other determinants of inequity, is essential if work on the social determinants of health is to make progress. Equity is indivisible; researchers investigating different aspects of social stratification should not treat each other as rivals, but as indispensible allies. An integrated, intersectional, multivariate and multilevel approach will improve our understanding of health inequities and make available more resources for tackling them.