Content uploaded by Imre Fazekas
Author content
All content in this area was uploaded by Imre Fazekas on Jun 28, 2019
Content may be subject to copyright.
38
Occurence of Agdistis tamaricis (Zeller, 1847) and Stenoptilia
pneumonanthes (Büttner, 1880) in Hungary
(Microlepidoptera: Pterophoridae)
I. FAZEKAS
According to Hungarian researches 60 Pterophoridae species have been shown in the country up
till now (GOZMÁNY 1963; FAZEKAS 1992, 1994, 1996). Two new species have been added to the
Hungarian fauna: Agdistis tamaricis, Stenoptilia pneumonanthes on the basis of the latest exami-
nations.
The new data of Agdistis tamaricis (Z.): 1. female: Hung. centr., Pákozd, UTM CT 13, 28.VII. 1986
leg. PETRICH, gen. prep. & det. FAZEKAS: - 1. female: Hung. centr., Sárkeresztúr, UTM CT 10, 5.VI.
1992 leg. et gen. prep. PETRICH, det. FAZEKAS. The Hungarian „nativeness” of Agdistis tarnaricis is
uncertain. It is just possible that it got with the country.
The Stenoptilia pneumonanthes presence in Hungary already came up earlier. But the three
demonstrating specimens have just turned up now from the Aggtelek National Park in the north of
Hungary. Its new data: 1. male: Hung.nord. Jósvafı, UTM DU 67, 21.VIII.1988 leg. SZABÓKY, det.
FAZEKAS; 2. male: Hung. nord, Jósvafı, VITUKI-building, UTM DU 67, 04 and 06.VTTT.1989 leg.
SZABÓKY, gen. prep. et det. FAZEKAS.
The author gives the description of the wings of both species and dernonstrates the genitals in
drawings. He analyses the habitats and the palearctic distribution of the species.
Állattani Közlemények 82: 29-38. (1997)
Agdistis tamaricis
Stenoptilia pneumonanthes
Abstract
ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (1997) 82: 29-38.
29
Az Agdistis tamaricis (Zeller, 1847) és a Stenoptilia pneumonanthes
(Büttner, 1880) elıfordulása Magyarországon
(Microlepidoptera: Pterophoridae)
FAZEKAS IMRE
Komlói Természettudományi Győjtemény, H - 7300 Komló, Városház tér 1.
Összefoglalás. Az eddigi faunisztikai és taxonómiai kutatások alapján Magyarországról 60 Ptero-
phoridae fajt mutattak ki. Az újabb vizsgálatok alapján a hazai fauna két új fajjal gyarapodott:
Agdistis tamaricis (Zeller 1847), Stenoptilia pneumonanthes (Büttner, 1880). A palearktikum déli
felében diszjunkt elterjedéső Agdistis tamaricis egy széles ökológiai valenciájú tollasmoly faj. A
Kárpát-medence térségébıl az elsı hiteles példányok Pákozdról és Sárkeresztúrról kerültek elı. Az A.
tamaricis tápnövényei közül a Myricaria germanica a magyar flórából eltünt fajnak tekinthetı, míg a
Tamarix galica és a T. smyrnensis növényeket, mint mediterrán eredető díszcserjéket sokfelé ültetik.
Bár az Agdistis tamaricis tollasmolylepke „ıshonossága” Magyarországon nem kizárt, azonban a
Tamarix szállítmányokkal való betelepülése is feltételezhetı. A Stenoptilia pneumonanthes a közel-
rokon Stenoptilia graphodactyla fajtól teljes biztonsággal csak genitália vizsgálattal különböztethetı
meg. Az ún. graphodactyla fajcsoport taxonómiai reviziója után megállapítható, hogy a Stenoptilia
pneumonanthes eddig csak Európából ismert, de hiányzik a mediterrán vidékekrıl, és Közép-
Európában igen lokális, ritka. Magyarországról, az Aggteleki Nemzeti Parkból (Jósvafı) eddig három
hím példánya került elı.
Kulcsszavak: tollasmolylepkék, magyarországi elıfordulás, földrajzi elterjedés.
Bevezetés
Az elmúlt idıszakban több munkámban foglalkoztam a magyar tollasmolylepke-fauna
fajgyarapodásával (FAZEKAS 1985, 1986, 1993 a, 1993 b, 1994). A magyarországi Ptero-
phoridae fajok rendszertani, nevezéktani és faunisztikai katalógusaiban 60 taxon hazai elı-
fordulásáról számoltam be (FAZEKAS 1992, 1994, 1996). Az európai tollasmolylepkéket
feldolgozó monográfia (GIELIS 1996) Magyarországra vonatkozó adatai csak kellı kriti-
kával használhatók fel, hiszen olyan közismert hazai fajok maradtak ki mint az Amblyptilia
acanthodactyla (Hübner, 1813), az A. punctidactyla (Haworth, 1811), a Hellinsia
osteodactyla (Zeller, 1841) stb.
Az európai lepkefaunát összefoglaló fajlista (KARSHOLT & RAZOWSKI 1996) már jóval
közelebb áll a valódi magyar tollasmolylepke faunáról alkotott képhez, mivel a legújabb
hazai faunisztikai kutatások eredményeit abba teljes egészében beépítették (BIGOT &
PICARD 1996).
Jelen tanulmányomban két újabb fajt mutatok ki a magyar faunából. Ismertetem a fajok
leírását, a genitáliák struktúráját, a fajok biológiáját és földrajzi elterjedését.
FAZEKAS I.
30
Módszerek
A tollasmolyok szárnyrajzolat alapján való azonosítása még a sérülésmentes példányok
esetében is gondot jelent. Különösen érvényes ez az Agdistis Hübner, 1825 és a Stenoptilia
Hübner, 1825 nemzetségek fajaira. A külsı morfológiai jegyek elemzése mellett mindig
szükség van a genitáliák vizsgálatára. A megfelelı összehasonlító anyag felállításánál töre-
kedni kell a fiolával való győjtésre, hogy az állatok kevésbé sérüljenek. A különbözı al-
tatószerek helyett a közismert fagyasztásos módszert alkalmazva, a jól preparált példányo-
kon a jellegzetes fajbélyegek nagyobb biztonsággal felismerhetık.
Eredmények
Agdistis tamaricis (Zeller, 1847)
Adactyla tamaricis Zeller, 1847, Isis OKEN, Leipzig, 12:899.
Locus typicus: Strasbourg, Franciaország
Szinonima: Agdistis bagdadiensis Amsel, 1949
Leírás (1. ábra): Az elülsı szárnyak fesztávolsága 18-26 mm, alapszínük barnásszürke.
A costán négy sötét folt látható. A 3. és a 4. foltok közötti távolság rövid. A 2. folt alatt,
közvetlenül az r2 éren egy hasonló nagyságú és színő folt van. A szárnyak egyéb foltjai az
Agdistis benneti (Curtis, 1833) és az A. neglecta Arenberger, 1976 fajokéval azonosak. A
külsı szegélyen a tornustól kezdıdıen az m2 és az m1 erek magasságáig mindig egy
keskeny fekete szegélycsík húzódik. A rojt szürkésfehér, a választóvonal felismerhetı. Az
apexen és a tornusnál a rojt teljes hosszában egy-egy sötét mezı látható.
1. ábra. Az Agdistis tamaricis (Zeller, 1847) jobboldali elülsı szárnyának habitusa.
Lelıhely: Pákozd
Figure 1. Forewing of Agdistis tamaricis (Zeller, 1847). Locality: Hungary, Pákozd
Hím genitália (2. ábra): A valvák costális nyúlványa hiányzik. Az uncus kettıs tagozó-
dású, megvastagodott, az apexen két nyúlványt visel. A 8. sternit caudálisan két eltérı
hosszúságú, újjszerő hegyben végzıdik.
A
Z
A.
TAMARICIS ÉS A
S.
PNEUMONANTHES
M
AGYARORSZÁGON
31
2. ábra. Az Agdistis tamaricis (Zeller, 1847) hím
genitáliája. Lelıhely: Szudán, Wadi-Halfa, gen. prep.
Amsel, No. 3926, in coll. Nat.-hist. Mus. Wien
Figure 2. Agdistis tamaricis (Zeller, 1847) male genitalia.
Locality: Sudan, Wadi-Halfa
Nıstény genitália (3. ábra): Az antrum széles és két villaszerő nyúlványt visel. A ductus
bursae rövid és széles, a bursa copulatrix gyengén fejlett. A 7. sternit háromszög alakú, ol-
dalt és a csúcson homorúan ívelt. Hasonló struktúra csak az Agdistis arabica Amsel, 1958
fajnál ismerhetı fel.
Biológia: A hernyók Tamarix gallica, T. smyrnensis és Myricaria germanica növénye-
ken élnek (Arenberger 1995; Hofmann 1896). Az imágók a mediterráneumban már már-
ciusban megjelennek és októberig két nemzedékben repülnek. A palearktikum déli tájain
(É-Afrika, Arábia stb.) több generációja is kifejlıdhet. Habitatjait az alföldektıl a hegy-
ségek 1700 m-es magasságáig megtalálhatjuk. A tamaricis egy széles ökológiai valenciájú
faj. Győjtötték a mediterrán erdıkben és cserjésekben, a félsivatagokban (Közép-Ázsia,
Arab-félsziget), a mérsékelt övi füves- és erdıs pusztákon (NY-Ázsia, Oroszország) vala-
mint a mérsékelt övi lomberdık zónájában (NY-Európa, Kína).
Magyarországi élıhelyek: A tamaricis elsı Kárpát-medencei élıhelyét Petrich Károly
fedezte fel a Velencei-tó északnyugati sarkánál, az M7-es autópálya és a Dinnyés felıl jövı
út által határolt Tótugrás (Pákozd) nevő dőlıben 1986-ban. A talált fajt Agdistis adactyla
(Hübner, 1819) taxonnak identifikálta. A terület talaja közepesen szikes, szolonyec-talaj.
Flórája a hazai szikes láprétek jellegzetes képét mutatja (P
ETRICH
1994).
A tamaricis második magyar példánya a Sárkeresztúr melletti Fehér-tó-dőlıbıl vált is-
mertté, amelynek területe a XIX. századi lecsapolások elıtt idıszakos szikes tó volt, ma
juhlegelı. Az élıhely talaja iszapos homokra települt alluviális öntéstalaj, amely a másodla-
F
AZEKAS
I.
32
3. ábra. Az Agdistis tamaricis (Zeller, 1847) nıstény genitáliája. Lelıhely: Sárkeresztúr, gen. prep.
Petrich, No. 1431, det. Fazekas, in coll. Term.-tud. Győjt., Komló
Figure 3. Agdistis tamaricis (Zeller, 1847) female genitalia. Locality: Hungary, Sárkeresztúr
gos folyamatok során erısen meszes szoloncsák talajjá alakult. Vegetációját fıleg Pucce-
nelliatalia és Festucion pseudovinae társulások valamint vakszik foltok jellemzik (P
ETRICH
,
1994).
Földrajzi elterjedése (4. ábra): Az úgynevezett „tamaricis-fajcsoport” (= tamaricis-
arabica-ingens-flavissima) areasúlypontja a mediterrán és a nyugat-ázsiai nagyrefugiumok
területére esik. A fajcsoport tagjai közül a tamaricis areája a legszélesebb.
Fıleg a holomediterrán térségbıl és Ny-Ázsiából ismerjük, de elıkerült a Kínai-alföld-
rıl és Tajvanról is. Jelenlegi areaképe a kelet-nyugat-palearktikus nagy diszjunkció egyik
tipikus megjelenése. A kelet-ázsiai pacifikus térségben igen korlátozott elterjedéső, és
posztglaciálisan nem lépett ki a dél-koreai valamint a szinopacifikus refugiumokból.
A
Z
A.
TAMARICIS ÉS A
S.
PNEUMONANTHES
M
AGYARORSZÁGON
33
A nyugat-palearktikumban csak az É-Mediterráneumban elterjedt. Legészakibb frag-
mentumát Oroszországban (Volgamenti-hátság), a legdélebbit Szudánban (Wadi-Halfa) és a
Nilus mentén találjuk. Fokföldi (Bathurst) és ghanai (Accra) régi irodalmi adatait
(W
ALSINGHAM
1907) a bizonyító példányok hiánya miatt fenntartással kell kezelni.
Új faunisztikai adatok Magyarországról
- 1 nıstény: Hungaria centr., Pákozd, Tótugrás, 1986.VII.28. leg. Petrich, gen.prep. et
det. Fazekas. UTM kód: CT 13.
- 1 nıstény: Hungaria centr., Sárkeresztúr, Fehér-tó-dőlı, hrsz. 0295-0303, 1992.VI.5.
leg. et gen.prep. Petrich, det. Fazekas. UTM kód: CT 10.
4. ábra. Az Agdistis tamaricis (Zeller, 1847) földrajzi elterjedése a palearktikumban
Figure 4. Localites of Agdistis tamaricis (Zeller, 1847) in Palearctic
Stenoptilia pneumonanthes (Büttner, 1880)
Mimesoptilus pneumonanthes Büttner, 1880, Stett. Ent. Ztg.41: 479.
Locus typicus: Miedzyzdrojów, Lengyelország.
Szinonimák: Stenoptilia nelorum Gibeaux, 1989; Stenoptilia arenbergeri Gibeaux, 1990.
Leírás (5. ábra): Az elülsı szárnyak fesztávolsága 20-25 mm, alapszíne szürkésbarna. A
felsı toll apexén a costa érintésével egy sötétbarna vagy feketés, háromszög alakú folt lát-
ható, amelyet a külsı szegély felıl egy szürkésfehér keskeny sáv kísér, és ez átlósan átlép a
második tollra is. A hozzá közelálló S. graphodactyla második tollán ez a fehér sáv mindig
hiányzik. A hasíték melletti sötét foltok rendszerint nem nagyok, de bazális irányba kihú-
zottak lehetnek. Mindkét toll külsı szegélyén belül egy sötét, kívül egy világos rojtszalag
látható.
F
AZEKAS
I.
34
5. ábra. A Stenopilia pneumonanthes (Büttner, 1880) elülsı szárnyának habitusképe (részlet).
Lelıhely: Jósvafı
Figure 5. Forewing of Stenoptilia pneumonanthes (Büttner, 1880). Locality: Hungary, Jósvafı
Hím genitália (6-7. ábra): A pneumonanthes és a graphodactyla fajok hím genitáliái
morfológiailag igen hasonlóak. Lényeges különbség, hogy a pneumonanthes valvája keske-
nyebb és nyújtottabb, a tegumen disztálisan mélyen kimetszett, és dorzálisan fülszerő nyúl-
ványokat visel. Az uncus kisebb, és az anellus ágai rövidebbek mint a graphodactyla-é.
Nıstény genitália (8-9. ábra): A pneumeonanthes antruma széles, az ostium kiöblösö-
dött, oldalról mélyen konkáv. A graphodactyla ostiuma csak enyhén homorú, a ductus bur-
sae pedig rövidebb és szélesebb mint a pneumonanthes-é.
Biológia: A hernyók a Gentiana pneumonthe virágján élnek, fıleg annak bazális részén
lyukakat rágnak. A védett tápnövény az eurázsiai lomberdık mérsékelten vizes élıhelyein, a
Molinio-Juncetea társulásokban terem. Magyarországon fıleg az Északi-Közép-hegységben
és a nyugati határ mentén ismertek stabil tápnövény populációk, míg az alföl-deken és
Somogyban csak szórványosan él.
Az imágók június végétıl szeptember közepéig repülnek. B
USZKÓ
(1979) a lengyel
vizsgálatok alapján a pneumonanthes-t jellegzetes „Sumpfwiesen” fajnak tekintette.
G
IBEAUX
(1989) az alpi mezofil réteken Gentiana cruciatan is megtalálta a hernyókat. A
Gentiana cruciata-n nevelkedı hernyókból a nevezéktani formától eltérı fenotípusú
(szárnyrajzolat, genitáliák stb.) imágók nevelkednek. Ez vezetett a késıbb szinonimizált ún.
„új fajok” leírásához (vö. a szinonimákkal). A fajpár taxonómiai és biológiai problémái
analógiát mutatnak a Maculinea alcon fajcsoport (Lycaenidae) régóta ismert tipológikus- és
biológiai-faj koncepciójával.
Földrajzi elterjedése: B
IGOT
&
P
ICARD
(1996) szerint a pneumonanthes a következı or-
szágokban fordul elı:Ausztria, Belgium, Bulgária, Dánia, Franciaország, Hollandia, Nagy-
Británia, Németország, Oroszország, Lengyelország, Svédország, Svájc, Szlovákia.
Az elterjedési adatokat csak kellı kritikával szabad elfogadni. Több kutató még ma is
követi H
ANNEMANN
(1977) taxonómiai álláspontját, miszerint a pneumonanthes csupán a
graphodactyla változata. Ebben a szellemben íródott a román fauna-katalógus is (P
OPESCU
-
G
ORJ
1984).
A
Z
A.
TAMARICIS ÉS A
S.
PNEUMONANTHES
M
AGYARORSZÁGON
35
6-7. ábra. Hím genitáliák: (6) Stenoptilia pneumonanthes (Büttner, 1880), (7) Stenoptilia
graphodactyla (Treitschke, 1833). Lelıhelyek: (6) Jósvafı, (7) SK-Spiska Nova Ves
Figure 6-7. Male genitalia: (6) Stenoptilia pneumonanthes (Büttner, 1880) and (7) Stenoptilia graphodactyla
(Treitschke, 1833). Locality: (6) Hungary, Jósvafı, (7) Slovakia, Spiska Nova Ves
A pneumonanthes szlovákiai adatait R
EPRICH
&
O
KÁLI
(1989) nem erısítették meg.
Kelet-Németországból (S
UTTER
1991) csak 1950 elıtti adatok vannak. Jelenleg is tenyészı
populáció nem ismert. Ausztriából csupán Voralberg, É-Tirol, Alsó-Ausztria és Burgenland
tartományokból vannak szórványos győjtések (H
UEMER
&
T
ARMANN
1993).
Új faunisztikai adatok Magyarországról:
- 1 hím: Hung. nord., Jósvafı, 1988.VIII.21. leg. Szabóky.
- 1 hím: Jósvafı, VITUKI-ház, 1989.VIII.04. leg. Szabóky, gen. prep. Fazekas, No. 2930.
- 1 hím: Jósvafı, VTTUKI-ház, 1989.VIII.06. leg. Szabóky.
F
AZEKAS
I.
36
8-9. ábra. Nıstény genitáliák (váz1atos):
(8) Stenoptilia pneumonanthes (Büttner,
1880), (9) Stenoptilia graphoclactyla
(Treitschke, 1833). Lelıhelyek: (8) NL-
Friesland, (9) A-Salzburg
Figure 8-9. Female genitalia (sketchy). (8)
Stenoptilia pneumonanthes (Büttner, 1880) and
(9) Stenoptilia graphodactyla (Treitschke,
1833). Locality: (8) NL-Friesland, (9) A-Salz-
burg
Értékelés
A vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az Agdistis tamaricis (Zeller, 1847) és a
Stenoptilia pneumonanthes (Büttner, 1880) új fajok a magyar faunában. Ezzel a hazai
Pterophoridae fauna fajszáma 62-re emelkedett. Az Agdistis tamaricis fajt a magyar fauna-
katalógusban (F
AZEKAS
1996) az Agdistis intermedia Caradja, 1920 taxon elé kell beso-
rolni.
Az A. tamaricis magyarországi „ıshonossága” a faj európai elterjedésének és habitat-
jainak ismeretében feltételezhetı, de nem zárható ki az sem, hogy a mediterráneumból
behozott Tamarix szállítmányokkal került az országba. Ezt erısíti meg az is, hogy az egyik
fı tápnövénye − a Myricaria germanica − Magyarországról eltőnt fajnak tekinthetı
(B
ARTHA
&
M
ÁTYÁS
1995).
A Stenoptilia pneumonanthes (Büttner, 1880) fajt a magyar faunakatalógusban
(F
AZEKAS
1996) a Stenoptilia graphodactyla (T
REITSCHKE
1833) taxon után kell besorolni.
Pneumonanthes tenyészı populációk a Kárpát-medencébıl csak Burgenlandból és az
Aggteleki-karsztról bizonyítottak. A Magyarország Állatvilága (XVI. kötet, 7. füzet) címő
kötetben a szögletes zárójel felbontható (G
OZMÁNY
1963), és a hibás „Schleich” auctornév
Büttner, 1880-ra javítandó.
Köszönetnyilvánítás: Köszönettel tartozom P
ETRICH
K
ÁROLYNAK
(Budapest), aki teljes Lepidoptera
győjteményét a komlói múzeumnak adományozta, valamint S
ZABÓKY
C
SABÁNAK
(Budapest) a meg-
határozásra átadott példányokért.
A
Z
A.
TAMARICIS ÉS A
S.
PNEUMONANTHES
M
AGYARORSZÁGON
37
Irodalom
A
RENBERGER
E.
(1995): Pterophoridae. Erste Teil. − In: A
MSEL
,
G
REGOR
&
R
EISSER
(ed) Micro-
lepidoptera Palaearctica. Neunter Band. G. Braun, XI-XXV. l-258.
B
ARTHA
D.
&
M
ÁTYÁS
C
S
.
(1995): Erdei fa- és cserjefajok elıfordulása Magyarországon. − Sopron,
S-223.
B
IGOT
L.
&
P
ICARD
J. (1996): Family Pterophoridae. − In: K
ARSHOLT
0. & R
AZOWSKI
J. (cd) The
Lepidoptera of Europe. Apollo Books, Stenstrup 3-380.
B
USZKÓ
J. (1979): Der Verbreitungscharakter von Pterophoridae in Mitteleuropa. − VII. Int. Symnp.
Ent. -faun. In: Mitteleuropa Verhandl. 248-250.
F
AZEKAS
I.
(1985): Beiträge zur Kenntnis der Pterophoridae-Fauna Ungarns (1.) Stenoptilia palu-
dicola Wallengren, 1859, Pterophorus obsoletus Zeller, 1841. − Nota lepid. 8(4): 325-328.
F
AZEKAS
I.
(1986): Pterophorus malacodactylus transdanubinus n. subsp., eine neue Federmotten-
Unterart aus Ungarn.− Ent. Z. Frankfurt am Main 96: 12-16.
F
AZEKAS
I.
(1992): Systematisch-faunistisches Verzeichnis der Pterophoriden. − Nachr. entomol. Ver.
Apollo, Frankfurt. N.F. 13: 191-200.
F
AZEKAS
I.
(1993 a): Adatok az Agdistis heydeni Z. és a Calyciphora nepheloclactyla Ev. magyar-
országi ismeretéhez. − Állattani Közl. 79: 49-54.
F
AZEKAS
I.
(1993 b): A. Stenoptilia stigmatoides Sutter & Skyva, 1992 magyarországi elıfordulása. −
Folia ent. hung. 54: 166-168.
F
AZEKAS
I.
(1994): Systematisch-faunistisches Verzeichnis der Pterophoridae Ungarns. Nr. 2.
Ergänzungen. − Nachr. entomol. Ver. Apollo, Frankfurt am Main, N.F. 15: 25-27.
F
AZEKAS
I.
(1996): Systematic Catalogue of the Pyraloidea, Pterophoroidea and Zygaenoidea of
Hungary. − Folia Comloensis, Supplementum, 3-34.
G
IBEAUX
C.
(1989): Etude des Pterophoridae (8e note). Description d’un Stenoptilia nouveau dans le
groupe graphodactyla Treitschke. − Alexanor, 15: 13-19.
G
IELIS
C.
(1996): Microlepidoptera of Europe. Vol. 1. Pterophoridae. − Apollo Books, Stenstrup, 5-222.
G
OZMÁNY
L.
(1963): Microlepidoptera VI. − Fauna Hung. 65: 1-289.
H
ANNEMANN
H.
J.
(1977): Kleinschmetterlinge oder Microlepidoptera III. − Die Tierwelt Deutsch-
lands, 63 Teil, 1-273.
H
OFMANN
0.
(1896): Die deutschen Pterophorinen, systematisch und biologisch bearbeitet. − Ber.
naturw. Ver. Regensburg. 5: 25-219 .
H
UEMER
P.
&
T
ARMANN
G.
(1993): Die Schmetterlinge Österreichs. − Im Selbstverl. d. Tiroler
Landesmus. Ferdinandeum, Innsbruck. 7-224.
K
ARSHOLT
0.
&
R
AZOWSKI
J.
(1996): The Lepidoptera of Europe. A Distributional Checklist. − Apol-
lo Books, Stenstrup. 3-380.
P
ETRICH
K. (1994): A velencei táj lepkevilága, I-II. − Kézirat, Komlói Term-tud. Győjtemény Adat-
tára. 1-287.
P
OPESCU
-G
ORJ
A.
(1984): La liste systématique des espéces des Microlepidoptéres signalées dans la
fauna de Roumanie. − Trav. Mus. Hist. Nat. Gr. Antipa. 26: 111-162.
R
EIPRICH
A.
&
O
KALI
I.
(1989): Dodatky k Prodromu Lepidopter Slovenska. − Biol. práce, 2. zv.
Veda. 1-107.
S
UTTER
R.
(1991): Beitrage zur Insektenfauna der DDR: Lepidoptera - Pterophoridae. − Beitr. Ent.
Berlin, 41:27-121.
W
ALSINGHAM
M.
A.
(1907): Notes on the genus Agdistis HB., with descriptions of a new species
(Agclistis sphinx, WLSM). − Entornologit’s Rec. J. Var. 19: 53-55.