Content uploaded by Vera Szabari
Author content
All content in this area was uploaded by Vera Szabari on Dec 04, 2020
Content may be subject to copyright.
105Szabari Vera: Szalai Sándor (1912–1983)
SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22(3): 105–122.
Szalai Sándor (1912–1983)
Szabari Vera
szvera@yahoo.com
ÖSSZEFOGLALÓ: Szász éve született Szalai Sándor, a magyar szociológia történetének kiemel-
kedő alakja. A tanulmány Szalai Sándor 1940-es évek szociológiában betöltött szerepét elemzi,
előtérbe állítva az intézményes és politikai kontextust. Az elemzés célja azoknak a konfliktusok-
nak a felrajzolása, melyek a társadalomtudományok és politika határterületén folytak, és melyek
meghatározónak bizonyultak a modern szociológia első tanszékének működésére és annak meg-
szüntetésére Magyarországon.
KULCSSZAVAK: elmélettörténet, oktatás, Szalai Sándor, szociológiatörténet
Kollégáink között vannak, akik személyesen ismerték, emlékeznek előadásaira,
gesztusaira, sajátos személyiségére. A későbbi generációk számára azonban Szalai
Sándor neve a magyar szociológia történetében játszott szerepe révén ismerős,
ezért jelen tanulmány a hazai szociológia intézményesülésének korai szakaszában
végzett tevékenységén keresztül állít emléket az idén száz éve született szocioló-
gusprofesszornak.
1945-ben a hazai szociológia, pontosabban az 1942-ben létrehozott és Dékány
István vezette Társadalomelméleti Tanszék életében jelentős változások történ-
tek. Hajnal István a bölcsészkar dékánjaként 1945. november 15-én a Pázmány
Péter Tudományegyetem Bölcsészkara Kari Tanácsa ülésén az akkor 33 éves Sza-
lai Sándort terjesztette fel a szociológia tanszék vezetői tisztségére (ELTE Lt., 8/a
49. kötet, 218. o.). Szalai jelölése szorosan kapcsolódott ahhoz a sajátos történelmi
pillanathoz, amely 1945 novemberében jellemezte Magyarországot. A második
világháború épp csak befejeződött, az ország és gazdasága romokban hevert, a
békekötés még meg sem történt, s a vesztes háború után az ország szuverenitása
sem valósult meg. A szovjet katonai hatóságok, a SZEB és a Szovjetunió vezetése
együttesen felügyelte a belpolitikai eseményeket. Ezzel együtt az országos politi-
ka ideiglenességét az 1945. november 4-i választás lezárta, amely meghatározó
szerepet játszott a hazai szociológiai oktatás intézményesülésében is.1 Elfogadott,
már az egyetem történetét feldolgozó 1970-es években megjelent kötet szerzői is
tényként említették, hogy a tanszék sorsa, így Szalai Sándor kinevezése a pártok
közötti pozíciók elosztásának része volt. „Az új tanszékek felállításában, az okta-
1 A választás eredménye: A szavazatok abszolút többségét, 57,03%-át a Független Kisgazdapárt szerezte meg. A Szociálde-
mokrata Pártra a szavazók 17,41%-a, a Magyar Kommunista Pártra 16,95%-a, a Nemzeti Parasztpártra 6,87%-a voksolt. A
Polgári Demokrata Párt jutott még mandátumhoz (1,62%). A Magyar Radikális Pártra mindössze néhány ezer választópolgár
szavazott, így nem szerzett mandátumot (G. Vass 2005: 9).
SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZALAI SÁNDOR
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 105HE12_0640-01_beliv_v2.indd 105 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
106 Szociológiai Szemle, 2012/3
tók kinevezésében természetesen közvetett úton beleszóltak a koalíció pártjai. Az
1945 májusától októberig terjedő időszakra általában az volt a jellemező, hogy a
koalíciós pártok és az egyetem a kinevezéseket »békés úton«, különösebb huza-
vonák nélkül tudták lebonyolítani. (…) Az SZDP kívánságával megegyezően a kar
a megüresedő »társadalomelmélet« tanszékre Szalai Sándort jelölte. A Nemzeti
Parasztpárt Erdei Ferenc számára »szociográia« tanszék felállítását kérte” (Hor-
váth–Izsák 1970: 24–25). Hasonló álláspontot fogalmazott meg Kemény István
2007-ben: „…[a]rra a tanszékre Szalai Sándor került, elvileg 1945-ben, de tényle-
gesen csak 1946-ban, mert időbe kerül, amíg valakit kineveznek. Elvileg az egye-
tem autonóm volt, de gondolom, Szalait nem az akkoriban törvényesen állásban
lévő professzorok kérték fel és hívták meg, hanem az akkori kormány rákénysze-
rítette az egyetemre. Ez a rákényszerítés nem csak rendeleti úton lehetséges, lehet
rábeszéléssel is. 1945–46-ban került oda, és ő egy tehetséges és éles eszű ember
volt, de elsősorban azért kerülhetett oda, mert a magyar Szociáldemokrata Párt-
nak a baloldalához tartozott” (Kemény 2008: 8).
Szalai politikai aktivitása iatalon kezdődött, melyben meghatározónak bizo-
nyult művelt, nagypolgári családi háttere.2 Az 1912. október 22-én Budapesten
született Szalai Sándor édesapja, Dr. Szalai Emil révén – aki jogtudós, szerzői jogi
képviselő volt és szoros kapcsolatot tartott fenn a Huszadik Század és a Nyugat
szerzőivel – gyerekkorától fogva részese volt a két világháború közötti haladó
szellemi légkörnek. Gyermekkorának nyarait részben Erdélyben, Kissebesen töl-
tötte, ahol a család vendégei között volt Ignotus Pál is, és édesapja társaságában
többször ellátogatott Ady Endréhez, aki gyakran tartózkodott feleségével a Boncza
család közeli birtokán (Kardos 1976: 184–185). A tágabb családtagjai, pl. másod-,
harmad-unokatestvérei: Friss István, Péter György, illetve Horváth Vera pedig te-
vékenyen részt vettek a baloldali mozgalomban. Későbbi karrierje szempontjából
meghatározó volt a család baráti köréhez tartozó és a Szociáldemokrata Párthoz
közel álló Vámbéry Rusztem, illetve a Népszava bécsi tudósítója, Fényes László,
akinél Szalai többször vendégeskedett.
Szalai 1930-ban lépett be a hazai Szociáldemokrata Pártba, a korszakra jel-
lemzően egyetemi tanulmányait külföldön: a lipcsei, a majna-frankfurti, majd
Hitler hatalomra jutását követően a zürichi egyetemen kényszerült folytatni, ahol
1934-ben ilozóiából és pszichopatológiából szerzett bölcsészdoktori oklevelet,
és melynek klinikáján pszichológiai kutatóként dolgozott.3 1935 végén tért haza,
1936-tól a Népszava külső munkatársa és a Munkás Akadémia társadalomtudo-
mányi szakának vezetője, illetve 1939-ig a Pester Lloyd szerkesztője és a Rózsavöl-
2 Édesapja, Szalai Emil (1874–1944) a Jogállam című jogtudományi folyóirat szerkesztője és a Magyar Iparügyi Társaság ügyésze,
műfordító, az 1920–30-as években másfél évtizedig a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének ügyésze, majd tiszteletbeli
jogtanácsosa volt, illetve egy időben a Budapesti Színigazgatók Szövetségében jogtanácsosaként is tevékenykedett. Anyai
nagyapja, Glasner Antal gránitkőbányát vezetett a Kolozs megyei Kissebesen, a bányavezetés mellett könyvet is publikált e
témában (Glasner 1920, 1923), 1917-ben pedig az Országos Mérnökgyűlésen a budapesti József Műegyetem aulájában tartott
beszédet többek között Miksa főherceg mellett. Szalai gyermekkoráról kevesebb információ áll rendelkezésünkre, a Radnóti
Miklóshoz fűződő viszonyáról szóló beszélgetés talán némi betekintést enged a beszélő fiatalkori életébe is (Szalai 2009).
3 Ezt az időszakot reprezentálják első tudományos írásai a pszichoanalízis területéről (Szalai 1933, 1935).
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 106HE12_0640-01_beliv_v2.indd 106 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
107Szabari Vera: Szalai Sándor (1912–1983)
gyi Könyvkiadó lektora volt. 1939-től a Dante Könyvkiadó irodalmi és tudományos
lektorátusának vezetőjeként dolgozott (közben többször behívták munkaszolgá-
latra) egészen 1944-ig, amikor munkaszolgálatosként a bori munkatáborba hur-
colták. 1945-ben, a munkatáborból való hazatérése4 után egyből bekapcsolódott
a politikai életbe, a Szociáldemokrata Párt Központi Bizottságának tagja, külügyi,
majd sajtó- és értelmiségi osztályvezető lett.5 1945-ben népügyészként részt vett
Bárdossy László egykori miniszterelnök népbírósági tárgyalásán (Justus 1945).6
1945-ben, amikor neve felmerült a tanszékvezetői poszt várományosaként, i-
atal kora ellenére aktív politikai pályával és jóval szerényebb tudományos életút-
tal rendelkezett, mely alátámasztja kinevezésének politikai színezetét. A korabeli
dokumentumokat szemlélve azonban a szociológiai tanszék sorsa és rövid élete a
direkt és egyoldalú pártpolitikai beavatkozásnál összetettebb képet mutat.
A kinevezési eljárás
Szalai Sándor kinevezése nem volt automatikus, sőt a szükséges formális eljárási
rendnél hosszabb folyamat előzte meg. 1945. október 1-jén a bölcsészkar Mátrai
Lászlót kérte fel a társadalomelméleti tanszék ügyében szakreferátum elkészíté-
sére és személyi javaslat megtételére, miután Prohászka Lajos – aki Dékány ki-
nevezésében eljárt – nem vállalta a feladatot. Mátrai a november 14-i bizottsági
jegyzőkönyv szerint Mannheim Károly, abban az esetben pedig, ha Mannheim nem
vállalja, Szalai Sándor meghívását javasolta a tanszék élére. Felterjesztésében je-
lezte, hogy Horváth Barna meghívása is felmerült, akinek felkérését végül azért
vetették el, mert leginkább jogbölcselettel foglalkozott (ELTE Lt., 120/1945–46).
Így tehát 1945-ben Hajnal István dékán a szakreferátumnak megfelelően a szo-
ciológia tanszék vezetői tisztségére Szalai Sándort terjesztette fel, ezt azonban
azzal a megkötéssel tette, hogy kinevezése előtt javasolja Mannheim Károly meg-
keresését (ELTE Lt., 8/a 49. kötet, 218. o.). Mannheim esetleges felkérése mutatja,
hogy az egyetem számára mutatkozott némi mozgástér a politikai nyomás mel-
lett. Mannheim, aki ekkor már Londonban élt, nem vállalta a feladatot, és 1945.
december 6-án csupán egy háromsoros táviratban válaszolt. Ebben megköszönte
és elutasította a „megtisztelő felkérést”, valamint Hajnal érdeklődésére: „abban a
sajnálatos esetben, ha Professzor Úr nem tudná meghívásunkat elfogadni, szíves
véleményét kérjük dr. Szalai Sándor meghívására vonatkozóan” (ELTE Lt., 8/b
1488/1945–46), – a lehető legrövidebben reagált: „Szalait nem ismerem” (ELTE
Lt., 8/b 1488/1945–46).7 Mannheim reakcióját árnyalja 1946. január 7-i, Hatvany
4 A bori táborból a szovjet hadsereg egysége mellett tolmácsként tért haza (Szalai 2009).
5 A két párta egyesülése (1948. július 22.) után az MDP Tudományos Intézete Pártszervezetének társelnöke és a Párt Tudomá-
nyos Bizottságának tagja volt 1950-ig, letartoztatásáig.
6 Sükösd Mihály szerint: „…a vádlott méltó intellektuális partnere a bíróságból egyedül a szociáldemokrata népügyész, Szalai
Sándor szociológiaprofesszor lehetett, ő viszont hadarva beszélt, sőt raccsolt” (Sükösd 2000). Cseh-Szombathy László így emlé-
kezett vissza Szalai perben tanúsított viselkedésére: „A Bárdossy-perben Szalai volt a népügyész, hallottam rádión a beszédét.
A hangja nem volt rokonszenves, de az ügyben igaza volt” (idézi Szántó 2007).
7 Hajnal István 1946 júliusában még egy kísérletet tett, hogy legalább egy előadás-sorozat megtartására az egyetemre hozza
Mannheim Károlyt, amihez a Bölcsészkar jóváhagyása mellett az akkori miniszter, Keresztury Dezső hozzájárulását is próbálta
megszerezni (ELTE Lt., 8/b 1488/1945–46). Az előadás-sorozat azonban nem jött létre.
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 107HE12_0640-01_beliv_v2.indd 107 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
108 Szociológiai Szemle, 2012/3
Lajosnak írt levele, melyből az is kiderül, hogy „elégtételt” jelentett számára a bu-
dapesti meghívás, de komolyan nem gondolkozott el rajta, hiszen a London School
of Economics and Political Sciences tanára volt és biztos abban, hogy hamarosan
az Education vezetőjévé nevezik ki (Gábor 1996: 221).8
Mindezek után 1946. február 6-án, annak ellenére, hogy a szociológia tanszék
vezetésének betöltésére állított jelölőbizottság csupán egyetlen személyt jelölt a
posztra, a kari tanács a vélt politikai nyomás ellenére sem szavazta meg Szalai ki-
nevezését, hanem köztes megoldásként a századelőn a Huszadik Században rend-
szeresen publikáló, Durkheim műveit ismerő és elemző Bolgár Elek9 nyilvános
rendes tanárt, az Egyetemi Könyvtár főigazgatóját kérte fel a feladat ellátására.
Csak miután márciusban a Vallási- és Közoktatási Minisztérium felszólította a kart,
hogy mihamarabb rendezze az üresedésben lévő tanszékek ügyét, írt ki pályázatot
a társadalomelméleti tanszék vezetésére (ELTE Lt., 8/a 49. kötet, 278. o.). A pá-
lyázatra a meglévő levéltári anyagok szerint 1946 júniusában három pályázat ér-
kezett. A pályázók Szalai Sándor mellett az akkor 52 éves Csécsy Imre,10 aki szoro-
san kapcsolódott a Huszadik Század köréhez, és a szociálpolitikus Hilscher Rezső11
voltak, a pályázatok értékelésére pedig újabb bizottság alakult. A bizottság tagjai
Domanovszky Sándor, Kornis Gyula, Szekfű Gyula, Eckhardt Sándor, Huszti József,
Tass Tivadar, Prohászka Lajos, Váczy Péter, Lukács György, Bolgár Elek, Turóczi
Trostler József, Mátrai László voltak. A bizottság összetétele azért is érdekes, mert
többen közülük – Domanovszky, Kornis, Eckhardt, Szekfű, Huszti és Prohászka –
bizottsági tagként részt vettek a jobboldali, konzervatív Dékány István 1942-es
kinevezésében is. Nem csupán a bizottság összetétele mutatott jelentős átfedést a
korábbival, hanem a kiírt pályázat szövege is, azzal a lényeges különbséggel, hogy
a 4-es pont, amely korábban a nem zsidó származás igazolására irányult, 1946-
ban az ún. igazoló eljárás során az igazolt minősítés megszerzését írta elő (ELTE
Lt., 1256/1945–46, 2. o.).12
Sajnos maguk a pályázati anyagok és a bizottsági ülés részletes jegyzőköny-
ve nem tálhatók meg a levéltári anyagok között, így csupán annyi bizonyos, hogy
1946. július 18-án a bölcsészkar III. rendkívüli ülésén a társadalomelméleti tan-
szék vezetésére a három jelölt közül a bizottság első helyen Szalai Sándort (má-
8 „Tekintve, hogy pár nappal később – ez érdekelni fog – a budapesti bölcsésztudományi fakultástól hivatalos meghívást kap-
tam az ottani tanszékre (szociológiai), megvan az az elégtételem, hogy Teleki [Pál] szellemének ezt is tudomására hozhatom
(tudom, hogy ő azt mondta egy ismerősömnek, ki mesélte, hogy Frankfurtban tanár vagyok, hogy az nem kunszt – itt [azaz
Budapesten] legyek tanár) (Gábor 1996: 221).
9 Bolgár Elek (1883–1955) 1906-ban szerzett jogi diplomát Kolozsvárott, a Huszadik Század munkatársa volt, de írt a Jövő, a
Munka Szemléje és a Budapesti Hírlap számára is. 1910-ben Bernben avatták filozófiadoktorrá. 1911-től a főváros szociálpo-
litikai osztályán fogalmazóként dolgozott, mellette továbbra is rendszeresen írt. Támogatta az SZDP baloldali ellenzékét,
majd 1918-tól a KMP-hez kötődött. A Tanácsköztársaság kikiáltása után bécsi követ, majd a külügyi népbiztosságon Kun Béla
helyettese. A Tanácsköztársaság megdöntése után emigrált, 1922-től 1937-ig Bécsben és Berlinben, 1937-től a Szovjetunióban
dolgozott. 1944-ben tért haza. Durkheimről szóló írásainak elemzését lásd Némedi (2007).
10 Csécsy Imre (1893–1961) rendszeresen publikált a Nyugatban, a Huszadik Században, tagja volt a Galilei-körnek, 1914-ben az
Új Magyar Szemle szerkesztője. 1918-ban titkár a nemzetiségi, illetve a külügyminisztériumban, később Külügyi Népbiztos.
1919–21 között a Világ, 1934–39 között pedig a Századunk című folyóirat szerkesztője. Az illegális Magyar Radikális Párt 1944-
es megalapítója, 1946–48 között az újra megalakult Társadalomtudományi Társaság elnöke. Részletesen lásd: Országgyűlés
almanachja 1947–49, http://www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm/almanach _ 1947-49/1947 _ ngy_ a _t075.htm.
11 Hilscher Rezső (1890–1957) a két világháború közötti progresszív szociálpolitika kiemelkedő alakja, fő műve 1928-ban jelent
meg Bevezetés a szociálpolitikába címmel (Hilscher 1928). Részletesen lásd: Hegyesi (1989); Lombos (1990).
12 Az igazoló eljárásról és az 1945-ös egyetemi elitváltásról lásd: N. Szabó József (1999).
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 108HE12_0640-01_beliv_v2.indd 108 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
109Szabari Vera: Szalai Sándor (1912–1983)
sodikként Csécsy Imrét, harmadik helyen pedig Hilscher Rezsőt) javasolta, akinek
kinevezését ekkor már a kari tanács is megszavazta (ELTE Lt., 8/a 49. kötet, 384.
o.). Ezek után az 1946. szeptember 9-i, az 1946–47-es tanév első ülésén a dékán
bejelentette, hogy a köztársasági elnök dr. Szalai Sándort a szociológia nyilvános
rendes tanárává nevezte ki (ELTE Lt., 8/a 50. kötet, 2–3 o.), vagyis a tanszék veze-
tésére végül Szalai Sándor kapott megbízást.
Az egyetemi eljárásban csupán többszöri nekifutásra érvényesült a politikai
akarat. Ennek oka azokban az egyetemi mechanizmusokban keresendő, melyek
részben védelmet jelenthettek a tudomány autonómiája számára, még akkor is,
ha Magyarországon a tudomány határai a közélettel és politikával szomszédos ha-
tárterületeken hosszú időre visszatekintve képlékenynek bizonyulnak. Másrészt,
jelezheti azt is, hogy a kinevezés mögött álló oly gyakran emlegetett politikai kon-
szenzus nem jelentett valódi egyetértést, egy-egy tanszék megszerzésében több
párt is érdekelt volt.
A pártok közötti konszenzus (hiánya)
A szociológia tanszék kérdésében leginkább két párt volt ambicionált: a MKP, il-
letve az SZDP, a közöttük zajló konliktusra több példát találunk. Nyilvános fóru-
mon először az 1945-ben induló, a Magyar Demokratikus Ijúsági Szövetséghez
(MADISZ) tartozó és Márkus István főszerkesztésében megjelenő Valóság első szá-
mának hasábjain alakult ki vita a szociológia megítéléséről a baloldal képviselői
között. A lap akkori egyik vezető szerkesztője, Balázs János azt a sejtető kérdést
vizsgálta, hogy mi az oka annak, hogy „…[a]z elmúlt negyed évszázad alatt öt ma-
gyar egyetemünkön összesen egy tanszéken tanítottak szociológiát” (Balázs 1945:
66), utalva ezzel a Dékány vezette tanszékre. Szerinte az ok a szociológia minden-
kori valóságfeltáró és forradalmi szerepére, illetve az elmúlt rendszer politikai
elnyomására vezethető vissza. „Aki pedig mégis vállalkozott a megkötöttségek el-
lenére is a szociológia művelésére, az előtt csak két út állott. Vagy zagyvaságokat
írt és ezzel elterelte a igyelmet a szociológia rendkívüli jelentőségéről és egyben
pótolhatatlan fontosságáról – ebben az esetben katedrát is kaphatott –, vagy mind-
ezzel leszámolva mégis vállalta az igazság szolgálatát –, ebben az esetben le kellett
mondania arról, hogy hivatalos helyen szólhasson az ijúsához” (Balázs 1945: 67).
Írása azt sugallja, hogy a „valódi” szociológia összeegyeztethető a baloldali érté-
kekkel, sőt a tények megismerése révén jelentős szerepet játszhat a társadalmi
átalakulásban. (A szociológia forradalmi és a szocializmussal összeegyeztethető
jellegét hangsúlyozó érveléssel találkozunk majd Szalai 1961-es írásában is [Sza-
lai 1961].) Balázs szerint a megoldás a korábbi, konzervatív hatalmi érdekeket
kiszolgáló, spekulatív szociológiával szakító, tényfeltáró és összehasonlító jelle-
gű, kimondottan kelet-európai szociológia kiépítése lehet a „nyugatról behozott
szociológia üvegházi tenyészete” helyett. Bár Balázs egyértelműen szembeszállt
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 109HE12_0640-01_beliv_v2.indd 109 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
110 Szociológiai Szemle, 2012/3
a konzervatív társadalmi renddel és az azt képviselő társadalomtudományokkal,
1946 elején mégis egy jóval markánsabb baloldali álláspont jelent meg az akkor
friss diplomás Szigeti József13 tollából, aki Szalaihoz hasonlóan szintén 1946-ban
lett a Pázmány Péter Tudományegyetem oktatója. Szigeti erőteljesen kritizálta Ba-
lázs álláspontját, aki szerinte nem vette igyelembe a szociológia „negatív, áltudo-
mány lehetőségét”. Írásának központi gondolata: „…[h]ogy a célba juttató egyedüli
út, az egyetlen valóban élő szociológia a marxi szociológia útja, az senki hozzá értő
számára nem lehet kétséges” (Szigeti 1946: 108). Ez a fajta érvelés, mely szerint a
marxizmus mellett nincs szükség szociológiára, hosszú időn keresztül napirenden
volt a szociológia legitimizációért zajló – különösen az 1960-as évek elején az új-
raszerveződés körüli – vitákban (Szántó 1960).
1946-ban a szociológiával szembeni igény intézményi szinten is felmerült.
Februárban az egyetem jogi és államtudományi kara Molnár Eriktől,14 a Magyar
Kommunista Párt által delegált népjóléti minisztertől olyan intézet létrehozásá-
nak tervezetét kapta meg, mely a társadalomtudományok minimális függetlensé-
gét is megszüntette volna. Molnár ugyanis rendeleti úton kívánt létrehozni egy a
Népjóléti Minisztérium alá tartozó Országos Társadalomtudományi Intézetet. A
tervezet szerint az intézetet „…a tudomány művelésének és gyakorlati alkalma-
zásának előmozdítására” hozták volna létre (ELTE Lt., 1274/1945–46) és a teljes
társadalomtudományi szakképzést, illetve minden társadalomtudományi (és an-
nak határtudományaihoz tartozó) adatgyűjtést, feldolgozást és publikálást az új
intézet igazgatójának és a népjóléti miniszternek az engedélyéhez kötött volna.
Molnár nagyratörő ambícióit jelzi, hogy egy társadalomtudományi akadémiát, il-
letve akadémiákat kívánt volna szervezni, mellyel valószínűleg nem a tudományos
akadémiával szemben fellépő, hanem egy széles körben megjelenő népművelés-
re alkalmas szerteágazó, de központilag irányított szervezet létrehozását célozta
meg. A tervezet amellett, hogy teljes mértékben korlátozni kívánta az egyetemi és
tudományos kutatói tevékenység autonómiáját, súlyosan csorbította volna a val-
lás- és közoktatásügyi miniszter, ebben az esetben Keresztury Dezső (Nemzeti Pa-
rasztpárt) hatáskörét is. A tervezet ugyan nem valósult meg, a szociológia viszont
a politikai küzdelmek nyomán a koalíciós idők végére elveszítette legitimitását és
csekély intézményi kereteit is. Molnár Erik szociológiával szembeni ellenállása és
a terület feletti ellenőrzési igénye pedig még az 1960-as években is érzékelhető
volt (Szántó 1960).
A baloldali pártok közötti megállapodás instabilitását mutatja a Szalai 1946-
os Társadalmi valóság és társadalomtudomány címmel megjelent könyve nyomán
13 Szigeti József (1921–2012) filozófus, esztéta. 1944-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát,
1946-ban az egyetem filozófia tanszékére került oktatóként, ahol az 1950-es átszervezés után is maradt. 1957 és 1959 között
művelődésiminiszter-helyettes, 1959 és 1968 között az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója.
14 Molnár Erik (1894–1966) jogász, történész. 1915-ben zászlósként került ki az orosz frontra, ahol hadifogságba esett. Szabadu-
lása után folytatta jogi tanulmányait, 1922-ben szerzett jogi diplomát. A két világháború között a kecskeméti Egyetemes Re-
formátus Jogakadémián tanított, csatlakozott a szociáldemokraták helyi szervezetéhez, melynek később vezetője lett. Öccse
hatására belépett az illegális kommunista pártba. 1929-től számos folyóiratban publikált a munkásmozgalom problémáiról, az
agrárkérdésről és a gazdasági válságról. 1944-től országgyűlési képviselő, 1945–47 kötött népjóléti miniszter volt.
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 110HE12_0640-01_beliv_v2.indd 110 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
111Szabari Vera: Szalai Sándor (1912–1983)
született kritika is. Míg a Közgazdasági Irodalmi Szemle és az 1947-ben újra elindí-
tott Huszadik Század röviden bemutatták Szalai könyvét és üdvözölték a szocioló-
gia egyetemi oktatásban való megjelenését, addig a ilozóia felől és személyesen
Lukács Györgytől15 – aki szintén az 1945-ös átszervezések nyomán lett egyetemi
tanár és megszólalásában a ilozóia mellett a kommunista pártot is képvisel-
te – komoly bírálat olvasható. Lukács az aktuális tudományos-politikai térben
pozicionálta Szalai könyvét, egyszerre teremtve meg a ilozóia és szociológia,
illetve a két (kommunista és szociáldemokrata) párt között kialakított és ezáltal
manifesztálódott elméleti és ideológiai harc színterét. Bár örömmel nyugtázta,
hogy Szalai „…hozzálát annak a relativizmusnak és agnoszticizmusnak a felszá-
molásához, mely a kantianizmus és machizmusnak behatása nyomán a szocialista
ideológiára olyan káros befolyást gyakorolt” (Lukács 1946: 676), hogy bírálja a
polgári szociológia társadalomelméleteit, melyekben „a struktúra elfedi a fejlő-
dést”, vagy Mannheim módszerét, ugyanakkor szemére vetette, hogy nem alkal-
mazta elég következetesen a marxi szemléletet. Akkor ugyanis – hasonlóan Szigeti
korábbi álláspontjához, Lukács szerint – egyértelmű lenne, hogy a szociológiára
mint önálló tudományra nincs szükség (1946: 678). „A marxizmus tehát szerin-
tünk tagadja az ökonómiától [gazdaságtantól] független szociológiát, mint önálló
tudományt” (Lukács 1946: 678). Lukács másik, a fentiekhez kapcsolódó kritikája,
hogy Szalai nem elég következetes a dialektikus materializmus minden más mód-
szertani megközelítést felülmúló szerepének alkalmazásában (1946: 680).
A pártok közötti küzdelemben a szociáldemokrata Szalai vezette szociológia
tanszék végül alulmaradt. A szovjetizálás a tudomány területeit sem hagyta érin-
tetlenül, 1948-ban megtörtént a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Köz-
ponti Statisztikai Hivatal (KSH), valamint az egyetemek szovjet mintára történő
átszervezése, és lassacskán megpecsételődött a szociológia sorsa is. A volt diákok
visszaemlékezéseiből tudható, hogy kezdetben „csupán” néhány személyi válto-
zást követeltek meg az intézettől. Így például a korszak ideológiájának nem megfe-
lelő szociális összetételre hivatkozva Widmar Luciának – akinek nevelőapja, Hárs
László az SZDP kulturális osztályát vezette – 1949 tavaszán el kellett hagynia az in-
tézetet, hogy helyette egy szakérettségizett hallgatót vegyenek fel (Widmar 1987:
70). A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium osztályvezetőjének 1949. július 12-
én kelt levele pedig azt mutatja, hogy a minisztérium által elrendelt bölcsészkari
reform, ami tkp. összevonást jelentett, már a Szalai Intézetet is érintette. „A tu-
dományos kutatás céljára egyesülnek a ilozóiai, társadalomtudományi intézetek
is” (ELTE Lt., 8/b 2088/1948–49). A rendelet mind izikai, mind elméleti téren
orientált: „…[a] Filozóiai Intézet folytatásában nyer elhelyezést az Esztétika és a
15 Lukács György (1885–1971) filozófus, esztéta. Budapesten tanult jogot, 1906-ban doktorált Kolozsvárott. Alapító tagja volt
a vasárnapi és a Galilei-körnek. Rendszeresen publikált a Nyugatban, a Huszadik Században. 1910-ben jelent meg első, a Lélek
és formák című könyve. 1918-ban lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába, a Tanácsköztársaság idején helyettes
közoktatásügyi népbiztos, majd a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, május–júniusban pedig a Vörös Hadsereg politikai
biztosa volt. 1920–21 között az MKP Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának a tagja, majd 1930-tól a moszkvai
Marx–Engels–Lenin Intézetben tudományos kutatóként dolgozott. 1945-ben érkezett haza, ekkor nevezték ki a budapesti
egyetem tanárává.
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 111HE12_0640-01_beliv_v2.indd 111 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
112 Szociológiai Szemle, 2012/3
Társadalomtudományi Intézet, s ez a három intézet együtt egy Marxista–Leninista
Intézetet alkot” (ELTE Lt., 8/b, 2088/1948–49). A miniszteri határozatot követő-
en valóban sor került az összevonásra, az így létrehozott intézetet Filozóiai Inté-
zetnek nevezték el, igazgatója Lukács György, az igazgatótanács másik két tagja
pedig Szalai Sándor és Fogarasi Béla lettek. Szalainak a dékánhoz írt leveléből az
is kiderül, hogy a három korábbi intézetet dialektikus materializmus, történelmi
materializmus és esztétika szakosztályokká minősítették át, megelőzve a későbbi
konfrontációt. Az 1946-os átszervezés Szigeti és Lukács szociológiával szembeni
álláspontja ismeretében nem sok kétséget hagy a szociológia jövőjével kapcso-
latban. Az 1949-es „reform” már elindította a szociológia megszüntetésének fo-
lyamatát. „Szalai akkor még ott volt, és Tőke-előadást tartott, de nekünk már a
Közgazdasági Egyetemre, Bereihez kellett átmennünk tervgazdálkodásra és Nagy
Tamáshoz politikai gazdaságtanra. […] Szociológiáról ekkor már szó sem volt; Sza-
lairól se a 49–50-es tanév második felében. Akkor már egy Pityercev nevű szovjet
tanár tartott nekünk politikai gazdaságtant a Lenin Intézetben” (Hazay 1988: 59).
Szalai hiába vett részt az akadémia16 és az egyetem átszervezésében, vállalta
azt, hogy a Társadalomtudományi Intézet névlegesen eltűnjön és beépüljön egy
marxista–leninista intézetbe, előadásaiban17 tanúsította a rendszerhez való lo-
jalitását, tanszéke nem kerülhette el a teljes felszámolást. A bölcsészkari dékán
1949. november 23-án kelt levele alapján Szalai Sándor személyével szemben
még nem emeltek kifogást a VK Minisztériumban, a nem sokkal később ellene
16 Szalai Sándor tudományos pályáját nem csupán az egyetemi életben követhetjük nyomon. Pozíciójának emelkedését mutatja,
hogy 1948-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választották, és amellett, hogy igyekezett biztosítani a
szociológia akadémiai intézményesítését, a Társadalomtudományi albizottság tagjaként aktívan részt vett az akadémia át-
szervezésben. Az MTA társadalomtudományi szakosztályának 1949. május 9-i ülésén Szalai Sándor ismertette a kiküldött albi-
zottság javaslatát, amely megállapította, hogy „a Filozófiai Kutatóintézet felállítására szükség van, mert a különböző filozófiai
tudományszakok (ismeretelmélet, esztétika, etika, társadalomtudomány, filozófiatörténet stb.) terén hátramaradottságunk
igen nagy” (MTA Levéltér 23/1, 1949, 46. o.). A Szalai által ismertetett javaslat szerint a felálló Filozófiai Intézetnek túlnyomó-
részt a budapesti egyetem bölcsészeti karának három filozófiai intézetére: a Filozófiai, a Társadalomtudományi és az Esztétikai
Intézetre kellene támaszkodnia mind káderekben, mind szakmai felszerelésben (szakkönyvtárakban) (MTA Levéltér 23/1, 1949,
47. o.). A Filozófiai Kutató Intézet feladatai közé tartoznának pl. a filozófiai, a társadalomtudományi és esztétikai klasszikusok
bevezetéssel és jegyzetekkel ellátott kiadásai 3 sorozatban: I. Filozófiai írók tára, II. Társadalomtudományi klasszikusok, III.
Esztétikai klasszikusok (MTA Levéltér 23/1, 1949, 51. o.). A Szalai által képviselt álláspont szerint „…[a] Filozófiai Kutató Intézet
vezetésére a fentnevezett három bölcsészeti kari intézet igazgatóiból álló igazgatótanács nevezendő ki” (MTA Levéltér 23/1,
1949, 51p)
17 „Szalai bonyolult személyiség volt, bonyolult élettörténettel. Sokkal idősebb volt nálunk, sokat ült börtönben. 1949-ben,
amikor én az egyetemre kerültem, azoktól a hallgatóktól, akik hozzám hasonlóan gondolkodtak – ilyen kevés volt –, azt
hallottam, hogy Szalai a legrémesebb emberek egyike, mert rettenetesen szigorú marxista, és vérengzik a vizsgákon. Három
előadását hallgattam 1949 őszén. Később megtudtam, hogy eltávolították, majd letartóztatták” (Andorka 2006: 67). Szalai
alkalmazkodását bizonyítja az 1949. január 24-én a Magyar Dolgozók Pártjának Kultúrpolitikai Akadémiáján tartott előadása,
mely később Társadalomtudomány és imperializmus címmel jelent meg és melyben tág teret enged a korabeli lózungoknak.
„A társadalom uralkodó eszméi – mint Marx óta tudjuk – mindenkor a társadalom uralkodó osztályának eszméi” (Szalai 1949:
8). „…a kapitalista világban az imperializmus eszméi az uralkodó eszmék” (Szalai 1949: 8). Szalai megmagyarázza: az, hogy
ezek az eszmék uralkodnak, azt jelenti, hogy átszövik az emberek világnézetét, gondolkodását, szellemi munkáját (Szalai 1949:
8). Külön fejezetben „leplezte le” az amerikai szociológia társadalmi funkcióit: „Az amerikai burzsoá szociológia sohasem
kapta volna meg azt az óriási anyagi támogatást, azt a hihetetlen reklámot, amelyet élvez, ha csupán az ópium szerepét
tölti be, vagyis ellankasztja a társadalmi problémákra irányuló figyelmet, és félrevezető közlésekkel megnyugtatja a bajok
súlyossága miatt háborgó kedélyeket. Ez is szép dolog, ez is hamis dolog… De az igazi jelentőségét, igazi szerepét csak akkor
érte el az amerikai szociológia, amikor képviselői szép számban aktívan az imperialista propaganda szolgálatába álltak, s a
»mindig másról beszélnek« mellett most már azt is elvállalták, hogy a tudományosság álarcát magukra öltve a legaljasabb
imperialista izgatás, uszítás, elnyomás és rablás számára szállítsák a közvetett és közvetlen igazolásokat, érveket” (Szalai
1949: 11). Ugyanakkor Szalai beszámolt egy nemzetközi UNESCO-konferencián való részvételéről is, ahol számos nemzetközi,
köztük amerikai vezető szociológussal tartott megbeszélést (Szalai 1949: 12). Továbbá statisztikai kimutatást készített, hogy
az amerikai szociológia tizenkét „legfrissebb és legnagyobb” terjedelmű tankönyvében és kézikönyvében hányszor fordul elő
Marx vagy Lenin neve vagy az imperializmus kifejezés (Szalai 1949: 13). Igazán érdekes, hogy lábjegyzetben megemlíti „csak
a hitelesség kedvéért”, hogy az említett tizenkét kézikönyv megtalálható a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem
Társadalomtudományi Intézetének gyűjteményében.
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 112HE12_0640-01_beliv_v2.indd 112 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
113Szabari Vera: Szalai Sándor (1912–1983)
elindított politikai hadjárat azonban már a tanszéket is érintette. 1950. február
9-én a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarának Társadalomelméletei
Tanszékét megszüntették, Szalai Sándort „saját kérésére” felmentették a tanszék
teendőinek ellátása alól, egyben megköszönve addigi tevékenységét, ny. r. tanári
cím használatának jogát, illetve illetményét továbbra is meghagyták (ELTE Lt., 8/b
364/1949–50, 1. o.). 1950. április 25-én a 2.400/1949. Korm. számú rendelettel
módosított 1934. évi I. t. c. 2. §-ának (1) bekezdése alapján pedig azonnali hatállyal
mentették fel és helyezték rendelkezési állományba, azaz elbocsátották állásából
(ELTE Lt., 8/b 22/1950). Az intézet könyvtári állománya a Fogarasi Béla által veze-
tett Filozóiai Intézethez, a Szalai mellett dolgozó Karsai Elek a levéltárba került, a
szociológia pedig átalakult politikai gazdaságtanná (Hazay 1988: 61–62).
Bár a szociológia intézményesülése nem egy szerves, tudományos és társadalmi
fejlődés eredménye volt, hanem az aktuális politikai körülményeket kihasználva
lényegében egyetlen személy köré szerveződött kezdeményezés, mégis, ha csupán
rövid időre is, de a modern európai és amerikai elméletek és módszertani eljárások
hazai bevezetését jelentette. A születésének körülményei azonban arra predeszti-
nálták, hogy a tudományban elért eredményektől függetlenül a megváltozott po-
litikai helyzet maga alá gyűrje, ezért a hazai szociológia számára az első modern
szociológiai tanszék leginkább egy újabb reményteljes próbálkozás maradt.
Társadalomtudományi Intézet (1946–1950)
A Szalai Sándor által vezetett tanszékről, melyet Társadalomtudományi Intézetnek
nevezett el, az egyetemi átszervezések és költözések követeztében kevés dokumen-
tum maradt fenn. Általános képet kaphatunk róla az egyetemi tanrend, illetve a
hallgatóival készített interjúk alapján. „1946-ban indult a Szalai-intézet, az Egyetem
Múzeum körúti oldalán, a második emeleten. A belőtt szobák lakhatóvá lettek nov-
emberig. Karsai Elek volt a tanársegéd, de már ott volt Harsányi János és Perjés Géza
is” (Cseh-Szombathy 2007: 46). 1946 szeptemberében a bölcsészkar ún. szabad böl-
csészként beiratkozott hallgatói, akik ilozóiát, esztétikát, szociológiát, illetve pe-
dagógiát akartak hallgatni, meglepően sok Szalai által tartott órából választhattak.
Szalai két kifejezetten szociológiai szemináriumot hirdetett meg, külön a kezdőknek
és a haladóknak. A kezdők Hegel: Philosophie der Geschichte (A történelem ilozóiá-
ja) (Hegel: Előadások a ilozóia történetéről I–III.) című művét tanulmányozhatták,
míg a haladók szemináriumának címe A mai szociológiai irodalom válogatott fejeze-
teinek megvitatása volt. (A haladó szeminárium anyagára azok interjúiból lehet kö-
vetkeztetni, akik oda jártak: Harsányi, Hanák Péter, Spira, Litván, Bak (Perjés 1987:
79). A szemináriumokon és egy A halál társadalmi funkciói című órán kívül Szalai
ebben a félévben még két előadást tartott. Feltehetően A társadalomtudomány rend-
szerei és módszertana című előadás anyagát tartalmazza Szalai 1946-ban megjelent
könyve. Ezt támasztja alá Perjés Géza visszaemlékezése is. „[A]z úgy történt, hogy
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 113HE12_0640-01_beliv_v2.indd 113 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
114 Szociológiai Szemle, 2012/3
Szalai már szeptemberben megmondta, hogy decemberben jegyzetet akar kiadni, és
annak a jegyzetét fogadja el alapszövegként, akié a legjobban fog tetszeni neki. Erre
mindenki nekifogott a jegyzetelésnek, szorgalmasan jegyzeteltek gyorsírással. Hát
most ez a legrosszabb, amit Szalainál csinálni lehetett. Én viszont valahogyan együtt
tudtam vele lépni gondolatban, mindig tudtam, mi az, amit jegyzetelni kell. Amikor
elkezdett sztorizni, azt kihagytam” (1987: 78–79).
1946-ban valóban meg is jelentette első kézikönyvét Társadalmi valóság – tár-
sadalomtudomány címmel. A könyv öt részből áll, az elsőben Szalai a szociológia,
mint tudomány kialakulását mutatta be nagyon röviden, leginkább a comte-i szo-
ciológiával és Marxszal foglalkozott. Ebben elsőként a szociológia önrelexív jelle-
gére hívta fel a igyelmet, és azt vizsgálta, hogy az elmélet és a gyakorlati megköze-
lítések milyen mértékben szakadtak el egymástól. A szociológia kialakulását társa-
dalmi-történeti kontextusba helyezte, és az ún. krízistudattal magyarázta, melyhez
elsősorban a marxi terminológiát alkalmazta. Comte kapcsán megjegyezte, hogy
míg St. Simonnál „…együttjárt a szociológia a szocializmussal, összekapcsolódott a
tudományos és mozgalmi igénnyel, Comte-nál a szociológia függetlenül a szociális
mozgalomtól, sőt szembeszáll vele: feleslegessé óhajtja tenni a tudományosan indo-
kolt politikai rendszer keretében – bölcs, felülről alkalmazható szociálpolitika által”
(kiemelés az eredetiben, Szalai 1946: 27). A második részben a természet és a
társadalom kapcsolatával foglakozott, ami leginkább azért érdekes, mert ennek
kapcsán határozta meg a szociológia feladatát. „Így a szociológiának kétségkívül
megvan a maga, természettantól és élettantól független feladatköre: a társadalom
és az egyes ember, a társadalom és a természet, valamint a különböző társadalmi je-
lenségek (folyamatok, intézmények, eszmék) egymáshoz való viszonyának s e viszo-
nyok változásának törvényszerűségeit kell kutatni” (kiemelés az eredetiben, Szalai
1946: 66). A harmadik, terjedelmében legnagyobb rész az emberi viszonyok és a
társadalmi viszonyok kapcsolatáról szólt, mely tartalma leginkább kapcsolódott
Szalai egyetemi tanulmányaihoz. Foglalkozott szociálpszichológiával, az egyén és
csoport viszonyával, a biológia és a szociológia kapcsolatával, a tömeglélektannal,
a rész és egész viszonyával. A negyedik a szociológiai törvényszerűségek, az ötödik
fejezet pedig a szociológia ideológiákhoz való viszonyát tárgyalja. Szalai felsorolá-
sában Spencer, Simmel, Wiese, La Play, Pareto és Sorokin egy csoportba, a rend-
szeralkotó antimarxisták közé kerültek, akik „a töredezett társadalmat egy rend
eszméi keretében” próbálták meg összetartani. Velük állította szembe Marxot, aki
előbb szétbontotta, majd újjáépítette a társadalmat, azaz Comte-tal ellentétben
„Marx számára a társadalomtudomány a történelmi folyamatok aktiválására szol-
gált” (Szalai 1946: 153). Ugyanakkor az ideológiai elemektől függetlenül Szalai –
mint ahogyan az a fenti felsorolásból is látható – szisztematikusan végigvette a
szociológiatörténet kanonizált elméleteit, és ha vázlatosan is, de elkészítette az
első bevezető jellegű, magyar nyelvű szociológiai egyetemi tankönyvet.
A második félévben nem sokat változott az órakínálat, elsősorban az előző fél-
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 114HE12_0640-01_beliv_v2.indd 114 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
115Szabari Vera: Szalai Sándor (1912–1983)
év kurzusai folytatódtak, kivétel egy új kurzus, mely Formális és dialektikus logika
(Különös tekintettel a tudományos gondolkodás módszereire) címmel lett meg-
hirdetve. Az 1947/48-as tantervben megigyelhető változás csupán annyi, hogy
Szalain kívül két proszemináriumvezető is feltűnik, az egyik Karsai Elek, aki Szalai
tanársegédje volt, a másik pedig Gombocz László, aki nyelvszociológiát adott elő.
Ebben a félévben új óraként szerepelt Szalai repertoárjában a Terv és szabadság
a mai társadalmakban című kurzus – a cím sokat sejtető, azt mutatja, hogy Szalai
megpróbált megfelelni a politikai elvárásoknak, de sajnos magáról a kurzusról nem
maradt fenn részletes információ. „1947 júliusában tértem haza. [Cseh-Szombathy
László ösztöndíjasként Svájcban tanult két szemesztert – Sz. V.] Szeptemberben
munkára jelentkeztem a Szalai-intézetben, akkor már konszolidált állapotokat ta-
láltam. Felvettek intézeti tagnak. Ott volt már Szabó Dénes is, eggyel lejjebb járt.
Ott dolgozott Karsai Lucia, Csanádi Györgyné, Faludi Szilárd (aki később a Műve-
lődési Minisztériumban dolgozott), a tehetséges Szűts Sándor, Perjés Géza, Hazai
Lujza (Félix Pálné). Elkezdődött az intenzív munka, az önképzés. Szalai szipor-
kázott, mint egy csillagszóró (akkor is érdekes látvány, ha nem gyullad semmi).
A kollektíva kezdett kihozni produktív gondolatokat. 1947 őszén és 1948 tavaszán
széles körű irodalmat dolgoztunk fel, Max Webert, Durkheimet, Paretót (ma is ők
az alap). Megismerkedtünk az auxerre-i városi vizsgálat anyagával (Bettelheim)
és Lyndi munkájával. Mi is elkezdtük a hazai terepmunkák terveit elkészíteni, a
Láng Gyárban és a Népszínház utcai Ipari Intézetben. (Ezt mi szerveztük Harsányi
Jánossal, interjúztunk is a Lángban.) A szociológiai kutatást Bán Antal iparügyi
miniszter inanszírozta” (Cseh-Szombathy 2007: 47).18
1947 elején tehát megkezdődött a Láng-gyári kutatás, amely a szociológia
egyetemi oktatása során az első empirikus vizsgálatnak tekinthető. A vizsgálat
anyagai nem maradtak meg, csupán töredékes visszaemlékezéseket találhatunk az
intézet diákjaival készült interjúkban. „Ennek előzőleg volt egy elméleti alapveté-
se. Vitákon beszéltük meg, hogyan is kéne az egészet csinálni. Ehhez alaposan átta-
nulmányoztuk a kurrens irodalmat, felvételi módszereket, technikákat, majd meg-
csináltuk a plánumot, a kérdőíveket. Aztán mindenki kapott egy konkrét feladatot.
Kérdezőként párba voltunk osztva. Egy alkalommal Widmar Luciával jártunk vé-
gig több munkáslakást. Egy inventáriumot kellett készíteni, hogy mi van, milyen
könyvek, házi felszerelések, bútorok, vagy mivel foglalkoznak, s a többi” (Perjés
1987: 82). Az intézet diákjai először bementek a gyárba, ahol elmagyarázták nekik
a munkafolyamatokat, utána pedig otthon keresték fel a munkásokat. „Több szá-
zan voltak a mintában. A lakásokban kérdőívekbe jegyeztük a válaszokat, jegyze-
teket készítettünk, ezeket utána nagyrészt én gépeltem le. Több száz ilyen ívre em-
lékszem. Emlékeim szerint a Láng-gyári kutatás intenzitása már 48 nyarán, a két
18 Az ipari tanulókkal végzett kutatáshoz kapcsolódik a Szalai általa kidolgozott ún. visszatekintő önéletrajzi módszer, melynek
alapja, hogy a vizsgálati alanyokat arra kérte, írják le önéletrajzukat úgy, mintha 50 év múlva tekintenének vissza az életükre.
A kutatás részletei nem maradtak fenn, csupán egy hivatkozást találunk Allport 1955-ös munkájában Szalai módszerére
(Danziger 2009: 103).
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 115HE12_0640-01_beliv_v2.indd 115 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
116 Szociológiai Szemle, 2012/3
párt egyesülése idején lecsökkent” (Widmar 1987: 72). „Szőcs Sándorral például
több mint egy évig dolgoztam együtt a Láng-gyári csoportban, ahol felméréseket
csináltunk. Együtt jártuk címről címre az angyalföldi házakat, töltöttük ki a kér-
dőíveket, hogy melyik családban hány fogkefe van, azt hányan használják, hányan
laknak egy szobában” (Widmar 1987: 69). „Amikor a Láng-gyári kutatás a tetőfo-
kán volt, én még nem voltam az intézetben, csak a vége felé [1947 őszén – Sz. V.]
kerültem be, úgyhogy csak a technikai műveleteiben, a tabellálásban vettem részt.
Kézi munkával értékeltük és ötönként striguláztuk a válaszokat” (Hazay 1988: 56).
A Láng-gyári kutatás elindítása mellett, a tanrend alapján, Szalai és intézete
talán legsikeresebb időszakának tekinthetjük az 1947–1948-as évet. 1948 elején
az intézethez még nyolc kurzus köthető, s a korábban is meglévő órák mellett meg-
jelentek A közgazdaságtan elemei, Állam és társadalom és A társadalmi osztályok
szerkezete című kurzusok. Szalai aktivitását jelzi, hogy az első félévre meghirdetett
egy az indexbe be nem írható tanulmányi megbeszélést és felvételt a Társadalom-
tudományi Intézetbe című programba. A dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy
ekkor még a bölcsészkart érintő átfogó reform sem ingatta meg Szalai pozíció-
ját. Az 1948/1949-es tanév második félévében a tantervet ért változások nyomán
Szalai tarthatta a bölcsészkar minden első- és másodéves hallgatója számára a
kötelező előadást Bevezetés a társadalomtudományba címmel, valamint a ilozó-
ia mellett önálló szakként megjelenthetett a társadalomtudomány is. 1948-ban
jelent meg szintén Bevezetés a társadalomtudományba címmel második könyve is,
mely tartalmában nagymértékben támaszkodott az amerikai hagyományokra, re-
torikáját tekintve azonban jelentősen kritizálta azt. „Mennyiségileg leggazdagabb
szociológiai tankönyvekben és kézikönyvekben az új amerikai irodalom. Az Egye-
sült Államokban a szociológiai egyetemi tanszékek száma már jóval meghaladja
a százat. Sajnos azonban éppen az amerikai szociológiai irodalom igen kevéssé
alkalmas mintául” (mármint a szociológiai tankönyveket illetően – Sz. V.). Szalai
szerint az amerikai tankönyvekben közölt „…tényanyag ugyan rendkívül gazdag,
de a tények egyeztetésében, kiértékelésében, az elméleti következtetések levoná-
sában – szóval mindabban, amire nekünk szükségünk volna – hihetetlen hiányos-
ságok mutatkoznak; és nemcsak a tankönyvírásban, hanem magában a példátla-
nul terjedelmes amerikai szociológiai kutatásban is” (Szalai 1948: 10). Könyvében
alkalmazkodott a Szigetinél már 1946-ban megjelenő (Szigeti 1946), de akkor
még háttérbe szoruló ideológiai megközelítéshez, mely szerint a szociológia nem
kerülheti el a társadalomkritikai, értsd marxi irányvonalat. „Hogy az amerikai szo-
ciológia már nem maradhat meg sokáig jelenlegi, a társadalmi rend alapvető prob-
lémáitól elvonatkoztatott, szélsőséges empirizmus és elvont elméleti konstrukti-
vizmus között ingadozó állapotában, erre mutat Lyndnek, a jelenkor talán legéle-
sebb szemű és legjelentősebb elméleti felkészültségű amerikai szociológusának
könyve, a »Knowledge for what?« (»Tudomány – mi célból?«), amely összefoglalva
az amerikai szociológia teljesítményeit, igen haladószellemű bírálat keretében ki-
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 116HE12_0640-01_beliv_v2.indd 116 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
117Szabari Vera: Szalai Sándor (1912–1983)
mutatja, hogy az uralkodó monopolisztikus tőkés gazdasági rend mennyiben teszi
lehetetlenné a tárgyilagos társadalomtudományi kutatást, s a szociológusnak ho-
gyan kell felvennie ellene a harcot – saját tudománya érdekében (Szalai 1948: 10).
Az ideológiai bevezetőtől eltekintve az 1946-os könyvéhez hasonló szerkezetben
tekinti át a társadalomtudományos gondolkodás történetét, ismertetve a szocio-
lógia meghatározó képviselőinek elméleteit. A könyv talán legérdekesebb része a
harmadik, egyben utolsó fejezet, mely a szociológiaoktatás módszertanának, illet-
ve a szociológiai módszerek összefoglalására vállalkozik (1948: 158–174). A mód-
szertani eszközök és eljárások bemutatásához is amerikai példákat (pl. statiszti-
kai táblát az 1940-ben bűncselekmény miatt letartóztatásba helyezett személyek
arányszámáról az ország lakosságának egyes korosztályai közötti megoszlásában)
és értelmezéseket mutat be. Amellett, hogy ismerteti a tábla értelmezését, arra is
felhívja a igyelmet, hogy milyen „bizonytalansági” tényezőket kell igyelembe ven-
ni az adatok felhasználásakor, mi okozza ezeket (pl. a mintaválasztás, Szalai 1948:
161), illetve milyen összefüggések állapíthatók meg az egyes változók vizsgála-
tával. „A kérdés az, hogy a társadalmi jelenségeket létrehozó, a társadalmi életet
szabályozó tényezők végső fokon hogyan függnek össze egymással, s mikor, milyen
mértékben, hogyan fejtik ki hatásukat” (Szalai 1948: 160).
Az intézeti munka színvonalát segítette, hogy Szalai igen gazdag, az aktuális
nyugati irodalmat is tartalmazó társadalomtudományi könyvtárat hozott létre.
„Mindennap kaptunk betekintésre új könyveket a híres-neves maszek könyvüzle-
tekből, azt lehet mondani, hogy naponta öt-tíz külföldről érkezett könyvet küldtek
jegyzékkel. Ezeket Szalai, meg a többiek is, akiket érdekelt, megnézték, és kiválasz-
tották azt, ami az intézet könyvtára számára kellett, a többit pedig visszaküldtük.
Nagyon nagy jelentősége volt annak, hogy megnézhettük, mi az, ami érdekes, és
mindent, ami akkor Magyarországra bejött és számunkra fontos volt, azt meg is
vehettünk” (Hazay 1988: 55).
Az intézetet a pezsgő szellemi élet, a komoly elméleti munka és a valódi empi-
rikus kutatás sem menthette meg a megszűnéstől, nem ettől függött a léte. Pedig a
Szalai-féle intézet volt az első, amely a modern szociológiát képviselte és próbál-
ta meghonosítani Magyarországon. Megszűnése, ahogyan létrehozása is, politikai
döntés volt. Szalait 1950 decemberében az ún. Szakasits-perben ötödrendű vád-
lottként koholt vádak alapján tudományos kémkedésért életfogytiglani fegyházra
ítélték. A szociológia felszámolásához – a korszakra jellemzően – nem volt szükség
nyilvános döntésre, párthatározatra vagy indoklásra. Szalai Sándor bebörtönzésé-
vel hosszú időre megszűnt az egyetlen intézményes keret, és ezzel párhuzamosan
semmisült meg a társadalomtudományos gondolkodás hagyományosan nélkülöz-
hetetlen közege, a nyilvánosság is. S bár az ötvenes évek ideológiájának megfe-
lelően drasztikus változások történtek a társadalom szerkezetében, nem létezett
diskurzus a társadalomról, az egyoldalú pártközlések számára pedig az egyedüli,
megkérdőjelezhetetlen elméleti alapot a hatalom hivatalos ideológiája nyújtotta.
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 117HE12_0640-01_beliv_v2.indd 117 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
118 Szociológiai Szemle, 2012/3
Szalait 1956 őszén (a szociáldemokraták közül is későn) rehabilitálták, rövid ide-
ig ismét egyetemi tanárként dolgozott és kísérletet tett az akkori hivatalos nevén
II. Filozóiai Tanszék felállítására. Szalai 1956 decemberében a bölcsészkarhoz írt
felterjesztése szerint Társadalomilozóiai és Szociológiai Tanszék néven kívánta
újraindítani korábbi intézetét, és ehhez megfelelő tárgyi és anyagi feltételeket,
valamint Cseh-Szombathy László, Ladányi Péter adjunktusi és Perjés Géza tanár-
segédi kinevezését kérte (ELTE Lt., 8/d 139/1957).19 Az egyetem ezek után egy
tanársegédi állást hirdetett meg, melyre a bizottság (melynek Szigeti is tagja volt)
két pályázó közül 1957. február 28-án Cseh-Szombathy László kinevezéstét sza-
vazta meg. Szalait azonban 1956-os aktív egyetemi és akadémiai szerepvállalása
(lásd Pótó 2006) miatt 1957 júniusában fegyelmi eljárással elbocsátották az egye-
temről, a határozatot művelődésügyi miniszterhelyettesként Szigeti József szig-
nálta (Gál 2010: 241), a szociológia tanszéket pedig megszüntették.20
*
Bár a Szalai-intézet látszólag a szociológia egy igen rövid fejezete, melynek lét-
rehozása és megszüntetése leginkább e tudomány hazai történetének töredezett
jellegét támasztja alá, hatása mégis többrétű volt a későbbi időszakokra. Szalai
Sándor annak ellenére, hogy 1957–1966 között az Egyetemi Könyvtár tudomá-
nyos főmunkatársa,21 majd 1963-tól a veszprémi egyetem oktatójaként dolgozott,
mindvégig jelen volt az 1960-as évek elején újrainduló szociológia megszervezé-
sénél. 1960-ban részt vett az akadémiai bizottsági előterjesztés elkészítésében „a
szociológiai kutatások helyzetéről és időszerű feladatairól”, 1961-ben kétrészes
cikket jelentetett meg az Élet és Irodalomban a szociológia magyarországi helyze-
téről, benne saját szakmai tapasztalatairól, ami élénk vitát váltott ki (Szalai 1961:
a vita elemzését lásd Szabari 2004), 1962-ben pedig a Magyar Filozóiai Szemlé-
ben értekezett a marxista szociológia módszertanáról (Szalai 1962). Erőfeszítései
ellenére az 1963-ban megalakult MTA Szociológiai Kutatócsoport vezetésére He-
gedüs András kapott megbízást, Szalait pedig nemzetközi szakmai aktivitásának
köszönhetően 1966-ban New Yorkba, az újonnan létrejövő ENSZ Kutatási és Okta-
tási Intézete (UNITÁR) kutatási igazgatóhelyettesének hívták meg, ahol hat éven
keresztül dolgozott. 1972-ben jelent meg The Use of Time című munkája, mely
egy általa vezetett, 12 országra kiterjedő nemzetközi összehasonlító időmérleg-
kutatás összegzése volt,22 és amely lehetőséget adott többek között néhány ma-
19 „1956 elején Szalai felhívott, és meghívott egy cukrászdába, baráti beszélgetésre. Ez már a rehabilitációs tárgyalása után volt,
amikor 5-6 elítélt politikus, köztük Marosán György és mások ellen is elejtették a vádpontokat. Szalai esetében a vádemelés
tudományos kémkedés miatt történt. 1956-ban az egyetem is rehabilitálta. Szalai a beszélgetés során elmondta, hogy számít
Perjés Gézára is. Beszélt arról, hogy a marxizmus–leninizmus vágyálmokat tartalmaz, félreismeri, hibásan értelmezi a társadal-
mi valóságot. Valószínűleg a párt agitprop-vezetése mondhatta neki, hogy kezdeményezik akadémiai állásának visszaállítását
is, de ez a dolog komolyra csak októberben fordult. Szalai felhívott, hogy menjek be az egyetemre. 1956. október 30. és
november 4. között Pais Dezső elnökletével működött a Forradalmi Bizottság, amelynek Szalai és Szabó Árpád is a tagjai
voltak, és a gyűléseken gyakran szónokolt Szalai. Aztán jött a fegyelmi, megszüntették az Intézetet, amely el sem indult”
(Cseh-Szombathy 2007: 56).
20 Cseh-Szombathy állását már májusban törölték, ELTE Lt., 228/1957.
21 Szalai ellen 1956 végétől folyt nyomozás és lejárató kampány, erről részletesen lásd Gál (2010).
22 Magyarul 1978-ban Idő a mérlegen címmel jelent meg.
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 118HE12_0640-01_beliv_v2.indd 118 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
119Szabari Vera: Szalai Sándor (1912–1983)
gyar szociológus számára egy nemzetközi kutatásban való részvételre is. A hazai
vizsgálatot Szalai egykori tanítványa, Cseh-Szombathy László, illetve Ferge Zsuzsa
vezették. Szalait 1970-ben az MTA rendes tagjává választották. 1972-től az MTA
Tudományszervezési Csoportjának, majd Intézetének tudományos tanácsadója, a
Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, illetve az ELTE Bölcsészkarának ok-
tatója volt. Számos nemzetközi szociológiai társaság mellett aktív szerepet vállalt
az 1978-ban megalakult Magyar Szociológiai Társaság megszervezésében, mely-
nek 1983-ban bekövetkezett haláláig az elnöke volt. A személyéhez kötődő ered-
ményeken túl talán még jelentősebb az általa képviselt és közvetített szociológia
hatása, mely olyan elméleti és módszertani alapot jelentett, melyre az 1960–70-es
években is lehetett építeni.
ABSTRACT: Sándor Szalai was a distinguished Hungarian sociologist who was born 100 years ago. The
article analyzes Szalai’s role in sociology in the 1940’s, with an emphasis on the institutional and political
context. The paper aims to highlight the conlicts that occurred at the border area of social sciences and
politics and inluenced the work and the termination of the irst department of modern sociology in
Hungary.
Források
Jegyzőkönyv a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának 1945. szeptember 21-i rendes üléseiről. ELTE Lt., 8/a 49. kötet.
Társadalomelméleti Tanszék ügye. Budapest, 1945. október 1. ELTE Lt., 120/1945–46.
Jegyzőkönyv a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának 1946. évi szeptember 9. I. rendes üléseiről. ELTE Lt., 8/a 50. kötet.
Hajnal István dékán levele Mannheim Károlyhoz. Budapest, 1946. július 2.
ELTE Lt., 8/b 1488/1945–46.
Pályázat a Pázmány Péter Tudományegyetem társadalomelméleti tanszékén meg-
üresedett állás betöltésére. ELTE Lt., 1256/1945–46.
A bölcsészkari intézetek összevonása és elrendezése tárgyában a miniszter ren-
deletéből Dr. Szabolcsi Miklós ügyosztályvezető levele a Pázmány Péter Tu-
dományegyetem Tanácsának, Budapest, 1949. július 12. ELTE Levéltár 8/b.,
1948–49.
Szalai Sándor egyetemi rendes tanár felmentése a Pázmány Péter Tudományegye-
temen. ELTE Lt., 8/b 364/1949–50.
Dr. Szalai Sándor és Kiss Nándor rendelkezési állományba helyezése. Budapest,
1950. május 2. ELTE Lt., 8/b 22/1950.
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletei a közigazgatás ideiglenes rendezésé-
ről, a közalkalmazottak igazolási kötelezettségéről és a közbiztonság helyreál-
lításáról. Magyar Közlöny, 1945. január 4. Debrecen.
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 119HE12_0640-01_beliv_v2.indd 119 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
120 Szociológiai Szemle, 2012/3
Az MTA társadalomtudományi szakosztályának május 9-i üléséről felvett jegyző-
könyv. MTA Levéltér 23, 1949.
Szalai Sándor egyetemi ny. r. tanár felmentése a Pázmány Péter Tudományegyete-
men. ELTE Lt., 8/b. Budapest, 1950. február 9.
Országos Társadalomtudományi Intézet felállítása, kelt: Budapest, 1946. április 15.
ELTE Lt., 1274/1945–46.
Jegyzőkönyv a II. Filozóiai Tanszéken meghirdetett tanársegédi állás betöltésének
ügyéről. Budapest, 1957. február 28. ELTE Lt., 228/1957.
Dr. Szalai Sándor tanszékvezető egyetemi tanár előterjesztése a Bölcsészettudo-
mányi Karhoz hat éven át szünetelt tanszéke működésének újrakezdésével
kapcsolatban. ELTE Levéltár 8/d 139/1957.
Irodalom
Andorka R. (2006): „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell”.
Javorniczky István beszélgetése Andorka Rudolffal. Századvég (1): 1–87.
Balázs J. (1945): A szociológia és a magyar egyetemek. Valóság 1(1): 66–69.
Cseh-Szombathy Lászlóval beszélgetett Szántó Miklós (2007). In Szántó M. (2007):
Hatalom, politika, társadalomtudomány. Interjúk a magyar szociológia újjászüle-
tésének körülményeiről az 1960-as években. Budapest: Akadémiai Kiadó, 45–59.
Danziger, K. (2009): Confessions of a Marginal Psychologist. In L. P. Mos (ed.).
History of Psychology in Autobiography. New York: Springer, 89–129.
Gábor É. (szerk.) (1996): Mannheim Károly levelezése 1911–1946. Budapest: Argu-
mentum Kiadó–Lukács Archívum.
Gál É. (2010): „Lejáratás” és „bomlasztás. A Kádár-kori állambiztonság esete Szalai
Sándorral. Történelmi Szemle (2): 237–271.
Glasner A. (1920, 1923): A kőbányászat kézikönyve I–II. Különös tekintettel a ma-
gyarországi kemény közúti kőanyagok fejtésére és feldolgozására. Németh Jó-
zsef Technikai Könyvkiadó.
G. Vass I. (szerk.) (2005): Tildy Zoltán kormányának minisztertanácsi jegyzőköny-
vei 1945. november 15.–1946. február 4. OSZK. Forráskiadványok.
Hazay L. (1988): „Szociológiáról akkor már szó sem volt…” Tóth Pál Péter interjúja.
Mozgó Világ (3): 50–62.
Hegyesi G. (1989): Dr. Hilscher Rezső 1890–1957. Esély (1): 51–52.
Hilscher R. (1928): Bevezetés a szociálpolitikába. Budapest: MEKDSz Szövétnek
Kiadás.
Horváth J. – Izsák L. (1970): Egyetemünk 25 éves fejlődése. In Sinkovics I. (szerk.)
(1970): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1945–1970. Budapest: 21–22.
Justus P. (szerk.) (1945): A Szociáldemokrata Párt vádat emel… Két vádbeszéd egy
rendszer ellen. Szalai Sándor pol. ügyész vádbeszéde Bárdossy László perében. –
Horváth Zoltán vádbeszéde Imrédy Béla perében. Budapest: Népszava.
Kardos I. (1976): Magyar tudósportrék. Budapest: Kossuth Könyvkiadó.
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 120HE12_0640-01_beliv_v2.indd 120 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
121Szabari Vera: Szalai Sándor (1912–1983)
Kemény I. (2008): Életút-interjú. Megemlékezés. Az interjút készítette: Szabari
Vera. Szociológiai Szemle (2): 3–21.
Lombos A. (1990): Tények, adatok Hilscher Rezső életéből. Esély (3): 3–12.
Lukács Gy. (1946): Szalai Sándor: Társadalmi valóság és társadalomtudomány.
Társadalmi Szemle 1 (8–9): 676–680.
Mihály G. (1987): „A Szalai-intézet oázis volt…” Tóth Pál Péter interjúja. Mozgó Vi-
lág (11): 105–112.
Némedi D. (2007): Durkheim Magyarországon. Szociológiai Szemle (3–4): 149–174.
N. Szabó J. (1999): Tisztogatások a magyar felsőoktatásban (1945–1946). Magyar
Tudomány (8). http://epa.oszk.hu/00700/00775/00008/1999_08_10.html.
Perjés G. (1987): „Szalaiban a pedagógia Erósza munkált…” Tóth Pál Péter interjú-
ja. Mozgó Világ (10): 73–87.
Pótó J. (2006): 1956 az Akadémián. Történelmi Szemle (1–2): 53–90.
Rezső M. (1987): „Szalai játszotta a professzort…” Tóth Pál Péter interjúja. Mozgó
Világ (9): 67–75.
Sükösd M. (2000): Bárdossy: mártír vagy háborús bűnös? Mozgó Világ 26 (1). On-
line [2008. szeptember 29.]. Elérhető: http://www.mozgovilag.hu/2000/01/
januar10.htm
Szabari V. (2004): Vitatott diskurzus. In Némedi D. – Szabari V. (szerk.): Kötő-jelek
2003. Budapest: ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola,
145–174.
Szalai S. (1933): Die „ansteckende” Fehlhandlung. Internationale Zeitschrift für
Psychoanalyse (Hg. Sugmund Freud.) 19(3): 440–442.
Szalai S. (1935): Philosophische Grundprobleme der psychoanalytischen Psychologie.
Eine dialektische Studie. Abhandlung der Doktorwürde der Philophische
Fakultät I. der Universität Zürich. Bp., Kellner.
Szalai S. (1946): Társadalmi valóság – társadalomtudomány. Budapest: Új Idők Iro-
dalmi Intézete, Singer és Wolfner.
S
zalai S. (1948): Bevezetés a társadalomtudományba. Budapest: Egyetemi Nyomda.
Szalai S. (1949): Társadalomtudomány és imperializmus. Budapest: Szikra Kiadás. A
Magyar Dolgozók Pártja Kultúrpolitikai Akadémiája. Tudományos Előadások 2.
Szalai S. (1961): A szociológia helyzete Magyarországon. Élet és Irodalom 5(15):
8–9 és 5(17): 9–10.
Szalai S. (1962): Módszertani megfontolások a marxista szociológiai szakkutatás
egyes időszerű kérdéseihez. Magyar Filozóiai Szemle 6(5): 663–692., és 5(6):
825–880.
Szalai S. (1978): Idő a mérlegen. Budapest: Gondolat Kiadó.
Szalai S. (2009): Az angyali Radnóti. Tolnai Gábor interjúja Szalai Sándorral. Köz-
readja Csapody Tamás. Magyar Tudomány 170(11): 1368–1380.
Szántó M. (1960): A hazánkban folyó szociológiai kutatások helyzete és időszerű
problémái. Magyar Filozóiai Szemle (4): 615–630.
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 121HE12_0640-01_beliv_v2.indd 121 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
122 Szociológiai Szemle, 2012/3
Szántó M. (2007): Hatalom, politika, társadalomtudomány. Interjúk a magyar szo-
ciológia újjászületésének körülményeiről az 1960-as években. Budapest: Akadé-
miai Kiadó.
Szigeti J. (1946): Megjegyzések a „kelet-európai szociológia” gondolatához. Való-
ság 2(1–2): 104–108.
Widmar L. (1987): „Nekem Szalai az eszményképem volt…” Tóth Pál Péter interjú-
ja. Mozgó Világ (8): 63–76.
HE12_0640-01_beliv_v2.indd 122HE12_0640-01_beliv_v2.indd 122 2013.01.10. 9:09:262013.01.10. 9:09:26
