Publications
Restoration and refurbishment taking place in a historical district of Paris calls for a contemporary reworking of existing values. The mansard roof form considered to be the norm in this area usually results in a single or double floor rooftop development of dark spaces under a slate roof. To replace the material purely with glazing has two effects: firstly the traditional expectation is met, secondly a bright and vibrant interior is created. The latter being more inline with current expectations for quality of light, space and therefore wellbeing of its inhabitants. Proof that often the choice of materials, instead of bold architectural statements, can result in a quality development without need for controversy.
 
Downtown Budapest residential properties from the turn of the 19th and 20th centuries, organized around inner courtyards, where historicism and free style are mixed with premodernism, socialist modernism and contemporary buildings. The older buildings are typically neglected, in need of renovation, especially the more palatial examples. The damaged roof on this building has been restored to its former splendour using contemporary construction methods, and a new "guest" floor slab, steel roof framing and improved living standards. Even still some of the more traditional elements, such as the timber framed towers, have been restored using traditional skills.
 
When developing office space adjacent to major arterial roads the need to create a balance between an extrovert exterior and an introvert interior requires careful handling of volumes and functions. This development which comprises the corner part of an urban block's redevelopment aims to enclose a mincity within a city. Allowing freedom of movement at street level whilst maintaining privacy for commercial users. The built volumes and more specifically the use of elevational treatments clearly describe the play between, public, intermediate and private.
 
Metszet is a scientific knowledge based periodical that has established its position within the Scopus academic community for delivering a correct approach to writing about architecture as a science. Relationships being drawn to environmental technology, structure, urbanism, protection of monuments, construction methods to list a few. Scopus employs a system of shared abstracts and cross referencing to form a network of knowledge.
 
Remembering childhood experiences of village life and experimenting in DIY helped guide the way towards developing this home extension in Transylvania. Restoration of a traditional home helps to reinforce the idea of local identity, without restricting a well-informed experiment in creating contemporary architectural forms. The new extension making a move forward in terms of timber architecture rooted in local culture.
 
A klasszicizáló építészet hullámai már a protestáns hagyományairól és puritán építészetéről ismert Zürichet is elérték, miközben az ezredfordulón reflektorfénybe kerülő „kortárs svájci építészet” válsága egyre nyílvánvalóbb. A metropolita pozícióra törő Zürich, Basel és Genf dinamikus fejlesztései új kihívások elé állították a svájci építészetet, a léptékváltás és reprezentáció igényeire a kisléptékű projekteken kikísérletezett minimalizmus azonban már nem tudott alternatívákat nyújtani. A klasszicizáló építészet aktualitása a zürichi ETH építészképzésében is megmutatkozott, a nemzetközi összevetésben is jelentős eredményeket felmutató svájci „aranygeneráció” (Marcel Meili, Markus Peter, Roger Diener, Herzog&deMueron) nyugdíjbavonulását követően a megüresedő pozíciókat elsősorban nem a fiatal svájci irodák képviselői, hanem a városban építészeti projektek és szatelitirodák révén is jelen lévő külföldi építészek, Tom Emerson, An Fonteyne, Jan de Vylder és Adam Caruso kapták. A felsorolt nevek munkásságát áttekintve az európai klasszicizáló, realista tendenciák motívumait figyelhetjük meg. A polgári protestáns hagyományokon építkező Zürichben azonban a brit és belga monarchikus reprezentációból fakadó klasszicizálás látszólag idegen magatartás, ami az építészeti fórumokon kibontakozó vitákban is megmutatkozott. Svájc történelmi kereskedelmi központjaiban Zwingli és Kálvin eszméi, a redukció és a „képiség felfüggesztése” a kibontakozó modern építészetet is áthatották. A Sigfried Giedion révén zürichi központtal szerveződő CIAM elvei, és a szervezethez kötődő svájci Alfred Roth, Max Enrst Häfeli, Rudolf Steiger, Werner Max Moser munkássága generációkon átívelő és még ma is élő hagyományt jelentenek az ország építészetében. Konceptuális és analóg tendenciák A Caruso St John iroda munkásságában az 1990-es alapítás óta a hely értelmezése a formálás karakteres eleme. A globális tendenciák absztrakt képzetei helyett az időbeliségre és az „érzelmi telítettségre” helyezik a hangsúlyt. Épületeik az európai városok történetiségével, hagyományaival keresnek dialógust, nem csak az építészet, de a művészet és a kultúra dimenzióit is bevonva, ami a kifejezésmód gazdagságát eredményezi. Számukra az építés helyszíne „talált hely”, amelynek alapos vizsgálata és feltárása segít megtalálni a tervezés kezdőpontját. A „talált hely” kifejezés visszavezet minket a modern mozgalom megújítását célul kitűző TEAM 10 csoporthoz, melynek Alison és Peter Smithson révén erős brit kötődése volt. Épp a Smithson házaspár volt az akik a háború után válságba kerülő modernitás analitikus gépeszméjének revíziójaként analóg képi eszközöket kerestek az alkotások integritásának kifejezésére. Az „as found” mint hétköznapi talált helyzet felfedezése az építészeti formálás kérdését egy egymással analóg, többrétegű olvasatokban gazdag alkotásmódszertan felé nyitotta ki. A háború utáni léptékváltással megküzdő, a modernitáson belül megoldást kereső reformtörekvések intuitív, realista hagyománya tehát a Caruso építésziroda munkásságában is kezdettől fogva meghatározó volt, ahogy a klasszikus építészeti hagyományokat integráló olasz kísérletek recepciója is megjelenik az iroda elméleti publikációiban. Korai munkáik, mint a New Art Gallery Walsall (2000), a londoni Brick House (2005), a Nottingham Contemporary (2009) a londoni Tate Britain, Millbank Project (2013), a Newport Street Gallery (2015), a Liverpool Philharmonic Hall (2015) és a Gagosian Gallery Grosvenor Hill (2015) plasztikusan kifejezik az építészeti atmoszféra újraértelmezését, az anyagok, szerkezetek és formák jelentésrétegeienek analóg olvasatokban gazdag egymásravetítését. Carusoék építészete tehát merít későmodern hagyományokból, de legalább annyira erős a huszadik századon átívelő alternatív tendenciákhoz való kötődésük is. Az intellektuális konceptépítészet ellenpontjait az intuitívabb vonulatnak számító „másik modern” képviselőinél találták meg és esszéikben tudatosan hivatkozzák a svéd Sigurd Lewerentz , a német, letisztult atmoszférájú terekat alkotó Rudolf Schwartz és a francia, kőburkolatú homlokzatképzéséről ismert Fernard Poullion építészetét. A másik modern lágyabb, rétegzettebb szemléletéhez kapcsolódóan az analóg építészet kérdései is megjelnnek Adam Carusoék publikációiban. Az analóg építészet a konstrukciók jelentésrétegeit képekkel, képzettársításokkal, több rétegben olvasható értelmezésekkel fejti fel, nem szűkíti le a tér jelentéstartalmát egyetlen eszmének a koncepciójára. A történeti formák klasszicizáló arányrendszerét a modernitással ötvöző tendenciák a svájci építészetre is hatással voltak, elég csak Peter Zumthorra gondolnunk, aki számára a hely, és az atmoszféra fogalmai jelentettek kiindulópontot. Az intellektuális koncepciók és reduktív olvasatok helyett az atmoszférát kereső látásmód szorosan összefügg az analóg építészeti gondolkodással. A történelmi hivatkozásoktól tobzódó posztmodern árnyékában egy mérsékeltebb, letisztultabb és a modernitás realista felfogásához közelebb álló irányzatként jelent meg az Aldo Rossihoz is kötődő gondolkodás. A tipológikus alapokról építkező Rossi az emlékezet analóg rétegei felé nyitotta ki az építészeti formálás eszköztárát, Politikai számüzetése idején egy ideig a zürichi ETH-n talált menedéket, ahol nagy hatást fejtett ki a később az ezredfordulót meghatározó Svájci építészgenerációra, köztük Valentin Barth-ra és Andrea Deplazes-re. Tanítványa, az „analóg építészet” koncepcióját elméleti és oktatásmódszertani síkon is formalizáló Miroslav Šik még az elmúlt években is az ETH meghatározó egyénisége volt, idén tartotta búcsúelőadását „Analoge altneue Architektur” címmel. (Analóg régi-új építészet) A svájci építészetben tehát Carusoék szemléletéhez hasonlóan egyaránt megjelennek a modernitás és az alternatív, elsősorban analóg gondolkodás hagyományai, de míg Svájc esetében mindez elsősorban a hely, az anyagok és a tektonika többrétű értelmezésére szorítkozik és a protestáns tradícióhoz hűen távolságot tart a szimbolizáló képi jelentéstársításoktól, addig Carusoéknál épp a képi utalásokban gazdag reprezentáció kerül előtérbe a monarchikus alapokon nyugvó brit kultúra jegyében. Metropolita építészet: reprezentatív szándékok A zürichi Europaallee épp ezért érdekes kísérlet, ahol a klasszicizáló és modern hagyományok ötvözetének kétféle szemléletmódja kerül konfliktusba. A tervezési terület a város központjában a Hauptbahnhof mellett a vágányok uralma alól frissen felszabadított új városnegyed, az Europaallee egyik saroktömbje. Városszerkezetileg kiváló adottságokkal bír a helyszín, az ország legforgalmasabb pályaudvara révén nem csak a városon belül, de az agglomerációs, országos és nemzetközi hálózatokban is kulcspozícióval rendelkezik. A barna mezős fejelsztést maga a svájci vasúttársaság, az SBB menedzselte. A vársonegyedet átszelő reprezentatív Europaallee tengelyére emblematikus, tömegformálásában és homlokzatképzésében is új minőséget jelentő „metropolita” építészetet céloztak meg. A beruházók az E jelű építési területre egy iroda és lakó funkciót vegyesen magába foglaló 30.000 m2-es pályázati programot hirdettek meg, a versenyben pedig a Caruso St John építésziroda nyerte el az első díjat. Az alsó ötszintes irodatér felett két tronyszerű tömbben, további 6 és 8 szinten helyezték el az apartmanegységeket. A formálásnál tudatosan keresték a kapcsolatot az amerikai magasházépítészet korai hagyományaival, elsősorban Manhattan 1910-es és 20-as éveire jellemző klasszikus urbánus építészetével. Carusoék látásmódja új dimenziót nyit a kisléptékű, visszafogott modern építészetéről ismert Zürichben, bár kétségtelen, hogy az utóbbi években több olyan nagyvolumenű fejlesztés, köztük számos toronyház is elkészült már, amelyek a város pozíciójának átértelmezését szimbolizálják. A Gigon&Guyer jegyezte Prime Tower néhány évig birtokolhatta csak a legmagasabb svájci épület rangját, amíg Herzog&deMueron baseli Roche tornya le nem előzte. A versengés azonban nem párosult az építészet valóban nagyvárosi atmoszférát sugárzó eszközeinek megtalálásával. Carusoék épp ezért a nagyvolumenű együttes formálásánál tudatosan keresték a kapcsolatot a város belső hagyományaival, amelyeket egy metropolita vízió jegyében kívántak újraértelmezni. A klasszikus urbánus atmoszféra megidézésével együtt a következetes tektonikus rend, a homlokzat előregyártott beton elemekből készült érzéki felépítése a környezet jellegzetességeivel, Zürich korai modern építészetével teremt kapcsolatot. Függönyszerű feszes raszterű homlokzatképzésük ugyanis egyszerre idézi meg az amerikai nagyvárosok építészetét, Mies van der Rohe szemléletét, miközben egyértelmű utalásokat tesz a város központjában álló Otto Rudolf Salvisberg féle banképületre is. Ezzel a gesztussal Carusék építészete a a modernitás emlékművévé is válik, és ezzel a láthatatlan historizáló gesztussal a modern folytonosságán belüli önmagára hivatkozás jön létre. Ezt a szenzitív magatartást a zürichi közéletben kissé ambivalensen tálalták a szaklapok és Carusoék homlkozatképzését, mint Zürich iránt érzett „szerelmi vallomást” jellemezték. Összecsapó hullámok az ETH felett Az Europaallee tervezésével párhuzamosan Adam Caruso ETH-s professzúráján hallgatóival a projekthez hasonló problémafelvetésekkel kísérletezett. A 2012-ben „The Tall Office Building Artistically Considered” címmel meghirdetett tervezési félév Louis Sullivan esszéjére utal, amiben az amerikai építész a huszadik század elején amellett érvel, hogy a magas irodaépület nem csak technikai de művészeti kihívás is. Caruso szerint Sullivan épületeiben az acél mint nyersanyag mellett a természeti formák átértlemezése, a misztikum is kifejezésre jutott. Sullivan látásmódjával állítja párhuzamba Gottfried Semper Bekleidungstheorie (beburkolás) elméletét, a német építész nem csak az ETH szimbolikus, Zürich látképét uraló főépületét tervezte meg, de szemléletével az ETH építészeti képzésének kialakítására is nagy hatást gyakorolt. Elméletében a felületek kitöltése, az épület tektonikus vázának beburkolása és a tektonika átértelmezése is kifejezésre jutott. Az üres felületek kitöltése, az üresség jelentéssel telítése Adam Caruso számára is kulcskérdés. „Az ürességet ünnepeljük ma” – fogalmaz elutasítóan az angol építész, épp ezért az Europaallee tektonikus homlokzatrendszere nem áll meg ott, ahol svájci kortársai a redukció és konceptualitás jegyében már teljesnek érezték a homlokzatalakítást. Az előregyártott beton panelelemek felületeinek megdolgozásával, a síkok és bélletek plasztikus továbbértelmezésével a város történeti formáival keres kontinuitást. Az épület érzéki grafikával elkészített látványtervei már jóval a tervezés előtt bejárták a nemzetközi szaksajtót. Az anyagok és szerkezetek finom összhangjából építkező atmoszféra azonban az elkészült épületet szemlélve szertefoszlik. Az előregyártott, stokkolt, lyuggatott betonpanelek, aranyszínnel megcsillanó fém bélletek realitása egy populárisabb, hatásvadászabb architektúra felé tolja el a történelmi referencia keresést. Épp ez az a pont, ami az ETH oktatói közt is komoly vitát váltott ki, Andrea Deplazes a tektonika problémája kapcsán ültette Adam Caruso-t és a szikár svájci építészetet képviselő Markus Petert egy asztalhoz. Markus Peter hevesen kritizálta a tektonikát feloldó látványelemek beemelését, szerinte Caruso építészete a korábbi, Berlinből érkező német ETH professzor, Hans Kolhoff „téglaromantikájához” hasonlatos, hozzátéve, hogy „Hans Kolhoff sem tanult semmit zürichi évei alatt…” A kritikák ellenére sem látszik a puritán svájci építészet, a „swiss box” hagyományának folytathatósága. Az új nagyvárosi építészet kihívásaira válaszokat keresve Adam Caruso „Metropolis” címmel hírdette meg stúdióját 2013-ban, a hallgatóknak az Europaallee-tól nem messze hasonló léptékű épületekkel kellett egy új városnegyedet megtervezni. A tervezés során nagy hangsúlyt helyeztek a homlokzatképzésre, az elkészült 1:20-as léptékű homlkozatmodelleken az anyagok és részletképzések olyan hatást keltettek, mintha a hallgatók a Bauhaus oktatási szemléletét megelőző historizáló időszakot jellemző „stílben tervezés” módszeréhez nyúltak volna vissza. Mindez, ha visszafogottabban is, az Europaallee homlokzatképzésében is tükröződött. A Metropolis félév kapcsán Caruso plasztikusan összegezte, mit is jelent számára a nagyváros minősége? Mindenek előtt egy olyan helyet, ahol a kapitalizmus és a humanizmus egyszerre van jelen, utalva erre a zürichi ingatlanfejelsztés kihívásaira. Víziójában egy dús atmoszférát vázol fel, megidézve Schumacher és Höger Hamburgját, a modernista Barcelonát és a brüsszeli Art Nouveau-t, miközben a megosztott Berlint jellemző üres melankóliának is helyet talál, utalva ezzel a Hans Kolhoffot is inspiráló Wim Wenders Berlin felett az ég című filmjére. „A metropolisz dinamikus, magávalragadó és fogyasztó. Régi és új, szép és rút, üres és telített. Tereiben az expresszionizmus, az Art Deco, a modern építészet, festészet, és irodalom által inspirált formák jelennek meg. Amerika brutalista dinamizmusát a neurotikus Weimari Köztársaság felé sugárzó„Neue Sachlichkeit” (Új tárgyiasság) megtestesülése. Olyan mint Haussmann Párizsa, amely a hátteret és lendületet adott Manet és Baudelaire munkáihoz. A Metropolisz realista és nem idealista, inkább Grosz és Dix, mint Kandinsky és Mondrian.” A brit monarchikus és a zürichi polgári hagyományok ütközőpontjában azonban folyamatosan alakul Adam Caruso városeszméje. Ha átnézzük Adam Caruso professzúrájának tematikus építkezését az elmúlt hét évben, az alábbi fogalmi hívószavak kerülnek előtérbe: Atmosphere, Structure & Pattern, Social Structure, Structure and Society, Describing Beauty, The Ideal City. A tematikus félévek egymásra épülése, a professzúra belső önfejlesztése a historizáló, reflexív, reprezentatív kérdések felől a jövőorientált fogalmi kérdések és ideák felé történő elmozdulást mutatja. A fogalmi konstrukciók lehetőséget adnak az építészet társadalmi vetületének integrálására és a klasszicizáló formák rárakódott történeti jelentésrétegeinek „megtisztítására”, a jelen helyzetben történő újraértelmezésére. A kontinuitást már nem csak formai, hanem fogalmi alapokon keresik a hellyel. Mindez talán az absztraktabb protestáns Zürich hatásaként is felfogható, Markus Peternek tehát nem feltétlen válik be a jóslata, amikor Carusot azzal kritizálta, hogy Kolhoffhoz hasonlóan ő sem tanul semmit Zürichből. Ha Wälder Gyula ezt láthatná… Carusoék metropolita építészetét, a oktatási projektek keretében készített monumentális téglaarchitektúrájú homlkozatokat szemlélve egy hazai analógia, Wälder Gyula Madách téri épülete sejlik fel. A képzettársítás talán nem is olyan távoli, mindkettőjük életművében felfedezhető a huszas évek amerikai tendenciáinak hatása. Épp ezért konklúzióként érdemes lehet a jelen hazai kihívásokra is tekintettel lennünk. Bár Wälder ellentmondásos életműve nem feltétlen alkalmas a kontinuitás keresésre, de a huszadik századi magyar építészetben mindneképp kibontatlan maradt az a realista-klasszicizáló, a történeti formák és a modernitás eszméi közt kontinuitást kereső irányzat, amely a múltbafordulás helyett érdemi, előremutató válaszokat adhatna és a nemzetközi, különösen a brit és belga tendenciákkal is összhangban lenne. Mindez a magyar társadalom polgári rétegének sorsával és szemléletének huszadik századon átívelő válságával is összefügg. A század első felének stíluspluralizmusában és ideológiai vergődésében nem alakulhatott ki olyan szerves átmenet mint azt a skandináv építészet mutatja, miközben az épített örökség, a városok történeti szövete és a kultúrában hagyományosan jelen lévő reprezentációs szándékok lehetőséget adnának a kapcsolódásra. A közelmúltban a posztmodern tévelygésből felriadó és a kvázi „modernista” elvekbe gyorsan belemerevedő építészet azonban nem tudott megnyugató és legfőképp közérthető válaszokat adni a történeti környezettel folytatott párbeszédre. Az európai építészetben meginduló, a modernitással és a történetiséggel egyaránt kontinuitást kereső, klasszicizáló hullám azonban a hazai építészetet még nem érintette meg, holott ennek kibontására a történeti örökség nemzetközi viszonylatban is jelentős kontextust adhatna. A klasszicizáló építészet hullámai már a protestáns hagyományairól és puritán építészetéről ismert Zürichet is elérték, miközben az ezredfordulón reflektorfénybe kerülő „kortárs svájci építészet” válsága egyre nyílvánvalóbb. A metropolita pozícióra törő Zürich, Basel és Genf dinamikus fejlesztései új kihívások elé állították a svájci építészetet, a léptékváltás és reprezentáció igényeire a kisléptékű projekteken kikísérletezett minimalizmus azonban már nem tudott alternatívákat nyújtani. A klasszicizáló építészet aktualitása a zürichi ETH építészképzésében is megmutatkozott, a nemzetközi összevetésben is jelentős eredményeket felmutató svájci „aranygeneráció” (Marcel Meili, Markus Peter, Roger Diener, Herzog&deMueron) nyugdíjbavonulását követően a megüresedő pozíciókat elsősorban nem a fiatal svájci irodák képviselői, hanem a városban építészeti projektek és szatelitirodák révén is jelen lévő külföldi építészek, Tom Emerson, An Fonteyne, Jan de Vylder és Adam Caruso kapták. A felsorolt nevek munkásságát áttekintve az európai klasszicizáló, realista tendenciák motívumait figyelhetjük meg. A polgári protestáns hagyományokon építkező Zürichben azonban a brit és belga monarchikus reprezentációból fakadó klasszicizálás látszólag idegen magatartás, ami az építészeti fórumokon kibontakozó vitákban is megmutatkozott. Svájc történelmi kereskedelmi központjaiban Zwingli és Kálvin eszméi, a redukció és a „képiség felfüggesztése” a kibontakozó modern építészetet is áthatották. A Sigfried Giedion révén zürichi központtal szerveződő CIAM elvei, és a szervezethez kötődő svájci Alfred Roth, Max Enrst Häfeli, Rudolf Steiger, Werner Max Moser munkássága generációkon átívelő és még ma is élő hagyományt jelentenek az ország építészetében. Konceptuális és analóg tendenciák A Caruso St John iroda munkásságában az 1990-es alapítás óta a hely értelmezése a formálás karakteres eleme. A globális tendenciák absztrakt képzetei helyett az időbeliségre és az „érzelmi telítettségre” helyezik a hangsúlyt. Épületeik az európai városok történetiségével, hagyományaival keresnek dialógust, nem csak az építészet, de a művészet és a kultúra dimenzióit is bevonva, ami a kifejezésmód gazdagságát eredményezi. Számukra az építés helyszíne „talált hely”, amelynek alapos vizsgálata és feltárása segít megtalálni a tervezés kezdőpontját. A „talált hely” kifejezés visszavezet minket a modern mozgalom megújítását célul kitűző TEAM 10 csoporthoz, melynek Alison és Peter Smithson révén erős brit kötődése volt. Épp a Smithson házaspár volt az akik a háború után válságba kerülő modernitás analitikus gépeszméjének revíziójaként analóg képi eszközöket kerestek az alkotások integritásának kifejezésére. Az „as found” mint hétköznapi talált helyzet felfedezése az építészeti formálás kérdését egy egymással analóg, többrétegű olvasatokban gazdag alkotásmódszertan felé nyitotta ki. A háború utáni léptékváltással megküzdő, a modernitáson belül megoldást kereső reformtörekvések intuitív, realista hagyománya tehát a Caruso építésziroda munkásságában is kezdettől fogva meghatározó volt, ahogy a klasszikus építészeti hagyományokat integráló olasz kísérletek recepciója is megjelenik az iroda elméleti publikációiban. Korai munkáik, mint a New Art Gallery Walsall (2000), a londoni Brick House (2005), a Nottingham Contemporary (2009) a londoni Tate Britain, Millbank Project (2013), a Newport Street Gallery (2015), a Liverpool Philharmonic Hall (2015) és a Gagosian Gallery Grosvenor Hill (2015) plasztikusan kifejezik az építészeti atmoszféra újraértelmezését, az anyagok, szerkezetek és formák jelentésrétegeienek analóg olvasatokban gazdag egymásravetítését. Carusoék építészete tehát merít későmodern hagyományokból, de legalább annyira erős a huszadik századon átívelő alternatív tendenciákhoz való kötődésük is. Az intellektuális konceptépítészet ellenpontjait az intuitívabb vonulatnak számító „másik modern” képviselőinél találták meg és esszéikben tudatosan hivatkozzák a svéd Sigurd Lewerentz , a német, letisztult atmoszférájú terekat alkotó Rudolf Schwartz és a francia, kőburkolatú homlokzatképzéséről ismert Fernard Poullion építészetét. A másik modern lágyabb, rétegzettebb szemléletéhez kapcsolódóan az analóg építészet kérdései is megjelnnek Adam Carusoék publikációiban. Az analóg építészet a konstrukciók jelentésrétegeit képekkel, képzettársításokkal, több rétegben olvasható értelmezésekkel fejti fel, nem szűkíti le a tér jelentéstartalmát egyetlen eszmének a koncepciójára. A történeti formák klasszicizáló arányrendszerét a modernitással ötvöző tendenciák a svájci építészetre is hatással voltak, elég csak Peter Zumthorra gondolnunk, aki számára a hely, és az atmoszféra fogalmai jelentettek kiindulópontot. Az intellektuális koncepciók és reduktív olvasatok helyett az atmoszférát kereső látásmód szorosan összefügg az analóg építészeti gondolkodással. A történelmi hivatkozásoktól tobzódó posztmodern árnyékában egy mérsékeltebb, letisztultabb és a modernitás realista felfogásához közelebb álló irányzatként jelent meg az Aldo Rossihoz is kötődő gondolkodás. A tipológikus alapokról építkező Rossi az emlékezet analóg rétegei felé nyitotta ki az építészeti formálás eszköztárát, Politikai számüzetése idején egy ideig a zürichi ETH-n talált menedéket, ahol nagy hatást fejtett ki a később az ezredfordulót meghatározó Svájci építészgenerációra, köztük Valentin Barth-ra és Andrea Deplazes-re. Tanítványa, az „analóg építészet” koncepcióját elméleti és oktatásmódszertani síkon is formalizáló Miroslav Šik még az elmúlt években is az ETH meghatározó egyénisége volt, idén tartotta búcsúelőadását „Analoge altneue Architektur” címmel. (Analóg régi-új építészet) A svájci építészetben tehát Carusoék szemléletéhez hasonlóan egyaránt megjelennek a modernitás és az alternatív, elsősorban analóg gondolkodás hagyományai, de míg Svájc esetében mindez elsősorban a hely, az anyagok és a tektonika többrétű értelmezésére szorítkozik és a protestáns tradícióhoz hűen távolságot tart a szimbolizáló képi jelentéstársításoktól, addig Carusoéknál épp a képi utalásokban gazdag reprezentáció kerül előtérbe a monarchikus alapokon nyugvó brit kultúra jegyében. Metropolita építészet: reprezentatív szándékok A zürichi Europaallee épp ezért érdekes kísérlet, ahol a klasszicizáló és modern hagyományok ötvözetének kétféle szemléletmódja kerül konfliktusba. A tervezési terület a város központjában a Hauptbahnhof mellett a vágányok uralma alól frissen felszabadított új városnegyed, az Europaallee egyik saroktömbje. Városszerkezetileg kiváló adottságokkal bír a helyszín, az ország legforgalmasabb pályaudvara révén nem csak a városon belül, de az agglomerációs, országos és nemzetközi hálózatokban is kulcspozícióval rendelkezik. A barna mezős fejelsztést maga a svájci vasúttársaság, az SBB menedzselte. A vársonegyedet átszelő reprezentatív Europaallee tengelyére emblematikus, tömegformálásában és homlokzatképzésében is új minőséget jelentő „metropolita” építészetet céloztak meg. A beruházók az E jelű építési területre egy iroda és lakó funkciót vegyesen magába foglaló 30.000 m2-es pályázati programot hirdettek meg, a versenyben pedig a Caruso St John építésziroda nyerte el az első díjat. Az alsó ötszintes irodatér felett két tronyszerű tömbben, további 6 és 8 szinten helyezték el az apartmanegységeket. A formálásnál tudatosan keresték a kapcsolatot az amerikai magasházépítészet korai hagyományaival, elsősorban Manhattan 1910-es és 20-as éveire jellemző klasszikus urbánus építészetével. Carusoék látásmódja új dimenziót nyit a kisléptékű, visszafogott modern építészetéről ismert Zürichben, bár kétségtelen, hogy az utóbbi években több olyan nagyvolumenű fejlesztés, köztük számos toronyház is elkészült már, amelyek a város pozíciójának átértelmezését szimbolizálják. A Gigon&Guyer jegyezte Prime Tower néhány évig birtokolhatta csak a legmagasabb svájci épület rangját, amíg Herzog&deMueron baseli Roche tornya le nem előzte. A versengés azonban nem párosult az építészet valóban nagyvárosi atmoszférát sugárzó eszközeinek megtalálásával. Carusoék épp ezért a nagyvolumenű együttes formálásánál tudatosan keresték a kapcsolatot a város belső hagyományaival, amelyeket egy metropolita vízió jegyében kívántak újraértelmezni. A klasszikus urbánus atmoszféra megidézésével együtt a következetes tektonikus rend, a homlokzat előregyártott beton elemekből készült érzéki felépítése a környezet jellegzetességeivel, Zürich korai modern építészetével teremt kapcsolatot. Függönyszerű feszes raszterű homlokzatképzésük ugyanis egyszerre idézi meg az amerikai nagyvárosok építészetét, Mies van der Rohe szemléletét, miközben egyértelmű utalásokat tesz a város központjában álló Otto Rudolf Salvisberg féle banképületre is. Ezzel a gesztussal Carusék építészete a a modernitás emlékművévé is válik, és ezzel a láthatatlan historizáló gesztussal a modern folytonosságán belüli önmagára hivatkozás jön létre. Ezt a szenzitív magatartást a zürichi közéletben kissé ambivalensen tálalták a szaklapok és Carusoék homlkozatképzését, mint Zürich iránt érzett „szerelmi vallomást” jellemezték. Összecsapó hullámok az ETH felett Az Europaallee tervezésével párhuzamosan Adam Caruso ETH-s professzúráján hallgatóival a projekthez hasonló problémafelvetésekkel kísérletezett. A 2012-ben „The Tall Office Building Artistically Considered” címmel meghirdetett tervezési félév Louis Sullivan esszéjére utal, amiben az amerikai építész a huszadik század elején amellett érvel, hogy a magas irodaépület nem csak technikai de művészeti kihívás is. Caruso szerint Sullivan épületeiben az acél mint nyersanyag mellett a természeti formák átértlemezése, a misztikum is kifejezésre jutott. Sullivan látásmódjával állítja párhuzamba Gottfried Semper Bekleidungstheorie (beburkolás) elméletét, a német építész nem csak az ETH szimbolikus, Zürich látképét uraló főépületét tervezte meg, de szemléletével az ETH építészeti képzésének kialakítására is nagy hatást gyakorolt. Elméletében a felületek kitöltése, az épület tektonikus vázának beburkolása és a tektonika átértelmezése is kifejezésre jutott. Az üres felületek kitöltése, az üresség jelentéssel telítése Adam Caruso számára is kulcskérdés. „Az ürességet ünnepeljük ma” – fogalmaz elutasítóan az angol építész, épp ezért az Europaallee tektonikus homlokzatrendszere nem áll meg ott, ahol svájci kortársai a redukció és konceptualitás jegyében már teljesnek érezték a homlokzatalakítást. Az előregyártott beton panelelemek felületeinek megdolgozásával, a síkok és bélletek plasztikus továbbértelmezésével a város történeti formáival keres kontinuitást. Az épület érzéki grafikával elkészített látványtervei már jóval a tervezés előtt bejárták a nemzetközi szaksajtót. Az anyagok és szerkezetek finom összhangjából építkező atmoszféra azonban az elkészült épületet szemlélve szertefoszlik. Az előregyártott, stokkolt, lyuggatott betonpanelek, aranyszínnel megcsillanó fém bélletek realitása egy populárisabb, hatásvadászabb architektúra felé tolja el a történelmi referencia keresést. Épp ez az a pont, ami az ETH oktatói közt is komoly vitát váltott ki, Andrea Deplazes a tektonika problémája kapcsán ültette Adam Caruso-t és a szikár svájci építészetet képviselő Markus Petert egy asztalhoz. Markus Peter hevesen kritizálta a tektonikát feloldó látványelemek beemelését, szerinte Caruso építészete a korábbi, Berlinből érkező német ETH professzor, Hans Kolhoff „téglaromantikájához” hasonlatos, hozzátéve, hogy „Hans Kolhoff sem tanult semmit zürichi évei alatt…” A kritikák ellenére sem látszik a puritán svájci építészet, a „swiss box” hagyományának folytathatósága. Az új nagyvárosi építészet kihívásaira válaszokat keresve Adam Caruso „Metropolis” címmel hírdette meg stúdióját 2013-ban, a hallgatóknak az Europaallee-tól nem messze hasonló léptékű épületekkel kellett egy új városnegyedet megtervezni. A tervezés során nagy hangsúlyt helyeztek a homlokzatképzésre, az elkészült 1:20-as léptékű homlkozatmodelleken az anyagok és részletképzések olyan hatást keltettek, mintha a hallgatók a Bauhaus oktatási szemléletét megelőző historizáló időszakot jellemző „stílben tervezés” módszeréhez nyúltak volna vissza. Mindez, ha visszafogottabban is, az Europaallee homlokzatképzésében is tükröződött. A Metropolis félév kapcsán Caruso plasztikusan összegezte, mit is jelent számára a nagyváros minősége? Mindenek előtt egy olyan helyet, ahol a kapitalizmus és a humanizmus egyszerre van jelen, utalva erre a zürichi ingatlanfejelsztés kihívásaira. Víziójában egy dús atmoszférát vázol fel, megidézve Schumacher és Höger Hamburgját, a modernista Barcelonát és a brüsszeli Art Nouveau-t, miközben a megosztott Berlint jellemző üres melankóliának is helyet talál, utalva ezzel a Hans Kolhoffot is inspiráló Wim Wenders Berlin felett az ég című filmjére. „A metropolisz dinamikus, magávalragadó és fogyasztó. Régi és új, szép és rút, üres és telített. Tereiben az expresszionizmus, az Art Deco, a modern építészet, festészet, és irodalom által inspirált formák jelennek meg. Amerika brutalista dinamizmusát a neurotikus Weimari Köztársaság felé sugárzó„Neue Sachlichkeit” (Új tárgyiasság) megtestesülése. Olyan mint Haussmann Párizsa, amely a hátteret és lendületet adott Manet és Baudelaire munkáihoz. A Metropolisz realista és nem idealista, inkább Grosz és Dix, mint Kandinsky és Mondrian.” A brit monarchikus és a zürichi polgári hagyományok ütközőpontjában azonban folyamatosan alakul Adam Caruso városeszméje. Ha átnézzük Adam Caruso professzúrájának tematikus építkezését az elmúlt hét évben, az alábbi fogalmi hívószavak kerülnek előtérbe: Atmosphere, Structure & Pattern, Social Structure, Structure and Society, Describing Beauty, The Ideal City. A tematikus félévek egymásra épülése, a professzúra belső önfejlesztése a historizáló, reflexív, reprezentatív kérdések felől a jövőorientált fogalmi kérdések és ideák felé történő elmozdulást mutatja. A fogalmi konstrukciók lehetőséget adnak az építészet társadalmi vetületének integrálására és a klasszicizáló formák rárakódott történeti jelentésrétegeinek „megtisztítására”, a jelen helyzetben történő újraértelmezésére. A kontinuitást már nem csak formai, hanem fogalmi alapokon keresik a hellyel. Mindez talán az absztraktabb protestáns Zürich hatásaként is felfogható, Markus Peternek tehát nem feltétlen válik be a jóslata, amikor Carusot azzal kritizálta, hogy Kolhoffhoz hasonlóan ő sem tanul semmit Zürichből. Ha Wälder Gyula ezt láthatná… Carusoék metropolita építészetét, a oktatási projektek keretében készített monumentális téglaarchitektúrájú homlkozatokat szemlélve egy hazai analógia, Wälder Gyula Madách téri épülete sejlik fel. A képzettársítás talán nem is olyan távoli, mindkettőjük életművében felfedezhető a huszas évek amerikai tendenciáinak hatása. Épp ezért konklúzióként érdemes lehet a jelen hazai kihívásokra is tekintettel lennünk. Bár Wälder ellentmondásos életműve nem feltétlen alkalmas a kontinuitás keresésre, de a huszadik századi magyar építészetben mindneképp kibontatlan maradt az a realista-klasszicizáló, a történeti formák és a modernitás eszméi közt kontinuitást kereső irányzat, amely a múltbafordulás helyett érdemi, előremutató válaszokat adhatna és a nemzetközi, különösen a brit és belga tendenciákkal is összhangban lenne. Mindez a magyar társadalom polgári rétegének sorsával és szemléletének huszadik századon átívelő válságával is összefügg. A század első felének stíluspluralizmusában és ideológiai vergődésében nem alakulhatott ki olyan szerves átmenet mint azt a skandináv építészet mutatja, miközben az épített örökség, a városok történeti szövete és a kultúrában hagyományosan jelen lévő reprezentációs szándékok lehetőséget adnának a kapcsolódásra. A közelmúltban a posztmodern tévelygésből felriadó és a kvázi „modernista” elvekbe gyorsan belemerevedő építészet azonban nem tudott megnyugató és legfőképp közérthető válaszokat adni a történeti környezettel folytatott párbeszédre. Az európai építészetben meginduló, a modernitással és a történetiséggel egyaránt kontinuitást kereső, klasszicizáló hullám azonban a hazai építészetet még nem érintette meg, holott ennek kibontására a történeti örökség nemzetközi viszonylatban is jelentős kontextust adhatna. *** Adam Caruso's confession of sentiment for Zurich This mixed use development comprises retail, office space and residential accommodation arranged in what might be termed as a classically modern manner. What a t first appears to be a conventional office building, precast concrete box, has been detailed in such a way as to provide a more humanistic character moving away from the more puritan approach which might be expected in contemporary Switzerland. The question being how to combine the classical with modernism.
 
Without resorting to sentimentallity or overt trends regarding modernisation of historical monuments the architect responsible for this project was afforded the freedom to create a historically fatihfull reconstruction. This former bakery and archive building has been given a new lease of life, that is forward looking, considers issues of maintenance and usability. This is not a static exhibit, it is a functional building, and reinforces the idea of cultural identity and locality.
 
Located at the intersection of the two main arterial roads in Pest, connecting to the Metro line and bus networks this development aims to repair a longstanding wound in the urban fabric. The Agora Hub function reinforces the concepts developed around transport and business nodes, instead of passing through this development people will consider interacting with the urban spaces created within. The Váci út business corridor has been a subject of debate for many years regarding the height and volume of commercial developments. This development by local measures towers above its neighbour's without being oppressive due to the careful handling of volumes and the spaces between.
 
Taking a historical building and redeveloping it as a complex fusion of experimental studio spaces, galleries and a restaurant has resulted in a collage of ideas. The monumental building has been reimagined as to avoid the obvious: industrial structural elements vie for place alongside original stone walls, mirror walls are placed as spatial indicators, whilst other areas are purposely fragmented in order to make a play with light. This Rhinoceros Palace is available for short term residential occupancy on the same terms as its architectural manifestation as a place for experimentation, a collage of ideas.
 
Symbolic philanthropic protection of monuments differs from subsistence protection of monuments by the act of being invisible or barely visible. The subject of interest is Phillippopolis: the city and its buildings from the 1st to the beginning of the 7th century. These historic remains are protected by a functional, contemporary shell building, which purposely makes no attempt to detract from or embellish the visitor's experience. Protection is the core reason for development allowing for a clarity of purpose.
 
A humánerőforrás iránti kereslet igen erősen megváltozott az elmúlt évtizedben és átrendeződött a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldala egyaránt. A 2000-es évek első évtizedére a munkaerő túlkínálat volt jellemző globálisan, ezzel szemben napjainkat a munkaerőhiány jellemzi. A közép-kelet-európai országokban a 90-es években végbement kedvezőtlen gazdasági és társadalmi változások hatást gyakorolnak a jelenlegi munkaerőpiac változásaira és meghatározó szerepet játszanak a munkaerőhiány kialakulásában. A rendszerváltozás után ezen országokban kialakult magas munkanélküliség arra késztette a tehetségesebb munkavállalókat, hogy a könnyebb boldogulás reményében a nyugat-európai országok irányába mozduljanak el (Bilsen – Konings 1998, Jeong et al. 2008). Napjaink egyik kulcskérdése ezen országokban a drasztikusan megnövekedett munkaerőhiány, amely kialakulását különböző tényezők befolyásolták, többek között a rendszerváltozás utáni elvándorlás, a kedvezőtlen demográfiai tényezők, a gazdasági válság és az Európai Unión belüli bérkülönbségek (Brixiova et al. 2009). Az OECD adatai alapján elmondható, hogy közel 7 millió munkavállaló hagyta el a Visegrádi országok munkaerőpiacát. A megfelelő humán tőke felkutatása, megszerzése és megtartása számos kihívás elé állítja a vállalatokat, amely hatást gyakorol a vállalatok versenyképességére és termelékenységére egyaránt. Jelen tanulmány a munkaerőhiány kialakulásának okaival és a munkaerő-megtartás lehetőségeinek vizsgálatával foglalkozik mind vállalati, mind kormányzati szinten. A kutatás folyamán közép-magyarországi régióban működő vállalatok és közszféra szervezetei kerültek megkérdezésre. A vizsgálatok eredményei rámutatnak, hogy egyeztetés és központi szervezeti intézkedések is szükségesek a szakemberhiány megoldása érdekében mind a vállalkozások, mind a kormányzat részéről egyaránt.
 
How to integrate a large clinic in a small village without disturbing the surroundings? To develop a building which takes its place in the community besides the school, church or downhill. This building should be possibly, as in this case, different: residential in scale with the appearance of an agricultural building surrounded by a pleasant garden.
 
For an architect with many years of experience yet few projects to his name Zumthor's impact on the architectural world is immense. This is due more to an approach to the design process and working culture, an intuitive approach to publicity, and professional ethics. The publication of "Thinking Architecture" nearly twenty five years ago examining the connection between process, 3d modelling and architecture as a whole helped to define this architect's path towards design as a whole.
 
To be spectacular or even outspoken are not important factors when designing a shared workspace that needs to be long-lasting and functional, even still the result is impressive. A powerfully expressed central atrium leads to individual studio spaces, all of which are enclosed in a grand scaled volume that has the aesthetics of secretive/experimental bunker. The language of powerful interconnected spaces somehow does not hinder the idea that those who work there are free to work without due compromise.
 
"The building is an analog instrument" - which can be interpreted not only in terms of acoustics, but also in connection of relationships between historical and contemporary layers. This instrument can be prepared during the restoration process but awaits fine tuning once performances return to the stage. In whole the main auditorium has been restored to its original form, yet innovative use of electrical and mechanical services has been applied to enhance the spectator's experiences. Not only has the auditorium been fine-tuned, but the same dedication also been applied to restoring this instrument throughout.
 
The tendency to build higher often results in the streetscape being left with gaps,maybe due to empty building plots or older buildings that are lower in elevation. Following this comes the task of how to fill these gaps: respecting the neighbouring buildings, following traditional ideas or placing something that might be viewed as a radically different solution. Here is a project which has opted to restore the existing whilst placing something different above. Indeed the streetscape has been restored with little need for outward statements, creating a more comfortable residential building.
 
Top-cited authors
Karacsony Peter
  • Óbuda University Hungary
Domonkos Wettstein
  • Budapest University of Technology and Economics
József Poór
  • Selye Janos University in Komarno - Selye Janos Egyetem Univerzita J. Selyeho v Komarne
Timea Juhász
Pal Csanady
  • Artifex Publishing House