Blanchett as elementary teacher instructs her class in Dogme 95 filmmaking. Julian Rosefeldt, Manifesto, 2015. Courtesy of the artist. 

Blanchett as elementary teacher instructs her class in Dogme 95 filmmaking. Julian Rosefeldt, Manifesto, 2015. Courtesy of the artist. 

Source publication
Article
Full-text available
Experimental films have historically had a contested and marginalized position within film exhibition. With his Manifesto (2015), which has been exhibited both as a video installation in art galleries and as a feature film in movie theatres, Julian Rosefeldt collapsed the barriers between these exhibition spaces. By performing a comparative analysi...

Context in source publication

Context 1
... self-reflexivity becomes particularly interesting in the final epi- sode of Manifesto, in which an elementary teacher instructs her class in 'proper' film- making technique [ Figure 1], according to the acceptable principles of Jim Jarmus- ch's Golden Rules of Filmmaking (2002) and Lars von Trier's and Thomas Vinterberg's Dogme 95 (1995). She tells her students that "music must not be used unless it occurs where the scene is being shot", and that "the camera must be handheld". Ultimately, Rosefeldt reveals the irony in how filmmakers supposedly working in opposition to the formulaic Hollywood traditions of narrative and continuity cinema have formed their own formulas and rules to follow, which are not entirely unlike the ...

Citations

Article
Full-text available
A tanulmány a mozgóképes installációk fenomenológiai elemzésére tesz kísérletet: azt vizsgálja, ahogyan a médiainstalláció létrehozza a „nézői tapasztalat architektúráját” (Mondloch 2010). A tanulmány a mozgóképes installációk szórakozott és tévelygő látogatójának megtestesült tapasztalatát írja le fenomenológiai perspektívából – három, egymással összefüggő aspektus vizsgálatán keresztül. Elsőként a figyelem és a szórakozottság, a sok képernyő, tárgy vagy tér figyelemelterelő hatását elemzi, majd a keretre és különösen a képen és a kereten kívüli térre fókuszál, mivel a galériafilmekben a művészek vagy előtérbe helyezik a keretet, vagy összekapcsolják a képet a képernyőt körülvevő kiállítótérrel (Fowler 2008). Végül elkerülhetetlennek tűnik a képernyők és intézmények (különösen a mozi és a múzeum) közt vándorló mozgóképek által kiváltott eltérő nézői tapasztalatok vizsgálata. A „képernyők között” szóösszetétel a címben tehát nem csak az installációk közt bolyongó nézőre, hanem a műveknek az intézmények közötti vándorlására is utal. Az elméleti keret kidolgozását a tanulmány Chantal Akerman, Jesper Just és Julian Rosefeldt mozgóképes alkotásainak elemzésén és értelmezésén keresztül végzi el.