Content uploaded by András Bozsik
Author content
All content in this area was uploaded by András Bozsik
Content may be subject to copyright.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010 385
A LENCSE (LENS CULINARIS
MEDIK. SSP. CULINARIS)
NÖVÉNYVÉDELME
Kövics György J., Bozsik András
és Dávid István
Debreceni Egyetem AMTC
Mezôgazdaságtudományi Kar,
4032 Debrecen, Böszörményi út 138.
A lencse mai érvényes botanikai leírása
Medikus (Medik.) nevéhez kapcsolódik, szino-
nim nevei még: Lens culinaris Medik., Lens
esculenta Moench, Lentilla lens (L.) W.Wight
ex D. Fairchild, Cicer lens (L.) Willd., Ervum
lens L., Vicia lens (L.) Cosson & Germ., Lens
lens Huth, melyek között az elsô kettôt még
gyakran használják.
A lencse ôsi géncentruma a Hindukus és a
Himálaja közé esô hegyvidék, innét került Kis-
Ázsiába (apró magvú lencsék kultúrváltozatai),
illetve a Mediterráneumba (nagy magvú lencsék
kialakulása) (1. ábra). A növényt csaknem min-
den földrészen termesztik, de termôterülete a
babéhoz vagy borsóéhoz képest csekély. Konti-
nensünkön Dél-, Közép- és Kelet-Európában je-
lentôsebb a termesztése, hazánkban az 1930–40-
es években a szántóterületnek csupán 0,22%-át
foglalta el. Grábner Emil a klasszikus ,,Szántó-
földi növénytermesztés" címû, több kiadást
megért munkájában (1935, 1942, 1948, 1956)
mintegy két oldalt szentel a növény termesztési
(bennük a károsítók) ismereteinek, ma az ún.
,,alternatív növények" körében (Radics 2002)
vehetô számításba. A Mezôgazdasági Szakigaz-
gatási Hivatal legutóbbi (2009-ben megjelent)
vetômagfelügyeleti beszámolója szerint az utób-
bi négy évben Magyarországon nem volt ellen-
ôrzött szaporítás. Ubrizsy a Növénykórtan II.
kötetében (1965) a lencsének csupán két beteg-
ségét tárgyalja, Komlóssy (1971) a Magyar-
ország Kultúrflórája ,,Lencse" monográfiában
hat gomba okozta betegségérôl tesz említést.
A lencse termesztésével és növényvédelmével
az ICARDA (International Center for Agri-
cultural Research in the Dry Areas) kutatói vé-
geznek kiterjedt kutatásokat (Aleppo, Szíria),
melyekrôl tudományos közleményekben, illetve
egy közelmúltban megjelent lencsemonográfiá-
ban (Erskine és mtsai, 2009) adnak áttekintést.
BETEGSÉGEK
A LENCSE ÉLETTANI BETEGSÉGEI
Nitrogénhiány
A lencse gyökérgümô-képzôdésének hiá-
nyosságai vagy a talaj csekély inorganikus nit-
rogéntartalma eredményezheti a tüneteket.
Az egész növény halványzöld, az alsó, idôsebb
levelek sárgulnak, megbarnulnak, a hajtások rö-
videk, gyengén fejlôdôk. Késôbb a levelek le-
hullhatnak, a virágok és a hüvelyek képzôdése
gyenge, a növény kényszerérik. A hatékony
Rhizobium leguminosarum bv. viciae törzsek hi-
ánya a talajban vagy azok károsodása a víznyo-
másos vagy a kifejezetten forró talajokon, illet-
ve a különbözô tápelemehiányok a szimbionta
kapcsolatot gátolhatják. A csipkézôbarkók
(Sitona spp.) lárvái elpusztíthatják a gümôket,
ami nitrogénhiányt eredményez, különösen nit-
rogénszegény talajokon.
Védekezés:
– a leghatékonyabb az edafikus feltételek javí-
tása, melyek segítik a biológiai nitrogénkö-
tés (noduláció) kialakulását,
– a nitrogénkötés hatékonnyá válásáig 15–20
kg N/ha fejtrágyázás segíti a szimbionta kap-
csolat kialakulását. 0,5%-os N levéltrágyá-
zás hatékony, ha kellô levélfelülete van a nö-
vénynek,
– a baktérium kultúrszûrlete, illetve a hôkezelt
baktérium hatékony védelmi folyamatokat
indukálhat a Fusarium oxysporum f. sp. len-
tis ellen,
– a magoltás szelektált Rh. leguminosarum bv.
viciae törzsekkel eredményes lehet a növé-
nyek fejlôdésére, a gyökérfekély-okozta kár-
TECHN OLÓ G IA
386 NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
tétel (Pythium spp.) visszaszorítására, ez ha-
tékonyabb lehet még a (thiram hatóanyagú,
nálunk nem engedélyezett) fungicides mag-
kezeléskor is.
VÍRUSOS BETEGSÉGEK
A lencsén a különbözô régiókban számos ví-
rusos betegség károsíthat. Gazdasági jelentôsé-
gük a gomba okozta kártételnél kisebb, jó né-
hány virusos betegség magátvitellel terjedhet,
ami csökkenti a magtermést és a minôséget.
A legfontosabb vírusos betegségek száma 4–5,
amelyek más növényeken való elôfordulása ha-
zai viszonyaink között közönséges, a lencsén
való károsításukról viszont nincsenek közvetlen
adataink.
A lencse sárgaság betegségei
Bab levélsodró vírus – Bean leaf roll virus
(BLRV, Luteoviridae, Luteovirus)
Répa nyugati sárgaság vírus – Beet western
yellows virus (BWYV, Luteoviridae, Polerovirus)
Szója törpülés vírus – Soybean dwarf virus
(SbDV, Luteoviridae, Luteovirus)
(syn.: földbentermô here vöröslevelûség vírus –
Subterranean clover red leaf virus, SCRLV)
A lencse sárgaság típusú virózisai a világon
mindenütt elterjedtek, széles a gazdanövénykö-
rük. A fertôzött növények levelei kisebbek, eny-
he érközi klorózist mutatnak, amely késôbb a le-
vél teljes elsárgulásához vezet. A fertôzött nö-
vények növekedésükben visszamaradottak,
kevés hüvelyt képeznek vagy teljesen meddôk
(2. ábra). Maggal vagy növényi nedvvel nem vi-
hetôk át, de számos levéltetû faj perzisztens mó-
don terjesztheti ôket: az Acyrthosiphon pisum,
Myzus persicae, Aphis craccivora (Aphididae).
Járványos fellépésük a levéltetû-gradációkkal
van párhuzamban.
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencse sárgaság betegségei-
nek visszaszorítására a korai fertôzöttségû
egyedeket távolítsuk el. Kerüljük a káros nö-
vényszomszédságot (pl. pillangósok, Beta-
répák, Brassicaceae fajok),
– kémiai: vegyszerekkel közvetett módon a
levéltetû vektorok ellen védekezhetünk.
Bab sárga mozaik vírus
Bean yellow mosaic virus
(BYMV, Potyviridae, Potyvirus)
Világszerte elterjedt, számos pillangós virá-
gú és nem pillangós gazdanövényen károsít.
A fertôzött növények levelei enyhén mozai-
kosak, elkeskenyedôk, világoszöldek. A korán
bekövetkezô fertôzés hatással van a növény nö-
vekedésére és termésképzésére.
A vírus növényi nedvvel átvihetô, továbbá
levéltetvek terjesztik, nem perzisztens (stylet-
borne) módon. Terjesztésében több mint húsz
levéltetû faj vehet részt, köztük az Acyrtho-
siphon pisum, Myzus persicae, Aphis cracci-
vora, A. fabae (Aphididae), a lencsemaggal
azonban nem terjed.
Védekezés:
– agrotechnikai: pillangós virágú növényektôl
a lencsét izolációs távolság megtartásával
termesszük. Törekedjünk ellenálló fajták ve-
tésére.
– kémiai: a levéltetû vektorok ellen indirekt
módon védekezhetünk az afidofil virózisok
ellen.
Lóbab foltosság vírus
Broad bean stain virus (BBSV, Comoviridae,
Comovirus)
A virózis megbetegítheti a lóbabot, a borsót,
a bükkönyt, a lencsét, a kórokozó Európában,
Észak-Afrikában, Nyugat-Ázsiában és Ausztrá-
liában ismert.
A leveleken enyhe pettyességet okoz, amely
nem mindig ismerhetô fel könnyen a lencse ap-
ró levelei miatt. A növényt a fejlôdésében visz-
szaveti, ez akkor szembetûnô, ha egészséges
növényhez hasonlíthatjuk. A terméscsökkenés
15–16% lehet,
Növénynedvvel, vetômaggal (akár 27%-os
átvitel) terjed, vektorai bogarak: Apion vorax,
Sitona spp.). A fertôzött magvak néha elszíne-
zôdnek, sötét mintázatúak.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010 387
Védekezés:
– agrotechnikai: szaporításra csak egészséges,
vírusmentes vetômagot használjunk. Kerül-
jük a pillangós virágú növények közelségét,
– kémiai: a BBSV károsítását külföldön alkal-
mazott promet hatóanyagú inszekticides
magcsávázás (12 ml/kg vetômag) közvetet-
ten mérsékelheti. A vektor rovarok elleni ál-
lománypermetezés a terjedés meggátlásában
játszhat szerepet.
Uborka mozaik vírus
Cucumber mosaic virus (CMV, Bromoviridae,
Cucumovirus)
A vírus a világon mindenütt megtalálható,
így hazánkban is, rendkívül sok (ezret meghala-
dó) gazdanövénye van a Solanaceae, Brassica-
ceae, Fabaceae, Asteraceae, Chenopodiaceae
stb. növénycsaládokban.
A lencsén érkivilágosodás, enyhe sziszte-
mikus foltosság található. Néhány genotípus tü-
netmentesen (látensen ) fertôzött lehet. A beteg-
ség elôrehaladtával a növény satnyul.
A vírus növényi nedvvel, több mint 60 le-
véltetû fajjal terjed, nem perzisztens módon.
Védekezés:
– agrotechnikai: a kórokozó maggal átvihetô,
ezért szaporításra csak egészséges, vírus-
mentes vetômagot használjunk. Kerüljük a
káros növényszomszédságot,
– kémiai: a levéltetû vektorok elleni szisz-
temikus inszekticid alkalmazásával indirekt
módon védekezhetünk a vírusos betegség
terjedésének meggátlásában.
GOMBÁS BETEGSÉGEK
Lencse-gyökérfekély és csíranövény-pusztulás
Pythium aphanidermatum (Edson) Fitzp.
Pythium ultimum Trow
Rhizoctonia solani Kühn (teleomorf:
Thanatephorus cucumeris /A.B. Frank/ Donk)
Fusarium solani (Mart.) Sacc. emend. Snyder
& H.N. Hans. (teleomorf: Haemonectria
haematococca /Berk. & Broome/ Samuels &
Rossman)
A talajlakó kórokozók között a gyökér- és
csíranövény-rothadás különösen öntözött kö-
rülmények között fordul elô (angol neve:
Pythium root and seedling rot), melyet a
Pythium fajok okoznak: a P. aphanidermatum
kissé nagyobb hôigényû, mint a P. ultimum.
A Rhizoctonia solani a nedves gyökérrothadás
elôidézôje (wet root rot), a betegségnek a jelen-
tôs talajnedvesség és hômérséklet kedvez
(3. ábra), a lencsénél kisebb a gazdasági súlya.
A Fusarium solani kártételét néhány országból
jelezték, a betegség a fô- és másolagos gyöke-
rek fekete elszínezôdésû gyökérrothadását
(black root rot) okozza.
Védekezés:
– agrotechnikai: a fertôzött növénymaradvá-
nyokat mélyen forgassuk alá. A 3–4 éves ve-
tésváltás csökkenti a fuzáriumos betegség
kártételét. Rhizoctonia-ellenálló és/vagy to-
leráns fajták a lencse fôbb termôterületein is-
meretesek,
– kémiai: a Pythium fajok ellen egyes orszá-
gokban metalaxilos magcsávázást ajánlanak,
nálunk a rokon metalaxil-M (menfenoxam)
engedélyezett, napraforgóban. A Rhizoctonia
elleni magkezeléshez PCNB (0,3%) kielégí-
tô lehet a betegség elleni védelemben, külö-
nösen a magpusztulás csökkentésében.
Magyarországon kifejezetten a lencse mag-
csávázására a mankoceb hatóanyagú fungi-
cid (2,5 kg/t) engedélyezett; a kaptán (3–5
kg/t), TMTD (Royalflow, 2 l/t) hüvelyes
zöldségfélék magcsávázására ajánlhatók,
ezek azonban Pythium fajok ellen nem hatá-
sosak. Az utóbbiak ellen a propamokarb le-
het hatékony, melyet TMTD-vel kombináci-
óban csávázásra engedélyeztek más kultú-
rákban (cukorrépa, saláta, tulipán).
Lencse-peronoszpóra
Peronospora trifoliorum de Bary (syn.: P. lentis
Gaeum.)
A kórokozó azonos a herefélék betegsé-
gének elôidézôjével, habár különbözô rend-
szerezôk a gomba specializációjáról (forma
specialisok, f. spp. meglétérôl) is beszámolnak.
388 NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
Kártétele csak néhány országban lehet számot-
tevô, ott, ahol a körülmények hûvös, nedves fel-
tételeket teremtenek.
A lencse levelén és hüvelyén sárgás foltok
keletkeznek, a levélfonáki részen szürkésfehér-
piszkosrózsaszín penésszerû kivirágzás jelenik
meg: a kórokozó sporangiumtartói és sporan-
giumai. A beteg levelek aprók, csavarodottak, a
foltok késôbb sötétté és törékennyé válnak.
A magvak is fertôzôdhetnek: tarkák, barnafolto-
sak. A beteg mag gyakran csíranövény korban el-
pusztul. A korai fertôzés (magban, fertôzött nö-
vénymaradványokon illetve oospórákkal való
fennmaradást követôen) törpeséggel járó primer
tünetet eredményez, a növény elpusztulhat, ha a
betegségnek kedvezô nedves idôjárás folytatódik.
Védekezés:
– agrotechnikai: kerüljük a túl nagy növény-
sûrûséget. A fertôzött növényi maradványo-
kat mélyen forgassuk alá. Használjunk egész-
séges állományból származó vetômagot,
– kémiai: a mankoceb, rézoxiklorid és réz-
hidroxid hatóanyagú gombaölô szeres per-
metezés a betegség ellen eredményes lehet.
A lencse lisztharmatai
Erysiphe polygoni DC. (syn.: E. communis
/Wallr./ ex Link:Fr.; E. communis f. viciae Fic. &
Schab.; E. communis var. leguminosarum Link)
Erysiphe diffusa (Cooke & Peck) U. Braun & S.
Takam. (syn.: Microsphaera diffusa Cooke & Peck)
Microsphaera trifolii var. trifolii /Grev./ U.
Braun (syn.: Erysiphe trifolii Grev.)
Leveillula taurica (Lév.) G. Arnaud (syn.: L.
leguminosarum f. lentis Golovin); anamorf:
Oidiopsis sicula Scal.
A molekuláris vizsgálatok elterjedése a liszt-
harmatok taxonómiájában is jelentôs változáso-
kat eredményezett. Így U. Braun és munkatársai-
nak alapvetô változásokat eredményezô filoge-
netikai kutatásai nem hagyták érintetlenül a pil-
langósokon elôforduló lisztharmatok ismereteit
sem. Két fô tünettani különbséget mutató cso-
portjukba az epifiton életmódú lisztharmatok
(Erysiphe, Microsphaera spp.), továbbá az
endofiton Leveillula taurica tartoznak. Moleku-
láris bélyegek alapján kutatók újabban (2009)
határozott különbséget találtak az Erysiphe
trifolii (= Microsphaera trifolii var. trifolii) és az
E. diffusa között; továbbá a lencsén elvégzett
patológiai vizsgálatokkal bizonyították az
E. trifolii lencsét megbetegítô képességét.
A lisztharmat betegségtünetei az életmódnak
megfelelôen a lencsén különböznek. A legjel-
legzetesebb, könnyen felismerhetô tünet a fi-
nom, porszerû, fehér micéliumnövedék, amely
kezdetben foltokban, késôbb kiterjedôen megta-
lálható a levelek, hajtások és hüvelyek felületén.
A levélkék késôbb elszáradnak, kanalasodnak,
lehullanak, tekintélyes terméscsökkenést okoz-
va. Bár a növény bármely fejlettségében megje-
lenhet a betegség, mégis a virágzás körüli idô-
szaktól a legsúlyosabb a kártétel.
A polifág, endofiton Leveillula taurica liszt-
harmat elôfordulását csak a volt Szovjetunió és
Jordánia területérôl jelezték.
Védekezés:
– agrotechnikai: lencse lisztharmat-ellenálló
fajtákról Indiából és Iránból vannak értesü-
léseink. A túl nedves fekvés és a sûrû vetés a
lisztharmat fejlôdését segíti, tehát ezeket ke-
rüljük,
– kémiai: A hazai engedélyezett fungicidek
között kifejezetten a lencse lisztharmatai el-
len nem találunk hatóanyagot. Külföldön ja-
vasolják (az EU-ban már kivont) benomilt és
tridemorfot, a kénkészítmények, továbbá a
zöldborsóban engedélyezett lisztharmat elle-
ni készítmények (azoxistrobin, kén, tiofanát-
metil, tebuconazol+triadimenol+spiroxamin,
flutriafol+karbendazim kombinációk) vi-
szont eseti engedéllyel alkalmasak lehetnek
az epifiton lencse-lisztharmatok ellen is.
Lencserozsda (bükköny-, lóbab-, borsórozsda)
Uromyces viciae-fabae J. Schröt. var. viciae-
fabae (syn.: U. viciae-fabae /Pers.:Pers./ J.
Schröt.; U. fabae /Grev./ de Bary ex Fuckel; U.
fabae /Pers./ de Bary)
Uromyces viciae-craccae Constantineanu
A lencserozsda elôidézôjének leggyakrab-
ban az U. viciae-fabae (U. fabae) elnevezést
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010 389
használják. A mértékadónak tartott internetes
taxonómiai források legitimnek tekintik az
U. viciae-craccaet is a lencserozsda elôidézôje-
ként (Mycobank, Index Fungorum). Az auto-
ecikus U. fabaet gyakran írják le mint a borsó-
rozsda (pea rust) egyik kórokozóját – a
heteroecikus U. pisi-sativi (Pers.) Liro mellett.
Újabban (2005, 2008) a gazdanövény-speciali-
záltság, morfológiai különbözôségek, továbbá
molekuláris bizonyítékok alapján indokoltnak
tûnik az U. viciae-fabae taxonómiai revíziója.
A rozsdabetegség elôször a virágzás, korai
hüvelyképzôdés idôszakában észlelhetô az
eciumok (ecídiumok) megjelenésével, amely
vagy másodlagos eciumokat vagy urediumokat
képez, amelyek egyaránt hozzájárulnak a járvány
kialakulásához. Az urediumok megjelenését kö-
vetôen hamarosan kialakulnak a teliumok, ame-
lyek már a nyári idôszak végére kialakulva biz-
tosítják a fennmaradást. A növény apró részeinek
a maghoz keveredése kontaminálhatja a lencse
magvait is. A járványos fellépésnek a 20–22 ºC
hômérséklet és a nedves, felhôs idôjárás kedvez.
A tünetek a levélkéken és hüvelyeken a sár-
gásfehér spermogóniumok (piknídiumok), vala-
mint a csésze alakú eciumok jelennek meg. Ké-
sôbb a vörösessárga uredopusztulák láthatók,
melyek kerekded-oválisak, mintegy 1 mm
átmérôjûek. A szezon végére fejlôdnek ki a haj-
tásokon és a hüvelyeken a megnyúlt, sötétbarna-
fekete teliumok. Súlyos fertôzéskor a növény
magképzés nélkül elszáradhat, ilyenkor az állo-
mány foltosan vagy teljes egészében sötétbarna-
fekete megjelenésû.
Védekezés:
– agrotechnikai: a teleutotelepekkel borított
növényi részek mélyen a talajba forgatása a
tenyészidô végén. Ellenálló fajták termesz-
tésére a világ számos részén lehetôség van.
Egyes termôterületeken a korai vetés a rozs-
da ellen hatékonyabb, mint a kései,
– kémiai: a magvak kontaminációját ellenôriz-
zük, és megfelelô fungicid (mankoceb) ké-
szítményekkel csávázhatunk. A mankoceb
hatóanyagú fungicid (Dithane M-45) 3 l/ha
dózisban preventíven állománykezelésre is
felhasználható. Járványveszély idején ismé-
telten gombaölô szeres állománykezelésre a
mankoceb, flutriafol, karbendazim ható-
anyagú készítmények, ill. kombinációik al-
kalmasak lehetnek, az utóbbiak eseti enge-
déllyel.
A lencse (aszkohitás) foltossága
teleomorf: Didymella lentis W.J. Kaiser, B.C.
Wang & J.D. Rogers (1997)
anamorf: Ascochyta lentis Vassiljevsky
A lencse aszkohitózisáról mintegy 15 or-
szágból vannak jelzések, köztük dél-európai or-
szágokból (Spanyolország, Olaszország). A be-
tegség meghatározó jelentôségû Pakisztánban,
Kanadában, Bulgáriában. A terméskiesés és a
magminôség miatti veszteségek elérhetik a jö-
vedelem 70%-át. Ennek mértéke azonban nagy-
mértékben függ a fajtától, az inokulum mennyi-
ségétôl és a betegségre kedvezô idôjárási ténye-
zôktôl. A kórokozó mind a magvakon, mind a
szalmán fennmaradhat. A magban a kórokozó
az életképességét akár 30 évig is megôrzi, a
rosszul mûvelt tarlón 1–5 évig is megôrizheti
fertôzôképességét. A gyors epidémia kialakulá-
sát a hûvös, csapadékos idôjárás segíti, ekkor a
spórák az esôcseppekkel terjedve újabb fertôzé-
sek elindítói.
A kórokozó elôidézte tünetek a növény va-
lamennyi föld feletti részén és a növény bármely
fejlettségi állapotában elôfordulhatnak. A leve-
leken kezdetben apró, világosbarna, sötétebb
szegéllyel határolt foltok keletkeznek, melyek a
hüvelyeken és szárakon is megjelennek, bennük
jellegzetes termôtestek, piknídiumok láthatók
(4. ábra). A fertôzött levélkék idô elôtt le-
hullanak, a hajtásvégek hervadnak, megbarnul-
nak, majd elszáradnak. Az erôsen fertôzött nö-
vények hüvelyeiben a magvak ibolyásbarnára
színezôdnek, erôsen csököttek, súlyos esetben
megjelenhetnek rajtuk a gomba hífái, sôt apró,
fekete piknídiumai is. A beteg magból fejlôdô
csíra legtöbbször foltos, és általában hamar el-
pusztul (5. ábra).
Védekezés:
– agrotechnikai: helyes vetésváltás alkalmazá-
sa: 2–3 évig ne kerüljön ugyanoda lencse.
390 NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
Feltétlenül kívánatos a jó minôségû mély-
szántás a növénymaradványok eliminálásá-
ra. A fogékony fajták termesztését célszerû
kerülni, melyek a világ fontosabb lencse-
termesztô országaiban rendelkezésre állnak,
– kémiai: a csávázásra ajánlott mankoceb az
enyhe magátvitel esetében hatékony; súlyo-
sabb, belsô fertôzöttség esetén a zöldborsó-
nál engedélyezett, szisztemikus hatóanyagot
(pl. karboxint) tartalmazó csávázás is szük-
séges lehet, eseti engedéllyel. Javasolható és
itthon engedélyezett kémiai készítmények a
lencse állománypermetezésre a rézoxiklorid,
rézhidroxid, mankoceb és a metirám. Ked-
vezô tapasztalatokról számoltak be a klór-
talonil, tiabendazol és benomil permetezés
alkalmazásáról (ez utóbbi két benzimidazol
fungicidet kivonták). Rendszerint a virágzás-
hüvelyképzôdés kezdeti idôszaki permetezés
a legeredményesebb kezelés.
A lencse szürkepenész (botritiszes) betegsége
teleomorf: Botryotinia fuckeliana (de Bary)
Whetzel
anamorf: Botrytis cinerea Pers.: Fr.
Az ismert polifág kórokozó a lencsén kisebb
gazdasági jelentôségû, néhány körzetbôl jelezték
károsítását. Magon való elôfordulása lehetséges.
Az elsô tünetei a virágokon jelennek meg, külö-
nösen a reggeli órákban mutatkozik a szürkés pe-
nészkiverôdés, amely a virág pusztulását okozza.
Zárt növényállományban az elôfordulás kedvezô
mikroklimatikus feltételei kialakulhatnak, ilyen-
kor a fiatal hüvelyeken (6. ábra), az alsó levele-
ken piszkosfehér-szürke gombaképletek (micéli-
um, konídiumtartók és konídiumok) jelennek
meg, késôbb az egész növény elfonnyad. A be-
tegség foltokban jelentkezik az állományban.
Védekezés:
– agrotechnikai: a gondos talajmûvelés, ok-
szerû vetésforgó kialakítása a növény egész-
séges fejlôdését segíti. A túl sûrû állomány
(pl. egyszeres gabona sortávú vetés), az ön-
tözés hajlamosít a fokozott kártételre,
– kémiai: magegészségügyi vizsgálat alapján
külföldön klórtalonil hatóanyagú (0,1–0,3%)
magcsávázást ajánlanak. A növényállomány
védelmére botriocid készítményekkel (pl.
iprodion 1–2 l/ha; klórtalonil 2–3 l/ha;
tiofanát-metil 0,6–1,2 kg/ha) történô perme-
tezés javasolható. Nálunk ezen hatóanyagú
fungicidek okirata a lencsében eseti enge-
délyû használatot tesz lehetôvé.
A lencse fehérpenészes rothadása
Sclerotinia sclerotiorum (Lib.) de Bary
A soktápnövényû (polifág) gomba elterjedt az
egész világon, de a lencsetermesztésben csak né-
hány olyan területen okoz számottevô kárt, ahol a
vegetációs idôszakban nedves körülmények ural-
kodnak. Megtámadhatja a magot, a csíranövényt,
a szikleveles állapotú növényt, késôbb a kifejlett
növényt is. A fôhajtás, illetve oldalágak jellegze-
tesen elsárgulnak, a fertôzés helye fölött a levelek
lehullanak, a növény elszárad. A beteg, kávébarna
foltokon megjelenik a vattaszerû, fehér micélium,
melyben világos- sötétbarna szkleróciumok kelet-
keznek. A betegség a táblán foltosan fordul elô.
Védekezés:
– agrotechnikai: a helyes növényi sorrend
kialakítása, a fertôzött növényi maradványok
leforgatása. Ellenálló fajta nem ismeretes,
– kémiai: a talajlakó gomba ellen hatékony,
egyúttal gazdaságos vegyi védelem nem le-
hetséges.
A lencse fuzáriumos (fertôzô) hervadása
Fusarium oxysporum Schlechtend.: Fr. f. sp.
lentis (Vasudeva & Sriniv.) W.L. Gordon (syn.:
Fusarium orthoceras var. lentis Vasudeva &
Sriniv.)
A betegséget (Fusarium wilt) okozó
F. oxysporum f. sp. lentis lencsetermesztô orszá-
gokban széleskörûen elterjedt, a növény teljes
pusztulását okozó betegség. Bulgáriában a szá-
razbab után a lencse a második legfontosabb pil-
langós virágú növény, a betegségek körében pe-
dig az aszkohitás betegség mellett a fuzáriumos
hervadás a meghatározó. Génbanki anyagok tesz-
telésével nem találtak F. oxysporum f. sp. lentis
ellenálló vonalakat, a Magyarországról származó
91–006 jelû vonal 100% mortalitású volt.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010 391
A tünetek már csíranövény korban is jelent-
kezhetnek, de a kifejlett állományban a foltok-
ban megjelenô hervadást a levelek leszáradása,
majd a teljes növény hirtelen elhalása jellemzi.
Az egészségesnek látszó növények gyökérel-
ágazódásai is csökkent mértékûek. A tünetek
rendszerint a virágzás-hüvelykitelítôdés idôsza-
kában (nyár közepén) jelennek meg. A legtöbb
esetben a szárfölmetszést követôen nem figyel-
hetô meg az edénynyalábok elszínezôdése.
Azon növények magvai, melyeket a fertôzés a
hüvelykitelítôdés közép- vagy kései idôszaká-
ban ért, gyakran töppedtek, zsugorodottak.
Védekezés:
– agrotechnikai: a betegségnek ellenálló
lencsefajták ma már rendelkezésre állnak.
A korai érésû fajták, illetve a korábban elve-
tett állományok elkerülhetik a betegség na-
gyobb mértékû kártételét. A vetésváltásban
4–5 évig ne kövesse a lencse önmagát. A ta-
lajok kellô szervesanyag-ellátottsága (búza,
árpa elôvetemény) segítheti a talajban az
antagonista mikrobionta életfeltételeit,
– kémiai: a magcsávázás csökkentheti a hervadás
korai kártételét (lásd: lencsegyökér-fekély és
csíranövény-pusztulás), a nyár közepi hervadás
ellen azonban nem alkalmazható fungicid.
Egyéb, a lencsét károsító gombás betegségek
A Kárpát-medencét is érintô klímaváltozás
egyes polifág, talajlakó, meleget-szárazságot
kedvelô kórokozók elôretörését eredményezhe-
tik a lencsén is. Ily módon károsíthat – az
egyébként hazánkban már számos növényrôl le-
írt – száraz gyökérrothadás (dry root rot) kór-
okozója (egyes növényfajokon, – pl. a naprafor-
gón – hamuszürke hervadásnak nevezik), a
Macrophomina phaseolina (Tassi) Goidanich
(piknídiumos anamorf), ennek szinanamorf
alakja a Rhizoctonia bataticola (Taubenhaus)
E.J. Butler (hifális anamorf). Az utóbbi mik-
roszklerócium-képzése adja a legfôbb tünetet:
az apró, fekete kitartóképlet-tömeg alkotta, fa-
szenes elváltozást, a gyökerek elfeketedését.
A beteg, elszáradó növények könnyen kihúzha-
tók a gyökérpusztulás következtében.
Szintén szubtrópusi-trópusi faj a Sclerotium
rolfsii Sacc., amely a fôbb lencsetermesztô régi-
ókban mindenütt elôfordul, talajlakó, szkleró-
ciumképzô faj, amely magas hômérsékletet (25–
30 ºC) és talajnedvességet kedvel és szártövi
rothadást (collar rot) okozhat a lencsén.
A lencse fenésedése (Colletotrichum
truncatum /Schwein./) Andrus & W.D. Moore
gazdasági jelentôsége csak Kanadában van. A le-
veleken, szárakon és a hüvelyeken szabálytalan
alakú, kissé besüppedô léziók fejlôdnek. A fertô-
zött növény a hajtás foltjai fölött megtörik, ledôl.
Párás, meleg (25–30 ºC) környezetet kedvel.
Egyes lencsetermesztô országokban (Egyip-
tom, Etiópia, India) fordul elô, és kis gazdasági
jelentôségû az alternáriás levélfoltosság
(Alternaria alternata /Fr.:Fr./ Keissl.). Kezdet-
ben a levélcsúcsokon megjelenô apró, halvány
foltok késôbb nekrotizálódnak, és sötétbarna-fe-
kete színûvé válnak. A gomba – más növénye-
ken, pl. paprika, paradicsom, dohány – nálunk is
gyakran károsít. A Cercopora lentis N.D.
Sharma, R.P. Mishra & A.C. Jain (mint ,,lensii",
másutt: ,,C. lensi") és/vagy a C. zonata Wint.
(syn.: C. fabae Fautrey) okozta lencse levélfol-
tosságról (levélragya). Ez utóbbi faj a lóbab le-
velein is foltosságot okoz.
A lencsén megjelenhet a sztemfiliumos le-
vélfoltosság is, melyet a Stemphylium
botryosum Wallr. (teleomorf: Pleospora tarda
E.G. Simmons) gomba idézi elô, amely a nö-
vény teljes föld feletti részeit megfertôzheti.
A lencsén való elôfordulását kevés országból je-
lezték, de Indiában, Bangladesben jelentôs vesz-
teségeket okoz. Nálunk a lucernán, hereféléken
elôfordul a S. herbarum (teleomorf: Pleospora
herbarum /Fr.:Fr./ Rabenh. ex Ces.& De Not.)
mellett. A tipikus tünetek az idôsebb leveleken
találhatók. A vörösesbarna foltokat sötétbarna
szegély övezi, ezek a foltok a betegség elô-
rehaladtával kivilágosodnak, összefolynak, a le-
velek lehullanak.
A Phoma medicaginis Malbr. & Roum. var.
medicaginis, a lucerna levélpergését okozó
gomba a lencsén az Ascochyta lentishez hason-
ló fómás levélfoltosság tüneteket okozhatja.
Talajlakó, és hazánkban számos növényen
(dohány, csillagfürt, bab, borsó, lencse stb.) elô-
392 NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
fordulhat a fekete gyökérrothadás. A kórokozó
kétféle konídiumot képzô alakban létezik, így
mindkét anamorf neve érvényes (=szinanamorf):
Thielaviopsis basicola (Berk. & Broome)
Ferraris az artrokonídiumos formára használatos
név (sötét, klamidospórára emlékeztetô kitartó
alak), a Chalara elegans Nag Raj & Kendrick
pedig a fialokonídiumos forma (egysejtû, vilá-
gos, csôszerû konidiogén sejtben keletkezô
konídiumokkal). A fertôzés nyomán a gyökerek
fekete elszínezôdés közben pusztulnak, járulékos
gyökér nem képzôdik, a növény ezért fejlôdésé-
ben csökött, késôbb elfonnyad, majd elszárad.
VIRÁGOS ÉLÔSKÖDÔK
Csipkés szádor
Orobanche crenata Forssk.
A gyökereken élôsködô csipkés szádor (an-
gol nyelven: crenate broomrape) néhány fontos
pillangós virágú növényfajt is károsít (Vicia
sativa, V. faba, Pisum sativum, Cicer arietinum,
Lens orientalis, L. culinaris stb.). Különösen a
Mediterráneum országaiban jelentôs az O.
crenata kártétele lóbabban, lencsében, borsóban,
hazánkban viszont ez a szádorfaj ismeretlen.
Nagy (v. illatatos) aranka
Cuscuta campestris Yuncker
(syn.: Cuscuta arvensis Beyr.)
Az aranka (eredete: „aranyka” sárga, klorofill
nélküli hajtásai a szívókáit (haustorium) a gaz-
danövények hajtásaiba mélyeszti, amelyek kész
asszimilátákat vesznek fel és hasznosítanak a vi-
rág és toktermés képzésükhöz. A nagy aranka
hajtásai vastagabbak, rostosak, zöldessárgák
(7. ábra), mint a herefojtó v. kis arankáé (C.
trifolii). A hazai arankafajok leggyakrabban az
évelô (lucerna, herefélék) és egynyári (pl. lencse)
pillangósvirágúakon, továbbá más növénycsalá-
dok fajain (pl. paprika, paradicsom) parazitál-
hatnak. A lencsén gyakran elôforduló fajként
említik a C. hyalina Roth. trópusi területeken élô
(India, Abesszínia, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika)
arankát, amely azonban nálunk ismeretlen.
KÁRTEVÔ ÁLLATOK
A csíranövényt sokféle – többnyire polifág –
állati kártevô támadhatja meg: a szártôben élôs-
ködhet a szár-fonálféreg, megrághatja a fekete
tücsök, a sároshátú bogár, a kis poszogóbogár, a
kukoricabarkó, a fekete barkó, a hegyesfarú bar-
kó, a hamvas vincellérbogár, a bagolylepkék
hernyói, a szôröslábú viráglégy és a fésûslábú
viráglégy nyüvei, vagy tôben elrághatja a lótü-
csök. Ezeknél sokkal jelentôsebb károsítói azon-
ban a kis csipkézôbarkók.
A talajlakó kártevôk közül meghatározók a
cserebogarak és szipolyok pajorjai, a drótférgek,
de a gyökérpusztításban részt vesznek a kis csip-
kézôk, az egyéb barkók lárvái, és a talajszinten is
károsító bagolylepkék hernyói. A földalatti ré-
szeket megtámadhatja a mezei pocok is.
A levelek, hajtások, a zöld növényi részek ál-
lati kártevôi között a csíranövényeknél megemlí-
tett fajok is képviseltetik magukat, különösen a kis
csipkézôbarkók vagy a hamvas vincellérbogár, a
lombszinten károsító bagolylepkék hernyói. A le-
velek, hajtások jelentôs károsítói a levéltetvek: a
fekete répa-levéltetû, a zöld borsó-levéltetû, a fe-
kete bükköny-levéltetû és a zöld bükköny-levél-
tetû. A zöld növényi részeken táplálkoznak még
különbözô poloska- és kabócafajok, ezek közül
több dél-európai országban és hazánkban is a leg-
fontosabb a molyhos mezei poloska. Száraz, me-
leg években számítani lehet a leveleken a közön-
séges takácsatka megjelenésére is.
A generatív részek kártevôi közül feltétlenül
megemlítendô a borsótripsz, amelynek imágói
és lárvái a lencse hajtásait, bimbóit valamint a
fiatal hüvelyeket szívogatják. Fontos magkáro-
sítók a különbözô zsizsikfajok: a lencsezsizsik,
az elô-ázsiai lencsezsizsik, a babzsizsik, a ló-
babzsizsik, valamint a lencse-gubacsszúnyog.
Az elôbbiekhez csatlakozhatnak a borsómoly és
az akácmoly is, amelyek hernyói a magvakat
pusztítják. Idônként a gamma-bagolylepke, a
káposzta-bagolylepke, a borsó bagolylepke és a
gyapottok-bagolylepke hernyói is megrághatják
a virágzatot és a termést. A magvakban okoz-
hatnak további, többnyire kisebb károkat egyes
cickányormányosok (Apion ervi, A. viciae,
A. vorax) kukacai.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010 393
A CSÍRANÖVÉNY KÁRTEVÔI
Szár-fonálféreg
Ditylenchus dipsaci (Kühn) Filipjev
A szár-fonálféreg jól elkülöníthetô a
Ditylenchus genus többi fajától: három sávból
tevôdik össze az oldalmezôje, farokcsúcsa kihe-
gyesedô, nyelôcsövének hátsó bulbusza nem le-
benyes. Szájszuronya 10–12 µm hosszú, gomb-
jai kicsinyek. A szár-fonálféreg meglehetôsen
változékony faj. Ez a változékonyság elsôsorban
a gazdanövényekkel vagy az élôhellyel kapcso-
latos igényeiben realizálódik, de megtalálható
alaktanában és genetikai mintázatában is. Gaz-
danövénykörének (kb. 500 faj), ill. a környezet
ökológiai adottságaival szemben támasztott igé-
nyeinek megfelelôen kb. 25 biotipusa, ökológi-
ai alfaja vagy rassza lehet. A kifejlett fonálfér-
gek nagysága 1 és 2,2 mm között változik.
A faj az egész világon általános és elterjedt.
Hazánkban is mindenütt elôfordul, közönséges
károsító. Több nemzedékû faj, amely a gazda-
növény maradványaiban telel át. A megtermé-
kenyített nôstény a fertôzött növényben helyezi
el késô tavasszal 200–500 petéjét. A kikelô lár-
vák a növény vegetatív részeiben szétszélednek,
s mintegy négy hét alatt kifejlôdnek. Száraz,
aszályos idôben anabiotikus állapotban vészelik
át a számukra kedvezôtlen környezeti viszonyo-
kat, de jól tûrik a téli hideget is.
Szíriában és Törökországban megtalálták a
D. dipsacit a lencsében, különösebb kárt ugyan
nem okozott, de nedves idôben befolyásolhatja
a termés mennyiségét.
A fertôzött lencse a kártétel következtében a
növekedésében visszamarad, eltorzulhat (a szár-
tô megduzzad), s gyengén virágzik. Az elhúzó-
dó növekedés és fejlôdés valamint a virágzási
nehézségek termésveszteséghez vezethetnek.
Védekezés:
– agrotechnikai: fonálféregmentes vetômag, a
fertôzött területen legalább négy évig nem
szabad termeszteni gazdanövényeit. Ebben
az idôszakban a területet is gyommentesen
kell tartani,
– mechanikai: a fertôzött, foltokban található
növényeket érdemes a talajból kihúzni és
megsemmisíteni. Gondoskodjunk, hogy fer-
tôzött növényi maradvány ne maradjon a te-
rületen,
– kémiai: ha a talaj vegyszeres fertôtlenítésére
sor kerülne, a dazomet, a metam-ammóni-
um, az oxamil és a fosztiazat hatóanyag-tar-
talmú készítmények valamelyike hatásos,
– természetes ellenségei: a ragadozó fonálfér-
gek és az Arthrobothrys oligospora Fresen
gomba, amelynek hifáiból képzôdô fogóhá-
lója sok egyedet elpusztíthat. Ugyancsak a
szár-fonálféreg parazitájának tartják a
Haptocillium sphaerosporum (Goodey) Zare
& W. Gams (syn.: Verticillium sphaero-
sporum Goodey) penészgombát is.
Kis csipkézôbarkók
Sávos csipkézôbogár
Sitona lineatus (Linnaeus)
Borsó-csipkézôbogár
Sitona macularis (Marsham)
Sárga csipkézôbogár
Sitona lepidus (Gyllenhal)
Szürke (csillagfürt) csipkézôbogár
Sitona griseus (Fabricius)
A legfontosabb fajt, a sávos csipkézôbogarat
jellemezzük, de a leírtak általában a többire is
vonatkoztathatók. Egy nemzedéke fejlôdik
évenként, és a bogár telel át a pillangós növényi
maradványok között vagy a közeli árokpar-
tokon. Nagyon korán megjelenik, de csak már-
ciusban figyelhetjük meg nagyobb számban.
Az imágók a lencsét súlyosan károsíthatják
jellegzetes, kezdetben a levelek széleit kicsipké-
zô, majd a levélbe egyre mélyebben behatoló rá-
gásukkal. A sziklevelek és az elôször kihajtott
fiatal levélkék gyakran csonkra rágottak.
A pusztítás a szegélyen, a táblán foltokban eset-
leg széles sávokban jelentkezik, ahol a lencse
nem kel ki, vagy teljesen elpusztul. Károsításuk
száraz tavaszokon nagyon súlyos lehet. Érési
táplálkozás után petéiket a növények tövéhez
vagy a talaj felszínére helyezik. Az 1–3 hét múl-
394 NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
va kikelô lárvák a talajba hatolnak, ahol kezdet-
ben bomló növényi maradványokkal, vékony
gyökerekkel táplálkoznak, és kiodvasítják a pil-
langósok gyökerén lévô nitrogéngyûjtô gümô-
ket. A kukacok folyamatosan táplálkozva 4–6
hét alatt kifejlôdnek, a talajban kialakított böl-
csôben bebábozódnak, és 10–14 nap múlva imá-
góvá alakulnak. Az új nemzedék bogarai töme-
gesen júliusban vándorolnak a felszínre. Késô
ôszig a különbözô pillangós virágú növények
lombozatán károsítanak, majd vagy a tábla nö-
vényi maradványai közé, vagy a környezô
mûveletlen területek avarjába húzódnak telelni.
Általában a csapadékos meleg idô, különösen a
peterakás idôszakában (március, április), kedvez
felszaporodásuknak. Száraz idôben sok pete el-
pusztul a talaj felszínén.
A szignalizációt áprilisi hálózással oldhatjuk
meg. Ha 10 hálócsapásban 10-nél több kifejlett
imágó fordul elô, akkor veszélyhelyzet áll fenn.
Védekezés:
– agrotechnikai: egyik lényeges eleme a lehe-
tôség szerinti korai és szakszerû vetés. Hasz-
náljunk a kártételre gyorsan regenerálódó
fajtákat, mert ezek rövid idôn belül reagál-
nak a levélveszteségre. Lényeges beavatko-
zás lehet a nagyon savanyú területeken a ta-
lajmeszezés, ezzel ugyanis fokozható a N-
gyûjtô baktériumgümôk képzôdése. Harmo-
nikus N-trágyázással segítsük az intenzív
növekedést. Az idôben, gondosan elvégzett
betakarítás után azonnal hántsunk tarlót,
amelynek eredményeként sok lárvát és bábot
semmisíthetünk meg. A vetésterületek kivá-
lasztásakor legyünk figyelemmel a kellô izo-
lációra az évelô pillangósok területeitôl.
A táblák térbeli elszigetelése réseléssel, ár-
kolással vagy szegélykezeléssel kezdetben
lassíthatja a kártevô terjedését, bevándorlá-
sát (áprilisban, májusban ritkán repülnek a
viszonylag alacsonyabb hômérséklet miatt).
– kémiai: a vegyszeres védekezésre állomány-
ban ritkán kerül sor. Ha elengedhetetlen a
vegyi védekezés (5–8 csipkézôbarkó/m²),
eseti engedélyt kérhetünk: tiametoxam, bé-
ta-ciflutrin, alfa-cipermetrin, béta-ciper-
metrin, gamma-cihalotrin, lambda-cihalotrin,
bifentrin, deltametrin, eszfenvalerát, ciper-
metrin+klórpirifosz, dimetoát hatóanyagok
valamelyikére. Az eseti engedély kérelmeket
a Mezôgazdasági Szakigazgatási Hivatal
Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgató-
ságának címezve, a megyei MgSzH Növény-
és Talajvédelmi Igazgatóságokon kell be-
nyújtani.
– természetes ellenségeik: a fácán, fogoly, ve-
tési varjú, seregély tavasszal sikeresen ritkít-
ja a bogarakat, a futóbogarak pedig a lárvák
hatékony pusztítói. Több élôsködô fürkész-
darázs faj (pl. Perilitus labilis Ruthe,
Perilitus rutilus Nees, Braconidae) parazi-
tálhatja az imágókat. Természetes ellensége-
ik, illetve elpusztult egyedeikrôl izolálhatók
közé tartoznak olyan gombák, mint az
Entomophtora spp., a Fusarium solani, a
F. oxysporum fajok. Ezek nedves ôszön/té-
len az imágókat kolonizálják.
TALAJLAKÓ KÁRTEVÔK
Cserebogarak (Melolonthidae)
Májusi cserebogár
Melolontha melolontha (Linnaeus)
Erdei cserebogár
Melolontha hippocastani Fabricius
Áprilisi cserebogár
Miltotrogus aequinoctialis (Herbst)
Júniusi cserebogár
Amphimallon solstitiale (Linnaeus)
Kalló (csapó) cserebogár
Polyphylla fullo (Linnaeus)
Legfontosabb hazai fajunkat, a májusi csere-
bogarat jellemezzük. Fejlôdési ideje 3 év, lárva
alakban, utolsó évben imágóként telel át a talaj-
ban. A bogarak áprilisban–májusban jelennek
meg, táplálkoznak, párosodnak, és a nôstények
petéiket ásónyomnyi mélységbe rakják. Kelés
után a lárvák a bomló növényi maradványokat,
a humuszt fogyasztják, majd vedlés után a gyö-
kereket, föld alatti szárrészeket támadják. Az
idôsebb pajorok mélyen berágnak a lencse gyö-
kereibe, sôt át is rághatják azokat. Szárazság
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010 395
idején vagy telelés elôtt a talaj 40–60 cm-es
mélységébe húzódnak. Homoki területeinken az
erdei, a júniusi és a kalló cserebogár pajorjai
gyakrabban fordulnak elô.
Védekezés:
– agrotechnikai: fontos a lencse szakszerû ve-
tése, intenzív növekedésének elôsegítése.
Az erdôk és facsoportok közelébe nem sze-
rencsés vetni. Az ésszerû vetésforgó és az
izolációs távolság elônyös,
– kémiai: elôzetes talajvizsgálat alapján szük-
ség lehet talajfertôtlenítésre (dazomet,
teflutrin),
– természetes ellenségei: a talajlakó formákat
pusztítják a rickettsiák (Ricketsiella
melolonthae /Krieg/ Philip), a baktériumok
(pl. Paenibacillus popilliae /Dutky/
Pettersson et al. [syn.: Bacillus popilliae
(Dutky)]), a gombák (Beauveria bassiana
/Balsamo/ Vuillemin, Metarhizium
anisopliae var. anisopliae /Metschnikov/
Sorokin) a protozoonok (pl. Polymastix
melolonthae Grassi), a fonálférgek (Mermis
spp., Neoaplectana melolonthae Rühm), a
rovarok (Dexia rustica Fabricius-fürkész-
légy, a Tiphia bogárrontó darazsak, bizonyos
rablólegyek és a lótücsök (vakondtücsök)
/Gryllotalpa gryllotalpa Linnaeus/).
Pattanóbogarak (Elateridae)
Agriotes spp.
Athous spp.
Corymbites spp.
Limonius spp.
Melanotus spp.
Selatosomus spp.
Hazánkban a legnagyobb károkat az
Agriotes fajok okozzák, amelyek egyértelmûen
növényevôk, a többi génusz fajai kisebb egyed-
számban fordulnak elô, és táplálkozásukat te-
kintve sok fajuk szaprofág vagy ragadozó. Az
Agriotes fajok fejlôdési ideje 3–5 év, lárva és
imágó (utolsó évben) alakban telelnek át.
A fiatal bogarak tavasszal (április második
felében) jönnek elô. Táplálkoznak (növényi ned-
veket, virágokat, leveleket, állati eredetû táplá-
lékot vesznek magukhoz), párosodnak, majd
1–2 cm-es mélységbe lerakják petéiket. A fiatal
drótférgek kezdetben a talaj növényi korhadéka-
it, humuszrészecskéket fogyasztják, de hamaro-
san megtámadják a növények föld alatti részeit,
és a 3, 4, 5 éves lárvák súlyosan károsítják azo-
kat. A fejlett lárvák telelés elôtt a mélyebb talaj-
rétegekbe húzódnak – egyes fajok bebábozód-
nak – és áttelelnek. A bogarak a következô ta-
vasszal jönnek elô. Bizonyos fajok pl. az
Agriotes ustulatus (Schaller) lárva alakban telel
át, nyár elején bábozódik és július–augusztusban
rajzik.
Védekezés:
– agrotechnikai: fontos a lencse szakszerû ve-
tése, intenzív növekedésének elôsegítése.
Az erdôk és facsoportok közelébe nem sze-
rencsés vetni. Az ésszerû vetésforgó és az
izolációs távolság elônyös.
– kémiai: elôzetes talajvizsgálat alapján szük-
ség lehet talajfertôtlenítésre (dazomet,
teflutrin).
– természetes ellenségei: a lárvákat és bábokat
pusztítják a gombák (Beauveria bassiana
/Balsamo/ Vuillemin, Metarhizium anisopliae
var. anisopliae /Metschnikov/ Sorokin), a fo-
nálférgek (Mermis spp.), a rovarok (Pristo-
cera depressa Fabricius parazitoid, sok futó-
bogár faj Calosoma cancellatus Eschscholtz,
Carabus madidus Fabricius), valamint a veté-
si varjú, a seregély és a vakondok.
A ZÖLD RÉSZEK KÁRTEVÔI
Fekete répa-levéltetû
Aphis fabae Scopoli
Zöld borsó-levéltetû
Acyrtosiphon pisum (Harris)
Fekete bükköny-levéltetû
Aphis craccivora Koch
Zöld bükköny-levéltetû
Megoura viciae Buckton
A lencsén feltehetôen az Aphis fabae a leg-
gyakrabban elôforduló levéltetû. A hazai szak-
irodalom az A. fabae és az A. pisum fajokat
396 NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
nevezi meg, a német az A. pisumot és a M.
viciaet, a spanyol pedig az A. pisumot és az A.
craccivorát.
A fekete répa-levéltetû a lencse valamennyi
föld feletti részét a teljes tenyészidôszak során
károsíthatja szívogatásával. Népes telepeket hoz
létre a növény szárán, levelén, hüvelyén. Korai
fertôzéskor a növények visszamaradnak a fejlô-
désben, gyengén virágzanak, s termést alig hoz-
nak. A termésveszteség alakulása szempontjából
legfontosabb a virágzó lencse levéltetû-fertô-
zöttsége, aminek következménye a nagy ter-
mésveszteség. A levéltetvek táplálkozása a leve-
lek deformációját és sodródását eredményezi.
A hosszan tartó táplálkozás következtében a le-
velek sárgulnak, barnulnak, majd elszáradnak.
A levéltetvek szaporodását kedvezôen befolyá-
solja a 20 °C körüli átlaghômérséklet és a
70–85%-os relatív páratartalom. A hûvös, csa-
padékos idôjárás a populáció jelentôs egyed-
számcsökkenéséhez, esetleg összeomlásához
vezet. Közvetett kártételük, hogy vírusvektorok.
A fekete répa-levéltetû fô gazdanövénye a
kecskerágó (Euonymus europeus, E. verru-
cosus), az áttelelô nemzedéke rajta él. A nyári
nemzedék – a termesztett növényeink között – a
lóbab, napraforgó, mák, cukorrépa, olykor a pa-
radicsom- és bab-, lencsenövényeken fejlôdik.
Tömeges az elszaporodása a libatopféléken (pl.
Chenopodium album), s a disznóparéj (pl.
Amaranthus retroflexus) fajokon, tatárlabodán
(Atriplex tatarica) és lósóskán (Rumex
obtusifolius).
Párosodás után a nôstények a kecskerágó rü-
gyeinek tövében, a héj paraléceinek mentén he-
lyezik el áttelelô petéiket. Március végén, ápri-
lis elején kikelnek a hideget jól tûrô ôsanya-
lárvák. Kb. egyhónapos fejlôdési idô elteltével
az ôsanya szûznemzéssel és elevenszüléssel sza-
porodni kezd. Ezek utódszáma több, mint a ké-
sôbbi nemzedékeké (átlagosan 123). A szár-
nyatlan elevenszülô nôstények 27–78, a szár-
nyas nôstények 20–26 lárvát szülnek.
A szárnyas egyedek lencsére történô betele-
pedése már április végén megkezdôdhet, de má-
jus elsô napjaiban tömegessé válik. Kedvezô
idôjárási körülmények között, meleg, párás idô-
ben, májusban kialakulhat a gradáció, amely
gyakran betakarításig tarthat.
Az A. fabae elôrejelzéséhez tavasszal érde-
mes a környéken elôforduló kecskerágóvesszô-
kön lévô, áttelelt petéket számba venni. Ennél
megbízhatóbb, rövid elôrejelzést nyújt a nimfák
száma.
A zöld borsó-levéltetû fajkomplexumot al-
kot, amely taxonjai a borsó, a lucerna, a lóhere,
a somkóró stb. mellett a lencsén is elôfordulnak
(8. ábra). A tünetek és a kártétel sokban hason-
lítanak az elôzôekben leírtakhoz. A lencsén élô
változat áttelelése pete alakban telel át a külön-
bözô évelô Vicia-fajokon.
A fekete bükköny-levéltetû nem tud komo-
lyabb károkat okozni, mert a legtöbb esetben a
magképzés utáni idôszakban jelenik meg.
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencse szakszerû vetése, in-
tenzív növekedésének elôsegítése. A lencse
vetésekor tartsunk izolációs távolságot a téli
gazdanövénytôl (kecskerágó, kányabangita),
– kémiai: az állománykezelésre érdemes lenne
speciális levéltetûirtó (pl. pirimikarb) ható-
anyagot választani, ez azonban nincs enge-
délyezve a hüvelyesekben. Már a tetvek fel-
szaporodási stádiumának kezdetén végezzük
el az elsô kezelést, amelyet szükség szerint
meg kell ismételni. Ügyeljünk a virágzás
vagy virágzás körüli idôszakban elvégzett
védekezésekre, mert ilyenkor a méhek moz-
gása várható. A levéltetvek ellen felhasznál-
ható hatóanyagok a következôk: alifás zsír-
sav, tiametoxam, béta-ciflutrin, alfa-ciper-
metrin, gamma-cihalotrin, lambda-ciha-
lotrin, bifentrin, deltametrin, eszfenvalerát,
cipermetrin+klórpirifosz, dimetoát; eseti en-
gedélykérelem benyújtása, majd az engedély
megléte mellett. A dimetoát hatóanyag len-
csében engedélyezett, a virágzás kezdetéig
juttatható ki,
– természetes ellenségei között találjuk a kati-
cabogarakat és lárváikat (Coccinellidae: pl.
Coccinella septempunctata Linnaeus,
Propylea quatuordecimpunctata Linnaeus,
Adonia variegata Goeze), amelyek jelentôs
számú levéltetût fogyasztanak el. Hasonlóan
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010 397
sok egyedet pusztítanak a lebegôlegyek
(Syrphidae, pl. a Sphaerophoria scripta
Linnaeus) és a fátyolkák (Chrysopidae, pl. a
Chrysoperla carnea komplex fajai vagy a
Chrysopa formosa Brauer, a Chrysopa
phyllochroma Wesmael) lárvái is. A ragado-
zók közül megemlítendôk a virágpoloskák
(Anthocoridae) és lárváik, amelyek életük
folyamán szintén nagyszámú egyedet pusz-
títanak el. A zöld borsó-levéltetû utódaiban,
nedves, meleg idôjárás esetén, hirtelen,
gyors pusztítással vesz részt az Entomo-
phthora gombanemzetség több faja (pl. E.
aphidis Hoffmann, E. ignobilis Hall &
Dunn).
Mezei poloskák (Miridae)
Molyhos mezeipoloska
Lygus rugulipennis Poppius
A lencse virágzását követôen a poloskák szá-
ma megszaporodik, a molyhos mezei poloskán
kívül a változó mezeipoloska (Lygus pratensis
/Linnaeus/), a zöldhátú mezeipoloska (Poly-
merus vulneratus /Panzer/), a világoszöld
mezeipoloska (L. gemellatus /Herrich-Schäffer/),
a pirosfoltos mezeipoloska (P. cognatus
/Fieber/) és a lucernapoloska (Adelphocoris
lineolatus /Goeze/) egyaránt nagy károkat okoz-
hat. Ezek a fajok kezdetben a zöld részeket, le-
veleket, hajtásvégeket szívogatva károsítanak,
késôbb azonban a hüvelyeken is táplálkoznak,
ennek következtében fehéres, enyhén benyomó-
dott foltok jelennek meg a magvakon. Magyar-
országi jelentôségük – hazai vizsgálatok híján –
nem kellôképpen ismert, de a mezei poloskákat
más európai országokban (Spanyolország) vagy
a tengerentúlon (USA, Kanada) a lencse legfon-
tosabb kártevôi között tartják számon.
A poloskák második nemzedékeinek imágói
június elsô felében jelennek meg, majd petét
raknak. A poloskafajoknak – az adott év idôjá-
rásától függôen – egy-két nemzedéke fejlôdhet
ki. A legfontosabb fajnak, a molyhos mezei po-
loskának két nemzedéke van, s az imágók a nö-
vényi maradványok alatt változatos helyeken te-
lelnek át. A hûvös, csapadékos tavasz és nyárelô
csökkenti egyedszámukat.
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencsét távolra vessük a lu-
cernatábláktól,
– kémiai: ha virágzás elôtt vagy alatt megje-
lennek a poloskák, javasolható a védekezés.
Ajánlott permetezôszer-hatóanyagok pl. a
lambda-cihalotrin, a deltametrin, a dimetoát.
A levéltetvek elleni kezelés általában haté-
kony a poloskákra is. Javasolt, az imágók
betelepedésekor védekezni. Ekkor még/már
nem jelentenek komolyabb gondot a kémiai
védekezés környezetvédelmi elôírásai,
– természetes ellenségeik: a petéket fajoktól
függôen, a peteparazitoid fürkészek közül a
Telenomus, Anaphes, Polynema, Omphala
fajok, a gyilkosfürkészek (Euphorus pallipes
Curtis), a lárvákat a ragadozó poloskák
(Nabidae, Miridae, Lygaeidae) ritkítják. A
molyhos mezei poloska petéit az Anaphes és
Polynema fajok, lárváit a Leiphron pallipes
Curtis, az imágókat az Alophorella obesa
Fabricius fürkészlégy parazitálja. Lárváit és
imágóit a Nabis ragadozópoloska-fajok,
zengôlégylárvák, katicabogarak és a mada-
rak fogyasztják.
A VIRÁGZAT ÉS A TERMÉS KÁRTEVÔI
Borsótripsz
Kakothrips robustus (Uzel)
A fajnak egy nemzedéke van, a második
stádiumú lárva telel át 20–30 cm mélységben
a talajban. Tavasszal elôször a hímek húzód-
nak a különbözô pillangós virágú növényekre
(borsó, lencse, lóbab, bükköny, lucerna,
vöröshere, baltacim), majd fokozatosan meg-
jelennek a nôstények is, és nyár derekán (júli-
usban) a két ivar egyedei azonos arányban for-
dulnak elô.
A borsótripsz imágói és lárvái a lencse haj-
tásait, bimbóit valamint a fiatal hüvelyeket szúr-
ják meg. A megtámadott növényi részek elszí-
nezôdnek és deformálódnak. A szívogatás he-
lyén ezüstösen barna színû érdes bevonat alakul
ki. A szívogatott bimbók, virágok elhalhatnak és
398 NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
lehullanak. A megtámadott fiatal hüvelyek
aprók maradnak és eltorzulnak, az idôsebb hü-
velyekben pedig kevesebb és kényszerérett ma-
got találunk.
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencsét vessük távol a
borsótripsz tápnövényeitôl, illetve a koráb-
ban tripsszel fertôzött lencsetábláktól. Na-
gyon fontos a vetésforgó betartása, mert az
elôzô évben tripsszel fertôzött táblák nagy
kockázatot jelentenek,
– kémiai: ajánlott permetezôszer-hatóanyag a
deltametrin,
– természetes ellenségei: Tetrastichus gentilei
Del Guercio (Hymenoptera, Eulophidae)
élôsködô fürkészdarázs faj, egyes az Antho-
coridae családba tartozó ragadozó poloskák,
bizonyos entomopatogén gombák és fonál-
férgek.
Lencse-gubacsszúnyog
Contarinia lentis Aczél
A faj fejlôdése nem eléggé ismert. Feltéte-
lezhetôen egy nemzedéke van, és vagy a lárvák
vagy az elôbábok telelnek a talajban. Az imágók
a lencse bimbózása idején jelennek meg, általá-
ban júniusban. Párosodás után a nôstények a
bimbókba helyezik petéiket, 5–10 petét egy
bimbóba. A kikelô lárvák a bimbó belsejében
táplálkoznak, ami a bimbó gubacsosodását
okozza. Egy gubacsban 2–22 lárva fejlôdhet.
Fejlôdési idejük 13–15 nap. Kifejlôdve kibújnak
a gubacsból, a talajra vetik magukat, és 3–5 cm-
es mélységben begubóznak. A károsítás követ-
keztében a bimbó zárva marad, késôbb megduz-
zad. Az összecsukott szirmok között apró, fod-
ros hüvely képzôdik, amely magot nem tartal-
maz. Az elgubacsosodott bimbó elszárad, de
nem hull le, és a virágzati tengelyen marad.
Egyetlen tápnövénye a lencse.
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencsét vessük távol (né-
hány km-re) az elôzô évi lencsetáblától.
A tapasztalatok szerint a több és nagyobb vi-
rágú fajták károsodása kevésbé jelentôs,
– kémiai: ajánlott permetezôszer-hatóanya-
gok a deltametrin és a dimetoát,
– természetes ellenségei: Tetrastichus
variegatus Szelényi (Hymenoptera, Eulo-
phidae) és Omphale salicis Halyday
(Hymenoptera, Eulophidae) fürkészdarázs
fajok, egyes, az Anthocoridae családba tar-
tozó ragadozó poloskák, bizonyos entomo-
patogén gombák és fonálférgek.
Lencsezsizsik
Bruchus lentis (Frölich)
Elô-ázsiai lencsezsizsik
Bruchus ervi Frölich
Babzsizsik
Acanthoscelides obtetctus (Say)
Lóbabzsizsik (gödröshátú bükkönyzsizsik)
Bruchus rufimanus Boheman
A legjelentôsebb kártevô zsizsiket, a len-
csezsizsiket jellemezzük. (Az elô-ázsiai zsi-
zsik életmódja és kártétele a lencsezsizsikéhez
hasonló.) Egy nemzedéke van, és imágó (9.
ábra) alakban telel át a lencsemagvak belsejé-
ben vagy a lencseszalma között. Az imágók
elôjövetelük után, tavasszal felkeresik a virág-
zó lencsetáblát, és a kialakuló zöld hüvelyre
(10. ábra) helyezik petéiket. A petébôl kikelô
lárváknak kezdetben 3 pár gyengén fejlett ízelt
lábuk van, amelyeket az elsô vedlés után elve-
szítenek. A lárvatípus így kukac. A lárvák be-
hatolnak a lencse magjába, s itt fejlôdnek. Ál-
talában egy mag nem elég a lárva kifejlôdésé-
hez, bábozódása a második magban követke-
zik be. Az is elôfordulhat, hogy a lárvák el-
hagyják a hüvelyt, sôt akár a növényt is, és a
talajon kúszva egy másik növényen fejezik be
fejlôdésüket. Ellentétben a borsó- vagy bab-
zsizsikkel, a magvak ablakossága kevéssé lát-
szik. A lárvakamrára utaló kerekded ablak a
mag szegélyén helyezkedik el, s miután a bo-
gár távozáskor megnyitja a maghéjat, az elvé-
konyított ablakfalak kitöredeznek, és a lencse
szélén szabályos félkörívszerû kimetszés
látható.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010 399
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencsét vessük távol (né-
hány km-re) az elôzô évi lencsetáblától,
– fizikai: az étkezési és takarmánylencsét nagy
teljesítményû szárítókban fölmelegítve is
zsizsikteleníthetjük, ha hosszabb idôn át
60 ºC-on tartjuk,
– kémiai: a zsizsiket betakarítás után érdemes
mielôbb elpusztítani. A hatályos 7/2001. (I.
17.) A hatályos FVM rendelet szerint 14
nappal aratás után a lencsét ki kell csépelni
és zsizsikteleníteni. Tarlóját a betakarítás
után 14 napon belül alá kell szántani.
A zsizsiktelenítés általában gázosítással tör-
ténik, gázmester közremûködésével. Javasolt
hatóanyagok: magnézium-foszfid, alumíni-
um-foszfid, deltametrin + piperonil-butoxid
(PBO),
– természetes ellenségei: nem ismeretesek.
A LENCSE GYOMIRTÁSA
A lencse herbicidekkel szembeni érzékeny-
sége miatt különös jelentôsége van a gyomnö-
vények elleni védekezésben az agrotechnikai le-
hetôségek maximális kihasználásának.
A terület megválasztásakor fontos, hogy a
talaj, a tábla fekvése optimális körülményeket
teremtsen a lencse számára, hogy a jó kondíció-
ban lévô kultúrnövény gyomelnyomó képessége
maximális legyen, és a herbicides kezelések mi-
nimális károsodást okozzanak. A túlzott meleg-
nek, nagyobb hôingadozásnak kitett déli lejtôk-
nél kedvezôbbek az északi, északkeleti lejtésû
területek. A talaj humusztartalma és kötöttsége
csak kismértékben változhat a táblán, mivel az
jelentôsen növeli a gyomirtó szeres kezelések-
kor a fitotoxicitás veszélyét, ahogy a merede-
kebb lejtôk is, melyek a herbicidek összemosó-
dását okozhatják.
Olyan területre kerülhet lencse, mely mentes
a nehezen irtható gyomnövényektôl (pl. selyem-
mályva, szerbtövisek, parlagfû), illetve olyan fa-
joktól melyek a lencsébôl nem irthatók (pl. pil-
langós gyomnövények) vagy pl. a mérgezô csat-
tanó maszlagtól. A tábla megválasztásakor meg-
határozó szempont, hogy ugyanarra a területre
4 éven belül nem kerülhet lencse, és semmilyen
pillangós növény nem lehet elôveteménye, mert
ez fokozza különféle betegségek fellépésének a
veszélyét. A betegségektôl sínylôdô lencsében
fokozottabban kell számolni a herbicidek káro-
sító hatásával (11. ábra).
Elôveteménynek leginkább azok a kultúrák
felelnek meg, melyek megfelelô lehetôséget te-
remtenek a területen lévô évelô gyomnövények
(pl. mezei aszat, apró szulák) irtásához és a
megfelelô talajmunkához, amivel a legjobb
magágy készíthetô elô.
A megfelelô minôségû talajmunka és mag-
ágy elôkészítés szükséges a lencse dinamikus
keléséhez és fejlôdéséhez, továbbá a korlátozott
számú, alapkezelésben felhasználható herbicid
jobb hatáskifejtéséhez (12. ábra).
A lencsében engedélyezett herbicid hatóanyagok, készítmények és alkalmazási idôk
S-metolaklór Dual Gold 960 EC preemergens
glifozát-ammónium só Medallon Premium a lencse kelése elôtt
quizalofop-P-etil Leopard 5 EC posztemergens
quizalofop-P-etil Targa Super posztemergens
diquat-dibromid Reglone lombtalanításra
diquat-ion+nedvesítôszer Reglone Air lombtalanításra
Megj.: a prometrin (Prometrex 500 WP, 500 SC) a 2010-es „Szerjegyzék”-ben tévesen szerepel mint
lencseherbicid!
400 NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
A LENCSE NÖVÉNYVÉDELMI
TECHNOLÓGIÁJA
Vetés elôtt, vetéskor
A lencse Rhizobium leguminosarum bv.
viciae szimbionta kapcsolata a talaj nitrogén-
készletét gazdagítja.
Agrotechnikai feladat a lencse gondos terü-
let kiválasztása mellett a harmonikus tápanyag-
ellátás. A vetésváltás során ügyeljünk az elôve-
temény megválasztására. Önmaga vagy más hü-
velyes után, azok szomszédságába nem kerül-
het, a lekerült növényi maradványokon ugyanis
áttelelnek olyan kórokozók, kártevôk, melyek
kártételét agrotechnikai eljárásokkal nehezen
tudnánk megszüntetni. A lencse jó elôvete-
ményének számít az ôszi búza vagy árpa. Újab-
ban – régi hagyományt fölelevenítve – számí-
tásba vehetô a kettôs termesztés (angolul:
intercroping) tavaszi árpával kevert vetésben. Az
árpa nem árnyékol túlságosan, a lencse gyenge
szárának pedig támaszt nyújt, s majdnem azonos
idôben érik.
A talajban élô kártevôk (fonálférgek és rova-
rok) leküzdésére alkalmas a dazomet talajfertôt-
lenítô hatóanyag (50–60 g/m
2
vetés elôtt). Talaj-
lakó kártevô rovarok (drótférgek, pajorok) ellen
ezenkívül – ha egyedsûrûségük eléri a károsí-
tási küszöbértéket – felhasználható még a
teflutrin, sorkezelés formájában (7–10 kg/ha).
A lencse vegyszeres gyomirtására – a sze-
lektív egyszikûirtó készítmények kivételével –
preemergensen felhasználható herbicidek
engedélyezettek. Az S-metolaklór egyéves egy-
szikû gyomnövények irtására alkalmas, és gyé-
rítô hatása van magról kelô kétszikû gyomnö-
vényekre. Használhatók továbbá glifozát ható-
anyagú készítmények kikelt gyomnövényekre,
de még a lencse kelése elôtt. A glifozát totális
hatású gyomirtó szer, de a talajon tartamhatása
nincs.
A vetômagvak fungicides csávázásával haté-
konyan védekezhetünk a csíranövényre veszélyt
jelentô gombák ellen, gátolhatjuk továbbá az
egyes maggal terjedô betegségek kártételét.
A rozsda, aszkohitás betegség, maggal is terje-
dô gombák ellen az ajánlott hatóanyagok:
mankoceb, kaptán, TMTD – csávázás formájá-
ban megbízható védelmet nyújtanak. A mag bel-
sejében lévô gombák ellen a felszívódó ható-
anyagok, pl. a zöldborsónál engedélyezett, kar-
boxint tartalmazó csávázás is szükséges lehet,
eseti engedéllyel, de ezek sem adnak kielégítô
védelmet.
A talajlakó kártevôk ellen – tanácsos térfo-
gati kvadrát módszeres talajfelvételezéssel meg-
gyôzôdni a fertôzöttség mértékérôl – acet-
amiprid (csávázás), klórpirifosz, teflutrin ható-
anyagú talajfertôtlenítô szert használjunk.
A keléstôl 2–6 leveles állapotig
A csírázó lencsét száraz tavaszokon intenzí-
ven támadhatják a kis csipkézôbarkók (Sitona
spp.) imágói. A bogarak a kelést követôen a le-
velek csipkézésével, a lárvák a gyökerek rágá-
sával és a nitrogéngyûjtô gümôk kiodvasításával
károsítják a lencsét. Tömeges kártételre elsôsor-
ban a táblák szélein számíthatunk. Ha 5–8 db/m²
imágó jelen van, indokolt a védekezés. Ajánlott
hatóanyagok: tiametoxam, béta-ciflutrin, alfa-
cipermetrin, béta-cipermetrin, gamma-ciha-
lotrin, lambda-cihalotrin, bifentrin, deltametrin,
eszfenvalerát, cipermetrin+klórpirifosz, dime-
toát. A felsorolt hatóanyagok egy része nem
használható érzékeny természeti területeken, in-
tegrált szántóföldi növénytermesztési célprog-
ramban vagy tanyás gazdálkodási célprogram-
ban, ezért a felsorolt esetekben meg kell gyô-
zôdni a korlátozásokról.
Állománykezelésre, posztemergensen sze-
lektív egyszikûirtó készítmények használhatók,
melyek veszélytelenek a lencsére, és – dózistól
függôen – egyéves és évelô gyomnövények el-
len is hatékonyak.
A hajtásnövekedés idôszaka, virágzás
kezdetéig
A levéltetvek betelepedése ebben az idô-
szakban kezdôdik. A fekete répa-levéltetû
(Aphis fabae) a lencse egyik legjelentôsebb ál-
lati kártevôje, mert szívogatásával a növény
föld feletti részeit (leveleit, hajtását, hüvelyeit)
pusztítja. A tetvek nagy része a hajtás legfelsô
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010 401
végén szívogat. A fertôzött növények hajtásain,
levelein megjelenik a levéltetvek mézharmata,
ezt követôen a korompenész, amely nagymér-
tékben korlátozza a fotoszintézist. E közvetlen
kártételnél jelentôsebb és veszélyesebb a közve-
tett kártétel, ugyanis a levéltetvek a lencse va-
lamennyi kórokozó vírusának vektorai. A víru-
sok az egész növényt fertôzhetik, s a beteg nö-
vényeken csökkent a termésképzôdés. A levél-
tetvek elsô szárnyas egyedeinek észlelésekor in-
dokolt megkezdeni a védekezést, amit aztán
szükség szerint meg lehet ismételni. Számos ha-
tóanyag áll rendelkezésre a levéltetû-népesség
szabályozására, pl. alifás zsírsav, tiametoxam,
béta-ciflutrin, alfa-cipermetrin, béta-cipermetrin,
gamma-cihalotrin, lambda-cihalotrin, bifentrin,
deltametrin, eszfenvalerát, cipermetrin+klór-
pirifosz, dimetoát. A fiatal leveleket, hajtást fer-
tôzi a Peronospora trifoliorum, amely ellen
szükség lehet fungicides védekezésre man-
koceb, rézoxiklorid vagy rézhidroxid hatóanya-
gú készítmények valamelyikével.
Virágzás, hüvelyképzôdés
Az optimális idôben (március eleje, legké-
sôbb közepe, az erôsebb fagyok elmúltával) el-
vetett lencse, melyet gabona vagy még inkább
kapás (20–30 cm) sortávolságra vetünk, május
hónapban virágzik. Az egyenletes, jó termés fel-
tétele, ha a virágzás alatt kedvezô a talajnedves-
ség, s nagy a páratartalom. Terméskötôdés elô-
segítésére a lencsében alkalmazható készítmény
a ftalanilsav (Nevirol 60 WP, nélkülözhetetlen
használati /essential use/ kategória).
Ez a fekete répa-levéltetû fô szaporodási
idôszaka, amely a legsúlyosabb állati kártételt
okozhatja, ezért feltétlen figyelmet érdemel.
(Lásd: a megelôzô részben leírtakat!)
A lencsét virágzásban gyakran látogatják a
beporzó méhek, a poszméhek és más egyéb, ab-
ban közremûködô rovarok. Ha erôs a levéltetû-
fertôzés, a vegyszeres védekezés elkerülhetet-
len. A védekezést ilyen esetben méhkímélô
technológiával, minden ide vonatkozó elôírás
figyelembevételével, körültekintôen kell elvé-
gezni!
Zöldhüvelyes állapot
Továbbra is fertôzhetnek a levéltetvek, gyé-
rítésük elengedhetetlen.
Egyes években nagy károkat okozhat a len-
csezsizsik. Az imágó petéit a növény hüvelyé-
re rakja, majd a lárvák behatolnak a magba, s
annak belsejében fejlôdve károsítanak. Véde-
kezni az imágók tömeges rajzásakor javasolt
tiametoxam, béta-ciflutrin, alfa-cipermetrin,
béta-cipermetrin, gamma-cihalotrin, lambda-
cihalotrin, bifentrin, cipermetrin + klór-
pirifosz, dimetoát hatóanyagokkal, megelôzô
jelleggel.
A levelet, hajtást, zöld hüvelyt is fertôzô
kórokozók (Peronospora, Ascochyta, Uromyces,
Alternaria, Botrytis fajok) ellen szükség lehet
fungicides védekezésre, szükség esetén a keze-
lést megismételve.
Betakarítás, tárolás elôtti idôszak
A lencse tenyészideje 110–120 nap, rend-
szerint június vége, július eleje a betakarítás
idôszaka. Ha a hüvelyek barnák, és az alsó hü-
velyek magja kemény, akkor aratni kell, nem
szükséges bevárni a szárak és levelek teljes el-
száradását. Az alsó hüvelyek érettsége hatá-
rozza meg az aratás idejét. A megkésett ara-
táskor a mag könnyen pereg, a túl korai beta-
karításkor pedig a felsô hüvelyek magja éret-
len, a termés tarka színezôdésû lesz. A betaka-
rítás idôzíthetô, a veszteségek csökkenthetôk
deszikkálással, melyre a lencsében engedélye-
zett a diquat dibromid földi, esetleg légi kijut-
tatással.
A kombájntól bekerült magot azonnal tisz-
títani kell, a nedves növényi részeket, a gyom-
magokat távolítsuk el a lencsébôl. Ha kitisztít-
va a mag nedvességtartalma 14% vagy annál
kevesebb, tárolható, ha nagyobb nedvességtar-
talmú, akkor kíméletes szárítást kell végrehaj-
tani. Ezután képesített gázmesterrel elvégez-
tetjük a zsizsiktelenítést, pl. magnézium-
foszfid, alumínium-foszfid, deltametrin +
piperonil butoxid (PBO) hatóanyagú készít-
ményekkel.
402 NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
JAVASOLT
VÉDEKEZÉS
A NÖVÉNY
FEJLÔDÉSMENETE
Gyomnövény
Vírusok (= levéltetû elleni
inszekticid kezelés)
Gyökérfekély és csíranövény
kórokozók
Lencse-peronoszpóra
Botritiszes betegség
Lencserozsda
Lisztharmat
Aszkohitás foltosság
Csipkézôbarkók
Szár-fonálféreg
Fekete répa-levéltetû
Mezei poloskák
Lencsezsizsik
Kártevôk
III. IV. V. VI. VII.
A LENCSE NÖVÉNYVÉDELME
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
1. Vetés mag maggal terjedô, Dithane M-45 2,5 kg/t III. csávázás
elôtt, talajból fertôzô Captan 50 WP 3,0–5,0 kg/t I. csávázás eseti
vetés- betegségek; Orthocid 50 WP 3,0–5,0 kg/t I. engedéllyel
kor Pythium fajok Royalflo 2,0 l/t I.
Previcur 607 SL 2–3 l/t III.
(+ Flowsan FS komb.) (2,5–3 l/t) I.
2. Március vetés után magról kelô Dual Gold 960 EC 1,4–1,6 l/ha III. engedélyezett
kelés elôtt egyszikû gyom-
preemer- növények;
gensen egy- és Medallon Premium 2–3 l/ha III.
totális herbicid,
kétszikûek a lencse kelése
elôtt közvetlenül
3. Március 2–6 lomb- csipkézô Nurelle-D 50/500 EC 0,7 l/ha I. szükség esetén;
közepe– leveles barkók, Actara 25 WG 60–100 g/100 l III. lencsében eseti
április állapotban levéltetvek Fendona 10 EC 0,15 l/ha II. engedéllyel
eleje Sumi-Alfa 5 EC 0,3 l/ha II.
Bulldock 25 EC 0,6 l/ha II.
Summidog 25 EC 0,6 l/ha II.
Tagló 0,075 l/ha II.
Karate Zeon 5 CS 0,15–0,2 l/ha III.
Forg. Felhasz-
Véde- Ajánlott Dózis kate- nálható-
Megjegyzés
N° kezés Fenológia Károsítók készítmény (kg-l/t, g/fm, gória sági be-
ideje kg-l/ha, %) sorolás
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010 403
A táblázat folytatása
Forg. Felhasz-
Véde- Ajánlott Dózis kate- nálható-
Megjegyzés
N° kezés Fenológia Károsítók készítmény (kg-l/t, g/fm, gória sági be-
ideje kg-l/ha, %) sorolás
4
. Április állományban egyszikû gyom Leopard 5 EC 0,7–3,5 l/ha III. 10 cm-es lencse
p
osztemer- növények Targa Super 1–3,5 l/ha III. fejlettségnél
gens (engedélyezettek)
5. Április– állományban levéltetvek, Bi 58 EC 0,6–1 l/ha II.
május poloskák Danadim Progress 0,6–1 l/ha II. szükség esetén
D
imetoát Jubileum 0,6–1 l/ha II.
(
engedélyezettek)
Rogor L-40 0,6–1 l/ha II.
Bio-Sect 10–20 l/ha III. lencsében eseti
Actara 25 WG 50–80 g/100 l III. engedéllyel
Bulldock 25 EC 0,6 l/ha II.
Summidog 25 EC 0,6 l/ha II.
Fendona 10 EC 0,125 l/ha II.
Rapid CS 80 mg/l II.
Karate Zeon 5 CS 0,15–0,2 l/ha III.
Talstar 10 EC 0,2 l/ha III.
Decis 2,5 EC 0,2 l/ha III.
Sumi-Alfa 5 EC 0,3 l/ha II.
Nurelle D 50/500 EC 0,5 l/ha I.
6–7. Május– állományban kórokozó Champion 50 WP 2,0–3,0 kg/ha III. szükség esetén
június gombák Champion 2 FL 1,75–2,0 l/ha III.
(peronoszpóra, Dithane M-45 0,2 % III.
aszkohitás levél- Polyram DF 1,2–1,6 kg/ha III.
foltosság, Rézoxiklorid 50 WP 2,0 kg/ha III.
rozsda, kivéve
lisztharmat,
szürkepenész);
szürkepenész, Topsin-M 70 WP 0,6–0,8 kg/ha III. eseti engedéllyel;
lisztharmat;
levéltetvek, Bi 58 EC 0,6–1 l/ha II. az imágók
tripsz, Danadim Progress 0,6–1 l/ha II. tömeges
gubacsszúnyog, Dimetoát Jubileum 0,6–1 l/ha II. rajzásakor
lencsezsizsik Rogor L-40 0,6–1 l/ha II. (engedélyezettek)
Bio-Sect 10–20 l/ha III. eseti engedéllyel
Actara 25 WG 50–80 g/100 l III.
Bulldock 25 EC 0,6 l/ha II.
Fendona 10 EC 0,125 l/ha II.
Rapid CS 80 mg/l II.
Karate Zeon 5 CS 015–0,2 l/ha III.
Talstar 10 EC 0,2 l/ha III.
Decis 2,5 EC 0,2 l/ha III.
Sumi-Alfa 5 EC 0,3 l/ha II.
Nurelle D 50/500 EC 0,5 l/ha I.
8. betakarítás raktári kártevôk, Degesh Magtoxin 2–5 db/t, ill. I. kizárólag
után azonnal lencsezsizsik 1–2 lap/30– egészségügyi
33 m³ tárolótér gázmester
Tekphos 1 tasak/5,5 t I. használhatja
K-Obiol 25 EC 5–10 ml/t I.
Ökológiai termesztésben használható készítmény
AKG szántóföldi és zöldségtermesztési programokban tiltott felhasználású növényvédô szer
AKG integrált gyümölcs- és szôlôtermesztési programokban tiltott, illetve korlátozott felhasználású növényvédô szer
AJÁNLOTT IRODALOM
Anonim (2002): Pest management strategic plan for pulse
crops (chickpeas, lentils and dry peas) in the United
States and Canada. http://www.ipmcenters.org/
pmsp/pdf/ USCAPulsePMSP.pdf
Anonim (2009): Pacific northwest insect management
handbook. Commercial vegetables. Lentil. http://
weeds.ippc.orst.edu/pnw/insects?19VGTB41.dat
Basky Zs. (2005): Levéltetvek. Mezôgazda Kiadó, Budapest
Beniwal, S.P.S., Baya'a, B., Weigand, S., Makkouk, KH.
and Saxena, M.C. (2009): Field Guide to Lentil
Diseases and Insect Pests. ICARDA. http:
//www.icarda.cgiar.org/Publications/Field_Guides/
Lentil/LentContent.html
Bognár S. és Huzián L. (1979): Növényvédelmi állattan.
Mezôgazdasági Kiadó, Budapest
Boros Á. és Gimesi A. (1971): A lencse károsítói. 2. A len-
cse gyomnövényzete és kémiai gyomirtása. In:
Mándy Gy. és Kiss B. (szerk.): A lencse. Lens
culinaris Medik. Magyarország Kultúrflórája III.
kötet 15. füzet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 51–53.
Bragg, D.E. and Burns, J.W. (2002): Crop profile for lentils
in Washington.http://www.tricity.wsu.edu/~ cdaniels/
profiles/ Lentil.pdf
Emeran, A.A., Román, B., Sillero, J.C., Satovic, Z. and
Rubiales, D. (2008): Genetic variation among and
within Uromyces species infecting legumes. J. of
Phytopathol., 156: 419–424.
Emeran, A.A., Sillero, J.C., Niks, R.E. and Rubiales, D.
(2005): Morphology of infectiou structures helps to
distinguish among rust fungi infecting leguminoud
crops. Plant Disease, 89: 17–22.
Erskine, W., Muelbauer, F., Sarker, A. and Sharma, B.
(2009): The Lentil: Botany, Production and Uses.
CABI, Wallingford, UK
Jermy T. és Balázs K. (szerk.) (1988–1996): A növényvé-
delmi állattan kézikönyve 1–6. Akadémiai Kiadó,
Budapest
Khare, M.N. (1996): Diseases of lentil (Lens culinaris
Medik.) http://www.apsnet.org/online/common/
names/lentil.asp
Komlóssy Gy. (1971): A lencse károsítói. 1. Növényi kór-
okozók. p. 50–51. In: Mándy Gy. és Kiss B.
(szerk.): A lencse. Lens culinaris Medik. Magyar-
ország Kultúrflórája III. kötet 15. füzet. Akadémiai
Kiadó, Budapest
Kövics Gy. (2000): Növénybetegséget okozó gombák név-
tára. Mezôgazda Kiadó, Budapest
Manninger G. A. (1960): Szántóföldi növények állati kár-
tevôi. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest
Memon, N.A. and Memon, A.A. (2005): Efficacy of
different insecticides against lentil pod borer
(Helicoverpa spp). Research Journal of Agriculture
and Biological Sciences, 1 (1): 94–97.
Schmidt, M. (1962): Landwirtschaftlicher Pflanzen-
schutz. VEB Deutscher Landwirtschaftsverlag,
Berlin
Seprôs I. (szerk.) (2001): Kártevôk elleni védekezés I.
Mezôgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest.
Stevenson, P.C., Dhillon, M.K., Sharma, H.C. and El
Bouhssini, M. (2007): Insect pests of lentil and
their management. In: Yadav, S.S., David L.,
McNeil, D.L. and Stevenson, P.C. (eds.): Lentil an
ancient crop for modern times. Springer Nether-
lands, 331–348.
Stoilova, T. and Chavdarov, P. (2006): Evaluation of lentil
germplasm for disease resistance to Fusarium wilt
(Fusarium oxysporum f.sp. lentis). J. Cent. Eur.
Agric., 7 (1): 121–126.
Szabadi G. (szerk.) (2010): Növényvédô szerek, termés-
növelô anyagok 2010 I. Agrinex Bt., Budapest
Székelyné Bognár E. (2002): Lencse (Lens culinaris
Medik.). In: Radics L. (szerk.): Alternatív növé-
nyek termesztése II. Szaktudás Kiadó Ház, Buda-
pest, 133-139.
Ubrizsy G. (szerk.) (1965): Növénykórtan. II. Akadémiai
Kiadó, Budapest.
V. Deseô K. és Manninger G. A. (1971): A lencse károsí-
tói. 3. Állati kártevôk. In: Mándy Gy. és Kiss B.
(szerk.): A lencse. Lens culinaris Medik. Magyar-
ország Kultúrflórája III. kötet 15. füzet. Akadémiai
Kiadó, Budapestm 53–57.
404 NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
