Content uploaded by Zoltán Farkas
Author content
All content in this area was uploaded by Zoltán Farkas on Dec 07, 2023
Content may be subject to copyright.
Farkas Zoltán
A TÁRSADALMI
VISZONYOK
Az intézményes
szociológia elmélete
Bíbor Kiadó
FARKAS ZOLTÁN
A társadalmi viszonyok
Farkas Zoltán
A TÁRSADALMI
VISZONYOK
Az intézményes
szociológia elmélete
Bíbor Kiadó
© Farkas Zoltán 1997, 2004, 2023
© Bíbor Kiadó 1997, 2004, 2023
Először kiadva: 1997
Bíbor Kiadó, Miskolc, 2023
Felelős kiadó Borkuti Eszter
A könyv formátuma: B/5
Terjedelem: 33,02 szerzői ív
ISBN 978-615-6387-26-4
Minden jog fenntartva!
1
Tartalom
Előszó 7
Első fejezet: A szociológiai és az intézményes szemléletmód 9
1. A szociológiai szemléletmód 9
A szociológia tárgya és szemléletmódja 10; A szociológiai szem-
léletmód típusai 11; A mikro- és a makroszociológia 18; A klasszi-
kusok szemléletmódja 20
2. A társadalmi jelenségek magyarázata 21
A tudományos magyarázat típusai 21; A szemléletmódok magyará-
zattípusai 24; A deduktív és az induktív magyarázat 27
3. Az intézményes szociológia szemléletmódja 31
A törzsfogalmak származtatása 31; Az elmélet előfeltevései 37; Az
intézményes szociológia tárgya 39; Az intézményes szemléletmód fő
vonásai 43
ELSŐ RÉSZ
AZ EGYÉN ÉS A TÁRSADALMISÁG
Második fejezet: Az egyén és a környezet 51
1. A személyiség és a cselekvés 51
A személyiség fogalmáról 52; A cselekvés megközelítése 55
2. A személyes motívumok 58
A tágabb és a szűkebb szükségletfelfogás 58; A szűkebb szükséglet-
fogalom 61; Az érték, az érzelem és a szokás 66
3. A szükségletkielégítés összetevői 70
A szükségletkielégítés összetevőinek fogalma 70; A szükségletkie-
légítés formai összetevői 72; A szükségletkielégítés tartalmi össze-
tevői 74; A szükségletkielégítés összetevői és a mintaváltozók 79
4. A környezeti összetevők és motívumok 82
A szükségletkielégítés előfeltételei és környezeti összetevői 82; A
kognitív motívumok mint környezeti motívumok 85
2 TARTALOM
Harmadik fejezet: Az intézmények és a társadalmiság 89
1. A kultúra és megközelítése 89
A kultúra összetevői 89; A kultúra megközelítése 92
2. Az intézmény fogalma és funkciója 95
Az ellenőrzés problémája: Az intelmek és a kötelmek 95; Az intéz-
mény fogalma és érvényessége 99 Az intézmények funkciói 102
3. Az intézmények típusai 106
A belső és a külső fedezetű intézmények 106; A közösségi és a
társadalmi intézmények 108
4. A társadalmi élet elemei 112
A társadalmiság értelmezései 112; A szükségletkielégítés társadal-
mi összetevői 114
Negyedik fejezet: A cselekvés és a társadalmi cselekvés 117
1. A cselekvések funkciói és motívumai 117
A szükségletelvű cselekvés 115; A cselekvések funkciói 119; A funk-
ciók motivációs tükröződése 121
2. A cselekvések típusai 125
A tipizálás szempontjai 126; A közvetlen szükségletmotivált cselek-
vés 129; Az érdekmotivált cselekvés 131; A kényszermotivált cse-
lekvés 132
3. A társadalmi cselekvés és a normativitás 134
A társadalmi cselekvés fogalma 134; A társadalmi cselekvések nor-
matív meghatározottsága 137
4. A cselekvések rendszere és az életszférák 139
A cselekvések funkcionális rendszere 140; Az emberi élet alapvető
szférái 141
MÁSODIK RÉSZ
AZ ÉRDEKEK ÉS AZ ERŐK
Ötödik fejezet: Az érdek és az érdekviszony 147
1. Az érdekfogalom értelmezései 147
A tágabb és a szűkebb érdekfelfogás 148; Az érdek és a cselekvés
magyarázata 152
TARTALOM 3
2. Az érdekfogalom ismérvei 155
Intézményes cselekvési lehetőségek 155; A szükségletkielégítés
eszközei és pozitív feltételei 158; Pozitív hozadékú cselekvési lehe-
tőségek 160; A cselekvési lehetőségek szubjektumra vonatkoztatása
162; Aktuális és potenciális cselekvési lehetőségek 164; A szubjek-
tum és mások cselekvési lehetőségei: Az érdekviszonyok 166
3. Az érdekek és az érdekviszonyok típusai 168
Az érdekek típusai 168; Az érdekviszonyok típusai 171
4. Az érdekek tudatosulása 173
A tudatosulás legfőbb vonásai 174; Az érdektudat főbb formái 175
Hatodik fejezet: A társadalmi erő és a hatalom 179
1. Az erőfogalom értelmezései 179
Az erő megjelenési formái 180; A kölcsönhatás és az erővel jelölt
képesség 184; Az erő szimmetrikussága 186
2. A társadalmi képesség fogalma és típusai 187
A társadalmi képesség fogalma 187; A társadalmi képességek típu-
sai 189
3. A társadalmi erő és az erőviszony 193
A társadalmi erő fogalma 194; Az erő funkciója 196; Az erőviszony
fogalma és típusai 198
4. A hatalom fogalma és típusai 200
A hatalom fogalma és funkciója 200; A feltétlen és a feltételes hata-
lom 202
Hetedik fejezet: Az érdekek és erők egyesítése 209
1. A közjavak és az együttes cselekvés 209
A közjavak és a magánjavak 210; Az együttes társadalmi cselekvés
212; Az együttes cselekvés problémája 214
2. A társadalmi egyesülés mint szubjektum 219
A latens csoport és a társadalmi egyesülés 219; Az együttes
cselekvés motívumának értelmezései 221; Az egyesült érdek és erő
223
3. A társadalmi egyesülés létrehozása 225
A belső fedezetű intézmények kialakítása 225; Az egyesülés létreho-
zásának problémája 228
4. A társadalmi egyesülés meghatározói 230
Az érdek- és erőviszonyok 230; A kölcsönhatás lehetősége és a
kapcsolatok 232; A latens csoport nagysága 234
4 TARTALOM
HARMADIK RÉSZ
A TÁRSADALMI VISZONYOK
ÉS JELENSÉGEK
Nyolcadik fejezet: A társadalmi viszony és kölcsönhatás 239
1. A társadalmi viszony fogalma 239
A viszony fogalmának értelmezései 240; Az intézményes és a társa-
dalmi viszonyok 244
2. A társadalmi viszonyok meghatározottsága 250
A társadalmi viszonyok létrehozása 251; A társadalmi viszonyok
meghatározói 254
3. A társadalmi viszonyok összetevői 258
Az érdekviszonyok és az erőviszonyok 258; A dologi viszonyok mint
társadalmi viszonyok 259
4. A kölcsönhatások és a társadalmi viszonyok 262
A társadalmi kölcsönhatás fogalma és típusai 262; A teljes
társadalmi viszonyok típusai 265; A közvetett társadalmi viszonyok
típusai 270; A társadalmi viszonyok és a kapcsolatok 273; A
társadalmi viszonyok és a csere 275
Kilencedik fejezet: A társadalmi helyzet és állapot 279
l. A társadalmi helyzet és állapot fogalma 279
A helyzet és állapot fogalmának értelmezései 280; A helyzet és
állapot fogalmának meghatározása 283
2. A társadalmi helyzet típusai 285
A tipizálás szempontjai 285; A hatalmi és a rivális helyzet 287; A
pártolt és a támogatott helyzet 288; A kiszolgáltatott és a korlá-
tozott helyzet 290; A tolerált és a semleges helyzetek 291
3. A rendi helyzet fogalma és típusai 293
A rendi helyzet fogalma 293; A rendi helyzet típusai 296
4. A társadalmi állapot meghatározottsága 299
A társadalmi helyzet alapvető hatása 300; A rendi helyzet és a
kapcsolatok hatása 302; A személyes és kulturális tényezők hatása
305; A teljesítmények és az érdekérvényesítés mértéke 306
TARTALOM 5
Tizedik fejezet: A társadalmi magatartás és az életmód 312
1. A társadalmi irányultság és a szocializáció 312
Az egyénekkel szembeni követelmények 312; A kultúralizáció és a
szocializáció 314
2. A társadalmi magatartás meghatározottsága 316
A társadalmi magatartás intézményes meghatározói 316; Az
érdekeltség és a magatartás motívumai 319; Társadalmi stratégiák
és taktikák 322
3. Az életmód és társadalmi meghatározottsága 325
Az életmód fogalma és típusai 325; Az életmód társadalmi megha-
tározottsága 328
4. A deviancia és társadalmi meghatározottsága 335
A deviancia fogalma és típusai 336; A deviancia társadalmi meg-
határozottsága 338
NEGYEDIK RÉSZ
A TÁRSADALOM STRUKTÚRÁJA
ÉS JELENSÉGEI
Tizenegyedik fejezet: A társadalmi csoport és a társadalom 345
1. A társadalmi csoport fogalma 345
A csoportintegráció értelmezései 345; Az intézményes és a társa-
dalmi csoport 348
2. A társadalmi csoportok típusai 352
A társadalmi egyesülés és társulás 352; A társadalmi csoportok
formai típusai 355
3. A társadalmi szervezet 357
A társadalmi szervezet megközelítései 357; A társadalmi szervezet
intézményei 362; A társadalmi szervezet viszonyai 365
4. A nemzeti társadalom 368
A modern jog mint intézmény 369; A nemzeti társadalom viszonyai
377
6 TARTALOM
Tizenkettedik fejezet: A társadalmi struktúra és rétegződés 375
1. A társadalmi struktúra 375
A társadalmi struktúra értelmezései 375; A társadalmi struktúra
fogalma 380; A struktúra meghatározottsága és funkciója 382;
Mobilitás a társadalmi struktúrában 383
2. A társadalom egyenlőtlenségei 385
A társadalmi egyenlőtlenségek fogalma és típusai 385; A társa-
dalmi rétegződés és tagozódás 388
3. A társadalom rendi rétegződése 391
A rendi rétegek és a rendi rétegződés 391; A rendi rétegződés
meghatározottsága 393; A rendi rétegződés funkciói 396
4. A csoportközi társadalmi kölcsönhatás 398
Az egyéni cselekvések összegeződése 399; A képviseleti szintű köl-
csönhatás 402; A társadalmi mozgalmak 404
Tizenharmadik fejezet: A társadalmi szférák és alakulat 407
1. A társadalmi alrendszerek vagy szférák 407
A társadalmi differenciálódás és az alrendszerek 407; A társadalmi
szféra fogalma 411
2. A társadalmi élet tipikus szférái 413
A mindennapi társadalmi élet szférája 413; A politikai élet szférája
416
3. A társadalmi alakulat fogalma és típusai 418
A társadalmi alakulat fogalma 418; A társadalmi alakulat típusai
420
Irodalom 427
Előszó
A Társadalmi viszonyok jelen kiadása tartalmában azonos az 1997-es eredeti
kiadással, de néhol javítva a hibákat. Ettől a bekezdéstől eltekintve az előszó is vál-
tozatlan.
Általánosan elfogadott a szociológia művelőinek körében az a nézet, amely
szerint a szociológiai kutatás tárgyát a társadalmi jelenségek képezik. A szociológia
elméletei és irányzatai azonban igen különböző szempontokból közelítenek az úgy-
nevezett társadalmi jelenségekhez, azaz különböző szemléletmódokat képviselnek.
A legáltalánosabb szinten megkülönböztethetjük a holista és az individualista szem-
léletmódot, és az előbbin belül különbséget tehetünk a pozitivista és a normativista,
az utóbbin belül a racionalista és a kreativista szemléletmód között, ahogyan azt
majd e munka első fejezetében láthatjuk. Az elmúlt évtizedben azonban felerősöd-
tek azok az elméleti törekvések, amelyek a különböző szemléletmódok egyesítésére
tesznek kísérletet. Bár akkor még e törekvéseket nem látva, de ebben az irányban
indultam el a nyolcvanas évek közepén, amikor megfogalmaztam célként egy olyan
elmélet kidolgozását, amelyben az egyénekből és az intézményekből kiindulva
jutok el a társadalmat átfogóan jellemző fogalmakig és összefüggésekig.
Ebben a könyvben tehát egy általános szociológiai elméletet fejtek ki, amelyet
az intézményes szociológia elméletének nevezek. Az elnevezést az indokolja, hogy
bár közvetlenül a társadalmi viszonyokból, de végső soron e viszonyokat létrehozó
intézményekből magyarázom a társadalmi jelenségeket. Ez az elmélet sajátos szem-
léletmódot képvisel a szociológiaelméletben, de az általam úgynevezett intézményes
szemléletmód lényegében magában foglalja egyrészt a pozitivista, másrészt a raci-
onalista megközelítést, és ezáltal tulajdonképpen egyesíti magában a holista és az
individualista szemléletmódot. A szóban forgó elméletet részben már korábban köz-
zé tettem, Az általános szociológia vázlata címmel. Már az eredeti változat beveze-
tőjében megjegyeztem azonban, hogy egy nagyobb lélegzetű munkában szándéko-
zom az adott elmélet szempontjából feldolgozni és hasznosítani a szociológiai
elméletek szélesebb körét.
A könyvet az utóbbi öt évben írtam, de az intézményes szociológia elmélete
több, mint tíz éves kutatómunka eredménye, és felfogásom főleg két közegben for-
málódott. Egyrészt korábban főleg az ipari üzem szociológiai vizsgálatával foglal-
koztam, azonban már üzemszociológiai kutatásaim során sem önmagában az üzem,
hanem általában a társadalom érdekelt és az üzemet mintegy a társadalom modelljé-
nek tekintettem. Így az empirikus kutatással együtt a szociológia általános elméleti
problémái is foglalkoztattak, egyfelől törekedtem empirikus kutatásaim elméleti
megalapozására, másfelől az empirikus kutatási eredmények elméleti általánosítá-
sára. Másrészt ez az elmélet nagyrészt a szociológia oktatásában formálódott, ahol
rendszeresen szemben találtam magam azzal a problémával, hogy a szociológiában
kialakult elméleteket hogyan lehet valamiféle közös nevezőre hozni. Megkíséreltem
8 ELŐSZÓ
tehát kialakítani egy olyan szemléletmódot, amelynek nézőpontjából remélhetőleg
értelmezni tudom a különböző szemléletmódokat képviselő elméleteket.
A könyvben található hivatkozások nagyrészt félrevezetőek abból a szempont-
ból, hogy az egyes irányzatok és elméletek milyen hatással voltak felfogásom for-
málódására. A hivatkozott irodalom döntő többségére ugyanis csupán az elmélet
egyes részleteinek kidolgozásában támaszkodtam, illetve a hivatkozások részben
nem mondandóm forrásait, hanem csupán vonatkoztatási pontjait jelölik. Az a
szemléletmód, amely alapvetően rányomja bélyegét az elmélet egészére, tulajdon-
képpen már kialakult, még mielőtt megismerkedtem volna a nemzetközi szocioló-
giaelméleti irodalom hivatkozott munkáival. Saját felfogásom az elméleti problé-
mákkal való bajlódás eredményeként formálódott, de e problémák eredetileg főleg
nem a kifejezetten szociológiaelméleti irodalomból, hanem a hazai szakszociológiai
kutatásokból merültek fel.
E könyv négy nagyobb részből áll. A szociológiai és az intézményes szemlélet-
mód kérdéseivel foglalkozó bevezető fejezet után az első rész az egyén és a társa-
dalmiság, a második rész az érdekek és az erők, a harmadik rész a társadalmi
viszonyok és a társadalmi jelenségek, a negyedik rész a társadalom struktúrájának
és átfogó jelenségeinek a kérdéseivel foglalkozik.
A könyv megírása során az elmélet kifejtésében mérvadó elvi szempontokon túl
igyekeztem érvényre juttatni a következő szempontokat. Egyrészt, bár az érvé-
nyesíteni kívánt szemléletmód szempontjából nézve, de igyekeztem átfogni a
szociológiaelmélet legfontosabb kérdésköreit. Részletesen azonban az intézményes
szemléletmód szempontjából nézve központi jelentőségű kérdésekkel foglalkozom,
és az adott szemléletmód központi érdeklődési körétől viszonylag távolabb eső
kérdéseket általában csupán érintőlegesen tárgyalom. Másrészt, a fő gondolatme-
nethez kapcsolódva érzékeltetem azt is, hogy a különböző szemléletmódok képvi-
selői hogyan közelítenek a legfőbb problémákhoz, fogalmakhoz és összefüggések-
hez. Harmadrészt, különös figyelmet fordítottam munkám szerkezetére, az egyes
témakörök egymáshoz szorosan kapcsolódó kifejtésére. Törekedtem arra, hogy a
könyv szerkezete tükrözze magának az elméletnek a logikai szerkezetét, ezért az
egyes fejezetek csak az adott sorrendben egymás után olvasva értelmezhetőek
szándékomnak megfelelően. Negyedrészt, igyekeztem az elmélet alapjait is kidol-
gozni, és az ezzel összefüggő fogalmakat meghatározni. Ezért bár munkám alapo-
sabb megértése feltételezi a szociológiaelméleti irodalom bizonyos mértékű isme-
retét, azt remélem, hogy különösebb elméleti előképzettség nélkül is megérthető.
A kutatáshoz és a könyv megírásához intézményes formában támogatást nem
kaptam, különösen fontos volt azonban számomra egyes társadalomkutatók szemé-
lyes bíztatása és szakmai támogatása, akiknek köszönettel tartozom. Ezt a könyvet
azoknak ajánlom, akik érdeklődnek a társadalomelmélet problémái iránt, és nem
kötelezték el magukat kizárólagosan valamelyik szociológiai szemléletmód mellett.
Farkas Zoltán
ELSŐ FEJEZET
A szociológiai és az intézményes
szemléletmód
Az intézményes szociológia szemléletmódja szorosan kapcsolódik a szocioló-
giában kialakult bizonyos megközelítésekhez, s távolabb áll más megközelítésektől.
Munkánk első fejezetében tehát mindenekelőtt felvázoljuk a szociológiai szemlélet-
mód típusait. Ezt követően áttekintjük a tudományos magyarázat típusainak főbb
jellemzőit és rámutatunk arra, hogy e típusok nagymértékben kötődnek a különböző
szemléletmódokhoz. Ehhez kapcsolódva felvetjük a szociológiai magyarázatok és a
különböző elméletek tapasztalati és elvi érvényességének a problémáját. Végül
azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy az intézményes szociológia elméletében
milyen sajátos nézőpontból elemezzük a társadalmi jelenségeket.
Az elmélet felépítésében fontosnak tartjuk, hogy csupán olyan szakkifejezéseket
használjunk – amennyiben az általuk jelölt fogalmakat az elmélet részének tekint-
jük, s nem feltételezhetjük eleve az ismeretüket –, amelyek jelentését előzetesen
már meghatároztuk vagy az első használatukhoz kapcsolódva meghatározzuk. A
szemléletmód tárgyalása során azonban ettől a követelménytől természetesen kény-
telenek vagyunk eltekinteni. Az első fejezetben tehát mintegy megelőlegezzük
azoknak a szociológiai fogalmaknak az ismeretét, amelyek felhasználása nélkül a
szemléletmód tárgyalását elképzelhetetlennek tartjuk, de amelyek meghatározására
majd – az intézményes szociológia elméletének keretében – mondanivalónk kifej-
tése során kerül sor.
1. A szociológiai szemléletmód
A szociológia elméletei és irányzatai igen különböző szempontokból közelítenek
a társadalmi jelenségekhez, s így különbözőképpen fogják fel a társadalmi jelensé-
gek természetét, következésképpen saját tárgyukat is. A következőkben tehát elő-
ször a szociológia tárgya és szemléletmódja közötti összefüggésre mutatunk rá, ezt
követően felvázoljuk a szociológiai szemléletmód típusait és rámutatunk a külön-
böző szemléletmódokat képviselő irányzatokra és elméletekre. Majd röviden rámu-
tatunk arra, hogy már a szociológia klasszikusainak munkáiban tetten érhetők a mai
szociológiaelmélet főbb szemléletmódjai.
10 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
A szociológia tárgya és szemléletmódja
Általánosan elfogadott a szociológia művelőinek körében az a nézet, amely
szerint a szociológiai kutatás tárgyát a társadalmi jelenségek képezik. (Wallace
1988) A társadalmi jelenségekkel azonban más társadalomtudományok – például a
közgazdaságtan, a politikatudomány, a jogtudomány stb. – is foglalkoznak, így a
szociológiát az a sajátos szemléletmód különböztetheti meg más társadalom-
tudományoktól, amellyel közelít az úgynevezett társadalmi jelenségekhez. A
szociológia tárgyának közhasználatú meghatározásai azonban kevés segítséget
nyújtnak e sajátos szemléletmód értelmezéséhez.
1
E tudományban ugyanis –
viszonylag rövid története során – még nem alakult ki egy olyan egységes szemlé-
letmód, amely elméleteit általában véve jellemezné. Nagyon általánosan – de még
ilyen általános szinten fogalmazva is igen pontatlanul – csupán annyit mondhatunk
a szociológia tárgyáról, hogy a mai értelemben vett szociológia az emberek
együttélésével összefüggő jelenségeket tanulmányozza. Ha ugyanis ennél többet
mondanánk, akaratunkon kívül máris elköteleznénk magunkat valamilyen sajátos
szemléletmód mellett.
Amikor szemléletmódról beszélünk, ezen tulajdonképpen azt a fogalmat értjük,
amelyet Kuhn paradigmának nevez. Az említett szerző paradigmán olyan általá-
nosan elismert tudományos eredményeket ért, amelyek egy bizonyos időszakban a
tudományos kutatók egy közössége számára a problémák és problémamegoldások
modelljeiként szolgálnak. (Kuhn 1984: 11) Ritzer pontosítja a paradigma Kuhn által
bevezetett fogalmát, s e szerint a paradigma egy tudomány tárgyi lényegére
vonatkozó alapvető elképzelés. Meghatározza, hogy mit kell tanulmányozni, milyen
kérdéseket kell feltenni és milyen szabályokat kell követni a megfogalmazott
válaszok értelmezésében. A paradigma a megegyezés legszélesebb egysége az adott
tudományon belül, amely felölel egy mintaként szolgáló tudományos munkát, a
tárgyi lényegre vonatkozó elképzelést, az ennek megfelelő elméleteket, kutatási
módszereket és eszközöket. (Ritzer 1988A: 390; 1991: 120) A szemléletmód és a
paradigma között azt a különbséget látjuk, hogy míg a szemléletmód nem
feltétlenül elfogadott az adott szemléletmódot képviselő egyénen vagy az egyének
szűkebb körén kívül, addig a paradigma olyan szemléletmód, amely az adott
tudománnyal foglalkozók viszonylag széles körében elfogadott.
A paradigma vagy – az általunk használt kifejezéssel élve – szemléletmód
szerint tehát megkülönböztethetjük a tudománnyal foglalkozók bizonyos csoportjait
egymástól. Egyrészt megkülönböztethetjük egymástól a különböző szemléletmó-
dokkal jellemezhető tudományokat, például a szociológiát a filozófiától, a közgaz-
daságtantól vagy éppen a fizikától. Másrészt megkülönböztethetjük egy adott tudo-
1
A bevezető szociológiai tankönyvek általában a szociológia tárgyának meghatározásával kezdik
mondanivalójukat. Itt példaként három rövid meghatározást emelünk ki. Az egyik szerint „A
szociológia a társadalmi magatartás és az emberi csoportok rendszeres tanulmányozása.”
(Schaefer 1983: 4) A másik szerint „A szociológia az együttélés által formált emberi magatartás
tanulmányozása.” (Hess-Markson-Stein 1991: 3) Végül „A szociológia meghatározható úgy, mint
az emberi társadalom rendszeres tanulmányozása, különös hangsúlyt fektetve a modern,
iparosított rendszerekre.” (Giddens 1991: 25; 1995: 55)
A SZOCIOLÓGIAI SZEMLÉLETMÓD 11
mány különböző fejlődési szakaszait, amelyekben különböző uralkodó szemlélet-
módok érvényesültek. Harmadrészt, az olyan tudományok esetében, mint a szocio-
lógia, amelyeken belül nem alakult ki egységes szemléletmód, különbséget tehetünk
a különböző elméleti csoportosulások között. (Ritzer 1988A: 390)
Általánosan elfogadott az e kérdéssel foglalkozó szerzők körében, hogy a
szociológia jelenleg egy többparadigmás tudomány. Ritzer három paradigmát vagy
szélesebb körben elfogadott szemléletmódot különböztet meg a szociológián belül.
Egyrészt a társadalmi tények paradigmát, amelyet főleg a strukturalista-funkcio-
nalista elméletek és a konfliktuselméletek képviselnek. Másrészt a társadalmi
értelmező paradigmát, amelyet a cselekvéselméletek, a szimbolikus interakcioniz-
mus, a fenomenológiai szociológia, az etnometodológia és az egzisztencialista
szociológia képvisel. Harmadrészt a társadalmi viselkedés paradigmát, amely a
behaviourista szociológiát és a csereelméletet öleli fel. (Ritzer 1988A: 390-393;
1991: 121-131) Azok a szerzők azonban, akik felvetik a szociológiai szemléletmód
kérdését, általában csupán két megközelítést állítanak egymással szembe, az egyik-
kel többnyire azonosulva, s ezen az alapon bírálva a másik felfogást. Így például a
két alapvető szemléletmódként Burt az atomista és a normatív megközelítést (Burt
1982: 5-6), Alexander a mechanikus és a szubjektív társadalomfelfogást (Alexander
1990A: 1-3), Bourdieu az objektivista és a szubjektivista felfogást (Bourdieu 1990:
25-29), Sztompka a cselekvéselméleti és a történeti szociológiai megközelítést
(Sztompka 1991: 3-5), mások a mikro- és a makroszociológiai megközelítést
(Alexander–Giesen–Münch–Smelser 1987) állítják egymással szembe.
A szociológiai szemléletmód típusai
A következőkben felvázoljuk a szociológiai szemléletmód típusait, amelyek
kapcsolódásait az 1. ábrán szemléltetjük. A tipizálás egészében véve saját felfogá-
sunkat tükrözi, de az egyes típusok megkülönböztetése – az eszencialista és a
fenomenalista szemléletmódtól eltekintve – elég széles körben elfogadott a nemzet-
közi szociológiai irodalomban, jóllehet nagyrészt különböző elnevezésekkel illetik
őket. Az ábrán feltüntettük azt is, hogy az általunk képviselt intézményes
szemléletmód milyen tipikus szemléletmódokat foglal magában, de ezzel a
kérdéssel majd később foglalkozunk.
Ahogyan azt az ábrán is láthatjuk, a legáltalánosabb szinten megkülönböz-
tethetjük egymástól a kontextualista (környezetelvű) vagy holista (egészelvű) és az
individualista (egyénelvű) szemléletmódot. E két alapvetően eltérő megközelítés
esetenként a metodológiai holizmus és a metodológiai individualizmus problémá-
jaként fogalmazódik meg. A kontextualista és a holista megközelítés elvileg nem
feltétlenül esik egybe, a tényleges szociológiai elméleteket nézve azonban a
kontextualista felfogások általában holistáknak is tekinthetők, így tipikusan
azonosaknak tekintjük őket.
A kontextualista vagy holista megközelítés szerint a társadalmi jelenségek
magyarázatában az egyének társadalmi környezetét képező tényezőkből, illetőleg a
társadalom egészéből kell kiindulni. A társadalmi jelenségek az egyénekhez képest
12 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
a valóság önálló szintjét képezik, s a szociológiai kutatás az egyéni – biológiai vagy
pszichológiai – szinttől különböző, társadalmi szinten folyik. A társadalmi
környezetet vagy a vizsgált társadalmi egészet alkothatják például intézmények,
szervezetek, csoportok, alrendszerek, s az egészen érthetjük a társadalmi struktúrát,
a társadalmi rendszert vagy a kultúrát stb. E felfogás szerint a társadalom olyan
rendezett egységként fogható fel, amely összetartó és összehangoltan működő
részekből épül fel.
Szociológiai szemléletmód
Holista
szemléletmód Individualista
szemléletmód
szemléletmód
Pozitivista szemléletmód
Normativista szemléletmód
Racionalista szemléletmód
Kreativista
szemléletmód
Eszencialista szemléletmód
Fenomenalista
szemléletmód
Intézményes
1. ábra: A szociológiai szemléletmód típusai
Az individualista szemléletmód ezzel szemben azon az állásponton van, hogy a
társadalmi jelenségek kutatásában a természetes kiindulópontot az egyének, ponto-
sabban az egyéni cselekvők képezik. Ez nem jelenti azt, hogy az elemzés csupán az
egyéni cselekvések szintjére korlátozódik, hanem inkább azt, hogy az egyénekből
álló társadalmi egységekre, a közöttük megfigyelhető kölcsönhatásokra és esetleg a
társadalom egészének működésére vonatkozó fogalmak és összefüggések is levezet-
hetők az egyénekre vonatkozó állításokból. (Elster 1982; Boudon 1987A; 1987B;
Coleman 1990: 1-6)
A következő lépésben további különbségeket tehetünk a fent említett két alap-
vető megközelítésen belül, s ennek eredményeként juthatunk el a szociológiai szem-
léletmód fő típusaihoz. Egyrészt a holista megközelítésen belül kialakult két,
egymástól elég egyértelműen elhatárolható felfogás, a pozitivista (tényelvű) és a
normativista (szabályelvű) szemléletmód. E megközelítések megegyeznek abból a
szempontból, hogy az egyénekhez képest a társadalom a valóság önálló szintje, s a
társadalomnak mint egésznek a hangsúlyozásában. Más szempontból azonban jelen-
tősen különböznek egymástól, s a szociológia alapkérdései tekintetében nagyrészt
ellentétes nézeteket képviselnek. Az individualista megközelítést általában azono-
sítják a racionalista szemléletmóddal. Az individualista megközelítésen belül is
különbséget tehetünk azonban a racionalista (észelvű) és a kreativista (alkotáselvű)
szemléletmód között. E felfogások jóllehet osztják azt a nézetet, hogy a társadalmi
jelenségek szociológiai kutatásának kiindulópontját az egyének képezik, de az
A SZOCIOLÓGIAI SZEMLÉLETMÓD 13
egyének tulajdonságaira és társadalmi természetére vonatkozó elképzeléseik igen
különbözőek.
A továbbiakban az említett fő típusok sajátosságait és az alájuk sorolható
jelentősebb irányzatokat vázoljuk fel. A közöttük található szemléletbeli különb-
ségek érzékeltetése végett kiemelünk három fő kérdést a szociológiaelmélet problé-
maköréből, s röviden jelezzük, hogy e kérdésekre milyen jellegű választ adnak a
különböző megközelítések. Egyrészt azt a kérdést, hogy milyen tényezők határoz-
zák meg az egyének cselekvéseit. Másrészt azt, hogy milyen tényezők határozzák
meg az egyének és csoportok közötti kölcsönhatásokat. Végül a harmadik alapvető
kérdés, hogy minek tulajdonítható az, hogy a társadalom valamiféle egységet,
rendezettséget mutat.
A pozitivizmus álláspontja szerint nincs alapvető különbség a társadalom-
tudományok és a természettudományok között a tudományos megismerés elveiben.
A pozitivista szociológia tehát megfigyelhető és objektív tények tanulmányozása a
társadalomban. (Smelser 1988B: 10) E felfogás szerint a szociológia tényeknek
tekinti a társadalmi jelenségeket, amin azt érthetjük, hogy e jelenségek az egyéneken
kívül találhatók és önmagukban való léttel bírnak. A társadalomban is érvénye-
sülnek általános törvények, illetve törvényszerűségek, s a pozitivista szociológia a
társadalmi jelenségek puszta leírásával, vagy a cselekvők szempontjából történő
értelmezésével szemben előnyben részesíti az oksági magyarázatot, amely elvileg
lehetővé teszi e jelenségek előrejelzését is.
Azt a szemléletmódot, amelyet pozitivistának is neveznek a szociológiai
irodalomban, egyes szerzők a strukturalista kifejezéssel jelölik. Ezzel arra utalva,
hogy a szóban forgó felfogásban központi szerepet tölt be a társadalmi struktúra
fogalma. (Lásd pl.: Blau 1976A: 2; Giddens 1984: XIX-XX; Hechter 1987: 4-5) Az
e felfogást képviselő szerzők szerint az egyének magatartása alá van vetve a kör-
nyezeti feltételek, illetve – e feltételek legalapvetőbb vonatkozásaként – a társadal-
mi struktúra hatásának. E feltételekben lévő különbségek és hasonlóságok különb-
ségeket és hasonlóságokat idéznek elő az egyének magatartásában, s meghatározzák
a közöttük megfigyelhető kölcsönhatásokat. A társadalomban az összetartó és szét-
tartó erők egyaránt jelen vannak, a társadalom mégis egységes egészként fogható
fel. Ez az egység azonban kényszerítő jellegű, a széthúzó erőkkel szemben a
hatalom tartja össze a társadalom egyes alkotórészeit. A szóban forgó megközelí-
tésre gondolnak azok a szerzők is, akik mechanikus társadalomfelfogásról beszél-
nek, e kifejezéssel arra utalva, hogy e megközelítés mechanikus összefüggést
feltételez a környezeti tényezők és az egyéni magatartások között. (Alexander
1990A: 1-2) Úgy tűnik azonban, hogy ebben az elnevezésben már eleve benne
rejlik az adott szemléletmód elutasítása. A korábban bemutatott ábra szerint a
pozitivista megközelítésen belül mi még különbséget teszünk az eszencialista és a
fenomenalista szemléletmód között, de ezzel a kérdéssel majd később, a társadalmi
jelenségek tipikus magyarázatai kapcsán foglalkozunk.
A pozitivista elméletek legfontosabb képviselőit az úgynevezett konfliktus-
elméletek képezik a társadalmi struktúra és a társadalmi rétegződés kutatásában. A
konfliktuselméletek és a harmóniaelméletek megkülönböztetése főleg Ralf Dahren-
dorf nevéhez fűződik. A konfliktuselméleti megközelítést elsősorban a társadalom
14 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
normativista, illetve ezen belül is a funkcionalista személetmódjától kívánta
elhatárolni. (Dahrendorf 1959: 157-173) A konfliktuselmélet képviselői úgy
gondolják, hogy a társadalom állandóan ütköző és széttartó sajátos érdekcsoportok,
társulások vagy osztályok rendszere, amelyet a kényszer, a korlátozás és a hatalom
tart össze. Az egyének magatartásának meghatározásában alapvető szerepet játsza-
nak az objektív érdekek és társadalmi erők, amelyek a szűkös társadalmi javak
megszerzésére késztetik az egyéneket. (Vanfossen 1979: 33-46; Ritzer 1988A: 106-
111) A konfliktuselméleti megközelítés egyik válfaját a neomarxista irányzat
képezi, amely hangsúlyozza a társadalom egészéből való kiindulás elvét, de bírálja
a pozitivista felfogás mennyiségi empirikus kutatásokra jellemző változatát.
Nagyrészt a pozitivista szemléletmód jellemző a társadalmi erő (power) és a
hatalom elméleteire. Jóllehet az említett fogalmakkal találkozhatunk a normativista
és az individualista szemléletmód keretében is, a társadalmi erő és a hatalom
elméletei általában hangsúlyozzák a társadalmi struktúra, azaz a társadalom egészé-
nek elsődlegességét, s a társadalmi erőviszonyok, illetve hatalmi viszonyok ténysze-
rű természetét. (Ehhez lásd pl.: Wrong 1979; Clegg 1989)
Bár minket itt kifejezetten a szociológiai elméletek által képviselt szemlélet-
módok érdekelnek, szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a pozitivista megköze-
lítést képviselik többnyire a társadalmi jelenségek számszerű elemzésére törekvő
empirikus kutatások. Általában ugyanis az ilyen kutatások is meghatározott elméle-
teken alapulnak. Mégpedig a Merton által úgynevezett „középszintű elméleteken”,
amelyekben a fogalmak és összefüggések elvi egyneműségével és ellentmondás-
mentességével szemben előnyben részesítik a mérhető változókká átalakítható
fogalmakat és a számszerűen ellenőrizhető összefüggésekké átalakítható elméleti
összefüggéseket. (Merton 1980: 83-142) Ugyanakkor a mennyiségi empirikus kuta-
tások természetesen nem csupán a pozitivista megközelítést képviselő elmélet tala-
ján állhatnak.
A pozitivista szemléletmódot sok bírálat érte és éri más felfogások képviselői
részéről. A normativista megközelítés hívei bírálják az empirikus szociológiai kuta-
tások látszólag objektív mérési módszereit. Kifogásolják, hogy a pozitivista, illetve
strukturalista elméletek elhanyagolják az egyének társas, illetve kulturális lény
voltát. A racionalista szemléletmód képviselői mindenekelőtt a pozitivizmusnak azt
az elvét kérdőjelezik meg, hogy a szociológiának a társadalom elemzésében a
társadalom egészéből vagy a társadalmi struktúrából kell kiindulnia. Kifogásolják a
pozitivista elméleteknek azt a sajátosságát, hogy miközben az egyénekről feltéte-
lezik, hogy mechanikusan alkalmazkodnak a társadalmi körülményekhez, a szándé-
kos cselekvés képességével ruházzák fel az egyének meghatározott csoportjait. A
kreativista szemléletmód, különösen az etnometodológia képviselői annak hangsú-
lyozásával, hogy a társadalmi tények nem adottak, hanem azokat az egyének hozzák
létre és tartják fenn a személyes kölcsönhatások révén, megkérdőjelezik a társadal-
mi létezők tényszerű vagy objektív természetét.
Már említettük, hogy a pozitivista és a normativista szemléletmód megegyezik
annyiban, amennyiben mindkét felfogás hangsúlyozza, hogy az egyénekhez képest
a társadalom a valóság önálló szintje, s a társadalmi jelenségek kutatásában a
társadalom egészéből kell kiindulni. Ezen túl azonban igen kevés hasonlóságot
A SZOCIOLÓGIAI SZEMLÉLETMÓD 15
találhatunk a két felfogás között. A normativista szemléletmód legfőbb elveit
röviden a következőkben foglalhatjuk össze. A normativista megközelítésben a tár-
sadalmi egészet a kultúra fogalma képviseli. Wilhelm Dilthey kulturális tanulmá-
nyai nyújtották a legjelentősebb filozófiai megalapozását a kultúra szociológiai
elemzésének. Dilthey szerint a társadalmi jelenségeket kizárólag kulturális szem-
pontból kellene tanulmányozni. Az együtt élő emberek idővel kialakítják a maguk
kultúráját, amelynek legfontosabb elemeit a magatartási szabályok és az értékek
képezik. Az egyének a felnevelkedés vagy az együttélés során elsajátítják, szemé-
lyiségükbe építik ezeket a szabályokat és értékeket. Az egyének magatartását és az
egyének között megfigyelhető kölcsönhatásokat alapvetően ezek a motívumok
határozzák meg. A társadalom rendezett működése alapvetően azáltal biztosított,
hogy az elsajátított szabályok és értékek révén a társadalom vagy az egyének
összessége ellenőrzi az egyes egyének cselekvéseit. (Burt 1982: 5-8; Hechter 1987:
3; Coleman 1990: 4-11; Alexander 1990A: 2-3)
A normativista szemléletmód két irányzatát egyrészt a funkcionalista, másrészt a
szimbolikus interakcionalista irányzat képezi. A funkcionalizmus szerint a társada-
lom egy rendezett egység vagy rendszer, amely meghatározott alkotórészekből vagy
részrendszerekből épül fel. Az egyes alkotórészek meghatározott funkciókat látnak
el a társadalom egésze számára, amelyek a társadalom fennmaradását és rendezett
működését biztosítják. Az egyének magatartását és az egyének közötti kölcsönhatá-
sokat alapvetően az értékek határozzák meg, s olyan értékek alakulnak ki és marad-
nak fenn, amelyek szükségesek az adott társadalom mint egész rendezett működé-
séhez. Az ötvenes, hatvanas évtizedben a funkcionalizmus volt az uralkodó elméleti
irányzat az angolszász szociológiában, döntően Talcott Parsons munkásságának
köszönhetően. Ezt követően nagyrészt elvesztette elméleti jelentőségét, az
úgynevezett neofunkcionalista elméletekben azonban újraéledt. (Colomy 1990A)
A szimbolikus interakcionizmus szerint az egyének cselekvéseit szerepeik hatá-
rozzák meg azzal összefüggésben, hogy a cselekvők milyen jelentést vagy értelmet
tulajdonítanak a maguk számára környezetük bizonyos összetevőinek. Ezek a
jelentések az egyének közötti mindennapi kölcsönhatások során formálódnak, s
ebben a folyamatban formálódik az egyének énje, illetve személyisége is. Az
emberek közötti kölcsönhatások tulajdonképpen kommunikációk, amelyekben a
jelképek különösen fontos szerepet töltenek be. (Stryker 1981: 15-17) E felfogás
kialakulására jelentős hatással volt George Herbert Mead munkája. (Mead 1973)
Erving Goffman a szimbolikus interakcionizmus sajátos változatát dolgozta ki,
amelyet dramaturgiai elemzésnek nevezett, mivel a mindennapi életet a színházi
előadáshoz hasonlította. (Goffman 1981)
Láttuk, hogy a normativista szemléletmódot mi a holista szemléletmódon belül
értelmezzük. A funkcionalizmus szemléletmódja egyértelműen holista, mivel – a
kultúra fogalmával összefüggésben – a társadalmi rendszer fogalmából indul ki, s
innen jut el a részrendszerekig és végül az egyénekig, akiknek a magatartását
meghatározza az egész rendszer. A szimbolikus interakcionizmust viszont általában
az értelmező szociológiai felfogások közé sorolják. Értelmező szociológiának is
nevezik azokat a felfogásokat, amelyek az emberek közötti kölcsönhatásokra mint
kommunikációkra összpontosítanak, amelyek révén az emberek jelentést tulajdoní-
16 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
tanak a mindennapi élet eseményeinek és megértik azokat. Az értelmező szocioló-
gia körébe sorolhatók azonban az úgynevezett kreativista szemléletmód képviselői
is, amelyek tárgyalásával később foglalkozunk. Az értelmező szociológia tehát
felfogásunk szerint nem tekinthető egységes szemléletmódnak, mivel ezen belül a
szimbolikus interakcionizmus a holista és normativista, más irányzatok viszont az
individualista és kreativista megközelítést képviselik.
A normativista szemléletmóddal szemben megfogalmazott bírálatok főleg arra
hivatkoznak, hogy az emberek többnyire vagy gyakran nem a szabályokhoz igazod-
va cselekszenek. Egyes elméletalkotók – akár a társadalmi struktúra meghatározó
hatását hangsúlyozva, akár a haszon maximalizálását tekintve a cselekvés alapel-
vének – egyáltalán szükségtelennek tartják a szabály fogalmát. Mások nem tagadják
a szabályok fontosságát, de elutasítják mint a szociológiaelmélet kiindulópontját. A
racionális döntések elméletének egyes képviselői a kulcskérdésnek e helyett azt
tekintik, hogy hogyan keletkeznek és maradnak fenn a szabályok az egyének
ésszerű cselekvései révén. (Coleman 1990: 242) A normativista megközelítésen
belül különösen sok bírálat érte a funkcionalista irányzatot. Többnyire kifogásolják,
hogy a funkcionalista elmélet túl általános, nem ad számot arról a mechanizmusról,
amely az alapját képezi a társadalmi egész szolgálatában álló funkciók érvényesü-
lésének, elhanyagolja a társadalmi változást, túlhangsúlyozza a harmóniát és nem
vesz tudomást a társadalmi konfliktusokról, magyarázatai nagyrészt tautologikusak.
(Erről lásd: Ritzer 1988A: 101-104)
Rátérve az individualista szemléletmód tárgyalására, már említettük, hogy ezen
belül különbséget tehetünk a racionalista és a kreativista szemléletmód között.
Jóllehet ezek a szemléletmódok megegyeznek abból a szempontból, hogy a
társadalmi jelenségek kutatásában a természetes kiindulópontot az egyének képezik,
de egyébként nagymértékben eltérnek egymástól. A racionalista szemléletmód
szerint a szociológiai elemzés kiindulópontja a racionálisan gondolkodó és cselekvő
egyén. A társadalom nem azonos az egyének halmazával, de a racionális egyének-
ből kiindulva a társadalmi jelenségek is levezethetők és megérthetők. A társadalom
egyénekből és az egyének között kialakult viszonyokból áll. E szemléletmód
legfőbb képviselőit a csereelmélet és a racionális döntések elmélete képezi. A csere-
elmélet, amelyet főleg George Homans és Peter Blau dolgozott ki, a racionalista
szemléletmód korábbi változatát képviseli. (Homans 1974; Blau 1964) A racionalis-
ta szemléletmódot a nyolcvanas és a kilencvenes évtizedben tulajdonképpen a
racionális döntések elmélete (Rational Choice Theory) képviseli, amely a nyolcva-
nas évtizedben az angolszász, de különösen az amerikai szociológiaelméleti
irodalomban egyre inkább uralkodóvá vált. James Coleman A társadalomelmélet
alapjai című könyve a szóban forgó elmélet legátfogóbb összegzését nyújtja.
(Coleman 1990)
A racionális döntések elmélete a cselekvések magyarázatában a döntési szitu-
áció három elemét különbözteti meg. Egyrészt az adott korlátozó feltételek között
lehetőség szerint megvalósítható cselekvések halmazát. Másrészt e cselekvések
várható következményeit. Harmadrészt a lehetséges alternatívák szubjektív rangso-
rolását, amely általában a várható következmények rangsorolásán alapszik. Racio-
nálisan cselekedni ezek szerint azt jelenti, hogy a megvalósítható cselekvések
A SZOCIOLÓGIAI SZEMLÉLETMÓD 17
halmazából kiválasztjuk a legmagasabbra értékelt elemet, azaz amely a legnagyobb
haszonnal jár. (Elster 1986B: 4; Hechter 1987: 30-31; Hechter–Opp–Wippler
1990B: 2-3) Egyes szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a racionalista
szemléletmód valamennyi emberi magatartásra használható. (Becker 1986: 112-
119; Boudon 1987B: 56) A racionalista szemléletmód nem korlátozódik az egyén
vagy a kisebb csoportok szintjére. E szemléletmód fő problémája azonban az un.
mikro-makro probléma, azaz hogyan lehet eljutni az egyéni cselekvők szintjéről a
magasabb elemzési szintekre, s végül az össztársadalmi szintre. (Boudon 1987B;
Coleman 1990: 11; Wiley 1988)
A racionalista megközelítéssel szemben megfogalmazott bírálatok főleg
egyrészt azt állítják, hogy az egyénekből kiindulva nem lehet eljutni a társadalom
elemzéséhez, mivel a társadalom nem egymástól elkülönült egyének halmaza.
Másrészt kifogásolják, hogy a szóban forgó szemléletmód figyelmen kívül hagyja a
szocializáció során az egyénekbe beépült kulturális motívumokat. Az emberek nem
mindig vagy gyakran nem érdekeiket követve cselekszenek, cselekvéseiket nagy-
mértékben meghatározzák olyan motívumok, mint például az önzetlenség, az
együttérzés, a kötelességtudat, a bűntudat, továbbá korlátozott ismeretekkel
rendelkeznek a környezeti feltételekről és cselekvéseik várható következményeiről.
(Lásd pl.: Mansbridge 1990A)
Kreativista szemléletmódnak nevezzük az individualista szemléletmód nem
racionalista változatát. A kreativista szemléletmódot főképpen az a nézet jellemzi,
hogy az emberek a mindennapi életben maguk hozzák létre saját társadalmi
valóságukat. E felfogás az egyének cselekvéseinek és az egyének közötti kölcsön-
hatásoknak a magyarázatában a tudatosságra, a gondolkodási folyamatra helyezi a
hangsúlyt. A társadalom rendezett egysége azáltal biztosított, hogy az egyének
kialakítják a társadalmi valóság közös értelmezését.
A kreativista szemléletmódot azok az irányzatok képviselik, amelyeket egyes
szerzők kreatív szociológiának is neveznek, nevezetesen a fenomenológiai
szociológia, az etnometodológia és az egzisztencialista szociológia. (Morris 1977)
A fenomenológiai szociológia a mindennapi élet közös jelentésvilágát elemzi, a
köznapi észjárást és a magától értetődő tudást, amelyet az egyének felépítenek a
gyakorlat során és amelyre alapozzák cselekvéseiket.
2
Az etnometodológia a
kreativista szemléletmód szélsőségesebb változata, amely azoknak a „népi módsze-
reknek” a tanulmányozása, amelyek révén az emberek értelmet adnak mások
cselekvéseinek. A társadalmi viszonyok e felfogás szerint nem léteznek eleve az
egyének környezetében, hanem azokat az egyének folyamatosan létrehozzák és
újratermelik a személyes kölcsönhatás, elsősorban a beszéd révén. A beszéd által
teremtenek az emberek egy olyan rendezett világot, amelyben biztonságban érzik
magukat. (Garfinkel 1967) Az etnometodológia szemléletmódja részben hasonló a
normativista szemléletmódhoz, de az, ahogyan ez az elmélet közelít a cselek-
vésekhez, szemléletmódját sajátosan individualistává teszi. Az egyéni cselekvés
ebben a felfogásban egy rendteremtő aktivitás. Az egyének állandóan bekapcso-
2
A fenomenológiai szociológiáról magyar nyelven lásd: Hernádi 1984; Csepeli 1987C;
Karácsony 1995.
18 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
lódnak egy rendezett társadalmi világ létrehozásába, de ez a rendezett világ csak az
adott szituációban létezik. E felfogás szerint tehát az egyének – a normativista
szemléletmód felfogásával szemben – anélkül rendezik kölcsönhatásaikat, hogy
eközben eleve létező szabályokhoz igazodnának. (Münch–Smelser 1987: 364) Az
egzisztencialista szociológia szemléletmódja hasonló az előbbi két irányzat által
képviselt megközelítéshez, de az egzisztencialista irányzat különös figyelmet
szentel az érzéseknek és érzelmeknek, valamint az én-nek a cselekvések
magyarázatában. (Ritzer 1988A: 360-365)
A kreativista szemléletmódot képviselő elméletekkel szembeni bírálatok főleg
azt hangsúlyozzák, hogy ezek az elméletek a társadalmi jelenségek magyarázatában
elhanyagolják az objektív társadalmi viszonyok és a kultúra szerepét. E szemlé-
letmód egyes képviselői kifejezetten tagadják e tényezők önálló, az egyes egyének
tudatosságától független létezését. Más képviselői bár elismerik az objektív
társadalmi valóság, valamint a kulturális értékek és szabályok önálló létét, de e
tényezők érdemi figyelembevétele inkább csak ígéret marad.
A mikro- és a makroszociológia
A két alapvetően eltérő szemléletmódot a szociológiában gyakran egyrészt mint
mikroszociológiát, másrészt mint makroszociológiát különböztetik meg. A mikro-
és makroszintet azonban nem egységesen értelmezik a szociológiai irodalomban.
(Erről lásd: Münch–Smelser 1987: 356-357; Ritzer 1991: 140-146) Mi azt az
értelmezést fogadjuk el, amely szerint a mikroszint a kiscsoportokra vonatkozik,
amelyekben közvetlen kölcsönhatás lehetséges a csoport valamennyi tagja között, a
makroszint viszont a nagycsoportok (például a nemzeti társadalom) szintjére.
(Haferkamp 1987: 177-178) Felfogásunk szerint a mikro- és a makroszintű megkö-
zelítés nem azonos a holista és az individualista szemléletmóddal. A holista és az
individualista megközelítés ugyanis arra vonatkozik, hogy egy adott társadalmi
egészen belül az elmélet az egészet vagy az adott egészet alkotó egyéneket tekinti a
kiindulópontnak. Maga az egész azonban kisméretű vagy nagyméretű csoport egya-
ránt lehet. A mikroszociológia a kiscsoportok elemzésére, a makroszociológia a
nagycsoportok elemzésére helyezi a hangsúlyt.
A tipikus szociológiai szemléletmódok szorosan összefüggnek a mikro- és a
makroszintű megközelítéssel. (Ritzer 1991: 139-159) Az általunk megkülön-
böztetett fő szemléletmódok azonban nem sorolhatók be egyértelműen a mikroszo-
ciológiába vagy a makroszociológiába. Mégis azt mondhatjuk, hogy a pozitivista
elméletek szemléletmódja tipikusan makroszintű. A normativista elméleteken belül
a funkcionalizmus tipikusan a makroszintű megközelítést, a szimbolikus interakci-
onizmus viszont a mikroszintű megközelítést képviseli. A racionalista szemlélet-
módot általában úgy értelmezik, mint a mikroszociológia tipikus képviselőjét. E
szemléletmód egyes képviselői viszont azt hangsúlyozzák, hogy a racionalista
megközelítés alkalmas bármilyen makroszintű társadalmi jelenség kutatására is.
(Boudon 1987B; Friedman–Hechter 1991) A kreativista szemléletmód azonban
tipikusan már mikroszociológiai megközelítésként értelmezhető.
A SZOCIOLÓGIAI SZEMLÉLETMÓD 19
A funkcionalizmus ötvenes és a hatvanas évtizedbeni uralmát követően az egyes
megközelítések közötti nézeteltéréseket hangsúlyozó elméletek jelentek meg mind a
holista, mind az individualista szemléletmódot, illetve mind a makroszintű, mind a
mikroszintű megközelítést képviselő elméletek területén. A hetvenes, de különösen
a nyolcvanas években azonban felerősödtek azok az elméleti törekvések, amelyek a
különböző szemléletmódok egyesítésére tesznek kísérletet. (Erről lásd: Alexander
1988; Ritzer 1991: 207-251) A racionalista szemléletmód képviselői részéről példá-
ul Hechter és Coleman terjesztette ki a racionális döntések elméletét az egyéni
cselekvések szintjéről a társadalom szintje felé. (Hechter 1987; Coleman 1990) A
normativista szemléletmód képviselői részéről például Habermas (1985) és Münch
(1982) tett kísérletet a cselekvéselmélet és a rendszerelmélet összekapcsolására.
(Habermas 1985; Münch 1982)
Sajátos irányzatot képvisel a hálózatelemzés, amely szintén a makroszintű és a
mikroszintű megközelítés közötti rés vagy szakadék áthidalására ajánl megoldást.
3
A hálózatelemzés két alapvető gondolatot fogalmaz meg a társadalmi jelenségek
természetére vonatkozóan, amelyek közül az egyik az egyének cselekvéseire, a
másik a társadalmi kapcsolatok hálózatára vonatkozik. Az előbbi azt hangsúlyozza,
hogy az egyének egy olyan társadalmi közegben tevékenykednek, amely számos
olyan cselekvőt foglal magában, akik jelentős vonatkoztatási pontjai egymás cselek-
véseinek. Egy adott cselekvő másokhoz fűződő kapcsolatai hatnak észleléseire,
hiedelmeire, beállítottságaira, s ezáltal cselekvéseire. Az utóbbi a társadalmi kap-
csolatok hálózatát világítja meg, amelybe az egyéni cselekvők be vannak ágyazva.
Elemzi a társadalmi kapcsolatok különböző szintjeit az adott társadalmi csoportban,
s egyaránt törekszik az egyes kapcsolatok megvilágítására és a társadalmi
kapcsolatok egészének a leképezésére. (Knoke–Kuklinski 1982: 9-13) A hálózat-
elemzés irodalmából például Burt elméletére bizonyos értelemben a normativista és
az individualista megközelítés egyaránt jellemző. Kiindulópontja ugyanis az egyéni
cselekvő, aki az alternatív cselekvéseket értékeli és kiválasztja a legmagasabbra
értékelt cselekvési alternatívát. Ez az értékelés azonban viszonylagos, amely
meghatározott a szabályok és a hasonló helyzetben lévőkkel való összehasonlítás
által. (Burt 1982: 4-8,178,191-192)
3
A hálózatelemzés irodalmáról magyarul lásd: Szociológiai figyelő 1988. évi 3. szám; Utasi
1991; Angelusz–Tardos 1991B.
20 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
A klasszikusok szemléletmódja
A fő szemléletmódok gyökerei nagyrészt visszanyúlnak a szociológia három
nagy klasszikusának, Karl Marxnak (1818-1883), Emile Durkheimnek (1858-1917)
és Max Webernek (1864-1920) a munkásságáig. A szociológiában a mai elmélet-
alkotók is fontosnak tartják, hogy nézeteiket nagyrészt a klasszikusoktól eredez-
tessék. Ez összefügg azzal, hogy a szociológia érdeklődési területe nincs egyértel-
műen körülhatárolva és nem rendelkezik általánosan elfogadott elmélettel. (Némedi
1996: 11)
Marx társadalomelméletére alapvetően a pozitivista szemléletmód jellemző.
Marx szerint bár az emberek saját, tudatosan akart céljaikat követik, de az emberek
társadalmi cselekvéseit és a közöttük lévő kölcsönhatásokat alapvetően az objektív,
illetve dologi természetű társadalmi viszonyok határozzák meg. (Marx–Engels
1976: 3, Marx 1957: 176) E viszonyok között is a legalapvetőbbek a termelés
szférájában a társadalmi osztályok között kialakult társadalmi viszonyok. A társa-
dalmi-gazdasági alakulat fogalmával rendszerezett formában hangsúlyozta, hogy a
társadalom egy szerves egész, amelyen belül a termelési viszonyok összessége
alkotja a társadalom gazdasági szerkezetét, azt az alapot, amelyre a társadalom
egyéb összetevői épülnek, amelyeket felépítménynek nevezett. (Marx 1965: 6) A
tisztán pozitivista megközelítéstől eltérően azonban Marx azt nem állította, hogy az
elméletalkotásban is a társadalom egészéből kell kiindulni. A kiindulópontot „...a
valóságos egyének, cselekvésük és anyagi életfeltételeik...” képezik. (Marx–Engels
1976: 21) Marx korai írásaiban a hangsúlyt még a tudatosságra és a cselekvésre
helyezte. Későbbi írásaiban azonban a hangsúly eltolódott a cselekvés kifejező
jellegéről instrumentális jellegére, s ezen az alapon elhanyagolta az egyéni szintű
elemzést, s a társadalom egészének az elemzését tűzte ki célul. (Alexander–Giesen
1987: 4-6)
Durkheim kifejezetten hangsúlyozta, hogy a társadalmi létezők tények és megha-
tározott társadalmi tényeket mint jelenségeket más társadalmi tények határozzák
meg, amelyek az egyénekhez képest külsődlegesek és kényszerítő erejűek. (Durk-
heim 1978) Ez alapján azt mondhatnánk, hogy szemléletmódja pozitivista volt.
(Vö.: Wright G. 1987: 48) Durkheim azonban a társadalmi létezőket, illetve ténye-
ket tulajdonképpen a jelképi kultúrával azonosította. A jelképi kultúra egyes össze-
tevői – például a szabályok és az értékek – jóllehet az egyes egyéneken kívül
vannak, de önálló léttel nem bírnak, mivel jelentésükben más létezőkre utalnak,
azaz felfogásunk szerint nem tekinthetők tényeknek. Durkheimet ezért joggal
tekintik többnyire a normativista szemléletmód klasszikus képviselőjének.
Weber megértő szociológiájának felfogásában a szociológia „...a társadalmi
cselekvés értelmező megértésére, és ezen keresztül a cselekvés menetének és
hatásainak oksági magyarázatára törekszik." (Weber 1987: 37-38) Weber felfogását
tehát individualistának is tekinthetjük, ha azt vesszük figyelembe, hogy az egyéni
cselekvők szándékai szempontjából való megértést hangsúlyozza. Szándékolt értel-
mük szerint tipizálta a cselekvéseket, (uo. 39-40, 53-54) de különösen az un.
célracionális cselekvést előfeltételezve fogalmazta meg tételeit, az individualista
megközelítésen belül tehát felfogása főleg racionalistának tekinthető. Munkás-
A TÁRSADALMI JELENSÉGEK MAGYARÁZATA 21
ságának egészében azonban nem az egyéni cselekvések megértésére, hanem a
„rend”-nek, azaz az adott szabályrendszernek, illetve intézményeknek – a
cselekvésekben megfigyelhető szabályszerűségek leírásának formájában történő –
elemzésére helyezte a hangsúlyt. A társadalmi cselekvések és kölcsönhatások
szabályszerűségeit alapvetően az adott szabályrendszerből magyarázza, ami nagy-
részt a normativista szemléletmódhoz teszi hasonlóvá Weber felfogását. Különösen
A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című, talán a legismertebb művére
jellemző a normativista szemléletmód, amelyben a kapitalizmus racionalizmusát
nagyrészt a vallási nézetekből származtatja. (Weber 1982) Tovább bonyolítja
Weber felfogásának egyértelmű besorolását valamely tipikus szemléletmód alá az,
hogy Weber szerint – a normativista megközelítés feltételezésével ellentétben – az
egyéneknek nem kell azonosulniuk a szabályokkal ahhoz, hogy ezek a szabályok
rendszeresen érvényesüljenek, mivel az érdekviszonyok alapján, célracionálisan is
alkalmazkodhatnak hozzájuk, mint valamiféle tényekhez, amelyek cselekvéseik
feltételeit jelentik. Weber munkáiban tehát részben benne rejlik a pozitivista
szemléletmód is, de fogalmilag tisztázatlan, hogy a szabályok milyen közvetítések
révén válhatnak puszta előírásokból tényszerű létezőkké.
A mikro- és a makroszintű megközelítés szempontjából nézve a klasszikusok
munkásságát, Marx és Durkheim egyértelműen a makroszintű megközelítés klasszi-
kus képviselője. Weber viszont ebből a szempontból kétértelmű, bár elméletileg az
egyéni cselekvést helyezi a középpontba, a társadalmi jelenségek konkrét elemzésé-
ben a makroszintű szabályszerűségekre helyezi a hangsúlyt. (Alexander–Giesen
1987: 4-19)
2. A társadalmi jelenségek magyarázata
A szociológia tehát a társadalmi jelenségeket kutatja. Mindenekelőtt különbsé-
get tehetünk azonban e jelenségek puszta leírása és magyarázata között. A szocio-
lógiai elméletek a társadalmi jelenségek magyarázatára tesznek kísérletet. Az
alábbiakban először röviden áttekintjük a tudományos magyarázat fő típusainak
jellemzőit, majd rámutatunk arra, hogy e típusok mennyiben kötődnek a különböző
szociológiai szemléletmódokhoz. Ezt követően a deduktív és az induktív magyará-
zat megkülönböztetésével összefüggésben a szociológiai elméletek elvi és tapaszta-
lati érvényességének a kérdésével foglalkozunk.
A tudományos magyarázat típusai
Megkülönböztethetjük a tudományos magyarázat két alapvető típusát, az oksági
magyarázatot és az intencionális (szándékelvű) magyarázatot. De e két alapvető
típuson túl a szociológiában is felhasználják – a természettudományok közül főleg a
biológiában használatos – funkcionális magyarázatot. A különböző szemléletmódok
22 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
képviselői a tudományos magyarázat bizonyos típusát részesítik előnyben, esetleg
tekintik kizárólagos érvényűnek.
Az oksági magyarázatban meg lehet különböztetni a következtetések elő- és
utótagját, azaz az okot és az okozatot. Az oksági összefüggés szerint ha az ok fenn-
áll, ez magával vonja az okozat bekövetkezését. Az oksági magyarázat igen lénye-
ges követelménye, hogy az oknak és az okozatnak logikailag függetlennek kell len-
nie egymástól. Azaz azokat a tényezőket, amelyek a tudományos magyarázatban az
okok szerepét töltik be, meg kell tudnunk határozni a feltételezett okozataiktól füg-
getlenül, az okozataikra történő hivatkozás nélkül is. A logikai függetlenség
követelménye – megítélésünk szerint – magában foglalja a tapasztalati függetlenség
követelményét is. A tapasztalati függetlenség követelményén azt értjük, hogy az
adott okot és okozatát meg kell tudnunk határozni anélkül is, hogy tapasztaltuk
volna az okozat bekövetkezését. Egyes felfogások tágabban értelmezik az oksági
összefüggéseket, a fenti értelemben vett oksági összefüggéseket, amelyek eleget
tesznek az elemeik logikai függetlenségére vonatkozó követelménynek, Hume-féle
oksági összefüggéseknek is nevezik. (Hume 1973: 37-120; Wright G. 1987: 120-
122)
Hume szerint az ok és az okozat közötti kapcsolat nem más mint bizonyos
jelenségek egyes eseteinek szabályszerű időbeli egymásra következése. A kérdéses
összefüggés érvényessége pedig múltbeli tapasztalatokon nyugvó induktív általáno-
sításon alapszik. A történettudományban gyakran használják az események magya-
rázatának ezt a módját. Az események magyarázata a történettudományban ugyanis
gyakran csupán annyit jelent, hogy rámutatnak egy vagy több korábbi eseményre,
amelyeket a szóban forgó esemény okának tekintenek. Ha a korábbi eseményeket
okoknak, a kérdéses eseményt pedig okozatnak tekintjük, ezek az események
logikailag valóban függetlenek egymástól. Azonban ezeket az eseményeket nem
általános törvények, hanem olyan egyedi állítások kapcsolják össze, amelyek
gyakorlati következtetések előzményeit alkotják. Ezt a fajta oksági magyarázatot
meg kell különböztetnünk az oksági magyarázatok átfogó törvényeken nyugvó
modelljétől. G. H. von Wright az előbbi formát „kvázi-oksági” magyarázatnak
nevezi. (Wright G. 1987:162-163) A szorosan értelmezett oksági magyarázatban az
okoknak tekintett egyedi tényezőket (explanansokat) általános szabályszerűség,
illetve törvény kapcsolja össze az okozatnak tekintett tényezővel (explanan-
dummal). A továbbiakban mi ilyen szorosabb értelemben beszélünk oksági magya-
rázatról.
Jon Elster szerint az oksági magyarázat több mint igaz oksági állítás. Nem elég
az oksági összefüggés kimutatása, szolgáltatni kell azt a mechanizmust is, amelynek
révén érvényesül az oksági összefüggés. (Elster 1989A: 4) Az oksági magyarázatok
elvileg lehetővé teszik a jelenségek előrejelzését is. Ugyanakkor lehetőséget nyújta-
nak olyan gyakorlati ajánlások megfogalmazására, amelyek megadják, hogy vala-
milyen esemény bekövetkezését miképpen lehet megakadályozni vagy előidézni.
(Gasking 1987: 40; Wright G. 1987: 104) Amennyiben tehát a szociológia hozzá
kíván járulni olyan gyakorlati ajánlások megfogalmazásához is, amelyek a
társadalmi jelenségek megváltoztatására irányulnak, az oksági magyarázat nélkü-
lözhetetlennek tűnik.
A TÁRSADALMI JELENSÉGEK MAGYARÁZATA 23
Az intencionális magyarázat a társadalmi jelenségeket cselekvésekként értelme-
zi, s a cselekvéseket közvetlenül az egyének lelki állapotából magyarázza. Magában
foglalja egyrészt az egyén szándékainak, s e szándékai megvalósításával összefüggő
ismereteinek az elemzését, másrészt e lelki összetevők és az ezeknek megfelelő
cselekvések közötti összefüggések elemzését. (Wright G. 1987: 112-154; Lennon
1990: 15-41) Az intencionális magyarázat főleg arra a kérdésre keresi a választ,
hogy az egyének hogyan értelmezik környezetüket és ez az értelmezés milyen cse-
lekvésekre motiválja őket.
Egyes szerzők szerint az intencionális magyarázat egyfajta oksági magyará-
zatként is felfogható. Lennon szerint „... az intencionális magyarázat az oksági ma-
gyarázat alesete, nemcsak azért, mert lehetségesek olyan törvények, amelyek a
szándékokat és a cselekvéseket összekapcsolják, hanem azért is, mert ezek a törvé-
nyek eleget tesznek bármilyen további követelménynek, amelyet az oksági
viszonnyal szemben támasztunk." (Lennon 1990: 48). Más szerzők szerint az inten-
cionális magyarázat nem tekinthető oksági magyarázatnak, mivel a szándék és a
neki megfelelő cselekvés közötti kapcsolat logikai természetű, az oksági
magyarázat viszont megkívánja az ok és az okozat logikai függetlenségét. Davidson
például azzal érvel, hogy azok a törvények, amelyek alátámasztanák az oksági
kapcsolatot a szándék állapotok és a cselekvések között, nem ezen állapotok szán-
dékszerű leírásán, hanem a nekik megfelelő cselekvések fizikai természetű, illetve
külső megjelenési formájuk szerinti leírásán nyugszanak. (Davidson 1980) Az is
igaz viszont, hogy a szándék önmagában véve független az adott szándéknak
megfelelő cselekvés megvalósításától. Wright ennek ellenére arra a következtetésre
jut, hogy az intencionális magyarázat nem tekinthető oksági magyarázatnak, mivel
a gyakorlati következtetések kiinduló állításai és következtetéseinek igazolása
között kölcsönös függés áll fenn. (Wright G. 1987: 121-142)
Korábban említettük, hogy az oksági magyarázat esetében a logikai függetlenség
követelménye magában foglalja a tapasztalati függetlenség követelményét is.
Megítélésünk szerint az intencionális magyarázatnak nem kell eleget tennie a logi-
kai függetlenség követelményének, viszont eleget kell tennie a tapasztalati függet-
lenség követelményének. Az intencionális magyarázat esetében a tapasztalati füg-
getlenségen azt értjük, hogy a szándékot vagy motívumot meg kell tudnunk
határozni attól függetlenül is, hogy tapasztaltuk volna az adott szándéknak vagy
motívumnak tulajdonított cselekvéseket, illetve jelenségeket.
A funkcionális magyarázat a kérdéses társadalmi jelenséget azzal magyarázza,
hogy e jelenség egy adott társadalmi csoport, illetve társadalom normális működé-
séhez és/vagy fennmaradásához járul hozzá. E magyarázat szerint az egyéni
cselekvők szándékaival nem kell foglalkozni, mivel hosszú távon eleve olyan
intézmények, illetve szabályok és viselkedési minták választódnak ki, amelyek
hozzájárulnak a csoportnak vagy társadalomnak mint egésznek a fennmaradásához
és rendezett működéséhez. A klasszikus funkcionális magyarázat eleve feltételezi,
hogy egy adott jelenségnek pozitív funkciója van. Merton viszont különbséget tesz
a következmények között funkcionális nézőpontból. Meghatározása szerint a
manifeszt funkciók a társadalom szilárdságát vagy rugalmasságát növelő olyan
következmények, amelyeket a társadalomban cselekvő egyének szándékosan hoztak
24 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
létre és felismernek. A latens funkciók viszont olyan következmények, melyeket
nem szándékosan hoztak létre és nem ismernek fel. A diszfunkciók azok a követ-
kezmények, amelyek a szóban forgó társadalom szilárdságát vagy rugalmasságát
kedvezőtlenül érintik. (Merton 1980: 201)
A funkcionális magyarázat bírálói szerint ez a fajta magyarázat önmagában nem
alkalmazható a társadalmi jelenségek elemzésében. Hechter szerint a funkcionális
magyarázatot csak annyiban lehet fenntartani, amennyiben feltételezhetünk valami-
féle analógiát a természetes kiválasztódási folyamattal. Azonban nincs okunk azt
hinni, hogy a társadalmi jelenségek általában ki vannak téve a természetes kiválasz-
tódás érvényesülésének. Tehát annak a tényleges mechanizmusnak a meghatározása
nélkül, amelynek révén a funkcionális alkalmazkodás kifejlődik, e magyarázat nem
használható fel hatékonyan a társadalmi jelenségek elemzésében. (Hechter 1987:
24-25) Mások szerint a funkcionális magyarázat egyfajta kvázi-teleologikus illetve
kvázi-intencionális magyarázatnak is tekinthető, ahol egy adott funkció összefüg-
gésben áll valamilyen céllal. Az ilyen jellegű összefüggésekre a negatív visszacsa-
tolás elve révén gyakran oksági magyarázatot adhatunk. (Wright G. 1987: 174-180)
A szemléletmódok magyarázattípusai
A szociológiában kialakult szemléletmódokat összefüggése hozhatjuk a tudomá-
nyos magyarázat előbbiekben megkülönböztetett típusaival. Már említettük, hogy a
pozitivista szemléletmód azon az állásponton van, hogy a tudományos magyarázat
szempontjából nincs lényegi különbség a természettudományok és a társadalom-
tudományok között. Azaz a társadalomtudományi magyarázatok tulajdonképpen
olyan oksági magyarázatok, amelyek az egyedi társadalmi jelenségeket általános
törvényszerűségek alapján magyarázzák. E felfogás képviselői az intencionális
magyarázatokat többnyire vagy elvetik, vagy azon az állásponton vannak, hogy a
társadalomtudományi elemzésekben található intencionális magyarázatok átalakít-
hatók oksági magyarázatokká. (Wright G. 1987: 45-46)
Mi azonban – ahogyan azt a szociológiai szemléletmód típusait szemléltető
ábrán láthattuk – szükségesnek tartjuk különbséget tenni a pozitivista szemlé-
letmódon belül az úgynevezett eszencialista (lényegelvű) és a fenomenalista (jelen-
ségelvű) pozitivista felfogás között. E megkülönböztetést az teszi szükségessé, hogy
a kifejezett megfogalmazások alapján ítélve, illetve formailag pozitivista elméletek
vagy empirikus elemzések, amelyek formailag oksági összefüggéseket tartalmaz-
nak, gyakran valójában csupán a társadalmi jelenségek látszólagos oksági magyará-
zatát nyújtják, mivel nem tesznek eleget az oksági magyarázatokkal szemben
támasztott függetlenségi követelménynek. Az ilyen magyarázatok által jellemezhető
szemléletmódot nevezzük fenomenalista vagy jelenségelvű szemléletmódnak. A
félreértések elkerülése végett szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a szóban
forgó értelemben vett fenomenalista szemléletmód nem tévesztendő össze az un.
fenomenológiai szociológiával, amelyről korábban, a kreativista szemléletmód
keretében tettünk említést. Itt csupán a tudományos magyarázat típusa szerint
A TÁRSADALMI JELENSÉGEK MAGYARÁZATA 25
teszünk különbséget az eszencialista és a fenomenalista megközelítések között,
mégpedig a pozitivista megközelítésen belül.
Társadalmi jelenség
(Okozat)
Az okok szerepét betöltõ köz-
vetlen magyarázó fogalmak
Logikailag tisztázatlan
összefüggések
A fogalmak
logikai meg-
határozása
A közvetlen magyarázó fogalmakkal
jelölt tényezõk feltételezett meghatározói
2. ábra: A fenomenalista magyarázat jellemzői
A fenomenalista személetmód által képviselt magyarázat fő vonásait a 2. ábrán
szemléltetjük. Adott tehát egy társadalmi jelenség, amelynek alakulására magyará-
zatot keresünk. Az adott jelenséget közvetlenül ok-okozati összefüggésbe hozzuk
egy másik tényezővel, amely tényezőre vonatkozó fogalmat azonban önmagában
nem tudjuk meghatározni, csak az adott tényezőnek tulajdonított jelenségre való
hivatkozással. Mi ezt nevezzük a fogalmak fenomenalista meghatározásának,
amelyre az jellemző, hogy az adott fogalmat a feltételezett megnyilvánulási formá-
jára, illetve funkciójára történő hivatkozással határozzuk meg. Például adott egyé-
nek és csoportok magatartására keressük a választ. Egyes szerzők felfogása szerint
magatartásukat objektív érdekeik határozzák meg. Ezeket az objektív érdekeket
viszont önmagukban nem tartják meghatározhatóknak, csak mint a megfigyelhető
magatartásra irányuló törekvéseket értelmezik. Másik példával élve, a kérdéses
jelenség, hogy egy adott egyén vagy csoport miért érvényesíti nagyobb mértékben
érdekeit mint egy másik egyén vagy csoport. A közkeletű válasz szerint azért, mert
az előbbinek hatalma van az utóbbival szemben. De mi a hatalom, amelyet a
jelenség okának tekintünk? A hatalom képesség az érdekek érvényesítésére, azaz a
hatalom fogalmát a neki tulajdonított jelenségre való hivatkozással határozzák meg.
Végül még egy példát idézve, miért tapasztalható két egyén vagy csoport között az
adott kölcsönhatás? A közvetlenül feltételezett ok gyakran a közöttük lévő
társadalmi viszony. A társadalmi viszonyokat viszont önmagukban szintén nem
tartják megragadhatóaknak, a társadalmi viszonyok maguk az egyének és a
csoportok között rendszeresen megfigyelhető kölcsönhatások.
A fenomenalista magyarázatok általában feltérképezik azokat a tényezőket is,
amelyek a közvetlen magyarázó fogalmakkal jelölt tényezők feltételezett megha-
tározó tényezőit jelentik. Ezek vonatkozhatnak például a munkamegosztásban
elfoglalt helyre, az osztályhelyzetre, a vagyoni különbségek szerinti helyzetre, a
nemi tagozódásra stb. E tényezők és a közvetlen magyarázó tényezők, illetve az
előbbi tényezők és a kérdéses társadalmi jelenségek közötti logikai összefüggések
26 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
és mechanizmusok azonban nagyrészt ismeretlenek. Épp ezen ismerethiány áthi-
dalására szolgálnak a közvetlen magyarázó tényezőkre vonatkozó fenomenalista
fogalmak.
A fenomenalista magyarázatot klasszifikatív magyarázatnak is nevezik a
tudományelméletben, amelynek legfőbb típusát a diszpozíciós magyarázat képezi.
A diszpozíciós magyarázat a kérdéses jelenséget egy önmagában meghatározatlan
diszpozícióra vezeti vissza, s ezzel besorolja a jelenségek egy bizonyos osztályába.
(Fehér–Hársing 1977: 186, 192-195)
Fentebb láttuk, hogy a fenomenalista magyarázatok formailag nagyon hasonlóak
az oksági magyarázatokhoz, de valójában látszólagos oksági magyarázatok, s
magyarázó erejüket tekintve közelebb állnak a jelenségek leírásához. A társadalmi
jelenségek fenomenalista magyarázatában a jelenségek puszta leírásától azonban
mégis jelentősen többről van szó. Valamennyire is összetett társadalmi jelenség
esetében ugyanis a fenomenalista magyarázatok nélkülözhetetlen előkészítői a
valódi oksági összefüggéseket tartalmazó eszencialista elemzéseknek. A fenome-
nalista elemzések egyrészt részletesen leírják a kérdéses jelenséget, kimutatják az
első megközelítésben egynemű jelenségeken belüli különbségeket, megfogal-
mazzák a magyarázatra váró problémákat, rámutatnak a kérdéses jelenséggel
feltételezhetően összefüggésben lévő tényezőkre, s főleg a közvetlen magyarázó
szerepet betöltő fogalmak (pl. érdek, erő, társadalmi viszony stb.) meghatározása
kapcsán feltételezéseket fogalmaznak meg a fenti tényezők közötti összefüggésekre
és az adott jelenséget előidéző működési mechanizmusra.
A fenomenalista szemléletmód nagymértékben jellemző a szociológiai elméle-
tekre. Azok a pozitivista szociológiai elméletek, amelyek a társadalmi tényezők
tényszerű, illetve objektív természetét hangsúlyozzák, és nem csupán mérhető
változókban gondolkodnak, hanem logikailag egynemű fogalmi rendszer kidolgo-
zására törekszenek, általában fenomenalista elméletek. Főleg ilyen pozitivista-
fenomenalista szemléletmódot tükröznek például a társadalmi erő, illetve a hatalom
elméletei. (Wrong 1979; Clegg 1989) Nagyrészt a marxi felfogáshoz kapcsolódó, a
társadalmi viszonyok és az érdekek objektív természetét hangsúlyozó konflik-
tuselméletek szintén fenomenalista jellegűek. De amennyiben a racionalista elmé-
letek tartalmaznak tipikusan a pozitivista szemléletmódra jellemző összefüggéseket
is, annyiban ezek is inkább a fenomenalista mint az eszencialista szemléletmódot
tükrözik.
Az eszencialista szemléletmód olyan pozitivista megközelítés, amely a társa-
dalmi jelenségeket általános törvényeken nyugvó oksági magyarázatok segítségével
elemzi. Ugyanakkor ahol a magyarázatokban felhasznált fogalmak és általános
törvények eleget tesznek annak az elvnek, amely az okoknak és okozatoknak tekin-
tett tényezők logikai függetlenségére vonatkozik. E követelménynek a szociológiá-
ban általában azok az alacsonyabb általánosítási szintű elméletek és empirikus
kutatások tesznek eleget, ahol a fogalmak megválasztásánál és meghatározásánál
előnyben részesítik – azok elvi egyneműségével szemben – az egymástól független
meghatározhatóságukat és mérési lehetőségüket.
A pozitivista szemléletmóddal szemben más szemléletmódok általában az inten-
cionális magyarázatot részesítik előnyben, illetve a funkcionalista irányzat ezen túl
A TÁRSADALMI JELENSÉGEK MAGYARÁZATA 27
alapvetően a funkcionális magyarázatra támaszkodik. Egyrészt a normativista és a
kreativista szemléletmódban, másrészt a racionalista szemléletmódban azonban az
intencionális magyarázat egymástól lényegesen eltérő fajtáját dolgozták ki.
Normativista és kreativista megközelítésben, illetve a megértő szociológiai
irányzatokban a társadalmi jelenségek, illetve e jelenségeket alkotó cselekvések
intencionális magyarázata e cselekvések megértését jelenti. Wilhelm Dilthey
dolgozta ki először rendszerezett formában azt a felfogást, hogy a természet-
tudományokkal ellentétben az úgynevezett szellemtudományokban a jelenségek
megértése a tudományos kutatás célja. A megértésben egyrészt fontos a vizsgált
egyének motívumainak és gondolatainak a figyelembevétele, másrészt a megértés
intencionális jellege. (Alexander 1990A: 3) A megértés szabályszerűségeit a
hermeneutikának nevezett ismeretelméleti felfogásban dolgozták ki, amely szó
szerint a szövegértelmezés technikáját jelenti. (Gadamer 1984)
Winch A társadalomtudomány eszméje című, magyarul is olvasható munkájában
a társadalomtudományok nézőpontjából hangsúlyozta azt a felfogást, amely szerint
a társadalmi jelenségek magyarázatának módszerei elvileg különböznek a termé-
szettudományos magyarázat módszereitől. A társadalomkutatónak a társadalmi
jelenségek, illetve e jelenségeket felépítő cselekvések jelentését kell megérteni. Ez
úgy érhető el, ha a társadalmi jelenségek leírása és magyarázata során ugyanazt a
fogalmi keretet alkalmazzuk, melyet a cselekvők is alkalmaznak. (Winch 1988)
Normativista megközelítésben a közvetlenül intencionális magyarázat közvetve a
kultúrából magyarázza a cselekvéseket, illetve a társadalmi jelenségeket, mivel e
felfogás szerint az egyének motívumai és gondolatai a kultúra termékei. (Vö.:
Parsons 1951: 48; 1977: 168)
A racionalista szemléletmód által az egyéneknek tulajdonított szándékok, illetve
motívumok a fentiekhez képest más természetűek, ahogyan az a racionalista
megközelítés korábbi jellemzéséből is kitűnhetett. E szerint az egyének a megva-
lósítható cselekvési alternatívák halmazából ésszerűen választanak, cselekvéseik
várható hasznának maximalizálását szemmel tartva. Bár a racionalista megközelítés
a normativista és a kreativista megközelítéshez hasonlóan az intencionális magyará-
zatot részesíti előnyben, azzal a feltevésével mégis közelebb áll a pozitivizmushoz,
mint az előbbi megközelítésekhez, hogy az egyének ésszerűen alkalmazkodnak a
környezetükhöz. Ez az ésszerű alkalmazkodás ugyanis elvileg teret enged annak,
hogy a környezeti tényezők természetüknek megfelelően hassanak az egyének
cselekvéseire, s ezáltal általában a társadalmi jelenségekre.
A deduktív és az induktív magyarázat
A szociológiai szemléletmód típusainak áttekintésénél láthattuk, hogy igen
különböző és egymásnak nagyrészt ellentmondó szemléletmódok és irányzatok
alakultak ki a szociológiaelméletben. Ugyanakkor egy adott szemléletmód képvise-
lői általában megkérdőjelezik más szemléletmódok érvényességét és fordítva. Ez
felveti azt a kérdést, hogy a társadalomtudományi magyarázatok egyáltalán milyen
szoros összefüggések megfogalmazására képesek, s milyen megbízhatósággal
28 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
képesek előre jelezni a jelenségeket. E problémához kapcsolódik az ismeretelméleti
irodalomban az a megkülönböztetés, amely különbséget tesz a szükségszerű és a
valószínűségi összefüggéseket tartalmazó magyarázatok között. Az előbbit
deduktív-nomologikus, az utóbbit induktív-probabilisztikus magyarázatoknak is
nevezik. A szükségszerű összefüggéseket tartalmazó, deduktív magyarázatokban az
előzmények és a törvények ismeretében elvileg teljes bizonysággal előre jelezhetjük
a magyarázat tárgyát képező következményt, mivel az logikailag levezethető az
előbbiekből. Amennyiben az adott társadalmi jelenség már megfigyelhető, a
deduktív magyarázat megmondja, hogy bekövetkezése miért volt szükségszerű. A
valószínűségi összefüggéseket tartalmazó, induktív magyarázatokban az előzmé-
nyek és a szabályszerűségek ismeretében csupán bizonyos valószínűséggel jelez-
hetjük előre a kérdéses jelenséget. Illetőleg a valószínűségi magyarázatok meg-
mondják, hogy az adott társadalmi jelenség bekövetkezése miért volt valószínű
vagy várható. Az ilyen magyarázatban feltételezzük, hogy olyan tényezők is
szerepet játszanak az adott jelenség meghatározásában, amelyek a magyaráza-
tunkban nem szerepelnek. (Wartofsky 1977: 222-224; Hársing 1981: 119-125;
Stegmüller 1987: 17; Wright G. 1987: 52-53; Popper 1989: 131-134)
Mármost egy logikailag szorosan felépített, logikailag zárt elmélet deduktív
természetű, azaz az előzetes állításokból logikailag levezethető, szükségszerű
összefüggéseket tartalmazó tételekből épül fel. A szociológiai elméletekben azon-
ban többnyire olyan összefüggésekkel találkozhatunk, amelyek tapasztalati érvé-
nyességüket tekintve inkább valószínűségi összefüggéseknek tekinthető szabálysze-
rűségeket, mint törvényeket tartalmaznak. A szociológiai elméletek logikailag álta-
lában meglehetősen hézagosak, s a tapasztalati példákra történő gyakori hivat-
kozások nem csupán ezen elméletek megértését hivatottak szolgálni, hanem
nagyrészt a logikai hézagok áthidalását. A társadalomkutatók egy része szerint a
deduktív magyarázatok nem is alkalmazhatók a társadalmi jelenségek elemzésében.
E felfogás szerint a társadalomban nincsenek általános törvények, és a társadalmi
jelenségek okságilag nem magyarázhatók, mivel az emberek döntéseikben önállóak,
akaratuk szerint vetik alá magukat meghatározott környezeti feltételek hatásainak és
nem rendelkeznek teljes tudással e feltételekről. (Giddens 1984: XXXII; Wallace
1988: 28-30)
Mi a deduktív és az induktív magyarázat összeegyeztethetőségét hangsúlyozzuk,
mind az egyes elméletek és szemléletmódok érvényességének megítélése szem-
pontjából, mind az általunk képviselt szemléletmód alátámasztása szempontjából. A
deduktív magyarázatból ugyanis bizonyos esetben levezethetünk egy valószínűségi
magyarázatot, illetve fordítva, a valószínűségi magyarázatot visszavezethetjük
deduktív magyarázatra. Wright szerint ezt abban az esetben tehetjük meg, amikor a
deduktív magyarázat alapjául szolgáló tényállásokat kiegészítjük olyan tényál-
lásokkal, amelyek alakulásáról nincs többletinformációnk. (Wright G. 1987: 53-54)
Bizonyos értelemben a deduktív természetű elméletek esetében is erről van szó.
Különbséget tehetünk ugyanis egy adott elmélet előfeltevései és az elmélet szerves
részét képező tételei között. Az utóbbiak az elmélet előzetes tételeiből levezethetők.
Az előfeltevések viszont az adott elméleten belül nem igazolhatók, s felfogásunk
szerint nincs olyan elmélet, amelynek ne lennének – kimondva vagy csupán
A TÁRSADALMI JELENSÉGEK MAGYARÁZATA 29
hallgatólagosan – előfeltevései. Az előfeltevések tehát olyan tényállásokra vonat-
koznak, amelyek tényleges alakulásáról az adott elmélet nem mond semmit, e
tényállásokat az elmélet eleve előírja. Az előfeltevéseket lehetőleg a legelemibb
tényezőkre kell korlátozni. Minél összetettebb tényezőkre vonatkoznak ugyanis az
előfeltevések, annál bizonytalanabb, hogy mennyiben számíthatunk arra, hogy a
valóságban is teljesülnek, s így annál kevésbé lehetünk bizonyosak az adott elmélet
tapasztalati érvényességének megítélésében.
A fentiekből bizonyos következtetést vonhatunk le egy adott elmélet magya-
rázatainak természetére, majd érvényességére vonatkozóan. A deduktív magya-
rázatban általános törvény kapcsol össze két egyedi állítást, ahogyan azt a 3. ábrán
szemléltetjük. Ha tehát „B” előzmény fennáll, ez a törvénynek megfelelően szük-
ségszerűen magával vonja „C” következmény fennállását. A törvénynek azonban
csupán meghatározott „A” előfeltevések teljesülése esetén kell érvényesnek lennie.
Amennyiben a valóságban azok a körülmények, amelyekre az előfeltevések
vonatkoznak, tetszőlegesen alakulnak, e körülmények bizonytalansági tényezőkként
játszanak közre a következmények előidézésében. Azaz a deduktív magyarázat
szerinti szükségszerű összefüggések valójában valószínűségi összefüggésekként
fognak érvényesülni.
Elõzmény (B)
Törvény:
"A"-t feltételezve,
ha "B" fennáll,
mert...
Következmény
(C)
elõidézi "C"-t
Elõfeltevések (A)
3. ábra: A deduktív magyarázat sémája
Például egyes racionalista elméletek előfeltételezik, hogy az egyének racionális
lények és teljes tudással rendelkeznek a környezeti feltételekről, s ez alapján
bizonyos törvényeket vagy szabályszerűségeket fogalmaznak meg arra nézve, hogy
meghatározott körülmények fennállása esetén az egyénektől milyen magatartás
várható el, s ez milyen következményekkel jár az adott társadalmi jelenség egészé-
nek alakulására. Az egyének azonban nyilvánvalóan nem tisztán racionálisak és
nagyrészt elégtelen tudással rendelkeznek társadalmi környezetükről. Ezek a
törvények vagy szabályszerűségek tehát – már amennyiben önmagukban véve
helytállóak – valójában csupán bizonyos valószínűséggel érvényesülhetnek.
A fentiek alapján különbséget tehetünk egy elmélet elvi és tapasztalati
érvényessége között. Az elmélet tapasztalati érvényességéről akkor van értelme
beszélni, ha elvileg érvényes. Ha ugyanis elvileg sem érvényes, tapasztalatilag sem
lehet érvényes, bár természetesen nem kizárt, hogy a tapasztalat véletlenszerűen
megfelel az elméletnek. Egy elmélet elvi érvényességét úgy vizsgálhatjuk meg,
30 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
hogy adottnak vesszük előfeltevéseit. Egyrészt logikailag ellenőrizzük tételeinek
helyességét, ellentmondás-mentességét. Másrészt olyan tapasztalati ellenőrzésnek
vetjük alá, ahol teljesülnek az elmélet előfeltevései. Amennyiben az adott elméletet
elvileg érvényesnek találjuk, a tapasztalati érvényesség vizsgálata azt jelenti, hogy
kimutatjuk, mennyiben teljesülnek az adott elmélet előfeltevései. Ezáltal gyakran
nem olyan következtetésre juthatunk, hogy az adott elmélet egyáltalán igaz vagy
nem igaz, hanem tapasztalati érvényességi körének a körülhatárolásához.
Amennyiben eddigi gondolatmenetünk helytálló, ha egy elmélet egy adott
területen tapasztalatilag nem érvényes, ez önmagában nem kérdőjelezi meg elvi
érvényességét. Amennyiben ugyanis az elmélet előfeltevései az adott területen nem
teljesülnek, az adott elméletnek tapasztalatilag nem is kell érvényesnek lennie. Ha
az adott elmélet egy adott területen tapasztalatilag nem bizonyul érvényesnek, egy
másik területen érvényes lehet tapasztalatilag is. Egy elmélet elvileg akkor is igaz
lehet, ha igen szűk az a terület, ahol teljesülnek előfeltevései, tehát ahol tapaszta-
latilag is érvényes. Az ilyen elmélet azonban bár elvileg igaz, de gyakorlatilag
általában kevéssé hatékony elmélet.
4
Mi következik mindezekből a szociológiaelméletben kialakult különböző szem-
léletmódok érvényességére nézve? Mindenekelőtt azt kell megjegyeznünk, hogy a
szociológiai elméletek gyakran nem választják külön a csupán előfeltevéseknek
tekinthető tételeiket és azokat a tételeiket, amelyek az elmélet előzetes állításaiból
levezethetőek.
5
Azok a tételek azonban, amelyek mintegy kiindulópontul
szolgálnak a különböző megközelítések számára, s amelyek ugyanakkor leginkább
céltáblái az adott megközelítések bírálói számára, általában csupán előfeltevéseknek
tekinthetők.
4
Egy elmélet elvileg lehet érvényes akkor is, ha előfeltevései az adott időpontban sehol sem
teljesülnek, azaz tapasztalatilag egyáltalán nem érvényes. S az ilyen elmélet hosszabb távon igen
hasznos is lehet, amennyiben előfeltevései idővel várhatóan teljesülni fognak.
5
Ezzel a megállapítással szemben például Parsons kifejezetten megfogalmazza funkcionalista
rendszerelméletének előfeltételeit. (Parsons 1951: 26-36) Az előfeltételek és a levezetett tételek
különválasztását leginkább talán a racionális döntések elméletében találjuk meg. (Lásd pl.:
Coleman 1990: 505-506; Marwell–Oliver 1993: 14)
Így például csupán előfeltevésnek tekinthetjük a pozitivista szemléletmód
esetében azt, hogy az egyének mintegy mechanikusan alkalmazkodnak a környezeti
feltételekhez, a normativista szemléletmód esetében azt, hogy az egyének cselek-
véseit a szocializáció során elsajátított értékek és normák határozzák meg, az
racionalista szemléletmód esetében azt, hogy az egyének ésszerűen igazodnak a
környezeti feltételekhez és a haszon maximalizálására törekszenek. Ezeknek a
tételeknek az igazolását ugyanis egyik elméleten belül sem találhatjuk meg.
Amennyiben azonban ezeket az állításokat csupán előfeltevéseknek tekintjük, az
adott elméletek elvi érvényessége nem kérdőjelezhető meg annak kimutatásával,
hogy ezek az állítások a valóságban nem állják meg a helyüket. Azaz a pozitivista
elméletek elvileg nem kérdőjelezhetők meg oly módon, hogy az egyének szabad
akaratára hivatkozunk, a normativista elméleteket sem lehet elvileg megkérdő-
jelezni annak hangsúlyozásával, hogy az egyének nem mindig vagy többnyire nem
a normákhoz igazodnak, s a racionalista elméletek érvényességét sem lehet kétség-
AZ INTÉZMÉNYES SZOCIOLÓGIA SZEMLÉLETMÓDJA 31
be vonni annak kimutatásával, hogy az egyének nem racionálisak. Mint említettük,
ezen elméletek elvi érvényességének vizsgálatában eleve adottaknak kell vennünk,
hogy előfeltevéseik teljesülnek. Más kérdés, hogy a fenti példákként említett
kritikai észrevételek érintik a szóban forgó elméletek tapasztalati érvényességét.
Ebben az esetben azonban már nem az a kérdés, hogy az adott elmélet elvileg
érvényes vagy sem, hanem az, hogy a valóság milyen területein és mennyiben
állnak fenn az előfeltevésekben meghatározott körülmények.
A fenti alapon a különböző előfeltevésekkel élő különböző szemléletmódokat
képviselő elméletek részbeni összeegyeztetésére van lehetőség. Egyrészt azáltal,
hogy megvizsgáljuk, előfeltevéseik milyen körülmények között mennyiben
teljesülnek. Azaz az egyes szemléletmódokat nem teljes mértékben elvetjük vagy
elfogadjuk, hanem kimutatjuk, hogy milyen területen tekinthetők tapasztalatilag is
érvényesnek. Másrészt azáltal, hogy feloldjuk az egyes elméletek előfeltevéseit, s
íly módon az adott elméletet összekapcsolhatjuk más olyan elméletekkel, amelyek
éppen az előfeltevésekben szereplő tényállások alakulására adnak magyarázatot.
3. Az intézményes szociológia szemléletmódja
Miután áttekintettük a szociológiai szemléletmód típusait és rámutattunk e típu-
sok és a tudományos magyarázat típusai közötti összefüggésekre, felvázoljuk az e
könyvben kifejtendő intézményes szociológia elméletének a szemléletmódját,
amelyet intézményes szemléletmódnak nevezünk. A továbbiakban tehát először
bemutatjuk, hogy hogyan történik az elmélet legfőbb fogalmainak származtatása.
Ezután felvázoljuk az elmélet előfeltevéseit. Majd meghatározzuk az intézményes
szociológia tárgyát és ennek kapcsán felvázoljuk az elmélet legáltalánosabb
törvényeit. Végül kiemeljük az általunk képviselt szemléletmód legfőbb vonásait.
E fejezet elején már utaltunk arra a problémára, hogy a szemléletmód tárgyalása
során mintegy megelőlegezzük azoknak a fogalmaknak az ismeretét, amelyek
felhasználása nélkül a szemléletmód tárgyalását elképzelhetetlennek tartjuk. Követ-
kezésképpen az intézményes szociológia szemléletmódjának bemutatása során meg-
fogalmazott összefüggések is majd csupán a későbbiekben válnak igazán értel-
mezhetőkké. Azért tartjuk mégis szükségesnek az e könyvben kifejtendő elmélet
szemléletmódjának a bemutatását, hogy felhívjuk a figyelmet a legalapvetőbb
összefüggésekre, elősegítsük az elmélet egészének áttekintését, s más elméletekkel
és szemléletmódokkal való összevetését.
A törzsfogalmak származtatása
Egy elmélet tulajdonképpen fogalmakból és e fogalmak segítségével megfo-
galmazott összefüggésekből vagy törvényekből áll. Mindenekelőtt annak szemlél-
tetése révén mutatjuk be a szóban forgó elméletben képviselt szemléletmódot, hogy
hogyan jutunk el az elmélet alapfogalmaitól az elmélet legátfogóbb fogalmáig.
32 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
Munkánkban számtalan fogalom meghatározására kerül sor, s e fogalmakat –
néhány kivételtől eltekintve – sajátos, más szerzők által nem használt tartalommal
határozzuk meg, a fogalomrendszer egészébe illesztve. Az összetett fogalomrend-
szer áttekintése és az egyes fogalmak jelentésüknek megfelelő értelmű használata
tehát nem kis nehézségbe ütközhet az olvasó számára, ha megszokta a szociológiai
szakkifejezések az általunk használttól eltérő értelmű használatát. A szemléletmód
bemutatásának szándékán túl tehát az is vezérel bennünket, hogy elősegítsük az
általunk használt fogalomrendszer áttekintését, amikor a következőkben felvázoljuk
a legfontosabb fogalmak, azaz az úgynevezett törzsfogalmak származtatását, ame-
lyet a 4. ábrán szemléltetünk. A fogalmak származtatásán azt értjük, hogy az adott
fogalmat az előzőleg meghatározott fogalmak felhasználásával határozzuk meg.
Az e fejezetet követő két fejezetben az elmélet alapfogalmainak tárgyalására
kerül sor. A tudományelméleti irodalomban egyes szerzők egy elmélet alapfo-
galmainak azokat a fogalmakat nevezik, amelyekből kifejezett meghatározások
révén a további fogalmak származnak, amelyek viszont az adott elméleten belül
kifejezett formában meghatározatlanok. Az alapfogalmakat közvetve határozza meg
az egész fogalmi rendszer, vagy e fogalmakat más elméleteken belül már
kielégítően meghatározták. (Fehér–Hársing 1977: 50-56) A szociológiai elméletek
gyakran éppúgy, ahogyan előfeltevéseiket sem tisztázzák, alapfogalmaikat sem
határolják el kifejezetten származtatott fogalmaiktól. Mi az egyértelműség kedvéért
nem csupán elhatároljuk az alapfogalmakat a származtatott fogalmaktól, hanem az
alapfogalmakat is igyekszünk kifejezett formában meghatározni. Ezek a meghatá-
rozások azonban vagy más tudományterületre – főleg a pszichológia területére –
esnek, vagy problematikus meghatározásokat tartalmaznak. E fogalmak meghatáro-
zásai ugyanis általában vagy viszonylagosak, azaz az egyik fogalmat a másikra
vonatkoztatva határozzuk meg és viszont, vagy fenomenologikusak, amikor az adott
fogalmat a neki tulajdonított jelenségre való utalással határozzuk meg. Az ilyen
fajta meghatározások az alapfogalmak szintjén még megengedhetőek, sőt elkerül-
hetetlenek, hiszen nem állnak eleve rendelkezésre olyan fogalmak, amelyekből
további fogalmakat vezethetnénk le.
Az intézményes szociológia alapfogalmain belül különbséget tehetünk a kiin-
duló fogalmak és az elemi létezők fogalmai között. A két legátfogóbb kiinduló foga-
lom egyfelől az egyén, másfelől a kultúra. Ezen átfogó fogalmakon belül azonban
közelebbről egyfelől a személyiség, másfelől az intézmény fogalma jelenti a kiindu-
lópontot. Alapfogalmainkban végül is éppúgy jelen van az intézmények révén a
környezet, mint a személyiség révén az egyén.
6
Az a gondolat, hogy a társadalom elemi alkotórészekből épül fel, ahhoz
hasonlóan, ahogyan a fizikai létezők felépülnek az atomokból, messze vissza-
vezethető a társadalomtudományi irodalomban. Mi a fent említett fogalmakból
kiindulva jutunk el az elemi létezőkre vonatkozó fogalmakig, amelyeket a szükség-
6
Ezt a szempontot azután kezdtem következetesen érvényre juttatni, amikor ennek elvi jelentősé-
gére Papp Zsolt felhívta a figyelmemet. (Személyes közlés, amelyet később kandidátusi
disszertációm véleményezésében és egy tanulmányomhoz irt előszavában is megemlített.
Vengerszkij Meridián 1991. 1.szám)
AZ INTÉZMÉNYES SZOCIOLÓGIA SZEMLÉLETMÓDJA 33
letkielégítés összetevőinek nevezünk. Elvi jelentőségű egyrészt a formai, másrészt a
tartalmi különbségtétel az elemi létezők között. Formai szempontból megkülön-
böztetjük – az egyéneken és csoportokon kívül, amelyek mindig a vonatkoztatási
pontot képezik – a dolgokat és állapotokat, a cselekvési lehetőségeket és képessé-
geket, valamint a cselekvéseket mint elemi létezőket. Majd látjuk, hogy e megkü-
lönböztetésnek főleg a tudományos magyarázat szempontjából lesz jelentősége. A
különböző elemekből álló létezőkre vonatkozó fogalmak ugyanis különböző szerepet
tölthetnek be a társadalmi jelenségek magyarázatában. Tartalmi szempontból
megkülönböztetjük a szükségletek tárgyait, a szükségletkielégítés eszközeit és
feltételeit mint elemi létezőket. Így jutunk el a közösség és a társadalom elemi
alkotórészeinek a meghatározásához, amelyeket a szükségletkielégítés intézmények
által létrehozott összetevői képezik. Minket itt közelebbről a társadalomra vonat-
kozó fogalomrendszer érdekel, tehát azt hangsúlyozzuk, hogy a szükségletkielégítés
intézmények által létrehozott eszközeit és feltételeit tekintjük a társadalmi élet elemi
alkotórészeinek. Azaz közvetlenül a társadalmi létezőkre vonatkozó valamennyi
fogalmat elvileg ilyen elemi alkotórészekből építjük fel, a jóval összetettebb
fogalmakat és végül az elmélet legátfogóbb fogalmát is. Ez biztosítja az intézmé-
nyes szociológia fogalomrendszerének egyneműségét.
Rátérve az innentől kezdve – legalábbis törekvésünk szerint – már logikailag
zárt fogalmi rendszer törzsfogalmainak az áttekintésére, egyaránt elvi jelentőségű a
fogalmi rendszer vízszintes és függőleges, azaz a vonatkoztatási keret és a létezők
formája szerinti tagolása. Az ábra vízszintes irányú tagolása az elemzés vonatkoz-
tatási kereteire, illetve az elemzés szintjeire vonatkozik. A szociológiaelméleti iro-
dalomban néhány szerző felveti a szociológiai elemzés szintjeinek a problémáját, s
e szerzők főleg az elemzés mikro- és makroszintjét különböztetik meg. (Erről lásd:
Ritzer 1991: 140-151) Mi az elemzés vonatkoztatási keretei, illetve szintjei szem-
pontjából megkülönböztetjük egyrészt azokat a fogalmakat, amelyek a cselekvő
szubjektumokra, legelemibb formában a cselekvő egyénekre, másrészt amelyek a
szubjektumok közötti területre vonatkoznak. Harmadrészt a szubjektumokat mások-
ra vonatkoztatva vesszük szemügyre a fogalmak meghatározásában, tartalmi és
egyenlőtlenségi szempontból. Végül negyedrészt, legátfogóbb fogalmaink a
szubjektumok összességére, azaz a társadalomra vonatkoznak. Majd látjuk azonban,
hogy a társadalom felfogásunk szerint kisméretű és nagyméretű társadalmi csoport
– például egy üzem vagy egy nemzeti társadalom – egyaránt lehet.
Az ábra függőleges irányú tagolása a létezők formájára vonatkozik. Ebből a
szempontból megkülönböztetjük egyrészt a jelenségszerű összetevők, másrészt a
relációs összetevők, harmadrészt a normatív összetevők fogalmait. A szociológiai
elméletekben ezek a szintek általában elválaszthatatlanul összemosódnak, így egy-
egy fogalom gyakran hordoz ugyanakkor jelenségszerű és normatív, vagy esetleg
relációs tartalmakat is. Mi viszont igen fontosnak tartjuk e szintek elvileg
egyértelmű megkülönböztetését.
34 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
4. ábra: Az intézményes szociológia törzsfogalmainak származtatása
AZ INTÉZMÉNYES SZOCIOLÓGIA SZEMLÉLETMÓDJA 35
A hivatkozott ábra felső harmadában a jelenségszerű létezőkre vonatkozó
fogalmakat találjuk, tehát amelyek elemi alkotórészeit dolgok és állapotok, valamint
cselekvések képezik. Ezek a közvetlen megfigyelés számára is hozzáférhető léte-
zők, amelyek a szociológiai magyarázatokban általában a magyarázatra szoruló
tényezők, azaz a jelenségek szerepét töltik be. Cselekvésekből épülnek fel a szub-
jektumra vonatkoztatva a társadalmi cselekvések és a társadalmi magatartások, a
társadalmi cselekvéseket a szubjektumok közötti területre vonatkoztatva képez-
hetjük a társadalmi kölcsönhatás fogalmát, e fogalmat a szubjektumok összességére
vonatkoztatva és a kölcsönhatásokat időben kiterjesztve vizsgálva a társadalmi
folyamat fogalmát. Állapotszerű elemi alkotórészekből épül fel a szubjektumra
vonatkoztatva az érdekérvényesítés mértékének fogalma, az érdekérvényesítés mér-
tékét általában és másokkal összehasonlítva vizsgálva a társadalmi állapot fogalma,
a szubjektumok közötti egyenlőtlenségek szempontjából az állapotbeli egyenlőtlen-
ségek fogalma. Majd az állapotbeli egyenlőtlenségeket a szubjektumok összessé-
gében vizsgálva eljutunk a társadalmi tagozódás fogalmához.
Az ábra középső harmadában a viszonyszerű vagy relációs létezőkre vonatkozó
fogalmakat láthatjuk. A viszonyszerű fogalmak a társadalmi valóság eddig fogalmi-
lag és elméletileg szinte teljesen feltáratlan területére vonatkoznak. A viszonyszerű
fogalmakra utaló kifejezések a szociológiai irodalomban járatos olvasó számára
természetesen ismerősen hangzanak, de tartalmilag újak. E fogalmak olyan
létezőkre vonatkoznak, amelyek elemi alkotórészeit intézmények által létrehozott
cselekvési lehetőségek és cselekvési képességek képezik. A különböző szociológiai
elméletekben a viszonyszerű fogalmakra vonatkozó kifejezésekkel azonos vagy
azokhoz hasonló kifejezésekkel jelölt fogalmak – például érdek, erő (power),
társadalmi helyzet, társadalmi viszony stb. – általában vagy szintén jelenségszerű
összetevőkre (pl. magatartás, kölcsönhatás stb.) vagy normatív természetű össze-
tevőkre (pl. szabály, szerep stb.) vonatkoznak, vagy olyan összetevőkre, amelyek
önmagukban nem társadalmi természetűek és társadalmi vonatkozásuk fogalmilag
tisztázatlan (például munkamegosztási tagozódás, nemi tagozódás stb.)
Intézmények által létrehozott és a szükségletkielégítés eszközeit vagy feltételeit
képező cselekvési lehetőségekből épülnek fel a szubjektumokra vonatkoztatva az
érdekek, hasonló tartalmú cselekvési képességekből a társadalmi erők. Az
érdekeket és erőket a szubjektumok közötti területre vonatkoztatva képezhetjük az
érdekviszony és az erőviszony fogalmát. Az érdekviszonyok és az erőviszonyok
együttesen alkotják a szubjektumok közötti társadalmi viszonyokat. A társadalmi
viszonyokban csupán egy adott szubjektumot szemmel tartva eljuthatunk a társa-
dalmi helyzet fogalmához. A társadalmi helyzeteket egyenlőtlenségi szempontból
vizsgálva képezhetjük a helyzetbeli egyenlőtlenségek fogalmát. A társadalmi
viszonyokkal egymáshoz fűzött egyének és társadalmi viszonyaik összességét fejezi
ki a társadalmi csoport és a társadalom fogalma. Az adott társadalomban található
tipikus társadalmi helyzetekre és a közöttük lévő társadalmi viszonyokra vonatkozik
a társadalmi struktúra fogalma, a társadalmi rétegződés viszont a struktúra
egyenlőtlenségi metszete. Végül az adott társadalom általános szerveződési formá-
ját fejezi ki a társadalmi alakulat fogalma.
36 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
A viszonyszerű fogalmak a társadalmi jelenségek magyarázatában általában az
okok szerepét töltik be. Ahogyan azt a tudományos magyarázat típusainak felvá-
zolásánál már hangsúlyoztuk, ezért igen fontos követelmény, hogy ezeket a
viszonyszerű fogalmakat a jelenségekre vonatkozó fogalmaktól függetlenül határoz-
zuk meg. Csupán ebben az esetben fogalmazhatunk meg olyan törvényeket, ame-
lyekben szükségszerű oksági összefüggéseket feltételezünk a viszonyszerű
fogalmakkal jelölt létezők és a jelenségekre vonatkozó létezők között. A logikai
függetlenség elvi biztosítéka abban rejlik, hogy a viszonyszerű társadalmi létezők
elemi alkotórészei formailag elvileg különböznek a jelenségek szerepét betöltő
létezők elemi alkotórészeitől.
Mi a tényszerű társadalmi létezőkből, alapvetően a tényszerű társadalmi
viszonyokból magyarázzuk a társadalmi jelenségeket, de fogalmi rendszerünkbe
illeszkednek olyan fogalmak is, amelyek normatív természetűek. Az e fogalmakkal
jelölt létezők elemi alkotórészeit szabályok képezik, amelyek tényekként nem
értelmezhetőek, mivel – mint általában a jelképi létezők – jelentésükben más
létezőkre utalnak. Az intézményes szabályokat a szubjektumra vonatkoztatva jutunk
a szerep fogalmához, a különböző szubjektumokra vonatkozó különböző szerepeket
egymásra vonatkoztatva a szerepviszony fogalmához. E normatív fogalmakat mi
viszonylag keveset használjuk, a fogalmak előbbi két csoportjával jelölt létezők
közötti összefüggésekre összpontosítunk. A szerep és a szerepviszony fogalmát
főleg azért szerepeltetjük mégis a legfontosabb fogalmak között, hogy érzékeltessük
az intézményes szociológia kapcsolódását a normativista szemléletmódhoz. Igen
fontosak viszont számunkra a következő normatív fogalmak. Ha az intézmények
érvényességi köreiben elfoglalt helyzetet az érdekkel összefüggésben vizsgáljuk,
eljuthatunk a rendi helyzet fogalmához, a rendi helyzeteket a szubjektumok közötti
egyenlőtlenségek szempontjából nézve a rendi egyenlőtlenségek, majd ezt a
szubjektumok összességére vonatkoztatva a rendi rétegződés fogalmához.
Az intézményes szociológia elmélete sajátos elmélet a szociológiában abban a
tekintetben, ahogyan fogalomról fogalomra, logikailag felépül az egész fogalom-
rendszer. Ugyanakkor szorosan kapcsolódik bizonyos szociológiai elméletekhez.
Fogalomrendszerünk egyes részleteiben különösen két elmélettel mutat hasonló-
ságot. Egyrészt bizonyos mértékű hasonlóságot találunk aközött, ahogyan Coleman
megkülönbözteti a szabályok, és ezzel összefüggésben a társadalmi viszonyok
típusait, és ahogyan mi tipizáljuk a társadalmi intézményeket és a társadalmi viszo-
nyokat, s ebből eredően a két elmélet más pontjain is találunk hasonlóságokat. (Vö.:
Coleman 1990: 43, 247-249 és Farkas 1990) A formai hasonlóság ellenére azonban
tartalmilag lényeges különbségek vannak az ezzel összefüggő fogalmak között.
Másrészt nagymértékű hasonlóságot mutat az, ahogyan a társadalmi viszony, a
társadalmi helyzet és a társadalmi struktúra fogalmai egymáshoz kapcsolódnak a
hálózatelemzésben és az itt képviselt elméletben. (Vö.: Burt 1982: 30-31) Itt
ugyanakkor még inkább csupán formai hasonlóságról van szó, az említett fogalmak
tartalmilag lényegesen különböznek egymástól a két elméletben. Az említett
hasonlóságok véletlenszerűek, illetve nagyrészt a vizsgált valóságra vezethetőek
vissza, mivel az elmélet eredeti kidolgozása során még nem támaszkodtam az
említett forrásokra.
AZ INTÉZMÉNYES SZOCIOLÓGIA SZEMLÉLETMÓDJA 37
Az elmélet előfeltevései
Már utaltunk arra, hogy egy elmélet csupán meghatározott előfeltevések elfoga-
dása esetén tekinthető elvileg érvényesnek, illetőleg tapasztalatilag legfeljebb
annyiban felelhet meg a valóságnak, amennyiben előfeltevései teljesülnek. Az
intézményes szociológia elméletében képviselt szemléletmód meghatározása során
szükségesnek látjuk leszögezni azokat a fő elméleti előfeltevéseket, amelyek
mintegy körülhatárolják az elmélet érvényességét.
Az előfeltevések előzetes elvonatkoztatások. Bizonyos elvonatkoztatások a
szociológiai elmélet számára nélkülözhetetlenek, mivel az emberi élet valósága
egymáshoz képest különnemű elemekből áll, elméletileg tehát körül kell határol-
nunk a valóságnak azt a részét, amelyre azonos fogalmak és törvények vonatkoz-
nak, s amelyhez csupán elvonatkoztatások utján juthatunk. (Vö.: Lukács 1985/I:
368-371) A tudományelméletben ezt a műveletet idealizációnak is nevezik, s ennek
révén kapjuk a valóság idealizált, illetve ideáltipikus képét. Az általunk szükséges-
nek tartott előzetes elvonatkoztatások értelme majd csupán az elmélet kifejtése
során rajzolódik ki, amikor meghatározzuk az előfeltevések megfogalmazása során
használt fogalmakat.
Elméleti előfeltevéseink egyfelől arra irányulnak, hogy az emberi életen belül
körülhatároljuk azt a területet, amelyben az úgynevezett társadalmi törvények,
illetve törvényszerűségek érvényesülnek, s amelyet majd a társadalmi élet szférájá-
nak nevezünk. Másfelől – már csak a társadalmi élet szféráján belül – a kiinduló
alapfogalmakra, tehát egyrészt az egyének szubjektív tulajdonságaira, illetve sze-
mélyiségére, másrészt az intézményekre nézve kötünk ki bizonyos előfeltevéseket.
Azért szükséges a kiinduló alapfogalmakkal jelölt létezők alakulására előfelte-
véseket megfogalmaznunk, mert ezek alakulását maga az elmélet logikailag nem
magyarázza.
A cselekvések tipizálásának és rendszerbe szerveződésének elemzése után –
munkánk negyedik fejezetében – arra a következtetésre jutunk, hogy megkülön-
böztethetjük az emberi élet három alapvető szféráját: a magánélet, a közösségi élet
és a társadalmi élet szféráját. Ezek az életszférák a valóságban nagyrészt egymást
áthatva, egymással összefonódva léteznek. Ahhoz azonban, hogy eljussunk a tiszta
társadalmiság területére, feltételezzük, hogy az emberi együttélés modern formái-
ban ezek a szférák, bár egymással szoros összefüggésben, de egymástól elhatáro-
lódva léteznek. Vannak bizonyos általános összefüggések, amelyek e három szféra
közötti kölcsönhatásokra vonatkoznak és amelyek mindhárom vagy a magánélet
szférájától eltekintve a másik két szférára egyaránt érvényesek. Az emberi élet
három alapvető szféráján belül azonban lényegében eltérő mechanizmusok működ-
nek és más törvényszerűségek érvényesülnek. Azaz nem képzelhető el olyan elmé-
let, amely ugyanakkor, amikor mélyreható elemzését nyújtja az egyes szférákban
tapasztalható jelenségeknek, érvényesnek lenne tekinthető egy másik vagy mindkét
másik szférára is. Természetesen eltekintve egy olyan átfogó elmélettől, amely az
egyes életszférákra vonatkozó elméleteket egyesíti, megőrizve azok sajátszerűségét.
A közösség és a társadalom megkülönböztetése Ferdinánd Tönniesig visszave-
zethető a szociológiai irodalomban. (Tönnies 1983) E két szféra lényegi különbö-
38 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
zőségét azonban a szociológiai elméletek mindmáig nem vették, illetve nem veszik
elvi jelentőségének megfelelően figyelembe. Az intézményes szociológia elméleté-
ben az alapján tudjuk majd elvileg egyértelműen elhatárolni a korábban említett
három alapvető életszférát, s ezeken belül a közösségi és a társadalmi élet szféráját,
hogy meghatározzuk e szférák sajátos elemi alkotórészeit. Az intézményes szocioló-
gia elmélete kimondottan a társadalmi élet szférájára érvényes, de egészében véve
általánosabb, mivel bizonyos fogalmai és tételei az említett szférák meghatározását
és elkülönítését, a köztük lévő összefüggések kimutatását, s a közösségi és a
társadalmi élet szférájában egyaránt érvényes összefüggések kimutatását szolgálják.
Felfogásunk szerint a közvetlen társadalmi létezők tényszerűek, tehát az
egyének környezetét képezik, de csupán az egyének cselekvései révén jelenhetnek
meg társadalmi jelenségek formájában. (Vö.: Kulcsár 1966: 543-545) Ahhoz, hogy
a társadalmi jelenségek meghatározó tényezőiként értelmezhető társadalmi
tényezők természetüknek megfelelő hatását kimutassuk, fel kell tételeznünk, hogy
az egyének ésszerűen alkalmazkodnak környezetükhöz. Azaz feltételezzük, hogy az
egyének tulajdonságai is a társadalmi környezet hatásait segítik érvényre juttatni.
Az egyénekre vonatkozóan tehát a következő elméleti előfeltevéseket fogalmazzuk
meg. Egyrészt az egyének fizikai, egészségi állapota alkalmassá teszi őket arra,
hogy aktívan alkalmazkodjanak a környezetükhöz. Másrészt feltételezzük, hogy a
társadalmi élet szférájában közvetlenül az egyének belső állapotát tükröző szemé-
lyes motívumok már nem motiválják az egyének cselekvéseit. Azaz feltételezzük,
hogy az egyéneket közvetlenül szükségleteik, közvetlen kényszerek, nem ésszerű
motívumok nem késztetik cselekvésre. A társadalmi élet szférájában az egyéneket
olyan sajátos motívumok jellemzik, amelyek alapvetően a környezetből erednek.
Majd meghatározzuk az egyének társadalmi természetű motívumait, amelyeket
egyértelműen elkülönítünk a kimondottan személyes motívumoktól. Harmadrészt
feltételezzük, hogy nincsenek tudásbeli akadályai annak, hogy az egyének
megismerjék valóságos társadalmi környezetüket és ehhez igazodva cselekedjenek.
Végül az intézmények vonatkozásában fogalmazzuk meg azt az előfeltételezést,
hogy az intézmények, illetve az intézményes szabályok érvényessége egyértelműen
eldönthető. Majd a harmadik fejezetben látjuk, hogy egy intézményes szabályt
annyiban tekintünk érvényesnek, amennyiben az ellenőrzését szolgáló eljárási
szabályok érvényesülnek. Valójában azonban az ellenőrzést előíró szabályok érvé-
nyesülése is lehet bizonytalan, ezáltal bizonytalanná téve magának az intézménynek
az érvényességét. Előfeltevésként nem azt kötjük ki, hogy az intézményes szabá-
lyok egyértelműen érvényesülnek, hanem azt, hogy érvényességük egyértelműen
eldönthető, mind a cselekvők, mind a külső szemlélő, illetve a kutató számára.
A fent megfogalmazott előfeltevések a valóságban természetesen nem érvé-
nyesülnek teljes mértékben, hanem bizonyos területeken nagyobb, más területeken
kisebb mértékben. Ez azonban nem érinti az intézményes szociológia elméletének
elvi érvényességét, mivel egy elmélet elvi érvényességének meghatározásában
eleve fel kell tételezni előfeltevései teljesülését. Tapasztalatilag viszont legfeljebb
annyiban tekinthető érvényesnek a szóban forgó elmélet is, amennyiben előfelte-
vései teljesülnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az intézményes szociológia
csupán olyan körben használható, amelyben teljes mértékben teljesülnek az
AZ INTÉZMÉNYES SZOCIOLÓGIA SZEMLÉLETMÓDJA 39
előfeltevések. Egyrészt feloldva előfeltevéseinket, munkánkban igyekszünk elméle-
tileg is rámutatni azokra a főbb tényezőkre, amelyek a társadalmi jelenségek alaku-
lását eltéríthetik az általunk megfogalmazott társadalmi törvényszerűségektől. Más-
részt előfeltevéseink a valóság tapasztalati kutatásában is feloldhatók, illetve fel is
kell oldani őket. Vizsgálat tárgyává téve azt is, hogy mennyiben teljesülnek ezek az
előfeltevések, s így mennyiben érvényesülhetnek az ezen előfeltevések figyelembe-
vételével meghatározott – tisztán társadalmi természetű – összefüggések és mennyi-
ben kell más természetű magyarázattal élnünk.
Az intézményes szociológia tárgya
Korábban a legfontosabb fogalmakat kiemelve és e fogalmak származtatásának
felvázolásával mutattuk be az intézményes szociológia szemléletmódját. Most – az
előbb vázolt előfeltevések érvényesülését adottnak véve – az elmélet tárgyát, és
ezzel összefüggésben legáltalánosabb törvényeit emeljük ki munkánk egészéből.
Bár ez az elmélet részben kiterjed más életszférákra is, az alábbiakban mondan-
dónkat az intézményes szociológia tulajdonképpeni érdeklődési területére, a
társadalmi élet szférájára vonatkoztatjuk. Az elmélet tárgyát és legáltalánosabb
törvényeit az 5. ábrán szemléltetjük.
Nagyon röviden úgy határozhatjuk meg az intézményes szociológia tárgyát,
hogy e felfogásban a szociológia a társadalmi jelenségek lényegét kutatja. Ez a
megfogalmazás természetesen élesen szemben áll azzal a nézettel, amely szerint a
társadalmi jelenségeknek nincs lényegük. Ahhoz azonban, hogy kutatásunk tárgyá-
nak ezt a rövid meghatározását értelmezni tudjuk, mindenekelőtt a jelenség és a
lényeg fogalmát kell meghatároznunk. Hegelhez visszanyúlva e fogalmakat a
következőképpen értelmezzük. (Hegel 1979B: 191-254) A jelenség a valóságnak az
az önkényesen kiragadott része, amelyet mint rajta kívül álló tényezők által
meghatározottat vizsgálunk. Az adott jelenséget szükségszerűen meghatározó
tényezők összességét nevezzük a jelenség lényegének. Egy jelenség lényege tehát
mindig az adott jelenségen kívül van, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy adott
létező lényege az adott létezőn kívül van. Így ha egy adott létezőt jelenségnek
tekintünk, s e létezőnek a lényegét keressük, az adott létező külső lényegéről
beszélünk. Ha viszont egy létezőt úgy vesszük szemügyre, mint más létezők
meghatározóját, akkor az adott létezőnek azokat a vonásait, amelyek e
meghatározásban szükségszerűen közrejátszanak, a létező belső lényegének
nevezzük.
E felfogás szerint tehát jelenség és lényeg viszonylagos fogalmak, a kutatás
szemlélete szerint tekinthetjük a létezőket jelenségeknek vagy lényegi tartalom
hordozóinak. Egyrészt vizsgálhatunk egy létezőt mint jelenséget, ekkor arra
kérdezünk rá, hogy milyen rajta kívül álló tényezők határozzák meg létét és
jellemzőit. Másrészt vizsgálhatjuk mint lényegi létezőt, ekkor arra kérdezünk rá,
hogy milyen szerepet tölt be más létezők meghatározásában, s melyek azok a
jellemző tulajdonságai, amelyek e meghatározásokban szükségszerűen közreját-
40 A SZOCIOLÓGIAI ÉS AZ INTÉZMÉNYES SZEMLÉLETMÓD
szanak. Végül vizsgálhatunk egy létezőt mint teljességet, amikor belső alkotórészeit
részben mint jelenségeket, részben mint lényegi létezőket vesszük szemügyre.
Fogalmazhatunk tehát úgy, hogy a szociológia a társadalmi jelenségek lényegét
vizsgálja, de egyáltalán milyen természetű létezőket tekinthetünk társadalmi
jelenségeknek. Erre a kérdésre a szociológiában nem találunk fogalmilag
egyértelmű választ. Márpedik egyértelmű választ kellene adnunk erre az alapvető
kérdésre, mert e kérdés megválaszolása nélkül nem képzelhető el konzisztens
társadalomelmélet. Már említettük, hogy az intézményes szociológia elméletében
társadalmi létezőknek azokat a létezőket tekintjük, amelyeket – közvetlenül vagy
közvetve – intézmények hoztak létre, és amelyek a szükségletkielégítés eszközeit
vagy feltételeit képezik. Ha adottaknak vesszük a társadalmi létezőket, elhatározás
kérdése, hogy e létezők körén belül mely létezőket tekintjük jelenségeknek.
Általában azonban azokat a létezőket vizsgáljuk jelenségekként, amelyek a
közvetlen tapasztalás számára is adottak. Ilyen értelemben – mint ahogyan erre a
törzsfogalmak származtatása kapcsán már utaltunk – a társadalmi jelenségek elemi
alkotórészeit dolgok, állapotok és cselekvések képezhetik. A társadalmi jelenségek
tehát lehetnek társadalmi cselekvések, illetve cselekvésekből álló nagyobb viselke-
dési egységek, több egyén vagy csoport cselekvéseiből álló társadalmi kölcsön-
hatások és társadalmi folyamatok. Lehetnek állapotokként értelmezhető társadalmi
létezők, azaz társadalmi állapotok – mint például szegénység vagy gazdagság – és
állapotszerű társadalmi egyenlőtlenségek. Társadalmi jelenségekként vizsgálhatunk
azonban dolgokat is, mint például egy épületet vagy egy gépi berendezést, amennyi-
ben e dolgokat intézmények által létrehozott társadalmi cselekvések, illetve társa-
dalmi folyamatok eredményeiként értelmezzük stb.
Mivel a jelenségekként vizsgálandó létezők kiválasztása – ahogyan azt korábban
említettük – önkényes, a viszonyszerű vagy normatív létezőket is szemlélhetjük
jelenségekként. Például választ kereshetünk arra a kérdésre, hogy miért jött létre
érdekszövetség meghatározott egyének között vagy miért jött létre egy adott társa-
dalmi intézmény. Ebben az esetben azonban az önmagukban véve viszonyszerű
vagy normatív létezőket is állapotszerű létezőkként kezeljük. A társadalmi jelensé-
gek tehát vagy maguk is társadalmi cselekvésekből épülnek fel, vagy társadalmi
cselekvések eredményeiként is értelmezhetőek. Következésképpen a társadalmi
jelenségek magyarázatában kulcskérdésnek tekintjük a cselekvések, illetve magatar-
tások társadalmi meghatározottságának a vizsgálatát.
A társadalmi cselekvéseket és ezáltal általában a társadalmi jelenségeket
alapvetően a társadalmi viszonyok határozzák meg. Ez a megfogalmazás a szocio-
lógiában közhelyszerűen hangzik, itt mégis új összefüggésről van szó, mivel az
intézményes szociológia elméletében újszerűen értelmezzük a társadalmi viszo-
nyokat és a társadalmi viszonyokkal összefüggő fogalmakat. A társadalmi jelensé-
gek magyarázatában tehát e jelenségek lényegét alapvetően azok a fogalmak
képviselik, amelyek a társadalmi viszonyokra, illetve e viszonyok alkotóelemeire
vagy rendszerére vonatkoznak. Ebből a szempontból a leglényegesebb fogalmak
tehát a viszonyszerű társadalmi létezőkre vonatkozó fogalmak, így az érdek és az
erő, illetve a hatalom, a társadalmi viszony, a társadalmi helyzet, az adott
társadalom vagy társadalmi csoport társadalmi struktúrája és -rétegződése.
AZ INTÉZMÉNYES SZOCIOLÓGIA SZEMLÉLETMÓDJA 41
Dolgo k é s á llapo tok
mi nt társadalmi termékek
Társadalmi kölcsönha-
tások és folyamatok
Társadalmi
Társadalmi viszonyok
Társadalmi intézmények
Történeti társadalmi folyamat
Egyének
Társadalmi
jelenségek
Társadalmi
jelenségek
lényege
Anyagi-
technikai,
feltételek
természeti
Szükségle-
tek és ké-
pességek
cselekvések
5. ábra. A társadalmi jelenségek és lényegük
A társadalmi viszonyokat alapvetően a társadalmi intézmények hozzák létre,
illetve határozzák meg. Korábban már utaltunk arra, hogy a társadalmi viszonyok a
szükségletkielégítés eszközeit és feltételeit képező cselekvési lehetőségekből és
képességekből állnak. Következésképpen társadalmi viszonyok csupán az egyének
szükségleteire vonatkoztatva létezhetnek, majd látjuk azonban, hogy e viszonyok
tartalmilag mégis függetlenek a szükségletektől. Az egyének személyes képességei
a társadalmi intézmények által meghatározva társadalmi képességekké is válhatnak,
így a társadalmi viszonyok alakulását a személyes képességek is befolyásolják. A
társadalmi viszonyokra az anyagi-technikai és természeti feltételek is hatással
vannak. Ugyanazon anyagi-technikai és természeti feltételek között azonban igen
különböző társadalmi viszonyok is kialakulhatnak, attól függően, hogy történetileg
milyen társadalmi intézmények jöttek létre.
A társadalmi jelenségek lényegére vonatkozó összefüggések közül végül azt
emeljük ki, hogy az intézményes szociológia elméletébe szervesen beépül a
történetiség szempontja. A jelenbeli társadalmi folyamatok – az adott társadalmi
viszonyok alapján – a jövőbeni társadalmi intézményeket és szükségleteket
alakítják, illetve – ugyanezt a másik oldalról megfogalmazva – a jelenbeli társadal-
mi intézmények és szükségletek a múltbeli társadalmi folyamatok eredményei. Ily
módon tehát visszatérünk kiindulópontunkhoz, azaz ahhoz, hogy történetileg
adottnak vesszük az egyéneket szükségleteikkel és a társadalmi intézményeket. Az
alapfogalmakkal jelölt létezők alakulását tehát ha logikailag nem is magyarázza
meg az elmélet, de történetileg nagyrészt igen. Az alapfogalmakból nyert
összetettebb fogalmak segítségével ugyanis történetileg már megmagyarázhatóak