ArticlePDF Available

A protonyelv lenyomatai afáziások beszédprodukciójában

Authors:

Abstract

Az evolucios nyelveszeti szakirodalomban szeles korben elfogadott nezet, hogy mai modern nyelvunket egy szintaxissal nem rendelkező egyszerűbb nyelvi rendszer, a protonyelv előzte meg. Ennek jellemzőire elsősorban mai nyelvi adatokbol kovetkeztethetunk. A vizsgalati modszer jogosultsaga azon a feltevesen alapul, hogy a nyelv korabbi allapotainak lenyomatai (fossziliai) megtalalhatok a mai nyelvhasznalatban is, elsősorban annak valamilyen modon serult (pidzsin beszelők, farkasgyermekek, afaziasok) vagy fejletlen (majmok nyelvtanulasa, gyermeknyelv) formaiban. Attekintesem celja az afazias nyelvi produkcioban feltetelezett protonyelvi lenyomatok bemutatasa. Mielőtt azonban erre raterek, roviden felvazolom a protonyelvről alkotott ket szemben allo elmeletet: a szintetikus es a holisztikus nezetet. Ezt kovetően targyalom azt a kerdest, hogy a ket elmelet az afazias beszed mely jelensegeit feltetelezi protonyelvi lenyomatnak. A problema szempontjabol kiemelt fontossagunak tartom az elmeletek idegrendszeri mega...
Magyar Pszichológiai Szemle, 2012, 67. 2. 357–367.
DOI: 10.1556/MPSzle.67.2012.2.6.
357
Szemle
A PROTONYELV LENYOMATAI AFÁZIÁSOK
BESZÉDPRODUKCIÓJÁBAN*
———
LADÁNYI ENIKŐ
BME Kognitív Tudományi Tanszék
E-mail: enikoladanyi @gmail.com
Beérkezett: 2011. 07. 10. – Elfogadva: 2011. 09. 10.
Az evolúciós nyelvészeti szakirodalomban széles körben elfogadott nézet, hogy mai modern nyelvünket
egy szintaxissal nem rendelkező egyszerűbb nyelvi rendszer, a protonyelv előzte meg. Ennek jellemzőire
elsősorban mai nyelvi adatokból következtethetünk. A vizsgálati módszer jogosultsága azon a feltevésen
alapul, hogy a nyelv korábbi állapotainak lenyomatai (fosszíliái) megtalálhatók a mai nyelvhasználat-
ban is, elsősorban annak valamilyen módon sérült (pidzsin beszélők, farkasgyermekek, afáziások) vagy
fejletlen (majmok nyelvtanulása, gyermeknyelv) formáiban.
Áttekintésem célja az afáziás nyelvi produkcióban feltételezett protonyelvi lenyomatok bemutatása.
Mielőtt azonban erre rátérek, röviden felvázolom a protonyelvről alkotott két szemben álló elméletet: a
szintetikus és a holisztikus nézetet. Ezt követően tárgyalom azt a kérdést, hogy a két elmélet az afáziás
beszéd mely jelenségeit feltételezi protonyelvi lenyomatnak. A probléma szempontjából kiemelt fontossá-
gúnak tartom az elméletek idegrendszeri megalapozottságát, ezért erre az aspektusra külön hangsúlyt
igyekszem fektetni.
Kulcsszavak: a nyelv evolúciója, protonyelv, protonyelvi lenyomat, afázia, végrehajtó funkciók,
beszédautomatizmusok
A SZINTETIKUS ÉS HOLISZTIKUS ELMÉLET ÉS A PROTONYELV
A protonyelv fogalma Derek BICKERTON Language and Species (1990)1 című mun-
kája nyomán terjedt el az evolúciós nyelvészeti szakirodalomban. Azóta széles
körben elfogadottá vált az a nézet, hogy a modern emberi nyelv nem egy lépés-
* Köszönettel tartozom Pléh Csabának a segítségért és a támogatásért.
1 Magyar nyelven Nyelv és evolúció (2004) címen jelent meg Lukács Ágnes fordításában.
358 Ladányi Enikő
358
ben jött létre, hanem egy protonyelvi fázis előzte meg, amelyből kb. 50 000 év-
vel ezelőtt, a homo sapiens megjelenésekor alakult ki mai modern nyelvünk.
A Bickerton által feltételezett protonyelv szintaktikai szerkezetet nélkülöző két-
három szavas megnyilatkozásokból állt. Bickerton feltételezése szerint az ősi
protonyelvért felelős struktúrák jelen vannak a mai emberi agyban is, és emiatt
megjelenhetnek a protonyelvi állapotot tükröző nyelvi produktumok is, leginkább
akkor, amikor a nyelvi képesség valamilyen okból nem teljes. Bickerton szerint
erre példa a majmok „nyelvi képessége” (az a szint, amit el tudnak sajátítani, ami-
kor emberi nyelvre tanítják őket), a gyermek nyelvelsajátításában a kétéves kor
előtti szakasz, a kritikus periódus előtt nyelvi inputot nem kapó felnőttek nyelve
(ún. farkasgyermekek) és a pidzsin nyelvek (BICKERTON, 1990).
A protonyelv szerkezetével kapcsolatban két szemben álló nézettel találkozha-
tunk a szakirodalomban. Mindkét elmélet elfogadja a protonyelvet mint köztes
fázist a modern emberi nyelv fejlődésében, azonban különböznek a feltételezett
elemkészlet jellegét és a kialakulás módját illetően.
A szintetikus nézet
A nyelv kialakulásának szintetikus elmélete főként Derek Bickerton és Ray
Jackendoff nevéhez fűződik. Az elmélet szerint a protonyelv elemei szavak voltak,
amelyek már előzetesen meglévő kognitív fogalmakra (dolog és esemény) épülve
jöttek létre. Ezeknek a szavaknak egymás mellé helyezése komplexebb megnyilat-
kozások létrehozását tette lehetővé (BICKERTON, 1990; JACKENDOFF, 2002).
Jackendoff elmélete követi Bickerton fő feltevéseit a protonyelvvel kapcsolat-
ban. Azonban míg Bickerton két fokozatot feltételez (protonyelv és modern
nyelv), Jackendoff elméletében a protonyelv előtt és után is megjelenik több fázis
(lásd 1. ábra), amelyek lenyomatai különböző módokon jelenhetnek meg a mai
nyelvhasználatban. Témám szempontjából az első öt fokozat, azaz a Bickerton
által feltételezett protonyelvet megelőző fázisok relevánsak, ezért ezekről teszek
említést. Jackendoff szerint a protonyelvet megelőzte egy egyszavas fázis, amely
során elődeink képessé váltak a szimbólumok nem szituációspecifikus használatá-
ra (1. fázis). A nem szituációspecifikus szimbólumhasználat előtt Jackendoff sze-
rint feltételezhető egy olyan állapot is, amely szituációspecifikus megnyilatkozáso-
kat tartalmazott. Ennek a nyelvi állapotnak lehetnek lenyomatai a hirtelen érzel-
mi hatás által kiváltott hangsorok (aú!, jaj!, káromkodások), a psszt!, hé! típusú
szituációspecifikus megnyilatkozások és az üdvözlések is (az ábrán nem jelölt, a
továbbiakban 0. fázisként utalok rá) (JACKENDOFF, 2002). Az alábbiak szempontjá-
ból fontos, hogy az ilyen típusú megnyilatkozások produkciója gyakran súlyos
afázia esetén is megjelenik (lásd bővebben „A protonyelv lenyomatai afáziában a
szintetikus nézet szerint” című alfejezetben).
A szituációspecifikus (0.) és a nem szituációspecifikus megnyilatkozások (1.) fá-
zisa után Jackendoff egy olyan szakaszt feltételez, ahol a szimbólumok korlátlan
készletének használata válik lehetségessé (2.), majd egy olyan fonológiai rendszer
kialakulása következik, amelyekből végtelen számú hangalak hozható létre (3.).
A protonyelv lenyomatai afáziások beszédprodukciójában 359
359
A következő lépcsőfok komplexebb megnyilatkozások létrehozása a már korlátlan
mennyiségben rendelkezésre álló szimbólumok egymás mellé helyezésével (4.),
majd a szimbólumok sorrendjének használata a köztük lévő viszony kifejezésére
(5.). Itt érkezik el Jackendoff nyelvfejlődési elképzelése a Bickerton által feltétele-
zett protonyelvi állapothoz (JACKENDOFF, 2002).
7. Absztrakt szemantikai
viszonyokat kifejező
szimbólumok
9. Szemantikai viszonyo-
kat kifejező ragok
rendszere
10. Szemantikai viszonyo-
kat kifejező nyelvtani
funkciók rendszere
1. ábra. A Jackendoff által feltételezett fokozatos fejlődés lépcsői (JACKENDOFF, 2002, 238)
A holisztikus nézet
A holisztikus elmélet kidolgozása főként Alison Wray és Michael Arbib nevéhez
köthető (WRAY, 1998; ARBIB, 2005). Elképzelésük szerint a protonyelv elemei
hosszabb, véletlenszerű hangsorozatok voltak, amelyek egy propozíciót reprezen-
táltak. A szintetikus elmélettel szemben a holisztikus nézet szerint az elemek nem
referenciálisak, nem szolgáltak leírásra, csak a szociális interakcióban volt szere-
pük (például kapcsolatok, viszonyok tisztázásában, egy cselekvés előidézésében,
mások manipulációjában) (WRAY, 1998).
1. Nem szituációspecifikus szimbólumok használata
2. Szimbólumok korlátlan készlete 4. Szimbólumok összefűzése
3. A szimbólumkészlet növekedése a.
fonológiai kombinatorikus rend-
szer megjelenésével (feltehetően
először szótagok, majd fonémák)
5. Szimbólumok pozíciójának
használata egyszerű szeman-
tikai viszonyok kifejezésére
(Protonyelv körülbelül itt)
6. Hierarchikus frázisstruktúra
8. Nyelvtani kategóriák
360 Ladányi Enikő
360
További különbség a szintetikus elmélethez képest, hogy Wray feltételezése
szerint a protonyelv közvetlenül a főemlősök hívójeleiből fejlődött ki, tehát folyto-
nosságot feltételez a két kommunikációs rendszer között (WRAY, 1998).
A holisztikus nézet szerint a szavak a hosszabb egészleges megnyilatkozások
részleteiből alakultak ki. Ezt egy több százezer év alatt lezajló folyamatként képze-
lik el, amely során a véletlenszerűen ugyanazt a hangsorrészletet és ugyanazt a
jelentéselemet tartalmazó megnyilatkozásokból váltak ki a szavak. Például ha egy
feltételezett padame hangalak jelentése ’add neki az almát’, egy mapatu hangalaké
pedig ’add nekem a mogyorót’, létrejöhet a pa szó ’ad’ jelentéssel, mivel mindkét
alakban megjelenik a pa hangalak és az ’ad’ jelentéselem (WRAY, 1998).
A holisztikus megnyilatkozásokból keletkező szavak a később létrejött nyelvtan
alapján kombinálódtak komplex megnyilatkozások létrehozására. Wray elképzelé-
se szerint az utóbbi analitikus rendszert és a holisztikus rendszert sokáig egymás-
sal párhuzamosan használták, illetve használjuk még ma is. Ma a formulaszerű
elemek tekinthetők a holisztikus kifejezések modern változatainak (WRAY, 1998).
Érvek a két elmélet ellen és mellett
A következőkben röviden kitérek néhány problémára, amelyek felmerültek a két
nézettel kapcsolatban. A szintetikus elmélet hosszú ideig uralkodó volt a nyelvi
evolúciós gondolkodásban, ugyanakkor több ponton kapott kritikát. A holisztikus
nézet a szintetikus elmélet hiányosságaira kívánt megoldást nyújtani, azonban
ahogy TALLERMAN (2007) összefoglalójából is kiderül, bizonyos problémák meg-
oldhatónak bizonyultak magán a szintetikus nézet keretein belül is, másokat vi-
szont a holisztikus nézet sem magyaráz kielégítően. Ezen túl a holisztikus nézet
esetében számos probléma felmerül a szavak létrejöttének módjával kapcsolatban.
Áttekintésemnek nem célja a holisztikus és szintetikus elméletek részletes értéke-
lése, ezért csak röviden indoklom, hogy miért tartom plauzibilisebbnek a szinteti-
kus elmélet feltevéseit.
Wray egyik fő ellenvetése a szintetikus elmélettel szemben az, hogy véleménye
szerint nyelvtan nélküli szósorozatokkal lehetetlen a kommunikáció, mivel egy
ilyen megnyilatkozásnak sokféle jelentése lehet a szavak közti viszony kifejezése
nélkül. Ezért tartja valószínűbbnek, hogy az egész megnyilatkozáshoz tartozott
egy rögzített jelentés a protonyelvben (WRAY, 1998). Azonban, ahogy Jackendoff
is utal rá, a szavak sorrendje segíthet a köztük lévő viszonyok megállapításában.
Különböző általános elvek, mint például az, hogy a mondatban a cselekvést végző
személy áll az első helyen (Agent First), az új információt hordozó elem az utolsón
(Focus Last), vagy hogy az egymás mellett álló szavak jelentéstani kapcsolatban
állnak egymással (Grouping), feltételezhetően rendelkezésre álltak a protonyelv-
ben, ahogy jelen vannak ma is a modern nyelvekben és sérült vagy kialakulóban
lévő nyelvhasználatban egyaránt (JACKENDOFF, 2002).
Wray elmélete azt feltételezi, hogy a protonyelv a főemlősök hívójeleiből ala-
kult ki, és mivel ezek holisztikus megnyilatkozások, a protonyelv is holisztikus volt
A protonyelv lenyomatai afáziások beszédprodukciójában 361
361
(WRAY, 1998). Azonban, ahogy arra Tallerman is felhívja a figyelmet, a főemlősök
hangadása olyan mértékben különbözik az emberi hangadástól, hogy problemati-
kus a kettő között közvetlen kapcsolatot feltételezni (TALLERMAN, 2007).
Wray további kritikája a szintetikus nézettel szemben, hogy nem tud elszámol-
ni azzal, hogyan jöttek létre a referenciális kifejezések. Ez azonban a holisztikus
nézet számára ugyanúgy problémát jelent. Szintén kérdés marad, honnan szár-
maznak a propozicionális kifejezések (TALLERMAN, 2007).
A holisztikus nézettel szemben felmerülő fő problémák ahhoz kapcsolódnak,
hogy milyen módon jöttek létre az egészleges kifejezésekből a szavak. Amint azt
„A Holisztikus nézet” című alfejezetben felvázoltam, Wray szerint a holisztikus meg-
nyilatkozások szegmentálódásával jöttek létre a szavak (WRAY, 1998). Tallerman
számos ellenérvet hoz az elképzeléssel szemben. Egyrészt a probléma az, hogy
viszonylag hosszú hangadásokat kell feltételeznünk, hogy lehetséges legyen a sza-
vak kiválása. Kérdés azonban, hogy miért jöttek volna létre hosszú hangsorok, ha
rövidekkel ugyanúgy kifejezhetők a propozíciók, és ezek könnyebben megjegyez-
hetők a feltételezhetően viszonylag korlátozott memóriával rendelkező elődeink
számára. További probléma, hogy Wray szerint a szavak kiválása hosszú idő – több
százezer év – alatt ment végbe. Azonban a hangalakok használat során folyamato-
san változnak, így feltehetőleg ez a protonyelvben is így történt, és egy folyamato-
san változó rendszerből lehetetlen állandó részeket kivonni. Ezenkívül további
ellenérv az elmélettel szemben az is, hogy kicsi az esély arra, hogy egy hangsor-
részlet és egy jelentésrészlet egyszerre megjelenik. Ugyanolyan eséllyel jelenik
meg egy hangsorrészlet más jelentéssel vagy egy jelentésrészlet más hangsorral,
így párosításuk és szóként való kivonásuk problematikus (TALLERMAN, 2007).
Véleményem szerint feltételezhető egy holisztikus fázis a nyelv evolúciójában,
azonban azt, hogy a szavak közvetlenül ezekből alakultak ki szegmentálódással,
kevésbé tartom valószínűnek. Egy holisztikus jellegű fázis Jackendoff elméletében
is megjelenik (a 0., szituációspecifikus fokozat) (JACKENDOFF, 2002). Elképzelhető,
hogy ebből egy szintén holisztikus megnyilatkozásokat tartalmazó, nem szituáció-
specifikus helyzetben is használható kommunikációs rendszer is kifejlődött, ami
megfelelne a Wray és mások által feltételezett holisztikus rendszernek. Viszont
ennek átmenete a szintetikus rendszerbe Jackendoffnál is nyitott kérdés marad.
A PROTONYELV LENYOMATAI
AFÁZIÁBAN
A fent bemutatott két elmélet alapvetően különbözik a protonyelv jellemzésében,
de mindkettőben megjelenik az a gondolat, hogy a protonyelv lenyomatai megta-
lálhatók a mai nyelvben. A feltevés, hogy az ontogenezis megismétli a filogenezist,
elterjedt az evolúciós gondolkodásban. A hipotézis emberi nyelvre való alkalmazá-
sa alapján feltételezhető, hogy a modern emberi nyelvet megelőző nyelvi állapo-
to(ka)t tükröző jelenségek lenyomatai megtalálhatók a mai nyelvhasználat bizo-
nyos formáiban, és így információkkal szolgálhatnak a protonyelv jellegét illetően.
362 Ladányi Enikő
362
A következőkben azt tárgyalom, hogy afáziás betegek beszédprodukciója mi-
lyen okokból lehet alkalmas a protonyelv lenyomatainak vizsgálatára, és hogy
milyen jelenségei tükrözhetik a protonyelvi állapotot.
A protonyelv lenyomatai afáziában
a szintetikus nézet szerint
Ahogy korábban említettem, a szintetikus nézet két fő képviselője, Bickerton és
Jackendoff elmélete abban különbözik, hogy míg Bickerton szerint egy proto-
nyelvi fázis létezett a mai modern nyelv kialakulása előtt, Jackendoff fokozatos
fejlődést feltételez, és elmélete szerint a különböző szinteket képviselő lenyomatok
megtalálhatók a mai nyelvhasználatban.
A Jackendoffnál megjelenő első lépcsőfok a korábban 0. fokozatnak nevezett
elkülönült szimbolikus hangadások használata. Ezek a modern nyelvben defektív
lexikális elemek formájában fedezhetők fel. A defektív alakok a nyelv olyan ele-
mei, amelyek önmagukban szintaktikailag szerkesztetlenek, és nagyobb szintakti-
kai szerkezetekbe sem integrálhatók. Ilyenek Jackendoff szerint a hirtelen érzelmi
hatásra adott hangadások (aú!, jaj! káromkodások), szituációspecifikus megnyilat-
kozások (pssszt!, hé!), üdvözlések (szia!, viszlát!) és az igen/nem válaszok. Ezek közül
az első típust, az érzelmi alapú hangadásokat emelném ki, mivel, ahogy
Jackendoff is utal rá, ezek a megnyilatkozások súlyos afáziásoknál is épek marad-
nak (JACKENDOFF, 2002). Ez feltehetőleg azzal magyarázható, hogy a jobb agyfél-
teke és a limbikus rendszer felelős a megnyilatkozások produkciójáért, így függet-
len az afázia esetén gyakori frontális és temporális területek sérülésétől. (A kér-
désre még részletesebben visszatérek a lexikális beszédautomatizmusok tárgyalása
során.)
A következő fázis, amit az afázia szempontjából fontosnak tartok kiemelni, a
szimbólumok sorrendjének használata a köztük lévő szemantikai viszonyok kifeje-
zésére (5. fázis). Ez a szint egyúttal megfelel a Bickerton által feltételezett egyetlen
protonyelvnek.2 Ahogy már korábban utaltam rá, a protonyelvre a szavak egymás
utáni használata jellemző, azonban a nyelvtan hiányzik: nincsenek toldalékok, a
szavak nem rendelkeznek vonzatkerettel, és alárendelt mondatok sem jelennek
meg. A szemantikai viszonyokat a szórend jelzi, ami olyan alapvető szemantikai
elvek alapján alakul ki, mint a már említett Agent First és Focus Last és a csopor-
tosítás (Grouping) elve. Feltételezhetően agrammatikus afázia esetén is erre a
szintre esik vissza a beteg nyelvhasználata (JACKENDOFF, 2002).
2 Jackendoff a Basic Variety kifejezést használja, ami KLEIN és PERDUE (1997; idézi JACKENDOFF,
2002) fogalma a pidzsin nyelvet beszélők nyelvi kompetenciájára.
A protonyelv lenyomatai afáziások beszédprodukciójában 363
363
A protonyelv lenyomatai afáziában
a holisztikus nézet szerint
Wray holisztikus elméletében a formulaszerű kifejezések a protonyelv lenyomatai.
A formulaszerű kifejezések olyan szófüzérek, amelyeket egészlegesen tárolunk és
hívunk elő a mentális lexikonból, tehát nem nyelvtani szabályok alapján hozzuk
létre vagy elemezzük őket. Szerkezetük sokszor nem áttetsző (opaque), mint pél-
dául az angol by and large kifejezés esetében, ami szemantikailag és szintaktikailag
sem áttetsző (magyar nyelvű példa: talán csak nem). De lehetnek részben vagy tel-
jesen transzparensek is ezek az alakok. Például NP be-TENSE sorry to keep-TENSE
you waiting, ahol az üres helyekre különböző elemek illeszthetők (például She is
sorry to keep you waiting) (magyar nyelvű példa: NP elnézést kér-TENSE valakitől a
NP-értElnézést kérek a várakozásért) (WRAY és PERKINS, 2000).
Elsősorban a nem-propozicionális formulaszerű kifejezések azok, amelyek tük-
rözhetik a protonyelvi állapotot (CODE, 2011).
A nem-propozicionális és propozicionális megnyilatkozások szétválasztása
Hughlings Jackson nevéhez köthető. A propozicionális beszéddel szemben, ahol
új, eredeti gondolatokat kódolunk új referenciális megnyilatkozások formájában,
a nem-propozicionális beszédet automatikusan hozzuk létre, és a szintaktikai,
morfológiai és fonológiai elemeket nem újonnan generáljuk. Ilyen megnyilatko-
zások a káromkodások, az automatikus sorozatos cselekvések, mint az automati-
kus számolás, a mondókák, az imádság vagy például a szorzótábla felmondása.
Jackson feltételezése szerint a propozicionáis nyelv létrehozásáért főként a bal
agyfélteke felelős, míg a nem-propozicionális megnyilatkozások produkciójában a
jobb agyféltekének is jelentős szerep jut (JACKSON, 1884; idézi CODE, 2011).
Lexikális beszédautomatizmusok
Chris Code főként Wray elméletét alapul véve vizsgálja az afáziás beszédproduk-
cióban megjelenő lexikális beszédautomatizmusokat, amelyek mint nem-propozi-
cionális formulaszerű kifejezések tekinthetők a protonyelv lenyomatainak (CODE,
2011).
A lexikális beszédautomatizmusok (LBA) az afáziás beszédben megjelenő ma-
gas gyakoriságú szavak. A beteg ugyanazt a szót vagy szavakat minden egyes alka-
lommal változatlan formában használja, fonológiailag, szintaktikailag és szemanti-
kailag sem kreatív módon hozza létre a megnyilatkozásokat. Az LBA-k függetle-
nek a beszélő környezetétől, egy szándékolt kifejezés vagy belső állapot motiválja
létrehozásukat, de a felszínen megjelenő szerkezet nem kapcsolódik az egyén
szándékaihoz, a kifejezni kívánt jelentéshez vagy belső állapothoz. Az afáziás beteg
azonban sokszor nincs tudatában megnyilatkozása helytelenségének (CODE, 2011).
Az LBA-k Code osztályozása alapján lehetnek személynevek (a beteg által is-
mert személyek nevei), számsorozatok, igen/nem válaszok, káromkodások és
modális vagy segédigei mondatvázak. Ezek közül Code szerint az utóbbi két cso-
port tekinthető a protonyelvi állapot tükrözőjének (CODE, 2011).
364 Ladányi Enikő
364
Code elméletében jelentős szerepet játszanak Hughlings Jackson feltételezései
a különböző nyelvi megnyilatkozások mögött álló agyi folyamatokról. Jackson
szerint az emlősök agya az egyszerűbb, automatikusan szervezett szubkortikális
területekből fejlődött magasabb rendű, nem automatikusan szerveződő kérgi
területekké. Amikor a magasabb rendű területek kialakultak, gátló funkciót kezd-
tek ellátni a szubkortikális területek primitív folyamatai felett. Amikor azonban
valamilyen okból sérülés éri ezeket a területeket, a gátló funkciók sérülhetnek, így
„primitív” viselkedési formák (például automatizmusok) jelenhetnek meg. Jackson
további feltételezése, hogy az automatikus, nem-propozicionális nyelvi megnyilat-
kozások létrehozásában a jobb agyféltekének jelentős szerep jut (JACKSON, 1884;
idézi CODE, 2011). A több mint egy évszázados megállapításokat a mai kutatások
is alátámasztják. A prozódia, az érzelmek, a metafora, idiómák és a nyelv más
kombinatorikus folyamatokat nem igénylő aspektusainak létrehozásában és fel-
dolgozásában jelentős szerepe van a jobb agyféltekének és a szubkortikális terüle-
teknek (CODE, 2011).
Code szerint az LBA-k produkciója magyarázható Jackson megállapításai men-
tén. Megjelenésükkor a magasabb rendű kérgi területek gátló működései meg-
szűnnek, így a kontrollálatlan szubkortikális területek által létrehozott megnyilat-
kozások jutnak felszínre (CODE, 2011).
Hasonlóan magyarázza Jackendoff a nyelv kialakulásának 0. fázisát reprezen-
táló defektív elemek megjelenését, amikor ezek produkcióját, szintén Jacksonra
hivatkozva, részben a szubkortikális területeknek, részben a jobb agyféltekének
tulajdonítja (JACKENDOFF, 2002).
Az LBA-ként megjelenő káromkodások így a protonyelv lenyomatainak te-
kinthetők. A káromkodások univerzálisan meglévő tabuk, amelyek kultúránként
különbségeket mutathatnak. Korán megjelennek a nyelvelsajátítás során, és férfi-
aknál gyakoribbak, mint nőknél. Létrehozásuk feltehetően a jobb agyféltekéhez és
a limbikus rendszerhez kötődik. Az ép felnőtt nyelvhasználatban hirtelen negatív
eseményre adott reakcióként jelenhetnek meg, fájdalom vagy frusztráció kifejezé-
sére, illetve általában szexuális tevékenységekhez kötődő tabu fogalmak kifejezé-
sére használhatók. A káromkodások szolgálhatnak mély érzelmek kifejezésére is,
továbbá megjelenhetnek szokásszerűen, általában nyomatékosító szerepben. Ezzel
szemben az afáziásoknál LBA-ként megjelenő káromkodások esetében a beszélő
szándékában nem áll a fent felsorolt értelmezések egyike sem. Így tekinthetők a
jobb félteke és a limbikus rendszer kontrollálatlan produktumainak. Code feltéte-
lezése szerint a káromkodások a legkorábbi emberi megnyilatkozásokat képvise-
lik, így a főemlős kommunikációs rendszer és a protonyelv közti átmeneti állapot-
ként kezelhetők. Hipotézise szerint a vallási érzékenység megjelenésekor a ká-
romkodás tudatos elnyomásának igénye szerepet játszhatott a frontális gátlórend-
szer kialakulásában. Az ősi káromkodások kommunikatív funkciója a mai nem-
propozicionális, formulaszerű kifejezésekének felelhetett meg, azaz főként szociá-
lis interakcióban játszottak szerepet. Az afáziásoknál megjelenő LBA-k nem hor-
doznak jelentést, és produkciójuk minden alkalommal változatlan, míg mai hasz-
nálatukban és az evolúció során jelentést hordozhattak (CODE, 2011).
A protonyelv lenyomatai afáziások beszédprodukciójában 365
365
Az LBA-k másik típusa, amelyek a protonyelv lenyomatának tekinthetők, a
modális vagy segédigei mondatvázak (például I want..., I think..., I can’t...). Ezek
félbehagyott mondatok, amelyek a káromkodásokhoz hasonlóan nem fejeznek ki
szándékolt állítást. Megjelenésük hátterében a lexikai hozzáférés folyamatának
sérülése állhat. A tünetek különböznek az agrammatikus afáziában megjelenőktől,
ahol a megnyilatkozásokkal a beteg propozíciót fejez ki, azonban a mondatok
nyelvtanilag hibásak, éppen a segédigék és egyéb funkciószavak hiánya az, ami
agrammatikussá teszi őket (NESPOULOUS, CODE, VIRBEL és LECOURS, 1998).
Code szerint a mondatvázak a káromkodásoknál későbbi állapot, a protonyelv
képviselői lehetnek (CODE, 2011).
Azok a betegek, akik LBA-kat használnak, felépülésük során sokszor az
agrammatizmus fázisába kerülnek. Ezt nyelvtanilag hibás, alárendeléseket nem
tartalmazó mondatok jellemzik, illetve a nyelvtani szerkezetek megértése is sérült,
a beteg a már többször említett univerzális szósorrendi elvekre (Agent First, Focus
Last, Grouping) támaszkodik. Code szerint az LBA-k állapotának agrammatiz-
mussá alakulása a nyelv evolúciójában megjelenő fejlődést tükrözi (CODE, 2011).
Ez összhangban van Jackendoff elméletével is, ahol a 0. fázist reprezentáló ká-
romkodások után az agrammatizmus az 5. lépcsőfok lenyomataként jelenik meg
(JACKENDOFF, 2002).
Egy vizsgálat alapján az LBA-k agrammatizmussá fejlődése korrelál a figyelmi
és gátló funkciókat mérő feladatok eredményeivel, azaz egyre kevesebb LBA jele-
nik meg az említett funkciók felépülésével. Ez azt a nézetet támogatja, hogy a
végrehajtó funkcióknak az afáziában, és ebből következtetve nyelv evolúciójában
is kiemelt szerepe lehet (CODE, TREE és DAWE, 2009).
ÖSSZEFOGLALÁS, KÖVETKEZTETÉSEK
A fentiekben bemutattam a nyelv evolúciójának szintetikus és holisztikus elmélete-
it, továbbá tárgyaltam a két elmélet által feltételezett protonyelvi lenyomatok kér-
dését. Bár a szintetikus elmélet mellett foglaltam állást, véleményem szerint felté-
telezhető egy holisztikus fázis is egy fokozatos nyelvi evolúciós elméletben, ahogy
a JACKENDOFF (2002) által felvázolt fejlődési modellben is megjelenik ilyen sza-
kasz. Ennek a szintetikus nyelvi rendszerhez fűződő viszonya azonban egyelőre
tisztázatlan.
Az elméletekben két afáziás tünetcsoport jelenik meg lehetséges protonyelvi
lenyomatként: a formulaszerű, automatikus, kontrollálatlan megnyilatkozások és
az agrammatikus beszédprodukció. A holisztikus elmélet a formulaszerű megnyi-
latkozásokra (Wray), illetve a szintén formulaszerű kifejezésként kezelhető LBA-
kra (Code) helyezi a hangsúlyt, míg a szintetikus elmélet az agrammatizmust és
a defektív elemeket, azon belül is az erős érzelmi megnyilvánulásokat emeli ki.
Mind Jackendoff, mind Wray, illetve Code kiemelik lehetséges protonyelvi le-
nyomatként az afáziában megjelenő káromkodásokat mint a szubkortikális terüle-
tek kontrollálatlan produktumait. Ezt mindketten arra a Hughlings Jackson által
366 Ladányi Enikő
366
felvetett nézetre alapozzák, hogy a magasabb rendű kérgi területek kontrollja alatt
álló automatikusan szervezett szubkortikális területek produktumai felszínre jut-
hatnak a kontrolláló területek sérülése esetén egy korábbi fejlődési szintet tükrözve.
Úgy vélem, ezek a kutatások azt mutatják, hogy a végrehajtó funkciók szere-
pének vizsgálata a nyelv evolúciójában kiemelt fontosságú, aminek egyik módja
lehet a funkciók tanulmányozása afáziában. Ebből a szempontból az LBA-k vizsgá-
lata egyértelműen indokolt.
Az agrammatizmus és a protonyelv kapcsolata véleményem szerint problema-
tikusabb. Kérdéses ugyanis önmagában az is, hogy milyen nyelvi és nem nyelvi
képességek sérülése vezet az agrammatikus tünetekhez. Másrészt a szintaxis meg-
jelenésének módja a nyelv evolúciója során, a nyelvtan megjelenéséhez szükséges
nyelvi és nem nyelvi képességek kérdése szintén tisztázatlan terület. Így egyelőre
bizonytalan, hogy mely képességek megléte és hiánya áll az agrammatizmus, illet-
ve a feltételezett protonyelv hátterében, viszont további kutatásokkal igazolttá
válhat a köztük lévő kapcsolat feltételezése.
Összességében tehát elmondható, hogy az afáziás beszédprodukció neurológiai
alapú vizsgálata mindenképp ígéretes terület lehet a nyelv evolúciójának kutatá-
sában.
IRODALOM
ARBIB, M. A. (2005). From monkey-like action recognition to human language: an evolu-
tionary framework for neurolinguistics. Behavioral and Brain Sciences, 28, 105–167.
BICKERTON, D. (1990). Language and Species. Chicago: University of Chicago Press. (Magya-
rul: Lukács Ágnes ford. [2004]. Nyelv és evolúció. Budapest: Gondolat.)
CODE, C. (2011). Nonfluent aphasia and the evolution of proto-language. Journal of Neuro-
linguistics, 24, 136–144.
CODE, C., TREE, J., & DAWE, K. (2009). Opportunities to say ‘yes’: rare speech automatisms
in a case of progressive nonfluent aphasia and apraxia. Neurocase, 15, 445–458.
JACKENDOFF, R. (2002). Foundations of Language: Brain, Meaning, Grammar, Evolution.
Oxford: Oxford University Press.
JACKSON, H. J. (1884). Evolution and dissolution of the nervous system. In J. TAYLOR (Ed.),
Selected writings of John Hughlings Jackson (pp. 45–75). Vol. 11. London: Staples Press.
(Idézi: Code, C. [2011])
KLEIN, W., & PERDUE, C. (1997). The Basic Variety, or: Couldn’t Language be Much Sim-
ler? Second Language Research 13, 301–347. (Idézi: Jackendoff, R. [2002])
NESPOULOUS, J. L., CODE, C., VIRBEL, J., & LECOURS, A. R. (1998). Hypotheses on the disso-
ciation between ‘referential’ and ‘modalizing’ verbal behaviour in aphasia. Applied Psy-
cholinguistics, 19, 311–331.
TALLERMAN, M. (2007). Did our ancestors speak a holistic protolanguage? Lingua, 117, 579–
604.
WRAY, A. (1998). Protolanguage as a holistic system for social interaction. Language and
Communication 18, 47–67.
WRAY, A., & PERKINS, M. R. (2000). The functions of formulaic language: An integrated
model. Language and communication, 20, 1–28.
A protonyelv lenyomatai afáziások beszédprodukciójában 367
367
PROTOLINGUISTIC FOSSILS IN APHASIC SPEECH PRODUCTION
LADÁNYI, ENIKŐ
There is a generally accepted view in evolutionary linguistics that our modern language was preceded
by a protolanguage. Its characteristics can be inferred from contemporary use of language. This
method is based on the assumption that preceding states of language has fossils in modern language,
especially in its disrupted (pidgin speakers, feral children, aphasics) or undeveloped (early child lan-
guage, human language learnt by apes) forms.
In my review I present aphasic symptoms which can be handled as fossils of earlier linguistic
stages. Before that I introduce the two main theories about protolanguage: the synthetic and the holistic
views. Then I will explore the question what aphasic phenomena these theories regard as protolinguistic
fossils. I will emphasize the neurological aspects of the problem.
Key words: evolution of language, protolanguage, fossils of protolanguage, aphasia, executive
functions, speech automatisms
ResearchGate has not been able to resolve any citations for this publication.
Article
Full-text available
In this article, we discuss the implications of the fact that adult second language learners (outside the classroom) universally develop a well-structured, efficient and simple form of language–the Basic Variety (BV). Three questions are asked as to (1) the structural properties of the BV, (2) the status of these properties and (3) why some structural properties of ‘fully fledged’ languages are more complex. First, we characterize the BV in four respects: its lexical repertoire, the principles according to which utterances are structured, and temporality and spatiality expressed. The organizational principles proposed are small in number, and interact. We analyse this interaction, describing how the BV is put to use in various complex verbal tasks, in order to establish both what its communicative potentialities are, and also those discourse contexts where the constraints come into conflict and where the variety breaks down. This latter phenomenon provides a partial answer to the third question,concerning the relative complexity of ‘fully fledged’ languages–they have devices to deal with such cases. As for the second question, it is argued firstly that the empirically established continuity of the adult acquisition process precludes any assignment of the BV to a mode of linguistic expression (e.g., ‘protolanguage’) distinct from that of ‘fully fledged’ languages and, moreover, that the organizational constraints of the BV belong to the core attributes of the human language capacity, whereas a number of complexifications not attested in the BV are less central properties of this capacity. Finally, it is shown that the notion of feature strength, as used in recent versions of Generative Grammar, allows a straightforward characterization of the BV as a special case of an I-language, in the sense of this theory. Under this perspective, the acquisition of an Ilanguage beyond the BV can essentially be described as a change in feature strength.
Article
Full-text available
This paper briefly explores the relevance of patterns of related symptoms of nonfluent aphasia arising from left inferior frontal brain damage for the evolution of speech, language and gesture. I discuss aphasic lexical speech automatisms (LSAs) and their resolution with recovery into agrammatism with apraxia of speech and draw parallels between this recovery and the early evolution of language to protospeech and protosyntax. I focus attention on the most common forms of LSAs, expletives and the pronoun + modal/aux subtype, and propose that further research into these phenomena can contribute to the debate on the evolution of speech and language.
Article
Full-text available
We develop the distinction between “referential” and “modalizing” aspects of language and describe their functional dissociation, as observed in various manifestations of aphasia and in the speech of hemispherectomy and commissurotomy patients. Such a frequently observable dissociation is taken to reflect certain cognitive and neurobiological distinctions that do not seem to be accounted for by the structurally motivated linguistic models currently utilized in neurolinguistic studies. The dissociation appears to generate fresh and original insights when applied to acquired language impairments.
Article
Full-text available
The dominant theory of the evolution of complex language from protolanguage can be termed the synthetic approach. Under this view, single words arose first in evolution, and were combined as syntax evolved. More recently, an alternative scenario for protolanguage has been proposed, which we can term the holistic approach. Scholars subscribing to this view propose that words emerge from longer, entirely arbitrary strings of sounds – non-compositional utterances – via a process of fractionation. Such holistic utterances initially have no internal structure, but represent whole messages. The idea is that over time, chance phonetic similarities are observed between sections of utterances, and that if similar meanings can be ascribed to these strings, then “words” will emerge.This paper dissects the main ideas found in the holistic approach, and argues on a number of grounds that it is conceptually and empirically flawed. A proposal that protolanguage developed out of an earlier holistic primate communication system is hard to sustain, in view of differences between primate vocalization and language. Evidence against the holistic approach is offered on the basis of known facts about the historical development of natural languages, and a conclusion is drawn in favour of synthetic models of protolanguage.
Article
Full-text available
We describe the investigation of speech automatisms in a man with progressive nonfluent aphasia and apraxias. Occurrence of the automatisms yes and right, were analysed across a range of speech tasks varying in length, propositionality, lexical and articulatory complexity, whether tasks engaged internal generation or external triggering and articulatory distortions, and while completing pantomimes/gestures. No differences were found in occurrence across most tasks but there was a significant interaction between automatism production and apraxic speech errors and during limb praxic tasks, suggesting that production of the automatism was unrelated to linguistic or lexical variables, but was related to the presence of speech apraxia coupled with disinhibition.
Article
Full-text available
The goal of this study is to reintegrate the theory of generative grammar into the cognitive sciences. Generative grammar was right to focus on the child's acquisition of language as its central problem, leading to the hypothesis of an innate Universal Grammar. However, generative grammar was mistaken in assuming that the syntactic component is the sole course of combinatoriality, and that everything else is "interpretive." The proper approach is a parallel architecture, in which phonology, syntax, and semantics are autonomous generative systems linked by interface components. The parallel architecture leads to an integration within linguistics, and to a far better integration with the rest of cognitive neuroscience. It fits naturally into the larger architecture of the mind/brain and permits a properly mentalistic theory of semantics. It results in a view of linguistic performance in which the rules of grammar are directly involved in processing. Finally, it leads to a natural account of the incremental evolution of the language capacity.
Article
Full-text available
The article analyzes the neural and functional grounding of language skills as well as their emergence in hominid evolution, hypothesizing stages leading from abilities known to exist in monkeys and apes and presumed to exist in our hominid ancestors right through to modern spoken and signed languages. The starting point is the observation that both premotor area F5 in monkeys and Broca's area in humans contain a "mirror system" active for both execution and observation of manual actions, and that F5 and Broca's area are homologous brain regions. This grounded the mirror system hypothesis of Rizzolatti and Arbib (1998) which offers the mirror system for grasping as a key neural "missing link" between the abilities of our nonhuman ancestors of 20 million years ago and modern human language, with manual gestures rather than a system for vocal communication providing the initial seed for this evolutionary process. The present article, however, goes "beyond the mirror" to offer hypotheses on evolutionary changes within and outside the mirror systems which may have occurred to equip Homo sapiens with a language-ready brain. Crucial to the early stages of this progression is the mirror system for grasping and its extension to permit imitation. Imitation is seen as evolving via a so-called simple system such as that found in chimpanzees (which allows imitation of complex "object-oriented" sequences but only as the result of extensive practice) to a so-called complex system found in humans (which allows rapid imitation even of complex sequences, under appropriate conditions) which supports pantomime. This is hypothesized to have provided the substrate for the development of protosign, a combinatorially open repertoire of manual gestures, which then provides the scaffolding for the emergence of protospeech (which thus owes little to nonhuman vocalizations), with protosign and protospeech then developing in an expanding spiral. It is argued that these stages involve biological evolution of both brain and body. By contrast, it is argued that the progression from protosign and protospeech to languages with full-blown syntax and compositional semantics was a historical phenomenon in the development of Homo sapiens, involving few if any further biological changes.
Article
1. Introduction1.1. The nature of formulaic language‘Formulaicity’ and ‘formulaic sequence’ will be used in this paper to describe, in aneutral way, a phenomenon that encompasses various types of wordstring whichappear to be stored and retrieved whole from memory. Our working definition ofthe formulaic sequence will be:a sequence, continuous or discontinous, of words or other meaning elements,which is, or appears to be, prefabricated: that is, stored and retrieved wholefrom memory at the time of use, rather than being subject to generation oranalysis by the language grammar.This includes, at the one extreme, tightly idiomatic and immutable strings, such asby and large, which are both semantically opaque and syntactically irregular, and, atthe other, transparent and flexible ones containing slots for open class items, like NPbe-TENSE sorry to keep-TENSE you waiting (Pawley and Syder, 1983, p. 210).Perkins (in press) defines formulaicity as follows: ‘‘manifested in strings of linguisticitems where the relation of each item to the rest is relatively fixed, and where thesubstitutability of one item by another of the same category is relatively con-strained’’. If we take formulaicity to encompass, as some do, also the enormous setof ‘simple’ lexical collocations, whose patterns are both remarkable and puzzlingfrom a formal grammatical point of view (e.g. Sinclair, 1991), then possibly as much